Na akkor nekikezdek.
Vasárnap egész de. kertészkedtünk, nagyon szép idõ volt, nekem a maradék fájásom is eltûnt a balfenéken, de már megbékéltem vele… Ebédre azért ettem egy kis töltött káposztát, hisz mint tudjuk, van akinek bevált
. Estebédre meg grillpipit, hiszen az meg Danónál volt hatásos
. Este még áthivtuk Danó keresztszüleit egy kis dumcsira, ittam egy pohárka szamorodnit megint, és mikor elmentek, kivettem a fülbevalómat, hátha segit
.
Nos, fél óra múlva jött az elsõ, kósza fájás… aztán megint… 9-kor mondtam apának, hogy menjen, zuhizzon le, és tentézzen egy kicsit, mert ebbõl szülés lesz, õ szót fogadott, én meg megpróbáltam megnézni a korcsolya gálát. Nos ez végül nem sikerült, de bányja kánya
. A pár kósza fájás után fél tiztõl már 6-8 percenként jöttek a fájások, de keményen, mint Danónál a magzatviz elmenetele után. Ezért elmentem én is zuhizni, mondjuk elõtte 2x el kellett mennem WC-re is… 11-kor szóltam apának, hogy kelhet, mert ugyan nincsenek 2 órája 5 perces fájásaim, csak félórája, de mostmár menjünk, csak nem lesz ez is vakriasztás…
Felhivta Ancikát, én elkezdtem öltözködni, na ebbõl már mindketten látták, hogy gyerek lesz, Ancika mondta is ezerrel, menjünk már, õ nem tud szüleszteni
, én meg mondtam, nincs nekem olyan szerencsém, hogy csak úgy, pikk pakk kijöjjön a lyány
.
Most már tudom, hogy 5percre lakunk a kórháztól, szerencsére
. Izmos fájás után beszálltam az autóba, apa indult is, 5 perc múlva a bejárat elõtt voltunk. Mivel épp jött egy mentõ, megálltunk, jött a fájás, apa indult volna, de mondtam, hogy inkább álljunk még egy kicsit… aztán persze bementünk az autóval, kiszálltam, elindultunk befelé, na a liftben sem egy leányálom túlélni egy fájást
. A felvételen a szülésznõ rögtön elkezdett kapkodni, hiába nyugtatgattam, hogy biztos nem vagyok még kinyilva rendesen… és tényleg, bõ egy ujjnyi volt az eredmény… mindez negyed egykor. Felmentünk a szülõszobára, meglesték a magzatvizet, szép tiszta volt, de csak harmadszorra sikerült a dokinak…
A szülésznõvel (Fridával), elõre le volt beszélve a dolog, mert nagyon jól ránkhangolódott már Danó születésénél is. Szerencsékre a beosztott szülésznõ pont az õ unokanõvére volt, és szépen lemenedzselte Frida behivását
. A magzatvizvizsgálat után kaptam a beöntést – még mindig görcsölt a belem és reménykedtem, hogy ez is segit, ami szerencsére be is jött. Közben rábeszéltek a ciklámen szülõágyra, hogy az sokkal jobb, mint a kék, amin Danót szültem. Ez viszont sajna nem jött be, nekem a kék sokkal kényelmesebb volt, azon szinte teljesen ülve szültem, ezen meg inkább fekve. Ellenben ez teljesen el volt szeparálva a többitõl, közel volt a fürdõ és a vizsgáló, úgyhogy voltak elõnyei is. Szóval ekkor még fitten „felugrottam” a szülõágyra, csináltunk egy irodalmi CTG-t, 5 perces 80-85%-os fájásokkal. Késõbb megvizsgált a szülésznõ, vagyis vizsgált volna, de nem érte el a méhszájamat, csak a kolleginája, viszont már 2 ujjnyinál tartottunk. Apával bevonultunk zuhanyozni, ahol a melegviz hatására még intenzivebbek lettek a fájások, bár a gyakoriságuk maradt 5 perc. Közben valamikor Frida is megérkezett, én meg csak fájtam 5 percenként… két fájás között pihentem a labdán (ami szintén ciklámen volt
), fájás alatt pedig guggoltam, igényt tartva egy kis derékmasszázsra… Megint CTG, fogjuk rá, hogy már 4 percesek, viszont 100% felettiek… Ott gyönyörködtek a görbékben, hogy milyen szép, szabályosak, jó hosszan tartanak, és milyen jó a baba ketyegõje… Én meg próbáltam jól lélegezni, melynek köszönhetõen állandóan kiszáradt a szám, úgyhogy minden fájás után nyakaltam egy kis ásványvizet. 4 óra felé már 3 ujjnyi volt a méhszáj, 5 körül meg már 4 ujjnyi. Frida 7-re jósolta a babát. Elkezdték keresni a doki bácsimat, közben kiderült, hogy fél hétkor punkciója lesz, igy ajánlotta az egyik ügyeletest, akivel elõször a Frida, majd a párom is beszélt. Szerencsére ismertem már régebbrõl, Danót sokat UH-zta. Fél 6 körül a doki is megvizsgált – a szülõágyon – teljesen elsimúlt a méhszáj, viszont még mindig nagyon magasan volt. Burkot továbbra sem tudtak repeszteni, bár utólag kibeszélve, valszeg megrepedhetett valamikor közben, viszont annyira kevés lehetett a fej elõtt a viz, hogy nem érzékeltük… Doki tanácsára még leszálltam az ágyról, hogy legyek egy kicsit függõlegesben, hátha segit. Mondták, hogy szóljak, ha nyomásingerem van, nekem volt és végre nyomhattam is. Közben átöltöztem a kórházi szülõingbe és visszamásztam az ágyra. Innentõl nagyon összefolynak a dolgok, szinte szünet nélkül jöttek a fájások, hiába könyörögtem egy fél perc szünetért:
… Az egyik – igen ritka – szünetben azt mondtam, jó akkor én most leszállok és befejezi az aki akarja, mert nekem most már tele a hócipõm. De azért maradtam, nyomtam, lihegtem, ittam, néha apára vicsorogtam, hogy letörölje az arcom, és ha véletlenül jött egy kis szünet, hálásan pihegtem egy kicsit. Aztán hirtelen felgyorsultak a dolgok, megvizsgált a doki, és mondta, hogy na akkor szülünk! És akkor most nagy levegõ, szem száj becsuk és nyom! És én nyomtam egyet, még egyet és még egyet. A harmadik nyomásra kibuggyant Zsófibaba és rengeteg víz. A kiscsaj elkezdett nyekeregni, én szerettem volna lerakni a lábam, de mondták, hogy csak õrá tudnám lerakni, úgyhogy nem tettem le
. Rápakolták a mellemre a lányt, apa nézett nagyot, mert rögtön emelgetni kezdte a fejét, kereste a cicit
, mi meg az apjával sirtunk-nevettünk egyszerre. Doki rákérdezett a zsinórra, de mondtuk, hogy nem ragaszkodik az apuka hozzá, csinálja csak meg a dolgát
. Ekkor volt 7:10. Aztán elvitték leméricskélni apjával a sarkában (3900g 53centi, 35 centis fej 36-os mellkas, 10/10 es Apgar). Eközben pikk-pakk kijött a lepény is, viszont a gátsebbõl nagyon kivéreztem… Közben visszahozták Zsófit, aki nagy szemekkel pillogot ránk és megfogta a kezem
, apa meg fotózott. Közben többször elmondták a méreteit, mivel nem voltam hajlandó elhinni, hogy majdnem 4 kilós babót hoztam a világra
.
Aztán levitték az osztályra, rajtam meg befejezték a himzést, átmásztam az ágyra, apát elküldtem kajáért én meg folytattam a piálást. Pisilni nem tudtam, csak katéterrel, de nem volt vészes. Aztán letoltak engem is az osztályra, megint abban az egyágyasban voltunk, amiben Danóval is. Apa szépen kipakolt mindent, aztán hazazavartam, hadd pihenjen. Most én is tudtam aludni, aztán megpróbáltam felülni, na ezt még nem kellett volna…Harmatgyenge voltam és szédûlt a fejem…Sajna ez csak szerda reggelre normalizálódott, de legalább megúsztam a transzfúziót. A 76-os hemoglobinomnak valahogy egyik doki sem örült…
Mivel nem éreztem valami fényesen magam, csak 4 óra felé kértem ki a babát, viszont este már szopizot, büfizett és berottyantott a lány
. Szerda reggelre bedurrantak a melleim, csütörtökön reggel már 70 g-ot szopott a lány, el kezdett hizni, nekem kivették a varratot, úgyhogy jöhettünk haza
. Azóta is jókislány, Danó is elég jól veszi a dolgokat, úgyhogy teljes a boldogság
. De ha nekem mégegyszer valaki elõadást tart arról, hogy a másodikat könnyebb megszülni, megeszem reggelire
!
A szép emlékeink legalább megmaradtak 
