A pubikáció bizonyos körökben nem kötelező, de pl. oktatók részéről elengedhetetlen, mert nekik a kutatás munkaköri kötelességük is. Személy szerint én jobban becsülöm és tisztelem azokat és azoknak a munkáit, akik saját szabadidejük terhére végeznek publikációkat, akiknek nem áll rendelkezésére olyan szakkönyvtár, mint pl. egy egyetemen, mégis képesek olyan színvonalú munkát készíteni, amelyet az adott folyóirat főszerkesztője megjelentetésre érdemesnek tartott.
Hogy fontosabb, híresebb lesz-e tőle az ember, nem tudom. Tény, hogy a neve az adott szakmán belül megjelenik (pl. orvostudomány, jogtudomány, stb), de attól függően, miként fogadják a munkáját (tetszik vagy inkább kritizálandó), íródik be a neve egy területre.
Publikációt bárki készíthet, nincsen végzettségi előírások, de tény, hogy bizonyos képzettségek sokat segíthetnek, hiszen nem mindegy, mihhez mennyire ért az embert. Én pl. az értékpapírjogból sose fogok írni, mert egyrészt nem érdeklődési területem, másrészt (ebből kifolyólag) nem is értek annyira hozzá.
Véleményem szerint egy publikációnál az a fontos, hogy legyenek benne új gondolatok az addigi, ugyanolyan vagy hasonló témában született tanulmányokhoz képest, tartalmazzon javaslattevő és értékelő gondolatokat, illetve a stílusa legyen gördülékeny, közérthető. Ez a három feltétel nálam szempont, de pl. nem tartom szem előtt, hogy folyton másokra hivatkozzak és lábjegyzeteljek, vagy hogy egyáltalán másokat reklámozzak a saját munkámban. Továbbá ki nem állhatom, ha valaki oylan munkát ír, hogy több benne a lábjegyzet, mint az érdemi rész.
Kicsit hosszú lettem, igaz?























