A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 április-májusi babavárók


Ezt a Magnesii citricit még nem hallottam. Jobban felszívódik, vagy miért jobb? Nekem még lenne időm kipróbálni. Én most Béres Magne b6ot szedek, 250 mg van egy tablettában. Ebből szedek hármat egy nap (néha 4-et). A sima magne b6-nál olcsóbban jön ki.

Sajnos, ha a baba mégis koraszülött lenne, tehát ha az embe nem hagyja abba a szedését, akkor van mellékhatása. Egy gyerekorvos ismerősünk mondta, aki koraszülött intenzíven dolgozik, hogy a babának lassabb lesz az emésztése, és gondok lehetnek az izmaival. Szóval nagyon el kéne jutni 37-38. hétig.


Babyteve, kitartás! Pillanatnyilag én sem tudok lecsavarni egy kupakot sem, de tűröm a helyzetet. Neked meg talán már nem is kell olyan sokáig feküdnöd.
Vendég
 


Mango
Csengénél kaptál oxytocint??? Mert most mondta védőnéni, h olyan hormon is van benne, ami "felejtő"..., ezt anyum is megerősítette, ő is eü.-s!

Blani
Nagyon örültem, már csak azért is, mert elég mókás volt!!!

Nici
Maszat nekem már kb. 2-3 hónapja így fekszik. Eddig 1x próbálta magát átbillenteni, de vissza is tért az eredeti helyére!!!

Nono, Gabo
Xerintme midenkivel megtörtént már az a "nemvettektudomástakérdésemről" szitu! A lényeg, h írtok, és h itt vagytok!!!! Meg ha csak azt érzed, h szinte magaddal levelezel, annak is megvan a maga vicces oldala.. :lol:

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Lituka!
Miért kell szurit kapnod 12 hónapig? Biztos volt már erről szó, de én lemaradtam róla.
emma2008
 
 

 
 

Én is nagyon kiváncsi vagyok Szösszékre, talán már túl vannak a császáron!
Szívem szerint elmennék kicsit ledőlni, de mindig idehíz a gép :lol:

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Lituka, hát akkor a párod is átérezheti a terhes nők nyűgeit.. már csak a szájának kellene megvastagodnia :) :) Én még sose horkantottam fel :) :) azt hiszem azt hallgatnám hetekig :) :) Viszont Csengénél sokszor előfordult,h. hirtelen csuklottam egy hatalmasat (és persze hangosat)

Csak hogy még fényezzem magam, egyik nap majdnem zokniban indultunk haza a szomszédból :)

Kép
Kép
mango.
 
 


VIrág!
Nekem az orvos azt mondta, hogy a citricii-ben több a magnézium.
emma2008
 
 


Zsuzsa, köszönjük a híerekt :) Örülök, hogy Emiéknél minden rendben, és mehetnek haza :) és tök jó, hogy Juditék is jól vannak :)

Tényleg, Lituka, miért kell szuri? Erről én is lemaradtam :(

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Emma, köszi. Lehet, hogy hozatok és kipróbálom.
Vendég
 


Kiscica, akkor nyugis kis baba Maszat :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


emma! Köszi! nem parázok, vigyázok...már amennyire Szo hagyja. Nem igazán. Délelőtt pihiztem (csak főztem de nem volt vészes) de du muszáj kimennem vele mert becsavarodik. Én meg tőle mert olyankor elkezdi szétszedni a lakást.

Amúgy igen tudom h ha nem reagál senki akkor nem kell megsértődni. Nem is sértődtem meg csak rosszul esett mert nagyon aggódtam h a hétvégén még a 35. hetet sem töltöttük be és már lement a hasam. De akkora bébi-bumm volt kilátásban h nem nyavajogtam (elővettem apát és neki panaszkodtam). Így nem volt sértődés csak egy kis kimaradás.
Vendég
 


Kaptam oxytocint, nem is keveset.. Rövid volt a szülés, de velős. Nekem nagyon fájt, de nekem a mensis görcsök is elég erősek voltak.. Felejtős hormon :) :) persze,h. elfelejtettem, mert a fájdalmat nem lehet felidézni, de mostanában kísért a gondolata :) :)

Őszintén szólva a fájások nagyon fájtak (ezt jól leírtam) de mivel szülés után elmúlnak a görcsök, azok már nem fájhatnak.. viszont ott lesz egy frankó kis gátseb, ami fáj majd a görcsök helyett pár hétig :) Nem akarok senkit paráztatni, de a szülés utáni pár hét se túl guszti, nem csak a szülés...

Kép
Kép
mango.
 
 


Örülök, hogy Emiék jöthetnek haza, bárcsak mi is már itt tartanánk!

Mango:
Én meg mióta kismami vagyok, nem csuklottam. Pedig előtte elég sűrűn elő vett, és nem is volt jó érzés, mert nekem mindig az a fájós csuklás jutott. Hála, most elhagyott.

Kép
blani28
 
 


Zsuzsa
Köszi a hírt Emiről és Juditről. Szegény megvákumozták!! Nem irigyelem, de a lényeg, h kinnt van, és babó fején észre sem lehet venni!!! Olyan helyes az a baba!!!!

Remélem Emiék tesznek fel majd képet!!!

Litu
Engem is érdekel a szuri sztori!!

Emma
Nekem a pocim már elég régóta lefelé lóg, méhnyak is elvékonyodva a32. héttől. És még egyben vagyok!!!
Erre mit mondasz első babónál?? Te már tutitapasztalt Mami vagy!!!

Nono
AMúgy én válazoltam múltkor a kérdésedre, ha jól emlékszem!! :roll: De ebben most nem vagyok biztos.. :oops:

MAMIK
Nekem itt csordolgál mostmár 1-2 hete sunyi módon a tejem! Kb. 4 hónapja van csöpögés, de mostmár egyre több, és bekeményedik tőle a póló, meg fehér foltot hagy! Ebben van akkor már némi energie is???

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Ja, igen, elfelejtettem!

Sajna, hogy Téjének ilyen nehéz volt a szülése, de az a jó, hogy mindketten jól vannak.
Nekem az egyik parám, hogy NE vákuumozzanak.

Kép
blani28
 
 


Nici
Legyen igazad, bár a mocorgást tényleg nem viszi túlzásba!
És inkább lusta mit apukája, semmit nyugis :lol:

Mango
Havibaj nekem is mindig elég bruti volt eddig, de azt mondják ez nem mérvadó, max nem lepődök meg annyira a szülési fájásokon. Na erre kiv. leszek. De ez a szülés utáni pár hét szenvedés, hát jó lenne ha nem lenne!!

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Kiscica :lol: :lol:

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Zorróné
Jelentkezz, ha vagy!!! Hogy vagy ma???

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Kiscica, nekem meg beindul a sírásra :) Ha KAta elkezd sírni, rögtön foltos leszek :) Olllyan furi :)

Én is kaptam oxitocyn-t mindkettővel, lehet ezért vagyok ennyire hülye???? :):):):):)

Nekem van egy pozitív mellékhatása a terhességnek :D :D :D :D Nem nő a lábamon a szőr :) 3 hete borotváltam, és épp csak érezni hogy van vmi, de látni nem lehet semmit :):):):) Egyéb helyen azóta már 3x kellett borotválnom...

De ez olyan jó, tök jó lenne ha nem múlna el :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Sziasztok!

Nagyából végigfutottam az oldalakat. Bocsi azoktól, akiknek nem reagálok.

Nagyon örülök, hogy ismét jó hírek fogadnak így pár nap kimaradás után. :D

Katavirágnak és a kis Olivérnek!
Magikának és a kis Katalin Ágnesnek!
Juditnak és a kis Nimród Milánnak, aki nagyon aranyos a képen!
Bambinak és a kis Dánielnek!


Nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok!
És persze a kispapáknak is gratulálok!

Kép



Szösszenet! Amiért nem tudtam jelentkezni, gondoltam rád folyamatosan. Drukkolok!+++++++
És nagyon jól néztek ki a hétfői képeken.

Kamilla! Gitka! Szép nagy pocik.

Lituka! Nagyon szépen alakul a babaszoba.

Nono! Vigyázz magatokra!

És mindenkinek kitartást így a vége fele!

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Ezt az indexről hoztam nektek, be kell tanulni, ez a lecke :)

"Szoval. A szules faj. Nagyon faj, nincs mese. Akarki, akarmit mond, a szules egy rendkivul kellemetlen folyamat. De te is tudod, hogy at kell menni rajta, tehat a kerdes az az, hogy mikeppen lehet minimalizalni a fajdalom hatasat rajtad. Mert errol van szo, a pszichologiai tenyezo ami meghatarozza azt, hogy mennyire engeded meg magadnak a fajdalom ateleset. Keves ember (meg keves orvos is) tudja, hogy a morfium peldaul nem allitja meg magat a fajdalmat, hanem a fajdalom tudatosodasat kapcsolja ki! Az is tudott, hogy nagy sportesemenyeken sportolok neha repedt vegtaggal vegigjatszak a meccset, mert a tudatuk annyira masra koncentral, hogy nem tudatosodik bennuk egy megrepedt lab vagy kar altal okozott, amugy rendkivul jelentos fajdalom. Es amikor a meccsnek vege van, a fajdalom hirtelen elkezdodik. Tehat a tudaton mulik minden. Az, hogy te akarod ezt a gyereket, es orulsz neki, az mar egy fel gyozelem. Hosszu evek tapasztalata szerint, akik orulnek a gyereknek, jobban viselik az egeszet. A masik felere pedig ezek az egyszerunek latszo, de egyaltalan nem konnyen betarthato szabalyok vonatkoznak:

Ne VARD a kovetkezo fajdalamat (mehosszehuzodast). Amikor az egyik elmegy, azonnal iranyitsd a tudatodat valahova mashova. A "hovat" neked kell eldonteni. Talan a ferjeddel beszelgessel valami MASROL, ha van TV a szobaba nyugodtan nezzed, ha nincs vigyel magaddal radiot, magnot, CD-t, akarmilyen zenet amit esetleg elvezel. Ne szegyellj massal foglalkozni szules kozben!

Teljesen engedd el magad fajdalmak kozott. Lazitsd el az osszes izmodat, tudatosan. Az ellenkezoje sok energiat hasznal, es a vegere amikor nyomni kell, nem lesz, ami tobbszorosere hosszabithatja meg a nyomo fazist.

Nyoges, siras, orditas, akarmilyen variacioja ezeknek ugyan egy termeszetes reakcio, de attol nem fog semmi kevesbe fajni. Viszont noveli a fajdalom tudatosodasat, es szinten nagyon hasznalja az energiat. Egyszeruen utasitsd magadnak vissza, hogy hangokat adjal ki. Helyette csak lelegezzel lassan es melyeket. Ez nagyon fontos.

Ne vitatkozz az orvossal vagy a noverekkel. Abszolut vesd magad ala mindennek amit mondanak. Ha valami olyant mondanak, amirol ugy erzed hogy nem vagy kepes vegrehajtani, akkor is hajtsd vegre. Ha valami olyant mondanak, amirol ugy erzed hogy teljesen lehetetlen vegrehajtani, AKKOR IS azonnal csinald meg. (A jozan esz hatarain belul persze (:-))

Szamits arra, hogy sokaig fog tartani az egesz. Nem lehet tudni meddig tart, es sokszor latom, hogy az elejen meg mennek a dolgok, de amikor hosszabb ideig tart mint amire az anya szamitott (valami okbol) a kontroll osszeomlott.

10cm mehnyaktagulasig minden automatikusan tortenik. De onnan neked kell kinyomni a gyereket. Ez eltarthat 5 percet, vagy tobb orat, es ha hiszed, ha nem, rajtad mulik a zome. Es az a legfajdalmasabb resz. Tehat ezt kell leginkabb a fejedbe verni. Es itt kell leginkabb lekuzdeni a fajdalomtol valo felelmet. Igen, faj, igy is ugyis, de ha gyorsan tudod csinalni, hamarabb vege van. Hogyan kell nyomni? A kovetkezo hasonlatot szavalom a betegeimnek, jo eredmennyel (ezt): mintha egy borzaszto szekrekedesed lenne. Nem vicc. Nem korulbelul ugy, hanem PONTOSAN ugy. Ha szeklet jon, nemhogy nem szegyen, hanem annak a jele hogy jol csinalod. Nagyon fontos ODA LE koncentralni a nyomas erejet. A termeszetes reakcio az, hogy arcba, mellkasba nyomni (szemei kiguvadnak cimu musor), de sajnos az nem jo. Koncentralni kell tudatosan a nyomast ODA LE. Es minden mehosszehuzodast maximalisan ki kell hasznalni. Mivel nagyon faj, a termeszetes reakcio egyszer nyomni, aztan elsumakolni a hatramarado idot. Ne engedd meg magadnak ezt a "luxust".
Ha jon a fajdalom, vegyel egy mely lelegzetet, tartsd benn az osszes levegot, es nyomj, OTT LENN, mintha szekrekedesed lenne. A fajdalom neha visszatart attol hogy IGAZAN nyomjal. Ezt se engedd meg magadnak. Minel jobban nyomsz, annal hamarabb tortenik. Ha elfogy a levego, gyorsan fujd ki, es ha a mehusszehuzodas meg mindig tart, gyorsan lelegezzel kettot, a harmadikat tartsd benn, es nyomjal mint egy gozmozdony. Es egeszen addig csinald ezt amig tart a mehusszehuzodas. De ha elment, azonnal engedd el magad, minden izmodat, es PIHENJ.
Nyomas kozben akarmilyen hangot kiadni TILOS. Nem, nem azert mert akarkit is zavar, nem errol van szo. A dolog mechanikajarol van szo. Ha hangokat adsz ki, a tudoben levo levego nyomasa leesik, es minden joindulatod ellenere nem tudsz igazan nyomni, de meg ugyanugy faj, ugyanugy hasznalod az energiadat. Tehat meg egy kis nyogest se engedj meg magadnak.

Ha kepes vagy mindezt beturol beture betartani, sokkal hamarabb atjuthatsz a nyomason mint az atlag. En neha latok "termeszetes nyomokat", akik minden atlagot felulmulva, mint egy presgep tudnak nyomni, es meg az elso gyerekuket is percek alatt kepesek kinyomni. Ne szamits percekre, ahhoz kell az a termeszetes valami, nem is tudom mi, ami nagyon ritka, de az bizonyitja hogy lehetseges. Es amikor mar ugy erzed, hogy "innen mar lehetetlen, ezt nem tudom tovabb csinalni", akkor meginkabb csinald tovabb. Es ne vitatkozz senkivel, csak csinald. Kiveve persze akkor, ha az orvos vagy a nover azt mondja, hogy ne nyomj, ami tobb okbol lehetseges, leginkabb ha a baba szivhangja leesik, nehany perces piheno gyakran segithet.

Gatmetszes: abszolut bizd az orvosra. Meg akkor is, ha esetleg feleslegesen fogja csinalni. Miert? Mert a felesleges gatmetszes neked ugyan kellemetlen lesz egy ideig, de mindig konnyebbe teszi a baba megszuleteset. Gyakran tenyleg nem kell, de a ketely abba az iranyba kell hogy eltolodjon, hogy kell. Ugyanakkor, ha az orvos megprobal neked jot tenni es azert nem vag, esetleg kritikus perceket veszit, aminek a baba ihatja meg a levet. Tehat ne probald az orvost ezen iranyba befolyasolni.

Epiduralis:a csabitas majdnem ellenallhatatlannak tunik. De sajnos nagyon sok olyan esetet lattam, ahol addig minden rendben ment, es utana nem. Ezzel nem azt mondom hogy utasitsd vissza, de vard meg amig az orvos ajanlja. Es ha amugyis gyorsan megy a dolog, ne vesd el annak a lehetoseget, hogy esetleg anelkul. Kerdezd meg az orvost, hogy hasznalnak-e epiduralis narkotikumot. Az ugyan nem kapcsolja ki teljesen a fajdalmat, de nem befolyasolja a szulest. Ha hasznalnak, orommel fogja "csak azt" adni.

Oxygen maszk: nem tudom hogy nalatok hasznaljak-e, de ha igen es adnak egyet, nagyon zavaronak tunhet, de tartsd az arcodon minden korulmenyek kozott.

Csaszar: ha kell akkor kell es kesz. Ha a baba bajba kerul, nincs vita, meg kell csinalni. De ha ugy erzed, hogy az orvos vaccillal, duplazd meg energiadat, es mond meg neki hogy varjon meg egy kicsit. Mikor fordulhat ilyesmi elo? Mondjuk ha nagyon lassan megy a szules, foleg a nyomoas fazisban. A baba ugyan jol van, de valami miatt lassan jon kifele. Gondolj arra amit mondtam (szekrekedes, gozmozdony) es probald meg egy ideig. Lehet hogy erre egyaltalan nem kerul sor, de ha igen, jusson ez eszedbe. Megegyszer: ha az orvos egyertelmuen mondja, csak fogadd el. Ez csak arra vonatkozik, ha o esetleg belefaradt (van ilyen) es te magad erzel ketelyt a hangjaban. Akkor csak oszinten kerdezd meg:"Ez elkerulhetetlen doktor ur, vagy meg probalkozhatok meg egy kicsit?" Meg fogja mondani.

Fogos szules: sok orvos mar egyaltalan nem hasznalja USA-ban, tobbnyire a perek miatt. Inkabb csaszaroznak. De az igazsag az, hogy a fogo teljesen artalmatlan, ha gyakorlott kezekben van, es rendkivul modon elonyos a babara nezve. Ma mar feltetelezni lehet, hogy aki egyaltalan hozzanyul a fogohoz, az tudja hogy hogyan kell hasznalni. Tehat ne ijedj meg ha meglatod. Borzaszto szerszamnak tunik, de zsenialisan lett kitalalva. En meg egyetlen babat, soha sem karositottam a fogoval (ugyan ritkan hasznalom csak, de ha kell akkor szoszerint eletmento lehet).

Na es ha most megijedve ulsz a computer elott, akkor majdnem elertem a celom. Akkor meg egyszer, meg ketszer, meg haromszor olvasd ezt el, minden betujet verd a fejedbe, es garantalom, hogy jobban fog menni mint ezek nelkul.

Gabor (Mr.Spock, szülész-nőgyógyász)

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Mango : :D :D :D :D

Nono: én pont hétfőn irtam ugyanezt..hogy 34. héten voltam és lement a hasam..a védőnőm szerint is meg mindenki szerint..én meg nem vettem észre..de nekem azt mondták ez azt jelenti hogy heteken belül szülünk..szóval nem bizti hogy rá 3 napra..
énis rendes beparáztam tőle..de megnyugtattak hogy ez csak egy jel..nem 100% hogy ettől most akkor beindul a szülés..csak nekem már 32. héten 2000 volt a méhnyakcsatorna ugye kisimult már akkor 2 cmre és annyit mondott a védőnő ne nagyon ugráljak mert a pici beilleszkedett és nehogy a súlytól kisimuljak teljesen mert akkor tuti kijön hamarabbb....

Szuri story annyi hogy örökölt trombofíliám van..(vérrögképződéses betegség..trombózis meg embólia)
a nagyszüleim mindketten agyembóliában haltak meg..anyukám tul van 7 trombozison és 2 tüdőembólián..
nekem még nem volt de bennem van és a terhesség fokozza a veszélyt..emiatt kapom a szurit hogy kordában tartsák a vérem..
de pl vákumozni meg nagyon durva vérzéssel járó dolgot nem csinálhatnak velem és nem is hagyhatnak 20 óráig erőlködni..
a szoptatás alatt is folytatnom kell a szurit mert a hormonok miatt akkor is nagy az esély hogy rög képződik..
ennek a Leiden mutációnak két lehetséges vállfaja van én hálaégnek a jobbik fajtát kaptam meg..mert csak eggyik szülőről kaptam..igy nem kell pl emiatt csaszizni feltétlenül..annyi hogy nekem már igy is más mint anuynka mert nálam már mutálodott is..
a doki azt mondta jobb lenne ha csak fiukat szülnék mivel lányra öröklődik ez a dolog...

na kiscica nekem meg havibaj mindig ugy jött észre sem vettem..ezért parázok én a fájásoktól...:D
Vendég
 


Én ilyen természetes nyomó vagyok :) Az első kitolás 5 perc volt, a második 3 :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Rólunk:

Tegnap megvolt az első nst. Hát persze, hogy majdnem végig aludt a pici fiam. :D Pedig mindig pörög, ha valami vizsgálat szokott lenni. Előtte volt uh, ott is nagyon aktív volt. Sajnos, nem láttam, mert nem a dokim csinálta és nem fordították oda a képernyőt :cry: , de jó, hogy minden rendben vele. Korának megfelelő méretei vannak, méhlepény, áramlás, magzatvíz rendben. És a szíve is. :D
A méhösszehúzódásokat nem tudták mérni, csak 1 gép volt és az is alíg működött. :twisted: Így továbbra sem tudom, hogy vannak e fájásaim, nem érzek semmit. Szokatlanul nyúgodt vagyok. :wink:
A dokim is megvizsgált. A méhszáj: 1,5 1 1 0. Levette a kenetet a streptora, ez egy élmény volt :( , de nem bánom, inkább derüljön ki, ha valami van.

A babaszoba kész. Már képek is készültek, de segítségre szorulok a felrakásnál. Remélem ma már untathatlak pár darabbal benneteket. :wink:

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Bambiéknak is gratula és minden jót!
sirkici
 
 


Gumimaci
Várjuk a képeket!!!
Sajnálom, h nem jött össze a ctg. és még az uh.-ból sem láttál semmit!
Nálam a kenetvételt észre sem lehetett venni, olyan ügyin vette le a dokinéni.

Litu
Hát ez nem vmi bíztató, és nem is egy veszélytelen dolog, nálam Papám szenved ilyentől..

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Kisscica: vagyok, vagyok, követem az eseményeket, csak meló mellet nem nagyon tudok irogatni!
Fél 4-re megyek Katához ctg-re, remélem mond valami bíztatót, hogy már nincs sok hátra...

Továbbra sem érzek amúgy semmit! :roll:
Csak biztatom Benit, hogy ha gondolja, "húzza ki a dugót", hogy folyjon el a magzatvíz és akkor mehetünk szülni... :D :D :D :D

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Lituka, én sem tudtam, hogy ez ennyire komoly. Ezzel az injekcióval azért karbantartható a dolog?

Zsuzsófi! Ezt már egyszer olvastam az indexről. Hát mit mondjak, nekem elég rémísztően hangzik.
A terhesség "szőrtelenségi" mellékhatását én is tapasztalom :) . Nagyszerű!

Nono, természetesen neked is kitartást kívánok! Nem sok időt kell már kibírnod.
Vendég
 


Kisscica!
Nem akarom részletezni, de az egyik pálcikát szinte én sem éreztem, de a másik... :( főleg, hogy aranyerem is van....

Ctg: a baba szívhangját azért hallottam és papirt is kaptam róla, minden rendben vel, csak a fájásokról nem tudok semmit. De ez van.

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


[quote="zorroné"]
írta:
zorronéTovábbra sem érzek amúgy semmit! :roll:
Csak biztatom Benit, hogy ha gondolja, "húzza ki a dugót", hogy folyjon el a magzatvíz és akkor mehetünk szülni... :D :D :D :D

:lol: :lol: :lol:

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Zorróné
Ok, megnyugodtam!
Nekem ma fáj a pocim, meg keményedek is néha, de alig...
Meg barnás halvány folydogálás... Remélem ez már jelent vmit!! :roll:

Majd a vizesedésről ne felejts el beszámolót írni, ha megkérdezted Katát!!!

Gumimac
Pedig pont a fájás lett volna a lényeg!!! Majd legközelebb, bár ilyen mészájeredménnyel, örülhetsz ha lesz legközelebb!! :roll:

Kép

Lilypie Second Birthday tickers
kisscica80
 
 


Virág, szerintem nem rémisztő, mert tényeket közöl... Tudod, jobb félni alapon :)

Én egyáltalán nem félek már a szüléstől, hiszen már a 3. Csak attól, hogy nehgoy vmi gond legyen. MAga a folyamat nem aggaszt :)

Amúgy nekem ez a szőrtelenség csak most jelentkezett, az első kettővel nem..

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Asszem ledőlök aludni a kölkökkel, hátha elalszanak, és akkor én is tudok egy kicsit...

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Lituka!
Ez elég komoly! Jó, hogy a szurival kordában lehet tartani.

Kisscica!
Akkor pihenj te is sokat! Hiába a 4. babát várom, olyan régen volt az utolsó szülésem (1999.07.03.), hogy sok mindent elfelejtettem már a terhességgel kapcsolatban.

Na most megyek a lányaimért. Itt szakad az eső.
emma2008
 
 


Kiscica:
Nekem a menstruáció nem volt vészes sose, nem éreztem semmit, sose fájt. Talán ezért félek a szülési fájásoktól.

Zsuzsófi:
Ezt elfogom olvasni egy párszor. A kismamatornán is van relaxáció, ott is a fejünkbe próbálják vésni, hogy forduljunk befelé, csak magunkra és a babára koncentráljunk, ha nincs fájás pihizzünk, pozitív hozzáállás, és minden rendben lesz. Remélem, majd ott és akkor, tudom alkalmazni.

Kép
blani28
 
 


Szösszkéről még mindig semmi hír? Már olyan kíváncsi vagyok.

Nici! Persze szedem én is továbbra is a mg-t. És nem áztam el, csak egy-két széllökés akart elvinni. Örülök a negatív streptodnak.

Alvás: nem tudok róla, hogy horkolnék, ellenben apa! Pedig eddig nem is :cry: Baromira zavar szegény, főleg, hogy amúgy sem alszom jól.
És én is tök sokszor csuklok! Nem sokáig, csak 3-4-et, de naponta többször is.

Kíváncsi leszek, holnap kiért/kikért fogunk izgulni. (Kiscica! Zorróné! Klarka! Kerekes! Pumi! Bocs, ha valakit kihagytam.)

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Zorróné! Kérd meg Zorró Urat, hogy "repesszen burkot". :)
Figyu! Szerinted a Kata emlékszik még rám? Decemberben találkoztunk meg beszéltünk többször telefonon, de azóta nem. Ha egyszer már elvállalt, akkor még áll a dolog, nem? Mondta, hogy hívjam nyugodtan bármi kérdésem van, de nem igazán volt semmi olyan, főleg, hogy egész eddig császárral riogattak.

Mi van már Szösszenettel? Remélem képet is küld majd!!!

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Elfelejtettem....
Zsuzsófi:
a lábszőrősödés dettó ugyanaz. Nekem se nagyon nő. Pozitív mellékhatás még, hogy egyáltalán nem hulllik a hajam. Előtte azért hullott elég jól.

Kép
blani28
 
 


Zsu! Irigyellek a szőröd miatt. Nekem Apa hétvégén legyantázta, mert én kudarcot vallottam egyedül.

Jó ez az írás, már olvastam régebben.

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Gumimaci:

Örülök,hogy minden rendben van a babáddal. Várom a képeket.

Zsuzsófi:

Azért irígyellek, hogy semmi félsz nincs benned. Mármint a fájdalom miatt.

Kép
blani28
 
 


Kamilla: tuti emlékszik Rád Kata, ha egyszer már elvállalt! De most már lassan hívhatod is, mert kb. 1 hét múlva kezdheted nála a ctg-ket, ha jól látom a vonalzód!
Szorítok, hogy összejöjjön a sima szülés...

Én is nagyon várom már Szösszenetről a híreket!

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Zsuszófi!

Elolvastam én is az írást. Nekem csak a "nyögés" tiltás a furi, mert az tényleg természetes, és szerintem amikor a nyomásra fogok figyelni, akkor már tuti nem tudok arra is koncentrálni, hogy ne nyögjek. Nálunk szülésfelkészítőn is mondták, hogy vele jár, hatalmas energiát szerintem nem vesz el. Aztán az is eszembe jutott, hogy pl. a sportolók is szoktak egy-egy nagyobb energia kiadásnál kiabálni, nyögni egy nagyot, sztem oldja a feszültséget.
De most csak okoskodok itt, mivel még egyszer sem szültem... Te tapasztalt vagy, bár azért mindenki máshog éli meg a fájdalmat.

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Gratula Bambiéknak!
Mi van Szösszenetékkel?Ma még úgyis alig bőgtem.

Kép
ágnes27
 
 


Szöszi miatt trónolok a gép előtt...

Itt is esik... de úgy látszik, ma nem üldöz ki egy babát sem az időjárás... :roll:

Megyek postára nemsokára, jó kis séti lesz... :) visszafelé is gyalog jövök... jó emelkedő!!!!
Vendég
 


Atizka!
Energiát vesz el, ha nyomás közben kiabálsz vagy nyögsz... nem tudsz olyan erőt kifejteni, mert a levegő nem marad benn, hanem kifújod, pedig a nyomásnál pont az a lényeg, hogy tartsd bent a levegőt és úgy nyomj, ahogy csak birsz.... :wink:
Attilánál énis "elnyögtem/kiabáltam" az első tolófájást, aztán mondták, hogy csukjam be a számat és tartsam bent a levegőt... hát ténylegesen nagyobb erővel tudtam nyomni...

Zsu!
Elolvastam énis... :) dehát mindezek tudatában és újra elolvasva is úgy vagyok vele, bánomisén a fájdalmakat... :) meg úgy vagyok, mint te, 3. :) tudom, mi vár rám.. és ezen túl kell esni... csakmár ott tartanánk... :roll:
Vendég
 


Zorroné!
Hétfőn megyek a doktorunkhoz. Gondolom akkor fogja mondani, hogy kezdjük el a ctg-ket. Remélem nem jön megint azzal, hogy feküdjek be. Bár, ha ilyen tömegnyomor van, akkor lehet ő sem fogja akarni, hogy "foglaljam a helyet".
Hétfőn délután majd felhívom Katát.

Atizka! Abban azért lehet valami, hogy a nyögéssel máshová koncentrálódik az energia és nemjut elég lentre. Csakhát nehéz megállni, hogy ne nyögjön az ember. Énakkor is nyögök, ha átfordulok egyik oldalamról a másikra.

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Érdekes... én az első babát várom és most (még?) úgy érzem nem félek. Biztos a tudatlanság átka vagy előnye? :wink:
Egyetlen dologtól félek, hogy az az orvos lesz éppen ügyeletes, akitől a hideg is kiráz, ha csak a nevét meghallom... :evil: Egyszer voltam nála rákszűrésen, de azt mondtam, hogy soha többé nem engedem, hogy hozzám nyúljon. Fájt, vérzett 2 napig utánna és ráadásul a dúrvaság mellett úgy beszélt velem, mint egy süket öregasszonnyal. :twisted: Ja, és egy nőről van szó... azt hinné az ember, hogy ők kíméletesebbek.

Mi van akkor, ha nem engedem, hogy megvizsgáljon a szülőszobán, ha éppen ő lesz az ügyeletes? Megtehetem?

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Hali lányok!

Megjöttem az NSTről, Beni végig aludt persze. Próbálta a szülésznőm ébresztgetni, kevés sikerrel. Olyankor rúgott egyet, aztán aludt tovább, Bezzeg amikor kijöttem egyből felébredt. Igazi KOS gyerek lesz! :D :D
Nálunk fájásokat nem néznek sajna.

Szösziről semmi hír?

Bambi,
Gratulálok! NAgyon sok boldogságot Nektek!!!!!
:D :D :D :D :D

Próbálok visszaolvasni, aztán még jövök.

Andi

Kép
Kép
Kép
felsoa
 
 


Gumimaci!
Van egyébként saját dokid?? Mert ha igen, akkor elvileg megtagadhatod az ügyeletes vizsgálódását, amig a sajátod odaér... de egyébként én mikor vasárnap bent voltam a fájások miatt a szülőszobán, engem a szülésznő vizsgált meg, aztán ctg és utána az ügyeletes doki... tehát a szülésznő is megvizsgálhat... méhszájat ők is tudnak nézni bőven... :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Bambi Dánieléhez is nagy gratula! Ügyesek voltak, tíztől négyig vajúdni, első babával, az nagyon jó.

Zsuzsó,
én sem igazán értek egyet a nyögés, kiabálás tiltásával...Akik a természetes szülés hívei, azt mondják, hogy ami kikívánkozik, az jöjjön ki. A jógán pedig úgy tanultam, hogy ha el tudom lazítani a számat, esetleg hangot adva (áááá, óóóó, ilyesmi), akkor lent is könnyebben kinyílok.
Mind a két szülésnél nyögtem, mégsem volt szükség három-négy tolófájásnál többre egyiknél sem.
Ja, ami szerintem nagyon jó, az a vizualizáció...és nekem a másodiknál a jógazeném is segített.

Én bizony tartok a harmadiktól is, mert két egyforma szülés nincs...Dokim azt mondta, a második szülések a legsimábbak, a harmadik már vagy nagyon könnyű, vagy nagyon nyögvenyelős. Szeretnék még egy hétig egyben maradni, utána jöhet bármikor, persze, ez nem kívánságműsor :lol:

Virág,
nekem a gyógyszerész mondta, hogy azért jobb a magnesium citricii, mert ez a legkönnyebben, leggyorsabban felszívódó magnézium-vegyület. Én is ezt szedtem.

Blani,
lehet, hogy most nem hullik a hajad, de ne ijedj meg, a gyerekágy alatt majd bepótolja:) Akkor azt hiszed majd, megkopaszodsz, pedig csak annyit veszítesz el belőle, ami a várandósság alatt ott maradt.

Mindenkinek üdv,

Nuska+ (38+5)
nuska1
 
 


Pumpóka! Akkor majd próbálkozok nem nyögni, bár nem tudom menni fog-e (én sajnos a wc-n is szoktam, ha már nagyon brutál a székrekedésem :oops: . El ne kiabáljam, mostanában nem jellemző). Egyenlőre el sem tudom képzelni az egészet, és előre nem is akarom beleélni magamat, mert akkor csak paráztatom magam.

Itt ücsörgök én is a gép előtt, híreket várok, még az ebédemet is itt ettem meg.

KépKép
KépKép
atizka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?