A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Regi! Fleur:
[quote]S írta:ztem aki az elején nem a 0-18 kg -ig ülést, hanem a hordozót vette meg, az jobban jár, ha a következő méretet veszi meg a következő ülésnek. Ja és azt is kiderítettük, h azért az sem megoldás, ami 3 kategóriát ölel át, mert annyira nem állítható, mint amennyire a babák másak. Szóval a következő kategória után még egy ülés, ami viszont már végig jó lesz. Legalábbis most így néz ki.


Nem mindig jók a "multifunkciós" dolgok, mert nem feltétlenül tudja azt, mintha külön vennéd meg.

Tehát jobb megvenni generációnként az üléseket, mint 1 olyat venni, ami újszülöttkortól jó 18 kg-ig.

Hörcsög! Ma voltam a MÁK-ban és rákérdeztem a Te esetedre is.
Karcsika után azért vonták meg a GYES-t, mert az csak egy gyerek után (Ildike) jár. Igaz, hogy alanyi jogon jár, de az alany Te vagy.
Ez van, ilyen sz.r a rendszer.
Ikrek esetében más a helyzet.

Regi, Nektarin! Zsófit azért fordítom vissza, mert felkeni magát a rácsra, beüti magát, mert persze nyújtotta karral fordul a hátára, sokszor féloldalt megáll, mert ott a rács, nem tud tovább átfordulni, a fejét meg beveri az ágy támlájába.... És olyankor sír, meg nyög.
Eléggé széles skálán mozog a lelkem. :wink:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Hűűű,Panna már nagyon érzi a tavaszt!!!! :D :D :D
Nagyon édi!!! :P :P :P

Granda!!!
Ha tényleg sokat kocsikáztok,akkor érdemesebb áldozni az ülésre!!! :wink:

ancsi26
 
 


Regi: szerintem az jó amit kinéztél. Persze én is szívesen megvenném a drágábbat, de egyszerűen nincs rá keret! :(
És mivel ilyen volt Rebekának is tudom, hogy biztonságosan be lehet kötni.

Granda: én is elfelejtek sokmindent, de ez bennem maradt. Nem egyszerű egy újonnan berendezett lakást újra szétszedni! De örülök, hogy túl vagytok rajta! :D És Lindus csodaszép!!! :D :D :D

Viranka: köszi az infót, akkor várok még aztán újra felteszem, hátha egyszer valakinek pont ilyen kell! :D
Bálint és Petrus is csodaédesek!!! :D

Irina: kösz, hogy együtt éreztek velünk! :D Egyébként sokkal jobban van VikDan, tegnap óta szinte állandóan levegőn vagyunk, most is mindjárt indulunk apjukért, előtte játszóterezünk! :D

Dettyk: naggyon kényelmes lehet az a babakocsi! :D

Kép
Kép
timi26
 
 

 
 

Timi26! Linkeld csak be ide azt a babakocsit!

Jaj, nagyon jók a képek Lányok! Az összes! :lol:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Gremese!!

Nem tudom megnézted-e a mi ülésünket,de szerintem ez minden igényt kielégit!!!
És ez 0-tól van!!!És kb.3-4 éves korig teljes mértékben használható!!!
Ha Molli nem lenne,Meli még tuti használná egy évig,mert még simán elfér benne kényelmesen!!! :)

ancsi26
 
 


Ancsi! Nem mondtam, hogy a sokat tudó ülések rosszak! :wink:
Nagyon szupi, ami nektek van! :)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Végül is a 0-18-ig,ugyanazt tudja,mint a 9-18-ig,csak ugye hamarabb belelehet ültetni a babát!! :wink:

ancsi26
 
 


Na, kipakoltam, leizzadtam. Természetesen Apa nem tudott hazajönni a melóból :( , így a TV egyelőre bentmaradt! :evil:

Ancsi! Én is nagyjából ezeket adtam eddig, csak én még nem főztem. Most tervezem a céklát, és a gesztenyét, aztán jön a husi, meg a többi zöldség (cukkini, brokkoli, fehérrépa stb.)
Szilva nem hajtotta meg? Vagy keveset adtál?

És mi a helyzet a sárgabarackkal??? (üvegesben 4 hós kortól írja) Azt adhatom???

Granda! Az pozitívum!!! :D Én nem tapasztaltam változást, inkább a Chamomilla CH 15 segített. :roll:
Én is így készítek mosolygós képet, csak nem „kukucs” a vezényszó, hanem hangos puszikat cuppogok neki! :lol: :lol:

Mesi! Ez igaz, de nekünk már most kéne, és Szeli még nem ül… 1-2 hónapra meg inkább nem vennék már. A kicsi hordozót úgy kaptuk kölcsön, az alja nincs nálunk, amivel a kocsiba lehetne rögzíteni. :roll:
Ja! Én úgy értettem az előbb, hogy nem ébred fel rá. Vagy álmában sír, mikor odanyomódik??? :roll:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Timi26! Köszi! Szerintem is jó, és olcsó is. :D
Valszeg ennél maradunk, ha már így megerősítettetek! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Mesi! 3 kategóriásat semmiképp nem akartam!!! Csak a 0-18 és a 9-18 között agyaltam.

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Regi! Álmában sír először, mikor felpasszírozza magát, de utána felébred, és úgy sír. Mikor megigazítom, visszaalszik. A múltkori eset extrém volt. (2,5 órán keresztül).
Most is sírt álmában, mert nem tetszett, hogy a hátára fordult, és szerintem nem volt ereje visszafordulni.
Hasra tettem, és szunyált.

A sárgabarit nyugodtan add, én régóta adom, Zsófi nagyon szereti! :D

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Holnap Budapesten lesz röpitorna, mondtam a csapattársaimnak, hogy megyünk, megnézzük őket, legalább találkozom ezer régi ismerőssel. Már alig várom! Tuti, hogy a labdákat, meg a padlót fogom szagolni! :oops:
És mondtam Apának, hogy borotválkozzon meg, legyen szép, mert nem csak Zsófival akarok villogni, hanem Vele is! :oops: :twisted:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Mesi! :lol: Érezd jól magad!!! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Granda: Linda olyan édes, nagyon bájos baba!!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Mesi: jó szórakozást!!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Szilvát akkor szoktam adni,mikor sütőököset eszik,mert az megfogja a hasát!!! :?
A szilva meg helyrehozza!!!! :wink:

Sárgabarackosat én is most vettem...holnap kipróbáljuk!!! :D

ancsi26
 
 




Mesi!
érezd jól magadat :) én is röpiztem 4es koromban aztán elköltöztünk :)

Regi!
ej de erős vagy :)

nem is írtam :) tegnap du. elaludt Bálint és mikor elkezdett nyöszörögni így találtam :az ágy másik végében a pelenkázó alatt lába a rácsok közt kilógva :)

S mi még csak 1/4 almánál tartunk :) haladunk :)

KépKép
viranka
 
 


Viranka!Ágica!

Nagyon aranyos Petra és Bálint együtt :D

Detti!
Nagyon sokat változott Panka szerintem,
cuki és az a huncut vigyor neki is :D

Mesi!
Köszi-köszi az infót.
Jó szórakozást holnapra.


Holnap csak este leszek valószínűleg megyünk apummal a pincéjébe
bográcsozni.
Remélem jó idő lesz.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Hörcsög: Jó bográcsozást!

Viranka: hihetetlen milyen pózókat képesek felvenni. Mi is gyakran találjuk Emmát 90-180 fokban elfordulva z másik végén,ja és mikor a fejvédő alábújik..... , vagy rányomul a rácsokra a fejével..... nem semmik.
Ma is voltunk sétálni. 20 fok volt. Na mostmár nem tudom mit kell ráadni, árnyékban meg mikor fúj a szél hideg van, a napon meg forróság. Az overált már el lehet pakolni. de mit kell adni így18-22 fokban??????

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Regi: nem tudom mikor azt hiszem 5 hósan keztünk hozzátáplálni. Eddig, alma, őszibarack,meggy, krumpli, sárgarépa, sütőtök volt műsoron, de már a hűtőben figyel a borsó, cékla főzi. Saját készítés minden. eszi Emma mint gép. üvegeset még nem is evett. Ja és tegnap evett először husit. lecsúszott az is.

Husi: kell vhogy fűszerezni vagy semmi????????????????,

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Ancsi! És mi fogja még a hasat? Mert Szeli nem szereti a sütőtököt (mint az anyja! :lol: )...

Kaqk! Szelin ez van (az itthoni rucin felül):
Kép
Plusz a lábzsák még fent van (a szél miatt), de ha nagyon meleg van (18 fok), takaró nincs rajta, vagy csak éppenhogy.

Mesi! Találtam tutyit!!! :lol:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Az előbb meg magára húzta a plédet, és röhögött :lol: :
Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Kaqk! Akkor küldhetnél nekem (nekünk) néhány receptet a gmailre!!! Plíííííz!!!!! :wink:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Regi: otthon mi van rajta? ez vmi termo melegítő?
recept? Hát igazából mindig találomra megy. krumpli+alma mindig + az új íz, de az arány?hát ahogy sikerül, kóstolgatom.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Látom, hogy az autósülés a téma. Szerencsére mi már túl vagyunk rajta, karácsonyra kapta Marci a nagyszülőktől.

Marci étkezése: délelőtt gyümölcs, ebédre főzi (főzök), uzsonnára tejpép/rizspép vagy gyümölcs.

Evett már: krumplit, sárgarépát, sütőtököt, spenótot, sóskát, céklát.

Gyümöcsből: alma, barack, banán, meggy.

VAN VALAKINEK RECEPTJE BABAÉTELHEZ? Nekem mostanában a boszorkánykonyhámból az ötlet hiányzik.
A húsos ételeket hogyan és mivel fogjátok elkészíteni?

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Aniko80, én készültem :wink: , van egy külön mappám a hozzátápiról :oops: . Néhány oldalnyi receptet elküldtem g-mailre :wink: :D .
dettyk
 
 


Gremese: itten van a babakocsi:

http://tesz-vesz.hu/item333416801_babakocsi.html


Regi: és az etetőszékben viszed sétálni is??? :shock: :wink:


Mi széldzsekiben sétálunk + takaró. Ha meleg van lekerül a takaró, ha hűvösebb akkor vissza.

Kép
Kép
timi26
 
 



Kép
Kép
timi26
 
 


Kaqk! Otthon vékony rugi meg body, vagy ilyesmi vastagságú póló + nadrág van rajta. Ez egy melegítő-szerű cucc, kicsit vastagabb fajta. De 18 fokban már lehet, hogy vastag lesz! Szerintem farmer egy vékonyabb kabáttal jó lesz jövő héttől! :D

Timi26! Neeeem! :wink: :lol: Az úgy van, hogy Szelit abba teszem bele, mikor veszem fel a cipőmet meg a kabátomat, úgy megyünk le a harmadikról, és lent vár minket a babakocsi leláncolva a lépiben! :D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Dettyk: az a meggyes banán nagyon jól hangzik! :wink:

VikDan az előbb álmában úgy felüvöltött, hogy azt hittem kiesett a kiságyból! :shock: Alig bírtam megnyugtatni! Lehet, hogy áttört a fogacska? Na majd a legközelebbi kelésnél megsasolom!

Kép
Kép
timi26
 
 


Timi26! Ez nagyon jóóó! Ebből van kedvem főzni!!! :D Köszi!!! (Én ilyen szakácskönyv-függő vagyok :oops: . Legyen egy biztos pont!)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Viranka: még nem is örültem itt ki magam, hogy eljutottál gyógytornára -- hogy irigyellek! Biztos segíteni fog!

Granda: édes vagy, de sajnos csak azt bírom megjegyezni, amit vmihez kötni tudok, szóval MINDENT a legkevésbé sem ;-) (például egy film százharmincezredik mellékszereplőjének a neve megmarad, ha mondott egy jó benyögést a filmben, de mondjuk a sajátomon kívül egyetlen mobilszámot sem tudok, a férjemét sem :oops: ).

Csajok, voltunk dokinál, valami hányós-hasmenéses járvány van, vsz. azt kapta Ádó is el (ma már azért jobb kedve volt délután, de délelőtt a hasgörcsöktől elaludni sem tudott). Görcsoldót kapott, aztán reménykedünk a gyors javulásban. Mondjuk hasmenés alig van, csak sokszor kakilt, egyszer hányt, de arra is rá lehet fogni, hogy erősen visszabökékelte a szirupot.

És egy kérés: nagyon kacérkodom én is egy borostyánlánc megvételével Ádinak. De őszintén kérem, hogy akinek van, mégis megviseli a fogzás a picit, az írja meg (ilyet kevéssé szoktam hallani, de érdekelne).

PANKA ÉS SZELI TÜNDÉRI!!!

Kép
Kép
irina
 
 


Ui: a fentiek kiegészítése: a férjemet azért tudom vmihez kötni! :lol: :lol: :lol: Csak a számokat nem... vagy csak lusta vagyok... :oops:

Kép
Kép
irina
 
 


Timi26! Nagyon jó a babakocsi, de lenne pár tippem Neked! Kapcsold be az "ikonok listázását", így a listában megjelenik a fotó, és nem a kis fényképező ikon.
Tegyél fel jó minőségű képeket, és sokat, minden pozícióról, hogy jól meg tudják nézni, mit tud a babakocsi.

És még amiket Viranka mondott, ne tegyél fel minimálárat, és rövid határidejű legyen.

Így is sokan nézték meg, képzeld mi lesz, ha a fentieket megcsinálod! :wink:

Húha, csak nem lesz VikDaninak fogacskája? :D

Köszi csajok a recepteket!!!!!! :D

Juba! Mi van Veled? Olyan lettél, mint a fehér holló! :( Gyeje mááááá!!!! :D

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Petrának boldog hónapfordulót kívánok!!!!!

Granda! Nekem is feltűnt, hogy Lindus mosolyog! Még nem sikerült ilyen fotót feltenned róla. Olyan cuki kis huncutka!!!!!

lmóni! Sokat gondolok Rád!!!! Remélem nem a gmail-re feltett dolog rosszabbodott, és amiatt vagy "szétcsúszva". :(

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Gremese: köszi a tippeket! Csak van egy kis bibi: a barátnőm nevében tettük fel, aki Veresegyházán lakik, és elvitte a babakocsit, hogy ne legyen gond a szállítással... :roll:
De majd szépen megkérem, hogy fényképezze újra...

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok!

Ülés nekünk még az ülcsi van, de van 0-18 kg is Brevi. Kölcsibe kaptuk, de még nem használtuk, mert olyan picike benne Péterke és az overálban meg nagyon kényelmetlennek tűnt eddig. De lassan bevetjük már.

Hozzátápi: alma, körte, barack, eper, áfonya, erdei gyümi, krumpli, sárgarépa, borsó, sütőtök, husik, meg én a vasárnapi húslevsből is szoktam adni.

Irina, nálunk még nem volt álomból felsirás, meg nyügi fog miatt! ( valószinű a lánc éjjel nappali hatásának köszönhető)

Timi nyugi biztosan eladod!

Ja és mi már csak széldzsekiben nyomjuk, már nagyon utáltam az overált:-(

Heni
KépKép
heni81
 
 


Regi! Igaz, hogy ez nem a kiságya, hanem éppen a játszószőnyegét brutálkodja szét, de ugyan így nyomódik neki az ágy rácsának, és ilyenkor húzom vissza.

Kép

Jó éjt Lányok! Megyek, mert nem tudom milyen éjszakánk lesz. Zsófi már most forgolódott egyet, most féloldalasan a kezén alszik.

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Gremese: naggyon dögös az a harisnya!!!
A játszószőnyeg meg felismerhetetlen! :shock: :shock: :shock:

Szerintem én is megyek, mert nem tudom ránk is mi vár még ezután a felordítás után!

Jó éjt!!! :D

Kép
Kép
timi26
 
 


Halihó!

Gyors esti bekukk...

Meglett Máté 3 napos nyűgösségének az oka: tegnape estére kitört rajta a takonykór. :cry: Drámai egy éjszakánk volt, kíváncsi vagyok, a mai milyen lesz. Apájától kapott el valami zöldes trutymót... láza nincs, remélem nem is lesz, és hamar kigyógyul, mert ez 1.5 hónap alatt a 3. dádhája. :?

Olyan édesek ezek a Csajoook! :D Szerintem a Kispasik verekedni fognak még értük egyszer (-kétszer... :roll: ). :lol:

Alvás: A Mesi által írt jelenség ismerős: rácsra kenődés, pörgés-forgás, aztán jön az "Anya, segíts!!!". A legkellemetlenebb az, hogy mióta tud hátról hasra és hasról hátra is forogni, imád az oldalán aludni. Persze egy idő után elzsibbad az alsó karja, de arra álmában nem jön rá Kis Butusom, hogy fordulni kéne (lehetőleg hasra, mert hanyatt felébred, úgy nem tud aludni). Na, és akkor megint jön az SOS-kiáltás. Kábé félóránként, míg mélyen nem durmol.
A másik: folyton kiforgott a takaró alól, viszont a hálózsák meg idegesíti (picinek simán aludt benne, most nem viseli el). Most egy bazinagy gyerekpaplanja van, az alól nem kandikál ki mindene még akrobatikázás közben sem.

Jut eszembe: ma álldogálás-támaszkodás közben elkezdett lépkedni. Haladni nem haladt persze, de LÉPDELT!!!! :shock: :shock: :shock: Agyam eldobom! :shock: Olyan lesz, min az Apja, aki 8 hónaposan elindut?! :shock:

Étkezés: most napi 6x eszik, bár jobb napokon (ez ritka) a hajnali és a reggeli összecsúszik. Így állunk:
Hajnali: tápszer
Reggeli: tápszer
Tízórai: gyümölcs
Ebéd: főzelék
Uzsi: tejpép
Vacsi: tápszer
Szóval napközben csak kanalas étkezés van.
Amit eszik (bár sajnos, miután a múltkori betegsége alatt nem adtam Neki hozzátápit, nem fogadja el a főztömet, csak az üvegeset... azért időnként lelkesen próbálkozom...):
Gyümölcs: alma, őszibarack, banán, meggy, körte, áfonya
Zöldség: krumpli, s.répa, sütőtök, gesztenye, paradicsom, cukkini (újra!!!!), rizs, zöldborsó (csak mással keverve), és még egyebek keverve (bébiételben: karfiol, hagyma, stb.)
Husi: csirke, pulyka

A rizs amúgy külön show volt, Gergő életében először főzött külön Neki :!: : főtt alma + banán + főtt rizs összeturmixolva: MÁTÉ BETOLTA AZ EGÉSZET!!! 8) Meghatódott Apuka meg csak állt és nézte, ahogy Kölyökmackó tömi a buciját.

Na, eldugulok, kicsit rámjött a szómenés. Szánom-bánom. :oops:

VikDan, Ádi: gyógyuljatok mámmeg Skacok!!!! :x :P

Detti
KépKép
kiskolbi
 
 


Sziasztok !

Regi : küldtem privit.

Látom a gyerek ülés a téma.
Én is kinéztem egy párat.

http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =2&whid=25

http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =1&whid=25

Igazából én olyat keresek ami elg sokáig jó lesz.
A tutti szeremel az első mert nagyon praktikus csak az ára nagyon borsos.

Na lépek alukálni.
Mindenkinek kellemes éjszakát.
20200310173350
 
 


Regi!

Nagyon szép kiscsaj Szeli!!!!! Édi!!!

Gremese!

Zsófinak meg szép a feneke! :lol: :lol: Nagyon ügyesen tud már forogni, meg rombolni! :P

Köszönöm a recepttippeket!

Timi26!

Jobb minőségű és több fotót tegyél fel (beforgatva) - ahogy Gremese is mondta! Így tutira gyorsan elviszik!

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Jó reggelt :D !

Ma reggel fél hatkor a vörösök ébresztettek :evil: , persze kis családom, beleértve a legkisebbet is, édesdeden alszik :roll: .

Gyerekülés, hát csajok, tudom én, hogy nagyon fontos a biztonság, de sokszor alig kapok levegőt az árak láttán :shock: . Én ha belegebedek, sem tudok ennyiért venni, és nem tudom, hogy pl. a Regi által belinkelt olcsóbb és márkás annyival kevesebbet tud e, mint a 6-7x annyiba kerülő modell :oops: .

Granda, most már én is örülök, hogy vegyes vagyok :wink: , de mikor vártam, tényleg nem tartottam fontosnak, hogy feltétlenül lány legyen, sőőőőt 8) . Fiús anyukaként kicsit tartottam attól, mit fogok kezdeni egy lánnyal :oops: , de természetesen ezek a félelmeim már a elmúltak :D .
A gyógyszerrel kapcsolatban teljesen egyetértek veled, én csak akkor veszek be, ha "haldoklom" :roll: , de sajnos a párom és családja ész nélkül zabálják, ha kell, ha nem :evil: .

Mesi, jó talizást :D ! Ti apátok is felszólításra borotválkozik :wink: ? Mondjuk én egy kis borostát még szeretek is, de sokszor olyan, mint egy csőlakó :twisted: . (Mármint mi apánk :oops: . Egyébként ő ha naponta 2x borotválkozna, akkor lenne mindig szőrmentes :roll: ).

Hörcsög, szerintem ma jobb idő lesz rátok, mint tegnap :D . Igazi bográcsolós!! Jó bulizást :D !!

Kaqk, én sétálni úgy vittem, hogy harisnya, nadrág, body, pulcsi, vastag kardigán, sapi (ja, és a lábán Mesi által tutyinak hívott izé :wink: :lol: ). Betakartam vékony takaróval, de hamar le is szedtem róla, mert nagyon meleg volt, de a kocsitakarót azért rajta hagytam :D .

Na majd jövök, felébredt a hölgyemény :D . Nagyon jól nyomta, 11 órát aludt egy nyikk nélkül :oops: :D .
dettyk
 
 


Jó reggelt!

Nem volt semmi iccaka, Zsófi baba n9-6-ig alukált. Most meg ezerrel sasolja a laptopomat. Vigyáznom kell, mert múltkor is kikapcsolta... :D

Kiskolbi! Jaj, jaj.... Hát jobbulást a kis lépgetőnek :shock: ! Azért az nem semmi, hogy miket csinálnak a babák.... Sz.rnak ezek a nagykönyvre! :wink: :lol:
Legközelebb mi lesz? Megszületik a kistesó, és rögtön: "Helló Anya, adj már cicit"! ? :lol:

Gergő 8 hónaposan elindult? :shock: Akkor lehet, hogy Máté követi. Mi lesz itt a talin? Gréti, Lilla, Máté körbeszaladja a fekvő Zsófit. :lol:

Tesók: Apa kicsit kétségbe esett, mikor kiderült, hogy kislányunk lesz, mert borzasztóan félti. Nagyon szeretne egy fiút. Persze imádja Zsófit, és semmit nem csinálna vissza, csak hát a fiát arra tanítaná, amitől a lányát óvná! :wink:

Timi26! Milyen éjszakátok volt?

Autósülés: Nekünk van egy, nem is tudom milyen, mert a kis unokahugomnak vettük anno. Ha neki jó volt, Zsófinak is jó lesz.
Képzeljétek, szegény Szonja (u.hugom) olyan hányós volt, hogy állandóan kidobta a taccsot, ha autóban utazott, ezáltal gondolhatjátok, hogy nézett ki mindig az autósülés. :?
De beújítottam egy kézi gőztisztítót, és azzal "szalon állapotra" tudtam hozni.

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Regi, Szeli gyönyörűűű, annyira jól áll neli a rózsaszín :D . Mondjuk ez az etetőszék annyira szupi, hogy akár vihetnéd benne sétálni is :wink: :lol: .

Timi26, van fogacska :D ? Milyen éjszakátok volt?

Irina :cry: , ronda vírus :evil: . Jobbulást Ádinak!!

Mesi, nem csak a játszószőnyeg felismerhetetlen, de azt is nehezen bogoztam ki, hogy is áll Zsófi :shock: :lol: :lol: .

Kiskolbi, Máténak is hess, takonykór!! :evil: :roll:

Tegnap először itattam Pankáát csőrös pohárból (eddig pohárból ivott, ügyesen, de nem cseppmentesen :wink: , és lassan). Szerintem tök jó, akkorákat nyelt, hogy nnna, és észre sem vettem, már üres volt a pohár :shock: . És nagyon tetszett neki :D .

Ma délutánra programot csinált a barátnőm: elkísérem Kecsóra cipőt venni (apa még nem tudja 8) ), kicsit kimozdulunk, Csak csajok! :D .
Utána unokatesóm 18. ( :cry: ) szülinapja lesz :D . Hogy fogunk így korán feküdni :roll: ?!
dettyk
 
 


Dettyk!
[quote]U írta:tána unokatesóm 18. ( )

Miért baj?

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Mesi, nem baj :D , csak irígy vagyok :twisted: .
dettyk
 
 


Jó reggelt!

Szeli este fél 7-kor kidőlt. Pedig a szekrényért még fordultak egyet, és 8-kor értek vissza a következő adagért… de az én – egyébként minden apró zajra felébredő – leánykám úgy aludt, mint a bunda! :shock: Egészen reggel 5-ig (tehát csak negyed órával ébredt előbb, mint szokott!). Se fürdés, se vacsi. :roll:

Mesi! Zsófi :lol:

Szeli egyelőre csak elalvás előtt forgolódik. A hálózsákot csak éjszaka használjuk, mert végül is be tudom úgy takarni (széltében a takaró), hogy magára tekeri, mikor forog, így nem fázik nappal! 8)

Timi26! Szerintem is a jobb fotó lesz a megoldás, meglátod!!!
Fog???

Máténak és a többi betegeskedőnek jobbulást!

Hörcsög! Jó bográcsozást! :D

Zsolti teljesen odavan meg vissza, hogy Szeli kislány lett. Szeli ezerszer kevésbé sírós baba, és sokkal bújósabb (már most!), mint Zsozsó (8 éves kisfia) volt. És ő ezt arra alapozza, hogy „azért, mert kislány”. Bár szerintem ez inkább személyiségfüggő! 8)

Szekrényt elvitték, gondolhatjátok, hogy néz ki a lakás!!!
Én már csak bepakolni szeretnééééék! :? De még padlóegyenesítés, szőnyegezés, festés, és utána jön meg a szekrény is… Szóval még legalább egy hét… :(

Kép

Kép
regcsiken14
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?