Társalgó főoldal » Házasság, család » A megcsalásról

NOrcsa!

Elnézést kérek, de van e-mail címed? Megírnád?

sasha

Kedves Am!

Azt hittem, hogy a te problémád tkp a megcsalás, és amúgy a kapcsolat működik. Sajnálom, hogy nem így van. Szörnyű, mikor az ember tudja!, hogy semmi sem fog változni, és ezeken a boldog percek-órák sem segítenek. Hát igen, eleinte még reménykedsz, aztán bambulsz magad elé, és hibáztatod, okolod magad, amiért ide jutottatok.
Majd rájössz, hogy nem tudod hol szúrtad el, végül ráébredsz, hogy ez nem is a te hibád. És várod a csodát, ami v. jön, v.nem.

Ha lebuktatod a férjed - ha van miért lebuknia - szerintem még ne add be rögtön a válópert, mert lehetséges, hogy pár nappal később máshogy látnád az egészet. Úgy gondolom, ha mindenképpen szomorú véget ér a kapcs, már nem oszt, nem szoroz, hogy pár héttel később idítod el a folyamatot.

Ha tényleg hűtlen, és kész tények elé állítod, próbáld meg kiszedni belőle, hogy mi volt az oka, hogy "félre ment". Ezek után eldöntheted, hogy az indok számodra megbocsájtható (persze a hűtlenséggel együtt) v. sem.

A szomszéd házban hasonló eset történt, az anyuka úgy döntött, hogy fogja csemetét (2 éves), és albérletbe költözik. Apucinak adott két hónapot, hogy szedje össze magát, és persze pedálozzon értük, ha nem akar válni. Mondjuk anyuka dolgozik, és olyan szinten keres, hogy apukára anyagi szinten egyáltalán nincs szüksége. Apuka rendesen pedálozik, majdnem minden nap kiveszi a lányt a bölcsiből, hogy együtt legyenek. Náluk úgy néz ki beválik az ultimátum dolog, apuka még időben rájött, mit veszíthet, és nem valószínű, hogy mégegyszer kockáztat.

Én csak azt kívánom, bárhogy döntesz is, hogy ne bánd meg.

Sok sikert

Üdv,
Kriszta

Sasha, az en cimemet kered vagy a masik Norcsaet?

PNOra/Norcsa!
A tiedét

puszi
sasha

Gyalogkakukk!

Ilyesztő lehet. Nem irigyellek. Én nem tudom, hogyan állnék az én Apukámhoz ilyen helyzetben.

pnora@hotmail.com

Am!

Mi a helyzet veled?

Köszönöm az érdeklődést, nincsen semmi fejlemény egyelőre, eltekintve kisebb elszólásoktól...

Am

Mi a helyzet veled Am? Olvastalak, és :-(. De még mindig akarsz másodikat, annak ellenére, hogy a férjed megcsal?

Úgy néz ki, lassan közeledünk, talán vissza is egymáshoz. Igen, szeretnék kistesót továbbra is, akármi történik. Fel tudok nevelni 2 gyereket is egyedül, ha úgy alakul, de nem szeretnék besavanyodott fiús anyuka lenni, aki minden kudarcát a fiára vetíti ki. Félek magamtól, az az igazság.

Am

Kedves Am!
Eddig csak olvasgattam ezt a topikot, nem szóltam bele.
Aggódom egy kicsit érted! Nem vagyok amelett, hogy mindenképpen rúgd fel a házasságodat, de amellett sem, hogy mindenáron maradj benne.
A következő kérdések merültek fel bennem: Beszéltetek már konkrétan kettőtök kapcsolatáról a párodddal, vagy csak a saját félelmeidre, megérzéseidre alapozol? Itt most nem arra gondolok, hogy állj elé, és kérdezz rá: van valakid? Ez rossz lépés lenne szerintem. De úgy általában az érzéseitekről, a jövőtökről, a második gyerek kérdéséről esett-e már szó köztetek. Bocs, ha igen, mert nem régóta figyelem ezt a topikot.
Aztán a legutóbbi mondatod gondolkodtatott el: "Félek magamtól...." Magadban már most is biztosnak kellene lenned: mit szeretnél, mit vársz el, és ezt a párodnak is tudnia kellene. Aztán mindenképpen szükséged lenne egy nagy adag önbizalomra is. Biztosnak kéne lenned abban, hogy ha úgy hozza a sors, megállsz saját lábadon is, kezelni tudod egyedül is a problémáidat. Mártírként ne vállald az egyedüli gyereknevelést, mert annak a fiad is megissza levét. Csak akkor, ha ezt tényleg a legjobb megoldásnak tartod és biztosan jobban éreznéd magad tőle.
Másrészt nem minden anyuka besavanyodott, aki egyedül neveli a fiát vagy a lányát. Én ugyan nem ilyen vagyok, van férjem, stabil a kapcsolat, mégis láttam példát arra, hogy másképp is lehet jól csinálni.
Nem tudom, mit tudtál kihámozni a fentiekből.
Próbáld megrágni a dolgot. Tisztázd magadban, mit szeretnél, beszélj a pároddal (ez most talán alkalmas időpont erre, ha közeledni látszik hozzád), aztán dönts: Érdemes KÖZÖSEN harcolni ezért a házasságért, vagy egyedül próbálsz boldogulni.
Biztos vagyok benne, hogy félsz az egyedül maradástól - ki ne félne - és ezért talán nehéz a helyes döntés. És ha emiatt inkább a férjed mellett döntesz, akkor próbáld meg ebből a lehetőségből a legtöbbet kihozni. Ne legyél boldogtalan! Lehet valaki férj mellett is "besavanyodott fiús anyuka"!
Szurkolok neked! Nem a házasságodnak, nem a váláshoz, hanem NEKED, hogy jobb legyen.
Eszter

Kedves Eszter!

Igazából azt, hogy félek magamtól arra értettem, hogy ha úgy alakulna, hogy egyedül maradok a Kisfiammal, akkor nem tudom, hogy 10-20 év múlva nem vágnék-e akaratlanul is a fejéhez bizonyos dolgokat. Ez most nagyon távol áll tőlem, de ismerjük az egyke fiúk anyukáit, főleg, ha egyedülállóak... Hát ezért félek én magamtól.
Férj mellett természetesen nem leszek besavanyodott anyuka, de férj nélkül könnyen lehetek, sajnos.
Most úgy érzem, érdemes harcolnunk, még van miért.

Am

Kedves Am!
Ezt hogy ertetted, hogy ferj mellett nem leszel besavanyodott anyuka????
Hiszen - ha jol olvasom - mar most (ferjjel) annak erzed magad!
Mar az "az erdemes harcolni" kifejezes is eleg "gyanus".
Tudod mit? Harcoljon ERTED a kedves ferjed es ne forditva. Ne ertekeld mar le magad ennyire!

??? Semmi uj nem történ azóta ???

Sziasztok!

Akkor most jöjjön megint a másik oldal. Írtam már ide február környékén. 7 év után, megcsaltam a férjem. Sosem gondoltam volna, de megtörtént. Akkor nem sokáig tartott, nem is igazán működött. Én férjnél vagyok, Ő szabad, független. Májusban megpróbált Ő kibékülni a volt barátnőjével, 2 hónapig nem is hallottam felőle. Aztán jött egy sms. Sokat vívódtam, de végül újra találkoztunk. Szinte minden héten. Egyre jobban összemelegedtünk, csodás együtt lenni vele, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. De bennem mindig ott lapul a rettegés, hogy kiderül. Éget a bűntudat, hogy megteszem. Úgy érzem kettészakadok, mintha két Énem lenne, mintha nem is én lennék. És mégsem mondok nemet...
Egy darabig otthon olyan voltam, mintha mi sem történt volna. Mintha meg sem történt volna. De mostanában már nagyon szenvedek. A férjem állandóan dolgozik, nincs ideje ránk (van egy kisfiunk), de nem igazán ez van a háttérben. Már nem tudok úgy nézni rá mint régen. Már nincs kedvem hozzá visszatérni. Nincs kedvem a házasságom a régi kerékvágásba visszavinni. Tudom, hogy a másiknak csak a szex kell, lehet ugyan érez valamit, de tudja, hogy igazából nem érezhet. Tudom, ha talál mást, én abban a pillanatban dobva leszek. Itt csak én veszthetek. Hogy miért is nem lépek ki belőle? Nem tudom, nem tudok
És az a baj, hogy igazából a házasságommal nem tudom mi lesz. Ha nem lenne a fiam, nem lenne házasság, csak egy sima párkapcsolat, már rég nem lennék benne. De így azért más a helyzet.
Nagyon zavaros voltam, igaz? Bocsának mindenkitől, muszáj volt kiírnom magamból ezt az egészet!

B.

Sziasztok!

Akkor most jöjjön megint a másik oldal. Írtam már ide február környékén. 7 év után, megcsaltam a férjem. Sosem gondoltam volna, de megtörtént. Akkor nem sokáig tartott, nem is igazán működött. Én férjnél vagyok, Ő szabad, független. Májusban megpróbált Ő kibékülni a volt barátnőjével, 2 hónapig nem is hallottam felőle. Aztán jött egy sms. Sokat vívódtam, de végül újra találkoztunk. Szinte minden héten. Egyre jobban összemelegedtünk, csodás együtt lenni vele, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. De bennem mindig ott lapul a rettegés, hogy kiderül. Éget a bűntudat, hogy megteszem. Úgy érzem kettészakadok, mintha két Énem lenne, mintha nem is én lennék. És mégsem mondok nemet...
Egy darabig otthon olyan voltam, mintha mi sem történt volna. Mintha meg sem történt volna. De mostanában már nagyon szenvedek. A férjem állandóan dolgozik, nincs ideje ránk (van egy kisfiunk), de nem igazán ez van a háttérben. Már nem tudok úgy nézni rá mint régen. Már nincs kedvem hozzá visszatérni. Nincs kedvem a házasságom a régi kerékvágásba visszavinni. Tudom, hogy a másiknak csak a szex kell, lehet ugyan érez valamit, de tudja, hogy igazából nem érezhet. Tudom, ha talál mást, én abban a pillanatban dobva leszek. Itt csak én veszthetek. Hogy miért is nem lépek ki belőle? Nem tudom, nem tudok
És az a baj, hogy igazából a házasságommal nem tudom mi lesz. Ha nem lenne a fiam, nem lenne házasság, csak egy sima párkapcsolat, már rég nem lennék benne. De így azért más a helyzet.
Nagyon zavaros voltam, igaz? Bocsának mindenkitől, muszáj volt kiírnom magamból ezt az egészet!

B.

Szia B!

Remélem visszatérsz olvasni, mert én írok Neked.
Ha úgy érzed, hogy nem fog megjavulni a házasságod, pontosabban nem fogsz tudni újra ÚGY nézni a férjedre, és ha egy "sima párkapcsolat, lenne már rég nem lennék benne", akkor minél előbb lépj! Ugyan nem tudom, hogy hány éves vagy, és főleg mekkora a kisfiatok, de ha úgy gondolod, hogy lépned kell, akkor MOST! Ne halogasd! Én is egyik pillanatról a másikra döntöttem, hogy elválok a férjemtől, és nagyon örülök, hogy megtettem ezt a lépést. Igaz volt egy-másfél nagyon kemény évem, de megérte. Boldogabb vagyok, mint valaha!!! A lányomon is érzem, hogy BOLDOG! Én 2 év házasság után éreztem azt, hogy ez langyos víz, és lépnem kell. Nem volt rossz, de leginkább semmilyen volt a házasságom. A lányom 15 hónapos volt, amikor beadtam a válókeresetet. Azt mondtam, MOST, vagy soha!
Neked kell döntened, én csak leírtam a mi történetünket. Jól gondold végig! A kisfiad miatt is!

Kérdezz nyugodtan! Akár e-mailben is.

titati

És nem volt senkim, nem volt munkám, mégis megtettem...
titati

Kedves Titati!

Igen itt vagyok! Igazából eddig fel sem merült bennem a válás gondolata. Voltak rossz passzaink, valahogy mindig túljutottunk rajta. A kisfiunk lassan 3 éves. Mielőtt megszületett, vagyis inkább mielőtt "elkészült" is éppen egy nagyon langyos víz időszakban voltunk. Gondoltuk majd a gyerekkel megváltozik. Hát nem igen...
Nem tudok semmi igazán rosszat mondani a férjemre. Gürizik értünk, szerintem szeret is engem is, a fiát is. Csak éppen beszélgetni nem tudunk, vagy ha elmegyünk együtt valahová nem tudjuk jól érezni magunkat. Élünk egymás mellett, én külön utakon járva, lehet lassan ő is?
Csak azóta fordult meg a fejemben, hogy nem jó ez így, amióta van a másik, és elgondolkodtam rajta. De itt van a kisfiam, akinek szüksége van az apjára, családra. Pénzügyileg is nagyon össze vagyunk fonódva, terhesség alatt a munkaviszonyom is megszünt. Egyelőre nem fordult meg a fejemben a kilépés gondolata. Vagyis inkább csak olyan szinten, hogy félek mi lesz velünk!
A másik oldal viszont az, hogy talán boldogtalan házasságban élem le a további életem? Vagy ez megint csak egy rossz időszak? Nem, sajnos tisztábban látok már...

Most játszani hív a fiam, majd még írok! Köszönöm a hozzászólást!

B.

Kedves B!
Nehéz úgy okos tanácsokat osztogatni, hogy magam sosem találkoztam a "pangó" időszakokban valakivel, akivel viharos vizekre eveztem volna. (Bár sokszor vágytam rá! ) Lehet, hogy savanyú a szőlő alapon, de mostmár örülök is, hogy nem jött szembe egy sjnájdig úr.
Amiről Titai írt, az szerintem más, az szerelem kontra semmi. Ami nálad van, az érzékiség kontra langyos víz.
Ahogy írtad, a szeretőtől az izgalmas órákon kívül semmit nem várhatsz, ellenben a férjedtől az apaszerepen kívül érzelmi és anyagi biztonságot. Elhiszem, sőt, át is érzem, hogy a szerető közelsége baromira vonz, de a tűnő öröm a gyerekednek nem lesz elég magyarázat arra, hogy milyen helyzetbe hoztad őt a papájával.
Nekem elhiheted, hogy a legmélyén lévő házasságot is vissza lehet még hozni, ha megvan benned a kellő alázat a fiaddal szemben. Nem, tényleg jól látsz, azt írtam, hogy alázat: ez ugyanis az a mozgatórugó, amely a legnehezebb pillanatokban is segít neked megérteni saját magadat és a saját szerepedet: gyereked van, akinek mindkét szülőjére szüksége van! Kevés indok a váláshoz, hogy neked kicsit unalmas a kapcsolat. Hát tedd izgalmasabbá! Ne szegje kedvedet, hogy az együttlétek nem érdekesek, hogy nincs jókedv köztetek: nekünk majd egy évtizedig tartott, amíg rájöttünk, hogy számtalan közös témánk van, amiken órákon át tudunk vitázni-beszélgetni-nevetni. Ezek lassú dolgok akkor, ha már az elején nincsenek meg.
De nézz csak körül: vajon nem találsz a barátaid között olyanokat, akik között teljes volt az összhang kezdetben, ma meg marják egymást? Látod, ez sem biztosíték semmire. A szerelem sem örökérvényű. Pláne a szex. Hanem ha valaki szeret téged, ha csak a maga módján is, azzal még lehet valamit kezdeni.
Kíváncsi

Kedves B!
Soraidat olvasva, mintah csak rólunk írtál volna. Mi se tudtunk beszélgetni, nem éreztük jól magunkat közös programokon, langyos víz volt a házasságunk a gyermek "készültekor", reménykedtünk, hpyg majd jobb lesz. Persze voltak jobb időszakok, de aztán mindg visszaestünk. És azok a jobb időszakoks e voltak olyan igaziak. Nagyon szeretett a férjem mindkettőnket, dolgozott, hogy jó legyen nekünk, de VALAMI mégis hiányzott. És mikor elkezdtem újra társaságba járni, akkor ébredtem rá, hogy lehet ennél jobb! Ha maradok a langyos vízben, akkor lenne egy nyugodt, de számomra nem teljesen megfelelő házasság.
Nekem is megszűnt a munkaviszonyom a terhesség alatt. Nagyon hasonló a kettőnk helyzete. Ja, és terveztük a következő babát, kivizsgáltattam magam, és rájöttem, hogy az első baba se segített, akkor miért lenne jobb két gyerekkel a házasság? Semmi rosszat nem mondhatok el az exről, tényleg nagyon szeretett minket, de egyszerűem azt éreztem, hogy nekem ennél több kell!
Egyébként most szombaton fogok újra férjhez menni, a párom és a lányom mondhatni apa-gyermek kapcsolatban élnek. És, ha visszahozza a vérszerinti apja láthatásról (most 3,5 éves lányomat) boldogan szalad a párom karjaiba, és van, hogy a vérszerinti apjától el se köszön!!! Vagyis a lányom ugyanúgy megkapja a két szülőt. Teljes értékű nevelést kap, sőt érzelmileg talán többet is, mintha avérszerintivel közösen, langyos házasságban nevelnénk.
De mint tegnap írtam, én nem akarlak befolyásolni, meg a válásba hajszolni, csak leírtam a saját "történetünket", tapasztalatunkat.
Szerintem gondold végig a 7 évet? Hogy volt-e olyan időszak, amit, ha vissza tudnátok hozni, akkor elég lenne-e Neked és a kisfiadnak a boldogsághoz?
Próbálkozz Kíváncsi ötletével, tedd izgalmassá újra a kapcsolatotokat. (én is próbálkoztam, de hosszú távon nem lehetett) Kérdés még az is, hogy ez a megcsalás csak egyszeri, vagy folyamatos? Ha a válás mellett döntesz, akkor ne a másik férfi miatt döntsél, hanem a TI (fiad és te) lehetséges boldogságotokért!

Kíváncsi!
Néha kevés, hogy "lehet vele valamit kezdeni". Lehet, hogy egész életében hiányozni fog neki még valami! (sajnos)
Én a házasság szinte mindne hétvégén voltam valahol. Általában versenyeken, kirándulni... Szóval ne diszkót, meg bulit képzelj el! Hiába szeretett az ex, ha nem jött velem el hétvégente, csak alig valahova. Vagy, ha el is jött,a kkor látszott rajta, hpgy csak azért van ott, hogy ott legyen, de nem érzi jól magát. Hiába szeretett, ha minden szabadidejét a sámítógép előtt töltötte volna. Hiába szeretett, ha nem volt hajlandó semmit megbeszélni, így a problémáink is felhalmozódtak, és hiába mondtam neki, hogy most ezt meg kellene beszélni, mert probléma van. Erre ő: miért, probléma van? Vagyis nem is látta!!! Ha le is ültünk, hogy megbeszéljük, mindnre megvonta a vállát, hogy ő "ilyenekről" nem tud beszélni. Miért nem? Egyébként semmiről nem tudott beszélgetni!!

titati

Kíváncsi, ez kimaradt.
A programmal teli hétvégéim házasság előtt voltak.
Ja, és egyedül vonattal mentem le a Balatonra a 4 hónapos lányommal, mert neki nincs kedve.
Ja, és mindig fárdat volt, ha véletlenül valahova szerettem volna elmenni. Persze 3-asban: ő a lányunk és én. akár csak egy nagyobbat sétálni, vagy kiránduni!
Ilyennel lehet "valamit kezdeni"?

Na, jó, most kipanaszkodtam magam!
titati

Az emberben ne a gyereke iránt legyen alázat, hanem önmaga irányában. SOHA ne maradjon senki együtt valakivel a gyerek miatt. Ez nem jó a gyereknek sem. Egy unalmas, egymás mellett élésről szóló házasság tönkreteszi a bennelévőket. Különösen, ha a gyerek kirepül. Akkor miről fognak beszélgetni, a nagy semmiről? Továbbra is ülnek egymás mellett a fotelekben és max az a téma, hogy mi legyen az ebéd? Ezzel az erővel egyedül is élhet az ember. Akkor nem kell kötelezően sem beszélgetnie.

Névtelen!
Teljesen egyetértek azzal amit írtál! Én is így voltam vele. Inkább legyünk külön-külön boldogok, mint együtt boldogtalanok! Így a gyerek is boldog lehet!
titati

Titati!
Tudod hogy van ez, kíválóan virulnak a remekbeszabott konvenciók, a család egységéről. Ebbe nőttem fel én is. Együttmaradtak a szüleim miattam. Elvesztegettek a saját boldog életükre hosszú-hosszú éveket. Kár volt, ha a látszat fenntartására fordított energiájuknak a felét rám szánták volna, máris jobban éreztem volna magamat gyerekként.

Névtelen, nagyon tévedsz, az életben sok dologhoz kell alázat, de a legkevésbé magunkhoz. Ezt önzésnek nevezik, amiről te beszélsz.
A többiben egyébként akkor igazad van, ha tényleg csak a gyerekért maradnak együtt, anélkül, hogy bármin változtatnának. Én azonban nem ezt javasoltam, hanem azt, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a kettejük együttélése ne langyos, hanem örömteli legyen! Ezt pedig, igenis, a gyerek kedvéért, meg kell kísérelni, akár ezerszer is!
Persze vannak olyan esetek, amikor semmi nem használ, vagy talán csak sehogyse sikerül megtalálni a közös nevezőt, noha lenne.
Mindenesetre a boldogságot és az örömöt nem a társunktól kellene elvárnunk, hanem magunkban megtalálni annak forrását, és akkor már sokkal könnyebb egyrészt kiegyensúlyozottnak maradni, másrészt a másikhoz eredményesen közelíteni.
Na ez csak a bölcselkedés volt, nem mintha nekem minden ilyen jól menne
Titati,
mi is tűz és víz vagyunk a férjemmel, aztán mégis tudunk egymással mit kezdeni. Az biztos, hogy egy csomó megalkuvással jár, egy csomó feladással, de valamit azért kapunk is cserébe, nem? Rá lehet hangolódni a másik hullámhosszára, és ha már ott vagy, át is húzhatod a sajátodéra!
Na persze vannak lehetetlen, vagy annak tűnő esetek is. Már csak azt nem értem, hogy azokkal miért kellett egyáltalán összebútorozni? (A mi esetünk más volt természetesen , nálunk a kész tények teremtették a "helyzetet".) Ott vannak például az unokabátyám szülei. Az apja kb. az a típus lehetett, mint a te volt férjed, ahogy a családi legendárium emlegeti. A nagynéném meg épp az ellenkezője, temperamentumos, agilis nő, aki egy szép napon váltott egy olasz palira, aki mellesleg ma is a férje. Az unokabátyámat ő vitte az új házasságba, míg a papa sosem nősült újra. (Eddig legalábbis ) A kapcsolat a gyerek és az apja között kiváló volt évtizedekig, az egész nyarat apjával töltötte a gyerek, s szünetekben is találkoztak néha. Ma már viszont nemigen látogatják egymást, talán telefonon tartják a kapcsolatot. Amit említésre méltónak tartok: az unokabátyám képtelen megnősülni! (41 éves) Egyetlen kapcsolattal sem tud elérni arra a fokra, hogy én a tiéd, te az enyém! Valami gátolja ebben! Vajon mi? Jó, jó, ez nem törvényszerű, de azért leírtam, mert a látszat iőnként csal: úgy néz ki, minden a legnagyobb rendben a gyerekkel, aztán kiderül, hogy mégsem.
Különben számítógépmániás férj - az se piskóta! Az én párom is megéri a pénzét, bár ő más témában. Igazából csak az iszonyú balhék és hisztik - fel kellett őt rázni - használtak hosszú távon, meg a kitartás. És még tudod mi? A sok gyerek! Épp nemrég beszéltünk arról, hogy mindketten egyre nyugodtabbak lettünk egymást illetően, ahogy szaporodott a gyerekeink száma. Ilyen is van.
Kíváncsi

Ja, egyébként gratulálok az esküvődhöz!
Kíváncsi

ui: A két legutóbbi hsz aközben született, hogy én írtam, de igazán nem sok újat tudok hozzátenni: igen, a látszat fenntartásának nincs sok értelme. Aki csak ezért nem vállalja a válást, az épp a lényeget nem látja. A gyereknek nem házasságra, hanem szülőkre van szüksége, így a szülőknek azon kell fáradozniuk, amíg lehet, hogy valóban azok tudjanak lenni. A díszlet bableves nem jó ízű, de egy valódi, noha íztelen ételen még lehet fűszerezni. Erről beszélek.

Kíváncsi!
Gratulálok Neked/Nektek!
Lehet, hogy az én esetemet megfutamodásnak érzed, de én így lettem igazán boldog. És a mostani párommal (mindjárt férj) nagyon sokat beszélgetünk, és ez nagyon jó. Kijárunk újra versenyekre, jövünk-megyünk mindfelé, ha probléma van, akkor 10 percig puffogunk, de rá 5 percre semmi gond, mert meg tudjuk beszélni. És egy kapcsolat csak úgy működhet, ha megfelelő kommunikációt tudsz kialakítani a pároddal. Na nekem ez az exel mondhatni lehetetlen volt, mert nem hajlott a változtatásra.
És nagyon bízom benne, hogy a lányom is épségben (lelkire gondolok) fog felnőni.
Az én szüleim nem váltak el, inkább azon voltak, hogy fenntartsák valahogy a házasságot. Bár ne tették volna!!! 8 évesen könyörgtem nekik, hogy váljanak el, mert nem bírom az állandó vívódásaikat! Anyu (sajnos) egy zsarnok, Apu meg diplomatikusan hallgat. A kapcsolat köztünk szinte nulla! Apuval szeretném tartani, de nem lehet, mert anyu folyton beleszól mindnenbe, lehallgatja a telefont, Apu nem mer eljönni hozzánk, mert fél, hogy Anyu mit szólna hozzá. Jó ez így? Így Apukámat is elveszítettem!!! HA elváltak volna, legalább vele lehetne jó kapcsolatom. de így!!! Apu nem jön el megnézni az unokáját, mert utána Anyu azonnal lehordja!
Ja, és elérték, hogy egy házassággal elmeneküljek otthonról. Meg azt is, hogy remegek, ha tudom, hogy Anyámmal kell kommunikálnom!


Na jó, nem folytatom! Lehet választani!
1. megpróbálni egy házasságot (bármi áron) fenntartani a gyerek érdekében (?)
2. házasságot felbontva külön boldog életet élni.

Bocsi, azt hiszem kicsit elkanyarodtam a témától.
titati

Ez kimaradt! Soha nem veszekedtek előttem, csak éreztem a rettenetes feszültséget. Meg idnként este, lefekvés után a "beszélgetéseik" hansúlyából.
A gyerek mindent megérez, még ha nem is hall semmit!!!Lehet, hogy ők helyretették a házasságukat, de a gyereküket lelkileg tönkretették, még, ha ne is érti anyám, hogy mivel
titati

Kíváncsi!
Köszönöm szépen!
Most látom, hogy befurakodtál elém
Mint láthatod, jól kipanaszkodtam magam
titati

Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat!

Kíváncsi! Igazából nem gondolkodtam a váláson. És igen, főként azért marja a lelkem ez az egész, mert a fiamat nézem! Mi lenne vele, ha az én "önzőségem" miatt futna zátonyra a házasság, és vele a család?!
Viszont ha belegondolok, hogy egy boldogtalan házasságban élem le az életem... Hát ez sem egy biztató a jövőre nézve. Nem mondom, hogy minden veszve, de amit Titati írt, azt én is szinte szóról szóra leírhattam volna.
Végiggondolva a 7 évet, sosem volt felhőtlen a viszony, nem ez az első "visszaesés", sokszor próbálkoztam színt vinni a kapcsolatba, ideig-óráig sikerrel. De mindig ugyanabba a helyzetbe esünk vissza. Most azzal a különbséggel, hogy én félre is léptem.
Biztos lehetne tenni ellene, de talán már írtam, hogy eljutottam arra a szintre, hogy nincs hozzá se kedvem, se energiám. Lehet, hogy összekapom magam egyszer, de egyelőre még nem látom az út végét.
Viszont sokat segít amiket írtok. Elgondolkodtató.

Titati, kihagytál egy lehetőséget. Mi van akkor, ha válás, de utána sem lesz boldogabb az ember?!

Bocs, úgy látom nem nagyon tudom összeszedni a gondolataim. Kicsit elmélyedek, aztán még majd jövök!

B.

Sziasztok!

Én is már elég régóta olvasom soraitokat, de eddig nem tudtam dönteni, hogy írjak e vagy ne. Csupa ismerős érzés és vélemény. Sokat akár én is írhattam volna. Elszomorít, hogy ezek a dolgok az ember életében ennyire általánosak. És be kell valljam, amíg Te nem tapasztalod, azt gondolod hogy kivétel vagy. Értetlenül szemléled a többiek vergődését. Úgy érezheted, Te kivétel vagy. Sajnos ez nem igaz. Így vagy úgy biztosan tapasztalsz hasonló problémákat és NEM ÉRTED!

Esetemben: beköszöntött a szerelem. A második terhességem idején. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy legyen e kistesó, valahogy mintha éreztem volna, hogy nem kellene....
Végül közös döntés kapcsán belevágtunk. Ahogy a dolog előrehaladt, furcsa véletlenek követték egymást. Persze megfejtettem a véletlenek okát. Mondanom sem kell NŐ. Most itt állok két gyerekkel, egy végig magányos terhesség után 1hónapos babával egyedül.
És tanácstalanul, kiszolgáltatottan, nézem a napok hogyan követik egymást. Tehetetlennek érzem magam. Ne tudjátok meg milyen gondolatok keveregnek a fejemben!!
A végkifejletre még várni kell! Válunk vagy együtt maradunk? Ki tudja? Es ha együtt, annak van értelme? Akarom egyáltalán?
Ti mit tennétek?

Kedves P!

Itt az a fő kérdés, hogy a férjednek ez a Nő csak futókaland, vagy hosszabb, érzelmes kapcsolat? Ha ez utóbbi, akkor... Ha viszont biztos vagy benne, hogy csak egy kaland volt, és ezt meg tudjátok egymással beszélni, és ezen kívül még meg is tudsz neki bocsájtani, akkor rajta De ezt csak Te tudhatod! Kérdés, hogy az eset után meg tudnál-e még bízni benne a továbbiakban, vagy egy életen át kétségek fognak gyötörni, hogy hátha most megint...
Ha tudod, és nem látod reménytelennek a közös folytatást, akkor próbáld helyrehozni! De egyenlőre nagyon kevés infót adtál a helyzetedről.

Nem tudom, mióta tart a férjednek? Előtte volt-e nagyobb konfliktusotok? Elköltözött-e a férjed? (azt írtad egyedül) Mekkora a nagyobbik gyerek?

Titati

P!
Ez kimarad: Azért nem túl bíztató, hogy megszületett a kicsi, és nem tért vissza hozzád
Nem lehet egyszerű ezt egyedül végigcsinálnod! Sok-sok erőt kívánok Neked!!!

Titati!
Nem hogy nem jött vissza, most ment el! Azt mondta szerelmes. Fél hogy kihagy valamit. Megkérdeztem minek kellett a kicsi? Az a válasz érkezett hogy: "akkor még nem tudtam hogy ez lesz." Ez NORMÁLIS szerinted?
Egyáltalán a pasik normálisak mostanában??
Az összes barátnőmnél hasonló a helyzet. 1-2 gyerekkel élik át ugyanezt.
Vagy ez a harmincasok sorsa mostanában? Esetleg régebben is így mentek a dolgok csak mi kimaradtunk ebből vmiért?
Tudom sok a kérdés...
De miért van az hogy egy férfi ezt nyugodt szívvel megteheti? S ha én tenném a világ legnagyobb "K"-ja lennék!?
Szeretem a gyerekeim, de kilátástalannak látom a helyzetet. És felháborítónak tartom, hogy ezek után ő megy el gondolkozni. A másik gyerkőc 5 éves. Mindent lát és érti is a maga módján. Nagyon megviseli, hogy apa nem jön haza.
Vannak jobb és nagyon rossz időszakaim. Ilyenkor úgy érzem bármi szörnyűségre képes lennék!
És az esték a legnehezebbek................

Ja! Nem történt konfliktus. Minden a legnagyobb rendben volt. Én megtettem mindent a terhességem alatt is, 50 fokoban is igyekeztem a maximumot nyújtani minden! téren.

Kicsit nehéz hozzászólni, mert elég sok emléket ébreszt bennem...
Már lassan két éve, hogy nálunk ez történt, és bár nem terhes voltam, de ugyanígy, egy 6 és egy egyéves gyerkőccel álltam ott, hogy a férjem szerelemes lett. És bizony, a nagy már sokmindent felfogott.

Igen, talán ez a 30-asok sorsa mostanában. Ami talán bíztató lehet, hogy mi mégis túléltük. Ő nem ment el, itthon gondolkodott - vagyis tettük ezt mindketten. Az esték lelkizéssel, bőgéssel teltek, és sokat voltunk külön - általában én mentem el néhány napra, gyerekestül.

Sokmindent tettünk a mérlegre, ő is, én is. Tudom, hogy akkor nem sokkal, de felém (felénk) billent a mérleg nyelve. De akkor még sok tennivaló volt. Ma a nő csak történelem, sikerült teljesen kivernie a fejéből, és tudom, hogy semmit nem jelent neki. Mi viszont annál többet, és ezt érezhetem nap mint nap.

Van esély visszahozni egy kapcsolatot, de nem mondom, hogy könnyű, és nagyon nehéz helyzetben vagy, hogy egy pindur 100%-ban téged kíván, és egy másik kicsi 99%-ban. Egyedül kell 200%-on teljesítened, úgy, hogy magadra még egy pillanatnyi figyelmet sem fordíthattál.

Ez volt a döbbenetes számomra is, hogy a párom ilyen helyzetben akar elmenni, és ugyanezt mondta, mint a tiéd, hogy fél, hogy elszalasztja élete nagy lehetőségét...

De talán ez volt az, ami rádöbbentett, hogy akkor baj van velem, vagyis nem azt kapja, amit szeretne - persze ugyanez kontra is...

Amit javasolni tudok, bár nekem sem mindig ment - ne dühből és sértettségből dönts, ha a dolgok haladnak (szerintem ez nem lehet lezárt dolog...)

Ha van lehetőség, beszéljetek - legalább megtudod, mi volt a gondja veled.

Fel a fejjel, szurkolok neked, hogy könnyebb legyen!
Üdv
Pkriszta

Szia P,

én hasonló helyzetben vagyok, mint te. A férjem néhány hetes terhesen hagyott el, szintén egy másik nő miatt. Ő is szerelmes. Én is éreztem, hogy valami nem stimmel, amint rájöttem mi és ki az azonnal közöltem a férjemmel, hogy tudok mindent. Másnap elköltözött. Ennek már lasan 3 hónapja. A hangulatom nekem is változzó. Ma éppen lent vagyok. Még nem válunk. Én nem forszírozom (legalább, míg a baba megszületik), ő sem. Mi lesz? Nem tudom. Úgy látom, ő remekül érzi magát. Én is próbálok "normálisan viselkedni". Semmi hiszti, telefonálgatás ilyesmi. Persze időnként elbőgöm magam a telefonba, ha beszélünk, meg ilyesmi, de ez van. Ez jön, belülről. Ilyenkor mindig végtelen szomorúság tölt el. Néha kérdezik ismerősök, hogy békülünk-e. Hát, egyenlőre nem rajtam múlik.

Szia Pkriszta!

Hát nemtudom mit mondhatnék, a helyzet nálunk változatlan. Nálatok minden úgy megy mint rég? Mert én ezt nehezen tudom elképzelni. Csak csodálni tudom, hogy sikerült!
Az indulatokról csak annyit, nagyon nehéz nélkülük, hogy úgy mondjam higgadtan döntéseket hozni. Igen, néha egy hajszál választ el attól, hogy indulatból, meghozzam a végső döntést.

Szia Névtelen!

Nálatok mi a helyzet? És mikor fogsz szülni, vagy túl vagy már rajta?
Sajnos ma egyedül vagyok itthon a kicsivel, mert a nagyobbat elengedtem nagymamázni. (Költözés óta először) De nagyon nehezen viselem. Kattog az agyam folyamatosan. És végletek között vergődöm. Nehezen emésztem, hogy miközben én itthon bezárva a kicsivel.... addig Ő marha jól szórakozik.
Én nem hívogatom, vagy SMS, semmi ilyesmi, csak a gondolkozás. Ez se jó! elhiheted.
A békülés' nem tudom, van e értelme egyáltalán!?
Nem hiszek abba, hogy ami idáig fajul, az még működhet normálisan. :-( Persze kivételek mindíg vannak.

Szia P!

Nem, nálunk hál istennek nem úgy mennek a dolgok mint régen, hanem annál sokkal jobban. Utólag belegondolva nem tartott túl sokáig (bár akkor végtelennek tűnt) a vívódás, és nem mondhatom azt sem, hogy a párom remekül szórakozott - ő is őrlődött.
Kiderítettem az okokat, hogy mi vezette el őt ahhoz, hogy összekerülhessen mással, és hónapok alatt tisztáztuk a mindkét oldali sérelmeket.
Tele voltam dühhel és sértettséggel, és sokszor nehéz volt értelesen beszélgetni, de elküldeni sem volt erőm, s amikor egyszer kimondtam, hogy vége, és ő rábólintott, annyira megijedtem, hogy már egy óra múlva én kértem, hogy gondoljuk át újra.
De az kiderült, hogy ő sem bírja kimondani a végső szót, sőt a gyerekei elé sem képes állni, és megmondani nekik.

Aztán új életet kezdtünk, lehetőségünk nyílt rá, hogy megszerezzük életünk első közös otthonát, amit közös tervekkel varázsolhattunk olyanná, amilyenre vágytunk, s ez óriási motiváció volt.

Igen, úgy érzem, sikerült kiírtani magamból a gyanakvás csíráját is, és úgy érzem, újra boldogok vagyunk.

Szívesen írom ezt le, mert ha valaki ilyen helyzetbe kerül, és iszonyatos mélyponton is érzi magát, tudnia kell, hogy ilyen is van, ilyen is lehet - de tennünk kell érte. Amikor úgy érezzük, hogy mindent megtettük a kapcsolat megmentéséért, még akkor is kevés lehet.

Pkriszta

Szia Pkriszta!

Huh, nemtom mit mondhatnék!?
Ez nagyon szép! Én még csak őrlődöm. Egyik percben így, a másikban úgy gondolom. :-( Egyenlőre várok. Mást úgysem tehetek. Nem akarok dühből, hírtelen, elhamarkodott döntést hozni. De ez iszonyú nehéz!!
P.

Szia!

Igen, nagyon nehéz. De ami nagyon fontos, hogy a várakozás közben nagyon sokat kell beszélni, beszélgetni vele - és bizony, magamból kiindulva, bár ez a legnehezebb - magunkba is nézni. Valami nem volt jó, hiszen ha én tökéletes lennék, akkor nem menne máshoz. De nem vagyok tökéletes, mert nem is lehetek az, mégis törekednem kell rá, hogy amit ő nagyon nem szeret bennem azon változtassak!
Hidd el, ő sem mondta ki, hogy mit nem csinálok jól - azt mondta, hogy ő próbálta, de mindig megsértődtem, amikor kritizált, aztán már nem is mondta... apróságok, vagy nem is annyira apróságok, de figyelnem kellett volna rájuk. Aztán kénytelen voltam elfogadni, hogy ezek őt zavarták. Legalább én is elmondhattam, hogy engem mi zavar az ő viselkedésében, stílusában - kiderült, hogy azért van összefüggés, egymásra épülnek a dolgok.

Sok sikert kívánok, és fel a fejjel!

Kriszta

Szia P,

majd áprilisban fogok szülni. A helyzet változatlan. Én sem hívogatom, de én úgy gondolom, már csak a gyerek miatt is normális kapcsolatot kell vele kialakítanom. Bár ma nagyon szomorú vagyok, egyfolytában elbőgöm magam. Én itthon sírdogálok, ő meg a nőjével él boldogan. Én is sokat gondolkodom, amikor éppen nem foglalom el magam valamnivel, rögtön ő jut eszembe és akkor nincs megállás.

Névtelen25 (hogy meg tudjam ,magam különböztetni)

Szia Névtelen25!

Nagyon nehéz lehet neked! Sajnos tudom és átérzem a helyzeted! Én is keresztül mentem ezen, de mi még a szülésig együtt voltunk. Az se volt könnyű! Én nem értem hogy lehetnek ilyen lelketlenek, hogy ebben a helyzetben tesznek meg ilyen lépéseket.? Szerintem ez a legszemetebb dolgok egyike! Nekem is vannak még igen rossz napjaim, de talán lassan magamra találok.
Csak az idő segíthet! Hidd el nekem!
Míg terhes voltam,azon rimánkodtam, bárcsak vége lenne és legalább annyival könnyebb lenne a helyzetem, hogy megszülök! Ez is eljött, és nem gondoltam, hogy a neheze mégis hátra van még...
Egyébként tartjátok a kapcsolatot? Érdeklődik felőled és a baba felől? Vagy csak a rózsaszín ködnek él? Mindketten, közösen gondoltátok úgy, hogy babát szeretnétek?

Szia Nevtelen25,

Hidd el, fordulni fog meg a kocka.
Sok-sok erot Neked!

Udv, ZoliApu.

Sziasztok!
A történet a barátnőmé,de annyira felháborodtam,hogy a segítségeteket,véleményeteket szeretném kérni!
A barátnőm 1 évig együtt élt egy férfival. Tökéletes kapcsolat,imádat,szerelem stb.
A fiú folyton megkérte a lány kezét,babát szeretett volna,a lány pedíg abbahagyta a gyógyszer szedését. 1 év után egyszer csak a fiú az egyik reggelen szedte a cókmókját,és továbbállt. Magyarázat nuku,csak ment. A barátnőm,aki tényleg szerette a fiút próbálta túltenni magát a dolgon,mondván jobb most,mint 1-2 gyerek után. Ha nem ment,nem ment. engedte a fiút elmenni. Nem hívta,nem zaklatta,kerülte,amennyire csak tudta. 3 hét tellt el. Kiderült,hogy jön a baba.
A barátnőm felhívta a fiút,hogy beszélniük kéne.
A fiú reakciója a hír hallatán,várható volt. Nem akarja a babát,hiszen nincsenek együtt,már nem szereti,van új barátnő stb. Ez eddíg stimt,érthető a fiú hozzáállása a gyerekhez. Ha pasi lennék én sem reagálltam volna másként(azthiszem?)
A barátnőm nem akarja a nyakába varrni a babát,nem akarja megtartani,csak mégis,hát végül is ő az apa,jobb ha tudja.
A felháborító a dologban az az,hogy a fiú nyomdafestéket nemtűrő módon beszéllt a barátnőmmel,amilyen színten lehetett megalázta,és a fejéhez vágta,hogy nem tőle van a gyerek. A kapcsolatuk az utolsó percig jó volt,és a bizalmatlanság sosem fordullt meg közöttük. Jó,ha egy kapcsolatnak vége,akkor vége,kár tovább folytatni,béküllgetni,és főleg a baba miatt együtt maradni. Na de azért ilyen módon egy terhes nő lelkébe taposni,ha másra nem legalább az együtt töltött 1 évre let volna tekintettel. Hogy a baba kitől van az kétségtelen,és a fiú is pontosan tudja,hogy az övé. A barátnőm lelkileg ki van,a babát megtartani nem szeretné,főleg ezek után. De azért valami "nemes bosszúra" vágyik. Valamire,amitől a fejéhez kap a fiú. Nem visszakapni akarja a srácot,csak hasonló szintű fájdalmat,átgondolást akar okozni neki. Vagy valamit amiből,amitől rádöbben,így tényleg nem kellett volna viselkednie.
Ha van valami ötletetek,kérlek írjátok meg!
Köszönöm.
Citri.

Kedves PKriszta! Annak idejen olvastam a hozzaszolasaidat es mar hosszu ideje nem neztem bele a Babanetbe. Meg is lepodtem, hogy annak mar 2 eve, hogy vivodtal. Nagyon-nagyon orulok, hogy jol mennek a dolgok nalatok, sot jobban mint elotte! Erot ad, ha ilyenrol hall az ember!

En akkor is szenvedtem es most is. Nalunk nincs megcsalas (esetleg csak erzelmi szinten idonkent) s emiatt nincs is lehetoseg nagy kibekulesekre, stb. stb: langyos viz, ahogy fentebb mar masok irtak. Na, ja. Ebbol kifolyolag olyant is jo lenne hallani, hogy egy ferfibol, akihez harapofogot kell mellekelni, egyszeriben meselos, figyelmes ember lesz. Van ilyen?

Lenke

Szia Lenke!
Köszönöm a jókívánságaidat!

Nagyon rövid volt az a panasz, amit Te írtál magatokat illetően, de azt kell mondanom, hogy sokat tanultam a saját esetünkből, és állítom, hogy nincs érzelmi megcsalás - abból egyértelműen következik a többi is. A páromat a mai napig is sok nő veszi körül, de csak akkor kapom fel a fejem, ha valakit többször emleget - ilyenkor finoman érdeklődöm, (de úgy érzem, végül is semmi okom nincs aggódni).
Mi az a langyos víz? Éltek egymás mellett? Beszélgetések nélkül? Szex nélkül? Vagy csak az apró figyelmességek hiányoznak? Közös programok?

Nem mindegy! Ha tényleg nincs mondanivalótok, akkor annak egyenes következménye lesz, hogy ha jön valaki, akkor az boríthatja az eddigi életeteket - akármelyik oldalról. Ha a Te oldaladról következik be, akkor lehet, hogy a férjed is egyszeriben észbe kap.

Egyébként pedig a férfiak alapból utálnak lelkizni. Szerintem genetikailag ilyenek.

Üdv
Kriszta

Lenke!
Nem, de lehet talalni Hozza megfelelö harapofogot!!! Azt pedig Neked kell megtalalnod, az ö segitségével!!! A szellemi-lelki stb megcsalas sokszor rosszabb, és mélyebbre hato, mint a testi...
Krisz, nem minden ffi utal lelkizni, csak ugy kell velük lelkizni, hogy ne vegyék észre, hogy éppen lelkizünk!!! Erthetö voltam???
Mindenkinek sok sikert, Lenke, melegedjen fel az a langyi viz!!!Pusza!

Sziasztok

A babát tulajdonkáppen mindketten szerettük volna. Illetve azt hiszem én sokkal jobban, de ő végül is azt, mondta, rendben, jöhet a gyerek. Szerencsére kötelességtudaz a gyerek iránt van benne. Legalább ennnyi, és én már ennek is örülük. Azt hiszem nem is várhatom el hogy szeresse, mint mondjuk én. Hiszen mit érzékel ő belőle ? Semmit leszámítva a 2 UH-t. A pocakom is csak mostanában kezdett el növögetni, a magzatmozgásokat kívülről még nem érezni.
Szóval a kapcsolatot azért tartjuk, és ezt szeretném is, hiszen ő a gyerek apja.

Névtelen25

Pkriszta, Kukacz,

Koszi a hozzaszolasokat. En nagyon dolgozom azon hogy jobb legyen. Szerintem neki is kezd benoni a feje lagya: csak idosodik o is. De a megfelelo harapofogot meg mindig nem sikerult megtalalni, csak kb. jot. Ezzel meg nehez a munka, es neha el is felejtkezem rola, hogy hasznaljam, s akkor nuku duma!
Lenke