Új privát üzeneted érkezett!

A barátnőm egy hete szült ikreket. A babák elég kis súllyal születtek, és azóta csak fogynak. A kórházban azt mondják, erőltetni kell a szoptatást, de így a felét sem eszik meg annak, amit kéne, és utána már nem lehet őket annyira sem felébreszteni, hogy beléjük diktálja a pótlást. Valami tanácsra volna szükségünk, hogy hogyan lehet őket felébreszteni illetve ébren tartani?
Köszönöm
Enikő
Névtelen
 


Írj e-mail címet! Az én gyerkőcöm is ilyen volt, kb48 órán keresztül nem lehetett ébreszteni!

madárka
madárka (mad&aacut
 


jakim@mailbox.hu
Köszönöm előre is a segítséget, mert szegényke már nagyon kétségbe van esve.
Enikő
Névtelen
 

 
 

Mi azt csináltuk (szintén ikrek), hogy szopi után a lefejt tejbõl kiskanállal lapátoltunk befelé. Lányom lényegében aludt közben, tátottuk a száját, be a tej, becsuktuk, majd némi inger (csiki stb), jó esetben erre nyelt egyet. A klasszikus tippek? csikizni, simogatni, fújni, mozgatással bolygatni.
És bíztassad, be fog indulni a dolog, ez a nagy álmosság a második hét végére elmúlik, és nekiesnek, szoptasson bátran, ikrekkel is megy! (amíg szundik, érdemes fejni, rendszeresen, mindkét mellett)

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Köszönöm a tanácsokat, már továbbítottam is. Üdv Enikő
Enik
 


Eniko,

Legjobb ágybabújni babástól és amolyan félálomban szoptatni a babákat. A kisbabák képesek alvás közben is szopizni, főként azért mert a szopási inger nagyon eros. Barátnod majd azon kapja magát, hogy egész nap szoptat és néhány nap alatt a pótlás is feleslegessé válhat. Fontos: cumi, cumisüveg ne legyen, a babák az ún. komfortszopási igényüket is a mamájuk mellén elégítsék ki. Egyhetes babáknál ez a probléma gyakori, nem kell kétségbeesni. Kell egy kis segítség otthonra, sok pihenés a mamának, semmi stressz. (Ezt olyan egyszeru leírni Kép )
Van még tippem (tapasztalatom is), küldhettek e-mailt is eboy@freemail.hu

Minden jot a barátnodéknek
Iboly
Iboly
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron
X
EZT MÁR OLVASTAD?