Együttérzéseket anyósügyben kössz. Már kihevertem...
Nircee, Pimpoka: valóban így van ahogy mondjátok, fontos, hogy a mozgásfejlődés a megfelelő ütemben haladjon, lépésről lépésre. DE! Sajna ezt annyira a gyerekeink adottsága, és képessége határozza meg, hogy nekünk szülőknek csak nagyon kicsi esélyünk van beleavatkozni. Én Szonját mióta csak elkezdett menni segítséggel, folyamatosan próbáltam mászatni, de az Istennek se ment. Húztam törölközővel a hóna alatt, tettem neki játékokat jó messzire, stb. Egyszerűen nem jött rá a technikájára. Aztán később konkrétan egy hónapja egyszercsak fogta magát és mászott egyik napról a másikra. Ekkor valahonnan a kezembe akadt egy szakirodalom, amiben le volt írva a mászásnak különböző fokozatai, és variációi. Ide tartozik a katonakúszás szerű alkaron fenék fönt figura; a popón kicsit csúszás, hason gurulás formáció; a klasszikus térden tenyéren haladás (amit mi tul. képp. mászásnak hívunk) meg még egy negyedik de az most nem jut eszembe. NA itt rájöttem, hogy Szonjának az összes lehetséges mozgásformája megvolt, és használta őket, a "klasszikus" mászáshoz pedig most jutott el. Pimpoka, figyelhetjük ugyan a gyerket, de szerintem ha valamelyik nem "tud" mászni azzal biza nem fogunk tudni semmit csinálni.... A párom se mászott anyja szerint ( bár ezek után lehet, hogy valamelyik mozgásforma megvolt neki), de tök okos lett, és nem volt különösebb "difije"
Egyébként azt nem is mondtam tegnapi nagy mérgemben, hogy Szonja elindult egyedül!!!
Verna: Még sosem láttam ekkora szemeket, mint Lolonak!
Nircee: nekünk is ilyen medencénk van. Szonja először húzta benne a lábát, de később szívesen belement. Ti tesztek bele külön meleg vizet, vagy ahogy felmelegszik? Egyébként jó a vizitaxitok


















balcsin anyával
apával
balatonban
matracon











