Társalgó főoldal » Gyermeknevelés » Örökbefogadók topicja

Márti! Szerintem az utolagos családgondozást sem kéne kötelezõvé tenni,ugyanúgy mint a tanfolyamot sem ha lesz!Engem pl.kimondottan felháboritana.Nem vagyunk egyformák.Mindenki másképp dolgozza fel a vele és környezetében történt eseményeket.Nem tartom csoda dolognak azt ha adoptálunk,hanem egy CSODÁLATOS dolognak!

Márti! Szerintem az utolagos családgondozást sem kéne kötelezõvé tenni,ugyanúgy mint a tanfolyamot sem ha lesz!Engem pl.kimondottan felháboritana.Nem vagyunk egyformák.Mindenki másképp dolgozza fel a vele és környezetében történt eseményeket.Nem tartom csoda dolognak azt ha adoptálunk,hanem egy CSODÁLATOS dolognak!

Bocsi,véletlenül 2x ment le!Nem az erõsségem a számitógép kezelése.

Sziasztok lányok!
Nagyon örülök, hogy már ilyen sokan vagyunk!
Sokáig nem tudtam jönni, mert költöztünk április közepén, és csak most lett újra netünk.
Az én gyerekeim éppen az apjuk ölében ülnek és könyvet olvasnak!
Most már jövök gyakrabban is.
Most végig olvasom mégegyszer az újakat, hogy visszakerüljek a vérkeringésbe!
Sziasztok!!!!

sziasztok
Sawati! Én meg csodának tartom az adoptálásunkat, néha még most sem hiszem el, hogy ez tényleg igaz. Mi más ha nem csodadolog, hogy pont Õ és pont hozzánk??? Jutka

Sziasztok!
Aki a tanfolyam miatt aggódik, ne tegye. Valóban nagyon rosszul kommunikálják, és ez az idõhúzás is szerencsétlen lépés, hogy elõbb van meg a rendelet, aztán kezdenek gondolkodni a megoldáson, közben meg az alkalmasságik kiadása áll. Szóval ez nem egy olyan tanfolyam, ahol vizsga, bukás meg miegymás. Egyszerûen maga a részvétel a kötelezõ. Azt mondják, csecsemõotthonos vagy intézeti gyerekek adoptálásánál váratlan problémák is támadhatnak. Persze tökéletesen felesleges újszülöttek esetében, és fõleg ott, ahol már van saját vagy adoptált baba. Ráadásul dunsztom sincs, mit lehet 28 órában leadni. Talán szerencsésebb lett volna egy elõadás (ha már muszáj) és személyes konzultáció, ha valakiben kérdések merülnek fel.

Jutka! Nagyon tetszett, ahogy írtad, hogyan kezdted kisfiadat bevezetni születésenek történetébe. Igazán érdekelne, hogy azon kívül, hogy szemmel láthatóan teljesen természetesnek tartja, kezdeményez-e õ beszélgetést a témáról, kérdez-e, vagy egyelõre elég amit meséltél neki.
És fõleg az, hogy a külvilág felé hogyan szûröd azt, hogy kinek érdemes elmondani, és mikor felesleges. Az utóbbit úgy értem, hogy esetleg nem mindenkire tartzozik, hiszen, ha mindenkinek elmesélem, a gyerekem érezheti, hogy ez egyfajta "mentegetõzés" és én nem fogadom el teljesen.
Üdv
zsebibaba

sziasztok. Zsebibaba! Nálam magától nem kezdeményez. De mivel sokszor beszélgetünk az egészen pici koráról, fõleg most szülinap kapcsán is, mindíg egy gondolattal továbbmegyek, amire természetesen rögtön reagál, rákérdez, körbejárjuk. DE szigoruan csak az õ szintjén, egyszerûen, érthetõen, természetesen és fõleg õszintén. De ez a gondolatnyi elõbbrelépés természetesen az életkorával is szoros összefüggésben van, mert ugye másképp beszélgetek egy 4,5 éves és másképp egy 6 éves gyerekkel. Tehát törvényszerû is.
Viszont múlt héten a nagyinál volt betegségileg, és ott a szomszédnéni megkérdezte, "na és mikor lesz kistestvéred?"
Na akkor aztán elmesélte, hogy neki miért nem lesz és hát az egész történetet. Persze az õ szintjén 5-6 mondatban. Mire a szomszédnéni magához tért, õ már rég továbblépett.Na ja, nekünk ez természetes.
Abban, hogy kinek mondom el, nem tudok receptet adni. Csak ráérzés és szituáció kérdése, egyéni elbírálás alá esik.

SZiasztok!
A tanfolyamról az a véleményem, hogy bizonyos esetekben (idõsebb, csecsemõotthonból, gyerekotthonból jövõ gyerek, esetleg problémás beteg stb. kicsi) lehet értelme, de szerintem nem csoportos formában, hanem az egyéni esetre figyelve. Ismerve a kötelezõ szabályozásokat, szerintem nem így lesz. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy még a gyámügyön sem voltak tisztában a nyílt örökbefogadás fogalmával, le akartak beszélni róla, mondván 2 hónapig a szülõanya visszavonhatja a nyilatkozatát. (Pedig ez csak a titkos örökbefogadásnál van így). Az ügyintézés sem volt zökkenõmentes egyik esetben sem, egyszerûen nem tudták az ügymenetet! Ilyen körülményekközött végképp kétséges, hogy milyen színvonalú lesz egy ilyen tanfolyam!
Én is úgy érzem, hogy késõbb hiányozna valamilyen fórum, ahova az esetleges kérdéseinkkel fordulhatnánk!

sziasztok
na, annyian ezen a véleményen vagyuk, hogy valaki már komolyan vehetne minket.
Ha nem, akkor önszervezõdünk és megalakítjuk a magunk megsegítésére a "Segíts magadon....." gondolat jegyében a saját privát közösségünket

SZiasztok!
Jó ötlet Jutka!
Azt hiszem úgyis egymástól tudnánk a legtöbbet tanulni!
Ami engem egyébként a legjobban felháborít és elkeserít mind a mai napig, az a negítív és hiányos információk terjsztése. Én még csak olyan könyvvel találkoztam pl. amelyik a negatív példákat vette sorra, amolyan médiíszenzáció stílusban. Pl. cselédnek tartották az örökbefogadott gyereket, visszavitték, problémák voltak a gyerekkel stb. A pszichológiai családvédelmi szaklapokban is zömében olyan cikkek jelennek meg, amelyek a problémás eseteket vették sorba. A jól mûködõ kapcsolat úgy látszik nem téma!(csak itt a neten vaygunk ilyenek úgy látszik!!!)

Sziasztok!
Csak jelzem Nektek, hogy van a Mózeskosár Egyesület, amely örökbefogadók és 9rökbe fogadni szándékozók fóruma. Szakembereket is meghívnak, kötetlenül lehet beszélgetni, kirándulásokat szerveznek. Tud valamelyikõtök többet róla? Én már többször "elindultam" az összejövetelükre, de eddig még nem sikerült. Arra gondoltam, hogy esetleg találok olyanokat, akikkel utána külön is van kedvem találkozni. Szerintem nagyon jó lenne, ha a lurkóink teljesen természetes közegben találkozhatnának hozzájuk hasonló gyerekekkel.
Egyébként mi a párommal úgy vagyunk, hogy egyáltalán nincs szégyellni-titkolni valónk. Sõt!!! (De persze a szerénységünkhöz ragaszkodunk, és igyekszem a másik végletbe sem zuhanni). Csak azon aggódom néha, hogy emlékszem, általánosban meg gimiben egy világ omlott össze, ha mondjuk kicikizték a nadrágom, vagy a frizum. És hogy az õ kicsi fejével kell gondolkodnunk, mert most "vénen" mondhatom, hogy nem érdekel senkinek az idióta és elõítéletes véleménye, de ez az én gondolkodásom, nem a gyerekemé.
Üdv
Zsebibaba

Szia Zsebibaba!
Ezen én is aggódom néha, mert a kamaszkorukban már valóban nem tudunk melletük lenni mindig. Azt kell szerintem megpróbálnunk, hogy addigra olyan válaszok legyenek a birtokukban, amelyekkel megtvédhetik magukat.
Arra is gondolok, hogy kamaszkorukban biztos meg fogják keresni a vér szerinti szülõiket. Talán akkor fognak meghozni egy döntést, aminek fényében nem hagyják majd magukat cikizni a többiektõl?!
Más:

Bocs hogy félbehagytam a levelet, de a fiam életében elõször kakilt a bilijébe. Hurrá, hurrá!!!
Na folytatom: ti találkoztatok elõítélettel? Nekünk szerencsénk volt, azt figyeltem meg, hogy aki elõször még csodálkozott is, haamrosan már teljesen természetesnek vette az örökbefogadás tényét. Elõször mindenki megkérdezte hogyan zajlott az egész, de utána már nem volt téma, úgy tekintettek ránk mint bármely más családra. Néhányan megjegyezték, hogy nemtudták volna ott hagyni a gyereket, én ilyenkor mindig "megvédtem" a szülõanyákat, hoszen õk a lehetõségeikhez képest a legjobban gondoskodtak a picikrõl.
Más: mi BUdapestiek vagyunk, és hallottam egy klubról, amit egy hetedik kerületi (talán Kertész utcai) bölcsiben tartanak örökbefogadõ családoknak. Csak ennyit tudok róla, nem tudom ki szervezei stb.
Sziasztok Zsuzsa

Zsuzsa!Gratula a picikédnek!Mi naponta találkozunk elõitéletekkel,de mondjuk nálunk más a szitu a gyerekekkel,mivel Õk ázsiai származásuak.Ez benne volt a pakliban mikor döntöttem.Csak az a szörnyû amikor megkérdezik,hogy tudom e szeretni õket ugy mintha vérszerinti gyermekeim lennének.Hát ilyenkor mindig megrökönyödöm az emberi butaságon.Hogy lehet ez egyáltalán kérdés?

Sziasztok!

Zsuzsa! Éljen a bilibekaka! A Kertész utcai dolog az a Mózeskosár Egyesület. Ez az, amit említettem, és érdeklõdöm, van-e róla tapasztalatotok?
Szerencsére -és egyelõre- én sem találkoztam (direkt) elõítélettel. Olyat már mondtak, hogy na végre, majd most összejön a "saját" is. Erre mindig berágok, mert õ NEM eszköz ahhoz, hogy esetleg megtapasztalhassam a szülés örömét. Sõt, ilyenkor dafke jelezni szoktam, hogy még szeretnénk adoptálni tesó(ka)t. Erre mindig legyintenek, ugyanmár, majd lesz "saját". Mintha ez csak egy kis közjáték lenne.
Szerintem az anyaság nem a terhesség és a szülés, hanem ami utána jön (blabla közhely, tudom). Az csak egy bevezetõ (egyszerõbb esetekben, mint a mienk), egy lehetõség az anyaságra. Mi ezt a lehetõséget máshogyan kaptuk meg. És én ezért ugyanolyan hálás vagyok, mintha én szültem volna. Az más tészta, hogy kiváncsi lennék a szülés élményére magára. De ezt nem hiányként, hanem másságként élem meg.

Sawati! Nem is tudom mit válaszolnék egy ilyen helyzetben!! Szoktam magam trenírozni, hogy bizonyos idióta kérdésekre, megjegyzésekre gátlás és indulat nélkül reagáljak. Egy általános sémaválaszom lesz, hogy külön örülök a másságunknak, mert ebben a helyzetben nagyon sok ember akaratlanul is megmutatja az igazi énjét. Aztán szûrje le, mit mondtam, és hogy tekinthet-e barátjának.
Ha nem indiszkrét, hány babád van, és hogy sikerült, hogy egyikük sem "hazai". Annak idején mi is beírtuk, hogy kínai kisbabát is azonnal és nagyon, ez már az én hülyeségem volt, hogy akkor már legyen teljesen egyértelmû a dolog, és mindenki más a feje tetejére is állhat.
Üdv,
Zsebibaba

ZSebibaba!
Tapasztalatom nekem sincs a klubról.
Sawati!
Szóhoz sem tudok jutni! AZ emberi butaság és érzéketlenség határtalan!!!! Hát nem mindegy hogy milyen vágású a szeme, vagy milyen színû a bõre? Mit szoktál ilyenkor mondani? Én lehet hogy elküldtem volna õket melegebb éghajlatra!
Nem nagyon értik meg a kívülállók, hogy ezek a gyerekek a sajátjaink, legfeljebb nem mi szültük õket. A kétgyerekes barátnõm is azt moondja, hogy az anyai érzések benne sem a terhesség alatt alakultak ki igazán, hanem amikor elkezdte gondozni, nevelgetni az újszülöttet. Ez a barátnõm mondta egyszer, amikor egyéves lett a nagyobbik fiam és er4rõl a kérdésrõl beszélgettünk, hogy már többet volt nálam, mint a szülõanyánál!
Sziasztok: Zsuzsa

Zsebibaba!Két gyerekem van és nem kinaiak.Mi kétszeresren csináltuk végig az egész hercehurcát,mivel külföldrõl hozztuk Õket.Jobban mondva szülõföldjükrõl ami Thaiföld.A kislányom 8hónapos korától van velünk a kisfiam 4 hónapos korától van itthon.Persze nem egyszerre.Én tudatosan onnan szerettem volna gyerekeket aminek sok sok oka van.Most már 4éves akislányom és 3éves a fiam.Imádom õket és a rengeteg "fura arcot"vágó ember ellenére SEM bántam meg,sõt!

Sziasztok!

Rendszeres olvasója vagyok ennek a topiknak, de eddig nem írtam és ennek az az egyszerü oka, hogy a fiam nem örökbefogadott baba. Sokat tanultam tõletek, köszönöm.
Amire reagálnék az Zsuzsa utolsó írása. Valóban. Alig vártam hogy megszülessen a gyerkõc. Aztán hazamentünk és kiderült, hogy egy éjjel nappa ordító kis csomagot szültem Az anyai szeretet a kötõdés fokozatosan alakult ki napról-napra, de igazán akkor "szerettem bele" a fiamba amikor 6 hetesen megkaptam tõle az elsõ csak nekem szóló mosolyát.

Elnézést az off-ért.
puszi
sasha és a kis Gábor

Sziasztok! Nekem Sasha javasolta ezt az oldalt, fogalmam se volt róla, hogy létezik.

Én is gratulálok annak, akinek már sikerült hazavinnie a gyerekeket.

Bennünk már felmerült régebben is az örökbefogadás gondolata, de minket is gyözködtek, hogy egyszer ugyis lesz saját, meg várni kell, stb. 4 éve szeretnénk babát, spontán terhességre több orvos is azt mondta, kizárt. Ez ugye akkor tényleg csoda lenne. Mi ezt elfogadtuk. Most már nagyon szeretnénk, ha mi is jelentkezhetnénk örökbefogadó szülöknek és reméljük a több év várakozás a remény jegyében telik majd el. A család nálunk is azon van, nem kell még örökbe fogadni. Nem értik, hogy saját lenne, akkor is. Ha meg lesz olyan akit én szülök, az a testvére, de mindkettö saját!!

Mivel semmit se tudok erröl, nincs ismerös sem, csak töletek tudom megkérdezni, átlag hány évet kell várni a babákra? Hol kell jelentkezni és a tanfolyamért kell fizetni?

Szerintem is igenis nem a mások csodálkozó tekintete, meg esetleges ellenségeskedése számit, hanem hogy otthon a családban ezeket a gyerekeket ugyanugy szeretitek, mint egy sajátot. Aki meghozza ezt a döntést, az tudja (remélem a legtöbb tényleg ilyen ember) hogy mekkora felelöség. És hogy mekkora öröm, több év után ANYÁNAK lenni!!
Én mindig nagy családra vágytam, ma már annak is örülnk, ha legalább egyszer lenne gyermekünk. Persze akkor meg testvérért harcolnánk.

Sziasztok, köszönöm.

Karmen

SZia KArmen!
Szerintem ne várjatok, én lassan jutottam el a döntésig, de soha egyetlen percig nem bántam meg, hogy az örökbefogadás mellett döntöttünk. Két gyönyörû fiam van. KArmen! A profilomban megtalálod az email címemet, írj oda, és le írom neked, hogy mi hogyan csináltuk az örökbefogadást! Várom a leveledet.
Sasha!
Annyira az enyémek a fiúk, hogy egyszer a kicsirõl - aki elég dundi volt-beszélgetve majdnem azt mondtam magyarázatul, hogy nem lehet csodálkozni, hiszen mi is dagik vagyunk a férjemmel. Mielõtt kimondtam volna, eszembe jutott, hogy ezt nem örökölhette tõlünk...Egyébként még hasonlítanak is ránk, erre a gyerekorvosunk mondta, hogy ne lepõdjünk meg, hiszen a mi arcunkat látják és az agy visszatükrözi ezt. Van benne valami...
Sziasztok: ZSuzsa
ui. olyan jó hogy egyre több olvasója van a topiknak. AMikor rátaláltam, akkor egyedül ZSebibaba megnyitó üzenete volt olvasható, most meg....

Olyan jó fejek vagytok. Öröm ide jönni.

SZiasztok!
Az örökbrfogadási tanfolyamról szóló rendelet és a tanfolyam tematikája olvasható a neten(gondolom máshol is) a köv. címeken:www.tar.hu/kingan/ESZCSMaltalanos.htm és a
www.tar.hu/kingan/orokb.tanfolyamtematika.htm
Ezt az Index örökbefogadós fórumának egyik rendszeres látogatója tette közzé. Val.szeg olvasható a minisztérium honlapján is de azt lusta voltam megkeresni.
Zsuzsa

Köszi, hogy tényleg ilyen kedvesek vagytok!

Karmen

Sziasztok lányok!
Lenne egy kérdésem hozzátok. Ti hogy jutottatok el az örökbefogadási döntéshez? Nekem elég nehezen ment, a férjem már évekkel ezelõtt mondta a sikertelen kezelések közepette, hogy " sebaj, majd örökbefogadunk!".Én évekig reménykedtem a kezelések sikerében, és csak a teljes reménytelenség elérésekor, akkor is egy pszichológus-nõgyógyász rávezetésével jöttem rá, hogy ez a megoldás!
Nektek könnyebb volt?
Sziasztok! ZSuzsa

Sziasztok!
Zsuzsa! Nálunk ugyanez volt. Sõt, én eleinte inkább idegenkedtem a gondolattól. Nem tudom, miért. Lehet, hogy ugyanolyan buta elõítéletesek voltunk? Nem hiszem. Ha akkoriban találkozhattam volna örökbefogadókkal, még könnyebb lett volna a döntés. Azt hiszem én akkor kicsit kudarcnak éreztem ezt a megoldást, hiszen minden erõmmel a kezelések sikerességén küzdöttem. Ez "túl egyszerû" menekülési útnak tûnt.
Mellesleg szoktam azon filózni, hogy a pasiknak talán kicsit könnyebb. Õk így sem, úgy sem szülnek. Persze ez most meglehetõsen primitív egyszerûsítés... Nálunk a párom akkor is nagyon nyitott volt, azóta pedig egy igazi csodapapa. Nem is nagyon akar "rugózni" a témán, ösztönösen jól csinálja a dolgokat. Néha még irígykedem is.
Most meg már azon csodálkozom, hogy miért teszik ki magukat a nõk ezeknek a szörnyú kezeléseknek, amikor van más lehetõség is, ráadásul ezzel nem életet ad (ami egy csoda), hanem egy meglévõ életet ment meg (ami lehet, hogy kevésbé "csoda", de csodálatos).
Sziasztok
Zsebibaba

Sziasztok!
Szia ZSebibaba!
Amit a férfiakról mndasz, az nagyon így van. Egy interjúban olvastam valahol, hogy egy örökbefogadó apuka mondta, hogy kicsit örült is, mert így a feleségével a kezdetektõl egyformán áll a gyerekhez, semmibõl nem marad ki.
Egyébként az én férjem is teszi a dolgát, és nem filózik annyit a dolgokaon. (úgy látszik, ez olyan nõi dolog, megrágni, megcsócsálni, ezredszer is végiggondolni.)
HAdd kérdezzek még valamit. Te hogy gondolsz a kimaradt szülésélményre? Amikor hazahoztuk a picit, én minden hónapban szenvedélyesen olvastama a babás újságok szüléstörténeteit, még hosszú hónapokon keresztül, mintha így próbáltam volna "bepótolni" a hiányt. Ez mára már lecsillapodott bennem.
Sziasztok
Zsuzsa

Sziasztok!

Zsuzsa! Én nem nagyon kattantam rá a születéses sztorikra. Talán mert volt a közvetlen környezetemben két babát váró barátnõm. Õk igazán szuperek voltak. Már megvolt a párhónapos kisfiam, és mintha ösztönös módon pótoltatni akarták volna velem az állapotos idõszakot, teljesen természetesen beszéltek a várandóságukról, mindenfajta "mentegetõzés" nélkül. De persze én is megpróbáltam minden babairodalmat pár hét alatt felzabálni, aztán egy idõ után beállt a józan ész/szakirodalom normális egyensúlya.
Az elsõ hónapokban nagyon sokat gondoltam a szülésre, és annak hiányára, sokmindent annak javára/rovására tudtam be (feleslegesen). Bennem is egyre kevésbé hiányzik, hiszen ahogy telik az idõ, úgy kerülnek elõtérbe más dolgok. De még ma is furcsán érint, ha új ismerõsök elkezdenek kérdezõsködni, hogy normálisan vagy császár, kívántam-e az ecetes uborkát, hány hétre...stb. Persze nem kötöm mindenkinek az orrára, hiszen úgy érzem ez nem téma, vagy inkább nem ez a téma, de néha "lelkiismeretfurdalásom" van miatta.
sziasztok
zsebibaba

Zsuzsa! Csak jövö héten irok neked, bocs.

Nálunk a férjem gondolkodott rajta többet, bennem merült fel egyre többször ahogy vártunk és ahogy fogyott a pénz a lombik alatt. Tudtam, hogy az 5. után mi már nem tudjuk fizetni. Ezért folyamatosan beszéltem arról a férjemmel, hogy mennyire nehezen viselem már a várakozást, lehet hogy sose sikerül, de ami biztos, hogyha örökbefogadhatnánk, akkor lenne gyermekünk. Idövel már ö is akarta.

Karmen

Sziasztok!
Szia Gyuzsu! Örülök, hogy túl vagytok a költözésen! Hiányoltalak már!
Igen! Ez nálam is nagy téma: a szülés. A lombikok alatt állandóan errõl olvastam, szerintem le is tudnék egyet vezetni. De mióta örökbe fogadtuk a kislányunkat, nem szeretem ezeket olvasni. Tudom, hogy ebbõl végleg kimaradtam. És hiányzik. Nem kínzón, mintha nem is lenne gyerekem, inkább kíváncsiságként. Meg valahogy úgy érzem, hogy "kilógok" a többi szülõs anyuka közül. De csakis ebben! A téma már úgyis a gyerek, és abban én is teljesen otthon vagyok! Csak a szoptatáshoz nem tudok érdemben hozzászólni. Érdekes, hogy ez nem hiányzik annyira.

Mi 5 lombik után döntöttünk az örökbefogadás mellett. Már a 3. után mondták nekünk, de akkkor én még nem voltam hajlandó ebben gondolkodni. Nem voltam ellene, de rettegtem attól, hogy én sosem szülhetek. Az 5. után már érdekes módon könnyû volt a döntés, mert akkor már úgy éreztük, hogy mi már igazán mindent megtettünk.
Nekem a védõnõ adta a végsõ lökést, és egy örökbefogadott gyermeket nevelõ házaspár, akikkel összehozott bennünket.
Gyakorlatilag 2 nap alatt döntöttük el, hogy mi is ezt az utat választjuk. Nem bántuk meg!!!

Engem is kiakaszt, mikor azt mondják, hogy meglásd, most már majd jön magától is. Egyrészt ezzel kapcsolatban egyezik a véleményem Zsebibabáéval, másrészt nekünk 1000%, hogy nem lehet "saját". Harmadrészt nem is szeretnénk még egyet. Egy gyerekre rendezkedtünk be. Ilyen is van, bár néha megszólnak érte.

Bocsi, hogy off voltam, de egy kicsit elmaradtam innen a múlt héten.

Sziasztok!

Érdekelne a véleményetek, hogy ahol egy baba van, ott a kistesó érkezésével kapcsolatban a normális/hétköznapi érveken túl nem gondoljátok-e Ti is, hogy ha már lúd... Az "elsõszülöttünknek" késõbb nem jó-e, hogy õ nem csak úgy végsõ, kényszerû megoldásból lett adoptálva, hanem nekünk ez életvezetésünkké vált, és jöhet(nek) a tesó(k). A második baba érkezésének körülményeit látná, így teljesen magától értetõdõvé válna az õ története, késõbb meg a kisebbnek már õ mesélhetné el, ami nekünk is egyfajta visszaigazolás. A történetünk egyébként teljesen megegyezik. Mintha én írtam volna.
Márti! Lehet, hogy nem jól látom, de mintha Te sem lennél biztos, hogy egy babára "rendezkedtetek be". Mintha korábban úgy olvastam volna, hogy hosszabbításra vártok.
Ha van közöttetek már többgyerekes, érdekelne, mik a tapasztalatai.
Egyébként annak idején megvettük külföldön az "adoptációs kézikönyvet", és álmélkodva néztem, hogy nõ azoknak a családoknak a száma, akik bár tudnának, mégsem szülnek, vagy a biológiai gyerekük után szándékosan adoptálnak, hogy így enyhítsenek a nehéz sorsú gyerekek helyzetén. Hát kiváncsi vagyok, mi valaha eljutunk-e eddig a gondolkodásmódig.
Ja, és még egy kérdés. Szerintetek a környezetben lévõ hasonló korosztályú rokon/barát gyerekeknek ki modja el, amikor kicsit nagyobbak lesznek, a saját szüleik vagy mi? Ez nekem furább, mintha felnõttnek mondanám el. (Valószínû teljesen feleslegesen gondolkozom elõre, majd elrendezõdik magától.)
Jó hétvégét,
Zsebibab

Bocs!
"A történetünk egyébként teljesen megegyezik. Mintha én írtam volna" a Márti bekezdésbe való
Zsebibaba

Sziasztok!
Nekünk két fiunk van, 22 hónap különbséggel születtek. (Most 16 hónapos és 3 éves múlt.)Jelenleg, attól tartok éppen nagy egyetértésben a ruhákat pakolják ki a komódból...
Ebból is látszik, hohy én mindenképpen azt mondom, megérte. Egy barátnõm mondta, amikor a KICSIT HAZA HOZTUK, HOGY LÁTSZIK, HOGY NEM GYEREKET AKARTUNK, HANEM CSALÁDOT.(bocs, nem nagybetûsen akartam írni)
AZóta kérdezték többben is, hogy lesz e harmadik, de mi két gyerekre álltunk be. Azért néha azt gondolom, hogy jó lenne egy kislány is, de már 39 éves vagyok, és azt hiszem nekünk két lurkó elég.
Nem mondom elég viharos elsõ hónapjaink voltak, mert a nagy féltékeny volt, de ez azt hiszem máshol is így van.
Jó kérdés, Zsebibaba!AZt hiszem ezt is a sors fogja hozni. Szerintem inkább mi mondjuk el, mert íyg a kérdéseire rögtön tudunk válaszolni. Úgy érzem, hogy más gyerekeknek is csak akkor érdemes beszélni errõl, amikor valami kapcsán rákérdeznek.
Sziasztok ZSuzsa

Zsebibaba! Igen, valóban kértük a hosszabbítást, mondván, sosem lehet tudni. Mi magunk nem nagyon szándékozunk konkrét lépéseket teni, de ki tudja, mit hoz az élet... és ha már itt van a lehetõség még egy évet hosszabbítani, miért is ne? Bár most, hogy ilyen zûrös ez az egész, meg tanfolyamra is kell járni, már nem biztos, hogy belevágunk. Mi tényleg kerek családnak érezzük magunkat.

Az unokatestvérek óvodáskorúak voltak, mikor a kislányunkat örökbe fogadtuk. Megkértem az anyukájukat, beszélje meg velük õ a dolgot. Sikerült, a srácok gond nélkül vették az akadályt. Nem nagyon akadtak fenn a dolgon. Lehet, hogy késõbb lesznek még kérdéseik, de szerintem nem lesz gond akkor sem.

Én tanítõnõ vagyok, és pont anyák napja elõtt hoztuk haza a kislányunkat a kórházból. Nagyon hirtelen történt ez a dolog, az osztályomnak (másodikosok voltak) nem is tudtam elõre semmit sem "beadagolni".
Az utolsó pillanatig dolgoztam. Az anyák napi ünnepély elõtti délelõttön hoztuk haza a babát. Én még bementem délután az ünnepélyre. Jó alkalom volt ez az elköszönésre, hiszen a szülõk is ott voltak. Nyíltan elmondtam a tényeket. Azt hogy bizonyára mindenki tudta, mennyit vártunk már egy kisbabára, de sajnos én nem vagyok egészen renben (féligazság), de most egy olyan csodálatos dolog történt velünk, hogy ma délelõtt hazahozhattunk egy kisbabát a kórházból.
Mondanom sem kell, hogy szem nem maradt szárazon.
A másodikos gyerekek így élesben találkozhattak egy ilyen esettel. Gondolom, aztán otthon a szülõkkel megbeszélték a dolgot.

Egyébként, ha valaha mégis tesót szeretnénk, akkor mindenképpen újra örökbe fogadnánk. Még akkor is, ha valamennyi esélyem lenne, hogy a következõ lombik sikerülne.

Sziasztok!
Márti! Jó hogy elmodtad a tanítványaiddal történteket, errõl eszembe jutott, hogy nálam is hasonlóan volt. (érdekes, hogy erre eddig nem is nagyon dondoltam, lehet, hogy azért mert már 3 éve volt)
Én is tanítok, de én kamaszokat. Amikor a fiam született éppen érettségire készítettem fel egy osztályt, a sajátom pedig hetedikes volt. Pénteken még tanítottam , de hétfõn már nem. (nálunk egy hét alatt kellett babás háztartásra átállni, ráadásul az engedélyünk sem volt még a kezünkben, amikor pénteken megszületett a fiam, ezért már be sem mentem a suliba)A kolléganõm beszélt a gyerekekkel elõször, én csak két hét múlva tudtam bemenni. A 13 és a 18 évesek is abszolút természetesnek vették a történteket, még a fiúk is õszinte örömöt mertek mutatni. Úgy látszik az elõítéletek felnõttkorban kezdõdnek.
sziasztok Zsuzsa

Igen, tényleg felnõtt korban kezdõdhetnek az elõítéletek, de MIÉRT?
Ez még valami régi beidegzõdés lehet. Olyan "zabigyerekes".
Pedig ma már nem errõl szól a dolog. Sõt, aki nyíltan adja örökbe a gyerekét, sokszor mûvelt, intelligens nõ (lány. És nem csak az a hibás, aki a kukába teszi, haem a környezet és a társadalom is. Na, ebbe nem megyek bele mélyebben.
Egy örökbefogadó ismerõsünktõl azt kérdezte valaki: "ugye k... volt a gyerek anyja?"
Felháborító!!

Az elõítéleteknek egy elrémisztõ példájával találkoztunk a kórházban, amikor a kisebbik fiunkat jártunk látogatni. Az egyik csecsemõsnõvér (!!!) hozta ki a kicsit, és közölte, hogy tudnunk kell, hogy a gyerek félig cigány (amúgy nem tudom honnan szedte, bár lényegtelen. Kérdezte hogy így is hazavisszük e, majd hozzá tette, hogy õ bizony nem vinné haza! Így ítélkezni egy újszülöttrõl, ez több mint felháborító, még ma is indulatba jövök, ha erre gondolok!!!!És ez a nõ csecsemõs egy olyan kerületben, ahol sok roma lakik, feltehetõen sok születik is a kórházban!
Amúgy az öcsém nevelt kislánya négyéves volt amikor a nagyfiam született, az anyja éppen a tesóját várta, ezzel együtt teljesen magától értetõdõen vette, hogy a mi gyerekünk nem a pocakomban lakott.
Szóval hol romlik el a világ? Hány évesen? Elkeserítõ, ha az ember elkezd ezen gondolkodni...

Sziasztok!
Mit vártok egy olyan "kultúrában", ahol ahol a tolerancia csíráját sem lehet fellelni. Úton-útfélen belédkötnek, kritizálnak sokkal kisebb dolgokért. Szerintem magasról kell az ilyenekre. Persze én is rendszeresen agytolulást kapok...
Ebben az egészben csak magunkra számíthatunk, mint bármi másban (meg néhány érzõ/értõ embertársunkra). Én mindenesetre megpróbálom görcsök nélkül felnevelni a gyerekem, és akkor talán saját magából majd meríthet az ilyen csecsemõsnõvéri mentalitással szemben. Egyben biztos vagyok, ha szeretetben, bizalomban, könyvek között nõ fel, és mi sem alakítunk ki benne elõítéletet a különféle másságokkal szemben (!), akkor nem tudják majd "kikezdeni" a csecsemõsnõvérek.
Képzeljétek, a férjem elment egy általános kivizsgálásra, és amikor a magasan kvalifikált orvosnak megemlítette az adoptálást, a doktorandusz csak annyit mondott "úgy hallottam, ezeket a gyerekeket is nagyon meg lehet szeretni". Na puff neki, nem tudom én sem magasról... Azt hittem pár napig, hogy rátelefonálok.
Szóval szerintem, mire nagyobbacskák lesznek, meg kéne tanulnunk teljesen elengedni a fülünk mellett. Csak abbõl láthatja a példát.
Üdv Mindnyájatoknak
Zsebibaba

Sziasztok!
Mit vártok egy olyan "kultúrában", ahol ahol a tolerancia csíráját sem lehet fellelni. Úton-útfélen belédkötnek, kritizálnak sokkal kisebb dolgokért. Szerintem magasról kell az ilyenekre. Persze én is rendszeresen agytolulást kapok...
Ebben az egészben csak magunkra számíthatunk, mint bármi másban (meg néhány érzõ/értõ embertársunkra). Én mindenesetre megpróbálom görcsök nélkül felnevelni a gyerekem, és akkor talán saját magából majd meríthet az ilyen csecsemõsnõvéri mentalitással szemben. Egyben biztos vagyok, ha szeretetben, bizalomban, könyvek között nõ fel, és mi sem alakítunk ki benne elõítéletet a különféle másságokkal szemben (!), akkor nem tudják majd "kikezdeni" a csecsemõsnõvérek.
Képzeljétek, a férjem elment egy általános kivizsgálásra, és amikor a magasan kvalifikált orvosnak megemlítette az adoptálást, a doktorandusz csak annyit mondott "úgy hallottam, ezeket a gyerekeket is nagyon meg lehet szeretni". Na puff neki, nem tudom én sem magasról... Azt hittem pár napig, hogy rátelefonálok.
Szóval szerintem, mire nagyobbacskák lesznek, meg kéne tanulnunk teljesen elengedni a fülünk mellett. Csak abbõl láthatja a példát.
Üdv Mindnyájatoknak
Zsebibaba

bolond mindent kétszer mond, bolond mindent kétszer mond
bocs

Sziasztok!

Zsuzsa azért nem irtam eddig, mert nem akartalak becsapni se téged se itt a többieket. Most hogy eldöntöttük örökbe fogadunk, 4 év után, túl a 3. sikertelen lombikon, váratlanul babás lettem. Pénteken tudtam meg, de nekem az egyik petevezetöm elzárodott, a másik is majdnem, igy nagy esély volt méhenkivülire. Ma volt UH, kiderült, hogy minden rendben van, szerintük hogy most elkezdtem tornázni, sokat hasizmoztam is, attól nyilhatott meg. Nem zárkozunk el az örökbefogadástól, csak egyelöre várunk vele. Irtam már, hogy nagy családot szeretnénk, de gondolom nem venné ki jól, ha elmennénk a hivatalba nekem meg nö a hasam és látják. Most irok is neked, mert 1 év mulva érdekel, hogy min mentetek keresztül, mit kell tenni, hogy mi is fogadhassunk valakit örökbe.

Szerintem egy gyereknek mindig nehéz ha megtudja, hogy adoptálták, de ezt annak kell megmondania, aki felneveli, akik a szülei lettek. Nálunk a házban lakott egy lány, a szülök annyira rettegtek hogy megmondja neki valamelyik gyerek mérgében, hogy ö csak örökbefogadott, hogy az egész gyermekkorát a lakásban élte le. Én most igy utolag már tudom miért, de sajnálom, hogy nem engedték barátkozni.

Azt meg megvetem, aki megszolja ezzel másokat. Honnan tudja, milyen érzés az, amikor az ember évekig hiába küzd, hogy saját gyermeke lehessen? Hogy a végén már minden gyermeket imádna, sajátjaként tudna szeretni, csak kapjon egy lehetöséget! Minden gyerekben van valami, amit lehet szeretni. Egyik se olyan mint a másik, hibája is mindnek van, de egy csomo dolog is van, amiért szereti az, aki neveli. Én tisztellek benneteket nagyon, hogy felvállaltátok ezt!!

Karmen

Sziasztok! Itt vagyok. Túl vagyunk egy kis tüdõgyuszin és a hatodik szülinapunkon. Most már jól vagyunk, úgyhogy olvasok vissza és újra jövök. Puszi Mindenkinek Jutka

Zsebibaba! A magam részérõl én még nem futottam bele a 6 év alatt kivülálló ilyen beszólásába. De azt gondolom, hogy én bizony nem tudnék felülemelkedni, bármennyire is tudnám, hogy ez a helyes és tudom, hogy utólag meg is bánnám, de tuti, hogy nem állnék meg ilyet szó nélkül. Régen is nagy szám volt (nem kifejezetten pozitív tulajdonság) de mióta anya vagyok valami anyatigrisreflex mûködhet nálam, mert a gyerekért akármire képes vagyok.

Sziasztok lányok!
Csináltam egy kis reklámot a topicunknak a Kossuth Rádióban, most volt egy mûsor az örökbefogadásról.
Karmen, gratulálok, levél megy elõbb-utóbb.
Azt hiszem nem kell klasszikus értelemben elmondani a gyerekeknek az örökbefogadás tényét. Szerintem úgy kell felnõjenek, hogy a kérdéseikre mindeig a valóságnak megfelelõ választ kell kapják, tkp. bele kell nõjenek a tényekbe. Szerintem a "gyere fiam meg kell beszéljünk valami fontosat" címû beszélgetések mindig sokkolóak.
SZia Jutka! A hatodik szülinap az nem semmi!
SZiasztok
Zsuzsa

Zsuzsa,szia
mit kerestél te a Kossuth Rádióban?
Ugye milyen csodálatos, hogy már a hatodik????
Annyira szeretem

Sziasztok, lányok!
Újra itt vagyok. Nálunk annyi a hír, hogy ma telefonáltak a Tegyesztõl - Deli Judit -, miszerint elkészültek a pszichológiai, környezettanulmányi vizsgálatok eredményei, fáradjunk be elolvasásra. Nem tudom, hogy ez általános dolog, vagy pedig ne adj Isten valami rosszra kell gondolnom(gondolnunk), attól függetlenül, hogy egyáltalán nincsenek rossz tapasztalataink, sõt - mindenki nagyon kedves volt velünk, még a pszichológus is, akitõl én az elején viszolyogtam. Hallottatok már olyan esetet, hogy valaki esetleg nem felelt meg? Mi egyébként a tanfolyamra várunk, egész pontosan arra, hogy végre kapjunk egy idõpontot, hogy melyik csoportba férünk be (mint kiderült május végén 60-an voltak elõttünk). Ez nem tudom, hogy sok vagy kevés - minden viszonyítás kérdése. Ja, még azt is megtudtuk, hogy ugyancsak május végén készültek el a márciusi jelentkezõkrõl a vizsgálatok eredményei, tehát itt is van egy kis eltolódás.
Ja, és még valami: mindenkinek nagyon köszönöm az eddigi segítségét és természetesen a szurkolást értünk.
Dikó

SZiasztok!
Hajrá Dikó, ki kell várni, aztán csak meglesz a határozat. SZerintem ez helyénvaló, hogy elolvashatjátok a rólatok készült anyagokat. Nálunk nem volt ilyen, olyannyira, hogy a pszichológusi véleményt pl. egyáltalán nem is láttuk. Szerintem már most kezdjetek keresgélni kórházaknál, civil szervezeteknél, mert mindenhol várni kell, és ha így párhuzamosság lesz, azzal idõt nyertek. Nálunk pl. a határozat éppen készen volt, de még nem postázták, amikor a fiunk megszületett.
Jutka. A rádióban nem voltam, csak betelefonáltam a mûsorba, és szóba került a topicunk is. A vendég egyébként Herczog Mária volt. Elmondtam azt, amin már itt is füstölögtem, hogy a gyámügyön milyen pontatlan információkkal szolgáltak, ill. az ügymenetet sem tudták.

Sziasztok, Mindenki!

Köszi, Zsuzsa! Mármint, hogy a nyilvánosság elõtt is képviseled ezt az ügyet.

Dikó! Van olyan civil szervezet, ahol csak akkor állnak veled szóba, ha már a kezedben lobogtatod a határozatot. De nem biztos, hogy mindegyiknél így van. Zsuzsának igaza van, érdemes próbálkozni már most is mindenfelé!
Sok sikert! Szerintem minden rendben lesz.
Nem halottam olyanról, aki ne kapta volna meg az engedélyt, de ez nem azt jelenti, hogy ilyen nincs is. De ti BIZTOSAN megkapjátok!

Karmen! Gratulálok! Vigyázz magadra, szép terhességet!
Mikor mi elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk, hatalmas megkönnyebbülést, felszabadultságot, optimizmust éreztünk.
Nekem majdnem olyan érzés volt, mintha megtudtam volna, hogy terhes lettem. Már biztos lehettem benne, hogy BIZONYOSAN lesz kisbabánk, csak lehet, hogy nem 9 hónap múlva. (Nem is így lett, mert nem egészen 4 hónap múlva jött is a kislányunk!)
Lehet, hogy nálatok ez a lelki tényezõ is sokat segített abban, hogy terhes legyél.

Jutka! Én is gratulálok a hatodikhoz!
Sziasztok!
Márti

SZiasztok!
Márti! Én elég nehezen döntöttem az örökbefogadás mellett, a férjem már sokkal hamarabb javasolta, de amikor eljutottam a döntéshez én is azt éreztem , mint te ,és még azt is éreztem, hogy miért is nem korábban gondoltam erre, hiszen olyan magától értetõdõ.
Jutka! Iskolába mentek õsszel, vayg még nem?
Sziasztok
Zsuzsa

jó reggelt! Zsuzsa, mivel agyermek júniusi, így évvesztes tehát - hála Istennek - csak jövõre megyunk isibe. De már most frászban vagyok, és ezerrel keresem a legjobb sulit.
Tanárnénik! Esetleg ajánlhatnátok!!

Szia Jutka!
Az jó hogy nem sietteted, van egy ismerõsöm, aki a júniusi gyerekét erõltette az iskolába, és sokat kínlódtak.
Szerintem tanítónénit érdemes keresni, nem iskolát, bár nem vagyok kompetens, én nagyokat tanítok. Hol laktok? Ha hallok valamit, továbbadom
Szia Zsuzsa