A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Szilde!

Háááát... igen. Én Rékát nagyon szigorúan fogom... aztán kimegyünk a játszóra és kicsinálják. Kiveszik a kezéből a saját játékait, ő meg csak tartja a kezét és hajtogatja kedvesen, hogy "Kéjem szépen!" Persze a kölök le se bagózza. Az anyja úgyszintén ügyet se vet rá. Az én szívem meg majd' megszakad érte :( Az a baj, hogy a többség ilyen vad... mi minden nap 2x2 órára megyünk játszóra, és ezt tapasztaltam. Eleinte szinte elsírtam magam... Aztán most már ott tartok, ha erőszakkal védi is meg magát Réka, hagyom, én se szólok bele, ha a másik kölök mamlasz anyja nem szól a gyerekére. Persze akkor leállítom, ha békés gyereket szekál, de ez nem jellemző nála. Egyszerűen azt érzem, hogy ha közösségbe kerül (ilyen gyerekek közösségébe), akkor összeomlik szegény teljesen, ha az itthoni szabályokat veszi alapul... Egyszerűen nem látok erre jó megoldást.
Vendég
 


Igen Gira!
Én is erre jutottam.Inkább védje meg magát a gyerek.Abból a másik is csak ért.Valójában a végén örültem,hogy Hanna ellenállt.Legalább lelkileg biztosan egészséges!

E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Csibe!

Az a helyzet,hogy emberfeletti erővel kűzdöttem,hogy ki ne bújjon belőlem a pedagógus. :lol:
Mert ha előtör,akkor....százan százfelé szaladnak.
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 

 
 

Exi!
Nem írtam, de mi január óta lakunk Szegeden. Az előző védőnénink nagyon aranyos volt, mindenben segített, jött havonta, mi is jártunk gondozásra...
Mikor ide költöztünk, egyik nap csurom vizesen álltunk a ház előtt, épp bőrig áztunk hazaúton, erre egy vadidegen nő rámkérdez, hogy itt lakunk-e? Mondom, hogy igen, erre: és ő miért nem tud erről, ki ez a gyerek, stb. Persze magas cén az egészet, na ekkor pörögtem be, mondtam egy-két dolgot, aztán rákérdeztem, hogy mégis milyen jogon érdeklődik Regiről. Kinyögte, hogy ő itt a védőnő, mondtam, hogy ha akarom elhiszem, de illene valami papír vagy hivatalos formula erről...kiakadt és közölte, hogy mondjam meg a dokinéninek, hogy nem óhajtom az ő látogatásait. Ebben meg is állapodtunk! :wink:
De járunk tanácsadásra a Miniklinikre, sztem elég ennyi!

Kép
kajla
 
 


Kajla!
Hogy hogy lemaradtál a szülésről??? :shock: Örökbe fogadtatok??
A védőnő nem a Linda volt??? :wink:
Mi egy kevés ideig a Dr Kovács Mariannhoz jártunk a Miniklinikbe, az Ő védőnője a Linda volt.

Zituska!
Hát az jó hír, hogy maradtok!!!!!!! :lol:
Az rossz, gondolom, hogy nem sikerült valami jobb helyre elszerződni Robinak. :cry:

Zita

Kép
Kép
apátiné tóth zita
 
 


Zita!
De igen, Regi öribaba! :D

Sajna nem emlékszem a nevére, de idősebb, sötét hajú nő volt...

Kép
kajla
 
 


Zituska,köszí szépen!!! :D :D
Hogy vagy???
Nem dobnál egy képet a pocidról???

Timika,örülök hogy taliztunk,bocsánat hogy olyan hamar eljöttünk!!!
:oops: :oops:
Kristófnak,utólag is boldog névnapot kívánunk!!

Zita,mi volt a bölcsiben????? :) :)

Zsanett,nagyon édi Marci!!!
Hamar meglett!!
Van elég tejcsid????

Dancsi,viszed Boldit bölcsibe???

Szilde,nekem is van néha összetűzésem,más anyukákkal a játszótéren!
Némelyik anyuka,marhára nem foglalkozik mit csinál a gyerekével..........

Kép
bibi226
 
 


Bibi,
igen, megy bölcsibe és nincs egy csepp leliismeretfurdalásom sem, mert önző dög vagyok és akarok egy kis nyugit, még ha napi 3-4 órára is :)
Vendég
 


Kajla!

Ti merre laktok?

Meg tudnád írni ki volt ez a fúria védőnéni?Privibe.:)
Nekem is fel kellett volna venni a kapcsolatot az új védőnővel már rég.

Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Dancsi,ugyan mért lennél önzö dög??
Hogy mondhatsz ilyet!!!!

Nekem, sanja még mindig lelkiismeret furdalásom van, mert majd viszem........
Bár majd én is caak 4-5 órára akarom beadni.

Mikortól viszed??
Vagy már vitted???
Nem sírta nagyon???
Szoptatod még???

Náluk múlthét kedden cserélték az ablakokat,és anya reggel 7-kor elvitte a Barnit,és du.5-kor hozta haza!
Még ennyit soha nem voltunk külön.
Hát mit mondjak,azóta annyia anyás.............

Kép
bibi226
 
 


Zita :)
Igen, ez jó, hogy itthon maradunk! :D Persze az anyagiak is fontosak, de nem a legfontosabb! :wink:

Bibi :)
Nincs még olyan kép, amin igazán látszódna a pocakom, inkább csak daginak látszom rajta, azt meg nem mutogatom :oops: 8) :lol:

Ősztől mi is megpróbáljuk a bölcsit délelőttönként. Igaz, mi könnyebb helyzetben vagyunk, mert csak 1 emelettel viszem lejjebb Botit, a sógornőmhöz. :D
Már most is le szoktunk menni, de most még ott vagyok vele.
Ma is voltunk, és olyan jót játszott a gyerekekkel az udvaron!! Mikor a kislányokkal a "körben áll egy kislányt" énekelte az óvónéni, Boti teljes extázisban tapsolt nekik hozzá! :lol:
Szóval én nagyon bízom, hogy akkor sem lesz gond, ha én nem leszek ott vele.
Igaz, Boti hozzá van szokva, hogy nem csak én vagyok, mert Anyukám hetente 3x el szokta vinni magukhoz egész napra. Ha vmi miatt nem jön Anyu több napig, akkr már emlegeti: "mami, tata, sandon(strandon)"! :lol:

Kép
Kép
zituska28
 
 


Bibi!
Hát készitsd magad lelkiekben, mert Nekünk legalábbis elég szar a bölcsi! :cry:
Ez a 3-ik hét amikor jár a Márk, és még mindig sir reggelente. És délután is mikor meglát, elkezd sirni. Az első napokban én szinte belebetegedtem. :cry: Iszonyú volt úgy otthagyni, hogy őrjöngve sír, csimpaszkodik beléd és orditja, hogy "Anya is". :cry:
Én úgy éreztem kurva szar anya vagyok, hogy ennek kiteszem a gyerekem. 1hétig járt, utána 1 hétig beteg volt. :roll:
Torokgyulladás. :roll:
Most 2 hete megint jár, ott is alszik. Azt mondják nincs vele gond, 1-2 percig sir, utánna elterelik a figyelmét. :wink:
Ép ésszel felfogom, hogy jót tesz Neki a társaság, meg minden, de a szivem szakad meg reggelente, mikor itthonról elindulunk, és hajtogatja, hogy" anya is".
Természetesen azóta délutánonént el se mozdul mellőlem. Mikor voltunk strandon, még az apjával se volt hajlandó megmaradni, még a wc.re is jött utánam. :roll:
Persze, nem minden gyerek ilyen, és nem mindegyik szülő se ennyire veszi a lelkére. :wink:
Csak tudom, hogy te is már stresszeled magad rajta. :wink:
Szerintem próbáld minél többször mamára hagyni, tesódra stb. :wink:

Kajla!
Akit én mondtam, az középkorú, sötét hosszú hajú. Isaszeginé a neve.

Zita

Kép
Kép
apátiné tóth zita
 
 


Bibi!
Még annyi, hogy a Siha közi bölcsiben van olyan nap, amikor játszóbölcsi van. Beviszed a gyereket, ott vagy vele, de szokja a közeget, a többi gyereket, stb. Esetleg próbáljátok ki! :wink:

Zita

Kép
Kép
apátiné tóth zita
 
 


Üdv.

Dancsi, ez jó hír, remélem, Boldi mielőbb makk egészséges lesz, és visszaáll az étvágya is.

Kajla, így már értem. Egyébként tény, hogy nem árt "bejelenteni" a gyereket, ha máshova költözik az ember, ilyen incidensek elkerülése végett, mert ugye elvben nagykorúságig van mostmár kötelező vizsgálat, stb. De azért gondolhatnánk, hogy nem ez az első dolog, ha az ember lánya-fia egyik helyről a másikra merészel hurcolkodni...

Zituska, eszembe jutottál, battyogtam ma a képekért (persze feleslegesen, szóval kicsit morci vagyok), és bemonta a rádió, amit indulás előtt olvastam, hogy Kecskemétre megy a férjed játszani.

Bölcsitémához annyit, hogy én valamelyik nap kihallgattam egy beszélgetés, két idősebb nő nosztalgiázott, az egyik elmondta, hogy az ő kislánya az óvit szokta meg nehezen, mindig, mikor elment, látta a lányát, hogy nagy boci szemeivel nézi, ahogy ő elmegy, és hullajtja a könnyeit. Szóval így is úgy is car lehet, de csak megszokják egyszer, nem?

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Bibi,
szeptember 10-től megy, sztem nem rossz dolog a bölcsi, Jozsó szereti nagyon

igen, szopizik még, sajnos nappal is többször, bár most, hogy nincs az a nagy kánikula kicsit kevesebbet

nagyon elegem van már a szoptatásból, de képtelenség elválasztani
Vendég
 


Csajok, köszi mindenkinek, hogy velem örültök!!!

Enikő????????
20140113113746
 
 


Anett: még egyben! :D

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Szilde!
Tényleg nem emlékszem a hölgy nevére, elég pipa voltam ahhoz, hogy megjegyezzem! :oops:

Exi!
Mikor ideköltöztünk az volt az első, hogy elvittem az új dokinénihez és mivel 18hós oltás kellett, ott volt a védőnéni, tanácsadási diőben mentünk! Ki gondolta, hogy nekem még külön valahová el kellene menni és bejelenteni Regit? Gondoltam, védőnő tud róla, dokinéni tud róla...Te még nekiindultál volna, úgy hogy erre senki nem figyelmeztet??????? :?:
Megértem, hogy nagykorúságig kötelező a vizsgálat, no, de kérem, mindennek van módja!!!
Vagy nem???

Zsanett!
Anyukád nem a gyerekklinikán dolgozik???

Kép
kajla
 
 


diőben=időben
Bocsi, de folyton rohanok!

Kép
kajla
 
 


Sziasztok!

Szívessen csatlakoznék hozzátok,a kisfiam most 14hónapos és kistestvért szeretnénk.Sajnos húsvétkor elvetéltem a 6.héten ami eléggé megviselt,miután az első terhességem teljessen zökkenő mentes volt ..Most újra lehet már próbálkozni reméljük hamarossan bővül a család!Járt már valaki hasonlóan második terhességgel?Sajnos új nőgyógyászt is keresnem kell ,örülnék egy-két tippnek! [/img][/quote]
nicci
 
 


Sziasztok.


Nicci:én jártam hasonlóképpen,de én akkor már 21 hetes terhes voltam.Bár ez kényszer megszakítás volt,de nem kívánom senkinek.

Kép


Xénia,Emese,Kriszta
mandasz kriszta
 
 


Hali.

Kajla, hát akkor nem értem... Habár ugye, ha nem körzet szerinti orvost választassz, akkor elvben a körzetben is értesíteni kell a védőnőt.
(Hozzáteszem, szerintem az orvosnak vagy az ottani védőnőnek szólnia kellene erről...)

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Zituska!
Hát a mai Délmagyar is választ adott volna a kérdésemre! :wink:

Zita

Kép
Kép
apátiné tóth zita
 
 


Sziasztok!

Akiknél aktuális a szobatisztaság téma, vasárnaptól a Lidl-ben nagyon jólkinéző wc szűkítő lesz akcióban. Szerintem az ára is normális.

Jó hétvégét Mindenkinek!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!!

Azt hiszem megint szerencsésnek mondhatom magam!Marci este 9,30kor elaludt és húzta hajnal 4,30-ig!!!! :D :D Persze előtte degeszre ette magát!

Lányok segitsetek!
Nagyon fáj a bal mellbimbóm szopizás közben!Már kentem mindenféle kencével meg anyatejjel is,de nem akar múlni!
Van valami jó tippetek mit csináljak vele????????????

Kajla!!

Anyukám már nem dolgozik nyugdijas és nem ott dolgozott előtte!

Amúgy képzeljétek leesett ma a köldökcsonkja ,Marcinak,de a helye ilyen kissé nyálkás meg szagos :shock: pedig takaritom rendesen!Szerintetek ez normális???

Kép
Kép
zsanett26
 
 


Sziasztok!!


Most jöttem meg a klinikáról, doki megvizsgált úúúúúúúgy, hogy levert a víz a szemeim kb így: :shock: aszittem összecarom magam, de a cél érdekébe ugye..... :wink: Lefejtette a lepényt a méhszájról, picikét vérzek, de az legyen a legkevesebb. A méhszájam 2 ujjnyi!
Most fájogatok (derékba)...... :roll: Azt mondta szerinte a hétvégén meglesz a béjb, kapjam el apát (nem mintha nem kapnám el minden nap :lol: :oops: . Hát nagyon remélem, h lesz valami.....
Ha keddig semmi akkor kell mennem EST és OPT-re :? ......

Taliztam a CTG-be Zozoval, de eljöttem mielőtt őt behívta volna a dokija az UHba, úgyhogy nem tudom faros-é a babája.... Nagyon kíváncsi vagyok :)
Brutál nagy hasa van :D és olyan csiniiiiii :D

Zsanett: Hú ezt a mákot, álombabád van, te mázlista :D Tudod most vagy kárpótolva, a kínkeserves terhességért... :wink: Violának is hamar lepottyant a köldökcsonkja de elég sokáig váladékozott, ápolgattam pedig én is.
Én egy kicsit bátortalanul takarítottam ki, aztán a védőnő eljött és megmutatta, hogy bátrabban nyúljak bele :shock: , először féltem, hogy fáj neki, de mondta, hogy az nem fáj a babáknak. Úgyhogy lehet hogy nálatok is az a baj, hogy nem eléggé takarítod ki, nem elég mélyen....
Cicire nincs ötletem, jól kapja be a baba?
Geri most hol van? Otthon veled vagy mamázik??? Hogy boldogulsz 2 csemetével???? :D

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő!
hogy vagy :?:
remélem lesz hatás :)

Faros a baba, tuti csaszi, most elvagyok keserdve, azóta mióta eljöttem a klinikáról folyamatosan csokit eszek, és olyan ideges vagyok h. szó szerint remegek, szóval nagyon sajnálom most magam :lol:

Mi is bölcsizünk, én nagyon bőgtem mikor először Vivit otthagytam, most is a szívem szakad meg érte. a nap legjobb része mikor értemegyek.

most megyek van még csokim. :wink:
Vendég
 


akinek csaszija volt légyszi írja meg mire számíthatok, csakhogy ne érjen meglepetés nagyon.
mit fognak velem csinálni :?:

Enikő!
írok privit.
Vendég
 


Fájásaim vannak, bemegyek a szülőszobára...pusz

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Zozo, nekem ugye csaszim volt, altatásos. Hidd el, nincs benne semmi pláne, csakhát lesz egy vágás a hasadon. Na meg érdekes lesz kikelni az ágyból egy ideig. Nekem nagy segítség volt a házilag "tákolt" szopispárna, neki tudtam támaszkodni. :D
A dolog eleje dettó, mint egy sima szülésért, legalábbis én így tudom, mivel a babának is fel kell készülnie a kifele jövetelre, nem csak pikk-pakk vágnak.

Enikő, drukkok mennek!!!!!!!!!!

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Enikő :)

Úristenúristen!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: DRUKKKKKKKKKKKKKKKKKKKK!!!!!!!

Zozo :)
Sajnálom, hogy így alakult...megértem, hogy el vagy kenődve, egyed csak az a csokit!
De legalább van egy kis időd felkészülni a dologra, ez azért csak jobb, minha szülés közben derül ki - gondolom!

Zsanett :)
Nagyon rendes babád van! :D
Szerintem is arra figyelj, hogy jól kapja be a cicidet Marci! És ne hagyd nyammogni rajta túl sokáig, mert a nyála feláztatja a bőrt és a sebet a melleden, nem tud gyógyulni!!
Ezen kívül hagyd annyit szabadon , amennyit csak lehet(mármint a cicidet, ne Marcit :lol: ), kenegesd tovább anyatejjel, bephantennel.
Én még fújtam rá anno az Flp First-jét is, az kicsit hűsítette is, míg meg nem száradt rajta!
Bioptron lámpa is jó lenne rá, nem tudsz kölcsön kérni vkitől?
És türelem!! pár nap még, és hozzászokik a cicid az igénybevételhez, és rendbe fog jönni szépen, ha kezeled, meg jól adod a szájába a babónak! :wink:

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zozo sajnálom a császit!

Zsanett!De jó, hogy Marci így alszik!Cicire én is a Bephantent hallottam védőnőtől!

Enikő!DRUKKKKK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Szorítok!!!!
20140113113746
 
 


Sziasztok!!

Na úgy alakult hogy én vittem Enikőt a klinikára.Az van hogy 3 újjnyi a méhszáj ctg-n van és ha mutat fájásokat akkor ma szülnek.Ami tuti hogy mutat mert szegény a kocsiban is sziszegett a végén.DRUKK neki!!!!Holnap elutazunk hétvégére apával édes kettesben.
Ha bármi van Enikővel jelentkezem.

Kép
Kép
zitacicu2
 
 


Enikő!
Nagyon szorítok, hogy minden rendben menjen!

Exi!
:shock: Hát igen, ezeket én sem értem! Mindegy! A lényeg, hogy dokinéni nagyon aranyos!!!

Kép
kajla
 
 


Enikőnek nagyon drukkolok!

én nagyon jól vagyok, bennem van egy halom csoki :mrgreen:
mit ne mondjak jobb lenne símán szülni ha nem faros lenne a pici, de az a lényeg h. neki semmi baja ne legyen, a többi nem számít.

Anett!
nagyon jó. h. Málnus jól van.

Exi!
képzeld szerződéskötés után 2nappal bekötötték a netet, azért vagyok itt, nagyon gyorsak voltak.

azért kíváncsi leszek hogy oldom meg Vivit meg a picit csaszi után, majd betankolok egy halom fájdalomcsillapítóval, segítség nem lesz, de ennyi baj legyen.
remélem a csaszi miatt nem kell tovább bent maradni sem.

mikor kelhettél fel csaszi után?

Zitus!
igen, így jobb talán, bár most félhetek a csaszitól előre, a síma szülés tök jó az biztos, attól nem is féltem nem tudom miért.
Vendég
 


Zitacicu, de jó, reméltem, hogy Enikő nem egyedül vállalkozik az útra. Csak mire írt nekem MSN-en, hogy elindul, már késő lett volna felhívnom, hogy menjek-e. Jó, hogy segítettél!

Zozo, huh, nagyon szerencséd volt akkor a nettel. Szuper!
Mikor is kelhettem fel? Szerdán hajnali 4 előtt született Peti, és cirka 24 óra múlva mentem először fürdeni (vagyis kísértek)...azt hiszem. :roll: De szerintem EDÁ-val (mert ugye a klinikán no altatás) hamarabb fel kell kelni. Sajna maga a csaszi további bent maradást jelent, a klinikán azt hiszem 4 nap (a kórházban még mindig 6), ha nincs semmi gond veled vagy a babával.
A fájdalom sem nagy, legalábbis én rosszabbra számítottam, persze ez adottság kérdése.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Hajrá Enikő, Zalán!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Zitacicu várjuk a híreket!

Zozo! Nekem altatásos S.O.S császárral született Lindi, én azért viseltem nehezebben, mert pikk-pakk sima szülésre készültem (lsd Lotti). 24 óra múlva kelhettem fel, húzós volt nagyon nekem.
Segítségem volt az hála az első hetekben, felkelni sem tudtam egyedül.Pénteken 13.10kor született Lindi (ma másfél éve :) ), este 6kor már szopizott -segítséget kértem ugyan mert mozogni nem bírtam, mindjárt jönnek azt mondták, még nem értek oda......). Hétfőn mentünk haza.
Ne aggódj, készülj fel a dologra -én nem tudtam-, semmi baj nem lesz. Semmi segítséged nem lesz az első hetekben?????

Zsanett! Próbálj szopis pozíciót váltani!!

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


köszi az infókat.

Melinda!
takarítás megoldva (takinéni)
de Vivi emelgetése, pl. fürdésnél meg ilyenek, erre nincs senki, meglehet oldani az tuti, meg meg is fogom, jól fog jönni a fájdalomcsillapító :wink:

Exi!
24óra fekvés?, nem kevés, de úgysem lesz kedvem szaladgálni.
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek a névnapi köszöntéseket a kis ünnepeltem nevében :D Strandoltunk ma is egész nap, nagyon jó volt :)

Enikő :) Hiper-megadrukkok mennek, ügyesek legyetek mindketten!

Zozo :) Hát nem mondom, hogy értem a döntést, mert nem értem. :? :shock: Nekem szent meggyőződésem, hogy azt mondta a dokim, meg lehet próbálni a faros szülést, ha az első hüvelyi volt. De lehet, hogy a kedvenc főgurunk megint kitalált vmit :twisted: :twisted: :twisted:
Csaszi: nekem spinálos volt, 24 órával utána lehet felkelni. Az első felkelés húzós, de sztem egyáltalán nem olyan durva az egész. Ha vmi bővebben érdekel, írd meg, és válaszolok.
Ja, annyit akartam még mondani, hogy ha jó fej a dokid, próbáld megbeszélni vele, hogy vajúdhass egy kicsit (legyenek fájásaid), mielőtt megcsászároz, mert így a babának is jobb és a tejed is hamarabb beindul.

Zsanett :) Nekem az Avent mellbimbóvédő krémje nagyon bejött.

Bibi :) Én is nagyon örülök, hogy összefutottunk!!! :lol:

Ne haragudjatok, de most mennem kell a Törpét lefektetni.

Jó éjt!

KépKép

KépKép
timika
 
 


Timi!
köszi, rákérdezek a hüvelyi szülésre. nem fogom erőltetni, úgysem lehetne, meg nagy baba lesz, sztem ezért is mondta a csaszit,
vajúdás lesz sztem.
Vendég
 


Üdv.

Zozo, hát legyen is vajúdás...
Hidd el, 24 óra után sem lesz kedved felkelni. :) Én, mikor magamhoz tértem, kapásból az oldalamra feküdtem volna, de ugye a homokzsák miatt nem lehetett, na, amint levették, és fordultam volna, rájöttem, hogy jobb a hátamon. :?

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Zozo! Rosszul írtam, kedden du. jöttünk haza. :)

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Most beszéltem Enikővel, szülőszobán van, a szülésznője szerint kb. 1,5 óra és kibújik Zalán!!!! :D :D :D :D :D

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!

Zitus, köszi a híreket, én is azért dekkolok itt, hogy lássam, megszült-e már Enikő. Hú, még másfél óra?? Az kemény menet. Lesz itt még akkor valaki, hogy megírja a hírt??? Már csak hogy ne hiába várjunk.
Enikő, mennek a drukkok tőlem is!!!

Zozo, átérzem az érzéseidet, nekem is még faros a baba, reménykedem... :?

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Én nem alszok addig amig Zalánka ki nem bújik majd én továbbítok.Hajrá Zalán Enikő holnap korán kelek!!!! :lol: :lol:

Kép
Kép
zitacicu2
 
 


Zitacicu, én asszem lefekszem, már leragadnak a szemeim. Enikőnek már biztos nincs sok hátraa nagy találkozásig. Muszáj mennem, már babóca is tiltakozik a fentlétem miatt. :?

E.

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Hát lányok én is eddig bírtam még nem tudok semmit.Holnap(illetve ma)korán kelek úgy 5 -6 körül az mindjárt itt van.
Jó éjt.

Kép
Kép
zitacicu2
 
 


MEGSZÜLETETT ZALÁN 1.15 PERCKOR.3400GR ÉS 51CM.HAJASBABA :D

Kép
Kép
zitacicu2
 
 


Enikő!
Nagy gratula Zalánhoz!!!!!!!!! :D

Látom éjszakáztatok :lol:
ÉN 3kor keltem, mostanában mindennap, nem tudom mi ütött belém.
Vendég
 


Exi!
homokzsák :?: :?: :?: :?:
na erről eddig szó se volt.
bíztatom h. forduljon inkább nem akarok csaszit.

Melinda!
védőnő mondta h. 72óra után lehet hazajönni, úgy legyen.

Erika!
bíztasd h. forduljon, én nem tudom mi ütött ezekbe a gyerekekbe.
most fejjel lefelé kellene h. legyenek. nem a pocakba kell ücsörögni.

most h. Zalán megszületett énisénisénis akarok (szülni :lol: )
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?