Hát mi meg vagyunk,
Bár nem értem, de ez az óra átállítás nagyon megvisel minket!
Lara mostanában éjszaka egyszer felkel, és akkor nagyon éhes,
De már 9-kor alszik, és az úgye régi idő szerint 8 és hát Ő régi idő szerint feküdt 9-10 között
De már csak egyszer akar aludni, mert Ő már nagy lány
Most éjszaka is 1-kor keltünk, (én valami iszonyú rosszul voltam, iszonyúan fájt a fejem és hányingerem volt, de úgy látom itt is a melgeg) 12-kor feküdtem le, és kértem Larát hogy még adjon egy órát, és adott is

szóval egytől háromig fent voltunk, de aztán meg nem lehet egy szavam sem, mert 9,30-ig aludtunk! De nagyon kis nyügi, elment Apa és nagyon nehezményezte.
Anyukámnak tegnap volt az a szörnyű vizsgálata és nem találtak semmit, úgyhoy most úgy néz ki ,hogy fellélegezhetünk, bár azért nem vagyunk nyugodtak, mert a másik két vizsgálat meg azt mutatta hogy van ott valami, de ez a durva nem, és nem is kért újat a dokija, majd júliusban lesz a következő vizsgálat. Úgyhogy kicsit fellélegezhetünk. (1 év orvosok és kezelések után, ez már elég jó)
Hófordulósok, névnaposok sok sok puszit küldünk!
Vali,
Ment privi!
Gabi,
Hogy van Enci??
Sok gyógypuszi neki!
Mikor is mentek Prágába?
Eni,
Nektek sok erőt és Anyukádnak meg mielőbbi gyógyulást!!
Linocs,
Gratulálok a súlyhoz! Nagyon szép! Gyönyörű a kis tündéred!!
Tünde
Szuperek a képek! Jó téged is látni!!
Tök jó hogy ilyen jól éreztétek magatokat!!
Cukipofa,
Jaj a múltkor nem válaszoltam,
Azt hiszem te kérdezted, és jól tudod, Lara Lara és nem Larissza, de a Lara név még önállóan nincs a naptárban, csak az utónévkönyvben van benne, hogy akkor van a névnap mikor a Larisszának

szóval ezért volt múlt héten.
Veronikusz,
Szuperek a képek! Ilyen szülcsinapot én is szeretnék!
És a csúszdát kapta a Nagylány???
Hogy vagy?
Éjszaka gondoltam rád, mert úgy de úgy fájt a fejem.
Andi,
Április végén költöztök??
De jó!! De jó!!
Minden ki lesz cserélve?
Dorka
Hú, ahogy jött a jóidő úgy mindenki elkezdett járni megint úsziba, nagyon sokan vannak. De gyertek, mert nagyon jó!!
Memme,
Gyönyörűek a gyerekek!! És lassan tényleg Őket is ikreknek nézik.
És akkor most Ti azt a lakást vettétek meg amiben laktok? Vagy rosszul értelmeztem?
Hogy van Melinda? És a TE lelked?
Kis Fönököm hív, mennem kell!
Szép napot és jó hétvégét mindenkinek!!