Szépem: nem változtattam semmit, mert korábban már mindent kipróbáltam. Ami talán más volt: tudtam, hogy ez az orvos lesz az, aki babát csinál nekem

és hogy ha ez nem sikerül, akkor jövök a következőre és így tovább. Egyszerűen megszoktam az egészet, beépült a hétköznapjaimba. Amikor elkezdődött a stimu éltem tovább az életemet, rohantam a melóba, intézkedtem, stb. Sőt: terveztem, hogy ha ez nem sikerül, akkor mikor megyek legközelebb! A beülti után sem nagyon pihentem sokat, 4 napot voltam itthon, aztán nyomtam az ipart tovább. Talán az volt más, hogy tudtam, hogy egyszer úgyis meglesz, csak a kérdés az, hogy hanyadik. Addig ki KELL bírni. Amikor eljöttünk a BMC-ből, annyira kivoltam a sikertelenségtől, hogy 2 évig leálltunk, azt mondtam nem bírom tovább. Ezt azóta bánom, mert akkor még fiatalabb voltam és itt az évek igenis számítanak.
Nem szabad csüggedni, menni kell. Az ember ha leáll és kesereg akkor időt veszít. Sajnos az ember ilyenkor a legkevésbé hideg fejjel tud gondolkodni, csak később, amikor az egészet százszor átrágta magában, akkor jön rá dolgokra.
Nagyon sok orvoson "végigmentem" már, és ez az orvos a legjobb. Itt biztos, hogy sikerülni fog!