No, miről is akartam írni? Visszaigazoltam mindenkit! Köszi szépen a jelöléseket!
Emese! Naná. A fiaim is nagyon szeretik ezt a Maargitozást. Sőt, néha tőlük is megkapom. Margitnak csak a Kedves nagymamája szólít, de úgy hangzik, mintha le akarna szúrni. Egy embertől tudom elviselni, ő pedig a legjobb haverom, az egyik munkatársam. Azért írom, hogy haver, mert a barátot (pedig annak érzem) sokan félreértik, mivel férfi. Megtisztelt a bizalmával, jól ki tudunk mindent tárgyalni, sokat segít nekem. Bár azt kevesen tudják, hogy a férjem is tud a barátságunkról. Valahogy úgy jött ki mindig, hogy sok esetben jobban meg tudtam értetni magam a fiúkkal, mint a lányokkat. Nekik nem kell magyarázkodni, mindig értik, hogy mit akarok mondani. A fősulin is volt egy barátom, őt is ismerte Albert, sőt kedvelte is. Jókat csocsóztunk a csütörtöki bulikon. Ami fontos, hogy nem lett több belőle!
Lány barátaim is vannak bőven, például tegnap is velük találkoztunk. A négyből hármunknak már van gyereke, gyerekei, Momó, a szomatos barátnőm viszont egy ideje próbálkozik. Kérlek, vuduzzatok!!!!!!!!! Nagyon megérdemelné már végre. No, tehát ezt a talákát már december óta szervezzük, de mindig volt valami, főleg betegségek. Nagyon jól sikerült. Már úgy kezdődött, hogy a kocsiban a 10 hónapos Johanna és a majdnem 5 hónapos Albert fogta egymás kezét. Annyira aranyosak voltak! Felvettük Momót, majd folytattuk az utunkat. Emese barátnőm gyerekei még aludtak, amikor megérkeztünk, de hamarosan csatlakoztak hozzánk. A kisebbik állandóan simogatta, ölelgette a még kisebbeket. Teljesen el voltam olvadva. Ez a kis mazsola meg nagyon élvezte. Ha Adél közeledett felé, eltátotta a száját, meg akarta őt is enni. Csak sajnos nem vittem fényképezőt!! Én bimbó, már nagyon bánom. Pedig akartam, csak annyi csomagom volt, hogy már nem akartam még azt is külön vinni. (Még most adtuk oda a karácsonyi ajándékokat is). De legközelebb nem hagyom ki, az biztos.
Más, a szívbeteg kislány szülein én már tegnap kiakadtam! Sőt a Kedves is! Miért kell megvárni, hogy a gyerek meghaljon? Nem értem!!!!
Ja, Dettyk, részvétem a szülőin történtekért. Nemrégiben volt ez a téma a tv-ben is. Mindenki felháborodik, hogy miért is nő az agresszió a gyerekek között, miért bántják a tanárokat. Több okból is, egyrész a gyereknek rengeteg joga, viszont kevés kötelessége van. A tanárnak meg leginkább kötelessége, viszont nincs joga arra sem, hogy hangosan, hangosabban szóljon a gyerekre, mert megsérti őt a személyiségi jogaiban.
Persze én úgy gondolom, lehet más utat is választani, de az macerás és hosszadalmas, sokan inkább nem vállalják fel a problémát, hanem elkenik. Pedig nem kellene mást tenni, mint azt, amit otthon is követ az anyuka. Tudom, a pályakezdő, gyermektelen tantó még nem tudhatja ezeket. Én is követtem el hibákat anno, de igyekeztem tanulni belőle. Már írtam talán, hogy szerintem a gyerekek otthonról hozzák a tanult magatrtási formákat, naná, hogy a "legrosszabbak" szülei a leghangosabbak. Mivel nem bírnak a saját gyerekükkel, a felelősséget áthárítják az óvodára, iskolára. No és itt jön a következő ellentmondás. A felelősséget áthárítják, otthon viszont megtagadják a tanár, a tanító kompetenciáját. Ők azok, akik otthon lehülyézik, rosszakat mondanak a pedagógusról. Közben meg elvárják, hogy a gyerek változzon. A pedagógus az iskolából oldja meg az ő otthoni problémáját is. Pedig ez lehetetlen.
Tudom, hogy főleg alsóban még nevelni is kell(ene). Viszont azt is meg tudom érteni, hogy szintén sokszor a szülő nyomására olyan teljesítménykényszer van, hogy erre már nem jut idő. Sajnos nagyon kevés az olyan tanár, aki fel meri vállalni, hogy nem tanmenetet, hanem gyereket tanít.
Jaj, már megint nagyon bele lovalltam magam. Most megállok, mert tényleg szakdolgozat lesz. Ennek soha nem lesz vége?!
