Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Judit
Gratulálok a húgodnak. Istenem de jó lenne megfogni! Olyan régen fogtam ilyen picike babát :cry: . És lehet hogy most sokan meglepődtök majd, de én mindkét gyerekemnél az első 3 hónapban élveztem legjobban a babázást.( leszámítva a szoptatást) Olyan kis puhák, tehetetlenek, alszanak a mellkasomon..... Órákig tudtam nézni ahogy aludtak. Zitánál ezt jól ki is élveztem, mert valószínű ezt többször nem fogom már átélni..... De aztán ki tudja?!

Esküvői körmök
Nekem is francia műkörmöm volt,gyűrűsujjon mintával. :lol: Aztán mikor utolsó idős terhes voltam Áronnal, leszedettem, mert a dokim is megkért rá. Tudjátok, műtét esetén fontos hogy lássák a rendes körmöd állapotát, mert oxigén hiányt állapítanak meg belőle. Meg amíg egész kicsi volt, nem mertem. Aztán mikor Áron 2 éves volt, megint feltetettem, de aztán jött Zita..... Nagyon tetszik még most is, de azt hiszem csak akkor fogok megint műkörmözni, ha dolgozni megyek. Addig tuti nem. Annyi házimunka mellett nem hiszem hogy sokáig tartana. És hogy őszinte legyek nehezemre esett mindig körmöshöz járni. De most ahová fodrászhoz járok, van körmös is. A festés alatt megcsináltathatnám. De még várok vele, májusban és júniusban esküvő hegyekre megyünk, úgyhogy majd akkor.

Reggeli
Én sem adok Zitának tejterméket,csak sajtot. Így reggelire megkapja a tápot amit általában meg is eszik. Aztán amikor mi reggelizünk, akkor kap kis kenyérdarabkákat és párizsi kockákat vagy virslidarabkákat,gépsonkát, trappista sajt kockákat. Ezeket szépen felszegeti az etetőszék tálcájáról. Vagy kiflit majszol.

És kérdeztétek. A 20.000-es autó semmit nem tud azon kívűl hogy akkus távirányítós, és olyan hangot ad ki( brúg vagy hogy írják....), mintha tényleg menne. Égnek a lámpái, és a kereke is fényt ad ki. Tényleg nagyon szép, meg minden. de ennyiért? Mondjuk a lényeg az hogy játszik vele. Tök látszik Áronon hogy boldog ha játszik vele. Szóval megérte :lol: :lol: :lol:

Nansy
Gyere már, várunk!

 
 


Sziasztok! Meli rövidits csak nyugodtan :-) ,nem zavaró, a lényeg ,hogy írj minnél többet... Berzkat! Tényleg igazad van amíg picik oly édes ,kis puha babák...már nekünk sem lesz több picur :-( ...nem baj majd nézzük itt a többiek pici babáit..,tehát lányok belehúzni (!!!),mert pici babákat akarunk nézegetni :-) :-) :-) ...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Huh,ezek a körmök!! Gyönyörűek!!

Eszembe jutott... FALFESTÉS..
Az egyik volt évfolyamtársam a főiskoláról vállal mesefal-festést,és patchwork dolgok varrását...,meg mindenféle ilyesmit.
Nagyon aranyos csajszi (3 gyereke van :D :D :D )
Meg tudjátok nézni a munkáit a www.mesekucko.hu weboldalán.. (Egyébként nagyon olcsón dolgozik).

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
 

 
 

Krisy! Már tényleg kérdezni akartam, hogy miért nem jössz gyakran,de látom a géped :-( ... Köszönöm Jenni es Ruben nevében a köszöntést... majd gyere amint tudsz... Többiek!? Merre-merre? Gyertek picit...
Judit! Hogyan érzi magát a tesód és a picike jól van?... Szerintem már mára sok belőlem ...eldugultam :-( ... puszika...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok!
Gyors leszek, mert Jankának annyira megtetszett az ittalvás, hogy duplázunk, ma is itt alszik. :lol: Tök jó volt a tegnapi nap, jöhet a 2. gyerkőc!!! :wink: :wink: :lol: :lol:
Apáék ma tartják a "tejfakasztó" bulit, szóval ismét Balu lesz az egyetlen férfi a házban. :lol: :lol: :lol:


Tesókám jól van, semmi fejfájás szerencsére, de köszi a tippeket Rubinita. Este 10- kor már tusolt, császár után 7,5 órával... Hát ő ilyen csaj. Azt mondták, ha egyikükkel sem lesz baj, már hétfőn jöhetnek haza. :shock: :shock: :shock: (szülés: péntek 14.15!!!) Jó gyorsan kidobják őket!!!

Na, mennem kell, mert vmelyik gyereknek folyton kell vmi...

Puszi Mindenkinek!!!

 


Judit! Örülök, hogy jól vannak a tesódék...s tényleg ügyi nagyon...de az nem semmi,hogy szinte 3 napra már engedik haza,vagyis nekem furcsa mert nálam a császár vasárnap hajnalban volt s következő hét péntek délután engedtek haza...de gondolom minden kórház másként csinálja...remélem nem azért tartottak engem bent mert egy nap a szoba ára 10.000 ft volt :-( ...Lányok! Kérdezhetek valamit? Már rég meg akartam kérdezni mindenkitől... Ha kényes a téma ne válaszoljatok ...vagy esetleg priviben...Nektek megmondta a nödoki és a szülésznő előre a szülés tarifáját? Mert itt ahol lakom szerintem elég mélyen a zsebbe kell nyúlni...s nem tudom néha érdemes e...ezért lennék arra kiváncsi,hogy országszerte ez milyen...én természetesen elárulom ha valakit érdekel...de mondom tényleg csak akkor válaszoljatok ha nem túl kényes ez a téma...puszi mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Nem tudtam ma jönni,mert egész nap Gergőztem...
Most meg fáj a fejem,de nagyon,úgyhogy rövid leszek.

Judit:Igen,ez a divat,ilyen hamar hazaengedik az emner lányát császár után.Én hétfőn éjjel szültem,magyarul keddtől számítva voltam bentfekvő és szombat reggel már távozhatam is.De már pénteken eljöhettem volna,csak nem akartam.
Tényleg,ilyen bizti vagy benne,hogy jöhet a következő baba?
Én tuti megőrülnék!

Rubinita:Hát én első alkalommal megkérdeztem a dokit a ,,tarifáról",met hogy pesten szültem,nem ott,ahová tartozom.
Meg is mondta,minden szívfájdalom nélkül.Nekem 5.000 volt az alkalmankénti vizsgálat,uh-val és mindennel együtt.50.000-et kért a szülésért.De nekem úgy mondta,mikor megkérdeztem,hogy ENNYIT SZOKOTT KAPNI,tehát ennyi ,,jár neki" de adhatok többet is.:)Jó,mi?Na mindegy nem panaszkodhatom,nem lehet egy rossza szavam sem rá.11-szer voltam nála vizsgálaton a terhesség alatt,de egyszer előfordult,hogy 2 vizsgálat egy hónapba esett bele,így a másodiknál nem kellett fizetnem.Magyarul 100000 forintot tett tőlem zsebre.Na,és hány terhes nő jár hozzá....Jól keresnek ezek.
Ja,és engem természetesen érdekel,meg az is,hol szültél!

Akyra:Sajnos nem megyünk holnap,mert anyu beteg,fogalmam sincs,mikor jutunk el.:(:(:(
Na,most megyek,mert szétmegy a fejem!

 


Az én esetemben egy nődoki és egy szülésznő volt ,,akit megfogadtunk'', egy miniklinikára jártam, kórházba egyáltalán nem... 7. hónapig havonta egyszer, egy alkalom 10.000 ft volt... majd 7. hónaptól 8. hónapig 2 hetente itt is 10.000ft/alkalom... 8. hónaptól hetente(!) jártam a szülésig szintén 10 ezer ft/ alkalom... A szülési tarifa a vizsgálat 10-szerese ( 90 e+10 e a varratszedés) ,.. a szülésznőnek nem volt tarifa, a párom 30 ezret adott neki,de borzasztó rendes volt... a hotelkórterem napi díja 10 ezer ft/nap...az alternatív szűlőszoba ahol vajudtam is napiáras de nem kértek érte tőlünk pénzt( azóta sem tudom,hogy miért)... s mellé még az ajándékkosarak, csúszipénzek...
Én bevallom , hogy még nem számoltam össze,hogy összesen mennyi volt Ruben érkezése... De nagyon irreális, hogy a nőgyógyászok többsége érzi azt a fölényt,amit a kismamák áldoznak mindezért, hiszen aggódnak,félnek :-( ...
de a világ minden fájdalmáért kárpótolnak minket a kicsi manóink :-) ... puszi mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
 


Gerimamy jobbulást a fejfájásodra... tudom milyen rossz,én ''padlót bírok fogni'' egy erős fejfájás esetén...próbálj pihenni sokat az éjjel,az talán segít...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok!!!

Nekünk Pesten van a magándokink.Egy alkalom uh-val vizsgálattal 8000Ft volt.havonta játram,volt,mikor csak 5 hetente.A szülés nála fix áras,80.000ft.Csúszó nincs,nem fogad el borravalót(mégjó)
Mivel koraszülésem volt,így nem a Mávban szültem.Ott lett volna az EDA 10.000ft+ az aneszteziológus fáradozásaiért 10.000Ft.Mivel ez kiesett a Szabolcs utcában,ezt megspóroltuk!Nem fogadtam így szülésznőt sem(egyébként sem tettem volna,mert a dokim aszonta,h évek óta együtt dolgozik mindegyikkel és nagyon megbízhatóak)szülés után apa adott neki 10.000-et,de alig akarta elfogadni.Szülés után néhány nappal vittünk a szülőszobára egy nagy ajándékkosarat,mert engem szülés előtt tokolizáltak(gyógyszerrel infúzióztak 28 órán keresztül,h visszatartsák a macit)ezért szinte az összes szülésznő keze alatt megfordultam valamilyen formában!És a mai napig hálát rebegek mindnek,olyan kedvesek voltak!
Hát ha összeszámolom +hozzáadom az üzemanyagárat mi is jól zsebbenyúltunk,de még mindig nem úgy,mint Rubinita.De az biztos,h minden fillérem odaadnám,ha arról lenne szó.Az,h van egy egészséges és gyönyörű gyerekem minden pénzt megér!!!!

Szép napot nektek!!!

Kép Kép
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk, mert nemrég jöttünk haza Szegedről, elhoztuk manót, és egyszerűen pörög :lol: Folyamatosan pakol, mászkál, pedig 11 óta ébren van :shock: :shock: :shock: Nem tudom mit csinált vele a mamája :lol:

Boldog hófordulót RUBENNEK

És boldog hófordulót KYRÁNAK

Na megyek és pörgök, Marcival, de nekem nem nagyon megy, mert csak 5 órát aludtam :roll: De így jár, aki bulizik éjjel :D

Később még jövök, és reagálok mindenre!

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Egyetlen egy mondatra van időm, és kedden este 21:11 kor szültem csaszival és szombaton reggel már jöttünk is haza :wink:
Ugyhogy ez a szokás! Ha nincs semmi gond akkor haza lehet menni :)

Na megyek is! Holnap jövök és teleírom az oldalt :wink:

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Elöszőris Kyrának boldog hófordulot!!! :lol:

Na úgy néz ki, hogy mostmár lesz gépem és tudok sürübben jönni. :lol: :lol:

Rubinita: Szerintem nekem volt a legdrágább orvosom sajnos így utolga visszanézve. :( Nálunk egy vizsgálat ami havonta egyszer volt az 17000,- a ctgét a 30. héttől nézték hetente ami alkalmanként volt 5000,-, a szülés ára fix: 120.000,- és nekem nem volt szülésznőm, de aki akkor éppen ügyeletes volt az annyira kedves volt, hogy neki még adtunk egy ajándékkosarat és 20.000,-. Én a MÁV kórházban szültem ott a csecsemős nővéreknek és a szülésznőknek akik ügyeltek ránk azoknak vittem még 1-1 tálca süteményt. Egyébként én szombaton szültem éjjel és csütörtök reggel jöttem haza. :lol:

Judit: Akkor lassan nálatok is beindul a kistesó gyártás? :lol:

Képzeljétek Dávidnak is kijött a popsiján a pelenka kiütés, de hogy miért? Majd ma jön a dokinéni hozza az oltást és akkor majd megmutatom neki.
Na mennem kell mert hamarosan idulok nődokihoz... :?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok!

Jajj lányok, adjatok valamit amivel le tudom kötni a figyelmemet....a héten kéne hogy megjöjjön, és én már megőrülök....tuti meg fog jönni amilyen szerencsém van, de én már azt számolgatom, hogyha most mégis terhes lennék mikor születne, és már az akkori időpont szerinti topikot olvasgatom... :oops:
Persze nem írok oda, mert az már durva lenne, de ez is az! Komolyan, Kyrával nem voltam ennyire felvilágosult az elején és így nem is izgultam ennyire... :? De most...pedig tudom hogy nem szabad ilyennek lennem...de hát... :oops: :oops: :oops:

Szóval adjatok valami feladatot amivel lekötöm a figyelmemet!

Köszönjük a hófordulós gratulát :)

Judit, gratula tesódnak, nagyon szép kisfiút szült :) Bár a neve fura, de a bébi gyönyörű :) Janka hány éves?

Krisy örülök, hogy most már te is beindulsz szép lassan :wink: Gyere minnél többet! És mesélj mik történtek veletek :) Miket csinál már a nagyfiú :) Ja, és igen nő már a haja, bár még mindíg kevesebb van neki mint néhány olyan babának akik már iszonyat hosszú és mennyiségű hajjal születtek, de én imádom a kopi kis fejét :lol:

Rubinita, apa és a tévénéző gyerek! Hát nálunk Kyra több kosár meccset látott már mint én valaha :lol: És szerintem ha elkezdődnek megint a tavaszi, nyári nagy streetball versenyek itt a környéken akkor már majd élőbe is megint drukkolhat az apjának :lol:
Tavaly is kinn voltunk sok meccsen, de akkor még kicsi volt, most viszont nyárra már tuti tudja mondani az apjának, hogy "hajrá apa" :lol:

Gerimamy, hát azt látom, hogy nem értetek ide :lol: de anyudnak jobbulást! És remélem hamar látjuk azért egymást :)

Nálunk a havi vizsgálat ára 7000 volt de a ctg a végén már a korházba volt ott tehát nem kellett fizetni! A szülést mi megkérdeztük kerek perec és mondat hogy 25 és 150.000 között kap álltalában, ki amennyit tud, ő ebből nem csinál problémát, lényeg a szép és egészséges gyerek!
Mi 50.000et adtunk!

Na felkelt Kyra megyek....később jövök :)

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Csak gyors,mert itt nyíg az ölemben.

Akíra,szerintem nem gáz,ha ennyire izgulsz és már azt a topikot olvasgatod...és tuti nem fogja semmi erről elterelni figyelmedet és ez így is van jól...azért ne görcsölj!!!!Szorítok nagyon!!!

Nikole,de jó neked,h buliztál.Én is kimozdulnék már.Mondjuk egy jó koncertre...igaz végig izgulnék,h mi van a manómmal...

Képzeljétek,szombaton kiborultam.Nem tudom,h másnál is van,v volt-e így,v csak én vagyok ilyen szerencsétlen?Ráadásul pont anyu névnapját tartottuk,így mások stéjét is elcsesztem,nem csak a magamét.Mindenen elbőgtem magam,minden idegesített,igazi fúriaként viselkedtem,szegény öcsémet lekiabáltam a semmiért...rem.csak egy hormonváltozás,v front és nem lesz ilyen többé..
Adjatok tanácsot!!

Mennem kell,szép napot

Kép Kép
 


A tegnapi később most van :oops: , de azért próbálok reagálni mindenre.

Hú, azt hiszem nekem volt a "legolcsóbb" a szülésem, pedig én rengeteget jártam a dokimhoz a problémák miatt, de nagyon rendes volt. Szóval nála egy vizsgálat 3000-4000 Ft és egy UH is, de én annyit jártam hozzá az elején, hogy sokáig nem is kért pénzt, mert azt mondta, hogy ha megmarad a baba, akkor úgyis sokat fogok neki még adni. Na, szóval nagyon a szívén viselte a dolgunkat, bármikor hívtam nagyon rendes volt, és ha bajom volt, és a kórházban volt, soron kívül nézett meg ott, persze ingyen, mert ott ugye főleg nem kért pénzt. Szóval én mikor már kényelmetlenül éreztem magam, akkor borítékban adtam neki egy 10.000-est, de ez már vagy 5 ingyen vizsgálat után volt. Egyébként a magánrendelőben mindig azt mondta, hogy semmit nem kér, de ha akarok, akkor adjak, amennyit gondolok. Na szerintem ez sem a legjobb, mert mennyi az, amit illik adni. Na én végülis 2000-et adtam így neki alkalmanként, kivéve a végén, mert akkor már nem kellett annyiszor mennem, akkor elkérte a 4000 Ft-ot, viszont a ctg a kórházban volt, és az ugye nálunk igyenes. A szülésért 40.000 Ft-ot kapott, érdeklődtem, hogy mennyi a tarifája, persze nem tőle és kapott még mellé egy lovas albumot, mert imádja a lovakat, van is neki. Szóval ennyi, és rendesen mikor meglátta az albumot, olyan édes volt, megkérdezte, hoy adhat-e egy puszit, mert olyan aranyos és kedves vagyok :oops: Mondjuk ő olyan 37 éves körül van :oops: Kérdeztem is a párom az elején, mikor először voltam a dokimnál és tudatosult bennem a kora, hogy nem zavarja, hogy a nődokim fiatalab, mint ő? :lol: Erre azt mondta, hogy ha megbízok benne, akkor ő is... Ja, és egy jóképű, magas pasit képzeljetek el
:wink: Tele van fiatal csajszi pácienssel, vajon miért? :lol: :lol: :lol:
Mennem is kellene hozzá rákszűrésre, de valahogy annyira nincs kedvem :oops: Bezzeg mikor terhes voltam, alig vártam, hogy mehessek, és lássam a kis manót :lol:

Köszi a reggelis tanácsokat, ma megyünk a dokinénihez receptért, és megkérdezem őt is, hogy mit javasol, de találkoztam a védőnénivel pénteken, és ő is azt mondta, hogy ehet már zsömlét sonkával, de teljes kiörlésűt vegyek, ne fehéret adjak neki. De ugye a kifliből a simát nyammogja :roll:

Krisy: jegyeztem Dávid adatait, remélem gyorsan elmúlik a kiütés a popsijáról.

Akíra: én teljesen megértelek, én Marcival is ilyen voltam :oops: Ráadásul nekem ugye akkor is megjött, mikor már terhes voltam, szóval szörnyű csalódásként éltem meg, de annál nagyobb öröm volt, mikor a teszt mégis pozitív lett :lol: Én tudnék neked feladatot adni, tudod, ütni kell a fejem :lol:

Judit, gratula a csöppséghez, olyan gyönyörű, rám is úgy rámjött a nosztalgiázhatnék! Gyönyörű baba, remélem jól vannak.

Ja, és én csütörtök reggel 7.30-kor szültem és vasárnap reggel, már jöhettünk is haza. Mondjuk én rendesen szültem és nagyon nem is bántam, sőt, már alig vártam, hogy a párom kézben tarthassa Marcit, mert nálunk nem lehetett bejönni a babákhoz, így csak születéskor volt vele, de akkor ugye vagy 2 óra hosszát.

Na most megyek, mert fel kell tennem Marci ebédjét!
Majd még jövök, és ha valaki kimaradt pótolom...

Kép
Kép
 
 


Sziasztok csajok! MEGJÖTTEM!

Úgy néz ki, kivégeztem végre ezt a vizsgaidőszakot. 19 vizsgám volt az utóbbi két hónapban, ebből a legtöbb az elmúlt kb három hétben. Kivagyok, de megérte. Bár még várok néhány eredményt, + pénteken még tuti be kell ugranom szóbelizni egyet, de lényegében végeztem. Most két hét szünet, aztán folyt. köv.

Nem tudok még mindenre reagálni, de igyekszem. A visszaolvasás sokszor csak hézagosan ment. :oops:

Meli - üdv közöttünk. :)

Nikol - küldtem privit az adatainkal, szülinap, egyebek, lehet, hogy nem kaptad meg, ezért gyorsan leírom ide is:
Szülinap - március 8. - 26. leszek idén
Névnap - július 29. Márta a lányzó is, és én is

Akíra - Babaprojekt ezennel nálunk is indul. :lol: Remélem nem tart annyi ideig, mint Mártikánál. Rá négy évet vártunk, de most igyekszem előbb teherbe esni. Sajnos az izgalomra nem tudok gyógyírt, én is ilyen vagyok általában. Bár az is igaz, hogy mikor végre teherbeestem két hétig nem tűnt fel, hogy késik... :lol: :lol: :lol: Na ilyet is csak én tudok. :lol:
Kyrának boldogságos hófordulót!

Judit - Gratula a picihez!

Gerimami - remélem jobban vagy.

Szülés
Magándokihoz jártam, három hetente 7000, ebben benne volt az uh is. Ctg szintén a magánrendelőjében volt, de az ingyenes. Szülés 65000, de első szóra bejött éjjel. Szülésző 20000. Alapítványi szobában voltam, egyágyas, 9000/éj, apa bent aludt velünk. Szombat reggel született Mártika, kedden reggel jöhettünk haza. A szülés maga "könnyű, gyors szülésnek" mondható, elfolyt magzatvízzel mentem be, három órát vajúdtam összesen.

Magasság
Hmmm, hát izé... 158 centi. Van valaki, aki még nálam is kisebb?
:lol: :lol: :lol:

Márkikám kuszmákol! :lol: :lol: :lol: Már nem kúszik, de még nem is mászik. A kettő között valahol. És felül. Még támaszkodik, de egyre ügyibb. Kipakol, bepakol mindent, megszerzi amit nem lehet, és barikádot kellett építeni a szobaajtóba, mert megszökik. Elkezdtem neki darabos hamit adni, szépen eszegeti ha nem túl fáradt. Eszik már liszteseket is. A hétvégén családi szülinapon voltunk, persze a csokitortát meg kellett kóstolnia. :P Valahogy jobban bejött nála mint a spenót. Nem is értem... :lol: :lol: :lol:

Sokmindent és sokmindenkit kihagytam, ezer bocsánat érte, előbb utóbb, csak utólérem magamat.

millió puszi mindenkinek

Kép

Kép
 
 


Sziasztok

Végre mindenki itt van újra :P .
Nansy
Gratulálok a vizsgáidhoz! Átérzem, mert én is Áronnal csináltam végig a fősulit, meg mellette a nyelvsulit, nyelvvizsgát,hát nem volt egyszerű. Aztán most meg végképp nem.... A záróvizsgám még várat magára. :oops: :oops:

Tényleg Akíra, egy jó kis munka, hogy hamarabb teljen az idő: megírhatnád a szakdogámat :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: . És ne legyél ideges!!!!!!!!

Nikol
Kérted a névnapom: november 25- Katalin
És vannak friss adatok Zitáról: 9970gr és 77 cm. ( Ha jó a mérés, 4 cm-t nőtt egy hónap alatt). Mondjuk a téli overállját már kinőtte
:roll: . November végén vettem neki, akkor még kicsit nagy volt, most meg nem bírom ráadni. Már síelésre is az Áron régi cuccát kellett ráadnom. De most kapott egy szép kiskabátot. Gondoltam ezt már jobban ki tudja használni, mert hát jön a tavasz :lol: :lol:

Szülés
Hát én problémás eset voltam Zita előtti két nem sikerült terhességem miatt, így amikor kiderült hogy terhes vagyok ismét, a dokim nagyon örült hogy ilyen hamar bevállaltuk a következőt, és azt mondta hogy szó sem lehet arról hogy fizessünk neki, volt már elég gondunk....Hát nem rendes? Utána meg 25 hetes koromig Pestre kellett járnunk a SOTE egyesre a genetikára, hát ott nem is tudtunk volna kinek fizetni, meg nem is akartunk. Úgyhogy első fizetéses vizsgálatunk20 hetesen a 4D-s praxisos UH volt, 13000 Ft. Utána tán havonta jártam a dokimhoz, az ugye 4 hónap, na akkor már csúsztatgattam neki egy kis lóvét, bár nem nagyon akarta, de azért elfogadta. Szülésig kb.15.000 Ft-ot összesen.
Hát a szülésről ugyan lemaradt, mivel 10 perccel volt fenn Zita születése előtt rámnézni, de hát nem úgy nézett ki mintha már jönne a gyerkőc. Aztán amikor kiment minden annyira gyorsan beindult, hogy a szülésznők szaladtak érte hogy jöjjön gyorsan, de nem ért fel az első emeletről a másodikra szegény.Zita nem bírta kivárni , éppen kibújt mire felért. Szóval már nem nagyon volt dolga. De hát azért a pénzt odaadtuk neki, 100.000 Ft-ot.( És ezért persze kétágyas szobában voltam, külön zuhanyzó, Wc-vel. Nem kelett külön felárat fizetni)Ennyit kapott Áronnál is, hát most nem akartuk megtenni hogy nem kap, vagy csak kevesebbet. Végülis nagyon rendes, bármikor hívhatom, és még megyek hozzá... Tehát összesen kb. 115000 Ft a dokinak + 20.000 a két szülésznőnek. És hát a Pesti utak..... De nem számolgatom, lényeg az egészséges kiskópé :lol:

Gerimamy
Mi van veled? Teljesen "elfogytál "már, hogy alig jössz? :cry: :wink:

Csajok!
Nálatok is ilyen csodaszép idő volt ma? Én annyira élveztem. Jó nagyot sétáltunk Zitával a napsütésben. Olyan jó lenne ha már tavasz lenne......

Most mennem kell szülőire az oviba, de mire visszajövök írjatok jó sokat!!!!!!!!!

 
 


Sziasztok!!!

Képzeljétek,barátnőztünk,van egy 4 hós kislánya,ő Dénes menyasszonya,annyira kifáradt,mert ott nem tudott elaludni,h a babakocsiban ebben a gyönyörű időben 2 órát aludt!!!!!!!!Így ma össza 3 órát babakocsiztunk!!!!Ki vagyok virulva!!!!Ennyit a téli depresszióról!Végre!!!!
Nansy,de jó,h ti is babaprojekteztek!!!!!!!

Nikole,az én dokim is nagyon magas és jóképű,iagazi sármos pasi!!!De ő már 54 éves!!!!És nagyon jó a hangja,imádom a különleges hangú embereket!!!

Berzkat,legutóbb Dénes is 3 cm-t nőtt egy hó alatt!!!!!Zita is milyen nagy!!!És nem sokára egy éves lesz!!!!Milyen tortát sütsz???

Szép napot mindenek!!!

Kép Kép
 


Sziasztok!
Köszönöm a hiányolást,jól esett!

KYRA ÉS RUBEN:UTÓLAG IS NAGYON BOLDOG HÓFORDULÓT KÍVÁNOK!
DE MOST NÉZEM:MÁRTIKÁNAK IS BOLDOG HÓFORDIT!

Üdv itt végre Nansy!Aztán tessék mostmár sűrűn jönni.A vizsgákhoz gratulálok,tudtam én,hogy sikerül!

Nem fogytam el,sajnos,csak nem igazán voltam gépnél a napokban.
Apa fogorvoshoz jár,meg holnap van az éves vizsgája a munkahelyén,aztán megint fogrvos és szájsebészet....Szóval sokat vagyok nélküle és nincs annyi időm.

Fogyás:Hát az az igazság,hogy ugye 2 hétig csináltam azt a diétát,amit veletek is megosztottam.Fogytam is 4-5 kilót,de az utolsó 2 napjában a semmitől is híztam 2 kilót,úgyhogy most ismerőseim tanácsára taktikát váltottam.Ma kezdtem el,hogy csak párolt zöldséget eszem és csirkemell felvágottat,naponta 4x keveset.
Remélem beválik!Apa vett nekem olyan tablettát,amit most reklámoznak a tv-ben,Bio CLA+T.Holnaptól azt is szedem.Kíváncsi leszek.

Meli:Mi is ma egész délután sétáltunk,annyira szép idő volt,remélem ilyen lesz mostmár többször.Imádom a tavaszt!

Akyra:Ne görcsölj rajta,annál roszabb!Mondom ezt én,akinek azért nem jött össze másfél évig a baba,mert annyira rá voltam kattanva.
:oops:Nekem anno úgy jött össze a baba,hogy el kezdtem szedni az aloe Verát és foglalkozni is vele üzlet szerűen.Elvonta a figyelmem teljesen és elsőre sikerült teherbe esnem!Szóval,próbáld meg,hogy valami nagyon lekössön,tudom ezt nagyon könnyű mondani,de tényleg így van.

Később még jövök,de most kezdődik a Barátok!:)

 


Jó reggelt!!!

Gerimamy,biztosan sikerül a fogyókúra!Csak ne idegeskedj rajta(tudom,könnyű mondani)
Szájsebészet....brr,nekem is mennem kellene a fgodokimhoz,de nehezen veszem rá magam!
Én abban a hónapban estem teherbe,amikor megtudtam,h hormonálisan minden rendben van benn.És előtte egy hónappal elkezdtem inni az Aloe Berryt.+ginzenget ittam,heti 2 ampullával.Nem tudom,h melyik segített jobban,a megnyugvás,h rendben vagyok,v a többi,de tény,h akkor össze is jött!!!!

Mennem kell,szép napot

Kép Kép
 


Sziasztok!

Ma megyek be Pestre nővérkémmel találkozni, ugyhogy nem igen leszek itt napközbe, max. délután, de azt meg még majd meglátjuk!
Ugyhogy azért próbálok meg most írni, hacsak Kyra közbe nem szól és fel nem kel :)

Ma volt az első tápszer mentes éjszakánk, és jelentem átaludta az éjszakát :lol:
Remélem megtartja ezt a jó szokását, és ilyen szépeket fog aludni! Na persze most így 8 után senki ne gondolja, hogy még nem kelt, fel...dede! Reggel 6kor felkelt, követelte a tejecskéjét, de miután megitta már aludt is tovább :) Szóval ügyes az én kis Visonkám :)

Levettem a vonalzómat amint látjátok, mert az még inkább arra ösztönzött, hogy azt figyeljem, hogy mikor is kéne megjönnie! Bár, hogy őszinte legyek szerintem meg fog jönni, mert fájdogál a hasam és különben sincs semmi olyan érzésem mintha lenne valami :) De most már aktívan keresek magamnak elfoglaltságot (az őrült kutyám és két macskám és enyhén hiperaktív gyerekem mellé :lol: ) ami leköt és remélem így jobb lesz:)
Szakdogák jöhetnek, de felelőséget nem vállalok, és Nikole....ütögetem én a fejedet, abba nem lesz hiba! :lol: De komolyan, küldjél minnél több dolgot, kérdést, javítandót és most már belevetem magam :wink:

Gerimamy, én drukkolok neked a fogyáshoz! De nekem már most az az 5 kiló is jó volna :D Kicsit jobban indulnék neki egy terhességnek! De ha most megjön tuti peteérésig fogyózok egy nagyot :D

Mégegyszer köszönjük a hófordulós gratulákat :)

Kérdés! már kitaláltam pár jó dolgot Kyrának szülinapjára, de nálunk annyi nagyi meg tesó meg nagynéni van, hogy kellenek az ötletek! Eddig az biztos, hogy veszünk neki egy FP kisvonatot amit nem kapott meg karácsonyra, egy kinti-benti 3 funkciós hintát, egy nagy labdát amin ugrálhat, mert unokatesóknak van és imádja, és egy FP járássegítőből átalakítható kismotort! Szóval eddig ezek vannak, de ez nem annyira elég...kéne még egy két jó ötlet, hogy mit vegyünk neki :) Szóval ha valaki tud segítsen :)

Nansy, hajrá nektek is, babásodj hamar :) Drukkolok nektek :)
És jó, hogy megint itt vagy :) Te is, Krisy is, most már tényleg együtt a kis csapat megint :) De Bacsbern azért írhatnál többet te is :wink:
Ja, és Nansy, nagyon ügyes már Mártika! Örülök, hogy így fejlődik! Hordjátok tornázni még?

Nikole, mekkorákat nőttetek már, és mit javasolt a dokinéni nektek reggelire? Ja, és képzeld el, találtam kukoricapelyhet vagy darát vagy mit :lol:

Na most megyek mert kislánykám úgy hallom lassan felkel :)

Legyetek jók, ha tudok jövök még, ha nem akkor majd holnap :)

KépKép
KépKép
 
 


SZIASZTOK!

Nem voltam 1 pár napja mert Apával kicsit össze kaptunk és nagyon rossz kedvem volt /van megbeszéltük a dolgokat de még mindig nem az igazi, sajna mindketten olyan makacsok vagyunk.... :(
de nem fárasztalak titeket ezzel
Vissza olvastam 1-2 hsz-t de még nem sikerült mindent .....

Csajok és akkor a jó hír az én kislányomnak kijött végre a felső 2 foga is tök egyszerre növekednek :D szal már 4 fogacskánk van.

Akira
hogy-hogy tápi mentes éjszaka??? Akkor mit vacsizott Kyra?? Már jó volna nekünk is elhagyni az esti tápit is.
eKistasóhoz megy a drukk ezerrel :lol:

Gerymami
Én is drukkolok a fogyihoz, nekem sajna nem jött össze még az a minimális sem hogy este 6 után nem eszem..... de muszáj elkezdenem mert mindjárt itt a nyár és azért szeretnénk menni fürcsizni majd de hát ilyen hurkákkal :oops:
Ha leírnád te pontosan most mit kezdesz el és meddig kell csinálni akkor annak örülnék hátha én is kedvet kapok :roll:

Nansy
Jó hogy újra itt vagy
Na és hatalmas gratula Mártusnak hogy ilyen kis ügyike :lol:
Kistesóhoz neked is megy a drukk olyan jó lesz megint babás képeket meg pocakos képeket nézegetni,szal csajok mindent bele :lol:

Meli
Szerintem én még nem üdvözöltelek
ÜDV KÖZTÜNK :D

Ja ésa kébzeljétek Dorina tegnap óta nagyon dumál most elkezdte ezt a TETETETE meg DÁDÁDÁ eddig is mondta a megáét de ilyen "értelmesebb szavakat" nem mondott .IMÁDOM A KIS SZÁJACSKÁJÁT AHOGY MONDJA ÉS NEKI IS BAROMIRA TETSZIK CSAK MONDJA ÉS MONDJA.

Nikol
Marcinak boldog hófordulót!

Kyrusnak mg utólag is boldog hófordulót

Na ennyit egyenlőre most megyek és pótolom a hiányosságaimat.
Szép napot nektek
Vendég
 


Sziasztok!

Nansy, de jó, hogy jöttél! Megkaptam a prividet, válaszoltam is rá, de akkor ezek szerint azt nem kaptad meg :roll: Mártika nagyon ügyes, mondtuk mi, hogy gyorsan utólér minket! Tehetnél fel képet róla, mert már bizti nagyon sokat nőtt, mióta nem láttuk.

Bacsbern köszi a hófordulós köszöntést!!! Remélem minden megoldódik! A makcsságot ne is mond, mi is azok vagyunk a párommal nagyon, és ezért mi is szoktunk marakodni, de szerencsére gyorsan túltesszük magunkat rajta.

Tegnap voltunk a dokinéninél: Marci 8680 g és 74 cm. És végre nem kell szednünk tovább a vasat, de így fél év után már nagyon nem bánom :roll:

Na Marci fel is ébredt, de amíg nem jelez hangosabban, írogatok :lol:

Akíra: reggelire ma már sonkás kenyeret (teljes kiörlésű - ezt mondta a dokinéni) ettünk, mondjuk Marci most épp az alig evős időszakát éli, szóval nem csúszott le túl sok belőle, utána meg kapott tápit, mert a dokinéni azt mondta, hogy még kell naponta kétszer, főleg úgy, hogy sokat alszik éjszaka, kell neki a fehérje reggel. Na ne kérdezzétek az összefüggést, de ő bizti tudja. De persze a tápi simán lecsúszott. Nem tudom miért imádja ennyire :roll:

Berzkat: Zita szép magas csajszi lesz, mondjuk ez az overál dolog nálunk is neces lesz, de én bízom benne, hogy kihúzzuk most már, nem nagyon akarok neki venni másikat erre az 1-2 hónapra. Mondjuk hogy ebben a jó időben csak gatyesz és dzseki volt rajta (kesztyű nélkül) csoda jól elvolt a kocsiban, kaparászott, játszott, beszélgetett, az apja meg csak csodálkozott. Hát igen, ő még az ordítós Marcival sétált utoljára :lol:

Ja, és addig olvasgattam a nőgyógyászos dolgokat míg "kedvet kaptam" és tegnap elmentem rákszűrásre. Hát már épp itt volt az ideje, de azért is húztam, mert ugye mi is tervezzüka kistesót és terhesen nem akarom, hogy csináljon. Szóval jól kifaggattam a kistesós dolgokról, úgyhogy tavasszal, nyár elején nálunk is indul :wink: Néha ugyan azt gondolom, hogy még nem vagyok felkészülve, de majd ha Akíra és Nansy is meséli majd a kismamás élményeit, tuti teljesen rámjön majd :lol:

Na most megyek, mert Marci már kezdi hallattni a hangját :lol:

Kép
Kép
 
 


Sziasztok

Na, reggel óta most van egy kis idő. Itt volt unokatesóm, tök jót dumcsiztunk. Kicsit feldobta a napomat. :lol: Ajaj, úgy hallom Zita ébred. Remélem még egy kicsit kihúzza....

Bacsbern!
Már épp írni akartam hogy merre jársz? Jó hogy jöttél.
Gratula a fogacskálhoz. Nekünk is most jönnek a fölsők, de ugyanúgy egyszerre mint nektek. A bal már áttört, a jobbnak csak a sarka. De már ideje, mert már úgy nyálzunk mint valami kutya.

A makacsságról annyit, hogy nálunk hál istennek sem én, sem a férjem nem olyan nagyon makacs ( csak egy kicsit), úgyhogy nagy viták nincsenek. Ha van is, mindig ilyen hülyeségeken( szétdobált ruhák, asztalon hagyott cuccok evés után, és persze azon, hogy egy kicsit most már ő is játszhatna a gyerekekkel, főleg Zitával...)Áronnal már tök jól elvannak, de Zitával nem nagyon bírja sokáig. Jobban szeret legózni meg playstation-ozni mint Zitával gügyörészni. Hát ez van. Pedig imádja, csak nem tudom.... Férfi.


Nőgyógyász
Én is készülök a jövő héten. Rákszűrés, és spirált akarok feletetni. Valahogy nem bírom a gyógyszert. Minden reggel úgy ébredek hogy hányingerem van. És az alatt a 7 nap alatt amikor nem kell szedni, semmi bajom. Kicsit idegenkedek a spiráltól is, de a dokim szerint az a legjobb. Hát majd meglátjuk.

Nikol
Kedvet kaptál Akírától és Nansytól?????? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Látom nálatok sem túl gyakori az apás séta :cry: Hát nálunk sem, de ha jön a tavasz, nincs kegyelem. Minden délután közös séta lesz a gyerekekkel. Ilyenkor már féretesszük az autót, és sétaképpen le szoktunk menni a szüleimhez. Áron bicózik vagy kvadozik, mi meg sétálunk. Kis fagyi, stb.... De jó lesz!!!!!!Alig várom. És olyankor a város összes gyerekét kint sétáltatják a dunaparton...... Sok-sok gyerek, sok ismerős. Úgy imádom. Mi lesz ha megnőnek a gyerekeim ?:roll: :roll: :roll:

Akíra
Kyra nélkül voltál tesódnál?
Én ugyanúgy éreztem Zitánál hogy meg fog jönni, mint máskor. Ugyanaz a tompa valami, fájásnak nem nevezném, csak olyan érzésnek. És nem jött meg :lol: :lol: Úgyhogy még bármi lehet :P
Ja, és küldöm a szakdogámat :wink:
Ajándék: szerintem elgondolkodhatnál a lábbal hajthatós kismotoron is. ( Persze ha még nincs) Nyáron már simán tud vele menni, és addig is jó játék, Zita már játszik vele. Ráül, forgatja a kerekét, kezdi hajtani a lábával.Ezt nagyon szereti minden gyerek. És olcsó is, csak a cipők nem, amiket elkoptatnak vele :lol: :lol: . Vagy kérjél tavaszi rucikat. Kiskabát, kisgatya, stb.. Az úgyis kell, annyi játék, meg amúgy is felesleges. Már így is felsoroltál egy csomót :roll:


Meli
Megnyugtattál. Azt hittem csak az én lányom nő ilyen rohamosan. De ha Dénes is 3 cm-t nőtt, akkor OK.
Zita szülinapján még nem tudom mi lesz. Meg azt sem hogy mit fog kapni. Valószínű a tortán kívűl nem sok mindent, mert annyi játék van itthon, hogy nem férünk el..... Valószínű inkább pénzt kérünk mindenkitől és tavasszal veszünk neki belőle szép rucikat. Az úgyis kell. Meg tavaszra bővítjük a lakást, külön szobát csinálunk Zitának. Úgyhogy oda is kell a pénz....

Gerimamy
Csináldd az Atkins diétát! Igyál sok-sok vizet és ne egyél kenyeret. Hidd el tök jó diéta, sógornőm már -8 kilónál tart, 1 hónap alatt, és nem éhezik. És már kell ennie kenyeret is, mert csak két hétig nem lehet . Nekem is lement már nem tudom mennyi, mert nem mérem.
Itt nem a vízveszteség miatt fogysz le hirtelen mint a többi diétánál a koplalás miatt.
Mondjuk amit írsz az is hasonló. Párolt zöldség és hús.....Én is ilyeneket eszem
Ja, és Gergő nagyon édes mint FŐNÖK. És nem igaza van? Végülis ő a főnök. Nálunk is a gyerekek a főnökök, csak próbáljuk úgy csinálni hogy ők azt higgyék hogy mi vagyunk :lol: :lol:

Atyaisten, regényt írtam...
De most már átadom a helyet nektek :wink:

 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a sok dícséretet mozgásunkkal kapcsolatban. :oops: Akíra- igen, járunk még gyógytornászhoz, minden héten. Kész küzdelem, még mindig végigsírja a foglalkozásokat, de nem baj, inkább most sírjon, mint később legyen valami komoly problémája.

Berzkat - Mi is sétálgattunk ma egy kicsit, de Mártusom mostanában nem csípi tulzottan a babakocsit. Bár ma egész jól bírta. Már nagyon várom a tavaszt. :)

Gerimami - Nagyon ügyi vagy, hogy már ennyit fogytál. Csak így tovább, kitartás. Mindig van holtpont, mikor megáll a fogyás, de ne add fel, szuperül csinálod!

Akíra - Remélem jól telt a napotok. Szülinapi ajándékötlet: esetleg kicsit előre gondolkodva - rongybaba, egyszerű játék babakocsi, Montessoris játékok, kirakók, építőkockák, búj-búj vár. Bár én is inkább tavaszi rucikat kérnék.

Bacsbern - Civakodás nálunk is előfordul néha. Mi inkább a hevesebb típusba tartozunk. Kb kéthavonta összekapunk, kiabálunk, összehordunk hetet-havat, de fél óra múlva béke van. A vita általában a nagyszülők miatt van. :(
És utánna jó nagyot békülünk. :oops: Nagyon ügyi Dorina, hogy így dumcsizik! Meg lehet őket zabbantani! :D

Nikol - A kistesóval még nekem is vannak kétejeim, de ismerem magamat, akármikor vállalnánk be, mindig is lesznek. Nem is kétejek, inkább aggodalmak. De már az igen felém billen a mérleg. Ráadásul én imádtam a terhességet, már alig várom. :)

Mártikámnak ma borzasztóan anyás napja van. Semmi nem jó neki, csak ha az ölemben van. Olyankor persze vigyorog, incselkedik, simogat, stb. Ha leteszem rögtön nyűgi. Most is itt ül az ölemben. Nálatok is vannak ilyen napok? Vagy ez a vizsgaidőszak utóhatása?

Kép

Kép
 
 


Hoztam képeket.

Kép

Kép

Kép

Kép [/img]

Kép

Kép
 
 


Sziasztok

Vagyunk mi is csak mostanában rengeteg dolgom van. :(

Bacsbern: Fel a fejjel viták nálunk is előfordulnak főleg mióta megvan Dávid, mert én egy kicsit úgy érzem Apa elhanyagol érzelmileg. Na nem a szexre kell gondolni csak az odabújások, ölelések, puszikák hiányoznak, de ő azt mondja hogy sokat dolgozik és már nincs energiája erre. :(

Nansy: Jó, hogy jöttél és gratulálok a vizsgákhoz. :lol: Örülök, hogy Mártika már ilyen sokat fejlődött és nagyon huncut kislány. :lol:

Akíra: Nyugi és ne akard annyira én szurkolok. :lol:

Garimamy: Gergő nagyon aranyos a képeken. :lol: Gratula a fogyáshoz én még nem vettem magamon lelki erőt hozzá, de már annyit megtettem, hogy az édességeket teljes mértékben elhagytam. :lol:

Nikole: Láttom Marci már sonkás kenyeret reggelizik én is gondolkodtam rajta, hogy lassan abbahagyom a tejpépet reggelire és mi is már rendesen reggelizünk majd. Nyáron Marci már rendesen élvezni fogja a babakocsis sétákat hidd el. :lol:

Rólunk annyit, hogy Dávidnak tegnap volt egy balesete szegény úgy eleset, hogy elharapta a nyelvét és folyt ki a vér a száján, annyira sajnáltam szegényt. :(
Mostanában gyakorolja az elengedett kézzel való állást pár még nem igazán megy mert csak pár másodpercig képes állni aztán lehuppan fenékre. Most kezdte el a dolgokat nem csak le pakolni valahonnan hanem felis rakni. Illetve rájött, hogy hogy kell kinyitni a szekrényajtót :? Bár az a szerencse, hogy még nem érez késztetést arra, hogy kipakoljon a szekrényből meg a fiókokból most csak még huzogatja őket.
És úgy veszem észre mintha kezdeni jönni az alsó két kettes fogacska is, de majd megláttjuk. :shock:

Na most mennem kell mert felébredt......

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok!

Mi van itt? :shock: Kihalunk? :roll: Tessék írni! :twisted:

Nansy, még mindíg gyönyörű a kislányod :D
A FP kisvonattal játszik Mártika?

Na ennyi fért bele, mert Kyra fel kelt majd még jövök!

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok! Ruben oly nyügös a napokban. Nem tudom mi baja lehet, s ettől én is nyügi vagyok s az egészet apán csapom...de elég jól birja :-) ...hogy tud mindig ilyen nyugodt lenni...Lányok irjátok már meg,hogy mi a homeopátiás bogyó neve ami enyhiti a fogzási fájdalmakat, s milyen adagban kell szedni?...Akíra mikor tesztelsz? Irj feltétlenül ha tudsz valamit...Reagálok mindenre...este jövök...puszi mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
 


Most nincs több időm, de Chamomilla 15 Ch a homeos bogyó, és 5*3 bogyó adható feloldva

Kép
Kép
 
 


Nálunk is elég nyügi van, de Dávidot a hidegfront üti ki ezt már megfigyeltem. :(

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Most nézem és nem is kívánta tegnap

MARCINAK NAGYON BOLDOG 10 HÓNAPOT!!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Rubinita: Látszik, hogy az előbb nagyon rohantam, 3*5 golyócska a homeósból :oops:

Krisy: Köszi!!!

Na most megyek, mert a párommal felváltva ülünk a gép elé, de most munka ügyben. Remélem azért holnap ha elmegy dolgozni idejutok! Hát igen, a függőség nagy úr :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
 
 


Sziasztok! Elnézést kérek azoktól a babáktól akik az utóbbi idökben töltötték a hónapfordulóikat...utólag is sok puszi nekik...
Nikole! Aranyos vagy, köszönöm... Lányok dobjatok már fel egy friss képet a babucikról ha van...én komolyan mondom imádom őket nézni :-) ...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Hát két napja már alig van időm ideülni, de most talán hagy egy kicsit Visonka! Már persze ha elalszik! :?

Na de gyorsan próbáőlok reagálni mindenre!

Rubinita, a homeós bogyóra már nem reagálok én is, mert Nikole már megtette :) De remélem a husis kérdésbe sikerült eldöntened, hogy mit adsz neki! :)
Mikor lesz normál neted? Nekem elvileg holnap kéne megjönnie, ugyhogy ha nem jön meg a hétvégén akkor hétfőn tesztelek! Ha megjön akkor meg értelemszerűen nem :lol:

Nikole, én úgy szégyenlem magam :oops: Nagyon utólag, de Marcinak boldog hófordulót! Remélem nem haragszol, hogy ennyire szita az agyam! :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Krisy, ez a nyelvelharapós dolog :shock: én szerintem elájultam volna...Kyrának még nem folyt a vére, de azt hiszem nem tudnám mit csináljak... :oops: Én rettegek attól, hogy valamikor történik egy olyan dolog amibe nem tudok helytállni és ezért lesz valami komoly baja Kyrának :oops:

Bacsbern, remélem most már minden ok pároddal! Én tényleg csak azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy próbálja egy egy estére leadni a lurkót és romantikázzon apával! Ez nem feltétlenül a szexet jelenti! Néha többet ér egy romantikus vacsora, egy átbeszélgetett este, egy mozi, és utána séta...szóval persze hogy az életünk minden percét kitöltik a kis kópék, de a házasság nem csak a gyerekekről kell hogy szóljon!

Berzkat, igen sajna kedden elég rossz idő volt itt, ugyhogy nem tudtam Kyrát magammal vinni, így egyedül mentem Pestre nővéremmel találkozni! Jó volt egy kicsit babakocsi nélkül kimozdulni, de azért hiányzott is! :) Igazából jobban szeretem vinni :) És hát igen sok játék is felesleges :) Most tehát úgy néz ki, hogy kapott egy hintát (azt tegnap este odaadta a Mama) kap egy fitball-t egy FP kisvonatot és azt a motoros járássegítőt! (Mindjárt teszek fel képet róla) és egy bili mellett döntöttünk még :) Ruhánk egy csomó van, egészen őszig el vagyunk látva :) Ismerősömnek pont annyival nagyobb a gyereke, hogy ami lekerül róla az pont jó Kyrusnak! Ugyhogy mi alig veszünk neki ruhát :)

Ja, és Bacsbern, a tápimentes éjszakákról! Meg nappalokról! Már 3 napja nem kap tápit aminek én nagyon nagyon örülök :) Este fürdés előtt 7 körül amikor mi vacsizunk akkor ő is kap hamit! Álltalába azt amit ebédre kapott főzit! A védőnő mondta, hogy kaphat 2x főzit! Szóval kap 7 körül főzit, meg a mi vacsinkból is szokott enni ( kenényér és felvágott) de azt csak azért mert különben kinézi a szánkból :lol: Aztán fürcsi, egy kis játák és 8kor alvás van! Az ágyba fekve kapta eddig a tápit most tejet kap este is! Hisz így már, hogy 7kor evett, nem éhes, szóval kibírja a tejjel! Az igaz, hogy reggel eddig szépen megvárta türelmesen hogy elkészüljön a tejecskéje, most ezt visítva teszik, de nem kel fel többször, és előbb se, szóval nem éhes :)

Na most megyek, úgyis már regényt írtam :lol:

KépKép
KépKép
 
 


Kép Kép

Szóval ez lenne a homokozó amit akarunk neki letakarható, hogy a macskák ne abba ürítsenek, és a kismotor ami járássegítő és átalakítható kismotorrá!

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok

AKÍRA
kYRÁNAK BOLDOG 10. HÓFORDULÓT. Így utólag is :oops: :oops:
Jó neked hogy olyan sok ruhát kapsz, hogy nem kell vennetek. Mondjuk én sem sírok, van egy jópár ruhánk Áronról, de hát eléggé fiúsak...... És én úgy szeretem Zitát lányos színekben és fazonokban látni :oops: :oops: Persze azért hordjuk Áron régi ruháit is, de főként csak itthon. Ha megyünk valahová, egyből rádobom a lányosat :lol:
Pont hoztam le a ruhákat a padlásról, hát ebben a korban már tényleg annyira kiskrapekos ruhái voltak Áronnak. Mi lesz ezekkel a ruhákkal? :cry: .
Dokival is megbeszélted ezt a tápi elhagyást? Nem kell ilyenkor adni nekik valami plusz vitamint vagy valamit? Mert azért a táp csak tartalmazza azokat az anyagokat amik egy közel 1 éves babának kellenek. Vagy én gondolom rosszul? :oops: :oops: Ne értsd fére, nem rosszból írtam, csak engem ez érdekel :lol: :wink:

Nikol
MARCINAK IS BOLDOG HÓFORDULÓT!!!!!!!

Nansy
Mártika nekem nagyon tetszik. Tök vidám, édes baba. És a haja színe az meg főként tetszik.Tök jó színe van, jó neki, nem kell majd festetnie . Irígykedem:lol:

Angol
Képzeljétek, Zita tök szeret az angolon lenni. Láthatóan élvezi. És azokra a dalokra ahol valamit csinálni kell, már csinálja. Ha meghallja azt a számot amin integetni kell, már integet. Édes. És Áron már kívülről fújja a Cd-n lévő összes dalt, mondókát, mesét. Jó lenne őt is vinni, de hát neki egyenlőre még nem indul. De addig is tanulja Zitáét :lol:

Néztétek már ezt az okos baba programot?( okosbaba.hu) Vélemények?

 
 


Sziasztok!

Úgyláttom mindenki nagyon elfoglalat. :(

Akíra nagyon drukkolok neked és remélem lesz hétfőn teszt. :lol:

Nekem ebben a homokozóban két dolog nem tetszik az egyik az hogy egy picit kicsinek találom a másik ami inkább agasztana, hogy nehogy véletlenül beverje a fejét az ajtó sarkába. :shock:
Nekünk is hasonló járássegítőnk van és Dávid már most imádja a motor részét bár még nem jött rá hogy kell hajtani úgyhogy leginkább én tologatom vele együtt. :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a biztató szavakat Apával kapcsolatba,bár mostanra megoldodtak a próblémák .Nálunk is nagyrészban abból vannak a veszekedések amit Krisy is írt néha én is úgy érzem engem kicsit elhanyagol, nem vagyok a gyerekemre féltékeny de őt mindig dögönyizi puszilgatja simizi engem meg már kevésbe vagy is én így érzem persze ő nem így gondolja. Persze gondolom más volt mikor még én is dolgoztam mert úgye akkor azért nekem is több minden járt a fejembe ........ most meg itthon csak a gyerek..... így néha jól esne nekem is kikapcsolni 1 picit.

AKIRA
Tök jó akkor már nem isztok tápit gratula hozzá,szerintem a tej is elég tápláló mert hát Dorina azt issza reggel és úgyan úgy nem éhes mint a tápitól kibirja vele a 4 órát és gondolom ha még vacsizik is Kyra meg este iszik 1 kis tejecskét persze hogy nem éhes :D
Dorina a minap gombapörit evett nokedlival :lol: csak úgy falta nah persze nem az volt az ő hamija csak Apa ette ő meg kinezte a szájából :lol:

Nansy
Mártus tényleg gyönyörű kislány és jó sokat nőtt mióta nem láttuk.

Na annyi mindent akartam írni és mindent elfelejtettem :oops:
Mind1 majd délután még jövök
addig is szép napot mindenkinek
Vendég
 


Krisy, hát igazából ez a homokozó addig kell neki amíg meg nem tanulja hogy nem esszük a homokot! Mert hogy a kertbe van egy óriási homokozó nálunk mászókával meg hintával meg mindennel, szóval amíg ilyen pöttöm szerintem elég neki ekkora, ha meg már nem eszi meg a kakis homokot akkor mehet a nagy homokozóba! Vagy még ilyen kiskorra is kicsi szerintetek? :roll:
A fejét beverni...hát igen, de a kertbe van annyi minden ahol baja lehet...főleg, hogy asztalos az apja :lol:
Szóval nálunk úgy is az lesz, hogy a kezét fogom kvázi ha kinn vagyunk :lol:
A tető meg nagyon kell neki, mert annyi kóbormacska van itt a környéken, és tele van kakilva a nagyhomokozó....a nagyok mindíg keszedik belőle...dehát nem tiszta...annyira nem, hogy megegye! És ezen kívűl azok amiknek van teteje azok a műanyagok ami teknős meg más állat formájúak, de azok még kisebbek! Szóval nem tudom...

Vélemények? Mit csináljak? :roll:

Ruha, hát igen én is inkább a csajos dolgokat adom rá! Főleg, hogy mindenki fiúnak nézi Kyrát....Bár multkor már azt hittem megfojtom az illetőt...rózsaszín kis szoknya, harisnya, felsőcske, igazán csajszisan nézett ki, kis virágos cipőcske....erre megszólal, hogy jajj de gyönyörű kisfiú.... :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Kyra egyébként minden nap kap vitamint, a Vitacolan nevű babáknak is adható multivitamint! A védőnő azt mondja ő 3 éves koráig csak tápot adna a gyerekeknek, nem tejet....szóval az ő véleményére nem adok... :evil: De a gyerekdokim szerint nem teszek rosszat vele! Hát remélem :lol:

KépKép
KépKép
 
 


Ja és dobok neketek 1 tegnap készült pancsis képet :D Kép
Vendég
 


Dorina még mindíg az egyik nagy kedvencem :D kis kopi gyönyörűség :)

Kérdezni akartam a FP kisvonattal kapcsolatosan, hogy a hangok amiket kiad, azok magyarul vannak vagy csak olyat lehet kapni ami angol? :roll: Please írjátok meg :D

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Talán most van egy kis időm, mondjuk Marci még nem aludt el, de csendben relaxál az ágyában, hátha...

Köszönjük a hófordulós gratulákat!

Nansy: Mártika nagyon édes, és az a hajszín tényleg irigylésre méltó lesz nagyobb korában. Bár mint tudjuk, az ember általában mindig elégedetlen azzal, ami éppen megadatott :lol:

Bacsbern: Dorina nagyon cuki, hogy örül a pancsinak! Úgy tűnik minden babóca nagyon szeret már fürdeni. A problémák úgy látom házasság ügyben hasonlók sok helyen, néha én is úgy érzem, hogy úgymond hanyagolva vagyok, de én sem tudok annyira odafigyelni a páromra mint régen. Szóval ez szerintem valahol a természetes velejárója, ha bébike érkezik a házhoz, de azért mi is próbálunk kettesben programokat csinálni, hogy egy kicsit tudjunk romantikázni. Teljesen feltöltődünk egy ilyen este után.

Berzkat: nekem azt mondta a dokinéni, hogy 1 éves korig kell a tápi Marcinak naponta kétszer, mert már én is csak este adtam neki, de most visszaálltunk a kettőre. Azt mondta főleg úgy, hogy sokat alszik éjjel kell neki reggel a fehérje. Érti valaki az összefüggést??? Mert én nem :oops: De ha iszik a bébi tejcsit helyette, akkor oké, csak valami kell, amiben van fehérje :roll: Mondjuk nekünk a tápi már olyan reggel, mint amilyen a tejcsi lesz. Szóval megeszi a kis sonkás kenyeret és kap utána tápit.

Krisy: nem tudom hogyan élted túl ezt a nyelvelharapós dolgot, és folyt a vér Dávid szájából, még belegondolni is szörnyű. Én tuti rosszul lettem volna, bár hozzá kell szoknunk a gondoltahoz, hogy történnek majd ilyenek, minél nagyobbak lesznek. Én már akkor is rosszul vagyok, mikor végignézem, ahogyan Marci elesik, és nem tudom elkapni. Bár már ezt is jobban viselem, mint pár hete :D

Akíra: kerti játékokkal kapcsolatban sajna nem vagok túl felvilágosult, mert nekünk ugye nincs, és a lottón sem nyertünk most, így házat még nem tudunk venni egy darabig, de hátha a héten... Mondjuk azért már nézelődünk ez ügyben, mert a Balcsira lehet veszünk valamit nyárra, de még nem merültünk bele annyira.

Gerimamy merre-merre??? Tényleg komolyan gondoltad, hogy nem jössz annyit? Szerintem nem volt jó ötlet :roll:

Kép
Kép
 
 


Sziasztok! Dorinababa a pancsolós képen de cuki,édes :-) ...Holnap jövök s reagálok mindenre...Ma voltunk Rubennel gyermekorvoshoz :-( ... Kapott tőlünk egy FP tanuló kutyust...más: most azon ,,agyalok'' ,hogy hogyan ,,lépjek túl'' azon ha egy idegen ember bánt meg :-( ,na mindegy,...jó éjt,puszi mindenkinek...

Rubinita

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Ma hajnalba percre pontosan megjött! De ha hiszitek ha nem, nem vagyok szomorú egyáltalán! :shock:
Persze hazudnék ha azt mondanám, hogy örülök neki, hogy így lett, de nem lettem depi mint ahogy azt hittem, hogy az leszek :roll:

Igazából találtam már reggel óta vagy 10 indokot amiért jó is, hogy még nem lettem terhes, ugyhogy így most jó! :) Persze még 1-2 hónapig találok indokot, de ha utána is megjön lehet tényleg kétségbe esek! :lol: De remélem már nem kell sok indokot kitalálnom a saját megnyugtatásomra :P

Rubinita, lemaradtam azt hiszem valamiről! Mi baja van Rubennek? És milyen alkalomból kapta a kutyust? Na már persze nem azért mert hogy alkalom nélkül nem kaphat kutyust, csak nem akarom, hogy lemaradjak valami fontos dátumról! :roll:

Gerymami tényleg jöhetnél többet! Napok óta nem jártál errefelé! Remélem nincs semmi baj! Ha nincs is időd legalább egy mondat erejéig gyere, hogy tudjuk minden ok, csak más dolgod van!

És ez vonatkozik mindenkire! Mindenki legalább két naponta jelentkezzen be! Mert így aggódok csak mindenkiért! Judit, Meli, Barbamami ez rátok is vonatkozik! Vagyis most csak rátok! Ezen a héten még nem is voltatok! :shock:

KépKép
KépKép
 
 


Na jöttem még fárasztani egy kicsit titeket!

Olyan szarul vagyok, hogy ez ritka nálam! A hasam mindjárt szétszakad, a szemeim égnek, kiesnek a helyükről (főleg itt a monitor elött) és a szemeim helyén (amik ugye már kiestek) olyan mintha valaki benyúlna a két lukon és lefelé húzná, nyomná a fejemet....na remélem elég extrém leírásomból azért ki lehet venni mi a bajom :lol:
Ja, és fázom nagyon...lehet beteg leszek? Vagy csak legyengít ez a menzi? Jajj, én úgy utálom amikor megvan... :?

Na megyek, nem szenvedek itt nektek!

KépKép
KépKép
 
 


Hát Akíra sajnálom, de sebaj, elvégre ezért kezdtétek időben :wink: Én is utálom mikor megvan, főleg az első napot...

Rubinita: Szerintem ha egy idegen bánt meg, azon gyorsan lépj túl, nem érdemli meg, hogy egy percet is foglalkozz vele. Ha gondolod írd le mi történt. És ugye nincs semmi baj Rubennel?

Többiek, merre vagytok???

Felteszek egy képet ide, a többit a blogba, jó?

Kép

Kép
Kép
 
 


Nikol
Marci nagyon szép kisfiú :D vagyis inkább nagyfiú

Akira
Én is sajnálom hogy megjött.... de hát tényleg még azért benne vagytok az időbe ,sebaj majd a kövi hónapba :lol:

Rubinita
szerintem se foglalkozz ha idegen bántott meg nem ér az egész annyit hogy az ember rágódjon rajta.

Többiek hát tényleg jól eltüntetek???? Merre-merre vagytok
Gerymami , Nansy, Judit , nah meg a többiek tessék jelentkezni
Vendég
 


Figyiiiiiii, hétfőn feltenném a táblát, mert azért van most változás rendesen. Akinek még van valami, írja már meg, oké???

Amit javítottam most:
Dávid méretei
Zita méretei
Dorina fogacskái, tényleg mekkora már???
Mártika méretei + kúszás

Bocsi ha valaki kimaradt, de most hirtelen ennyit vettem észre. Szóval ha van változás, akkor írjátok meg hétfőig!!!

Kép
Kép
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron