Jóreggelt mindenkinek!
Két csaj itthon, nekem tornáznom kéne épp, de zapa melóz, ezért inkább növesztem a sejhajom, pedig úgy szeretek ott lenni.
Szóval: Rylie, nagyon gratulálok én is, és szép elkövetkező 8 hónapot kívánok nektek.
Tinu, én is irigylem magam, de mégsem. Mert tényleg imádom a gyerekezést, de nem sikerült egy olyan pasit kifogni, aki mellett ezt tehetném még évekig. (azért nem cserélném őt le) Meg aztán érzem én nem is lenne az én életem sem teljes főállású anyaként. És ugyan várnak vissza a viszonylag kvalifikált melóhelyre, már rájöttem. Nem szeretem csinálni. Értem, állítólag jó vagyok benne, de nem ÉN. Emberekkel, nem tetves papírokkal és pénzzel szeretnék foglalkozni. Szóval míg neked hivatásod van, amiben szeretnél "alkotni", nekem munkám. Naná, hogy bennem most semmi kettősség nincs. Hiány viszont igen. Még keresem, illetve tudom mi érdekekelne, de az anyagilag, időben, meg úgy egyébként is messze van. Meglátjuk. Szóval én a munkás napokat túlélésnek élem meg, és nekem az valami rémálom volt már 2 éve is. Ez az, ami nyomaszt, ami elől menekülök, struccot játszom. És lassan sarkamra állok talán és teszek ellene. De olyan jó volt csak babázni, a külvilágtól védve!
Votiv

, a te Istókod nem semmi skac. Szerintem most megkapjátok tőle előre az egész 18 éves adagot, meglátod, a legtündéribb kamasz belőle lesz. Legalábbis kívánom. És sikert a mai naphoz!!!!
Meztelenkedéshez annyit, hogy nálunk sincs tiltva a dolog, de mertmivel én mostság magamat sem látom szívesen, egyszerűen kényszerképzetem, hogy nekik sem lenne túl jó. (egyszerűen szeretném, ha nem látnának ilyen lógó hasu bálnának) Apa szabadabb, de ez mindig is így vala. Együttfürdésnél meg vagyok annyira marha, hogy előbb lezuhizok, nehogy baja legyen a gyereknek

, ezért nem gyakori, főleg, hogy 4-en már végképp nem férnénk el, a nagyok pedig -eddig- együtt akartak fürdeni a legkisebbel. Még jó, hogy vegyes az összeállítás, ezért egymástól rendesen "megtanulják" a különbségeket. Aranyos, amikor Lorci játszani akar Beni fütyijével, aki sikoltó kiskamaszként menekül, a pici meg vigyorog hozzá, és társa a nővére is. Csak ő már tudja azt is, Beni miért sikít.

Meg azt is bírom, mikor Gy. meséli, hogy nyilvános vécén, mikor együtt megy apjával, Beni hogy leselkedik, és állapítja meg, apáé mekkora. Mondjuk ez régebben volt, ma már kicsit szemérmesebb.
A cikk pedig... Hát szerintem IGEN. Én már elég régóta érzem, valami nem az igazi. Nem csak nálunk, a környezetünkben sem. Mertmivel a nagyobb gyerkőim elég barátkozósak, találkozom sok kortással. Az egyik 6 éves tök simán hülyézi le a teljesen normális, szimpatikus, inteligens anyját. Ő rászól, de nem sok foganatja. A másik 6 éves közli velem: nekem csa márkás cuccaim vannak. Azok jók. Anyukámnak most keressük az ország legjobb autóját. (na, az ő társaságát nem nagyon keresem, a gyerkőcét sem) A 8-9 éves vadállat, itt rodeóz a karácsonyra kapott quadjával, és lenézően (engem) figyel a reakciómra. (tiszta apja) De más, viszonylag norma szülő veszi a csajának egy átlag hétköznapon a barbipónibaromságokat. Csak úgy. Kanyargom! A gyerekeink álmát vesszük el! Mire vágynak ezek a gyerekek? Nem csak most, 3-4-5-10 év múlva? Mi fogja őket motiválni? Hogy tanuljanak, ismerjék meg a világot, mert ÉRDEMES? Csak úgy, nem 100 forintért ha csillagot kap, quadot, ha jó a bizi!!! Nem egyedi példákat írtam le. Mi kilógunk a sorból (jó, nem csak mi, de nem annyira sokan). És még én is úgy érzem, baj van nálunk. Tegnap meccseztek a kosaras srácok. Egy olyan csapattal, akik ugyan kortársak, de már 2 éve kosaraznak, míg a mieink csak 1,5 hónapja. Szarrá verték őket. A fiam sírva közölte, neki köszöni elég a sportból. Mert nincs azonnal siker. Kitartás? Nem sok. Önfegyelem? nem sok. Belső tartás? Nem sok. Remélem, azért még nem vagyunk elkésve, és -hiszem- nem is reménytelen. A játéközönből is elegem lett. Éreztem én már 1-2 éve, hogy nem az igazi ez. Bár csak úgy ők sose kaptak dolgokat, mert a polcon megtetszett. De aztán ünnepeken igyekeztünk az álmaikat megvalósítani. Talmi álmok ezek, amik nem tartanak, csak a megszerzésig. Értik ők is már talán, és a befeléfigyelést, amire eddig is ügyeltem, most méginkább próbálom hangsúlyozni.
A nemet mondás nálam igenis működik. Néha ugyan úgy érzem, sokszor, próbálom a szükséges szintet tartani, de pengeél ez. A fontos dolgoknál szólj, a nem fontosaknál ne. Mik a fontosak? Ki dönti el? Te, vagy a gyerek? És akkor a döntés. Tényleg nem elég érettek sok döntéshez, mi pedig rájuk bízunk olyan döntési szabadságot, hogy csak... Aztán jön egy olyan szitu, amikor nem dönthet, és nem érti, ha eddig igen, ezentúl miért nem. Hogyhogy nem körülötte forog a nap? Szóval bennem káosz van, csak azt érzem, valami nem az igazi, látom, kb mi lenne a jobb, és próbálkozom fontolva haladni. Kár, hogy nem 8-9 évvel ezelőtt ébredtem. Lelkiösmeretfurim van, mert Beninél és talán Zsókánál már kicsit késve vagyok.
Ugyanakkor a "kor szelleméből" sem szabad őket teljesen kiragadni, és ez a nemkönnyű. Mert magyarázd meg egy 5-10 évesnek, hogy nem azért nem kap toronyórát lánccal, mert te egy undi szülő vagy, hanem mert 1. nem engedheted meg 2. ha megengedhetnéd se tennéd, mert számára KÁROS. Miért nincs az ő szobájában is TV? miért nem nézheti akkor, és azt, amikt akar? Amikor a társai nagy része igen. És azért azt mindenki tudja, a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, ha cikizésről van szó. Belső tartás? Már említettem. Szerintem a tartozni vágyás a csapathoz ilyenkor erősebb. Nem Tinu? Indi? És mások is?
Na, én is hosszúra sikerültem, de érzékeny ponton érintett a cikk. Mondjuk nem szükséges ahhoz sok, hogy én hosszú legyek. Bocsi.
