De mégis ezen darál a fejem amióta csak meg van a fiam. Ugyanis másfél szobás a lakásunk. 43m2. A félszoba 6m2 és van benne egy galéria. Sötét. Viszont két gyereket szeretnénk. Én lakatm ebben a félszobában gyerekként, ezért bennem az a kép él, hogy ez egy gyereknek elég. A páromék hárman laktak egy kicsit nagyobban. Szerette.
Az a kérdésem, hogy egy ekkora szobába két gyerek szerintetek el van jól addig, mig a nagyobb el nem kezd kamaszodni? Csak mert ha lehet addig nem vennénk másik lakást.
Köszi
Zsunya


Nálunk is pici félszoba a gyerekszoba, mégis oda tervezem a másodikat is, pedig galéria sincs. Először én is azon filóztam, hogy tiszta bútorraktár lesz az a szoba, ha még egy kiságy bekerül, éppen csak el lehet járni majd a bútorok között. Azután az jutott eszembe, milyen picinek tűnnek azok a helyszínek most, amiket gyerek korom óta nem láttam. Vagy milyen óriási bunker volt régen az étkezőasztal alja, ahová most be is szorulnék, ha megpróbálnék lemászni. 









