Hát, megjártuk a szakont. Egy isteni ruhát sikerült lefoglalnom. Felvettem, összenéztünk a mamámmal, és azonnal tudtuk, hogy ez a megfelelő, akármennyi más ruhát próbáltam, ez volt a befutó. Sajnos képet nem tudok feltenni róla, mert sak nagyokat találok, de beszúrom a szalon linkjét. Itt a legördülő menüben föntröl a hatodik az én ruhám.
Na, de hogy jártam!
Ugye eleve hófehéret akartam. Ehhez képest, amint beléptem a szalonban, egyből a krémszínűekre esett a tekintetem, annyira gyönyörűek voltak. Innentől kezdve ezekkel kezdtem a próbát. A hófehérek valahogy nem tetszettek élőben, a sok rétegű tüllanyag, mintha koszos lett volna. Végül nem hófehér benyomását keltette, hanem inkább olyan volt, mintha koszos, poros lenne kicsit.... nem tudom, mennyire érthető ez. Na, szóval, próbálom ezeket a krémszínűeket, és amikor elérkeztem ahhoz, amit látni a legördülő menüben, hát, az mindent felülmúlt. Vettem fel hozzá fátylat is úgy, ahogyan elképzeltem, plusz kesztyűt, még nyakéket is, és isteni lett! Még egy kis uszály is van hozzá, de azt fel lehet tűzni, így akár csak a templomban és a fényképezéskor engedhetem ki, ha akarom.
Szóval, semmi nem úgy lett, ahogyan elterveztem, tehát hogy hófehér, meg csak azok a modellek, amiket a neten kinéztem. felpróbáltam ezeket is, nem votlak rosszak, de a befutó mellett mindegyik eltörpült. A cosmobella 2008-as darabja, és ha szerencsém lesz, én veszem fel elsőre. Azt mondta a hölgy, hogy egy év alatt (jövőre) háromszor adja bérbe, mert csak ennyiszer tudja a kifogástalan minőséget garantálni. Ebből már szeptemberre le van foglalva, plusz nekem május 31-re. Így ha valaki nyárra bérli ki, akkor enyém lehet először. De a lényeg, hogy vadiúj, és csod
latosan szép esése van. Csak kis abroncsom lesz hozzá, a nagy nem áll jól nekem, de abroncs nélkül se jó, így marad a kicsi, ami hihetetlenül jól kiemeli az egész ruhakölteményt, mivel ez az.
http://www.agiszalon.hu/cosmobella2008.html
A bérleti díjban benne van minden kiegészítő. plusz a menyecskeruha is. Én rövidet választottam, és úgy döntöttem, hogy majd kétszer öltözök át az éjszaka során, s akkor a saját készítésűt is tudom hordani.
Hát, kénytelen votlam venni szép testszínű, bézs combfixet is, és ugyanilyen színű harisnyakötőt is, természetesen. Most mit csinálok a fehérekkel...? Kár volt elkapkodni a vásárlást, de hát majd elhordom máshoz.
A kedvesemnek csak annyit mondtam, hogy krémszínű a ruha, hiszen most az ő ingjének is ehhez kell mennie, a hófehér furán jönne ki. Így valószínűleg azt is oda megyünk megvenni, mivel vőlegénycuccok is vannak ott, és árnyalatban passzolni kell majd az ingnek. Ha ezt még ott vásároljuk meg, kapunk egy kétéjszakás vendéglátást egy panzióba ajándékul.


















