2001.05.28 11:06
Szerző: Anonymous
Szia Manó!
Nekem a szülést megelőző hétfö elment már a nyákcsapom, egy kontroll vizsgálatot követön, olyan barnás, véres nyákdarab volt, meg fogod ismerni. Utána már volt egy kis barna folyásom is, de ez nem vérzés volt...
Aztán szerdán du. fél négykor a videó elöt ülve, éppen stílszerűen a Földlakók Nemi Élete című vígjátékot nézve, egyszer csak éreztem, hogy valamitől nagyon vizes vagyok. Bementem a WC-be és megnéztem, mi az ábra, bár biztos voltam benne, hogyha bepisiltem volna, azt tutira észrevettem volna másból is.
Na, mindegy, a lényeg, hogy gyorsan összepakoltam a kis kórházi motyómat (mert ugye, mindent hagyjunk az utolsó pillanatra) és bementünk a kórházba, ahol megállapították, hogy ez biza a magzatvíz. Befektettek és azt mondták, hogy ha 24 órán belül nem indul el magától a szülés, el kell indítani, mert a felszálló fertözések ekkorra már veszélyesek lehetnek a babára.
Hááááát, nekem voltak is fájásogatásaim, de nem igazán erösek, és hol 20, hol 30, hol 15 percenként jöttek, szóval nem voltak erösek és rendszeresek. Így másnap de. fél tizenkettökor (elöbb, mint a határidö lejárta), a mi kérésünkre megindították a szülést. Oxitocin infúziót kaptam, de úgy kettöig semmi komoly nem történt. Beszélgettem a párommal, rádiót hallgattunk, stb. és vártuk, hogy történjen valami. Ekkor még mindig viszonylag rendszertelen és kicsi fájásaim voltak. Olyanok, mint egy menseses görcs, de nem túl erösek.
Aztán kettökor a doki bá leeresztett egy kis magzatvízet még, értsd, felnyúlt, a baba fejét finoman hátratolva, kézzel kissé megtágított, plussz ömlött belölem a magzatvíz, na ettöl rendesen bedurvult a dolog. Kettötöl ötig nem emlékszem túl sok dologra, csak arra, hogy bábaszék, meg labda, meg figyelem a gyerek szívhangját, koncentrálok a légzésre, és hogy a szegény pasim mindig akkor kérdezgette, hogy fáj-e, amikor megszólalni nem volt eröm, és csak idegesített a kérdése... Hozzáteszem, hogy ez a fájdalom, már valóban nagyon durva volt, de KI LEHET BÍRNI! Sajna, nem tágultam rendesen, kaptam mindenféle méhszájlazító és görcsoldó készítményeket, de nem használtak túl sokat.
Este kilenckor levettek az infúzióról és hagytak két órát pihenni, aztán újra bekötötték az oxitocint. Ezalatt a két óra alatt, már a bennem lévő oxitocintól, gondolom, maguktól is voltak erős fájásaim, de még mindig túl ritkák. Pedig a doki bá reménykedett benne, hogy magától beindul végre rendesen, és akkor nem kell több infúzió.
De kellett...
Úgy este 11 tájékán még mindig csak 2,5 ujjnyira voltam nyitva (előtte hétfőn már egy ujjnyira), így lórúgásra tették a gépet. Plussz (és ezt nagyon tudom ajánlani mindenkinek), az oldalamra kellett feküdnöm, az alsó lábamat térdben felhúzni, a felsőt kinyújtani, és három fájás ezen az oldalon, három fájás a másikon. Na, ez kegyetlen volt, de csodát művelt!!! Röpke egy óra alatt kitágultam a másik három ujjnyit és jött a kitolási szakasz...Ekkorra már azt éreztem, hogy nem bírom tovább, és meghalok, de ekkor eszembe jutott, hogy az egyik elöadáson azt mondta az orvos, hogyha ilyeneket kezd el mondani a leendö anyuka, vagy olyat, hogy szétszakadok és letépem, ha mégegyszer hozzámérsz, apukám, vagy végre császározzanak már meg, vagy döfjék belém az EDA-t, stb., akkor még kb. 15-20 perc és meg van a baba. Ettöl megnyugodtam, aztán jött az újabb része a dolognak.
Elöször csak szóltam a páromnak, hogy hívja a szülésznöt, mert nekem mindjárt nagyon nagy dolgom lesz... Aztán eszembe jutott, hogy ja, az nem lehet, lévén, hogy három alkalommal adtam ki mindent magamból a beöntés után (szegény takarítónéni már haptákban várta, hogy kikecmeregjek a WC-ről), szóval vsz. tök üres az összes belem, meg mintha lett volna erröl is szó anno az egyik elöadáson, akkor ez már a kitolás kell, hogy legyen!!!!
Innentöl számítva kb. 5-6 tolásra (lévén, hogy már fáradt voltam, másoknak ez 2-3-4 tolás) megláthattam az én kis tátogó Bori babámat, amint a lába a nyakába csuklik, ha felemeli a doki bá.... Nem, nem mondom, hogy a kitolás kellemes lett volna, de nekem jobb volt, mint a vajúdás, a gátmetszés nem fájt (sajna háton szültem, mert már nem bírtam lekecmeregni a bábaszékre), és utána az a fantasztikus élmény, ahogy a kis mocorgó, meleg babuskád ott piheg és nyöszörög a hasadon... Nem adnám semmiért!!! Megfogtam a köldökzsinórt is, hogy érezzem, lüktet-e még, meg kiváncsi voltam, milyen a tapintása annak a dolognak, ami ennyi idön át összekötött a lányommal, finom, selymes volt....
Ezalatt a doki bá és a szülésznö kivonult, csak mi voltunk hármasban...
A többi pedig már a szokásos, elvágta apuci a köldökzsinórt, megfürdették a lányt, én megszültem a méhlepényt, aztán varrtak, közben megszoptattam a kisasszonyt, aztán, mikor már ki volt csinosítva ö is, én is, megint kiment a kórházi csapat, és magunkra hagytak, hogy végre megismerkedjünk egymással...
Nekem joslófájásaim sose voltak, és a szülési fájdalmakat is a még jól elviselhetö kategóriába sorolnám, de ez elég egyénfüggö, ráadásul a gyors szülések állítólag sokkal fájdalmasabbak...
Nem mondom, hogy nem láttam néha csillagokat, de ha hagyod, hogy a történések vigyenek magukkal, és nem küzdesz a dolgok ellen, minden rendben lesz és csodálatos élmény lesz a szülésed... Én már ott akkor azt mondtam, hogy akkor mikor szülünk újra...
Szóval, félni én is féltem, nagyon is, de így utólag már tudom, hogy lehet, hogy a legtöbb gátló tényezöt pont ez a félelmem okozta, és felesleges. Egy csoda, amit akkor ott a te tested és a baba teste müvel, nem hiszem, hogy bármi felérne ezzel.
Ha bármi kérdésetek lenne, én is örömmel válaszolok.
Puszi:
Dia
))) 
