A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » "Friss" kismamák topicja


Boróka! Nekem is toxémiám volt az előző terhességemnél, és most is félek tőle. Magas vérnyomással jár (140/90), később fehérje lehet a vizeletbe, vizesedés a végtagokon, állandó fejfájás. Mindenképpen nézesd meg a vérnyomásod, hogy megnyugodj. reméljük, nem lesz semmi baj.

Nelli
nelli2
 
 


Laura! Most hogy 1 hónapot kórházban töltöttem meglepödve tapasztaltam, hogy nem csak engem kellett figyelmeztetniük, ugyanis még a többszörös anyukák sem tudták hogy a pocakot nem ajánlatos simogatni! Haragszok az orvosokra, erre miért nem hivják fel a kismama figyelmét? Eddig akárkinek meséltem, ök se hallottak még róla.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Lányok!
Én olyan helyen dolgozom, ahol egy jó párral több az orvos a kelleténél. Nekem is tegnap mondta az egyik, hogy nem szabad simogatni, bár az ember lányának a keze mindig oda - oda téved.
Épp elég neki, hogy dolgozom, legalább én magam direkt ne inzultáljam ezt a szegény babát.
Gondoltam: Hát ez is lökött! De megkérdeztem még másoktól is, és határozottan nem szabad simogatni.
Én pedig most lelépek munkából, és hétfőig vissza sem jövök.
Jó pihit mindenkinek:
Detti (17+4)
Detti
 

 
 

Helló!

Nem szabad simogatni? És a reggeli-esti krémezgetés minek számít? Akkor még nyomást is fejt ki az ember.
Én is most hallom először.

Nekem még picike a pocim, de jó simizni, és kispapi is szereti Kép

Fruzsi
cinderella
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, Giginek még nem válaszolt senki a következö kérdésére:
(Elküldve 2003 Augusztus 19 kedd - 10h 21)
"RH- vagyok, azt mondta a védőnőm két havonta néznek ellenanyagot, de most pont úgy jön ki hogy 3 hónap telik el a két vérvétel között, mert a 24. héten a cukorterheléssel együtt akarja nézetni. Ugye nem lehet gond, hogy 3 hónap lesz két vérvétel között (első babóka)?"

Kedves Gigi, én is RH neg. vagyok, Kispapa RH poz., elsö babát várjuk. Németországban élünk, itt eddig kétszer néztek ellenanyagot, a 7. és a 25. héten, mindkétszer negatív. A 28. hét vége felé kaptam meg az elsö anti-D injekciót, és benne van a kiskönyvemben, hogy rögtön a szülés után meg kell kapnom a másodikat.

Nagyon jó a nögyógyászom, teljes benne a bizalmam, ha valami még kellene, biztos megtette/szólt volna. Ezek alapján azt hiszem, egy picit se aggódj a 3 hónap miatt. További jó pocakosodást, és egészséges babócát kívánok Neked!

Lynn
Lynn
 


Gigi!

Ezt a babanet rendelőjéből csemegéztem ki neked. Nem tudom írtad-e, hogy a párod RH+?
Mert én is RH- vagyok , de a férjem is az, így nem lehet semmi gond. Anyukám RH- apukám RH+ és amikor a nővéremet várta RH összeférhetetlenség lépett fel, ami abban nyilvánult meg, hogy végig rosszul volt a 9 hónap alatt. Ezután megkapta az Anti D-t és az öcsémnél (aki szintén RH+) már nem volt semmi bajKép

Akkor a csemege:
"27 éves vagyok, 18 hetes terhes. Vércsoportom "A" RH negatív. Férjemé "AB" RH pozitív. Ez az első terhességem, korábban nem volt vetélésem sem. Az első vérvétel (11. héten) alkalmával az ellenanyag vizsgálat negatív volt, így aggodalomra tudom, hogy nincs okom. Azt szeretném meg tudni, mi az amire a jövőben, a szüléskor oda kell figyelnem, nehogy félreértés vagy oda nem figyelés következtében későbbi , egyébként kezelhető problémáktól megkíméljem magam, és a babát. Annyit tudok, hogy az RH összeférhetetlenség későbbi, második, harmadik terhességeknél okozhat problémát (ha a baba RH + faktorú).
A problémák kivédhetők-e azzal, ha szülés után megkapom az anti D ellenanyagot vagy komolyabb kezelést is szükséges kapnom esetleg már most a terhesség alatt is? Kérhetek-e ( vagy szükséges-e a most a terhesség alatt a kötelező vérvételeken kívül), még ellenanyag vizsgálatot? Milyen problémát okozhat az RH összeférhetetlenség a babánál?
Válasz:
Rh összeférhetetlenség akkor áll fenn, ha az anya Rh negatív, az apa és a magzat pedig Rh pozitív. A magzat és az anya vére azonban normális terhesség esetén nem találkozik egymással. Ilyen találkozás a szülés, vagy esetleges terhességmegszakítás, illetve például genetikai mintavétel esetén jöhet létre. Ezután az anyai szervezet ellenanyagot kezd termelni, ami a következő terhességnél az újabb Rh pozitív babát károsíthatja. Éppen ezért Rh összeférhetetlenség esetén a szülés-terhességmegszakítás-genetikai vizsgálat után az anyának kötelező az ellenanyagtermelést kivédő injekciót adni. Így a későbbi terhességekkel sem lesz gond. Rh negatív anya terhessége során minimum 3 esetben kell ellenanyag vizsgálatot végezni (többször csak akkor, ha a vizsgálatok eltérést mutatnak). A fentiek biztosítása esetén minden
további nélkül egészséges babái fognak később is születni.
Dr. Ács Nándor "

Üdv!
Emőke

hicudzsi
 
 


Hicudzsi, nem kötözködni akarok, de te voltál 12. uh-n, tarkóredőmérésen, AFP-n, 18-as genetikai uh-n? Ha igen, miért? Teljesen fölösleges volt, mert te megszülnéd a beteg babát is. Akkor meg miért kellett elmenned?
A te gondolatmeneted szerint, aki megszüli a beteg gyereket, miért jár vizsgálatokra, ahol pontosan a betegségeket nézik? Nekik teljesen fölösleges.
rbogi
 
 


LányokKép
Lenne egy hatalmas kérdésem az RH összeférhetetlenséggel kapcsolatban.
Én O Rh Negatív vagyok,a párom O Rh pozitív és csak egyszer kaptam antiD-t miután sajna elveszítettem az első babámatKép.
Annak már 5 éve azóta nem kaptam semmi ilyesmit.Nem kellene újra kapnom mert nagyon szeretnék már babát de annyira félek hogy őt is elveszítem majd.

Üdv.R.
Névtelen
 


Szia Boglárka!
Nem tudom miért kell újra kezdeni, de akkor válaszolok neked.
Azért mentem el egyrészt, mert kötelező, másrészt mert szeretem nézni a babámat UH-nKép, harmadrészt ha megtudtuk volna, hogy beteg a gyerek akkor máshogy készülünk fel a fogadására. Nem mondtam, hogy a vizsgálatok feleslegesek. Én csak azt mondtam, hogy azért elmenni egy magzatvíz mintavételre (amikor nem szükséges), mert "egy beteg gyerek egy életre szól" szerintem nem helyes hozzáállás, egy leendő anya részéről.

Csak magam tudom ismételni:
"Szerintem a téma annyiban idevaló, hogy akik babát várnak nem mondhatják azt, "egy beteg gyerek egy életre szól" mert ha ezt az esetet balszerencsének tekintik, ha a beteg gyermek szüleit nem tiszteletreméltónak, hanem felelőtlennek tartják, hogyan tanítják meg a saját gyermekeiknek, hogy tiszteljék és szeressék fogyatékos társaikat?"

Köszönöm, hogy elolvastad. Másrészt nem tudhatod milyen lett az AFP és a tarkóredő eredményünk, esetleg milyen örökletes betegségekkel születhet a babánk (mint írtam: férjem szülei mindketten vakok).
Üdv:
Emőke

hicudzsi
 
 


Lányok
Ez a "nem simogatás" engem megijeszt. Miért ne lehetne simogatni a pocimat??? Én is imádom simogatni, mikor érzem, hogy odanyomja magát a bébi és rengeteg ember van, aki szokta taperolni (munkahely, család, barátok stb.) Mi történhet, ha simogatom? Szerintem ez valami hülyeség (már bocsánat)!
Buborék 29+6
Buborek
 


Szia R.!
Szerintem ha babatervezés/megvalósítás előtt álltokKép mindenképpen beszélj erről a nőgyógyászoddal, illetve már most válaszd ki azt a szülészorvost aki szeretnéd ha melletted lenne a várandósság alatt és a szülésnél. Igazából erre csak egy szakember tud válaszolni. Anyukám mindig a szüléseinél kapott AntiD-t és mint feljebb írtam utánam 10 évvel született az öcsém aki RH+ és nem termelődött ellenanyag.

Remélem hamarosan pocakosodsz te is! Sok sikertKép
Emőke

hicudzsi
 
 


Buborék!
Ezen én is csodálkozom.. Miért nem simogatható a pocak? Hiszen akkor nyugszik meg az én kismacska-lányom és belebújik szinte a tenyerünkbeKép
Kép

hicudzsi
 
 


Fruzsi,
a simogatás akkor rossz, ha az ember lánya gyakran keményedik, mert az elősegíti ezt. Ha meg bekeményedett, akkor meg az a legjobb, ha semmi sem ér hozzá, tehát még a ruhát is jobb felhúzni (vagy lehúzni) a pocakról. Ha neked nincs ilyen problémád, szerintem nem árt, ha időnként megsimogatod, bár ez egyéni vélemény. (Azért a keményedések ellenére én sem bírom ám mindig megállni, főleg amikor kidugja a kis lábikóját.Kép)

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Buborék, Hicudzsi,
ld. fent, csak azért nem szólítottalak meg titeket, mert pont velem együtt írtatok!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Ami ugyan az időponton nem látszik, de közben mást csinálok, így kissé sokáig tart, amíg elküldök valamit.Kép

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Zsizsa!
Én is fél lábbal a konyhában vagyokKépeste jönnek anyukámék és szeretném elkápráztatni őketKép

hicudzsi
 
 


Sziasztok Kép
Ezt a "nem simogatás" témát most hallom először, de ezek szerint orvosi körökben dívik :oP Nekem amikor anno keményedett nagyon hamar oldódott, ha kisimogattuk kispapival Kép Mostmár nem keményedik Kép Egyébként meg igenis simogatom, főleg ha jelez hogy ébren van Kép
Hicu, a mi "cicánk" is ilyen kis bújós Kép Kispapi imádja, ha belebújik a tenyerébe Kép

Egyébként meg még mindig keresztben fekszik, semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy beforduljon... kezdek morcos lenni!!! Jó, jó, tom, h még ráér, de már azért az illedelmes gyerekek ilyenkor... Kép Kép Kép Neeeem???

Pusssz:
Ann
annann
 
 


Fruzsi, Szilvi és Detti!

Szerintem nincs jogunk más helyett dönteni, hogy az illető éljen-e vagy sem. Természetesen nem biztos, hogy boldog lesz, de ez semmivel sem valószínűbb, mint egy egészséges embernél. Kiről mondanád, hogy boldog? Mert attól, hogy gazdag, híres stb. ez egyáltalán nem biztos, lásd öngyilkos, narkós, alkoholista sztárok... Ha valakit szeretnek, és neki is van kit szeretni, sokkal inkább boldogítja.
Nekem nem lenne szívem senkitől megvonni az élet lehetőségét.

Zsófi
18+3

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Sziasztok!

Második hely??? Amindenit, ez gyorsan mentKép Emlékszem nemrég még a 41.-en voltamKép
Tündérről van hír?

Zsizsa
Én sokat simogatom a pocakomat, miért nem lehet? Tulajdonképpen folyamatosan, amikor érzem hogy a Kisbogyóka ébren van. Habár keményedés talán 2x ha volt (vagy csak én nem vettem észre).

Szisz
37+4
szisz
 


Kismamik
Látom sokan ellenzitek ezt a baba nem simogatás dolgot. Nekem (bár én sem tudom mindig megállniKép) bevált ez, mert így hamarabb elmúlik a keményedés. Mondjuk ez olyan dolog, hogy feküdni sem muszáj a terhesség alatt, de ha valakinek problémái vannak a babavárás alatt és ez segíthet, akkor sajnos muszáj és nem csak azért mondják a dokik, hogy kitoljanak az emberrel.
Nos ha valakinek teljesen problémamentes a terhessége, akkor nyugodtan csináljon mindent úgy ahogy jól esik. Mivel Kisbuksinak sokszor van keményedése, szerintem megpróbálhatja azt is, hogy nem simizik egy darabig, hátha akkor jobb lesz.Kép

Üdv
Laura
Laura2
 


Laura
EgyetértekKépNekem szerencsére pont a keményedéssel nem volt gondom, ellenben cukrommal igen. Nekem arra kellett figyelnemKép Asszem mindenkinek van valami amit nélkülöznie kell, de azért a végén azt mondják megériKép Én már várom nagyonKép
Szisz
szisz
 


Sziasztok Kismamik!

Tündérrel délelőtt 11 körül beszéltem (szombat este óta bent van a kórházban, de lehet, hogy ezt már tudtátok csak nincs időm visszaolvasni, mert a kis Virágom nyüszög). Szóval 11 körül azt mondta, hogy egész éjjel nem aludt, ötpercesei voltak. 11-kor már elő volt készítve és a CTG-n feküdt. Kispapiját 12-re berendelte, úgyhogy drukkoljatok!

Mindenkinek jó pocisodást és vigyázzatok magatokra!


 


Sziasztok Kismamik!

Köszönöm a sok tanácsot! Kicsit megnyugodtam ám, de csütörtökön mindenképpen felkeresem a védőnénit, illetve a helyettesét a vizelet miatt. Kép Vérnyomásommal szerencsére semmi gond, viszont a fejem az olykor fájdogál. Meghát ez a fránya vizesedés is ... de lehet, hogy a melegtől (eddig sosem volt még ilyenem). No de nem aggódom, mert mi rossz történhetne az ember lányával így ünnep és utazás előtt? Kép

Jó téma a pocisimi, nekem tetszik. Kép A mi kis szerelemgombócunk még nem annyira bújik, inkább figyel. Érdekes, mert ha az én kezem érzi meg, akkor az nem zavarja, másokétól meg elcsendesedik és leskelődik, hogy mit akar. Kép

Én is RH- vagyok, de nekem ezt csak 1x nézték eddig, az első vérvételnél. Pedig azóta már volt 2 vagy 3 is. De nem aggódom, szeptember elején megyek "zsemlés" vérvételre, s akkor majd megkérem a Dr-t nézze már meg ezt is. Én úgy tudom 1. babánál a szülés után fontos az antiD. (De elképzelhetőnek tartom olyankor is, mikor az anya és a babó közvetlenül érintkezik valami úton módon, pl. mechanikai behatás következtében.)

No kellemes és szép ünnepet kívánok, éljen minden István akár szent (az enyém nekem azKép), akár nem! Kép

Boróka 23+6
femõke
 
 


Sziasztok!

Boróka!
A vizesedéshez még annyit hozzátennék, hogy ne fogd vissza a folyadékfogyasztást, hiszen pont azzal stimulálod is a veséidet, hogy dolgozzanak rendesen Kép. A 'Válaszol a védőnő' topikban pont a vizesedésről volt szó az utolsó hozzászólásokban. Természetes vízhajtók például petrezselyem (csak nyersen!!!), nyers uborka, almakompót.
Szerintem nincs olyan, hogy 'állott' magzatvíz, hiszen steril folyadékról beszélünk, ami egy steril babában jön-megy még ilyenkor. A végefelé, amikor már a belek is 'rendesen' dolgoznak, akkor lehet gond a meconium.
Javítsatok ki, ha tévedek Kép.

Buborék!
Én elhiszem, hogy a 15. héten érezted a kisbabádat Kép! Én a 14. héten egy védőnői látogatás után éreztem, és nekem nem hitte el senki, pedig én biztos voltam benne.

Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok! Vlgre itthon vagyunk. Ha lesz egy kis időm írok bővebben is. Addig is itt vannak képek a pici fiamról: http://patrik.uw.hu

Hermi
hermi
 
 


Sziasztok Lányok!

Beszéltem Doris-szal, volt ma genetikán. Szerencsére semmi komolyabb problémát nem találtak. A Picilány 60 dekás, a Kisfiú 72 dkg. A Kisfiú veséjénél láttak egy kis tágulatot, így 1 hónap múlva vissza kell mennie (az én Pocaklakómnál is volt, a következő UH-n már semmi nem látszott. - a szerk. megj.Kép). A lényeg, hogy nem csinálnak magzatvíz-vételt sem.
Gondolom, Doris majd részletesen beszámolt, én "csak" a jó hírt hoztam. Kép
További jó gömbölyödést mindenkinek!
Viki
vikici
 
 


Susie! Majd meséld el légyszi a szülést, mert engem se enged természetesen szülni a dokim, nem uszhatom meg a császárt én sem. Férjem is nagyon szomorú miatta, de bizunk az orvosban.

Tündérnek szoritok!!

Nekem azt mondták, ha simogatom keményedhet a hasam. Nagyon határozottan szóltak rám, ott minden orvos/növér nagyon ellene volt. Amugy nekem is jólesne, persze én is krémezem, de az csak rövid idö, nem olyan mintha napközben többször is simogatnám. Én mindenesetre a sok probléma után már nem merem simogatni, pedig a férjem is annyira szeretné.

Én csak amikor a kezem a hasamon van, akkor érzem mintha kicsit bugyogna ott valami, de azt gondoltam, hogy csak beképzelem, ilyenkor még nem lehet érezni. Amugy ha a kezem nincs a hasamon nem érzek semmit. És a kezemmel sem mindig.

Karmen
15+4

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Hermi!
Megneztem a pindurfiut. Akkora haja van! Kép Nagyon edesek vagytok.
Norka es JAzi
norkini
 
 


De jó ennek örülök, várjuk Dorist nagyon.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Hermi irtam mailt, majd alkalomadtan... Kép
Norka
norkini
 
 


Kedves Hicudzsi !


Most olvastam csak a hozzászólásodat. Örülök hogy látnoki tehetséggel vagy megáldva, és tudod hogy ki mit gondol egy beteg gyerekről. Sőt nem létező mondatot is el tudsz olvasni. A mondat pedig igaz egy beteg (vagy nem beteg) gyerek egy életre szól. Mindenkinek magának kell eldönteni hogy képes-e vállalni, vagy sem. Felkészül a fogadására vagy sem. A csatát mindenkinek magának kell megvivni. Neked pedig nincs jogod elitélni senkit akárhogy is dönt. (ha már a vallásoságra hivatkozunk)Véleményed lehet de nem biztos hogy mindenkinek ugyanaz a véleménye, és az sem biztos hogy a te véleményed az igaz, mindenkinek joga van más véleményre. Te csak a saját döntésedben lehetsz biztos. Azt sem tudhatod hogy én vajon milyen csatát vivtam a babámmal kapcsolatban.
Öszintén remélem hogy nem kell senkinek "kiprobálni" ki mint döntene. És szerintem ezzel lezárhatjuk a dolgot.

A pocak simogatást pedig most hallom először pedig már a 3. babámat várom.

Boroka szerintem a vizesedés a hőségtől van.Nekem is vizesedik a lábam de a nyaralás alatt amikor hűvösebb helyen voltam nyom nélkül elmult mintha nem is lett volna.

Mindenkinek további gondtalan "gömbölyödést"!
semese
 
 


Sziasztok!

Annak idején mikor olvastam engem is szíven ütött kicsit Hicudzsi mondata, de gondoltam nem csinálok itt ügyet belőle. de látom nélkülem is téma lettKép Én azt gondolom nagyon keskeny az a határvonal aminél meg lehet húzni hogy valaki élhet e akár fohgyatékkal teljes életet, boldog életet vagy már nem. Sajnos a súlyos értelmi fogyatékosok, és a magtehetelen mozgáskorlátozottak nem, és óroási terhet rónak a családjukra is. Anyukám ilyen helyen dolgozott, ahol közepesen súlyos fogyatékosokat foglalkoztattak, nagyon sok közvetlen kolléganőjének is rokona, saját gyereke ott dolgozott, mert betegek voltak. Sajnos azt kell mondanom, hogy az ilyen gyerekekekl minimum a nők fele egyedül maradt, az apuka az első néháyn év után csendben lelépett. és az örök gond, mi lesz a "gyerekkel" ha már a szülő nem él, nem tud róla gondoskodni? akkor vagy az egészséges testvér vállaja, vagy kerül intézetbe. egyik se jó megoldás. Szóval merem állítani, hogy az érintettek minimum 90%-a ha tudta volna hoyg mi lesz inkább nem vállaja a terhességet. De akkor még nem voltak ilyen lehetőségek. Ezért jó hogy most vam. és a szülő eldöntheti hogy bírja e vállani, vagy nem, mert belerokkan. Szerintem ezért nem szabad elítélni. és mégegyszer hangsúlyozom, hogy nem vakságról, süketségről vagy ilyesmikről beszélek, mert ezek nem ebbe a kategóriába tartoznak, hanem pl egy 90 kg-os 30 éves felnőttről, 3 éves gyerek szintű értelemmel, aki bizony néhanapján még az anyukáját is megverete.Kép sajnos ismerős volt az anyukaKépAdja intézetbe? Ha nem lesz neveljék a bnővérei, akik már önálló életet élnek és pici gyerekeik vannak? Vagy mi a megoldás? és mit mondaz neki mikor a azt mondja hogy ő is babákat akar mint a nővérei?

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


És akkor asúyosabb esetkről nem si beszéltem, akik otthon fekszenek , és az anyuka még dolgozni se tid elmenni, se kimozdulni, ő tornáztatja, vagy fizeti a gyógytornászt, ha van miből. Úgyhogy ez sokkal bonyolultabb kérdés a hétköznapokban mint szimplán én szeretem, ő szerthet, akkor nincs semmi probléma.Kép szerintem.Kép De tisztelem akinek van leki és testi ereje mindehhez.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Hermiiii Kép Kép Kép
Patrik egyszerűen gyöngyörű, itt csodáltuk kispapimmal ("Mekkora haja van!" - ez volt az ő első szava - ahogy Norkini is írta)!
Olyan jó neked, hogy már babázhatsz! Élvezz ki minden pillanatot! Kép

Pussz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Doris!
Viki köszi! Örülök, hogy nem találtak komolyabb bajt, a tágulat pedig biztosan elmúlik.

Pocaksimi: mivel Zsanival 1 héttel korábban befektettek, így sűrűn tapasztalhattam, hogy a dokik és nővérek mindig rámszóltak, ha észrevették a kezemet a pocimon. Én is meglepődtem a dolgon... Tudom, mennyire megszokássá válik a pocisimogatás, de tényleg erősebb keményedést okozott nekem a végefelé. Szóval most majd próbálom kordábanKép tartani a kezeimet.Kép

Hermi!
Tündéri Patrik és írj, ha jut egy kis időd rá.Kép

Detti, pocipárom!
Ha még eddig nem, de hamarosan érezni fogod a picurt.Kép Én, ha most először lennék terhes, talán észre sem vettem volna az első mocorgást, mivel annyira "lájt"-os volt.Kép Viszont már most bekeményedik a hasam, ha háton merészelek feküdni, de Zsanival is így volt, így nem is csodálkozom.

Dé!
Köszi a híreket Tündérről!

Tündér!
Remélem már babázol, óriási gratula! Ha mégsem, akkor nagyon szorítunk és gigamega DRUKK!!!

Szilvi
sztigris
 
 


Halihó!

Pocisimiről még annyit, hogy nálam tényleg okoz keményedést, főleg, amikor krémezem a hasam, gondolom azért, mert akkor kicsit erősebben dörzsölöm. És a keményedésnél tényleg hamarabb kikeményedek (jó kis szóKép), ha nem ér hozzá semmi. Ezért én úgy játszom a babóval, hogy nem igazán simizek, hanem nyomogatok (kis kidudorodó lábikókat, kezecskéket).Kép Ez nálam jobban bevált.

Kisbuksi, Hicu,
ma voltam CTG-n megint, és Tündi egy tündér volt. Kiderült, hogy a múltkor akart hívni, csak nem találta a számomat. Most meg felajánlotta (kaptam is az alkalmon), hogy kispapinak és nekem tart külön egy szülésről szóló eligazítást a következő CTG alatt-után. Hát nem tündér!KépKép

Tündinek drukkhegyek!

Most megyek, mert megint keményedik a pocim.Kép De már csak vasárnap estig kell mindenképpen kibírni, mert aztán visszaér a doki!Kép

Ja, még egy dolog, van egy tejszaporító tea receptem, akitől szereztem, a kórházban mellettem feküdt, és már a második-harmadik nap 80mg-okat szoptatott (bár lehet, hogy köze sincs a teához, csak alkati sajátság). Szóval:
ánizsmag 3 rész, csalánlevél 5 rész, édeskömény 5 rész, kecskerutafű 10 rész, izlandi zuzmó 5 rész, majoránna 2 rész. Az a baj, hogy nem tudom pontosan, hogy hol szerezte be, valami Boszorkánybolt a neve, ahol friss füveket árulnak. Majd megpróbálok utánakeresni, esetleg ha valamelyikőtöknek van ötlete, szóljon.

Szép napot!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok

Csak bejelntkezem.. képtelen vagyok sajna visszaolvasni Kép Nem gondoltam volna, hogy itthon ennyire rohan az idő, egy csomó elintéznivaló van, így ritkán jutok nethez.

A babót már 2250 g-ra saccolta a doki múlt hét csütörtökön, olyan furcsa, hogy már ilyen nagy.. és szinte egész nap mozgolódik Kép

Tegnap voltunk légzésfigyelő okatatáson a Madarász utcai klinikán, volt ott két tündéri pici baba Kép
Vett közületek valaki légzésfigyelőt? Mi vettünk, de nem a Madarász utcait, hanem a Baby Control nevűt, arról is jókat hallottam és mégis "csak" 30e Ft.

Tündinek nagy drukk.. lehet, hogy ünnepi babája lesz? Kép

bera
34+5
bera3
 
 


Sziasztok Kismamák!

Milyen érzés, amikor keményedik a pocak? Úgy értem, honnan lehet megismerni?

Az én babám sokszor fordult már eddig is úgy, hogy egy-egy kis felületen vagy ponton kemény, feszülös volt a hasam, de akkor érezni lehetett, hogy pont ott van valaki a pocimban. És nem is fájt, kellemetlen vagy kényelmetlen se volt. Az elmúlt napokban egyszer-kétszer volt ilyen helyzet, de valahogy "jobban nyomott". (Nem tudok ennél jobb kifejezést rá...) Én azt hiszem, csak azért, mert egyre nagyobb a baba, egyre kevesebb helye van, tehát jobban nyom, ha "ferdén" fekszik.

Az az érzésem, hogy mindez nem az a keményedés, amiröl ti írtok. Azt is tudom, hogy idönként egy kis keményedés a terhesség vége felé normális. Ugye biztos észre fogom venni?

Köszönettel
Lynn
Lynn
 


Szia Lynn!
Kisbuksinak ugyanerre a kérdésére ezt válaszoltam:

"Kisbuksi!
A pocakkeményedés akkor jelentkezik ha a méh izmai összehúzódnak. ezeket Braxton-Hicks kontrakcióknak nevezik. Ezzel készül elő a méh a szülés előtti fájásokra (azokat ezek az összehúzódások okozzák).
Ez nem kóros, csak akkor, ha gyakran jelentkezik vagy hosszú ideig és fájdalomérzettel is társul. Általában akkor is jelentkeznek ha a kismama szeretkezés alatt orgazmust él át, ekkor a pocak felcsúcsosodik és megkeményedik. Ez természetes jelenség. A méh ugyanígy összehúzódik, megkeményedik a szeretkezés alatt ha a nő nem várandós, de mivel a várandósság időszakában a méh mérete jelentősen megnő, azért érezhető)

Ezeket akkor is érezheted ha napközben stresszhatásnak vagy kitéve, vagy sokat állsz tehát hosszas testi megterhelésnek.
Mivel nálad az ikrek miatt "veszélyeztetettebb" a terhesség, ami aztjelenti, hogy jobban oda kell figyelned ezekre a dolgokra azért mondta Tündi, hogy be kell menned pénteken Ne aggódj semmi baj nem történik. a MAGNE B6-ot azt hiszem a 32. hétig lehet szedni, de addig gondolom nálad is 3+2 a mennyiség. Ha rendesen szeded, semmi baj nem lesz.

Ez egy természetes folyamat, mondom csak akkor káros, ha napközben nagyon gyakori/vagy hosszú ideig tart és fájdalommal/vérzéssel jár. A Magne B6 még a lábikragörcsöket is elmulasztja és természetesen a méh gyakori görcseit is. )

Remélem megnyugtattalak valamennyire. Ha görcsöl hosszan, feküdj le relaxáló testhelyzetbe
Puszi!
Emőke"

Kérdezd meg azért erről az orvosodat, hogy mit ajánl a keményedések ellen, csak az ő engedélyével szehetsz bármit! Vannak másfajta magnéziumkészítmények is az orvosok más-mást preferálnak. Kisbuksinak azért írtam a MagneB6-ot mert egy dokihoz járunk, és a dokink neki ezt ajánlottaKép
Ha nincsenek keményedéseid az jó. Tuti, hogy észrevesezd majd ha lesz! Nekem sajna vannak, de a dokim szerint természetesek.Kép
Jó pocakosodást!
Emőke

hicudzsi
 
 


Sziasztok Pocisok!

Ma 11:40-kor megszületett Tündér babája, Ilang Anna, 3320 g és 53 cm. Mindketten jól vannak és nagyon ügyesek voltak.

Drukk a következőnek!


 


Emöke, Kisbuksi! Nekem a 36. hétig kell szednem a Magne B6-ot.

Gratulálok Tündérnek és az apukának!!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Szia Emöke!

Köszönöm a részletes felvilágosítást. Magnéziumot én is szedek már 2 hónapja, azóta nincsenek lábikragörcseim. Akkor tovább örülök a babának, teszek, amennyit bírok, és bizakodva várom az elsö "gyakorlófájásokat", ahogy a szülésznöm nevezi.

Üdv
Lynn
Lynn
 


Sziasztok!Kép

Hermi
Megnéztem a képeket, nagyon édes a kisfiad.KépKépKép

Tündér
Gratulálok a kislánykáhozKép sok boldogságot kívánok nektek, a babának sok finom tejecskét.KépKépKép

Lynn
Szerintem biztos rá fogsz jönni mikor keményedik a pocak. Nekem általában olyankor kemény mint a kő.

Üdv
Laura
Laura2
 


Sziasztok!
Itt a kismamik táblázata:
<pre>
[size=-2]Ssz.[/size] [size=-2]N i c k n é v[/size] [size=-2]Utolsó mens.[/size] [size=-2]Hét+nap[/size] [size=-2]Életkor/gyermek[/size] [size=-2]L a k h e l y[/size] [size=-2]Szülés v.i.[/size] [size=-2]40+0[/size] [size=-2]Szülés tervezett helye[/size]
[size=-2]1.[/size] Szisz [size=-2]2002.11.28.[/size] 37+6 28 év/1.b. Budapest 2003/09/04/ [size=-2]2003.09.04.[/size] [size=-2]Dél-Pesti Kórház / Dr. Csákány György[/size]
[size=-2]2.[/size] Batkamano [size=-2]2002.11.29.[/size] 37+5 29 év/1.b. Új-Zéland 2003/09/05/ [size=-2]2003.09.05.[/size] [size=-2]Birthcare[/size]
[size=-2]3.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=kisegér-public]Kisegér[/url] [size=-2]2002.12.06.[/size] 36+5 27 év/1.b. Budapest 2003/09/12/ [size=-2]2003.09.12.[/size] [size=-2]Dél-Pesti Kórház, Dr. Forgács Vince[/size]
[size=-2]4.[/size] Zsizsa [size=-2]2002.12.07.[/size] 36+4 28 év/1.b. Budapest 2003/09/13/ [size=-2]2003.09.13.[/size] [size=-2]Schöpf-Mérei K.[/size]
[size=-2]5.[/size] Laura2 [size=-2]2002.12.07.[/size] 36+4 27 év/1.b. Budapest 2003/09/20/ [size=-2]2003.09.13.[/size]
[size=-2]6.[/size] Susie [size=-2]2002.12.19.[/size] 34+6 26 év/1.b. 2003/09/25/ [size=-2]2003.09.25.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Józsa Ferenc[/size]
[size=-2]7.[/size] 76vera [size=-2]2002.12.19.[/size] 34+6 26 év Budapest 2003/09/26/ [size=-2]2003.09.25.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Koós-Hutás Piroska[/size]
[size=-2]8.[/size] Bera3 [size=-2]2002.12.20.[/size] 34+5 29 év/1.b. Budapest 2003/09/27/ [size=-2]2003.09.26.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Herczegh Szabolcs[/size]
[size=-2]9.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=nyuszimanó-public]Nyuszimanó[/url] [size=-2]2002.12.21.[/size] 34+4 27 év/2.b. Espoo (Finnország) 2003/09/26/ [size=-2]2003.09.27.[/size]
[size=-2]10.[/size] Eancsi [size=-2]2003.01.02.[/size] 32+6 28 év/1.b. Székesfehérvár 2003/10/09/ [size=-2]2003.10.09.[/size] [size=-2]Fejér Megyei Szent György K./Dr. Orosz András[/size]
[size=-2]11.[/size] Hajnii [size=-2]2003.01.04.[/size] 32+4 29 év/3.b. Gödöll&#337; 2003/10/11/ [size=-2]2003.10.11.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Szabó György[/size]
[size=-2]12.[/size] Cory [size=-2]2003.01.06.[/size] 32+2 25 év/2.b. Budapest [size=-2]XXII.[/size] 2003/10/13/ [size=-2]2003.10.13.[/size] [size=-2]Szt. Imre Kórház / Dr. Bálint Mihály[/size]
[size=-2]13.[/size] Flora [size=-2]2003.01.17.[/size] 30+5 24 év/2.b. Budapest 2003/10/24/ [size=-2]2003.10.24.[/size] [size=-2]Otthon szül!!![/size]
[size=-2]14.[/size] AnnAnn [size=-2]2003.01.22.[/size] 30+0 28 év/1.b. Hatvan 2003/10/29/ [size=-2]2003.10.29.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Koós-Hutás Piroska[/size]
[size=-2]15.[/size] Buborek [size=-2]2003.01.27.[/size] 29+2 26 év/1.b. Budapest 2003/11/03/ [size=-2]2003.11.03.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Kelemen Csaba.[/size]
[size=-2]16.[/size] Dorki [size=-2]2003.02.04.[/size] 28+1 29 év/1.b. Budapest 2003/11/11/ [size=-2]2003.11.11.[/size] [size=-2]Dél Pesti Kórház / Dr. Forgacs Vince[/size]
[size=-2]17.[/size] semese [size=-2]2003.02.05.[/size] 28+0 35 év/3. b. Szeged 2003/11/12/ [size=-2]2003.11.12.[/size] [size=-2]Női Klinika, Prof. Dr. Resch Béla[/size]
[size=-2]18.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=bogár-public]Bogár[/url] [size=-2]2003.02.06.[/size] 27+6 28 év/1.b. Budapest környéke 2003/11/13/ [size=-2]2003.11.13.[/size] [size=-2]Schöpf-Mérei K. / Dr. Arnold[/size]
[size=-2]19.[/size] Bogi [size=-2]2003.02.20.[/size] 25+6 1.b. Zala 2003/11/27/ [size=-2]2003.11.27.[/size]
[size=-2]20.[/size] Nicki [size=-2]2003.02.20.[/size] 25+6 27 év/2.b. Budapest 2003/11/27/ [size=-2]2003.11.27.[/size] [size=-2]Szent Margit Kórház, Dr. Béres László[/size]
[size=-2]21.[/size] Rita01 [size=-2]2003.02.26.[/size] 25+0 28 év/3.b. Budapest 2003/12/01/ [size=-2]2003.12.03.[/size] [size=-2]Szent Margit Kórház, Dr.Raft Miklós[/size]
[size=-2]22.[/size] johitimi [size=-2]2003.02.27.[/size] 24+6 29 év/3.b. Budapest 2003/12/04/ [size=-2]2003.12.04.[/size] [size=-2]MÁV Kórház / Dr. Herczeg Szabolcs[/size]
[size=-2]23.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=boróka-public]Boróka[/url] [size=-2]2003.03.05.[/size] 24+0 31 év/1.b. Budapest 2003/12/10/ [size=-2]2003.12.10.[/size] [size=-2]Kútvölgyi Kórház[/size]
[size=-2]24.[/size] Doris [size=-2]2003.03.07.[/size] 23+5 30 év/1-2.b. Svájc 2003/12/15/ [size=-2]2003.12.12.[/size] [size=-2]Szent Margit Kórház, Dr. Pa'lffy Imre[/size]
[size=-2]25.[/size] Mese [size=-2]2003.03.07.[/size] 23+5 Dunaújváros 2003/12/14/ [size=-2]2003.12.12.[/size]
[size=-2]26.[/size] Nelli [size=-2]2003.03.13.[/size] 22+6 29 év/2.b. Budapest 2003/12/20/ [size=-2]2003.12.18.[/size] [size=-2]Szent István Kórház / Dr. Hetényi Gábor[/size]
[size=-2]27.[/size] Bella2 [size=-2]2003.03.14.[/size] 22+5 29 év/1.b. Budapest 2003/12/21/ [size=-2]2003.12.19.[/size] [size=-2]SOTE1 DR. Silhavy M.[/size]
[size=-2]28.[/size] Fanika [size=-2]2003.03.25.[/size] 21+1 29 év/1.b. Svédország 2003/12/31/ [size=-2]2003.12.30.[/size]
[size=-2]29.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=noémi-public]Noémi[/url] [size=-2]2003.04.12.[/size] 18+4 25 év/1.b. 2004/01/19/ [size=-2]2004.01.17.[/size]
[size=-2]30.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=zsóf-public]Zsóf[/url] [size=-2]2003.04.12.[/size] 18+4 25 év/1.b. Budakalász 2004/01/22/ [size=-2]2004.01.17.[/size] [size=-2]Uzsoki kórház / Dr. Szűcs Géza[/size]
[size=-2]31.[/size] Gigi1 [size=-2]2003.04.14.[/size] 18+2 26 év/1. b. Szeged 2004/01/21/ [size=-2]2004.01.19.[/size]
[size=-2]32.[/size] Szilvi [size=-2]2003.04.18.[/size] 17+5 27 év/2.b. Ócsa 2004/01/25/ [size=-2]2004.01.23.[/size] [size=-2]Dél-Pesti Kórház[/size]
[size=-2]33.[/size] [url=https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/board-profile.cgi?action=display_profile&profile=brumóka-public]Brumóka[/url] [size=-2]2003.04.18.[/size] 17+5 29 év/1.b. Budapest 2004/01/23/ [size=-2]2004.01.23.[/size] [size=-2]Szt. János / Dr. Molnár László[/size]
[size=-2]34.[/size] Nikie [size=-2]2003.04.22.[/size] 17+1 29 év/1.b. Budapest 2004/01/27/ [size=-2]2004.01.27.[/size] [size=-2]Szent István Kórház / Dr. Lázár Erika[/size]
[size=-2]35.[/size] Karmen [size=-2]2003.05.02.[/size] 15+5 33 év Szeged 2004/02/06/ [size=-2]2004.02.06.[/size] [size=-2]II.Kórház / Sári Tamás[/size]
[size=-2]36.[/size] Kisbuksi [size=-2]2003.05.05.[/size] 15+2 27 év Budapest 2004/02/09/ [size=-2]2004.02.09.[/size] [size=-2]Schöpf-Mérei K.[/size]
[size=-2]37.[/size] Fiona [size=-2]2003.05.05.[/size] 15+2 31 év/2.b. Csömör 2004/02/09/ [size=-2]2004.02.09.[/size]
[size=-2]38.[/size] Kitty [size=-2]2003.05.13.[/size] 14+1 35 év/3. b. 2004/02/17/ [size=-2]2004.02.17.[/size]
[size=-2]39.[/size] Fruzsi [size=-2]2003.05.14.[/size] 14+0 26 év Budapest 2004/02/18/ [size=-2]2004.02.18.[/size] [size=-2]Kútvölgy úti Klinika / Dr. Mészáros Gábor[/size]
[size=-2]40.[/size] Gabi1 [size=-2]2003.06.04.[/size] 11+0 24 év/3.b. Szigethalom 2004/03/10/ [size=-2]2004.03.10.[/size] [size=-2]Bajcsy-Zsilinszki Kórház[/size]
</pre>
Ha valamelyik kismama be szeretne kerülni a táblázatba, vagy módosítani szeretne benne valamit, akkor azt e-mailben jelezze a tolnaisz@hotmail.com címre vagy SMSben a +421 905 584 234 számra. A levélben/SMSben küldje el az összes adatot amit csak tud: név, nicknév, utolsó menzi, szülés tervezett helye, kor/babak száma, stb.
tablazat
 


És a babócáké:
<pre>
Anyuka Baba neve Születési par. Születés napja Eltérés a kiírástól APGAR (/10)
Borsi Máté 3700g, 57cm 2003.04.20. ( - 10 ) nap
Toffifee Zsombor 4050g, 54cm 2003.04.22. ( + 2 ) nap 9/10
Csilla1 Ármin Arnold 3460g, 51cm 2003.04.22. napra pontos babaKép 10
Anna Dániel 3360g, 55cm 2003.04.22. napra pontos babaKép
Anyakati Véda 3650g, 55cm 2003.04.24. ( + 2 ) nap
Dinihe Szonja 3700g, 57cm 2003.04.25. ( + 3 ) nap
Love Evelin 3650g, 57cm 2003.04.26. ( + 11 ) nap
Snoopy Levente 3100g, 53cm 2003.04.27. ( - 17 ) nap
Andi Dániel 3200g, 55cm 2003.04.28. ( + 3 ) nap 10
Mariann Márton 3000g 2003.04.28. ( - 29 ) nap 10/8
Beus74 Gábor 3750g, 56cm 2003.04.29. ( - 13 ) nap
Dale Edina 2200g, 47cm 2003.05.21. ( - 17 ) nap 10/10
BéOrsi Julianna 4330g, 58cm 2003.05.20. ( + 7 ) nap 10/10
Ari Borbála 3300g, 53cm 2003.05.22. ( - 2 ) nap 10
Pálma Bálint 3520g, 50cm 2003.05.23. ( + 16 ) nap 9/10
Márti Vilma 3480g, 55cm 2003.05.29. ( - 4 ) nap 9/10
Nadine Zsanett 3800g, 52cm 2003.06.03. ( + 15 ) nap
Chrissy Noémi 3650g, 53cm 2003.06.05. ( + 9 ) nap
Laura Antal 2120g, 48cm 2003.06.05. ( - 9 ) nap
Babajaga Sophie 3400g, 55cm 2003.06.09. ( - 2 ) nap
Ildianyu Janka 3120g, 48cm 2003.06.12. ( - 12 ) nap 10
Angela2 Judit 3300g, 49cm 2003.06.13. ( + 7 ) nap
Ellimami Kevin Péter 3700g, 50cm 2003.06.13. ( - 4 ) nap
Mikoo Etele Antal 3400g, 51cm 2003.06.19. ( - 3 ) nap
Tina Nikolett 3800g, 55cm 2003.06.20. ( - 5 ) nap
Gallainémagdi Zsuzsanna Dóra 3590g, 55cm 2003.06.21. ( -1 ) nap 10/10
Évi_24 Petra 3500g, 56cm 2003.06.24. ( -3 ) nap
Kaska Viola Dóra 3910g, 52cm 2003.06.24. ( + 2 ) nap
Csibe21 Mercédesz Tünde 1980g, 48cm 2003.06.24. ( - 16 ) nap 9/10
Zsuzsófi Bence Sándor 3770g, 51cm 2003.06.27. ( - 4 ) nap 10/10
Virág 3280g, 54cm 2003.06.28. ( - 5 ) nap 9/10
Manócska Lili Flóra 3450g, 56cm 2003.07.02. napra pontos babaKép
Tündimami Máté 3360g, 51cm 2003.07.13. ( -1 ) nap 10/10
Anita Róbert 2600g, 50cm 2003.07.15. ( -20 ) nap
Pocóka Janka 3400g, 54cm 2005.07.17. ( + 13 ) nap 10/10
Redit Dalma 3000g, 52cm 2003.07.19. ( - 24 ) nap
Barbi Ádám Csaba 3385g, 52cm 2003.08.01. ( - 4 ) nap 8/9
Minke KépGergely 3740g, 56cm 2003.08.12. ( -14 ) nap
Hermi KépPatrik 3350g, 49cm 2003.08.13. ( - 5 ) nap
Tündér KépIlang Anna 3320g, 53cm 2003.08.20. napra pontos babaKép
</pre>
Ha valamelyik babóca be szeretne kerülni a táblázatba, vagy módosítani szeretne benne valamit, akkor azt e-mailben jelezze a tolnaisz@hotmail.com címre vagy SMSben a +421 905 584 234 számra. Esetleg kérje meg rá apát vagy anyát, hogy most még segítsen neki egy kicsit, mert o éppen a tejecskével vagy a szundizással van elfoglalva. A levélben küldje el az összes adatot amit csak tud: anyuka neve, baba neve, súly, hossz, születés napja, eltérés a kiírástól, APGAR.
tablazat
 


Tündér Kép,
eljött végre a várva várt nap és magadhoz ölelhetted annyi idő után! Csak kivárta az idejét a kis cseles! Kép
Mindenesetre óriási gratula!!!! Kép Kép Kép

Pusssz
Ann
annann
 
 


Uppsz, közben látom hiányzik a táblázatból Andy, pont nemrég töröltem az SMS-t, majd elöszedem máshonnan az adatokat és megirom ide. Nem tudom ki mit tud róla, kisfia született, júl.12-én, de sajna császárra került sor.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Multkor total meghatodtam, mert csak bekukucskaltam egy nyulfarknyi idore, es Boroka megirta, hogy visszajottem a friss anyucikhoz :-))) Annyira dragak vagytok, hogy szamon tartotok :-))) de hat ez van, meg akkor se volt idom, hogy megirjam, mennyire jolesett...

Most is csak villambeugrottam, lent mar kovetel engem az en farkasehes kis Violam :-)))
Nehez megelhetes ez a babazas, de nagy buli :-)))

Lattam a tablaban, mennyi uj babek szuletett azota, HATALMAS GRATULA minden ujdonsult anyucinak! Kép Kép Kép

Karmen,
nagyon orultem, amikor pont Teged lattalak meg a vegen, mert en meg ott lemaradtam, amikor Te eltuntel es a lanyok aggodtak miattad! Orulok, hogy megvagytok :-)))

Muszaj mennem, babam megeszi apajat :-] de majd csak cseperedunk, aztan jovok en meg a Ti utcatokba, megvan bennem a kesztetes...

Csak jokat! :-)))

Kaska
kaska
 
 


Kaska! Igen, sajnos majdnem elvesztettem a babát, de szerencsére jól vagyunk mindketten. Persze azért tényleg nagyon sokat pihenek.

Andyröl megvan az info, irok is a táblázathoz.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok Lányok!

Tündér gratulaKép Kívánom, hogy mihamarabb otthon legyetek a babóval!

1. helyKép Jajjnekem, kezdek pánikolni;)

Üdv
Szisz
szisz
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?