A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Sziasztok!

Megint benézek, visszaolvastam pár oldalt, ennyire futotta. :oops:
Képtelen vagyok lépésttartani, de mindig hiányoztok, szeretek benézni hozzátok időnként.

Rylie: gátvédelem-ügyben, nekem ez a kombó nagyon működött: intimtorna minden este a 31. héttől + gátmasszázs minden este kb 35. héttől + kétnaponta Caullophyllum és napi 1 liter málnalevéltea fogyasztása 36. héttől. Nem kellett vágni, és még egy hajszálnyi sérülésem sem volt. (Kérdeztem utólag a szülésznőt, hogy ezt minek köszönhettem a sokminden közül szerinte, azt mondta, hogy az összes együtt plusz ehhez még hozzá, hogy jól működtem vele együtt és nem akartam egyszerre kinyomni a gyereket, csak épp amennyire mondták, hogy nyomjak. Szóval ezeket tudjuk mi hozzárakni az ő tudományukhoz.)

Kérdésem lenne homeopátia ügyben: pénteken kapja a 2 hós oltást, mi ez a "kivezető" amiről írtatok már sokszor és hogyan kell adni? Lehet ezt csak így amatőr adni, vagy kellene hozzá egy homeoban járatos doki először??

Amúgy mi jól vagyunk, Félix holnap lesz 2 hónapos, már nagyon aranyosan mosolyog és sikongat.
kattix
 
 


Zuz,
igyekeztem meztelen felsőtestes képet berakni :mrgreen: :mrgreen: :lol:

Tinu,
:mrgreen:

Kattix,
szia!!! :D rakjál képet Félixre, olyan gyorsan változnak! és milyen ügyes voltál gátvédelemmel, te jó ég, mennyi meló :o :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


:mrgreen: :mrgreen: mármint FélixRŐL rakj képet :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 

 
 

Szia Szrek!!

Íme Félix a kisszékében, amit imád (egy ortopédorvos meglátja ezt a pózt.... :D ):
Kép

és nevetősen:
Kép

A sérója mindig összevissza áll. :D
kattix
 
 


Jaj,nagyon jól esik,hogy ennyien kíváncsiak vagytok rám :oops: :lol: Az a fő gondom,hogy mikor pesten vagyok,akkor csak rohanni tudok. :roll: Viszont reményeim szerint pár hét múlva pihenni fogok 4napot a H-ban :lol: Szeretettel látok majd mindenkit :!:
Telefonom meglett,teljesen lemerülve aksilag és dominólag is :roll:

Nekem Brad Pitt minden formában jöhet,bármikor :lol:

Vica:
nálunk most volt hétvégén házikolbász töltés,imádjuk :D
Mondjuk a hús nem házi,de tuti helyről van.

Kattix:
nagyon tündéri a fiad és a haja :D
Kíváncsi leszek,hogy nálunk a 2 hajasbaba lányom után milyen lesz a fiam :D

petergabi
 
 


Sziasztok lányok!

Kattix! Nagyon szép kisbaba félix :) És az a séró :shock: Nagyon tuti, még ha kócos is (bár Barnimnak lenne mi kócos legyen)

Gabi! Én is nagyon kíváncsi vagyok rád :)

Barbi! Köszi a választ, de lenne még kérdésem, majd pü-ben, nem akarom ezzel off-olni a társaságot.

Tinu! Tündi mindjárt 1 éves :)

Zuz, Den! Gréti is nagyon sokat ül W ülésben, és semmi baja. De ha rajzol,akkor így kényelmes neki, nem hiszem, hogy rajzolás közben kell egyensúlyt fejleszteni. Mostanában Bajni is szokott így ülni, ha térdelésből ül le. Ha mászásból ül fel, akkor nem. Én nem javítom ki, ha így kényelmes, hagy csinálja.

Ríd! Gratula B-nek a járkáláshoz :) Bevált a mamusz?

Első gyerek kontra második gyerek: nálunk pont a fordítottja van, mint itt a többségnél. Gréti 1 éves korára már egy csomó mindent mondott: apa, anya, tata, mama, tita (cica), baba, az állatokat utánozta, sőt, egyes dolgokra saját szava volt, tehát lehetett érteni amit mond. és szinte mindent értett is. Ehhez képest Bajnim semmit nem mond. Annyi a tudománya, hogy tapsol és pá-pá-t int. Meg mintha azt érteni, hogy szopi, emrt akkor fülig ér a szája.

Kisün! Boldog névnapot :)
Blaye! Neked is, itt is!

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


2 friss kép:
Kép

Kép
lindicita
 
 


Jelentem ma reggelire mi is házi kolbis vajas kenyeres kecskesajtos cuccot reggeliztünk ! (igaz én trappistával, mert nekem a ksajt boááá) :lol: És Kamilla imádja a töpit, kolbit, szalonnát :)

Kattix: köszi, hogy kis időben nekem írtál okosakat! Félix pedig szép!

Zuz: igen Kamilla most is sokat ül Wbe, de én tojok rá, mert semmi más jelét nem mutatja annak, hogy valami probléma lenne vele. Asszem Votiv is írta anno, hogy ez akkor jelent valamit, ha más egyéb jelek is párosulnak hozzá! A többi jelet nemtom :roll:

Votiv: dupla ragacsos betét: remélem nem akkor vetted észre amikor ki akartad cserélni 8) :lol:
gombtekerés: JUJ!!! :o
Józsi evése: királysás ;)
és amúgy a gátvéderen alias K. Verán gondolkodom, hogy felkérem.

Szerintetek időszerű felkérni??? Msot vagyok a 17-18. hétbe asszem :roll:

Mindenkinek köszi a gátvédelmes hsz-t! Még egy kérdés: szülés közben a szülésznő amikor masszírozza vagy mit a gátat az fáj?? Vagy fájás közbe csinálja mint a doki a "bekukkantást" ?????

Nuk: kis penészre megoldás: nálunk is vizesednek a sarkok, és mi idén jöttünk rá a megoldásra: a nyári hűtő kis ventillátorral napi kétszer fújatjuk a sarkot, azaz ott is járatjuk a levegőt: nem is vizesedik azóta!!

Ríd: és mit dolgozik apjuk Szicílián??? Én is ilyen munkát akarooooooook!!

Nuk: én irigy vagyok anyudékra :) Jó lesz nekik, nyugtasd meg, és írj egy listát, hogy mit hozzanak nektek ;)

Zsan: D.Brigit honnan ismered??? :o Én is ismerek egyet aki angol tanár (bár lehet, hog ymár nem az) és egy irodalmi kávéházat is csináltak anno a férjével. És olyan az alkata mint a botsáskának :) Ugyanarról a lányról beszélünk???

Vica: sajna igy is benne van a pakliban, hogy összecsapom a dolit, mert kb ennyire érdekel is ez az egész :roll:

Blöff: szerintem szuper film! És a Szállítós pasit meg hmmmm szeretjük :lol: B.P nekem nek jön be, meghagyom nektek!

Vica, Deni: lehet, hogy szombaton meglesz a cipővédő! Írok, ha már a kezemben van!

Deni: no para a felfelé kapaszkodás miatt. Kamilla is kb 1 vagy két hetet volt hajlandó mászni aztán felállt azt helló! Kit érdekel a négykézlábazás ha már állhatok is! Én ettől anno nem tojtam be, de most se hiszem, hogy emiatt majd diszes lesz vagy ilyesmi :roll:

Műa+fa játékok stb. Spec nekem nagyon tetszik ez a futóbicó és apjuknak is. DE. Sajnálom rá a 13e ft-ot, főleg azért, mert utána megvesszük neki a rendes bicajt és akkor meg az lesz a sláger és ugye arról is le tudjuk venni a pedált.
és Zuz nekünk is van műa motor, merthogy az összes gyereknek van és ha ne adj Isten valaki moci nélkül jön le a játszóra (nyáron) és minden gyerekre rájön a mocizhatnék akkor az az egy hoppon marad, mert a többiek kihagyják a buliból! Nekünk a legnagyobb mocink van, lévén örököltük a szomszédtól és ezt spec csak lábujjheggyel tudta hajtani tavaly Kamilla. Szóval szerintem a műa moci se káros, csak időben kell méretet váltani, úgy mint pl a cipőnél is. A többivel egyetértek ;)
De minden hsz-ben találok olyat amire bólogatok, hogy igen ezzel egyetértek :lol:

Deni: végül a Drágaszágomat néztük meg, ami aranyos filmecske volt, bár ez sem kimondottan várandós nőknek készült, mert Audrey T. bosszantóan vékony benne és bosszantóan csinos ruhákban billeg :mrgreen:
Aztán a Szerájban jól bezabáltunk és itthon aludtunk sokáig és hosszú idő óta végre volt apjukkal egy kis szex is :oops: . Szóval jó volt a hétvége 8)

Rylie
rylie
 
 


Bakker tudtam, hogy lemarad valami:

VERÁK BOLDOG NÉVNAPOT NEKTEK!!!!!!!!!!


És egyik barátom árulja a lakás(ait) épp összebútoroznának a barinéjával. gondoltam hátha valamelyikőtöket érdekli, vagy ismerőst.Ja és keresnek is lakást:
van egy eladó 35 négyzetméteres lakás Újpesten és egy 50 négyzetméteres Óbudán. Akit érdekel esetleg, informáljátok. Illetve keresünk kb. ezeken a környékeken egy 60-70 négyzetméterest, ha tud valaki esetleg ilyet, informáljon. Kösz.

és lévén fiú a cimbi írt egy ilyen vicceset amin én jót nevettem:
Enikő nekiállt PRÁNANADIZNI. Sajnos ennek semmi köze a kámaszutrához, ellenben nem tudom, hogy egyáltalán mihez van. :)


R
rylie
 
 


Rylie,
igenugyanarrólbeszélünk! :lol:
és mennyi közös ismerősünk van.
Én onnan ismerem, h
1. férje sógorom nagy ivócimbije volt egyetem alatt. Innen ismerti a párom is.
2. jártam hozzájuk angol felkészitőre, mert terveim között szerepelt az elte angol szak is... 8) (hiúságok vására) :lol:

és hogy Vera honnan ismeri... :lol: no, azt meg majd ő... :wink: (jaaaa, az egyetemrűl...)

de nem, hadd lőjem le a poént. Vera párja meg szobatársa volt Brigi párjának...

és és és,
húgom ismeri a srác húgát, egyszer egy pasival jártak...ööööööö....hogymikvannak...?? :lol: :lol:
zsancikant
 
 


és emlékszem a kávéházra, ott is voltunk a megnyitón...Te is? :)
zsancikant
 
 


Zsan: megnyitón nem voltam! Mi együtt táncoltunk a Zákány Magdinál!! (kortárs tánci -fénykorom.áááhhh)
És én terveztem az esküvői ruháját ami nagy meglepi volt neki, szerényen csak ennyi :mrgreen:
Aztán elmaradt a táncról és azóta nem is találkoztunk!

R
rylie
 
 


Rylie! Gátvédelem: nekem elsőre sikreült, és ugyan csináltattam apjukkal a gátmasszázst (öszesen 3x sikerült, mert ugye Gréti 2,5 héttel hamarabb jött, így nem hagyott rá több időt), és a Vera volt a szülésznő, mégis azt mondja, hogy ez nagyrészt genetika,hogy kinek milyenek a szövetei. Ugyanúgy, mint ahogy hányan kenik a hasukat és mégis csíkos lesz. Nekem szerencsére az sem lett csíkos, pedig Bajnival már nem is kentem.
És Verát egyébkétn megkérdeztem, hogy mit tegyek, hogy megússzam a gátmetszést, és ő azt mondta, hogy második gyereknél már semmit, ott nagyobb a valószínűsége, hogy nem lesz.
lindicita
 
 


http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=178&cid=29386
B.Pitty rajongóknak..kár, hogy ilyen hiú, mert szerintem meg jót tesz neki az idő vasfoga

Lindi: kösz, akkor hátradőlhetek, merthogy én se lettem csíkos, és ugye Kamillánál UM azon csodálkozott, hogy " jééé olyan a méhszája, mint aki már többedszerre szül!!"
Akkor már csak Verát ide izibe és nem kő szülés után itthon szenvednem, hanem fitt leszek és akrobata! Jesz!

R
rylie
 
 


Rylie! Neked ki volt a szülésznőd Kamillánál? Nem is próbálkozott a gátvédelemmel?
lindicita
 
 


Rylie,
ahogy Zsána mondá, férjét Karcsi révén ismerem (mindketten az Eötvös Collegiumba jártak), DE Brigi meg eggyel fölöttem járt gimibe, szóval összefonódás összefonódás hátán 8)
17-18. hét. Wow. Szerintem még sehonnan sem késtél el, ha mostanság kéred fel :D
És bradpittnek szerintem is nagyon jót tesz az idő... jó bor ugyebár korral csak jobb lesz :wink:

Zsan,
látod, még tudtam újdonsággal is szolgálni :lol:

Kattix,
Félix csúcs 8) :lol:

Lindi,
szépségesek a gyermekeid :lol:

hopp, Dóci épp begyalogolt egy NAGY mikuláscsokival... őőőő mennem kell :lol:
kisün
 
 


szia Rylie :D :D :D
esküvői ruha tervezés? wow :o 8)

engem a Tibi is meg Brigi is tanított (módszertan, sztem Tibi utált is engem :D) , kis ideig gyakornok is voltam az alk.nyelv. tanszéken 8) régi szép idők
egyébként annyira felnézek rájuk ami a felkészültségüket, angoltudásukat illeti

és Sün,
párodhoz is jártam Eötvös Koliba (Géheres közös műfordításra) de nem hiszem h ismer

no jól lelepleztem magam - most már csak le kéne diplomázni :mrgreen: :mrgreen: :?

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Rylie, én nem emlékszem, hogy masszírozásfélét éreztem volna, viszont arra igen, hogy amikor már kint volt részben a feje, meg folyamatosan, akkor egyengetett, eligazgatott körbe körbe, gondolom, hogy egyenletesen táguljon az ember körkörösen. Erre emlékszem csak a gátvédelemből. Ja, meg arra, hogy ugyanazt az olajat használta amit mi is: Panarom (Mom Park rendelőben lehet kapni) Gátmasszázsolaj.

Gyermekem ma szunyanapot tart megint, pénteken is ez volt. Este felkeltettük, hogy fürdetés van, úgy megsértődött, hogy üvöltött mint a sakál, egészen addig amíg rá nem jött, hogy a fürdetés jön amit imád. :D És fura mód éjjel is tök jól aludt, pedig azt hittem egy átaludt nap után ez kizárt. Remélem ma sem lesz gáz...
(Ugye ha egyébként semmi baja láthatóan, akkor nem baj ha időnként ilyen kómanapja van??)
kattix
 
 


Kattix,
nagyon helyes Félixed :D :D alvást nem tudom, szerintem ha semmi jelét nincs, hogy beteg lenne, akkor ez teljesen okés, ő egy ilyen típus, örülj neki :D :D :D

Lindi,
helyesek a kőcök, Bajni meg pasi, keveset beszél, a lényeget érti (szopi) :lol: :D

én is annyira remélem, hogy a köv. szülésem (majd egyszer) sokkal jobb lesz és gátvéderes :lol: :lol:
hajrá Rylie
(első szülésnél felkért szülésznőd volt?)

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Ábelnél előtört a rokkendroll életérzés- foggal tépi a gitáhúrokat :shock: :roll: :lol:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Vera,
ez ám az összefonódás... :lol:

Rylie,
wow! emlékszem az esküvőjükre, aznap volt egy másik baráti párnak is ,igy a sógorom futott egyik menyegzőről a másikra.. :lol:


ha már a sógorom....
szokott vki radio cafét hallgatni? és azon belül milliók reggelire műsort? és szereti vki az ottani Nesta féle zenét????
van egy válogatás cd-nk, amiből kettő van, igy az egyiket szivesen odaadom vkinek, aki szereti az ilyesféle zenét. JÓ zene!
zsancikant
 
 


Szrek: rokkendroll :lol: :lol: :lol:

Rylie: én nem éreztem semmi a gátvédelemnél, mert igencsak erősebb érzésekkel voltam elfoglalva. :?

Kép
Kép
tinu
 
 


Kattix, nagyon helyes a fiad! És egyre férfiasabb, dehát nomen est omen :D :D
örülj, hogy jó az alvókája, alvás alatt nő a gyerek - akkor termelődnek a növekedési hormonok, azoktól nő szép nagyra :D
kivezetőszerhez nem kell semmi extra tudás, csak megveszi az ember (kb 900ft egy tubus, ami az összes DiPerTe oltásra jó, és még a második gyereknek is jó lesz, mert irtó hosszú a szavideje) és beadogatja (oltás előtti este 2 golyó, oltás után 2 golyó és másnap is 2 golyó, és utána még ha bármilyen mellékhatás jelentkezik, pl. láz. nyűgösség, akkor még 2 golyó - de vszínű erre már nem lesz szükség)
ami még jól jöhet: Ledum (szintén oltásnap előtti este 2, oltásnap reggel 2 és oltás után 2) - hogy a szuri helye ne gyulladjon be és ne fájjon, ezt mindenféle csípésekre is lehet adni, jól jöhet még a háznál.

Deni, már elmúlt 8hónapos Bencus, ilyenkor már egyáltalán nem gáz, ha feláll. Légy csak nagyon büszke, milyen ügyes fiacskád van! :D

Zuzi, megpróbálom neked visszakeresni a rizikófaktorokat, de ha más nincs, csak a W-ülés, akkor semmi ok az aggodalomra. És akkor lehetne - de nem feltétlenül kell, hogy legyen - probléma, ha még nem áll (nem jár, nem mászott, nem kommunikál stbstb) és úgy ül W-ben és csak és kizárólag így. Dehát Pannus már jár, és nincs semmi más :)
ettől függetlenül a fejlesztőben azt tanácsolják, hogy ne hagyjuk, hogy így üljön, mozdítsuk ki. Mert még ha nem is rizikós a gyerek, akkor is természetellenes helyzetben tartja a lábait, ami ortopédiailag sem zsír (elsősorban a csípő- és a térdizületeknek, de a térdhajlító izmoknak se, mert azok megrövidülhetnek), és később esetleg egyensúly- és koordinációs problémái lehetnek amiatt, hogy másképp támasztja ki a törzsét, másképp tanulja meg használni a kezét (mivel a w-ülésben a törzse nem forog oldalirányokba és nincsenek súlypontáthelyezések), ezért másképp játszik, és mivel minden mindennel öszefügg, lehetséges, hogy nehezebben tanul meg írni vagy kézzel manipulálni dolgokat. Nem feltétlenül, de lehetséges. Viszont az valószínűbb, hogy a lábának/járásának nem tesz jót.

votiv 8)
votiv
 
 


Kattix:
Annyira PASI a fiad! És már most mondom, hogy jóképű lesz, egyszerűen cukipofa!

Had osszam meg veletek a mai csodálatos napomat:
Reggel kezdődött azzal, hogy 6:39-kor Zoli felriasztotta Rékát, erre megcsináltam neki a tápi és az apja kezébe nyomtam. Megetette és vissza aludt! 8-ig aéudtunk, irány a fejlesztő, egész jól türte, csak kicsi sírás volt. Utána cranio, ott is sírt egy kicsit, aztán elaludt. Hazafelé láttunk igazi mókust (pontosabban a craniós Orsi bejárati ajtajánál ugrándozott a fán)! Itthon az ETETŐSZÉKBEN ÜLVE (mert meg lett engedve, hogy háttámasztás nélkül üljön, sőt kell is neki) megevett egy egyész üveg alma-csirkét. Aztán bekakilt és pelenkázás közben életében másodszorra bekapta a lábát!!!!! Nagyon hatásos volt ez a fejlesztő-cranio kombó! Délután itt voltak az unokatesómék, Réka egy nyikkanás nélkül (kivéve, amikor Ábel átgyalogolt rajta 8) ) nézte a nagyfiúkat, teljesen jól elvolt. Evett egy nagy adag csokis pépet, egy negyed fokhagymás kiflit, egy kis joghurtot. Este még mozogtunk egy kicsit, fürcsi, megevett 230ml-t és el is aludt...

Ez a mai nap akkora minőségi változást hozott az életünkbe, hogy dél körül úgy éreztem, hogy a pozitív energia majd' szétfeszít. Annyira jó...

És holnap én is megyek cranióra, nagyon kiváncsi vagyok. "Sajnos" teljesen ki kell fordulnom a mostani helyzetemből, mert már az egészségi állapotom is nagyon aggasztó (már második napj este szúr a mellkasom, szorít, ver a víz...)

Votiv:
Nem jöttök át holnap délelőtt???

nukada
 
 


Nuk,
nagyon jó napotok volt, öröm olvasni :lol: És nagyon vigyázz magadra! :?

Curse,
Adél-kupa :lol: Azért nem minden gyerek mondhatja el magáról, hogy tiszteletére versenyt alapítanak :D

Szrek,
mondom, összefonódás-hegyek 8) :lol: rokkendroller fijjad mrgreen:
kisün
 
 


Sziasztok,
tegnap volt egy pár szabad pillanatom,(mikor a sz.gép is működött) nekiláttam hsz készítésnek:

"köszönjük a ránkgondolásokat...A láz szerencsére elmúlt, de kész vagyok: annyira nyűgös a gyerekem, mintha egy másik gyerek lenne!!! Szerintetek normális, hogy a két hós oltás (ráadásul csak most három hónaposan kapta) ennyire kikészítse???Mert nem beteg és semmi egyéb tünet nincs, csak állandóan sír, össze-vissza-eszik/nem eszik és alszik/nem alszik... Nagyjából ennyit rólunk."

Ma pedig: hál'isten visszakaptam a fiam :-D Mára már minden visszatért a normál kerékvágásba.
Megprógálgattam visszaolvasni, kevés sikerrel...:

Columbine,
engem s a barátnőmet is még 2006-ban pattitntott le a Balogh doki, pedig én a 20.hétig hozzájártam végig terhesgondozásra sztk-ba, s akkor rákérdeztem, hogy vállal-e, erre azt mondta, hogy már évek óta nem vállal nyárra (én júl.14-re voltam kiírva) szüléseket, csak az ügyeletet adja a kórházban. Mondjuk megjegyzem védőnő és később mások is megerősítettek, h ne bánkódjak, mert kicsit" alulmotivált" már és előfordult, hogy pl. nem ért be szülésre, mert még "papírmunkát" kell csinálnia stb :? De egyébként meg egy jóóóó doki, csak legyen is ott mikor kell :-D

Curse,
Atyaég, nagyon nem semmi lehetett ezt végigizgulnod!!!Kakijelentés volt már-lemaradtam?

Macs,
én meg azt hittem, hogy Fülinek kell a bölcsibe nyári ruha, mert bent nagyon meleg van :-D
Sikerált már ruhát szerezned (bocsi, ha erről is lemaradtam)

Akik pedig képeket tettek fel:
hogy miCSODA gyerekek vannak itt!!!Azt hiszem mindenki igazán elégedett lehet :-D Jó látni ezeket a képeket...

Nuk,
éljenek a jó napok, én is jól éreztem magam egészen délutánig...

Jött sokkoló hír, amivel nem fárasztanálak Benneteket, csak kérdés: lelki sokk miatt megcsappant tejcit mivel kell visszaimádkozni? (remélem egy esti fürdőzés is segít, de azért készülnék homeóval is..)

Azt hiszem most nem tudok másra reagálni, bocsi.

Kép
Kép
szelloke
 
 


Szellőke:
Sok +++++++++++, ha olyan, nyugodtan elmondhatod itt!!!!!
Tejcire:
Urtica urens
Phytolacca americana
Rychinus
mindegyik alacsony potenciálban (5ch)

Tejbomba recept:
1kg búza-árpa-zab durván összezúzott keverékét serpenyőben barnára pirítjuk (fel lehet dobni még egy kis durvára vágott kesudióval, sótlan pisztáciával stb). Hozzáadunk 30dkg főtt rizst, 35dkg hideg vajat, 1 pohár vizet, 30dkg mézet (lehet 15dkg barnacukorral helyettesíteni). A masszából 2cm átmérőjű golyócskákat formálunk, napi 2-3 darabot fogyasszunk belőle, mert ha ennél többet eszünk, hasmenést okozhat. voálá.

Sok tejcit!
Nuk a "sosemszoptatott-szopitanácsadó" :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :lol: :lol: :lol:

nukada
 
 


Nuk,
köszi, én is Urticára vetettem rá magam most este :-)
A másik recipét ismertem, de nekem nem állt össze, mikor megcsináltam :?
szelloke
 
 


Én betettem egy nagy tálba és kanalaztam... :lol: :lol: :lol: :lol:


És minden tudásom Dr Votiviától van /leborulós szmájli/

nukada
 
 


Hurrá, nem én vagyok a béna :-D
hasonló megoldást akalmaztam..
Most jön a pihi.
Jóéjt...

Kép
Kép
szelloke
 
 


Votiv, köszi a kivezető infot! Még egy totál kezdő kérdés: hogy adom be a golyócskákat egy kéthónaposnak? :oops:
kattix
 
 


Kattix,
száj kinyit, bogyó belegurit a kupakból.
olyan pici bogyók,h nem okoznak problémát egy olyan szép és nagy kéthósnak, mint Félix. :wink:
zsancikant
 
 


Nuk, itt lesz a dédi holnap, de ha Neked van kedved cranio előtt v után, szeretettel várunk! :D jó kis napotok volt, még soook ilyet! és hidd el, fogsz te még "lényegtelen" dolgokon izgulni épp eleget :D ++++++++++!

tejbomba nekem olyan ragacsos volt, hogy a kezemről alig bírtam lekaparni, Lehet, hogy picit eltúloztam a mézet? Akkor sikerült csak gombócokat csinálni, mikor már kicsit kihűlt és megdermedt.
és Nuk, nem írtad az alapdolgot, hogy barna sör :lol: pedig az ám a jó tejcsináló! :lol:

Szellőke, túl vagytok a szurin, ez a fő!! :)

Columbine, neked akartam én is írni, hogy Barna Pétert próbáld meg, ő még egy elérhető doki, nem szállt a fejébe a dicsőség. És jófej s jó orvos. Zsanci is nála szült, és 10-én reggel a kolléganőm is :D Neki én ajánlottam BP-t, és odáig volt meg vissza tőle, mert emberi lényként kezelte, és még beszélgetett is vele!! és korábban nem ismert még ilyen nőgyógyászt... :?
Ők egyébként még bent vannak a H-ban, mert Kende picit besárgult, úgyhogy most szolizik.

votiv 8)
votiv
 
 


boszitopic: vizsga kedden du. szorítás! :)
ancsipancsi
 
 


én már nem ajánlom senkinek BP-t.
Holnap ESTE 10-re megyek rákszűrésre.
:roll:
zsancikant
 
 


dobok fel pár képet a 9hós nagylányomról
(Nuk, szpesöli 4 U az alvósmanóval!)

KépKépKépKép
KépKép Kép

votiv 8)
votiv
 
 


HUhh Zsanci, ez DURVA!!!! :shock: :shock:

votiv 8)
votiv
 
 


Vica :) Magasba törő Máténak gratula!! :D És tökre megértem, hogy aggódsz, mert én is... persze próbálom leplezni és nem lelombozni a kiskrapekot az ijedezésemmel, mert olllyan büszke magára (no meg én is), hogy ő már miket tud :D

Nuk :) Rékának naaagy gratula a mászáshoz, tápihoz, iváshoz és a tejpéphez!! :D és a mai szuper naphoz is!! :D Kerestem a blogodon ezt a mászós videót, de nem találtam :oops: Amit a gyerekről-szeretetről írtál sztem is nagyon igaz, bocsi ha néha előhozakodom egyéb hülye parákkal! (Kezdem hinni, hogy ez a parázás az anyai lét egyik alapeleme :roll: pedig már annyira igyekszem nem aggódni, de vhogy mindig kibújik a szög a zsákból... :? ) És tényleg sokat változott a hozzáállásod, és igencsak pozitív irányba (ha szabad ilyet mondanom, remélem nem bántalak meg vele)! Ehhez a mellkasszúráshoz +++++++++++

Curse :) Szopiügyben mi újság? Adél azóta sem kér cicit? vagy azért "visszajárogat"?

Ríd :) Nagy-nagy gratula Borinak a járáshoz!! :D de édesek lehetnek a tesók ahogy együtt gyakorolnak!! :D :lol:

Szrek :) Hű, nagyon bírom ezt a pasit, a Szállítóban is nagyon bejött, pláne mert abban kevesebb ruha volt rajta :oops: :mrgreen: :lol: (bocsi, csak a képről jutott eszembe) És úgy látom, hogy itt sok a kolbiimádó gyerkőc (is) :lol: gitárhúrok :lol:

Tinu :) Lehet hogy Tündi az 1 éves szülinapjára tartogatja az elindulást :wink:

Kattix :) Félix nagyon cuki kiskrapek!! :D és boldog 2. hót neki! Oltáshoz pedig +++++

Rylie :) Sztem nyugodtan keresd fel a szülésznőjelölted, mert ha nem szimpi, még ráérsz mást keresni és időben nem árt lestoppolni :wink: A gátvédelmet én bizony éreztem, néha azt hittem mindjárt reccs, de csak a végén volt ilyen gáz és amint kint volt Bencus feje, már könnyű volt, szóval ha belegondolok, hogy ennyivel megúsztam a nyiszát és a sok vele járó utólagos kellemetlenséget, akkor megérte!! :wink: (Ja és első szülésnél nem éreztem semmit a "védelemből", de nem is használt :roll: de nem is Vera volt!) Örülök, hogy ilyen szuperjól sikerült a hétvége!!! :D :D ez nagyon kell néha :wink:

Lindi :) Jaj de szépek a gyerekek!! Bajni és a szopi :mrgreen: :lol:

Szellőke :) Sok +++++++++++ és tejcsit! Nuk már leírta a tuti szereket, csak annyival egészíteném ki, hogy gyakoribb szopi :wink:

És Mindenkinek nagyon köszönöm a mászós h.sz.-eket!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Akkor igyekszem hogy para helyett a büszkeség töltse meg anyai keblemet (hű de költői vagyok) :lol: :lol:
denizsa
 
 


Zsan :) este 10 :shock: :shock:

Ancsi :) Nem felejtettem el a drukkokat +++++

Votiv :) Jajjj de szép Liliróza!! :D :D nagyon tud mosolyogni :wink: a nyelvöltős kép rulezzz :lol: És tényleg kicsit "kikerekedett" és ez nagyon jól áll neki :D de lehet hogy csalóka a kép, nem tudom elhinni az 56-os a méretet... :wink:
denizsa
 
 


Vot,
ez a csaj RETTENTŐ HUNCUT! :D :D :D :D :D :D :D nagyon édes! :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Tök jól fogok indítani :lol:
Ez a kopasz pasi nem szerepelt véletlen az italian jobban is? Úgy rémlik, de aztán, lehet, h keverem :?

Deni,
A többiek már megaszonták a frankót, nem tudok többet hozzátenni, no para! :wink: És abszolút igazad van abban, h azért az emberben mindig ott a kétely, ezért vagyunk anyák :wink:

Vica,
Micsoda étvágya van Mátédnak :o :D Molinót majd felteszem ide, csak bevárok még egy nagyon tuti képet a hétvégéről :wink:

Vica, Deni,
Cicizés most épp úgy néz ki, h megint elfogadja :D Az az egy nap volt, h nem kellett egyáltalán :? Most már pár hónapja csak reggel és este van cici, de az is már csak immel-ámmal. Szerintem, ha nem kínálnám, akkor eszébe sem jutna :roll:

Nuk,
Éljen a jól evő és ivó Rékád :D Mászáshoz pedig hatalmas gratula :D Anya témával kapcsolatban abszolút egyetértek :wink:
És egyébként nem apa nyert :lol: Mondjuk mondta is, h nem baj, mert ha nyert volna, soha sem mossa le magáról :lol: Képek vannak, de nagyon ratyik, egy képre várok nagyon, remélem az sikerült, de egyenlőre nem akarom lelőni a poént :wink:

Ríd,
Gratula a csajodnak a sétálgatáshoz!!! :D

És én is nagyon csípem a házi finomságokat, azokon nőttem fel :) Sajna most elapadt a házi forrásunk :( úgyhogy kell egy másikat keresnem.

Zuzi,
Disznóvágást teljesen megértem. Én pl. addig nem tudtam kimenni, ameddig nem feküdt holtan a disznó.

Tinu,
Én is imádom a Tróját, főleg, amikor BP egy szál semmiben mossa magát :wink:

Kattix,
De jó, h jöttél egy picit :D Félixed csudaédes pasi és tudod mi jutott eszembe? Szerintem ő simán lehetne Ann Gedes (jól írtam a nevét?) képein :wink:

Gabi,
Mennyire a finisben vagy már :D Tök jó, megint lehet vkivel izgulni :D

Lindi,
Gyerkőcök gyöngyörűségesek. :D

Rylie,
Kiruccanásotok bizti szupi lehetett :D

És nem értem BPt h miért zavarja ennyire a kora (fiatalkori külseje nekem sem jött be, pl. hét év tibetben), de most már egyre jobban néz ki :P Mondjuk általánosságban is a pasiknak jól áll az, ahogy öregednek (persze nem a 80 éves bácsikra gondolok :mrgreen: ), velünk, nőkkel ellentétben :?

Szrek,
Rokkendroll :lol: :lol:

Kisün,
Pont ezt mondta apa is vmelyik nap :D Erről az a vicces dolog jutott eszembe, h amikor ott voltunk az Adél kupa zárónapján és párom kezében volt a gyerek, akkor az egyik versenyző odament hozzá, h de édes gyerek stb. szöveggel és megkérdezi: Hogy hívják??? :mrgreen:
Ezek után mit mondjon az ember, amikor egy megabazi nagy molinó van kirakva a gyerekről :lol: 8)

Szellőke,
Szuper, h újra a régi Attikád :D A sokkoló hírhez pedig +++++++!!!!
Tejszaporításra pedig már az összes tipp elhangzott, nem is tudok hozzátenni.

Ancsi,
Egy kalappal!!! :wink:

Votiv,
Csudajó képek ezek LiliRózáról :D Én már nem egy manót látok, hanem egy igazi kis hölgyet!! :wink:

és bocsi, ha össze-vissza írok, de annyira ratyi a monitor, h nem látom mit gépelek :oops:

Kép Kép
curse
 
 


Votiv:
SAjna előtte nem jó, mert a mi dédink tegnap volt 80 éves és megyünk be hozzá, de most már tényleg összehozhatnánk ezt a találkozót... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Liliróza egy istennő! (egy kedves barátom szavaival élve, Réka képeire is ezt szokta mondani)

nukada
 
 


Lassan nem tudom követni, hogy Brad Pittről avagy Barna Péterről beszéltek?! :mrgreen: (BP)
neet
neet
 
 


Babócák ééédesek! :D
neet
neet
 
 


Neet,
azon röhögtem,h én sem tudtam egy pillanatra... :lol:
de nemtökmindegy?

Votiv,
leány szépséges.

mindenki aranyos, mindenki szép és Bence különösen ügyes is! :wink:

mi elkezdtünk kúszni ezerrel! hátrafelé. :roll:
viszont igy "okosan" jön le az ágyról, de sajnos mostantól nem is alhat egyedül a magas ágyon, mert tegnap is úgy találtam este, h sirt, és félig lógott le az ágyról. Szerencsére lába lógott, nem a feje... :lol:

Nuk,
NAGYON ÜGYES VAGY!!!! és ezt tudd mindig!!!

bölcsi projekt ma sucked. :cry:
zsancikant
 
 


Votiv: hű, Liliróza mekkorát változott! Tényleg már nincs benne manóság. Bezzeg TÜnci még mindig leginkább egy kis manócskára hasonlít! :lol:

Kép
Kép
tinu
 
 


Szijjasztok :)

egyenlőre nem volt érkezésem visszaolvasni, de láttam Lilirózát!! :D :D :D :D :D Hihetetlen kedves tündérke!!

Lindi, Grétije, meg Barnija meg szintén gyönyörű, nevetős kölkek :D :D :D :D :D


Zsána,
ez a bölcsiprojekt nem hangzik jól, de csííír áp, lesz ez sokkal jobb is!!! csak ki kell keccsölni :wink: igyak veled virtuálisan egy kv-t? :wink: :mrgreen: Tegnapi projektetek sikerült? (sms)


Füles elkészítette az első ragasztott képét, tegnap a többiekkel a böliben. Igaz, nem bölcsis, hanem ovis korúak között van, így a foglalkozások is nagyobbaknak szólnak főleg, de Ő nagyon élvezi.
A tegnapi ragasztós projektben fehér papírból előre kivágott figurákat lehetett választani és egy kék háttérre felragasztani, tetszés szerinti kompozícióban. Ugyan Füli csak annyit mondott, hogy a kép címe "szép" ( :lol: ) de szerintem a " Részeg fenyőfák fejbevernek egy hóembert, nyúllal" sokkal találóbb elnevezés lenne :mrgreen: De azér' nagyon büszke vagyok.. :oops: :oops:

Sírás se ma, se tegnap ne volt és még csak nem is sértődött meg, mint eddig. Viszont a böliben sem alszik... tiszta anyja....


Rájli,
ha valami telószámot, mélcímet ilyesmit dobnál nekem, tudnánk egyeztetni!!!


Na nmegyek dógozni, fecsegjetek sokat, ha tudok, majd még látogatok, meg visszaolvasok :)

amióta Füles a böliben van, szinte semmire nincs időm... ki érti ezt?????? :mrgreen:

csók és szépséges napot nektek!!

macska
macskanyu
 
 


Lindi, Szrek: de volt fogadott szülésznőm a Czakker Judit, de gátvédelemből spec én semmit sem éreztem. Igaz nem is fixáltuk le előtte, hogy az jó lenne nekem :roll:

Szrek: ja már volt egy pár esküvői ruha tervezésem baráti körben, szívesen is foglalkoznék ilyesmivel, csakhát... :?
Fiad mint Jimi Hendrix :lol:

Kattix: köszi a további infókat. Ezek szerint megnyugodhatok, hogy akkor ez a gátvédelmes dolog nem fog annyira fájni.

ZSan: Nekem van ilyen Nesta CD-m!! És tényleg jó! És spec én meg az esküvőjükön voltam anno ;)

Nuk: látod érik a gyümölcse a munkádnak! Hajrá, hajrá!!

Szellő: szuper, hogy Attid jól van már!

Ancsi: drukk!!!!

Curse: hogy hívják a kislányt? Legközelebb ragasszatok névtáblát Adélra, hátha úgy egyértelmű lesz :lol:

Votiv: nagy helyes LiliJózsi a képeken!!! Ez is ott a ööö szóval annál a műtermes lánynál készült ahová jártok fotózkodni?

Mai napunk nekünk boáá volt, szó szerint:
Reggel korán keltünk, mert ma volt vese UH kontrollja Kamillának a HPbe. Szépen odaértünk, pisizacsi felrak, gyerek megivott egy húzóra vagy 2,5 dl kubut. Aztán írány az UH. Na ott abba a kis lyukba olyan meleg volt, hogy sikerült rosszul lennem :( Leesett a cukrom, a vérnyomásom, mindenem leesett és amig a dokinéni vizsgálta Kamillát addig én sikeresen odahányikáztam nekik a kismosdójukba :oops: alig égtem...de akkor még spec zsibbadt mindenem. Szerencsére Kamilla jól tűrte, hogy a dokinéni öltözteti fel és ő kisérí át a nővérszobába, hogy én összevakarjam magam ott egy picit. :roll: Irtó gáz volt és égő meg minden...de nagyon kedvesek voltak. Szerencsére utána visszajött belém az élet-erő, és a kontrollon is minden ok volt Kamilával!
Elvileg du kéne mennem a körzetihez, mert küldött anyukámmal egy beutalót amit viszont nem tudok elolvasni :? de asszem nem megyek el, mert kivagyok mint a béka..

Ja és azért írok pozitívat is:
az AFP zsírkirály lett!! DS 1:35.000; ny.g: 1:7.000 !! Ez azért sokkal barátibban hangzik, mint Kamillával anno a 1:250 ! :x :P

Eldőltem
Rylie
rylie
 
 


Zsanci!
Milyen volt a tegnyp esti randi? :lol: Nővérem pont itt volt, és meséltem neki a dokidról, mondta, hogy kéri a számát, és ő fél 11-re menne 8) :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:
Mi volt a gáz a bölivel?
Kúszás tök jó!!!!
PAnnus is már háttal lefelé jön le a kanapéról/ágyról, biztos B-től tanulta el, persze azért még nem mindig sikerül neki :roll: :lol:
Egyébkétn a Szrek által betett kép is igazolja, amit a múlt héten mondtam Neked, hogy a kopasz pasik igenis szexik, szóval ne parázz, ha esetleg a fiaid korán kezdenének kopaszodni :)

Votiv!
Köszi a megnyugtatást!!!Szerencsére PAnnus annyira kis örökmozgó, hogy sokáig amúgy sem ül egy helyben, most már ennek is van miért örülnöm :lol:
Józsid egy gyönyörű kis tündér :D

KAttix!
NAgyon szép kisfiad van, és milyen jó gyerek, hogy ennyit alszik! :D

Szrek!
:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

MAcs!
OLyan szuper, hogy ilyen jól bírja Fülid a bölcsit! :D ÉS Te le tudod magadat foglalni? Mert én még mindig nem, csak ténfergek a lakásban, remélme, neke is sikerül "beszoknom" :roll: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Lindi!
GYönyörűek! ÉS Grétid annyira-de annyira huncut :D

GAbi!
AKkor mi bemegyünk látogatóba, nagyon szívesen :D

Nukada!
Tudom, hogy nem szívesen írsz a cranioról, de engem nagyon érdekelne, hogy Réka mennyire bírja, mennyi ideig tart. Mert a honlapon azt olvastam, hogy egy kezelés kb 1 óra. Én is szeretném majd vinni PAnnust (alvási zavar, + szülési trauma nekem), de nme tudom elképzelni, hogy kooperatív lenne :? :D

Rylie!
Próbáltam feleleveníteni a szüléseimte, mert a végefelé már nagyon nem tudtam magamról, és ma beugrott az az érzés, ahogy Pannusnál maszírozta a Gabi a gátat. NAgyon nem volt jó :lol: , viszont, emlékszem, mondtam neki, hogy így könnyebb jól nyomnom, és akkor tovább masszírozta, és tudom, hülyén hangzik, de így jobban tudtam rákoncentrálni, tehát alapvetően nagyon jó volt. A kitolás egyébként így nehezebb, bár nekem B sem jött ki túl hamar, de tényleg egy kicsit vissza kell fogni, engdni a babát magától kibújni, de nagyon jó is, és annyira emlékszem arra, amikor már a feje kint volt, és nézelődött körbe, mi meg vártuk a következő féjést, olyan hihetetlenül nagy csoda volt.....ööööööö.......picit elragadtattam magam :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:
egyébkétn a gátmasszázst már csak azért is csináljátok, hiszen írtad, milyen jó volt Apávall kicsit összebújnotok, na, akkor lesz rá mód :lol: :lol: Dokibám mindig mondta, hogy AZ a legjobb gátmasszázs :oops: :lol:

Ancsi!
Állatira mennek a drukkok innen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szellőke!
++++++++++++++++++++++++++++++

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Rylie, ezek itthon készült képek :D de ezt bóknak veszem :P Azért ennél jobbak is szoktak sikerülni, meg most nem manipuláltam utólag a képet (élességet, exponáltságot kicsit javítva sokkal mutatósabbak még)
AFP tényleg szupeeer :D :D :D

Józsi ma reggel túlesett egy szurin, de szerencsére nem viselte meg, kicsit panaszkodott a bökésnél, aztán már vigyorgott, mikor felvettem. És hivatalosan már 6,5 kg :lol: :lol: :lol:

Ancsi, nagy kalappal! vagy már túl is vagy rajta? :wink:

votiv 8)
votiv
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?