A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » "Friss" kismamák topicja


Sziasztok!

Nicki,
Nem csinálják mindenkinek ezt a terheléses CTG-t csak akkor, ha volt rossz CTG elõtte.

Nyuszimano,
Nekem korábban volt (15. héttõl), hogy nem tudtam aludni a csúcsom 300 oldal olvasás volt. Aztán elmúlt, hogy mikor, nem emlékszem, mert jött a pisitúrás idõszak. Próbálj meg jól kifáradni szellemileg és fizikailag is akkor talán sikerül aludnod.

Drukkokat kérek én is holnapra. Már kezdem beleélni magam, hogy holnap baba lesz! Most nagyon parázom. Eddig is benne volt a pakliban, hogy másnap szülök, de ez most más! És a dobogó sem jött össze, habár Béorsi régen jelentkezett, szóval lehet, hogy már harmadik vagyok. Nem tudom ez miért fontos most nekem? Aludni kellene de ....Kristóf -3 napra született az már mindjárt elmúlik.

Ari
39+4
Ari
 


Jó reggelt Lányok!

Köszönöm a válaszokat! A kórházba megyek majd az már biztos, csak nem tudom, be kell-e jelentkeznem, és kell-e hozzá beutaló. Ezt még meg kell tudakolnom.

Tegnap megkaptam a kiskönyvemet. Most már hivatalosan is kismama vagyok. Lassan itt benn is elmondom, nagy levegõt véve.

Nekem ma annyira fáj a fejem. Nektek nem? Biztos ez a fránya idõ.

Nelli
nelli2
 
 


Jó reggeltKép

Én annyira álmos és fáradt vagyok, hogy itt mindjárt ülve elalszom, áhhh-áhhhh (ez lett volna itt az ásítás). Tegnap pedig este 8-kor már aludtam. Több, mint 9 órát, húha.

DaleiiKép
Óriási gratula a kiscsajhoz.

ToffifeeKép
Az üzit átadtam. Manócsnak már összefolyt a nyál a szájában a palacsintára.

itt is egy kis ásítás, fél perc szünet.

NelliKép
gratula a kiskönyvhöz. Amikor én megkaptam, olyan más érzésem volt, valami olyasmi, hogy most már hivatalosan is bébis vagyok. Mikor szeretnéd elmondani? Jövõ héten? drukk

NickiKép
Hajaj, hogy nõ. Már többen észre is veszik. Meg azt is észreveszem, hogy az utcán is óhatatlanul megbámulják. Persze én meg nem szégyellem, domborodjon csak, mert olyan, de olyan büszke vagyok rá, a minikénkre, hogy ilyen ügyesen nõ.
A felvételihez pedig így xxxKép gondolok rád

PálmaKép
Ha ma bemész, most már csak babásan engednek haza.

pusza
Bogár
15+0

én már úgy ennék egy kis sárgadinnyét, cseresznyét zsákszámra, õszibarackot, görögdinnyét, jöhet a szõlõ is, egy kis meggyet, málnát hú de fini, sárgabarackot. jaj, na most jól megéheztettem magam

Bogár
Kép
Kép
bogár
 
 

 
 

Jó reggeltKép

Én annyira álmos és fáradt vagyok, hogy itt mindjárt ülve elalszom, áhhh-áhhhh (ez lett volna itt az ásítás). Tegnap pedig este 8-kor már aludtam. Több, mint 9 órát, húha.

DaleiiKép
Óriási gratula a kiscsajhoz.

ToffifeeKép
Az üzit átadtam. Manócsnak már összefolyt a nyál a szájában a palacsintára.

itt is egy kis ásítás, fél perc szünet.

NelliKép
gratula a kiskönyvhöz. Amikor én megkaptam, olyan más érzésem volt, valami olyasmi, hogy most már hivatalosan is bébis vagyok. Mikor szeretnéd elmondani? Jövõ héten? drukk

NickiKép
Hajaj, hogy nõ. Már többen észre is veszik. Meg azt is észreveszem, hogy az utcán is óhatatlanul megbámulják. Persze én meg nem szégyellem, domborodjon csak, mert olyan, de olyan büszke vagyok rá, a minikénkre, hogy ilyen ügyesen nõ.
A felvételihez pedig így xxxKép gondolok rád

PálmaKép
Ha ma bemész, most már csak babásan engednek haza.

pusza
Bogár
15+0

én már úgy ennék egy kis sárgadinnyét, cseresznyét zsákszámra, õszibarackot, görögdinnyét, jöhet a szõlõ is, egy kis meggyet, málnát hú de fini, sárgabarackot. jaj, na most jól megéheztettem magam

Bogár
Kép
Kép
bogár
 
 


bocsi
bogár
 


Bogár! Nem vagy egyedül az elalvásban. Alig bírom nyitva tartani a szemem, és még a fejem is fáj.
Ha helyzet úhy adódik, bármikor elmondom már. Elég volt az állandó cseszegetésbõl.

Nelli
nelli2
 
 


NelliKép
Nem irigyellek a fõnököd miatt. A másik topicban gondolom olvastad, hogy az enyém hogyan reagált. Na azóta azért nyugisabb, vagy az is lehet, hogy én nyugodtam meg.
Próbáld meg most már Te sem felvenni a cseszegetéseit. Abba gondolj bele, hogy bármikor felállhatsz és kiirathatod magad, ha úgy adódik. Hidd el, ahogy telik az idõ és egyre inkább felfogod, hogy tényleg van pocaklakód egyre inkább magasról lepottyintod és csak a minire koncentrálsz. Ez így van beprogramozva az ösztöneinkbeKép
Majd adj hírt a nagy bejelentésrõl. A kollégáid tudják már?

Bogár
15+0

Bogár
Kép
Kép
bogár
 
 


Sziasztok!

A 25. heti vércukor viszgálatom 7.4 lett. Elég magas, és csinálnak terheléses vércukor vizsgálatot. Volt valakinek ilyen? Mire számíthatok, ha az is rossz lesz?Kép
Tud ártani a kis Bogyónak a magas vércukor? Én mit tudok tenni?
Válaszotokat elõre is nagyon köszi!
Szisz
szisz
 
 


SZiasztok!

Csak egy nagyon rövid gyors: a tegnapi CTG-m tökéletes lett, jövõ kedden megyek újra, a vérnyomásom is tök jó (100/60), jól is érzem magam Kép. A doki azt mondta, még két hét simán belefér KépKépKép - igyeksem ezalatt felkészülni Kép

TEgnap legurítottam az elsõ málnelevélteámat: szerintem nincs rossz íze! Kép Vagyis annak, aki egyébként is iszik gyógyteákat (én szinte csak azt), az kellemesnek fogja találni, de szerintem semmiképp sem ihatatlan!

Pálma! Béorsi! Ari! És mindenki, aki kéri: DRUKK-HEGYEK! KépKépKép

Már az olvasással is nagyon elmaradtam Kép, de azért igyekszem jönni és írni még ma! Kép

Márti
37+2
márti
 
 


Sziasztok!

Nincs sok erõm maradni,úgyhogy most nem leszek túl "bõbeszédû",csak szeretném megköszönni,hogy bekerültem a táblázatba,tök jó volt ott látni magamatKép
Természetesen én is szurkolok minden finiselõnek,a Pálmán pedig kivagyok akadva.Illetve azon,hogy már a 42.hetet tapossák a babucival.Én is túlhordtam az elsõ babámat,de csak 6 napig,mert aztán a doki nem akart tovább várni.pedig nem volt semmi gondunk,problémánk,minden okés volt velünk.Én komcsira nem is hallottam még ilyet,hogy vkit engednek ilyen sokáig pocakosnak hagyniKépDe azért szurkolok,hogy most már lassan külön legyetek!
Lányok! Én csak azt szeretném most megtudni tõletek,hogy kinek,mikorra múlt el a hányingere?Mikorra letettek újra jó állapotban?Persze ez a kérdésem azokhoz szól,akik szenvedtek a hányingertõl,hányástól a koraterhességükben.
Most megyek,mert megint úgy érzem,hogy hánynom kellKépKépKép
Rita.
12+1
rita01
 


Sziasztok!

Daleeinek óriási gratula! Kép

Nicki: afp mom: 0,7, b-hcg mom: 3,8. Az elsõ kicsit alacsony, a második elég magas. A doki úgy van vele, várjuk meg a hivatalos leletet, hátha csak elnézték, aztán meglátjuk. De a 17,5 hetes uh-n nem volt semmi gond, akkor szerinte valszeg nincs semmi gond.

Bogár: én az elmúlt héten állandóan fagyasztott málnát és meggyet ettem Kép

cory 19+3

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Bogár és Lányok!

Túl vagyok a nagy bejelentésen.
Behívott minket a kollégámmal a fõnököm, és nagyon stratégiai kérdésekrõl volt szó. Hogy gondolkozzam ezen, meg azon, hogy koncentráljak erre meg arra. Én pedig pont idevágónak éreztem, hogy elmondjam. Örült neki mint ember. Megköszönte, hogy ilyen hamar szóltam neki.
Hál istennek minden rendben.

Nelli
nelli2
 
 


Sziasztok!

Nem tudom ki hogy van vele,de ez a kellems hûs idõjárás nekem és a pocaklakónak nagyon bejön.Én sokkal joban érzem magam ilyenkor,mint mikor meleg van.Bár ez csak mostanra igaz.Biztos vagyok benne,ha kibújik a leányzó a meleget jobban fogom értékelni.

Bogár,
a sárgadinnyét,görögdinnyét és õszibarackot én már szorgalamsan fogyasztom.Nekem bejön az ,amit már most lehet kapni.Biztos,hogy késõbb finomabb lesz minden,de én már most sem voltam képes ellenállni nekik. Még jó,hogy egy kismaminak mindent szabad. Kép

Rita,
a kezdetek kezdetén én is küzdöttem reggeli hányingerrel,de nem volt olyan vészes,mert ahogy megreggeliztem már el is múlt.Nekem mindig enni kellett valamit,hogy elmúljon.Minden reggel tudtam,hogy erre fogok ébredni,sõt a szervezetem ezzel keltett reggelenként.Megreggeliztem és minden rendbe jött.Összesen 3-szor hánytam,de az meg még jól is esett,megkönnyebültem tõle mindig. Nekem ,ahogy a nagykönyvbe meg van írva a 14.hétig tartott kb.Azóta semmi panaszom...ezt gyorsan le is kopogom.

Ari,
megy az óriási giga-mega drukkk!!! Reméljük babástól mentek már haza!Ha meglesz a babó a dobogó már semmit sem fog számítani. Kép

Alvásproblémák:
Éjszaka én is kukorékoltam,sehogy sem bírtam elaludni.Ilyenkor megajándékozom magam mindig egy túró rudival ,amit most már szertartásosan mindig úgy eszek meg,hogy közben nézelõdöm kifelé a konyhaablakon.A kiscsaj is mindig értékelni szokta ezt a rituálét és édesdeden elalszunk. Kép

üdv mindenkinek
sütök egy kis palacsintát,annyira megkívántam Kép

Évi + Petra baba_36+0 Kép Kép Kép
Évi24
 
 


ritaKép
szerintem még 1 hetet kell kibírnod, aztán úgy elröppen, mintha nem is lett volna. addig pedig próbáld ki a ropit, nekem nagyon bejött, habár nem volt vészes a hányinger, inkább csak reggelente volt.

NelliKép
Hát ez gyorsan mentKép Elég muris lehetett, ahogy elmondta, hogy na ezt kell még megcsinálni azt, meg erre meg arra koncentrálj. gratula, ügyi volt és pont jókor.

CoryKép
Hú már ezt is kipróbáltam, de most már vmi frissre vágyom.

ÉviKép
az én kispapim is elkényeztet, na meg én is saját magamat, de szegénynek pl. fél kiló cserkóból nem hagytam csak két szemet. Na ezt nem lehet így folytatni. Nagyobb adagokra van szükségem pl egy vödörreKép
Hú palacsinta, na az sem rossz. Túrórudi. Látom Te sem szereted az édességeketKép

LányokKép
tegnap vettem a minikének egy zenélõs játékot, ami körbe forog és az ágy fölé kell tenni. Hát tök jó! Hazamentem és rögtön felszereltem az ágyam fölé. Szerintem a mininek is nagyon fog tetszeni. Képzeljétek, engem is megnyugtat, ahogy hallgatom és nézem ahogy forog körbe. A minike is tuti megnyugszik majd Tõle, ha nyügi leszKép Örülök ám, nagyonKép

pusz
Bogár
15+0

Bogár
Kép
Kép
bogár
 
 


Sziasztok!

Úgy felhúztak, hogy gondoltam csak velettek tudok igazán lenyugodni. A fõnõkeim engem sz...nek egy dolgok miatt, amit nem is én tettem, de én koordináltam.
Annyira kiborítottak tegnap este, hogy csak kispapa tudott megnyugtatni és ma még ráadásként folytatták.
Tudom, hogy sokkal érzékenyebb lettem és nem kéne így felvenni, de hát....

Most nagyon elegem van, de már csak 2 hónap.Kép
Mire az olvasnivalók végére értem már jobban is lettem.

Évi, köszi a túró rudi tippet, ki fogom próbálni, ha nem tudok legközelebb elaludniKép

Nekem is gyümölcsmániám van. Minden jöhetne....Kép

Na, megyek ebédelni (az legalább meglátszik rajtunkKép)

Anikó
20+6
eancsi
 
 


Anikó,

sajnálom,hogy felbosszantott a fõnököd. Kép Ezeket nem szabad egy kismaminak nagyon magára vennie,mert nekünk most a pocaklakónk a legfontosabb. Kép Gondolom,ha a pocaklakóra gondolsz és letojod a fõnököt,te is megnyugszol egy kicsit.
Én ilyenkor mindig azzal nyugtattam magam,hogy már csak x hónap,már csak x hét van hátra,és különben is,mit akarnak tõlem,én nemsokára megyek szülni és nekem sokkal fontosabb dolgok vannak az életemben,mintsem egy ideges fönök rigolyájának magamra vétele. Kép Persze tudom a munkával is foglalkozni kell,nem szabad elhanyagolni,de a alegfontosabb mégis a babuci,aki oolyan,hogy ott van bennünk egész nap és mindig meg tud minket vigasztalni.
Néha már azon gondolkodom,hogy fogom sajnálni,ha kibújik belõlem és nem lesz ott velem mindenhol.Most még az utolsó hetekben kiélvezem,hogy minden percben együtt vagyunk,olyan jó Kép Kép Kép Kép. Most is olyan kis édes,érzi a palacsinta illatát és már biztos szeretné megkóstolni. Kép
Túró rudihoz sok sikert! Kép

Bogár,
a zenélõs játékunk nekem is bejön.Esténként felhúzzuk Petrának,hogy hozzászokjon és én is azt vettem észre,hogy megnyugtat.Simán el tudnék rá aludni. Kép
Hát igen ... a kispapik már csak így járnak. KépTegnap én is kinéztem szegénykém szájából az utolsó szelet tonhalkrémes kenyeret ,mikor vacsiztunk és olyan kis édesen odaadta,hogy na jólvan, te azért mégiscsak kismama vagy. Kép Meg lehet zabálni õket is olyan kedvesek. Kép

üdv
Évi + Petra baba_36+0
Évi24
 
 


Sziasztok!

Gyorsan végigolvastam a lemaradásomat, mert Zsombi alszik, mint a tej Kép A délelõtti alvása közben pedig elõrángattam a varrógépet, barkácsoltam egy jót KépKépKép Most csupa cérna és anyagdarab a lakás Kép

Angi
Köszi Kép a Te kisfiad is nagyon aranyos és a pocaklakód is az lesz KépKépKép Nemsokára meg is látod KépKép

Nicki
A Margitos topic-ban olvastam a csecsemõsökrõl és reménykedtem a változásban... Annyit tudok mondani, hogy nem mindegyik rossz, én utolsó elõtti napra fogtam ki a gáz bandát, a többivel nem volt sok bajom, persze én kérdeztem és engem nem lehetett válasz nélkül elküldeni. De a csecsemõs dokinõ is elég gyér emberileg.
Ha újra kellene csinálnom, lehet, hogy a 3-ik napon hazajönnék saját felelõsségre, addig minden nagyon jó volt.
De nem akarlak elriasztani, nekem rossz volt, hogy nem volt ismerõs a kórház, ha tudtam volna, mire számíthatok, valószínûleg nem vettem volna ennyire a lelkemre.
Köszi a gratulát és nagyon jó pocinövesztést Neked KépKépKép
Hogy sikerült a felvételi (hogy érzed)?

Kaska
Fõ az optimizmus KépKép mondom én, a született pesszimista Kép

Ari
Mi lett a terhelése CTG-n?
Remélem, még nem késtem el a DRUKK-kalKépKépKép

Bogár
Köszi a posta-átadástKépKépKép
Miért nem alszol?Kép Tegnap addig altattam Zsombit (reggel 5-kor), hogy 10-kor arra ébredtem, hogy megint enni kér Kép
Ne is emlegesd a gyümiket, azt sem tudom, melyiket ehetem majd! A párom nagy ribizli és málnatermelõ helyrõl származik, már alig várom, hogy ehessek! (remélem, szabad majd)

Rita
Kitartás, el fog múlni a hányinger(hányás)
Küldök egy kis hányinger elleni KépKépKép-t

Cory
Drukk, hogy minden rendben legyen KépKépKép

Nelli
Örülök, hogy jól sikerült a bejelentésKép

Évi
Palacsinta Kép

Anikó
Rám a közvetlen fõnököm úgy vigyázott, mint a hímes tojásraKép Ha valaki jött cse..egetni, egybõl rohant az irodájából és "eltávolította" az illetõt a közelembõlKép De így is csak a 26-ik hétig dolgoztam, ha nem muszáj dolgoznod, tudom ajánlani Kép

Mennem kell, itt a déli séta ideje Kép

Pálmának, Béorsinak, Nadine-nak, Arinak drukk
Kép
És persze azoknak is, akik kérikKépKépKép

Toffifee + sétakövetelõ Zsombi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Kivetelesen bekes, otthonulos delelottom van :-)))

Tegnap kimostam rahedli pelust meg kifogot, varom, hogy szaradjanak mar meg. Nagyon kellene tobb teregeto felulet, csak nincs szivem zaklatni kispapat, mert folyton tanul meg dolgozik. :-(

Ari,
hohoo, hat persze, hogy mennek a DRUKKok sot MEGADRUKKok!!! :-))) Addig jo, amig a dobogo a legizgalmasabb kerdes, maradjon ez igy :-)))

Nelli,
fejfajas hess! :-)

Bogar,
gratula csini kispocihoz :-)))
Emlexem erre az idoszakra, amikor az elso kismamaszerkokat vettem, mert a normal nacijaimnak mar vagott a dereka. A kismamanaciknak meg zacskos volt a hasa, ezen problemaztam :-))) Hat nem sokaig :-)))
Ugy tunik, istenien megy Neked a babara valo rahangolodas ;-)))

Szisz,
remeljuk, hogy a terheleses cukrod jo lesz, es ha nem, akkor max dietaznod kell. Ami ugye nem egy leanyalom, de ha ezaltal beall a cukorszinted, akkor nincs ok aggodalomra! Es a terhessegi cukorproblemak a szules utan elmulnak! :-) Ne paraztasd magad foloslegesen! :-)
(Nekem nem volt, de tobb forrasbol olvastam meg hallottam rola, es a vedonom is elmondta)

Marti,
gratula a jo eredmenyhez! :-))) ezek szerint csak kivartad tegnap? :-)
Lecci Te hol vetted a malnalevelet? Anno annyifele helyet irtatok, de mar megint nem talalom az akkori menteseimet :-(

Rita,
szegeny Te :-( hess hanyinger! :-) Nekem csak kicsi emelyges es rossz szajiz volt, kozepso harmadra nyomtalanul elmult :-))) Addig nekem is az eves hasznalt, mondjuk 3-4 plusz kilot ennek koszonhetek :-

Cory,
hat remeljuk, csak a statisztika ordoge tolt ki Veled!
A fagyasztott meggyre en is total rakattantam, nekem becsszo jobban izlik, mint a friss :-) Felig kiolvasztva es elszopogatva olyan fagyis :-)

Nelli,
ugyi vagy :-))), ezek szerint nem is olyan rossz fej ez a fonok, maradjon igy :-)

Evi,
turo rudis szertartas tok jo :-)
palacsinta nyami :-)

Ooo, az a baj mostanaban, hogy a gyuminapomon leesik rolam 1-2 kilo, amit a kovetkezo 2 napban visszazabalok. Es sajnos a hetnek meg van 4 napja... :-0

Eancsi,
fonokeid menjenek a nathaba! >:-(
Meg jo, hogy a pocis emberlanya ugy van osszerakva, hogy konnyebben felmegy a pumpa, de gyorsan el is mulik! :-)))

Toffifee,
Zsombi tok jo fej, hogy hagyja az anyucijat alkotni es levelezni :-)))

Csak jokat mindenkinek! :-))) Uuugy varom mar a hireket! :-)))

Kaska
35+4
kaska
 
 


Encsi! Hagyd tényleg a csudába a fõnöködet! Nem éri meg idegeskedni!
A babának örült, mert neki is van 3, de munka szempontból szörnyû.

Nem tudom, mi van a levegõben, de nagyon fáradt vagyok, nem tudok dolgozni.

Kaska! Miért baj, ha rád megy néhány kiló, és miért kell leadni?

Nelli
nelli2
 
 


Kaska!
Én a Múzeum krt-i bioáruház(?)-ban vettem a málnalevelet - még februárban, mert féltem, hogy épp nem kapok majd, mikor kell (Árminnal így jártam). Kb. a Múzeum cukrászdával szemben van, ha a Kálvin tértõl mész az Astoria felé, a bal oldalon. Nyílt egy új fitness(?) bolt is a volt Humanic helyén, szinte a Kálvin térnél, azt nem ismerem, lehet, hogy ott is tartanak ilyesmit, de az a bolt, ahol év vettem, kb. félúton van a Kálvin és az AStoria közt.

Cory! A Schöpf-Merei-ben papíron is kiadják az AFP leletet, ha bemégy érte - szerintem ne várj a postára! Tudom, hogy nagy hibaszázalékkal dolgozik az AFP-teszt, de jobb mihamarabb biztosat tudni, nem? De természetesen nagyon drukolok, hogy minden OK legyen! KépKépKép Csak nagyon bennem van, hogy én a 20. hét után voltam genetikai tanácsadáson, és szörnyû érzés volt, hogy nem korábban...


Megint mennem kell Kép

Márti
37+2
márti
 
 


Üdv Mindenkinek!

Itt BéOrsi (ex)kispapája..

Elõször a lényegre térnék: Május 20.-án este fél kilenckor megszületett Julcsi baba, 4330 grammal és 58 centivel. (Igazi óriás!)A szülés sajnos nem természetesen indult meg, hanem megindították mert már tíz nappal túl volt hordva. Végül is reggel kilenckor repesztettek burkot, és majd 12 óra után bújt ki a babi. A részleteket majd elmeséli Orsi ha kijön majd a korházból, de mindenesetre nem volt könnyû.. Kispapi végig bennt volt és próbálta segíteni az anyukát. A doktor néni is majdnem végig ott volt és nagyon sokat segített. Most a büszke anyuka bennt van a kórházban, de remélhetõleg már hétvégén hazaengedik. A körülményekhez mérten már egész jól van. A babi is nagyon ügyes (10/10 Apgar..) és gyönyörû (képeket majd lehet hogy tudunk feltenni). Már szopizik is valamit. Még majd hírt adunk a fejleményekrõl!!

Üdv mindenkinek!
Julcsi, BéOrsi és a friss Apuka
béorsi
 
 


Béorsi és Friss Apuka!

Köszönjük a híreket! Gratulálok Mindkettõtöknek JulcsihozKép Jó egészséget és sok tejcit kívánok KépKépKép


Ari
Most már tuti a dobogó!!!KépKépKép

Toffifee
toffifee
 
 


Sziasztok!

BéOrsi: óriási gratula Kép

Márti: nem tudom, mit tennék akkor sem, ha valami gáz van. 1-2 napról van szó lelet-ügyben, úgyhogy remélem, most már hamarosan megoldódik.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok Kismamik,

Cory,
Elhiszem, hogy aggodsz, de ha a genetikai UH rendben lesz, akkor szerintem megnyugodhatsz. Nekem pl. itt levettek, de a labor elkeverte, a dokim probalta megkerestetni, de nem talaltak, en mondjuk nem hianyoltam tudva, mennyire nagy a hibaszazaleka.

BeOrsi,
Gratula a babohoz, tenyleg szep nagy lettKépKépKép
Es persze sok-sok tejcsiket. A kepeket pedig varjuk am nagyon.

Ari,
Szabad az utKép es persze oriasi drukk!!!!!!!!!!!!!!

Marti,
En is iszom szepen a teat, bar nekem emelygest okoz, de a normal szulesert mindent. Kispapa tegnao rakardezett, hogy ha ezt iszom akkor mikor is megyunk mar szulniKép

Kaska,
Tenyleg mert kellene neked fogyozni?

Bogar,
Nekem az elsovel volt hasonlo, ami bevalt a meleg tejecske, ahogy elkortyoltam mar aludtam is, bezzeg ha nem terhesen kellett volna meleg tejet inni szadinak vettem volnaKép

Nelli,
Ugyi vagy a bejelentesselKép

Rita01,
Tenyleg nem sok van mar hatra, nekem kb. 14 hetesen mult el, addig sajna szinte semmi nem segitett, bar neha az agy melle odakeszitett keksz hatott.

Na ennyi gyumi utan kenytelen leszek delutan bevasarolni, mert az otthoniakat tegnap mar felfaltamKép Igy ma sargarepet hoztam magammal ragcsalni.

Angi
37+6
angela2
 
 


Ja megint tok lutyo vagyok igy reggel(marmint itt van reggel)

Palma, Nadine, Ari, Chrissy, Szilvi
Mindenkinek oriasi drukk, talan beindul a babesoKépKépKép

Angi
angela2
 
 


Sziasztok!

Mi még mindig egyben, a mai CTG után úgy néz ki, hogy vaklárma volt az egész ... De engem nagyon megviselt ez a 3 nap amit szinte a korházban töltöttem. Persze a legtöbb idõt várakozással ...
Nem baj, csak Pocaklakólustakisasszonynak ne legyen semmi baja. Kép
Legközelebb szombaton megyünk újra, azután meg hétfõn. Bár mi gyõzködjük a Babót, hogy ne ottbent hizlalja tovább a 3,7 kgját Kép.

Ha valaki tud tuti tippet szülésmeginditás ügyben szívesen fogadjuk Kép Kép Kép (az aktív házaséletet, a málnalevélteát, és a tonikot, alkalmazzuk márKép Kép )

Drukkhegyek a dobogósoknak Kép Kép
Ja, és jön a jóidõ hétvégén állítólag Kép Kép

Szilvi
38 Kép
szilvi_
 
 


Cory! Én sem tudom/tudtam, mit tennék, ha gáz lenne/lett volna... Talán emlékszel, nekünk azt kellett eldönteni, hogy a jó AFP mellett a koromra való tekintettel megcsináltatjuk-e az amnioszkópiát. Végül is nem csináltattuk meg, mert nagyobbnak éreztük a beavatkozás által létrejöhetõ gondokat, mint az esélyét, hogy beteg legyen a baba - azt semmiképp nem bírtam volna ki, ha az egészséges babának a vizsgálat miatt esett volna baja - és azt sem tudtuk, mi lett volna, ha kiderül, hogy beteg, fõként a 24. hét környékén - hiszen már a 14-16-tól éreztem Kép SEmmiklépp nem könnyû döntés, mindenképp nehéz éjjeleket-nappalokat okoz a rossz eredmény - csak azért gondoltam, hogy ha megkapod, legalább a bizonytalanság kisebb már! KépKépKép DRUKK-DRUKK-DRUKK! KépKépKép

Angi! Nem gondoltam volna, hogy vki rosszul lesz a málnalevélteától - úgyhogy ha neked rossz inni, úgy pláne kívánom, hogy legalább hasson! KépKépKép


Béorsi! Gratulálok Julcsihoz! KépKépKép Nagyon szép méretei vannak! Kép

Akkor: Pálma, Nadine, Ari: HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! KépKépKépKépKépKép

Márti
37+2
márti
 
 


Szia Szilvi! Lépcsõzés? Jó erõs nõgyógyászati vizsg. Nekem ez bejött!
Névtelen
 


Sziasztok Lányok,

úgy látom, mindenkinek bejön a hüsi idõ. Én pl ma ismét találkoztam a bokámmal!!!Kép Olyan szép, még a csont is látszik oldalt!!Kép Nemtom', hogy a tegnapi-mai gyümifogysztásnak-pihizésnek tudható-e be, vagy az idõnek, de nagyon jó most nekünkKép

Kaska,
Az összes Cora, Auchan áruházban van "Egészségtár" nevü biobolt, nekem a minap olyan természetesen húzták elõ a málnalevelet, mintha c-vitamint kértem volna, szerintem ott mindig van.

Ancsi,
fõnököt letojni. Én épp emiatt jöttem el félidõben betegszabira, nagyon stresszes volt a melóhelyem, és a fõnököm minden igyekezete ellenére sem bírt kíméletesebb lenni, és amikor már másodszor bõgtem pocakosan, aszontam', hogy elég. Pedig simán bírtam volna még 1-2 hónapot... Szóval most a kölök az elsõ, ha nem klappol a mhely, tessék eljönni betegszabira! Tudom, hogy így kívülrõl könnyû tanácsokat osztogatni, de egy csomó helyen olvastam, hogy a stressz ugyanolyan rossz a babónak, mint az egyéb dolgok, amitõl tartózkodunk (pl cigi...) Jó, nem 1 alkalomról van szó, de ha folyamatos a macera, idegeskedés, akkor fontold meg...

Elli, a konyhatündér... Gondoltam most az 1x megpróbálok egyforma és formás túrógombócokat csinálni, ezért bevetettem a fagyikanalat. (Kézzel sosem sikerülnek még nagyjából sem kerekre és egyformára...) A gombócok gyönyörû gömbök, egyformák és ÓRIÁSIAK!!!! Kíváncsi vagyok, Apuci mit szól hozzá este, ez neki is új leszKép

Megyek málnalevelezni.
Tsók
Elli
36+1
ellimami
 
 


Jaj, bocsánat!
Béorsinak perszegratulálok én is, és köszönet az új, 10. helyért a táblábanKép
Elli
ellimami
 
 


Ellimami,
Ez tok jo, hogy hatott a gyumikura-huvos idoKép
Malnalevelteat ne is emmlitse senki, ma mar hanytam is toleKép

Marti,
TeaKép lasd mint fenn, de en megzabalom ezt a kolykot, ha erre sem hajlando normalisan megszuletniKép

Angi
angela2
 
 


Sziasztok lányok!

Gratula BéOrsinak és kispapájánakKépKép!!!

Lehet,hogy Pálma babája arra várt,hogy az ikrek horoszkópjában szülessen meg??KépMost láttam, hogy mától már nem bika van. Szerintem azóta már bizti babáznakKépKép

Cory, itt meg sem csinálták az AFP-t,már szerintem annyira kiment a divatból...Helyette volt a genetikai UH, amin minden rendben volt, és szerintem ez a lényeg!! Szerintem nálad sincs másról szó, csak elszámolták a heteidet, az értékekeket, vagy akár mind a kettöt!!!!

Lányok, én_még_mindig_ köhögök!!! Rajtam kivül nem unja igy senki, de most már kibirom hétföig,akkor megyek dokihoz.Nem hiszem,hogy túl sokat tudna tenni,hiszen amit adott antibiotikumot, már elnyeltem,és nem igazán hatott.
Valaki azt mondta,lehet allergiás vagyok, mondjuk a babáraKép Na, ilyen hülyeséget se mondtak nekem mostanában...

Tegnap ki merészeltük ültetni a virágpalántáinkat, hátha igy május végén már nem lesz fagyKép Mindig ilyenkorra tojik be az idö, április-május a legvacakabba a "télben"...

Na, most ennyi, megyek enni,meg megkeresem a kutyuskám,mert egy órája az udvaron van,és nem akaródzik bejönni. Hiába, õ is érzi a jó idõtKépKép

Sziasztok
Barbi
29+2

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a megnyugtatást. Igazából aki szakemberrel beszéltem, azzal nyugtat, hogy valszeg egész egyszerûen a súlyom miatt van ez az eredmény. Mert messze nem az átlagos vagyok, és hát ez az egyetlen vizsgálat, ahol ez számít, és ráadásul valszeg rossz súly is volt írva a papíromra. Most már sokkal nyugodtabb vagyok (ezügyben, de sajnos vannak még stresszelõk Kép).

cory 19+3

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


sziasztok,
rég jelentkeztem, most is csak pár szót. Még egyben, ma ittam elõször málnalevéltejjjááát, bibibiiii...

Költözködünk, pakolászunk, szépülünk, nincs netünk, próbálok majd jelentkezni!

Kaska, boldog szülcsinapot,

a már babázóknak gratulácijóóóó,
finiselõknek drukk!!!
Mariannn, légy erõs, kitartó!
puzszi,
babajaga
37+1
Névtelen
 


SZIASZTOK!

Van Közöttetek olyan kismama, aki IKREKET vár??

Nálam úgy néz ki a dolog!

Jelentkezését elõre is köszi!

M.
Névtelen
 


Kaska!
ÉN a Tesco Herbáriájában vettem még decemberbena húgomnak málnalevél teát, de van az Astoriánál egy biobolt egy kapualjban, úgy tudom ott még olcsóbban vették akkoriban a kismamik.

Béorsi és exKispapája!
Sok boldogságot Julcsihoz és sok-sok tejcit neki. Kép

Szilvi!
Próbáld ki a boróka teát, nekem másnapra megszületett Miki. Kép

Magdi
35+4 (húúúúúú, már csak 1 hónap Kép)
gallainémagdi
 
 


Sziasztok!

Megvan az államvizsgám! Kép Kép Kép Már csak júni 11én van egy, meg a védés. Kép

Kaska!
Jó nagy súlya van a babádnak! Kép Nekem is 93 volt a feje. De csak annyit mondott a doki, hogy már több, mint 2,5 kiló.
Olyan fura, hogy már nem rugdos, csak állandóan fészkelõdik, és nyomogatja mindenét kifelé.

Daleei!
Nagy-nagy gratula Edinához! Kép Kép Kép

BéOrsi!
Gratula Julcsibabához! Kép Kép Kép

Cory!
Ne aggódj, minden rendben lesz! Kép

Pálma és Nadine már tuti babáznak!

Most csak ennyire futotta, nagyon kidöglöttem ma.

Ildianyu
35+2
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Húha! Nagy gartula Béorsinak! Sok Tejcsit és jó egészséget Nektek!!! Kép

Pálma! Már te is biztos babázol (legaábbis remélem, mert hosszú idõ telt már el reggel óta) Várjuk a híreket.

Akkor ezek szerint már ELSÕ vagyok! Igazad volt Kaska, hogy fogok én még az elsõ helyen állni (remélem már nem sokáig). Velünk nincs semmi különös, 2 nap alatt tágultam szûk egy újjnyiról, bõ egy újjnyira. Ha ilyen gyorsan meg talán június 2-ára végzek is a tágulással Kép A mozi jó volt, az elején még a Dolby Digital hangzásnál egy kicsit nyugtalan volt utána szépen végigaludta. Most mocorog, de ez már nekem nagyon kellemetlen. Fáj a csontom, mert feszíti. Igazi kis erõmûvész lesz. Holnap megyek NST-re, szombaton meg valószínû megint amnio lesz, hacsak valami csoda nem segít.

Szilvi
Én is kipróbáltam már sok mindent. Javasolni tudom még a gugolva mosd fel az egész lakást, mász meg pár emeletet (a 13-on lakom, nálunk van elég lépcsõ is Kép ) A csípõs kajákra is ki szoktak jönni a babák. Én már ezekkel próbálkoztam, egyik se jött be. (a szigorlatom alatt pedig szép 15-20 perceseim voltak 2 hete, azóta semmi)

Na megyek pihenni, mert persze azt megint elfelejtettem ma. Megint túlpörögtem egy kicsit, lehet ezért nem akar kijönni?

Nadine
40+3

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Ildianyu,
Oriasi gratula a vizsgahoz, nem semmi teljesitmenyKépKépKép

Magdi,
Errol meg nem hallottam, de mint otletet begyujtottemKép

Angi
angela2
 
 


Sziasztok!

Kaska, bocsanat, nem tudtam eljutni hozzatok a talira. Kép Zsombi gyerek extra nyugos volt egesz mult heten (es most is het elejen), orultem, hogy megtalaltam az a'gyamat, meg a lakasunk kozelebe is csak nagy erofeszitesek aran vittem le setalni (vagy nem vittem Kép ).

Remelem, legkozelebb is lesz meg ilyen es arra mar tenyleg el tudunk jutni. KépKépKép

A finiseloknek nagy DRUKK, a pocakosoknak pedig izgalommentes pocaknovesztest kivanok! KépKép

Pussz,
Gombóc + Zsombi
gombóc
 
 


Gratula Edinához és Julcsihoz anyukáknak, apukáknak és babáknak!KépKép

CoryKép
Az én AFP-m 2 MOM volt, a betaHCG meg 3,9. A dokim azt mondta rögtön, hogy hülyeség az egész AFP, menjek el genetikára (nekem a korom miatt úgyis tervbe volt véve), de ne parázzak, mert jó az UH. Neki lett igaza! Szóval fel a fejjel!

Urszila
urszila
 
 


És egy kép a 6 hetes Julkáról. Ébren még nem sikerült elkapni a mosolyát.

Kép
urszila
 
 


Sziasztok!

Jaj de tuti, ujabb baba! Kép Kép Kép

BeOrsi es kispapaja,
HATALMAS GRATULA Nektek!!! Kép Kép Kép Kép Kép Szuper, hogy sikerult termeszetes uton kibujnia a nagykislanynak! Kép Kép Kép Sok-sok boldogsagot az egesz csaladnak! Kép Kép Kép Kép Kép
Remelem, jol gondolom, es Julcsi=Julia?

Nelli, Angi,
nem fogyozni kellene, hanem szinten tartani, mivel eddig hiztam kb. 15 kilot, ez igy belefer, de ha nem muszaj, nem fokoznam. Dokim is ezt szuggeralja eroteljesen.
Mar csak azert is erdemes vigyaznom, mert a terdizuletem specko sz*r, eddig varakozason felul birta a gyurodest (kopp-kopp), de nem akarom tesztelni :-)

Nelli,
az a bizonyos munkaellenes anyag nalunk allandoan benne lehet a levegoben :-))) erdekes, a babacucc vasalast nem gatolja :-)))

Marti, Ellimami, Magdi,
malnalevel tippeket koszonom! :-)

Angi,
biztos, hogy akkor is jo innod, ha hanysz tole? :- A szuleshez a jo eronlet sem art! :-)))

Szilvi,
orulok, hogy teves riasztasnak bizonyult :-)))
Ablakmosas? Szekrenytetok leporolasa? Ezeket en nagyon utalom, de allitolag mindenfele magasra nyujtozkodas hatasos lehet :-)))

Ellimami,
gratula a karcsu bokakhoz es formas gombocokhoz! :-)))

Barbi,
hat a babaallergia tenyleg cimeres okorseg :-]
Erdekes, azt olvastam, hogy a terhesseg soran tobbnyire csokkennek az allergiak. En viszont pont az elejen allergias lettem a patkanyaim szorere :-((( muszaj volt oket elajandekozni, ugy bogtem, mint a csuda :-(((
Eljen a jo ido :-) hatha megoldja a kohogesedet is! :-)))

Cory,
na hat ez a legkezenfekvobb megoldas :-))) ugy legyen! :-)))

Babajaga,
jo porgest es teazast! :-)))
Nahat, Neked mar legalis az osztodas :-))) hogy repul az ido! :-)))

Ildianyu,
HATALMAS MAXIGRATULA az allamvizsgahoz! :-)))))
Hat azt nem mondta a dokid, hogy mennyivel tobb ;-)))
Viola is pont igy mozog mostanaban, mondjuk egyaltalan nem banom, a regi rugasai a mostani izomerejevel nem biztos, hogy jolesnenek :-)))

Nadine,
aztan egyszer csak zumm meglepodsz :-)))

Gomboc,
en is sorry, de semmi gond, drukk a kovetkezohoz :-)))

Ez kellemes nap volt, jolesett lazazni :-))) holnap megint porges lesz, de remelem, legalabb a jobbik fajtabol... holnaputan meg jonnek a szuleim felkoszonteni, es anyam megtanit fankot sutni :-))) ja es hozzak a bolcsot, meg ami a kocsiba befer :-)))
En rajottem, hogy a cipzaras poci lenne az idealis megoldas :-))) mert el tudnek meg igy eldegelni, de babaznek is mar szivesen :-))) ja es szulni is mennyivel egyszerubb lenne :-))) hatha majd az evolucio :-)))

Palma, Nadine, Ari: GIGAMEGADRUKK es HAJRA! :-)))
Chrissy, Szilvi, Angi: MEGADRUKK! :-)))

Jo ejszakat mindenkinek, tablak jonnek :-)))

Kaska
35+4
kaska
 
 


Akkor a babocak: Kép

<pre>
Anyuka Baba neve Születési par. Születés napja Eltérés a kiírástól APGAR (/10)
Miszike Rebeka 3590g, 54cm 2003.02.15. ( + 7 ) nap
Myssnia Szilárd Márk 4050g, 59cm 2003.02.20. ( + 6 ) nap
Kangi Julianna Angéla 2700g, 48cm 2003.02.23. ( + 2 ) nap
Franyo Anna Virág 3000g, 54cm 2003.02.24. ?( - 8 ) nap
Manó2 Dorottya Rebeka 3100g, 53cm 2003.02.25. ( - 4 ) nap 10
Judó Hunor 3900g, 56cm 2003.02.26. (+ 3 ) nap
Momo Adrienn 3200g, 53cm 2003.03.03. ( - 4 ) nap
Panka Benjámin László 3260g, 53cm 2003.03.09. ( - 7 ) nap
Docika Balázs
Edelweiss Gergõ 3120g, 50cm 2003.03.14. ( - 5 ) nap
Zsurló Hajnal Anna 4320g, 54cm 2003.03.15. napra pontos babaKép 9
Csík Artúr 3100g, 51cm 2003.03.18. ( - 9 ) nap
Beu Lõrinc 4450g, 62cm 2003.03.19. ( + 11 ) nap
Maci_2 Veronika 2670g, 50cm 2003.03.23. ( - 23 ) nap 10
Csucsuka Anna Zsófia 3900g, 53cm 2003.03.31. (+ 3 ) nap 10
Urszila Júlia 3200g, 50cm 2003.04.09. ( - 12 ) nap
Leszter Petra Jázmin 3600g, 56cm 2003.04.09. ( - 2 ) nap
Ányez Benedek 3300g, 53cm 2003.04.14. ( - 7 ) nap 9
Borsi Máté 3700g, 57cm 2003.04.20. ( - 10 ) nap
Toffifee Zsombor 4050g, 54cm 2003.04.22. ( + 2 ) nap 9/10
Csilla1 Ármin Arnold 3460g, 51cm 2003.04.22. napra pontos babaKép 10
Anna Dániel 3360g, 55cm 2003.04.22. napra pontos babaKép
Anyakati Véda 3650g, 55cm 2003.04.24. ( + 2 ) nap
Dinihe Szonja 3700g, 57cm 2003.04.25. ( + 3 ) nap
Snoopy Levente 3100g, 53cm 2003.04.27. ( - 17 ) nap
Andi Dániel 3200g, 55cm 2003.04.28. ( + 3 ) nap 10
Mariann Márton 3000g 2003.04.28. ( - 29 ) nap 10/8
Beus74 Gábor 3750g, 56cm 2003.04.29. ( - 13 ) nap
Dale KépEdina 2200g, 47cm 2003.05.20. ( - 17 ) nap
BéOrsi KépJúlia 4330g, 58cm 2003.05.20. ( + 7 ) nap 10/10
</pre>
kaska
 
 


Es a kismamik: Kép

<pre>
[size=-2]Ssz.[/size] [size=-2]N i c k n é v[/size] [size=-2]Utolsó mens.[/size] [size=-2]Hét+nap[/size] [size=-2]Életkor/gyermek[/size] [size=-2]L a k h e l y[/size] [size=-2]Szülés v.i.[/size] [size=-2]40+0[/size] [size=-2]Szülés tervezett helye[/size]
[size=-2]1.[/size] Pálma [size=-2]2002.07.26.[/size] 42+6 30 év/1.b. Finnország 2003.05.07. [size=-2]2003.05.02.[/size] [size=-2]Espoo[/size]
[size=-2]2.[/size] Nadine [size=-2]2002.08.12.[/size] 40+3 23 év/1.b. Debrecen 2003.05.19. [size=-2]2003.05.19.[/size] [size=-2]DEOEC[/size]
[size=-2]3.[/size] Ari [size=-2]2002.08.17.[/size] 39+5 32 év/ 2.b. Gödöllõ 2003.05.24. [size=-2]2003.05.24.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Kulcsár[/size]
[size=-2]4.[/size] Chrissy [size=-2]2002.08.21.[/size] 39+1 25 év/1.b. Budapest 2003.05.27. [size=-2]2003.05.28.[/size] [size=-2]Honvéd Kórház / Dr. Kiss Attila[/size]
[size=-2]5.[/size] Szilvi_ [size=-2]2002.08.29.[/size] 38+0 33 év/1.b. Budapest [size=-2]XI.[/size] 2003.06.07. [size=-2]2003.06.05.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Tidrenczel[/size]
[size=-2]6.[/size] Angela2 [size=-2]2002.08.30.[/size] 37+6 31 év/2.b. USA 2003.06.06. [size=-2]2003.06.06.[/size] [size=-2]Takoma Park[/size]
[size=-2]7.[/size] Márti [size=-2]2002.09.02.[/size] 37+3 35 év/2.b. Budapest 2003.06.02. [size=-2]2003.06.09.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Tidrenczel[/size]
[size=-2]8.[/size] Babajaga [size=-2]2002.09.04.[/size] 37+1 28 év/1.b. USA / Budapest 2003.06.11. [size=-2]2003.06.11.[/size] [size=-2]Szt. Imre Kórház[/size]
[size=-2]9.[/size] Laura [size=-2]2002.09.11.[/size] 36+1 31 év/2.b. Budapest [size=-2]XVI.[/size] 2003.06.14. [size=-2]2003.06.18.[/size] [size=-2]Péterfy Kórház / Dr. Orbán[/size]
[size=-2]10.[/size] Ellimami [size=-2]2002.09.11.[/size] 36+1 29 év/1.b. Budapest [size=-2]IV.[/size] 2003.06.17. [size=-2]2003.06.18.[/size] [size=-2]Újpesti Szülõotthon / Dr. Filep Aladár[/size]
[size=-2]11.[/size] Évi_24 [size=-2]2002.09.12.[/size] 36+0 24 év/1.b. Budapest 2003.06.27. [size=-2]2003.06.19.[/size] [size=-2]MÁV Kórház[/size]
[size=-2]12.[/size] Mikoo [size=-2]2002.09.15.[/size] 35+4 32 év/ 2.b. Budapest 2003.06.22. [size=-2]2003.06.22.[/size] [size=-2]Margit Kórház [/size]
[size=-2]13.[/size] Gallainémagdi [size=-2]2002.09.15.[/size] 35+4 31 év/3.b. Budapest 2003.06.22. [size=-2]2003.06.22.[/size] [size=-2]István Kórház / Dr. Lázár Gábor[/size]
[size=-2]14.[/size] Kaska [size=-2]2002.09.15.[/size] 35+4 31 év/1.b. Budapest [size=-2]XIX.[/size] 2003.06.22. [size=-2]2003.06.22.[/size] [size=-2]Péterfy Kórház / Dr. Czikmántory Péter[/size]
[size=-2]15.[/size] Ildianyu [size=-2]2002.09.17.[/size] 35+2 26 év/2.b. Szeged 2003.06.24. [size=-2]2003.06.24.[/size] [size=-2]SZOTE Nõi Klinika / Dr. Vajda[/size]
[size=-2]16.[/size] Tina [size=-2]2002.09.18.[/size] 35+1 28 év/2.b Budapest [size=-2]X.[/size] 2003.06.25. [size=-2]2003.06.25.[/size] [size=-2]Kistarcsa / Dr. Erdelyi Zsolt[/size]
[size=-2]17.[/size] Zsuzsófi [size=-2]2002.09.24.[/size] 34+2 18 év/1.b. Szeged 2003.07.01. [size=-2]2003.07.01.[/size] [size=-2]SZOTE Nõi Klinika / Dr. Sikovanyecz[/size]
[size=-2]18.[/size] Manócska [size=-2]2002.09.25.[/size] 34+1 27 év/1.b. Pomáz 2003.07.02. [size=-2]2003.07.02.[/size] [size=-2]Schöpf-Mérei K. / Dr. Oláh K.[/size]
[size=-2]19.[/size] [size=-2]2002.09.26.[/size] 34+0 27 év/1.b. Diósd 2003.07.03. [size=-2]2003.07.03.[/size] [size=-2]Szt. Imre K. / Dr. Holba Sándor[/size]
[size=-2]20.[/size] Pocóka [size=-2]2002.09.27.[/size] 33+6 24 év/1.b. Budapest 2003.07.04. [size=-2]2003.07.04.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Herczeg szabolcs[/size]
[size=-2]21.[/size] Csibe21 [size=-2]2002.10.03.[/size] 33+0 33 év/1.b. Budapest 2003.07.10. [size=-2]2003.07.10.[/size] [size=-2]Szent Imre Kórház / Dr. Balogh Tibor[/size]
[size=-2]22.[/size] Andy [size=-2]2002.10.05.[/size] 32+5 32 év/ 1.b. Szeged 2003.07.12. [size=-2]2003.07.12.[/size] [size=-2]SZOTE Nõi Klinika / Dr. Mészáros Gy.[/size]
[size=-2]23.[/size] Tundimami [size=-2]2002.10.08.[/size] 32+2 24 év/1.b. Pozsony 2003.07.14. [size=-2]2003.07.15.[/size] [size=-2]Porodnícka klinika - Kramáre / Dr. Cunderlík[/size]
[size=-2]24.[/size] Saci [size=-2]2002.10.13.[/size] 31+4 26 év/2.b. Budapest 2003.07.22. [size=-2]2003.07.20.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Tidrenczel [/size]
[size=-2]25.[/size] Barbi [size=-2]2002.10.29.[/size] 29+2 28 év/1.b. Calgary (Kanada) 2003.08.05. [size=-2]2003.08.05.[/size] [size=-2] Rokyview Hospital / Dr. John Faul[/size]
[size=-2]26.[/size] Hermi [size=-2]2002.11.11.[/size] 27+3 25 év/1.b. Pécs 2003.08.18. [size=-2]2003.08.18.[/size] [size=-2]POTE / Dr. Panka[/size]
[size=-2]27.[/size] Minke [size=-2]2002.11.19.[/size] 26+2 27 év/1.b. Székesfehérvár 2003.08.26. [size=-2]2003.08.26.[/size] [size=-2]Fehérvári Megyei Kórház[/size]
[size=-2]28.[/size] Szisz [size=-2]2002.11.28.[/size] 25+0 28 év/1.b. Budapest 2003.09.04. [size=-2]2003.09.04.[/size] [size=-2]Uzsoki Kórház[/size]
[size=-2]29.[/size] Batkamano [size=-2]2002.11.29.[/size] 24+6 29 év/1.b. 2003.09.05. [size=-2]2003.09.05.[/size]
[size=-2]30.[/size] Zsizsa [size=-2]2002.12.07.[/size] 23+5 28 év/1.b. Budapest 2003.09.13. [size=-2]2003.09.13.[/size] [size=-2]Schöpf-Mérei K.[/size]
[size=-2]31.[/size] Susie [size=-2]2002.12.19.[/size] 22+0 26 év/1.b. 2003.09.25. [size=-2]2003.09.25.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Józsa Ferenc[/size]
[size=-2]32.[/size] Bera3 [size=-2]2002.12.20.[/size] 21+6 29 év/1.b. Budapest 2003.09.27. [size=-2]2003.09.26.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Herczegh Szabolcs[/size]
[size=-2]33.[/size] Nyuszimanó [size=-2]2002.12.21.[/size] 21+5 27 év/2.b. Espoo (Finnország) 2003.09.26. [size=-2]2003.09.27.[/size]
[size=-2]34.[/size] Eancsi [size=-2]2003.01.02.[/size] 20+0 28 év/1.b. Székesfehérvár 2003.10.09. [size=-2]2003.10.09.[/size] [size=-2]Fejér Megyei Szent György K./Dr. Orosz András[/size]
[size=-2]35.[/size] Hajnii [size=-2]2003.01.04.[/size] 19+5 29 év/3.b. Gödöllõ 2003.10.11. [size=-2]2003.10.11.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Szabó György[/size]
[size=-2]36.[/size] Cory [size=-2]2003.01.06.[/size] 19+3 25 év/2.b. Budapest [size=-2]XXII.[/size] 2003.10.13. [size=-2]2003.10.13.[/size] [size=-2]Szt. Imre Kórház / Dr. Bálint Mihály[/size]
[size=-2]37.[/size] Flora [size=-2]2003.01.17.[/size] 17+6 24 év/2.b. Budapest 2003.10.24. [size=-2]2003.10.24.[/size] [size=-2]Otthon szül!!![/size]
[size=-2]38.[/size] Buborek [size=-2]2003.01.27.[/size] 16+3 26 év/1.b. Budapest 2003.11.03. [size=-2]2003.11.03.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Kelemen Csaba.[/size]
[size=-2]39.[/size] Bogár [size=-2]2003.02.06.[/size] 15+0 28 év/1.b. Budapest környéke 2003.11.13. [size=-2]2003.11.13.[/size] [size=-2]Schöpf-Mérei K. / Dr. Arnold[/size]
[size=-2]40.[/size] Nicki [size=-2]2003.02.20.[/size] 13+0 27 év/2.b. Budapest 2003.11.27. [size=-2]2003.11.27.[/size] [size=-2]Szent Margit Kórház, Dr. Béres László[/size]
[size=-2]41.[/size] Rita01 [size=-2]2003.02.26.[/size] 12+1 28 év/3.b. Budapest 2003.12.01. [size=-2]2003.12.03.[/size] [size=-2]Szent Margit Kórház, Dr.Raft Miklós[/size]
[size=-2]42.[/size] Boróka [size=-2]2003.03.05.[/size] 11+1 31 év/1.b. Budapest 2003.12.10. [size=-2]2003.12.10.[/size] [size=-2]Kútvölgyi Kórház[/size]
[size=-2]43.[/size] Nelli [size=-2]2003.03.13.[/size] 10+0 29 év/2.b. Budapest 2003.12.20. [size=-2]2003.12.18.[/size] [size=-2]Szent István Kórház / Dr. Hetényi Gábor[/size]
</pre>
kaska
 
 


Jó reggelt Lányok!

Most biztos meleg jön, mert két napja fáj a fejem. És nem tudok bevenni semmit, ezért szenvedek. Nem tud valaki esetleg valami természetes fájdalomcsillapítót? Megköszönném a segítséget.

Nelli
nelli2
 
 


Nelli!
Én nem próbáltam, de régebben itt többen is ajánlották a kínai balzsamot a halántékra. Esetleg próbáld ki.

Magdi
35+5
gallainémagdi
 
 


Szia Nelli,

Nekem a 15-17. héten rendszeresen fájt a fejem, itt többen írták, hogy ez ilyenkor elõ szokott fordulni. De látom, hogy a 10. héten vagy...

Ami nekem bevált: vietnami balzsam halántékra dörzsölve, férjem csodás fejmasszírozása, meleg víz a tarkóra fürdés közben.
Sok sikert!! Kép

Pocóka
Pocóka (pocóka)
 


Szia Nelli!

A rendelõben ezt találtam hirtelen:

Kérdés:
15 hetes terhes vagyok, nem terhesen is fejfájós, de az utóbbi hétben szinte mindennap megfájdult a fejem. Mi az a gyógyszer, amit szedhetek anélkül, hogy a babát károsítaná? Valamint betudható-e a sûrû fejfájás a terhességnek vagy más oka lehet?
Válasz:
A nõi hormonális változások tudottan befolyásolhatják a fejfájást, márpedig a terhesség során jelentõs hormonszint változások jönnek létre. Ha a fejfájás kifejezetten komoly, és tartós lenne, akkor mindenképpen forduljon neurologushoz. Ha nem ilyen vészes a helyzet, akkor például aszpirin származékokat, paracetamolt nyugodtan szedhet.
Dr. Ács Nándor

És még:

Kérdés:
Terhesség alatt (most kb. 7 hetes) milyen fájdalomcsillapítót lehet szedni?
Ritkán (havonta 1-2) alkalommal szokott fájni a fejem, viszont ha nem szedek be gyógyszert, csak rosszabbodik az állapotom, nem múlik el magától.
Válasz:
Alkalmanként 1-1 Algopyrin, vagy pl. Quarelin megengedhetõ. Egyetértek abban, hogy inkább egy idejében bevett tabletta, mint a tünetek súlyosabbá válása. (Nekem ha nagyon fájt a fejem, bizony még hányingerem is volt...)
Dr. Nagy László

Szerintem ez elég megnyugtató Kép

Ditke
Névtelen
 


Sziasztok!

£ányok! Köszi a tanácsokat hányás,hányinger ellen! Igaz,hogy már ez a 3.terhességem,de ezzel most vhogy sokkal hisztisebb,türelmetlenebb vagyok,szóval sokkal rosszabbul viselem mint a másik kettõt.Pedig azokkal is hánytam rendesen,de a fene sem emléxik már vissza,hogy mikor lettem jobban?KépÉn is most már csak az idõ múllásában bízom,hogy egy-két hét és jobban leszek.De ugye olyan kismamáról nem hallottatok aki végig hányta az egész 9 hónapot?KépKépKép

A fejfájásról.Én sajna elég fejfájós vagyokKép Én eddig a 12hét alatt kb.5db.algopyrint vettem be,ezt állítólag szabad bevenni.A háziorvosom is azt mondta,hogy ha nem rendszeresen szedi az ember,csak tényleg abban az esetben ha már nagyon fáj a fejünk,akkor nyugodtan belehet venni 1-1 szemet.Nekem muszáj volt,én is próbáltam a kínai balzsamot,a hidegvízes borogatást a homlokon, a pihenést,de sajna nem használtak,így maradt a gyógyszer.Ha nagyon erõs fejfájásom volt akkor ehhez hozzátársult a hányinger,hányás is,és ez így együtt sok volt nekemKép
Természetesen volt azért lelkiismeret furdallásom,de amikor már iszonyúan elvielhetetlen,akkor muszáj tenni ellene.

Nekem is ajánlották szülésmegindulásra a lépcsõzést.Próbáltam,de nem jött be.Aztán vizsgált olyan nõgyógyász is akirõl az a hír járta,hogy a vizsgálat után mennek szülni a kismamák.Hát nekem ez sem jött összeKépÍgy maradt a megindítás,aminek végülis császár lett a vége.

Most 7végére megint ígérik a meleg idõt.Sajnos ez tényleg elõhozza azt a fránya fejájástKép

Na lányok,vigyázzatok magatokra,pihenjetek amennyit csak tudtok,a finiselõknek megy a drukk hegyek,meg az irigykedésKép
Nekünk kis pocakosoknak,és közepes pocakosoknak pedig kitartást,és sok sok gyümölcsötKépKép
Mindenkinek szép napot!
Rita
12+2
rita01
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?