Bocsi az eltünésért.
Mi is elég sokat betegeskedtünk, főleg apa és a gyerkőc. Még most sem tökéletesek, egyik nap jobb, másik nap megint rosszabb. Kristóf ma éppen megint rosszabb. Bár jár bölcsibe.
Orrfolyás és köhögés a sláger. Illetve a szemük váladékozik.
Vasárnap voltunk Coca-cola télapon. Hát nagyon élveztük. Oda is mentünk a télapóhoz és fotózkodtunk. A zenés részeket végig tapsolta és próbálta ő is énekelni. Különféle játszósarkok voltak, korcsolyapálya stb.
Ma a bölcsiben is volt télapó. Tegnap nálunk is. Igazából én úgy éreztem, hogy a télapó látványa nem hozta lázba, inkább csak kapjon valamit.
A munkahelyemen, most egy nagyon jónak tűnő munkatársat kaptunk, remélem hamar sikerül betanítanom. Egyenlőre derülátó vagyok. 2 kudarc után.
Tényleg ti sem irtatok sokat.
Mivel elkezdődött a december én előre kivánok a topikunk összes gyerkőcének [/size]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!![color=violet][/color]
Nálunk vasárnap esedékes. Igazából már megkapta a hidegpárásítót. Vettünk még neki egy társast, békákkal kell golyókat bekapni és egy törpikés kocka kirakót.
Karácsonyon is gondolkodom. A legot kilöttem, mert az építés nem igazán köti le. Thomaszos készlet is szóbakerült, de tavaly kapott síneket és mozdonyt, talán párszor volt összerakva. Viszont rákapott nagyon a rajzolásra és találtam a neten Verdás rajzasztalt, ami összecsukható. Ez olyan mint egy pad asztallal. Van hozzá filckészlet, szinező és matricák is. Az ára kb 8600 Ft. Most ezen gondolkozom erősen.
Andi
Gondolom már kezditek belakni a lakást. NEm csoda, hogy a fiuknak tetszik a nagy tér.
Szilvi
Jó, hogy kigyógyultatok. Az meg külön, hogy szuper programjaitok vannak.
Britta
Jók a télapós képek, gondolom élvezték a fiúk. Remélem jobban vagy.
A többiektől bocs, hogy nem irok külön. De a karácsonyi és szülinapi ötleteiket nagyon várom.
Puszi mindenkinek!
Timi










Tortával
Ami nagyon bejött...











keresztlänyommal
4 fogas
szilveszter









