Sziasztok Lányok!
Micsoda szomorú hírre jöttem!
Manóka,
nagyon nagyon sajnálom

. Istenem, milyen igazságtalan az élet. Nem is tudom mit mondjak. Kívánom, hogy sikerüljön továbblépnetek és megtalálni a megoldást a kisbabához!
Tatu,
sajnálom, hogy nem kaptál jó híreket. De talán még van remény, nem szabad feladni!
Ági,
örülök, hogy minden rendben és már el is kezdtétek!Mostantól ezer meg ezer drukk!!!
Hanyatka,
gyere ,mesélj majd, remélem csupa jó hírt mond majd apánk és Neked már az első sikerülni fog!
Én is voltam reggel apánknál. Valóban kipihentnek tűnt, de ahogy elnéztem a már reggel 8-kor ott várakozók tömegét, ez nem sokáig fog tartani nála...
ÉÉÉÉÉS LÁTTAM DOBOGNI A SZÍVECSKÉJÉT!Odafordította apánk a monitort, olyan megható volt, életem legcsodálatosabb pillanata!
Úgy tűnik minden rendben (ő úgy fogalmazott: probléma egyelőre nem látható), korának megfelelő méretű és a víz is kezd csökkeni. Megkaptam az utasításokat (ősemberként táplálkozni

, sétálni, kismamatornázni, házasélet csak óvatosan stb.) Kérdeztem a gyantát és a hajfestést. A festésre azt mondta, hogy eleve nagyon káros, rákot okoz (

), de a12.hét után melíroztatni lehet. A gyantára is ezt mondta.
3 hét múlva megyek legközelebb.
Viszont van egy problémám. Bár az az igazság, hogy ez nem is tűnik problémának, most hogy olvastam mi történt Manókával, hiszen hálát adok, hogy a babával minden rendben van. De azért nem baj, ha leírom?hátha tudtok segíteni.
Nos. Mondtam neki, hogy különböző okokból én minél hamarabb otthon szeretnék maradni mindenképpen. Már beszéltem is a háziorvossal, aki azt mondta, hogy minden további nélkül, de neki kell egy papír a nőgyógyászomtól. Erre apánk azt mondta, ez probléma, mert most olyan szigorúak a szabályok, hogy nem tud adni ennyi hónapon át folyamatosan papírt.....Hiába soroltam neki az okokat, azt mondta, talán a köv. találkozásnál beszélhetünk róla, hogy egy darabig otthon maradjak....
Most nem tudom mi tévő legyek......Apánkhoz járó kismamik, Ti hogy oldottátok ezt meg???
Körülöttem minden kismami otthon van/volt már az elejétől. Ők hogy oldották meg??
Jó hosszú lettem.Bocsi.
Mindenkinek szép délutánt! Manóka Neked pedig erőt kívánok az elkövetkező napokhoz, hetekhez!