Ez a Phisalis alcecengi nem a lampionvirág?
nekem is tetszene
Lehet?(lemondok a hajóról) Anyapoc!
Én arra gondoltam, hogy a hűtőre csak a naprapörgőket teszed majd fel, körbevágva. Most nincs előttem, hogy hogyan lehet összehozni a különböző háttereket egy nagy felületen, ezért mondtam azt, hogy amikor kivágod, akkor nagyon halványan emeld ki a kontúrt. Sirályomnál ez úgy nézett ki, hogy grafitceruzával megrajzoltam, de csak halványan, nem is látszott, de valahogy mégis előkerült a szárnya. Naprapörgőnél pedig valami nagyon puha, és tompa barnát képzelek el. Az a baj, hogy ezt nem lehet így elmondani, hogy milyen szép...A ragasztó felvitele közben ugyanis még jobban elmosódik, így olyan, mintha nem, de közben mégis (Jamina után szabadon
)Filccel ne próbálkozz, mert elszalad a papíron, és randa lesz! Egyébként van a képtárban egy nagyon szép, hasonló SZ., mint amiket ma vettél. Azt hiszem Ildikó rakta fel, most nem tudom megnézni...Szerintem abból is cserélhetnél magadnak, mert ezek egy csoportban szépen mutatnának.
Én továbbra sem rétegelt lemezzel akarok keretezni, hanem szegőléccel... Az sokkal lágyabb.
Áfonya!
Juj! A tojások óta már félek tőled....
Jamina!
Örülnék, ha apósod nem törné le az árakat
Hogy fog így beindulni a szalvétaalap-kereskedésem?
Apukám ma szólt, hogy a pincében van néhány TÁBLA rétegelt lemez, csak küldjem ki a teherautót
A drága famozaikos-intarziás asztalborítást akart csinálni belőle, ez lett volna az alap, és most enyém lehet az intarziának szánt fa is
. Hamarosan megnyitom a Csífaker-t! Bibibííí, én tudom, miről beszék Zsunya, amikor azt mondja, hogy komplementer! Mert elmagyarázta anno a Kézimunka...topikban, érdemes elolvasni
! Tényleg Zsuny! Milyen az a berlini, ill. a párizsi kék? Tudod valamihez hasonlítani?
Csi
ui.:Lányok, nem mentek ma a csomagok???


. 




!
Szép jó reggelt, Leánykák! 









