Olvastam még az este amiket írtatok az (esetleg) Apgarral már gondolható előrevetülő problémákból. Azért nem semmi amit Enikő is leír konkrét ellenpéldának.
Egy megjegyzés azért engedtessék meg a későn megszólaló gyermekekről. Első gyerek álltalában később kezd beszélni (mondom álltalában, ergó létezhet ellenpélda is). Én 2 éves koromban még nem mondtam egy mukkot sem, aztán 2,5 évesen már oda is r betűt tettem ahova nem muszáj (fűtőtest, azaz más nevén kalorifer helyett karo
rifer). Anyós szerint Zoltán is későn kezdett dumálni (szintén első gyerek).
Edina 2 év 2,5 hósan mondta ki először az Edi szót magára, addig a mama baba tata volt a maximális szókincse. Aztán 2,5 hónap múlva már ododába készült a lelkem. Elég sok bajunk volt a V betűvel, de zsarnok anyája kijelentette neki egyszer a bótban, hogy csak akkor veszek virslit neki, ha nem firslit

akar enni. Meg vasárnap ne finetét hanem vinetét (mint már elhangzott padlizsánkrém) kérjen reggelire. S annyira szerette akkor még a hasát, hogy vevő volt a zsarnokságomra.
Ehhez képest Adrikám már 1,5 éves korában szövegelt, legtöbbször ott kellett legyek mellette mint fordító. A mai napig az R betű helyett L van a helyén. Igaz, ritkán (olyan 1,5 hónaponta) néha beszabadul egy R, ilyenkor észreveszem, szóvá teszem, nagyon örülök neki, de ő elszégyenli magát (pl. június elején valamire kijelentette, hogy az majd a Grrrrétáé lesz, jól kihangsúlyozva az R betűt, nyomatékot adva, hogy azt nem másnak adjuk, hanem a tesóé lesz). S ugye elmúlt 4 éves. A húgom pedig 5 éves volt, mikor neki az Ő Ű betűk nem működtek igazán (megjött az ósz, lepedó van az ágyon stb).
Szóval szerintem aki később kezd el beszélni, az pár hónap alatt tisztán ejt ki minden betűt. Aki pedig korábban, annál nincs minden kész a betűk helyes kiejtésére, így fixálódik náluk, s aztán tiszta csupa kényelemből sokáig így is marad.
Akkor más téma: kinek mi a véleménye a gyerekek újjszopásáról? S itt nem a pár hónapos, 1-2 évesekre gondolok, hanem mint pl. Adri: ő 4 éves, s egyre jobban szopja az ujját (exkluszív bal hüvelyk). Igaz, az ő keresztanyja 14 évesen szokott le, de már ő is szenvedett vele vagy 2 éve, s nem tudott megszabadulni attól a rossz reflextől. Nos?