Márti,
Hajrá babaprojekt
Tinu,
Nem írtam el

ilyen vékonyka, bár én sem igazán értem, mert most már az apja sem reptetí a gyereket (mert nem bírja sokáig

), meg a rokonok is azt mondják, h milyen döde a gyerek és hát hurkák is vannak szép számmal. Úgy látszik könnyű csontozatú

Ettől függetlenül tartsa meg jó szokását

sajna nálunk van hajlam a túlsúlyra és látom barátnőmnél is, h milyen problémákat okoz a túlsúly a gyereküknél, 6 évesen 40 kiló
Tüncid annyira helyes és annyira irigykedem a hajkoronáért
Fibi,
Bálintod dumája haláli
Nuk,
A szökés

Konyhatündéred édes, de nagyon!!!

Gratula a két fogacskához
Ríd,
Tegnap sikerült vennünk olyan csimmát a csajnak, amit írtam előzőleg a H&M-be. Nem vmi nagy szám, de csak 1290 pénz volt, jó meleg és kord. De komolyan egy kész cécó volt a vásárlás, mert az egyik helyen a 17/18-as csimma kicsi volt, a másik helyen meg twistelt benne a lába és még ráadásul az egyik nőci megjegyezte, h milyen pici Adél lába

Kezdem azt hinni, h a csajom visszamaradott

Az ő méretében (80-as) mondjuk a kesztyű is hatalmas. Komolyan nem értem a méretezést.
És köszi mindenkinek a +-kat, csajom kedden meg szerdán volt lázas, aztán csütörtökön mintha elvágták volna

Viszont ma meg tele lett pöttyökkel, ránézésből azt mondanám, h 3 napos, de hát akkor nagyon nem stimmel vmi
Neet,
Pasidnak csak szóljál be nyugodtan

Zuram nálam csak egyszer ordított rám vezetés közben, h MIT CSINÁLSZ!!!! Annyira rám ijesztett, h rögtön el kezdtem bénázni. Erre kiderült, h semmit sem csináltam rosszul, csak nem arra mentem, amerre ő akart

Na ekkor mondtam neki, h még egyszer be ne merjen szólni. Azóta hozza a pdáját és szorgalmasan játszik az anyósülésen

Ettől függetlenül egyedül a legjobb vezetni (ha nem ül melletted még egy vezetni tudó)
Deni,
Körbenyűzsi
Szrek,
Gratula Fürtiéknek!!!
Kisün,
Velkám bek!!:D
Tegnap mi is voltunk vásárolni és tényleg kari feelingem volt, de biztos azért, mert ezren voltak
Ja és képzeljétek ma szembesültem azzal, h a lányom nem 3, hanem 4 fogat növeszt egyszerre

Komolyan egy áldás ez a gyerek, ilyen nyugisan viselni az egészet

Azért gondolom, vhol megkapjuk majd a kompenzációt
