Judit, ez így tényleg nem lehet túl jó, többet kellene pihenned! Leírom a tegnap esténket, hogy mi hogy zajlott párhuzamosan, hátha segít.
19 óra - Laura ordít-kézben hordozza Krisz, engedem neki a vizet, beviszem a hősugárzót, ruhácskákat, pelust, stb. a fürdőszobába, közben Erik eljátszogat egyedül, vagy Krisz próbálja lekötni, majd én próbálom rábeszélni, hogy segítsen. Laurát levetkőztetem, Krisz megfürdeti, én addig Eriket lekötöm valamivel, aztán Laurát Krisz átadja nekem, én felöltöztetem, ő gyorsan kiönti a vizet, majd vizet enged a nagykádba Eriknek.
19.20 -Laura felöltöztetve, Krisz vetkőzteti Eriket, majd viszi fürdeni, én elkezdem etetni Laurát.
19.45 -Erik fürdetésének a vége (krisz vele fürdik, hogy időt spóroljunk), Krisz felöltözteti, bedugja az a franciaágyba, hogy kénylemesen elférjenek, és mesét olvas neki.
20.10 befejezem Laura etetését (én is a hálóban etettem), átadom büfire Krisznek, aki közben még mindig mesét olvas Eriknek.Gyorsan összedobom Erik vacsiját, megetetem, eközben Krisz sétálgat Laurával, és megpróbálja letenni, amikor már elaludt büfi közben.
20.35- Erik befejezi a vacsit, Laura a kiságyában, de már ébredezik is, nem sikerül úgy letenni, hogy aludjon tovább is

, úgyhogy Krisz megint kiveszi, és újabb próbálkozás az elaltatására. Én elviszem Eriket fogat mosni, majd bedugom az ágyikójába.
20.50 -Erikhez berobog az apja puszit adni, kezében Laura ordít, de már laposakat pislog közben. Én bent maradok Erikkel a sötétben, jön az altatási rituálé, énekelek, huncutkodunk pár percet, majd csendre parancsolom (most már tessék csendben lenni, mert már alvás van, és akkor simizlek, de ha nem fekszel szépen csendben, akkor azonnal kimegyek rontombontom!

), így még vagy 10 perc simi, majd szinte alszik, amikor kijövök.)
21.15 Eriktől ki, közben Krisz elaltatja Laurát, én elhúzok fürdeni gyorsan. Utána bekapok valami ennivalót, miközben próbálok egyszerre dr. House-t nézni és újságot olvasni, Krisz kivonja magát végleg a forgalomból, elmegy számítógépezni, de Erik rá van bízva, ha felébredne, akkor neki kell újra elaltatni, ha sikerül (ha csak anyát hajlandó éppen elfogadni, akkor legfeljebb szól, hogy mégis én menjek)
21.50 reklám a dr. Houseban, fogat mosok, és kiteregetek (ja, a fürdetések előtt bedobtam egy mosást

), majd mennék vissza sorozatot nézni, de Laura elkezd nyekeregni. Laurát elkezdem etetni a nappaliban, közben folytatom a dr. House nézést (büdöskölök, ne fogsz ki rajtam!

).
22.50 Laura megetetve, büfi közben elaludt a vállamon, szépen lassan leteszem a helyére, és nem ébred fel végre

. Elhúzok aludni, előtte még egy kis összebújás-kezdemény Krisszel, de Laura álmában nyöszörög, ami igen zavaró, és eléggé kipurcantunk, úgyhogy közös megegyzéssel felfüggesztjük a dolgot.
23.30 -elalszom.
02.10-Laura felébred, majd még 2-szer az éjszaka folyamán.
Ha mindezt egyedül kellene csinálnom, akkor meseolvasás helyett mesefilmezés lenne, mert akkor ott tudom hagyni egyedül Eriket elég sok időre, és Laura addig az ágyában ordítana, amíg Eriket etetem-altatom -öltöztetem (bár etetni is tudom fél kézzel

). Sajna ez van, sanyarú a második gyerek sorsa...