A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 április-májusi babavárók

Mezsó!
Ja, akkor az más, akkor vigyázz!
Én is elég sűrűn mérem, de szerncsére, ha bűnözöm sem nyomja meg, eddig mondjuk egyszer volt, hogy nem bírtam magammal, és megettem 2 csokis kekszet, utána 1 órával megmértük, és akkor is csak 5.6 lett, szóval azt gondolom nem kell annyira óvatosnak lennem, bár betartom a diétát, végülis éhezni nem éhezem, csak egy kis nasi esne néha jól, meg a tejjel állok én is úgy mint Te, azt tudnék inni dögivel, alapban is nagy tejes vagyok!

Mondjuk ami érdekes, hogy ma azt mondta a csaj diabéteszen, hogy szerinte sem valós az első cukoterheléses eredményem, mert ok, hogy a diéta segít rajta, de akkor is valamilyen formán látszódnia kellene az eredményeimen, ha cukros lennék (bár ugye az első sem haladta meg a felső határt), de mégsem így van, hanem teljesen jók... szóval tényleg azt mondom, hogyha másért nem a mínusz kilókért megéri, persze nem fogyózni óhajtok, de gondolom ami most lemegy, az pont az, ami feleslegesen jött fel, tehát sem nekem, sem a babának nincs rá szüksége :)

Jó hosszú lettem, bocsika :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Hát csak épphogy visszaolvastam, úgyhogy ha vkit kihagyok, bocsika... :oops:

Lituka!
Csini poci, meg tökjó a köntösöd!!! Örülök, hogy megkaptad a cumit, nekünk is nagyon tetszik a rózsaszin!! Olyan édi a kis szivecskékkel! :)

Mary!
Anyudat lődd má le!!! :evil:
A babakocsi szupin néz ki meg a hordozó is és a házikó miatt is irigykedem (mikor lesz nekünk ilyen)... :)

Mezsó!
Rád is irigy-irigy, hogy ennyire előre jársz.... éniiiiis.... :)
meg Magikára is!!!! :)

Fórumtalit sajnálom, már nem is igazán a tetü miatt nem mennénk (mert totál ki vannak kezelve) hanem ez a trutyi takonykór, ami azóta nemhogy jobb lenne, sokkal rosszabb. :evil:

Emi!
Melltartót én mindenképpen veszek a hálóing alá is, mert ha nem veszel és elindul a tejci szépen fogsz kinézni! :) A melltartóbetétet pedig csak a melltartóba tudod beletenni! :)

Tegnap mentünk volna intézni az esküvőt, de ilyen állapotban jó volt, hogy egy paprikás krumplit össze tudtam dobni, nemhogy lemászni az önkormiba a rendezvényszervezőhöz. Zoli tegnap kitalálta, hogy majd Evelin szórja a rózsaszirmokat előttünk... :shock: jajj, nem akartam mondani neki, nehogy megsértődjön, de én direkt olyan hétvégét választottam, amikor a fiúk is apjuknál vannak, hogy ne kelljen vesződni még a gyerekekkel is... én aznap nem akarok mást, csak Zolit és csendet! Meghát most mondjam, hogy akkor ruha Evinek, meg kosárka meg szirmok, minimum plusz egy 10-es, ami most baromira nem hiányzik! Amikor most kell vennünk mosógépet is, amit muszály, mert ez taccsra ment!
Remélem, lemond efajta gondolatáról, mert nagyon nincs kedvem gyerekezni az esküvő napján. Más lenne, ha nagy esküvő lenne, ott jól mutatnának, de igy szerintem semmi értelme. Még féltem, hogy nem akar majd semmit, most meg kezd átesni a ló másik oldalára! :twisted: Még a végén becsúszik egy-két haver meg még családtag és kész anyagi és idegi csőd lesz (legalábbis nekem)!!!

Megyek, kicsit kimegyek kölkökkel, mert muszály!
Olyan szép idő van kint! Én meg pusztulok! :evil:
Vendég
 
[quote="lituka"]C írta:litukasajok!

holnap megyek a DM-be...nem volt már vki ott nagybevásárláson aki estleg listát is irt mit kell vennie??

ha vki tud nekem segiteni akár pirivibn is szivesen fogadnék segítséget...
gondolom magamnak: tenna betét,wc papirülöke,wctörlőkendö,azt itt meg is állt a tudományom..

Ez engem is érdekelne! Ha lehet ne (csak) priviben küldje Litukának az , akinek ebben már van tapasztalata v. listája.
Köszi!
Zita

KépKép
KépKép
atizka
 
Zita, nem mindennapos, de néha muszáj, még az a jó, hogy a gyerkőc eszik az oviban, így ha nem beteg, vagy valamiért nincs itthon, akkor ez többynire csak hétvégére marad, hétköznap csak könnyű kajákat szoktam csinálni, Gábor úgyis dolgozik, és mindig eszik valamit napközben, a munkája miatt főtt kaját úgysem tudna vinni magával, én meg ha itthon vagyok összedobok valamit, ha dolgozom is mindig van valahogy :)

Pumpóka, azért aranyos a párod, hogy ilyen jut eszébe (megható, látszik azért érdekli), csak tényleg kár lenne ennyi plusz, az más lenne, ha nagy esküvőt terveznétek! :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Atizka, ettől a mindennapos menü-kitalálástól én is kivagyok, azt hiszem írok egy listát, mint ami a menzákon van,h. miket szeretek főzni és enni...

Lituka Síma betétet is kell venni, mert az óriás Tena (hát szégyellem magam, de nem emlékszem pontosan) kb. 1-1,5 hétig kell. Utána én is a páromat kértem meg,h. vegyen nekem normálisat (szegény). Nekem a babylove popitörlő vált be a legjobban, kb. 2 hónapja csak azt használom. Nagyon sok popsitörlő fogy legalábbi nálunk és amellett,h. ez a legolcsóbb, sztem ez a legjobb is. (mi a neogranormont, pamperst, gabit és a johnson's-t is kipróbáltuk, na meg a niveát is ) A gabi és a nivea is jó, de sokkal drágább. Baby bruint ne is vegyetek, mert az úgy sz@r ahogy van

Pumpókaaaaaaaaaa hogy értetted azt,h. két gyerekkel könnyebb volt, mint eggyel?
mango.
 
Mi anno ilyen listát kaptunk a kórházban, nagyjából azért a lényeg benne van szerintem!

Tisztálkodó felszerelés:
szappan, fogkefe-fogkrém, sampon, tusfürdő, fésű, hajszárító
papírzsebkendő
WC papír, papír ülőke
egészségügyi betét, melltartóbetét
evőeszköz, pohár, kistányér

pelenka, popsitörlő (szerintem elsőre semmiből ne vegyetek sokat, ki kell tapasztalni kinek mi jön be)

Tehát nagyjából ezek azok, amik pl Dm-ből is beszerzhetők!

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Köszi köszi..akkor atizkával várjuk még a tippeket :D

Pumpi :D nehogy ugy járj mint én a mi esküvőnkön..lettünk 25en a végére..és az összes sporolt pénzem rá ment ...:S

énis megyek megsétáltatom a kisfiam :D (kutyusom)
Vendég
 
És persze az otthoni dolgokat is megvehettek, bár abból sok olyan lesz, amire úgyis azt mondja a doki, hogy felejtős, és írni fog mindenféle kenceficéket a babának :)
Mi a hintőport azt megvettük, mert az kellett, meg a pelenka, popsitörlő, ezenkivül az első napokban mindent felírtak (popsikrém, fürdető, olaj).

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Köszi Nici! Írom a listámat, aztán adandó alkalmmal indulás a DM-be.

Eldobható pelenkázó védőről hallottatok? A nővérem mondta, hogy nagyon praktikus már a kórházban is, és aztán védőnőnél, orvonál, ahol közös pelenkázó van. (Nem láttam nála, földrajzi távolság miatt ritkán talizunk, akkor meg ez még nem volt téma, azt mondja olyan textilszerű.) 10 van egy csomagban és ő a Rossmanban szokta venni. De akkor gondolom a DM-ben is lehet.

Zita

KépKép
KépKép
atizka
 
Én nem hallottam még, de jó dolog lehet! Én régen a rendelőt, védőnőt úgy oldottam meg, hogy vittem egy külön textilpelust magammal, és azt tettem alá!

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
atizka: ez egy őskövület receptesfüzet,én is nővéremtől kaptam kölcsönbe gyorsan lefénymásoltattam...A címe Nagy Margit: 399 recept cukorbetegeknek,fogyókúrázóknak" A Diabetes újság Konyhasarok rovatának különkiadása. Szerintem nagyon jó,viszont nem tudom hol tudnál utánanézni,meg azt sem hogy melyik évben jelent meg...lehet ha mondjuk valami nagy könyvtárban magát a Diabetes újságot megpróbálod megkeresni,akkor rálelhetsz.Vagy lakhelyedhez közel eső cukorgondozóban ha rákérdezel talán tudnak segíteni...

Kép

Kép
mezsó
 
mango: a BabyBruin törlőkendővel mi a baj??Csak mert pont múlt héten vettünk és olyat... :oops: :oops:

nici: papírülőke a DM-ben is van?? :shock: Te vettél már?Vagy valaki?Hány forint az ilyen papír ülőke?Vagy egyáltalán gondolom csomagban lehet venni...vagy hogy?Én is tudatlan vagyok ám... :oops: :roll:

Kép

Kép
mezsó
 
Mezsó, nem vettem még soha, de vagy Dm-ben, vagy Rossmanban tuti láttam már egyszer! De lehet gyógyszertárban, vagy gógyboltban is lehet kapni...
Asszem talán 10 db-os kiszerelésben volt, 150-250 Ft körül?! Nem merem 100%-ra mondani azért...

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
nici: ohohhhó :lol: :lol: Az kemény összeg érte!!150-250 körül?? :lol: Jól van...nem kiadás akkor.És vajon mennyit érdemes belőle venni?Gondolom egy ülőke egy alkalom a WC-n...

Kép

Kép
mezsó
 
Lehet több, tényleg nem emlékszem, nem mostanában volt, hogy láttam!
3 napra (jó esetben) szerintem elég lehet 2 csomag, akkor már nincs olyan vizelési inger :) és a nagydolog sem mindenórás :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Sziasztok!

Elszaladtam a dokihoz egy pár órára és megint oldalakat olvashatok! :D
A méhszáj zárt, aminek nagyon örülök, mert a sok magzatvíz miatt kicsit a doki meg én is tartottunk attól, hogy kinyílt... De minden oké! Már csak a TORCH vizsgálat eredményét várom a magzatvízzel kapcsolatban, ami csütörtökre lesz meg. Ha az is negatív, akkor azt mondta ne is foglalkozzak a több magzatvízzel, mert akkor egyszerűen csak több! Nem lehet mindenkinek átlagos mennyiségű... :roll: Mesélte, hogy szülésnél kb. 1 liter szokott lenni, ehhez képest volt egy kismamája, akinél 4 liter volt! :shock: :shock: :shock: De teljesen egészséges babát szült, és senki nem tudja megmondani miért volt négyszeres a mennyiség!

Melltartó-kérdés: én tuti veszek a hálóing alá, sőt már most is ezen gondolkodom, mert az előtej miatt most már naponta kell pizsamát cserélnem! :roll: Meg lassan nemcsak pizsamát, hanem ágyneműt is... :roll:

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
Mezsó: Nekünk is sikerült pont BabyBruin törlőkendőt vennünk! :D :oops:

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
Találtam a neten pl. egy gyógyászati segédeszköz boltot, ahol 89 Ft a 3 db-os, gondolom akkor kb ilyen árban van mindenhol...

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
én tegnap már körülnéztem a Dm-ben...van papirölőke..
van 150ért és 230 FTért..10 db van egy csomagban.
én azért a biztonság kedvéért tuti veszek egy 3 csomival.

na ujabb kérdés: hipermangánt ajánlanak gátseb tisztitásra amit a patikában lehet venni és fel kell higitani..
sztetek? vagy akinek estleg volt gátmetszése mivel kezelte első időkben? vagy a kórházban erről gondoskodnak? csak kiváncsiság..
Vendég
 
Örülök Zorróné, hogy rendben vannak a dolgok, és biztos rendben lesz a másik vizsgálat eredménye is! :)

Nekem Szandinál a Nivea popsitrölő jött be, én azt használtam szinte végig, persze a próbálkozások után :)
Melltartó tényleg kell, meg a betét annak aki szoptat és van teje, különben napi 2-3 hálóing, és ágynemű csere lenne szükséges :D

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Eldobható pelenkázó alátét:Tényleg nagyon jó, a barátnőmnél láttam. A Brendonban lehet kapni, de biztos máshol is.

Papír WC ülőke:Én a gyógyszertárban szoktam venni. Nagyon praktikus nagyobb gyerekeknek is, nemcsak kórházba!
emma2008
 
Lituka, nekem volt gátmetszésem, de nem adtak rá semmit, azt mondták tiszta vízzel mossam, és ha nincs gyulladás, gond, akkor nem kell semmi, szerencsére így is lett!
(emlékszem eleinte odanyúlni sem mertem, féltem nehogy megsértsem, fájjon, ilyesmik :))

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Benettke köszi a naprakész infokat! Tudtam, hogy van valaki köztünk, aki ezzel foglalkozik.

Mezsó na mert eddig 4 hétig az volt, hogy hát vigyázzak. 7,6 volt a terhelésesem. Aztán múlt szerdán mikor a nőgyógyásznál voltam, rámripakodott, hogy ezt komolyan kell venni, és így elkezdtem. No most meg miután már a szonográfus is jelezte, hogy nem olyan a mérete, mint lenni kéne. Még külön szólt, hogy diéta diéta. Így kezdődött.
Ne hagymát se lehet? Tejet, meg joghurtot se.Nemá! Na akkor még jobban bele kell ásni magam.
Kezet foghatunk a comb belső oldalának fájdalma miatt (is). Mert én is sántítok, szerintem ez is nyúlik. Egyszer csak rosszul mozdultunk, olyan izomlázszerű.
Papír WC ülöke, van többféle is a DM-ben. Asszem 200ft 10db. Nem tétel. Nyilván van drágább is, és ráböktem az egyikre, valamire csak jó lesz.

Atizka, mango
igen a mindennapi főzés, nagy fejtörés. Főleg, hogy nem ehetek amit szeretnék. De szerencsére a párom azt mondta ő is diétázik velem, nem fog ártani. Nekem van cukros könyvem, de olyan furi.. Ebben vannak receptek olyan amihez liszt kell, meg zsemle. Holott ilyen tiltva van. Vagy csak mértékkel ez is?

Kisfruzsi nekem tegnap azt mondta a háziorvos, hogy amikor bekerülök a kórházba (mindegy, hogy 14 óra, vagy éjfél előtt 10 perc) azt a napot már a kórház igazolja a TB felé. Tehát a táppénzen addig maradok nála, míg nem szólok.

Szösszenet nem fontos megkérdezned a dokit az ügyeletességről, mert ketten is azt mondták, hogy fogadjak csak, mert így biztosabb kezekben vagyok. esetleges császár miatt, így aktualitását vesztette. Köszi azért.

Kép
téjé
 
De 5 év sok idő, lehet azóta máshogy kezelik :wink:

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
[quote="téjé"]N írta:téjée hagymát se lehet? Tejet, meg joghurtot se.Nemá! Na akkor még jobban bele kell ásni magam.

Atizka, mango
igen a mindennapi főzés, nagy fejtörés. Főleg, hogy nem ehetek amit szeretnék. De szerencsére a párom azt mondta ő is diétázik velem, nem fog ártani. Nekem van cukros könyvem, de olyan furi.. Ebben vannak receptek olyan amihez liszt kell, meg zsemle. Holott ilyen tiltva van. Vagy csak mértékkel ez is?

Lehet, csak mértékkel! Nem kaptál napi diéta leírást, hogy mikor mennyit lehet? Nagy segítség, lehet számolgatni, mikor mi fér bele!

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Nici, hát nem! A doki ma annyit mondott 3 zsemlénél többet naponta ne egyek. Ezt nem is eszem. Nekem nem kellett gondozóba menni, csak magamtól diétázni. Védőnő segít ebben vajh? vagy net?

Lituka
kórháza válogatja. Nálunk van gátseb fertőtlenítés, ha kéred. Kérdezz rá a kórházadban! Biztos helyszíne válogatja. Bár én nagyon reménykedek gátvédelmben, de mindenre fel kell készülni.
És nem vagy elfeledve, csak a gépem vacakol és nem tudok hangot hallgatni. A másik ügyre is visszatérek.

Kép
téjé
 
Sziasztok!

Picit nem jön az ember, és máris 10-20 oldalakt kell visszaolvasnia. :D

lituka, nekem volt gátmetszésem és semmivel nem kezeltem. A doki sem. Fontos a sűrű zuhanyzás, hogy tisztán legyen tartva, de ennyi. :) És így is szépen begyógyult.

atzika, eldobható pelenkázóalátét tényleg klassz. Az egyik fel olyan vízhatlan borítású, vidám mintás, a másik fele nedvszívó. Kicsit vagtagabb. Tényleg jó ha a védőnőhöz, gyerekorvoshoz mész, le tudod teríteni, nem kell a kemény öltöztetőn lennie. És ameddig nem pisili le a baba addig használhatod, szóval nem egyszerhasználatos :) Nekünk egy 10 darabos simán elég volt az elmúlt 23 hónapban. :lol: Jó, mondjuk úgy másfél éves kora óta nem használjuk már.

Melltartó a hálóing alá: szerintem is elengedhetetlen :) Plussz jó sok melltartóbetét, mert ha beindul a tejcsi, rettentően eláztat. :lol: Főleg az első idpkben, nem is fehér, hanem jó zsíros sárga színű, ami aztán ha megszárad akkor is ott virít a pizsin :lol:

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.12.14 22:22-kor.
Vendég
 
[quote="téjé"][ írta:téjéb]Nici, hát nem! A doki ma annyit mondott 3 zsemlénél többet naponta ne egyek. Ezt nem is eszem. Nekem nem kellett gondozóba menni, csak magamtól diétázni. Védőnő segít ebben vajh? vagy net?

Ha gondolod én szívesen leírom Neked privibe azt az étkezési javaslatot, amit mi kaptunk, vagy ha jó, holnap melóhelyemen betudom scennelni, és el tudom Neked küldeni emailben?!

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
[quote="magika"]S írta:magikaziasztok lanyok!

Betoltottem a 34. hetet.
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kezdek izgulni.

Magi

Gratulálok:) Tényleg hamarosan beindul a babaeső. :)

gaboo, de klassz cuccokat vettetek! Hihetetlen, hogy még néhány hét és már nemcsak a ruhákat, de a belevalókat is nézegethetjük :lol:

zsózsófi, nagyon jól néz ki a zapp vázon a hordozó. Könnyűnek néz ki nagyon :wink:

Szössz, drukk a dokihoz :)

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
[quote="kamilla306"]
írta:
kamilla306
Figyu! Ha most 85C vagyok, akkor mekkora szoptatós melltartót vegyek???? A 85 valszeg már nem változik, de a kosár biztosan, nem?

Én szopis melltartót csak az utolsó pillanatban vettem, mert addig nőtt... előre sztem nehéz megjósolni.

Háling kérdésben teljesen egyetértünk, én sem csinálok nagy ügyet belőle. :) Dominónál is elmentünk a vásárba, vettem 3-4 színes-figurás-gombos hálóinget, aztán szevasz. :wink: Úgyis köntös volt rajta ha kimentem, ha meg feküdtem az ágyban akkor tökmindegy volt. :lol:

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
[quote="szibi"]J írta:szibió A másik amit akartam :!: :shock: :shock: Eddig tényleg nem volt semmi bajom a terhesség alatt,erre tegnap este érzem,hogy mindha zsibogna a lábam,és olyan nehéznek éreztem,Olyan szokatlan és kellemetlen érzés.Erre megnézem,és be van dagadva a zoknivonalnál elszorítva :shock: Döbbenet.Ez víz ugye?
Lehet,hogy le kéne főznöm ma a kiló krumplit?

Igen, ez víz. Nálam is így kezdődött anno. most még nincs jele, de amint lesz előkapom a krumplit :lol:

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
Énis a DM-ben vettem meg mindent!
A WC-ülőkéből két fajtájuk volt, 10db-os, amit én vettem az 189.- volt, a másik meg kétszázvalamennyi.
Vettem wc-ülőke törlőt is, Denkmitet (a DM-es márka), az is olyan 2-300.- volt. A kórházba a babának popsitörlőt Babylove-ot, de nem a nagy csomagosat, hanem van a kisebb, asszem 30db-os?? az volt 299.- (csakmert én nem akarok egy egész nagy csomit bevinni, úgyis lesz elég cuccos). Zsepiből 10x10 db-ost, hogy ne boritsam az egész úristent az éjjeliszekrényre (mert hajlamos vagyok rá sajnos), igy csak egy 10db lesz elől mindig. Mini-fogkrémet vettem, golyós deot (Balea), kézmosót (nyomóst) Balea, mintás szalvétát... most más nem jut eszembe.... :roll:
Vadásztam a két db-os Zewa méregdrága wc-papirra, de pont elfogyott, úgyhogy még azt nem vettem.
Az eldobható pelusozóalátét van DM-ben is, Babylove, nem olcsó, asszem 10 db-os és olyan ezer körül van... :roll: vagy fölötte... ezernégy-öt??? puff, nem akarok hülyeséget irni!
Melltartóbetét is jó a Babylove és nem drága, érdemes venni! Nekem bevált! :wink:

A gátsebre.... nekem semmit nem adtak és nem mondtak... tiszta viz, ha lehet, szappanféle ne érje...

Én most a gyógyszertárban akadtam ki, a bio-aszaltszilvalé 1300.- volt! :shock: Komoly! Ha nem használ, idegbajt kapok!!

Mango! Mire irtad, hogy Pumpókaaaaa! Hogy értetted azt hogy két gyerekkel könnyebb volt mint eggyel??? Hol irtam ezt? És mire?
Nem emlékszem... :oops:
Vendég
 
ollem, nagyon klassz a házatok, szépen alakultok :)

Csuklás: Dominó a pocakban is sokat csukott, kint meg mégtöbbet. Volt olyan nagy hogy minden etetés után rájött.. őt nem zavarja, csak nekünk szülőknek rossz:)

Na ennyi voltam, igyekszem majd nem lemaradni.
(hihi hányszor írtam ezt :lol: :lol:

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
Pumpóka :o Pedig én is gondolkodtam már az asztaltszilvalén (ez amúgy csak nekem hangzik furán hogy aszalt szilva leve?) , de egyelőe csak a sima aszalt szilvától várom az áldást... meg a bifiduszaktiregulárisztól.... :roll:

Kép Kép
szõlõ
 
Hát Szőlő én attól várhatnám.... :roll: :oops:
Mondjam ki? ..... 4 napja nem voltam! De még a Hunyadi viz sem mozgatott meg bennem semmit!!! :evil: Arra az van irva, hogy gyors hashajtásra (ami nálam kizárt, legfeljebb a beöntésre reagálok igy) egyszerre 2dl-t kell inni. Én megittam 4!!! dl-t :lol: és csak halovány lepkepukik mentek tőle... :lol: bocsika... :lol: :lol: :lol:
Zoli itt kacarászott rajtam én meg majd felrobbantam! Pedig Hunyadi eddig még nem hagyott cserben! Most lementem a gyógyitárba ezért a szilvaléért... kiakadtam első körben az árán, aztán hazajöttem és gondoltam, most lehajtom a fél üveggel, de beleszagoltam és majdnem taccs... :roll: most várok kicsit, és legyürök egy adagot!
Ha nem használ, akkor holnap reggel éhgyomorra melegitve még egy adagot! Ha az sem, akkor nászajándékba beöntő-készletet kérek!!! :lol: :lol: Kinomban röhögök magamon! Ez őrületes!!!!
Vendég
 
Nici!

Igen, úgy tökéletes, ahogy kigondoltad ez a Táppénz-Tgyás dolog :wink:

Kisfruzsi!

Szólni kell a háziorvosnak ha megszületik a babó. (Ő jelenti az Oep-nek)

Mango!

Nem kaptam meg :( Írtam privit, ha arra válaszként küldöd talán átjön :roll:

Fórumtali: gondoltam sütök valami sütit+ viszek innivalót+esetleg még valamit :roll: :?:

Téjé!

Igen, sajna én foglalkozok "ezekkel" ... :?

ÉvIMAMI

Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
Mire kell Nektek az aszaltszilvalé? Amúgy tényleg érdekesen hangzik Szőlő :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Ja ok, leesett :)

Pumpóka!

Nekem azt mondta egy "kismamatárs", hogy a sima glicerin kúp is jó és még nem is káros (állítólag) :roll: .

ÉvIMAMI

Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
[quote="pumpóka"] írta:pumpókaÉn megittam 4!!! dl-t :lol: és csak halovány lepkepukik mentek tőle... :lol:

:lol: :lol:

Jaaaaj szegény ez annyira szar (bocs :lol: ). Nekem a vas tett be kissé amit a doki felírt, de azért annyira nem borzalmas a szitu, csak picit....

Terhesen nem lehet semmiféle hashajtót beszedni?

Fórumtali: csakoj én melóból megyek, úgyhogy sajnos vagy csak valami ilyesmit tudok vinni mint Fornetti vagy vagy..... Vagy azt :lol: Meg persze innivalót.

Kép Kép
szõlõ
 
[quote="nici"]M írta:niciire kell Nektek az aszaltszilvalé? Amúgy tényleg érdekesen hangzik Szőlő :)

Gondolom valahogy le van darálva, meg felöntve vízzel. nyami. :roll:

Kép Kép
szõlõ
 
Ok, köszi Benettke :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Szőlő, hát nem hangzik túl jól :(
Nekem szerncsére nem tett be a vas, meg az elevit, sőt :)
És az pl. nem segít ha esztek-isztok 2 nem összeillő dolgot? Pl. vmi kaja, amihez nem megy a tej, és azt inni rá? :roll:

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Hú de sokat irkálok :roll: :oops: (én fordítva vettem be a hashajtót úgylátszik, és fo..m a szót :lol: :lol: )
Már felléptem középhaladóba :lol: Nem semmi teljesítmény :)
Vannak napok, mikor semmi dolgom, és a fórumot lesem egész nap :oops:

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
Sziasztok!
Bevallom folyamatosan követlek Titeket, de csendes figyelője vagyok az eseményeknek.
Nem is kotyognék bele a beszélgetésetekbe, de egy kicsit betojtam, és a véleményeteket kérném. Néztem az Uh-s adatokat, és hasonlítgattam magamhoz, a babámhoz az eredményeket.
Én a mult hét csütörtökön voltam UH-n, 27hét 3 naposan, és ugyan azt mondta a doki, hogy minden rendben, de 1490gr-ot mért. Erre csak annyit mondott, hogy hát igen, egy kicsit nagy baba lesz. Voltam cukron is, az teljesen normális. Ugye szerintetek is "csak" nagy lesz? A méret miatt nem lehet baja? Néztem egy csomó könyvbe és mindenhol még csak 1Kg-pt írnak.
Vendég
 
Köszi pumpi a dmes tippeket..azt hiszem kész is vagyok a listámmal.

ja és nem tudom nekem is azsltszilva levem van..1100 ft volt..én a drogériában vettem itthon.
de még nem volt rá szükségem..
azt mondták nagyon jó hát kiváncsi leszek...
és a tamarinlaxot próbáltad?
én azért nem vettem azt mert az nagyon durva..nekem meg amugy sincs még szorulásom.
az aszaltszilva lé lényege..szoval aki szokott enni azt tudja hogy az nem száraz..csak aszalva van de az nedves..na ebből nyerik az igazi tápanyagokat...mert a vizet már nagyrészt kipréselték..
de nagyjából ugyananyitt tud ez mint a szilvalekvár cska nincs agyoncukrozva tök természetes.
remélem pumpinál beválik..
én mégtartogatom rosszabb időkre :P
Vendég
 
jezsek..sztem fél kiló többlet miatt ne aggodj..habár abszolut nem vagyok hozzáértő de sztem amit a tábliban nézel az csak egy átlag..kinek kisebb kinek nagyobb a babája..
meghát lehet elmérte a doki..vagy nem tom
vki jobban hozzáértő?? :lol:

amugy hasonlot akartam kérdezni multkor énis..nekem azt mondta doki 27 hetesen h Máté 26 cm..az ilyenkori átlag a tábli szerint pedig 32 cm..na ez baj pl? 5 cmvel kisebb a csöppem az átlagnál..
nem aggodtam mert a doki azt mondta minden oksul megy..
Vendég
 
Nnnnna, most ittam fél bögrével.. nemis olyan borzalmas! Szilvaize van és mégcsak nem is túl sürü. Barnus itt tolongott, hogy ő is ő is... beleivott, aszongya, anya, tölts nekem is mert ez bajomi fincsi! :lol:
Hogyne, hogy f...son tőle.. :lol:
Háhh, na én vagyok az, akinek semmi nem használ... glicerin kúp???... :lol: immunis vagyok rá! :lol: Ettem már kovi ubit tejjel... másnap reggel simán mentem, mint akivel mi sem történt... :lol:
A tamarin lekvárt egyébként anyu nem ajánlotta, mert iszonyatos görcsöket tud csinálni! Egyszer ettem belőle, de valami veszedelem volt (az ize is)!!! Mondom, a Hunyadi a drágám be szokott válni, most nemtom mi van velem... :roll: és az még egészen elfogadható áron van, asszem max.400.- fél liter ha jól emlékszem... :roll:

Huhh, utólértem a mosógép-szerelőt, aki anyáékhoz jár évek óta és tökjófej meg megbizható... csütörtökön kijön megnézi a miénket is, lehet, csak tisztitani kell és azt mondta, max.5-6ezer lesz kiszállással együtt, attól függ, mit kell rajta javitani esetleg. Szerintem ez korrekt ár nem? Anyuéknak tavalyelőtt kért el a tisztitásért kiszállással együtt 3500.-at... Remélem, meg lehet csinálni, és akkor nem kell újat venni! Az most nagyon földhöz vágna, a legolcsóbb amit néztem Zanussit 55ezer... elöltöltős... nekünk csak az jó a fürdőszoba kialakitása miatt... dehát úgy vagyok vele, ha javitani kell ezt a szart, akkor is inkább 5-10ezer a javitásra (és a kisöreg vállal garanciát a munkájára fél évet) mint 55ezer... vagy rosszul gondolkodom??? Zolinak még nemis mondtam, önhatalmú intézkedés volt részemről, hogy felhivtam az öreget, mert úgy beszéltük meg tegnap, hogy veszünk a héten egy újat.... na, megint sok a duma... és tök nem idevág... :oops:
Vendég
 
Hashajtóból csak azt nem lehet amelyik görcs elvén működik. pl.: kutyabenge, szintetikus hashajtók,
Amelyik a széklet lazításán működik az mehet, ilyen a szilva pl az aszaltszilvalé mitől jobb mint az aszaltszilva? Gondolom beáztatják és utánna nyernek belőle levet, különben nem sok van benne...

Kórházi Lista
amit lehet szerintem a dm-ben kapni azt pirossal kihúztam

Gyerekágyra
- Két pár papucs (egyik zuhanyozni, másik járkálni).
- Köntös, zokni.
- 2 törülköző + 1 kicsi a szülőszobára (az egyik az alvég tisztán tartásához, nem árt ha piros)
- Mély gombolású vagy szoptatós hálóing, minden napra legalább egy.
- Szüléshez ruha, lehetőleg rövidebb elöl gombos hálóing.
- Tenna maxi betét (gyógyszertárban kapható, az intimbetét kevésnek bizonyulhat)
- Szoptatós melltartó (2), elég az utolsó hónapban megvenni (a Dorina elég olcsó márka igaz nem valami szép, de legalább pamut) Az első napokban nem kell egész nap hordani, csak ha kényelmes, nem árt szellőztetni a mellet, és a szoros melltartó tejpangáshoz is vezethet)
- Melltartóbetét vagy tejgyűjtőkagyló (pl. Avent Isis, Medela)
- Mellszívó (egyszerű kézi elég)
- Mobiltelefon, ha van, vagy tudsz kölcsönkérni. Telefonkártya, aprópénz
- úszógumi, vagy gátmetszés után ülést segítő párna.
- Szoptatós párna (én a szülőszobán és a gyerekágyon is hasznát vettem)
- hasleszorító bugyi, fűző (igény szerint)
- műanyag tányér, evőeszközök, pohár, konyharuha
- Tisztálkodószerek: illatmentes szappan (a baba had tanulja meg a mama illatát), illatmentes dezodor, fogkefe, fogkrém, fésű, hajgumi, sampon, hajszárító, puha wc papír-esetleg nedves, konyhai papírtörlő is nagyon jó (fürdés után is ajánlatos először ezzel megtörölközni utána a piros törölközővel)

Gyógyszerek:
- Algopirin: nem árt magunkkal vinni egy kis fájdalomcsillapítót
- Orbáncfűolaj: gátmasszázshoz később a gátsebre, sebgyógyító hatása van ezt az Árkádban a dm-el majdnem szemben vettem egy bioboltban
- Glicerinkúp, Aszaltszilva, Tamarinlekvár hashajtásra
- instant szoptatós tea: praktikusabb nem kell főzni, otthonra jobb a filteres pl Fitolac, Laktoherb, Humana, a DM-es mind ugyanolyan jók lehetnek.

- Mellvédő kenőcs: ha kisebesedik a cici, vagy ha érzékeny, szopi után bekenheted vele. Olyat válasszunk amit nem kell lemosni, ha a baba szopizik. Létezik a Garmastan, az Avent, a Medela és a Bepanthen. Ez utóbbi popsikenőcsnek is használható egyidejűleg. De minden mellvédőnél jobb ha hagyjuk rászáradni az anyatejet! Szappannal lemosni tilos!
- Körömvirágkrém: hámsérülésekre, gátsebre ajánlják.
- Nedves WC-papír A sima WC papír a szülés utáni napokban nagyon kényelmetlen lehet, olyan érzékeny volt a gátseb környéke, a nedves WC-papírt, vagy a sima popsitörlő ilyenkor sokkal jobb érzés.

Babának:
- Y elöl patentos rugik minden napra (van ahol adnak a babának ruhát)
- bodykák
- kis sapka
- zokni
- tetra textilpelus kb 3-4 db
-eldobható pelenka egy csomag new born elég szerintem, elvileg a kórházban adnak, popsitörlő, popsikrém (Sudocrem) ha nem ad a kórház
- tetra fürdőlepedő 2 db (nem frottír hanem pelenka anyagú)
- kis pléd a huzatos folyosóra

Iratok:
- Személyi igazolvány
- TAJ-kártya,
- kismamakönyv
- leletek
- 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat
- apasági nyilatkozat, akik élettársi viszonyban élnek
- esetleg a babaértesítők
- toll, papír
- esetleg a borítékok, ajándék (van aki a hat hetes kontrollon adja oda)

Szülőszobára
- Ivólé, málnalevél tea, vagy szénsavmentes ásványvíz
- Szendvics szülés utánra
- Szőlőcukor, citrom a vajúdás közben
- Zokni (sok kismaminak fázik a lába)
- apának játszóruha, papucs, szendvics
- kamera, fényképezőgép, mobiltelefon
- egy-két db textilpelus törölgetni az arcot ha valakinek jól esik
- tenna bugyi, betét (van ahol adnak) az elfolyó magzatvíz felfogására.
- orbáncfű és búzacsíraolaj a gátmasszázshoz, ha gátvédelemmel szeretnénk szülni (a szülésznővel érdemes egyeztetni)
- rugi, kispléd, kis sapka a babának!

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

X
EZT MÁR OLVASTAD?