Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Közületek többen elváltak már. Érdekelne hogy mi a teendő ha valaki erre a lépésre szánja el magát, hogyan zajlik, mit kell tenni, kihez kell fordulni. Gyermekláthatás, gyerektartás, nőtartás, vagyonmegosztás, mi módon történik ezek megállapítása? Mennyi az átfutási idő?

Várom válaszotokat.
Köszönöm:
ezúttal névtelen
Névtelen
 


Huhh. Hát ez is eljött. Remélem minél kevesebb látogatója lesz ennek a topicnak.

Én '97-ben adtam be a papírokat, aztán különbözõ okok miatt '98-ban volt a per. Gyerek, lakás, vagyon nem volt (szerencsére), így minden hamar ment. És ebben az esetben ügyvéd sem kell(ett).

Mivel pesti vagyok, a Pesti Közpeonti íKer. Bíróságra kellett beadni.
Kell írni egy kérelmet, hogy ekkor és ekkor kötöttetek házasságot, ilyen és ilyen problémák vannak és hogy közös megegyezéassel el akartok válni. Mindkettõtöknek alá kell írni. Kell még a háézassági anyakvi kiv. eredeti példánya. Van vmi illeték is, nem tudom, most mennyi.

A bíróság majd visszaír, hogy mikorra írja ki az elsõ tárgyalást (nem tudom, van-e még békéltetõ, nálunk nem volt), nekünk fél év múlva volt az elsõ, a bíróság túlterheltsége miatt...

Sajna (hálIstennek?) ennyit tudtam segíteni, a többi nálunk szerencsére nem volt (vagyon meg gyerek stb., ahogy írtam is).
Ha egy ügyvédet megkérdezel, biztos mindenre tud választ adni. Ha érdekel, van egy ügyvéd barátunk, nem tudopm, válópert vállal-e de esetleg tanácsot ez ügyekben tud adni. Esetleg magánban megadom az elérhetõségét. Az emilcímem: dersu@matavnet.hu
üdv
ZSóka
zsóka (zsók
 


Elfeljtettem: nálunk egyetlenegy tárgyalás volt csak, azonnal elválasztottak minket.
zsóka (zsók
 

 
 

Zsóka

milyen egy ilyen tárgyalás, miról kérdezgetnek?? Mi van ha a 2 fél mást mond, mi van ha az egyik nem akar elválni??
Névtelen
 


Szia,
Ha én emlékeznék a tárgyalásra...
Megkérdezték az adatainkat, mikor kötöttünk házasságot stb, és mindkettõnket arról, miért akarunk elválni. Jó elõre megbeszélni, egyformát mondjatok Kép.
Nem tudom, mi van akkor, ha az egyik nem akar válni, nálunk szerencsére ezzel nem volt gond.
Ha jól tudom, csak az egyik fél is beadhatja a válókeresetet, ha már legalánbb 2 (3?) éve különélnek, akkor is elválasztják õket. De ez nem biztos, jobb lenne egy ügyvédet megkérdezni róla.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


szia zsóka
megy a mail, kell a telefonszám, de kérlek ne írj a leveledben a dologról, mert nem akarom hogy a párom is elolvassa köszi..
Névtelen
 


Szia Névtelen, emil ment. Ha rálérdez, hogy ki ez, mondd, hogy egy nõgyógyász... Vagy valami ilyesmi...
Nagyon sajnálom egyébként, mert amikor megláttam, hogy ki vagy, nagyon megdöbbentem... Nem is tudom, mit mondjak. Jó lenne neked valahogy segíteni, de hát ilyen esetben mit lehet tenni egy kívülállónak??
Még egy: esetleg nyithatnál valahol egy ingyenes postafiókot (freemail, dpg, egon.gyalogló stb), akkor lenne egy sajátod, amit a párod nem tudna elolvasni.
szeretettel üdvözöl
Zsóka

Majd írj egy pár sort, csak annyit, hogy a barátunk tudott-e neked segíteni.
zsóka (zsók
 


Szia Zsóka

megjött a telszám, köszike.most még egy csomó mindent át kell gondolom, tudod az ember két gyerekkel már nem ugrálhat olyan nagyon, meg hát itt van az "első felindulásból" tett kijelentés is, hajaj nehéz ügyek ezek, lehet hogy kicsit megfáradtam is, vagy csak baby blues-om van, vagy egyszerűen csak összejött minden, én meg nehezen veszem az akadályokat, aztán meg segíteni sem tud senki nem is tudom...
na elég a nyekergésből.
gondolom az ismerősöd válaszolna a kérdéseimre akkor is ha esetleg semmi nem lesz a dologból-de hát szeretnék azzal tisztában lenni hogy mire számíthatok. mert azt mondjuk nem igazán tudom megtenni hogy csak úgy innen elszabaduljak hogy személyesen beszéljek vele, azt meg nem tudom hogy csak úgy telefonon megbeszélhető-e ilyen-úy tudom az üyvédek már az ilyen tanácsadásért vagy miért is kérnek pénzt??
mit tudz erről??
egyébként meg ne szomorkodj, hiszen végül is annyira nem lenne megdöbbentő, hiszen sosem zengtem ódákat a kapcsolatunkról, de most valahogy elég-történt is valami ami feltette sz i-re a pontot.
és valahogy meglepen nyugodtan (érdektelenül)figyelem az eseményeket, semmi dráma semmi nagyjelenet, egyszerűen csak elmegyünk egymás mellett, nem beszélünk és kész. néha hidegen hagy, néha fáj- de nem sokáig mikor látom hogy őt sem viseli meg a közelgő vég lehetséges gondolata- hát ezt még leírni is szörnyű.
mindenesetre én megadtam az utolsó lehetőséget, rajta múlik hogy éljen vele.
ha nem teszi akkor meg kell tenni, mert az élet nem állhat örökké utolsó lehetőség megadásából- bár gondolom ezt te is nagyon jól tudod.
sajnálnám, főleg a gyerkőcök miatt-meg magam miatt is, de vagyok, lettem annyira önző saját szüleimből tanulva, hogy én nem leszek mártír aki a gyerekei miatt feláldozza önmagát.
nahát ennyi-bocs mindenkitől a fellengzős ömlengésért- de jól esett erről kicsit lamentálni.
Még egyszer köszönöm a telszámot!!
Puszkó.
Névtelen
 


Kedves Névtelen
Szerintem hívd fel, hivatkozz rám (tõlem kaptad a számát, mondd azt, hogy barátnõk vagyunk), és rögtön kérdezz rá, hogy ilyen és ilyen ügyben szeretnél tanácsot kérni, telefonon tud-e segíteni vagy csak személyesen, esetleg ügyvédi munkadíjért. Szerintem segít neked telefonon is. Ha pedig gondolod, írd meg nekem részletesen a kérdéseket emilben, én felhívom, nekem biztos nem számít fel semmit Kép, és megírom neked. Csak akkor tényleg kellene nyitnod egy másik emil postafiókot, ha nem akarod, hogy a párod olvassa.
Egyébként lehet, hogy elfáradtál, hogy baby-bluesod van meg gyes-beteg vagy (én is épp errõl panaszkodok boldog-boldogtalannak, de hálistennek egyre többet süt a nap és mehetek végre kia négy fal közül, és már nem bõgök mindenért), és plusz még ez az egész ügy is itt van... Mindez együtt nagyon nehézzé tudja tenni az ember amúgy sem könnyû életét. Nincs egy baránõd, akivel tudnál errõl beszélgetni? Amolyan lelki szemetesládának használni? Néha már az is segít, ha csak elmondod valakinek. Mergkönnyebbülsz, esetleg közben jónéhány dologra rá is jössz.
Eygébként (remélem, nem így van nálad) az nem jó jel, ha az ember nyugodtan, szinte érdektelenül figyeli, kívülrõl magát... Amikor megcsalt az elsõ férjem és ezt megtudtam, teljesen közönyösen fogadtam a dolgot, máig emlékjszem, ott ültem a fürdõkádban a forró vízben, és még csodálkoztam is magamon. Aztán két-háronm hónappal késõbb csapódott le az egész, depresszió (utólag jöttem rá, hogy én akkor az voltam), nemalvás, nemevés, hét kilót fogytam, idegbaj nmeg a többi. És az a kilátástalanság, hogy senki nem tud segíteni és hpogy az ember igazából nagyon egyedül van, még akkor is, ha rengeteg barátja van. Beszélj valaivel, beszélgess valakivel! Nagyon nehéz lehet most neked, mindenképpen szükséged van rá, hogy tudj valakit aki most melletted áll. (Anyukád? Barátnõ?)
Azzal egyetértek, hogy nem szabad mártírnak lenni. A gyerekeidnek is boldog, kiegyensúlyozott anyukára van szükségük, nem pedig egy olyanra, aki az "õ érdekükben" lesz boldogtalan ergy életre...
Mégegy: már régen akartam kérdezni, van rólad itt a babaneten fotó? Esetleg a fényképtárban? Kíváncsi vagyok ám rád... Van egy elképzelésem rólad, aztán kiderül majd, hogy én is tévedtem-e, mint Zorkanya rólam (magas szõkének képzelt, hát elég messze vagyok tõle). Esetleg ha van kép, elküldhetnéd emilben. Ha akarod.
Na befekezem, légy jó,
üdvözöl
ZSóka
zsóka (zsók
 


off topic
Én is szokének képzeltelek Zsóka! De ez biztos azért van, mert volt egy agilis, szoke, Zsóka nevu ismerosom és nem tudok szabadulni a képtol.

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Jajistenem. Ha tudnátok, világéletemben utáltam a szõkéket. (Tisztelet a kivéelnek).
Tényleg!
Kép
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Na, hölgyeim!

Tavaly összel kérdezgettem egy Laci nevű jogász haveromat fenti témában, valaki érdeklődött tölem.
Ide másolom okulásotokra a kérdésemet, és a választ.
üdv: Zsolt
------------------------------------------------
Szia Laci!
Egy ismerosom ismerose valni akar. Nem latni, hogy mindket fel akar-e
valni, illetve mi lesz. Egyelore komplikalt, es friss a dolog. Kerdes
az, hogy mit tudsz arrol, ha egyik akar elvalni, a masik nem, mi a
menetrend? Mi szokott lenni? Ugy tudom, ha megallapodnak,
kolcsonosen., akkor hamar megy. Ha meg nem, akkor jol tudom, hogy
elhuzodik, es szinte lehetetlen? Ez meg fuggetlen az anyagi
dolgaiktol, azt majd kiveszekszik, hazuk, gyerekek kinel, stb......

Date: Wed, 25 Oct 2000
Szia Zsolt!

Igy tenyleg nem egyszeru a valas. (megegyezve viszonylag gyorsan megy)

A Csaladjogi tv. (Csjt.) ezt mondja ki:
18. § (1) A házasságot a bíróság BARMELYIK házastárs - illetôleg a
házastársak közös - kérelmére felbontja, ha a házaséletük teljesen és
helyrehozhatatlanul megromlott. (tehat ezt kell bizonyitani!)
A házasság felbontásánál a közös kiskorú gyermek érdekét figyelembe kell
venni.
(2) A házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlására utal a
házastársaknak a házasság felbontására irányuló végleges elhatározáson
alapuló, befolyásmentes, egyezô akaratnyilvánítása. Véglegesnek lehet
tekinteni az elhatározást akkor, ha
a) a házastársak a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülô és gyermek
közötti kapcsolattartás, a házastársi tartás, a közös lakás használata,
valamint - az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével -
a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében megegyeztek és egyezségüket
a bíróság jóváhagyta, vagy
b) a házastársak között legalább 3 éve megszakadt az életközösség úgy, hogy
külön lakásban élnek és igazolják azt is, hogy a közös gyermek elhelyezését,
valamint tartását a gyermek érdekeinek megfelelôen rendezték.

A torveny vegrehajtasi rendelete meg ezt mondja ki:
Csjtr. 2. § (1) Ha a házastársak a házasság felbontását egyezô
akaratnyilvánítás alapján kérik, a keresetlevélhez csatolniuk kell a közös
vagyon megosztására vonatkozó megállapodásukat, kivéve, ha közöttük legalább
három éve megszakadt az életközösség és külön lakásban élnek.
(2) Ha a közös vagyon kizárólag ingóságokból állt, melyet a házastársak már
megosztottak és a birtokbaadás is megtörtént, az egyezségnek csak azt kell
tartalmaznia, hogy a házastársaknak egymással szemben a házastársi közös
vagyon megosztásával kapcsolatban további követelésük nincs.

Egy ismerosom ismerosenel ugyanez volt a helyzet. Az asszony akart csak
valni. Vegul is nem valtak el, hanem az asszony elkoltozott otthonrol es
egyutt el egy masik ferfival. Kivarjak a 3 evet, aztan mar "konnyebb" a
valas.
De addig meg talan rendbe is jon az egesz. (bar nem feltetlen...)
--------------------------------------------------
Zsolt
 


Sajnos hiába élsz külön már három éve akkor sem könnyebb a válás,főleg ha gyerek(ek)vannak.Az a fél aki nem akar válni általában minden lehetőséget megragad vagy a kapcsolat újraélesztésére vagy a bosszúra! Tímea
Névtelen
 


Zsóka

blöfföltem. azt mondtam neki hogy beszéltem egy ügyvéddel. felháborodott, hogy milyen szemét vagyok. később fogta magát és elrohant. visszajött most (hajnali fél egy), majd közölte velem, hogy elmegy ne is telefonáljak, ne is keressem. elment. a konyhaasztalon hagyott 5000 ft-ot.
hát ez történt. akár emilben is küldhettem volna hiszen már olyan mindegy. azt vártam hogy az egésztől hogy kérlelejen meg, hogy könyörögjön, és azt hittem meg is teszi. tévedtem.
Névtelen
 


ZSóka, már ne is haragudj, de hogy várod el névtelentõl, hogy megmondja, hol van a fényképe? Ilyen erõvel akár alá is írhatná szegény az üzeneteit.
Névtelen
 


Kedves második névtelen!
Nem is arra gondoltam, hogy majd megírja, hogy ilíyen és ilyen év alatt vagyok megtalálható a fényképtárban. Hanem arra, hogy visszaír, hogy igen Zsóka, ott vagyok a fényképtárban, keress meg. (én tudom, kirõl van szó, tehát megtalálom a név alapján). Vagy küld egy fotót emilben. Vagy megírja, hogy nincs fotó róla és a családról. Ennyi.


Kedves Névtelen!
Nem is tudom, mit mondjak. Ha elõbb tudtam volna, hogy ez lesz, lebeszéltelek volna... Sajnos az ilyesmi tapasztalatom szerint (sajna sajáét tapasztalat is) a legritkább esetben jön be.
A konkrét problémákat nem ismerem (nem is vagyok biztos benne, hogy tudni szeretném Kép), lehet, hogy a férjed nem érzi úgy, hogy baj van? És amit mondtál (ügyvédhet fordultál), azt árulásnak vette? (Hülyén hangzik ez az árulás, de talán érted, mire gondolok).
Próbáltatok beszélni? Vagy már csak veszekedtek? Amíg meg tudjátok beszélni - vagy nem is, beszélni tusdtok a gondokról, addig nincs minden veszve.
Én még azt is elképzelhetõnwek tartom (opersze mondom, nem ismerem a részleteket), hogy még azt is elmondod neki, hogy csak blöff volt az egész. Mert kétségbe vagy esve, nehéz így szülés után, nehéz az egész, félsz, nem akarsz egyedül maradni, úgy érzed, ha veled vagy akkor is egyedül vagy. Stb, stb. Mondom, csak írom most ami eszembe jut.
Lehet, hogy ha az õ szemszögébõl nézzük a dolgokat, akkor jogos volt a ki(el-)rohanása. Nem tudom.
írj, hogy mi történt
üdvözöl
Zsóka
zsóka (zsók
 


Zsóka
nem múködik az emiled??próbálok írni, de visszajön, nem dersu már???
úgy tűnik megoldódik a probléma, hála istennek, azt hittem belehalok az egészbe, fénykáp emilben megy puszi
a többiektől elnézést, csak ide tudtam fordulni, de most már majd mi elintézzük zsókával a dolgokat
Névtelen
 


Szia névtelen,
de igen, tegnap is kaptam emilt valakitõl. Próbáld csak meg. A matávnet meg bekaphattya.
A képnek nagyon örülnék, és az is nagyon jó lenne ha megírnád hogy mi a helyzet. Sokat gondoltam rád.
szüóval a cím: dersu@matavnet.hu esetleg szabozso@matavnet.hu ha végképp nem mûxik, akkor próbáld meg dersu@egon.gyaloglo.hu vagy szabozso@egon.gyaloglo.hu-ra, de a matavnet-es lenne a legjobb.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Névtelen,
nem kaptam emilt. Küldtél végül is? Mizújs van veled? Gondoltam rád, hogy me lehet veled, ha tudsz, jelentkezz,
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Zsóka
folyamatosan próbálkozom, az én gépem azt írja ki hogy továbbította az e-mailt. Nyitottam saját fiókot is :
babanetes nevem kisbetűvel@freemail.hu
tovább próbálkozom.
Próbaidős "igérem hogy megváltozok"-on vagyounk
Névtelen
 


Szia Névtelen,
emilcímed a Címjegyzékembe írtam. Megnéztem az összes emilcímemet (az egonosakat is), de egyikre sem jött tõled emil. Nem lehet, hogy nálatok van a hiba? (Bár a matáv szokott csinálni hülyeségeket...). Várom az emilt Kép
Drukkolok Neked
Zsóka
zsóka (zsók
 


Furcsák ezek a férfiak. Én is elváltam, 9 évi házasság illetve 14 év ismeretség után, gyerekünk nem volt. Elég tipikusnak mondható történetünk volt (sajnos), egyetemi szerelem, aztán a fiú külföldre megy a doktorija miatt, lány követi, évekig látszatmunkát végez plusz elmagányosodik otthon, depresszív tünetek, kilábalás külsõ segítséggel, majd mikor hazajõve a fiú otthagyja a tudományt a pénzre meg az egyoldalúságra hivatkozva, végleg felborul a világ és fiú "pihennem kell!" felkiáltással elköltözik. Esetünkben ismét külföldre. Az egyévi "pihenés" alatt nekem újabb - titkolt - kapcsolatom lett, így hát feltettem a kérdést: akkor hogyan tovább? Férjem csodálkozva feleli: dehát én elhagytalak téged! Akkor miért nem mondjuk el mindenkinek és válunk el? Jó, majd egyszer, ha ráér, beadja a válópert. Én fél év múlva beadtam a papírokat ügyvéd segítségével, a férjem teljesen kiakadt. Hogy most miért kell ezzel sietni. Mert OK, hogy nem élünk együtt, plusz lélekben õ már két-három éve elvált tõlem, de azért jogilag minek elválni? Aztán mégis elváltunk, egy tárgyalással, neki nem is kellett ott lennie, egy közös ügyvédbarátunk képviselte õt. Azóta is nagyon jóban vagyunk.
De azért mai napig viccesnek tartom, hogy õ azt gondolta, hogy én a távolléte alatt egyedül vagyok (egy hazalátogatása alkalmával megkérdezte, hogy én hogyan bírom szex nélkül?), és hogy ugyan neki már nem kellek, hiszen elhagyott, de azért fel sem merült benne, hogy én esteleg kezdeni akarok magammal valamit és emiatt jó lenne, ha jogilag is független lennék tõle. És ezt most egyáltalán nem haraggal mondom, hanem csak arra utalok, hogy nem is gondolnánk a férjeinkrõl, hogy némelyikük milyen birtokló szemlélettel kezel minket, miközben egyébként mûveltek, intelligensek, elõzékenyek és a többi. Lésd a fenti esetet, amikor - ha jól értettem- Névtelen férje bejelenti, hogy válni akar, de amikor Névtelen ügyvéddel hozakodik elõ, a férje teljesen kiakad.
Kamilla
 


Na erre rímel az én esetem, amikor férjuram (elsõ, nem a mostani!!) együttlétünk elsõ percétõl kezdve megcsalt )én a legutolsó barátnõjére jöttem rá), majd amikor nekem is lett egy férfi az életemben (a férjemmel akkor már elváltunk ágytól-asztaltól, de egy lakásban laktunk) közölte velem, hogy egy prostituált vagyok (nem ezzel a szóval).
Hát ennyit. Még az a szerencse, hogy nem minden férfi ilyen. Lásd a második férjemet Kép.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Kedves Zsóka! (És kedves többiek!)
Talán tudtok választ adni a kérdésemre.Én is válok.Talán a hónap végén,de ez sajnos nem biztos.Fiú létemre(34 év)én adtam be a válópert 1 éve.Azóta húzódik.Megegyeztünk mindenben,gyerek,gyerektartás,ingatlan,ingóságok(bár?..)Szóval nem akar válni.Bosszú? Talán.Mert "elhagytam",inkább mert már nem birtam tovább vele.Előtte 2 évvel már beadtam,de akkor visszatáncoltam,hátha...De kár volt.
Mit tehetek,ha kötözködik még?Nekem már lenne egy kapcsolatom,sőt egy nyárvégi esküvő is.De ha nem válunk el most,akkor húzódik.Képzeld el,kéthetente új pasija volt a télen.Volt olyan,hogy a lányommal egy ágyban aludtak 3-an,a lányom mondta hogy úgy tett,mintha aludt volna.
Majd még irok (ha érdekel valakit)
Névtelen
 


Kedves Névtelen,
nem szép történet, az biztos... Ha jól tudom, különválasztják a feleket akkor is, ha az egyik fél kéri a válópert, DE máér három éve külön élnek. Ezt kell bizonyítani vhogy, tanúkkal, akárhogy. Fentebb Zsolt ír errõl. Ez a gyakorlati oldal.
Ami a másik oldalát illeti, hát... Annak alapján amit írtál, (bár nyilván nem ez a teljes történet) szvsz ne táncolj vissza, vidd végig a dolgot. Kezdj új életet, kívánom, hogy jobb legyen. És ha csak lehet, próbáld meg a lányodat magadhoz venni.
írj majd, mi a helyzet.
minden jót,
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Névtelen!

Kb. egyidősek (vagy inkább egyfiataluak) vagyunk, s én tavaly váltam. Nem tudom, hogy miképpen egyeztetek meg a gyereket illetően. De nagyon vigyázz, nehogy olyan meglepetés érjen a bíróságon mint engem!!! A gyerekelhelyezést illetően miben állapodtatok meg? Ha közös elhelyezést vagy netalán "apás" elhelyezést akartok (mi a 2.-at akartuk-mert én nagyon ragaszkodtam volna hozzá), akkor írj és leírom az én esetemet. Azóta is szidom a mocskos szemét törvényeinket. Egy biztos, hogy az apát semmilyen törvény nem védi (még akkor sem, ha nem ő hagyta el a családi fészket) !!!!!!

Mindenesetre sok sikert és kitartást!

Üdv Atiapuka
Névtelen
 


Köszönöm hogy reagáltatok.Akkor folytatom:
Szóval most lesz 1 éve,hogy külön élünk.Más városban,szóval nagyon nem kell bizonyitani.Először albérletbe menekültem,holott a régi lakás 3/4 része az enyém volt.A lakást már eladtuk és elosztottuk a pénzt.Ez rendben is van.A márciusi tárgyalásra nem jött el,ez egy pofon volt számomra.De volt egy megállapodás ügyvédek előtt,amit aláirtunk.Ez a márciusi tárgyalás előtt volt.A tárgyalás napján tudtam meg,hogy meg kivánják támadni és magukra nézve tárgytalannak veszik.Most volt a következő tárgyalás egy hónapja,erre eljött.Én közben ügyvédet váltottam,aki válási specialista.Felkészültünk,hogy kérem a gyerekelhelyezést nálam,és az ingóságok megosztását.Kb.400eFt-tal több maradt nála.Nos a birónő közölte,hogy nem hivatalosan lett megtámadva a megállapodás és ezért még érvényes.A gyerek elhelyezése ideiglenesen az anyánál van.Ezt ők intézték el a biróságon.Folyt...
Névtelen
 


Szóval annyiban maradtunk,hogy az ex ügyvédje,mivel akkor még nem ő képviselte az exet,készit egy új tervezetet a megállapodásra,válásra.Ez elkészült pár hete,de tele volt hibákkal ezért kértük javitsa ki.Most tegnap jött a javitott verzió,ebben is sok a hiba,a lakcimem a régi,a gyerekláthatás időpontjai nem helyesek.De a lényeg!!!!!!:
Az ex kéri a következő személyes dolgokat vissza:
lábmasszirozó (fogalmam sincs mire gondolt,talán egy darab fára?)
3 db Halász Jutka kazette (biztos otthon hallgatom minden nap)
párna (az az 1 párna,amit elhoztam)
fali kislámpa,falióra,...stb.
Szóval 100eFt értékben,de ez még hagyján:
rendkivüli kiadások felét(az elmúlt fél évre) azonnal fizessem meg:
étkezési téritési dij,osztálypénz,osztálykirándulás,orvosi és gyógyszer költségek.
A gyerektartás úgy lett fizetve,hogy előre 500eFt,hogy tudjon lakást venni és még 10eFt havonta.5 év múlva pedig a fizu 20%-a.
Mire fizetem akkor a gyerektartást?Mi az,hogy még a többi kiadást is én álljam?Ezenkivül a mai napig én ruházom a lányt,mert az anyja nem hajlandó neki venni semmit.Sőt az iskolában szegény lány egyedül állt fel,hogy az én anyukám azt mondta,hogy ő nem tudja megvenni a Gőgös Gúnár Gedeont.Folyt...
Névtelen
 


De!
A jelenlegi ügyvédje azért dolgozik neki ingyen,mert az ex az ügyvéd feleségének a gyerekét pelenkázta a bölcsiben.De az is lehet,hogy már természetben fizet az ügyvédnek.A lányom mondta,hogy megcsókolta az ügyvéd és azt mondta neki,hogy jól néz ki.(az exnek)
Mondanom sem kell,hogy ennek az ügyvédnek a felesége egy jegyzőnő egy városban.Amikor kidobták a bölcsiből,akkor szerzett neki egy állást az önkormányzatnál.
Most lesz hónap végén a tárgyalás és én még nem tudom mit tegyek.Ha tudtok,segitsetek.
Névtelen! Érdekel a történet,tanuljunk belőle.
Üdv,
Balatonszelet
Névtelen
 


Szia Balatonszelet!

Szóval nem irigyellek.
Tehát jól éreztem, amikor arra gondoltam, hogy a gyereket magadhoz szeretnéd venni (elhelyezni).
Én is így szerettem volna, s még sem így lett, pedig nálunk nem volt civakodás. 2 jogász meg a bírónő is ezt mondta:
Ebben a mocskos, szemét anyajogú társadalomban (ezt nem ők mondták, csak a szerény véleményem, neked is az lesz mindjárt), ha egy apa magához szeretné venni gyermekét, akkor nem azt kell bizonygatnia, hogy ő jó apa, hanem, hogy az anyja nem jó anya. Mondván, hogy egy gyereknek nagyobb szüksége van az anyjára, mint apjára. Ezzel már kapásból nem értek egyet és kinyilik a bicske a zsebembe. Szóval azt kell bebizonyítanod, hogy az anyja vagy kurva (bocs de máshogy nem tudom mondani), vagy alkoholista vagy pedig nem dolgozik és nem tudja ellátni a gyerekét. És emellett bevonják a gyereket is-pszichológus vizsgálgatja, hogy kihez húz inkább. Köszönöm, ebbe inkább nem mentem bele amíg nem muszály.
Szóval ez a helyzet rohadt törvényekkel kapcsolatban. Érdekes mondjuk amcsiban nem így van!
Na jól van most befejezem, mert nagyon ideges és feszült lettem.

Üdv Atiapuka
Névtelen
 


Oké.Értem.
Én jövő kedden elviszem pszichológushoz.Két ok miatt.Az egyik az,hogy a múlt tárgyaláson az ügyvédje nagy pofával mondta,hogy voltak pszic.nál és megállapitotta,hogy az apa nem alkalmas a gyerek nevelésére.Belilultam akkor,de utána meg végképp,Ugyanis nem voltak semmiféle pszic.nál.Utána egy héttel mentek el,és a gyerek beszámolt,hogy miket kért tőle a pszic.Pl.hogy rajzolja le a családot,de apát meg a nagymamát(az én szüleimet)ne rajzolja le.A végén pedig kérdezte a pszic. hogy van-e valami titka.A lányom pedig azt mondta,hogy igen: Az,hogy apával akarok élni.Szóval az ügyvédje egy hazug,blöffölős figura.A pszic. véleménye pedig azért kell,hogy pártatlanul lássam én is,hogy a lányom mit szeretne,és hogy a pszic.szemszögéből nézve hagyjam-e a lámyom életét arra a nőre,akit gyűlölök.
Névtelen! Te már nem küzdesz? Sakkozni kell! Ügyesen megfontoltan pici sakkokat adni,és hátha egyszer nem túl kilépni.
Balatonszelet
Névtelen
 


Sziasztok! Én mint elvált nő , ha nem haragudtok meg beleszólók.Igazatok van , rohadt anyajogú törvények vannak a magyar bíróságokon. Elmondom a mi esetünket, kedves Balatonszelet okulj belőle föleg a phszihológusok miatt. Nálunk a jelenlegi élettársam exével vannak bajok. Egy jó nagy k. volt, még az is nagyon valószínű, hogy a párom fia nem a sajátja. Most 14 éves de nagyon nem hasonlít rá. Na mindegy ez az ö dolguk. A párom egy véletlen beszélgetés folytán a 14 éves gyereknek elszólta magát, hogy anyukája bizony részegen mindenkivel és mindenhol.Ezt a gyerek elmondta otthon erre ex elszaladt a gyámhívatalhoz és ismerős phszi. végezte el a gyerek vizsgálatát és persze kihozták hogy a párom aki egy arany ember, írok majd róla a "mit csináljak a párommal" topikban egy társadalomra veszélyes a gyermekre veszélyes meg ilyesmi összegzést.A gyámhatóságon az ügyintéző egyre csak az alkoholísta volt feleségét védte.Sőt az sem érdekelte öket hogy agyerek szeret hozzánk járni és hogy a nevelöapja (aki rendörségi fömufti) állandóan kékre-zöldre veri,meg ilyenek. A párom egyre csak azt hallgatta hogy szegény anyuka így meg úgy. A kirendelt phszihológus meg ismerős volt így gondolhattjátok milyen véleményt írt. Tehát kérjél , ha sor kerűl rá a gyámhívataltól független szakértőt. Igaz fizetni kell érte, de az biztos nem lesz elfogult. Mi azért nem mentünk bele mert már elég nagy a fia 14 éves eldöntheti mit akar. Ha akar jön , ha nem nem.A gyámhívataloknál és a biróságon csak az anyát védik. Tímea
Névtelen
 


Szia Timea!
Köszi.
Szóval nehéz a válás,az biztos.De lassan itt a hónap vége,és akkor lesz egy új tárgyalás.Az a baj,hogy azt látom hogy nem akar válni.Bosszúból,mert elhagytam.Az ügyvédem azt mondja,hogy valószinűleg abban reménykedik,hátha még visszaszerezhet.Ezt nem hiszem.Akkor tényleg hülye...Beszéltem a gyámhatósággal és azt mondták,hogy amig nincs birósági döntés az elhelyezésről,addig ugyanolyan jogom van a lányomhoz mint az exnek.Szóval,ha 'elrabolnám'(amit nem teszek),akkor sem tehet senki semmit.Most eltökéltem,hogy ha nem válunk el a hónap végén,akkor küzdök a lányomért,és behajtom rajta azt a 800eFt-Ft-ot.Ha szemét és nem akar válni,akkor egye meg,amit főzött.A lányom pedig velem szeretne élni,mindig ezt hallom tőle.Ez a 2 hetenkénti láthatás egyébként is kevés.Ez nem jó megoldás,főleg ha szeretjük egymást.
Balatonszelet
Névtelen
 


Szia Balatonszelet!

Nagyon sajnállak Téged és a kislányodat!!!
Szerintem ha ezt csinálná velünk az exnejem, akkor egyszerűen kinyírnám.

Szurkolok Nektek!

Ui: A tisztelt ügyvédnek pedig kezébe adnám a saját fülét és menjen a picsába (jaj, bocsánat de megint elkapott a düh-most fejezem be, míg nem késő).
Névtelen
 


Sziasztok!

Szeretném,ha jó tanácsokkal látnátok el.Ugyanis kb.1 hét van a következőig.
Ha kinyirnám,nem lenne anyja a gyereknek.Ez nem megoldás.
De mesélek az exről: Volt sok olyan alkalom,hogy mentem a gyerekért a házuk elé.(tizemeletes) A saját tulajdonú autómmal nem mertem menni a gyerekért,mert erővel be akart szállni a múlt alkalommal.Nekem esett,a zsebeimben kotorászott miközen a gyerek cuccaival volt tele a kezem.Ezt egyébként a biróságon úgy mondta el,hogy ő jött nekem.Tehát az apukámtól kértem el az autóját.Nos,már ültünk volna be az autóba a lányommal,amikor rájött a bolondóra.Leköpött,szidott engem,a barátnőmet,az ügyvédemet.De még az autót is leköpte.
Azóta (2 alkalommal) a szüleim mennek a lányért és ők is viszik haza.Nekem sem kell nyugtatót bevenni igy,amikor a lányomért megyek.

Balatonszelet
Névtelen
 


Szia Balatonszelet!

Bocs, de reggel 8.17 -kor én írtam, csak dühömben elfelejtettem aláírni.
Tényleg nem lenne megoldás kinyirni az anyját, mert csak a gyerekkel szúrnál ki. Csak dühömben jött ki belőlem. De viszont semmi jó ötletem nincs, most.

Üdv Atiapuka
Névtelen
 


Valamit elirtam:
" .... a biróságon úgy mondta el, hogy én mentem neki."
Balatonszelet
Névtelen
 


Kedves Balatonszelet!
Lehet hogy az ügyvéded nem valami nagy ász, ugyanis már régen tanácsolnia kellett volna , hogy mindig vigyél Magaddal tanunak valakit, aki majd ezeket a dolgokat a bíróság elött tgazolja.És hozzáteszem legyél minnél rámenősebb, mindenbe köss bele még abba is ha a gyereknek koszos a körme.Az én válásomnál a férjem aki alkoholista,agresszív,munkakerülő stb. volt a bíróságon mindent bevetett és képzeld najdnem neki ítélték a fiamat, pedig volt olyan , hogy a nagy kést dobálta nekünk, soha egy fityinget nem fizetett , a fiam retteg tőle. És mégis a bíróságon mindenbe belekötött, ha a gyerek véletlenűl koszos volt, vagy nem mostam meg 5 naponta a haját meg ilyenek.6 tanút hozott ellenem akik mindenféle esetleges elszólást vagy ilyesmit tanúsítottak. Pl. ha szídtam, ugyanis a gyerek elött azt sem szabad mert az veszélyezteti a fejlődését. Tehát az egyik szülő nem mondhat rosszat a másikról mert felhasználható ellene.Csak azt tudom tanácsolni , ne hagyd magad. Persze erről beszélgess aZ ügyvéddel is mert neki elvileg tudnia kellene ezekről a dolgokról. Szióka Tímea
Névtelen
 


Sziasztok,
csak annyit írok most (kicsit off), hogy ha az azonosítóba beírjátok, hogy Balatonszelet, AStiapuka stb, a jelszó, e-mail, névtelen küldemény helyeket üresen hagyjátok, akkor a fejlécben is szerepel a nevetek, nem lesz névtelen.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Köszi Zsóka!
Atiapuka
 


Sziasztok!
Tudnátok mondani valamit,hogy mivel tudnám rákényszeriteni az exet,hogy válljon el? Sajnos nem képes átlátni,hogy sokkal rosszabul jár,ha nem válik és belemegyünk az ingóságok újraelosztásába.
Képzeljétek el! Egy barátom szólt a múltkor,hogy az egyik újságban lehet hogy az exem hirdeti magát.Nos,ez egy telefonos 06 90-es hirdetés.(Úgy látszik,hogy telik neki rá,vagy a polg.hivatalnak.)Sikerült fel is vennem magnóra.Tényleg ő az,a hangját le sem tagadhatja.Úgy hirdeti magát,hogy már elvált.
A múltkori tárgyalásra (1 hónapja) elvittem a felvételt.Az ügyvédem kérte a birónőt,hogy nézze meg a hirdetést és hallgassuk meg a kazettát.Az ex ügyvédje tiltakozott,a birónő pedig nem engedte meg,hogy lejátszuk.A kazettát őrzöm.De minek?
Balatonszelet
 


Timea!
Köszönöm a tanácsokat.Ma találkozom az ügyvédemmel,elbeszélgetek vele,hogy mégis mit lehetne tenni.Tudod,mi a lányommal sokkal jobban ragaszkodunk egymáshoz,mint az anyjával a lányom.Legalábbis igy látom.Amint telik az idő,egyre jobban vágyok rá,hogy együtt legyünk örökre.De a mai világban hogy egy apuka elvegye a lányát egy anyukától és vele éljen,az szinte lehetetlen.
Probléma az is,hogy én már 1 éve más városban lakom.Ha egy városban laknánk,akkor biztos hogy minden nap találkoznék a lányommal.De most be kell érnünk a kéthetente hétvégével.
Én ha nem muszáj,akkor nem hurcolok oda senkit,hogy tanuskodjon nekem,mert koszos volt a körme a gyereknek.Nem ilyen vagyok.Én belenyugodtam,hogy az anyukának fogják itélni a gyereket.Ezt a 2 évet,mint próbaidőt adom az exnek.Ha gondok lépnek fel a gyereknevelésben,vagy a gyerek nem birja már tovább vele,akkor újra megpróbálok majd küzdeni a lányomért.
Balatonszelet
 


Kedves Balatonszelet!
Sajnos mint irtam az én exem ilyen volt és majdnem bejött neki.Az igazságügyi orvosszakértő(mert sajna ott is voltunk a gyerekkel a válás folyamán) azt mondta nekem "ha nem vettem volna észre , itt lőnek.Lőjek vissza!" Mindezt azért mert én próbáltam kultúrember módjára elvállni.Amúgy tudtommal olyan nincs, hogy nem akar válni.Vagyis mondhatja, de akkor is elválasztanak,hiszen már megszünt a házassági együttélés.Még hozzátéve kérvényezheted a láthatás sűrítését is.Vigasztalás képpen pedig elmondom ,hogy engem és az öcsémet az apánk nevelt fel, ugyanis neki ítélt a bíróság minket. Az öcsém ekkor 7 éves volt. Azért még kérdezz ,ha valami érdekel! Tímea
Tímea
 


Kedves Fiúk és LÁnyok!

Az alábbi oldalakat próbáljátok meg ti is elolvasni és a párotokat is vegyétek rá ha még lehetséges. Szerintem ez mindent megmagyaráz!

[url=http://fwall.pphf.hu/lampaskiado/csogl.html" TARGET="_top]http://fwall.pphf.hu/lampaskiado/csogl.html[/url]

Kitartást! Üdv:Pankamama
Pankamama
 


Kedves Zsóka,Timea,Atiapuka és aki még olvassa!

Voltam benn az iskolában a gyerekről tudakozódni.Éppen szünet volt és az udavaron voltak.Minden gyerek szaladgált,játszott.Kivéve a lányom,mert fogta a tanitónénije a kezét és az udvar közepén álltak.Elbeszélgettünk.Azt mondta a pedagógus,hogy ő még ilyen helyzetben nem volt soha,a gyereket nem adhatja oda.Beszéljek az igazgatóval.Beszéltem vele.Azt mondta,hogy az iskola nem szólhat bele a mi válásunkba,de a gyereket nem lehet elvinni tanitási napon az iskolából.Hozzátette: az ügyvédekre kell bizni ezt a dolgot,azok jobban értenek hozzá. Ez egy idős,nyugdij előtt álló öregúr.Átláttam a helyzetet,azt hogy megbeszélte a dolgot az exel és az ex ügyvédjével.Igy nem tudtam elvinni pszichológushoz,de legalább találkoztam a lányommal.
Olvassa még valaki ezeket az irásokat?
Balatonszelet
 


Ilyet még nem hallottam! Mi az, hogy egy szülő nem viheti el a gyerekét az iskolából??? Nem a szülö kezében van a döntés joga? Vagy az exügyvéd más törvényeket tanult? Egy biztos, hogy azt nem nézi, hogy egy szegény ártatlan gyermeknek mi lenne jobb. Ezért kerültem el én annak idején a bírósági perpatvarokat. Az a véleményem, hogy az ügyvédet csak a pénz motiválja, s annak a védelmére kell, ahonnét a lové jön. Gondolom az exnejed szó nélkül elvihette volna. Lehet, hogy az öregurat lekenyerezték azok a ...-ek? Biztos vettek neki egy új protkót! Ne haragudj a faragatlan modoromért, de most én is pocsék hangulatban vagyok!!!
Bocs, hogy jó tanácsokkal nem tudlak ellátni, de egyenlőre az én problémáimmal is hadilábon állok.

Azért azt mondom neked, hogyha már elkezdted a küzdelmet velük, akkor hajts tovább és ne add fel!!! Azt hiszem, itt a babaneten mindannyian lélekben veled vagyunk és szoritunk!!!

Ne félj, egyszer mindenki megkapja az élettöl a méltó büntetését, és a tisztelt exnejed a gyerekedtöl fog kapni - szerintem egy anyának az életben ez lehet a legrosszabb de megérdemli.

Szia Atiapuka
Atiapuka
 


Valaki tudna arra magyarázatot,hogy a 10 hetes nyáriszünetből miért csak 2 hét illetheti meg az apukát? (8 hét meg anyukát)
Persze a gyereket 'beteszi' nyári napközibe....
Ez normális dolog?
Balatonszelet
 


Szia Balatonszelet!

Ezt az a barom exügyvéd találta ki???????????????
És a te ügyvéded hol van? Mit mond?

Ne hagyd magad! Egy gyereknek ugyanannyi joga van az édesapjához, mint az anyjához. Ezt csak a primitív és szellemileg korlátolt emberek nem hiszik és nem fogadják el!!!!!!!

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 


Atiapuka!

Nyugi.... Ne huzd fel magad, a düh nem jo tanácsado.
Zsolt
Zsolt
 


Szia Zsolt!

Köszi a jótanácsot, igyekszem, csak nagyon bosszant ha egy ártatlan kisgyerek issza meg a felnöttek cirkuszát.
Nagyon sajnálom a csemetét meg az apukát.

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet: