Sziasztok!
Szégyellem magam, nagy az elmaradásom

Iszonyat régen volt időm egy kicsit jobban belenézni a dolgokba. Olvasgatni hébehóba tudok, de írni
De nagyjából úgy látom, jól van mindenki

És folyik a nagy készülődés. Engem is borzasztóan bosszant, hogy a karácsony ennyire a vásárlásról, a tülekedésről, idegbajról szól.
Én meglehetősen pocsékul állok a vásárlással, és egyre idegesebb vagyok, hogy nem leszek kész. Sajnos a férjem nem ér nagyon rá, ráadásul péntektől vasárnapig Németországban lesz, így utoljára csütörtökön köthetem el a kocsit, ha egyáltalán emberi időben hazaér.
Curse

Azt láttam, hogy köszöntöttél névnapomom

Én nyáron tartom, de nagyon jólesett, hogy gondoltál rám
És minden névnaposnak és szülinaposnak így utólag is boldog név- illetve szülinapot kívánok!
Arivirág

A férjem olvasta a szeretetkönyvet, neki tetszett. Csak megnyugtatásként írom, tudom, hogy már túl vagy rajta
Nálunk folyamatosan van valami, minden túró a ház körül, ami miatt idegeskedni és pénztkölteni kell. Ráadásul most még a macskáim is betegek lettek, a 12 éves cicusomat tegnap meg is kellett műteni, sérve volt. Egy vagyon, és aggódás, de úgy tűnik, rendben van. Ismeri valaki Matejeszki doktort?
És most azon agyalok, hogy a csudába fogjuk megoldani a macskák etetését, hiszen egy hétre vidékre utazunk. Amíg Pesten laktunk, viszonylag könnyen találtunk az ismerősök között erre embert, de itt senkit sem tudunk

Szívesen fizetnék is érte, ha valaki vállalná ezt a melót. De hirdetést mégsem adhatok fel, nem ártana, ha ismerném, akit beengedek a házba... Ötlet?
Igyekszem többet jönni...