Na Cseka figyu, igyekszem rövid lenni és tömör, bár nekem nehezen megy uyge

.
Először is: most érzékenyebb lelkiállapotodat éled, ne feledd

Neked sem mindig egyforma a hangulatod, neki sem. Sokszor fogsz járni hiozzá, nem mindig bűbáj. Velem is volt ilyen, megkérdeztem mi baja van, valamitől látom a rossz a kedve. Aztán elmondta. Pl. az egyik ilyen akkor volt mikor szóba került a támogatások csökkentése. De van ilyen, nem mindig jófejkedik az ember, lehet volt egy nehéz szülése vagy valami történt a családjában, ki tudja ? Na de ez ritkán van azért.
Másodszor: fentiek ellenére teljesen megértelek, ahogy írtam 1x én is erősen gondolkodtam, hoyg kell-e ez nekem. 3 hétig kh-ban voltam, kutya nem foglalkozott velem mondhatni mert nem volt dokim. Tojt rám mindenki, minden kérdésemmel az ügyeleteshez kellett mennem, épp december elejétől jan. elejég feküdtem benn mikor Dévai szabin volt. Kar.előtt felhívtam sírva, h semmit nem tudok, a vérzés kezd elmúlni de nem engednek haza mert azt mondják, h a Dévai engedhet csak, ő pedig nincs ott. Minden orvos mást mondott, hogy a hülye Utrot tegyem, hogy tegyem, meddig és mennyit tegyek, holott már a 16. héten voltam, azt hittem, akkor már nem is szabad tenni. Egyik doki ezt mondta, a másik azt, de mindegyik bunkó módon annyit, h kérdezzem Dévait, akinek se híre se hamva nem volt. Szal' felhívtam, majd közölte, h nem mehetek haza és mi a fontos nekem a Kraácsony vagy a gyerek, stb. Bőgtem mint az albánszamár, aztán milyen jó, h nem mentem haza mert újból úgy elkezdtem vérezni másnap mint aki vetél épp. Még 2 hetet rá kellett húznom. Ha ez otthon történik nem is tudom mi lett volna, nagyon megijedtem volna. Szóval nagyon rossz volt és ott mondtam, h másik dokithoz megyek, aki foglalkozik velem. Persze a vérzéssel senki nem tud semmit csinálni, de akkor elegem volt. Aztán megnyugodtam. Jöttek mentek körülöttem a vetélések, egyéb vérzések, volt egy csak akit hazaengedett a dokija ágynyugalomra (otthon úgysem fekszik az ember úgy mint a kh-ban) karácsonyra, aztán másnap éjjel jött vissza, elvetélt. Szóval mindig bebizonyosodott, h nem véletlen csinálja amit csinál. Hazamenetelem előtt kaptam tőle időpontot, gondoltam ott megmondom neki, h váltanék mert nagyon rossz volt így a kh-ban (bár a végére már ismet mindenki de még mindig mérges voltam, egy halom pénzt hordok oda, aztán mmég itt is pénzelhetek mindenkit ha akarom, foglalkozzanak velem). És elmentem hozzá de akkorra már eszembe nem jutott,, h másik doki, megláttam a vigyortá és minden mérgem elszállt, meg addigra egyébként is. Szóval nem fog mindig bűbájoskodni de nem is kell.
Velem volt, h úgy, de úgy leb*ott, h azt elmondani nem tudom, rettegve mérlegeltem mert 23 kilót híztam, na ez nála nagyon durva. Ugyanakkor mindig az lebegett a szemem előtt, h tényleg a legjobb kezekben vagyok. Hidd el, ,hoyg ő olyan alapos és olyan dolgokat vesz észre, ,h azt más tenné.
Bocs a litániáért, de majd meglátod Cseka, h elszáll a mérged, ugyanígy voltam én is, még "ilyenebbül" mint te. És azóta is imádom az embert mert a legjobb nőgyógyász és szülész is egyben (ami eleve ritka, h mind2 területen jó legyen). Persze nem azt mondom, h más doki képtelen terhesgondozásra, de kevés ilyen lelkiismeretes embert találsz. És ezt meg kell fizetni, a jót nem adják ingyen. Sajnos sokba kerül, de a legjobbaknak ennyi a traifája. Terhességem közben azt mondtam, h a következőt ha lesz, lehet nem vele csinálom végig, mert nagyon húzós és akkor már nem félek mindentől, mert rutionos leszek. De azóta megint sok sztori megerősítette, hogy azt is vele fogom, akármennyibe kerüljön is, minden pénzt megér. Tudod hányan keresnek, ,hogy a Dévainál szeretnének szülni akármennyibe is kerüljön az? Nem akarok rémtörténeteket itt leírni, úgyhogy ezt hagyjuk, hogy miért, de nyugtasson meg az a tudat, hogy nála nem fog meglepetés érni szüléskor, hanem ott lesz egy egészséges gyönyörű kisbabád. És nem haragszik rád, miért tenné? Gondolod személyes sértésnek veszi ha nem mész amniora? Ő csak a mi érdekünkben tesz mindnt? És nem jól emlékszem, h te mondtad,hogy azért maradsz nála mert neked kell a szigorúság?

. Jaj ne haragudjatok, nagyon hosszú lett, írhattam volna priviben is, de mostmár így megy, mert Pke nagyon beindult nekem a pihenőszékében
