A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 novemberi kismamik


Na megjöttünk, minden ok! :lol: Olyan de olyan édes volt!Úszkálgatott,keze lába mozgott! :lol: 5,4cm az üllőmagasság,nyakiredő:1,7.Képet sajna nem kaptunk.Az uh szerint 12 hetes, a doki mondta is hogy nálam nem is "csal" olyan sokat csak 3-4napot.De azt mondta h.aki nem tudja mikor volt utolsó piri annál 2 hetet is tévedhet.Szóval úgy látszik ezt sem lehet kp.-nek venni.

Akíra,
szegény kicsi Kyra, nincs is annál rosszabb mikor beteg egy gyerek. :? De ha nincs láza,akkor talán nem olyan súlyos,ugye.

Kép
katica_75
 
 


Katica :) de jó!!Remélem most már megnyugodott a gyomrod!
Akíra :) ez a doki most uh-ozott először, előtte a saját dokim nézett csak, de csak így futtában. S eddig a méretek is stimmeltek. A ciklusomhoz az órát is hozzá lehetett volna igazítani. Szal nem tudom mi van.
A dokim (Arnold László)volt schöpfis, mikor magánosították a kh-t, akkor eljött magánba rendelni. Azóta azonban kiderült, hogy korára való tekintettel már nem lehet nála szülni, így most épp heves dokikeresésben vagyok...nem könnyű...Nem szeretnék a terhesség végéig lóvét pengetni, hogy aztán még csak nem is szülhetek nála...
A kh végképp megkapta a kegyelemdöfést, 2 hete vasárnap született ott az utsó baba...én múlt pénteken voltam ott, kihalt volt az egész. Sehol senki, se egy nővér, se egy orvos. A babák kiskocsija is összegyűjtve a folyosón. Siralmas látvány volt. (az én utsó kettőm is ott született)Az ambuláns rendelések félig-meddig még működnek de csak ápr. végéig. És azt hallottad h Kartács utca se lesz??Nem kaptak engedélyt.Már mindenki leszerződött azóta másik kh-ba...
(Ismered a Ferenczi doktort?Ő néz meg holnap)
Többieknek BOCS AZ OFFÉRT!!
Kyrának javulást!!!

Péter Tamás 11 éves
Adél Nóra 5 éves
Balázs László 3 éves

Kép
judit_78
 
 


Sziasztok!
A Babám nevében is, köszönjük az elismeréseket :D
Katica, örülök, hogy Nálatok is minden rendben volt, és Sonny, ezúton is kívánom, hogy csütörtökön Ti is szép élményt éljetek át!

Akíra, Kyrának sok-sok simi!

Zsé - Anita
zsemlyécske
 
 

 
 

Jó reggelt! Tegnap egész nap nem voltam, reggel mentem a kiskönyvemért a védőnőhöz, egyedül voltam mégis egy órán át tartott a várakozás,ráadásul kifogtam egy olyan,de olyan védőnőt,van vagy 22 éves,de nem ez a baj...hááááát, még jó, hogy nem első gyerekes vagyok. Azzal kezdte, hogy ne igyak csapvizet, mikor rákérdeztem node miért is ne, azt mondta mert nem egészséges. Rávigyorogtam, hogy a másik háromnál is azt ittam oszt semmi bajunk! Csak nézett, meg aztán semmire nem tudta a helyes választ:mikor, hova kellene mennem, kell-e külön időpontkérés a helyi sztk-ba. Medve anyám, hát hol él ez?! És ez így ment egész idő alatt, képzeljétek szegény első babásoknak milyen lehet! No mindegy, ma elkezdek telefonálni és időpontokat kérni ide is meg oda is. De akkor is ki vagyok akadva!!! :roll: És ő ad majd szoptatási tanácsokat?!
Tegnap dolgozás után elmentünk a barátnőmmel csavarogni ( ilyen is egyszer van nálam egy évben, mert első a kötelesség, plussz a férjemmel ellentétes műszakban dolgozunk, hogy a gyerekeket el tudjuk intézni) én is néztem a C&A, hát egy horro az ára is, meg soha semmi nincs abban a méretben, ami nekem kellene. Viszont a neten találtam egy kismama ruha készítőt, vannak fenn képei is, most várom,milyen árban dolgozik, majd megírom a tapasztaltakat.
Akíra, mielőbbi javulást a kislányodnak, neked meg sok türelmet és kitartást. Az a legrosszabb, mikor nyűglődik és nem tudsz rajta segíteni!
Judit, köszi a kedves szavaidat, vígasztal, hogy nem vagyok egyedül. Amúgy felháborító, ahogy veled bántak, de sajna vannak ilyen embernek sem nevezhető orvosok - ezeket jó messzire el kell kerülni. És hát igenis jól jön ha valaki a sarkára áll, amikor kell, mert amúgy le se sz...nak. Amikor hetente kellett vércukor ellenőrzésre járnom a kórházba, elöfordult, hogy egyszerűen a diabet ambulancián nem volt senki, meg üzenet se,hogy mi van a sok cukros meg ült ott éhgyomorra még kilenckor is inzulin, gyógyszer nélkül, akkor, bár én sem vagyok egy Toldi Miklós, de elindultam és addig mentem, meg patáliáztam, míg le nem jöttek és el nem láttak minket, amúgy még mindig ott ülhetnénk. No de vidámabb dolgok is vannak a világon.
Császárhoz nemigen tudok hozzászólni, ha csak annyit nem, hogy a sógornőm császár után 3 évvel hüvelyi úton szülte meg a második gyerekét, de a dokija nagyon vigyázott rá - hát ez is doki, meg egyénfüggő. Nekem ilyen tapasztalatom nincs, nekem az elsőnél volt gátmetszésem, mert korababa volt, de a másik kettőnél gátvédelemmel szültem : másodszorra volt egy pici repedés, harmadszorra semmi, igaz akkor nagyon profi szülésznőt fogtam ki, meg a gyerekek sem voltak túl nagyok. Amúgy az ember belejön a szülésbe: az elsőnél piszok rosszul voltam (az oxitocin miatt, feldobta a vérnyomásomat), a másodiknál két óra múlva egyedül mászkáltam wc-re a szobatársam meg is ijedt, hova megyek, a harmadiknál gyalog mentem a szülőszobától a kórteremig, reggel meg a dokimmal találkoztam a folyosón (éjjel fél kettőkor szültem) az meg nézett rám mit rohangálok, mért nem fekszem. De a regenerálódás tényleg egyén függő.
Van valaki aki a kistarcsai kórház felé kacsingat?
Bocs, hogy egyszerre sokat írok, de ritkán van időm: ma is fél 11-re megyek dolgozni, utána olaszt tanítok 7-ig, aztán fürdetés, fektetés és én is beájulok az ágyba.Olyan aluszékony vagyok, mint egy mormota.
Mindenkinek szép napot! :D Zsuzsi


izsuzsi
 
 


Jé van egy vonalzóm! No de hol van a többi három? Egész vasárnap délelőtt ezzel kínlódtam! Majd utána járok!


izsuzsi
 
 


Találtam egy jó kis leírást "Masszázs a várandósság, szülés alatt" témában: http://www.mamavilag.hu/szepseg.htm.

Zsé - Anita
zsemlyécske
 
 


Zsuzsi: hát bízzunk abban, hogy a védőnőd hamar belejön a dolgába. A mi védőnőnk egy idős néni, és imádnivaló. Sok hasznos tanácsot adott, de a legjobb tanácsa az az, hogy az anyuka(kismama), ha figyelmes úgyis mindenre tudja a választ.

Persze azért jól jön a segítség, főleg az első baba megszületése után :) Ja, meg pl. én múltkor nagyon megkívántam a sajtburgert, de az attól még nem lesz egészséges :D

Ti már kívántok ízeket?
Nekem a krumplipüré a mániám...

Judit
Kép
sonny
 
 


Sziasztok!

Hát nekünk borzalmas éjszakánk volt! Kyrát magunk mellé kellett venni, mert percenként köhögött, fuldoklott! Szóval mellettünk aludt, mert így nyugodtabbak voltunk, de hát aludni nem aludtunk igazából :? :lol:

De ma már legalább nincs hőemelkedése se, csak köhög meg néha fuldoklik....nem egy felemelő dolog ez se, de legalább nem kell ágyba feküdnie! Olyan jó idő van, hogy már sétáltunk is, meg viszem is majd még ha felkelt! Addig meg itt lopom a napot :lol:

Katica
, örülök, hogy minden ok veletek, szép kis méretek :)
Én is alig várom, hogy láthassam Zsebit :D

Judit, most néztem be a Schöpfis topikba....nem semmi! Nem is tudtam, hogy ennyire rossza helyzet! Én még a Kartácsnál ragadtam le! :oops: De sajna az én dokim (Herczegh) a Nyírőbe ment ami ha jól tudom szintén magán kórház egy valag pénzért...szóval azt hiszem így se térhetek vissza hozzá :cry: De azért még nyomozok, hátha! Mert én azért visszamennék hozzá ha normál áron lehetne nála szülni! Mert most is egy Schöpfis dokihoz járok, Domokos Tamás (bár lehet ezt már írtam) és meg is vagyok elégedve vele, de hát tudod, ha egyet már szültem nála akkor a másodikat is szívesen szülném nála, hisz ha úgy vesszük a szakmai hozzáértése kellett, hogy a lányom élve maradjon :? Na de erről ennyit! Az Arnoldot meg a Ferencit is csak hírből és látásból ismerem! Nekem nem volt szerencsém hozzájuk! De ahogy hallottam mindketten jó dokik! Szóval bizti megmondja a Ferenci, hogy mi a helyzet! Drukkolok! Amint hazaértél írj!

A védőnős storyk nem semmik :lol: Hát én szerencsés vagyok, hogy nem ilyet kaptam ki az tuti :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Először is Akíra jobbulást lánykádnak!

Judit, remélem most minden rendben lesz a második UH-on. Gondolom most a volt dokid egy tutit ajánlott neked.

Képzeljétek, ma voltam a védőnéninél. Én is az ÚJ lóbetűs kiskönyvet kaptam. Sajnos nem volt választási lehetőségem! :cry:
Lapozgatva megállapítottam biztos férfi rendelte, férfi tervezte és férfi fogadta el ezt az új címlapot!

Az én védőnénim szintén új, akinél a Pisti született (az rettentően talpraesett, fiatal, tájékozott volt) az pályát módosított, így pont most kaptunk újat.
Eddig semmi rosszat nem tudok róla elmondani, kitöltötte a papírokat, megkérdezte van a kérdésem. Majd távoztam. Annak örültem a legjobban, hogy nem kellett a mérlegre állni, nem tudom miért, de attól frász kerülget, hogy ruhástól méricskélnek és egyre többet és többet mutat a mérleg.... Szóval azt ma megúsztam, majd legközelebb.

Kicsit irigykedem azokra, kik mostanság láthatták a pocaklakóikat. Már én is úgy szeretném őt látni..... Nagyon kiváncsi vagyok :)

A hétvégén megmondtam a fiamnak is a tesó dolgot. Teljesen elolvadtam a reakciójától. Elkezdte puszilgatni a pocakomat és azt hajtogatta, szeretlek tesó. Majd azt kérdezte, hogy anya a pocakodban úszkál a tesó? Na ezt nem tudom honnan vette, de végül is igaz.

Na de nem untatlak benneteket. Megyek dolgozni, mert le vagyok maradva.

Kriszti
Kép
Kép
macsiv
 
 


Akíra
Jobbulást Kyrusnak!

Katica
Gratulálok a „méretes“ babához! Ez az eredmény, mármint a tarkóredő az jó? Én csak május elején megyek szóval még nem tudom mi a jó érték.

Zsuzsi
4. baba! Gratulálok!!! Van köztünk még egy 5 gyermekes anyuka is! Ugye Harivera???Annyira büszke vagyok rád!!!
Valahol szegénynek (védőnő) el kell kezdenie nem? De azért lehetne egy kicsit felkészültebb is. Vagy a védőnőknél kritérium a minimum egy gyerek?

Zsé
Jajj, de jó képet kaptatok a piciről!!! Hogy látszanak a lábai is!!!

Macsiv
Én is nagyon szeretném már látni a kis Pockomat. Lassan 4 hete nem láttam, hallottam. Néha azt hiszem nem is vagyok terhes. Na de tuti ott lapus a pocakomban.
De cuki a kisfiad! Hogy örül a kistesónak, na de melyik gyerek nem?

Judit
Mi lett végül is a dokinál az uh-n? Jobban megvizsgált valaki? Vagy visszaadták a pénzt?

Császár:
Na ezek után amiket írtatok én se vállanám be szivesen. Bár én inkább tűröm a fájdalmat és megszülöm a picit természetesen.

Elkényeztetés:
Én se szeretném elkapatni a gyerekem, de attól tartok el fogom. Tuti le se teszem a kezemből, mindig benne fogok gyönyörködni.

Álom:
Éjjel azt álmodtam, hogy velem volt egy gyönyörű kisbaba és később rájöttem, hogy az enyém. Gondoltam akkor megetetet, vagyis megszoptatom, de nem akarta elfogadni, vagyis próbálkozott, de nem jött neki semmi. Húúú, tuti fogok venni tejszaporító teát majd. Mi róla avéleményetek? Ki használta már?

Sensi
Gyönyörű a kiságy és a pelenkázó. Az ágy nem annyira drága, de a pelenkázó nagyon! Azért lehet majd rendelek tőled, vagyis a segítségeddel, ha nem találunk másikat.
Gratula a 12. Hét betöltéséhez!!!

Kornéliusz
Engem érdekelne kinél voltál, kérlek írd meg priviben!
Gratulálok a picikhez!!!

Kép
Kép
nati80
 
 


Sziasztok,

Macsiv, a mérleggel kapcs hasonló érzéseim vannak! :lol: Nekem tegnap muszáj volt ráállnom, sőt, cipőben! :twisted:
A kisfiad reakciója nagyon édes! :D

Akíra, örülök, hogy javul Kyra és már nincs hőemelkedése!
Hidegpárásítótok van?

Nati, nagyon sok féle szoptatós teakeverék van, sőt van rá homeopátiás bogyó, én most is beszerzem őket, bár egyik -másikra mondják, hogy hasfájós lett tőle a baba. Én nem tudom, mert Sárika 2 hónapig így is, úgy is hasfájós volt. (na de erre is van jól bevált szer! :lol: )Majd ki kell tapasztalni. Sok folyadék mindenképpen fontos. Amikor még éjszaka is szoptattam, utána muszáj volt innom, rostos levet ittam, vagy fél litert. :lol: Másoknak is volt ilyen tapasztalata?

Császárhoz én sem tudok szerencsére tapasztalatot mondani, de annyira szeretném, ha jól feküdnének a babók, és sikerülne természetesen szülni megint! :P

KépKép
KépKép
kornéliusz
 
 


Köszönjük a gratulációkat Lányok! :lol:

Nati
az az érték én úgy tudtam 4mm alatt kell hogy legyen de a doki azt mondta 3 alatt jó.
Jók ezek az álmok! Sajna nekem már rémálomban is volt részem, nagyon sírtam álmomban, juj de jó volt felébredni. :wink:
Kornéliusz
milyen csinos vagy Te is!! Csuda szép babák fognak itt novemberben születni!!! :lol:

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok!

Na gyorsan beszámolok, aztán majd visszaolvasok, és írok is.

Szal...megjöttem én is az Uh-ról...vicces volt! :D Kb 1 órát voltam bent összesen. Már most nehéz kezelni ezt a gyereket. :D Az első pár másodpercben fejen állt háttal, majd végig a hátát mutatta, és az oldalán feküdt, így aztán lehetetlen volt megmérni a tarkóredőjét. Össze vissza ráztuk, ütögettük a hasamat, utána kimentem sétálni egy csokival karöltve, 5 perc múlva vissza...és semmi. Még mindig ugyanúgy feküdt. Megint rázogatás, ütögetés, csípőriszálás, köhögés...semmi. Mindig nyújtózkodott, meg helyezkedett egyet, és durmolt tovább a jólmegszokott pozitúrában. Na ekkor elküldött a nő pisilni, és kipróbáltuk a vaginális uh-t. Na ez kb ugyanaz volt, azzal a különbséggel, hogy azt a sz*rt rángatta bennem, hogy felrázza a babyt, ami marha jó érzés volt. :P Aztán hirtelen elkezdett mocorogni, és egy pillanatra lefele fordult, így meg tudta mérni. 1.6cm a tarkóredője. Ezen felbuzdulva majdnem nem csináltattam meg a vértesztet, mert látszott szépen az orrcsontja is, meg minden...de aztán mégis. Borzalmas tűfóbiám van, be is voltam sz*rva rendesen. Le is fektetett a nő, meg kérdezte, hogy minden ok? Mert látta, h kész vagyok...de végülis túléltem. Kaptam képeket is, de hát nagyon szép a hátát mutogató babym :P

Ja és 6.6cm a crl, ami állítólag 2-3 nappal idősebbet jelent...tehát most 12+5vagy6-nak néz ki...számolás szerint 12+3vagyok. Mindjárt megkeresem Akíra táblázatát, és megnézem az mit mond.

Most ezeket fel is teszem...egy mai pocifotóval karöltve (már a terhesnaci van rajtam)
Utána jövök irománnyal is.



Kép

Kép

Kép

Kép

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok!
Kopp-kopp én is! :) Barátnőm Kornéliusz mesélt rólatok, hogy csatlakozott ide. Most leültem és miután indiszkréten végigolvastam az összes hozzászólásaitokat úgy döntöttem, hogy szívesen csatlakoznék én is! :)

11+3 vagyok ma, második baba. A fiam Sebestyén 3 nappal fiatalabb, mint a Kornéliusz Sárája. Természetes úton szültem, háromnegyed napnyi vajúdás után. Igaz, mivel aznap nagyüzem volt a kórházban, a 2 óra kötelező szülőágy után nem tudtak a kórterembe vinni azonnal, de később pedig már saját lábamon, kezemben a fiammal sétáltam be! Azért írom ezt, mert tényleg egyén függő ez is, hogy kinek milyen a fájdalomküszöbe! :)
Nem szeretnék mindent rátok zúdítani egyből, így majd idővel mesélgetek.
Egyébként veszélyeztetett terhes vagyok a fiam előtti vetélés miatt és még sok egyéb miatt, amik alig férnek el felsorolva a kiskönyvemben! :)
Terhességi cukorbeteg vagyok ismét, ahogy a fiammal is, 2 hete ezért volt már most a vércukorterheléses vizsgálat!
Jelenleg piszkosul beteg vagyok, 1,5 hete köhögök-fulladok, lázas vagyok: hörgő-, arcüreg-, középfül- és torokgyuszi! Vasárnap kaptam végre antibiotikumot is. Remélem, hogy mostmár hamar meggyógyulok és nem lett semmi baja a Centiskémnek! UH-ra jövő hét hétfőn megyek és az még nagyon messzi időpont! :(

Sensi!
Wick vaporub? Én azt nagyon szerettem és tényleg nem kapni! Pedig gyerekek is használhatták! Ezek szerint nem derült ki róla semmi rossz, csak egyszerűen itthon nincs ki forgalmazza...
Álomszép kiságy garnitúrákat mutattál és az első babakocsi is nagyon megdobogtatta a szívem (a színe miatt is)! :)

Zsé!
Nagyon jó minőségű az az UH gép! Nagyon tiszta a kép! Vastag a hasfalad? A kép alapján nem úgy tűnik! Olvastam a természetes és császár közötti dilemmádat, vagyis az orvosi vélemények különbségét. Nem egyszerű dolog! Ha lelkiismeretes a szülészed, akkor nem lesz gond, ha ő vállalja be azt, hogy nekiinduljatok a természetes szülésnek! Nekem gerincsérvem van és a régi reumatológusom gyermek koromban nekem is azt állította, hogy ő kizárná a term.szülés lehetőségét nehogy baj legyen. Amikor terhes lettem, elmentem az itteni orvosomhoz és ő azt mondta, hogy figyelni kell csak a szülés folyamán, hogy ne zsibbadjon el a lábam, stb. és gond nem lehet. Ha meg gikszer van, akkor a doki úgyis ügyesen gyorsan császárhoz tud fordulni. Persze ez az én esetem. Neked másabb a problémád, csak a mérlegelés miatt írtam.

Judit!
Sajnálom az UH dolgot! A fiamnál nekem is voltak kellemetlen élményeim, amikor orvosok el tudták rontani ezeket a meghitt érzékeny pillanatokat! :( Nekem is volt pl. olyan, hogy az egyik UH-s doki 2 perc után azt mondta, hogy jöjjek vissza inkább 2 hét múlva, mert korlátozottak a látási viszonyok a kövérségem miatt és ő most nem tud megvizsgálni, majd a másik doki akkor...

Nati80!
Tejszaporító tea. Mint a Kornéliusz írta, sok lehetőség van. A legfőbb alapelv: nem szabad görcsösen akarni szoptatni! Bízni kell a testedben és a gyermeked szájában, hogy igenis sok tejed lesz és punktum. És ha épp úgy néz ki majd, hogy csökken a mennyiség, akkor inni sokat- sokat és fejni. Erre vannak taktikák és majd annak idejében mesélünk róla szerintem többedik babásak. Én 3 héttel ezelőttig szoptattam még a fiam és az Utro miatt váltunk el egymástól így, mert annak mellékhatása, hogy elapasztja a tejet!

Na nem azért szeretnék csatlakozni, hogy egyből osszam itt az észt, mert a végén lelőtök azonnal! :) Így nekem is van ám kérdésem!!!
Eddig a piros-fehér dobozos MagneB6-ot használtam. Most meg a férjem Béres MagneB6-ot kapott a gyógyszertárban. A gondom az, hogy amíg a régiből be lehetett tájékoztató szerint venni akár napi 6-ot is, a Béresből tájékoztató szerint napi 1-et!!! Pedig kevesebb a magnézium és B6 tartalma! Valamelyikőtök ismeri, hogy miért? Vagy szedhetek ebből is nyugodtan többet? Nem akarom mindenért hívogatni a dokim, még ha nem is haragszik érte! :)

Boldog pocinövesztős napokat mindenkinek! :)

KépKép
KépKép
hangolka
 
 


http://www.awog.it/tabelle/crl.htm

Itt a tábla :wink:

Csak hogy ne kelljen keresgetni! :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Na de most olvasok és reagállok is!

Hát Sensi, én fetrengtem a röhögésen ahogy leírtad az uh-ot! Főleg amit a hüvelyiről mondtál :lol: A párom is idejött elolvasni, jót röhögött ő is! De azt megbeszéltük, hogy tuti nyakon vertük volna ha nekem rángatja azt a cuccot :lol:

A babó háta viszont édes nagyon :wink:

Na megyek olvasom a többit is :D

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Hangolka üdv köztünk! Nagyon jó, hogy egyre többen leszünk :)
Ha gondolod te is küldd el az adataidat az előző oldalon lévő táblához és akkor hétfőn bekerülsz te is :)
A magne B6-ról sajna nem tudok mit mondani mert én is a piros fehér dobozost szedem és napi 3x1 szemet, de lehet növelem 3x2-re! De szerintem mivel kevesebb a magne b6 tartalom....nem látom okát, hogy miért ne szedhetnéd....de ez csak az én véleményem!
Centiske, hát ez édes név! Bár most már lassan 6 centiske :lol:

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!
Előkerülök én is :) amugy követem az eseményeket, de ecceruen mindig annyira fáradt vaok, hogy nincs erőm írni.

Én úgy érzem nagyon le vagyok maradva mindenben :(:(
Se terhesnacim, mégcsak nem is néztem még, se babakocsi+egyebek nézegetése. Ennyire lusta lennék? Bár igazaból már a csak a jövő heti UH-ra tudok gondolni, hogy minden rendeben legyen. Már majd egy hónapja láttam utoljára a kismanót.

Viszont rendkívül érdekes dolgok történnek. Most voltam boltban, és ecceruen muszaj volt paradicsomos halat vennem, mert a mano kinezte magának, pedig már évek óta nem ettem :) Azért félek, mi lesz ha tökfőzeléket akar, mert azt én nagggyon neeemmmmm (de persze ha azt akarja, ugyis kiköveteli majd)

Bocs, hogy má megint csak magamról irtam, d eolyan faradt vaok, hogy mire vegigolvasok már elfelejtem mit akartam irni, de igyekszem!

Szép estét, én lassan kidőlök :shock:

Kép
pipal
 
 


Ja és üdv Hangolka! :D

Kép
pipal
 
 


Hangolka, a béres magnézium+ b6-ban ötször annyi a magnézium, mint a másikban! (50- 250). a magne b6-ban( a pirosban) azt nézd, hogy mennyi benne a tiszta magnézium, azért lehet belőle bevenni olyan sokat. Én már 2 hete a Bérest szedem(ugye te is a lilára gondolsz?) és abból a doki szerint 3x1 mehet, én néha csak 2-t veszek be. Te nem szedted a magn. citricit? Abban meg 500 van, az a legerősebb.

KépKép
KépKép
kornéliusz
 
 


Köszi az útólagos köszöntéseket is! :)

Kumpibogár!
Hát nem tudom, nekem akkor is szimpatikusabb a bugyi alatti vágás, akármekkora. Legalább valszín nem fog látszani, a függőleges meg…hát ne is beszéljünk róla. Nem kell olyan. Modjuk semmilyen sem, ha már lehet választani. :) És itt nincs beöntés, nem kérdezik, hogy kérsz-e vagy sem. :?

Akíra!
Már 23 vagyok, a táblában még egy évvel fiatalabb. :) Remélem Kyra jobban van már!!! Durva lehet a nagyid! :D

Zsé!
Gratula a picúrhoz! Remélemúgy szülhetsz majd, hogy nem tesz kárt egyikőtökben sem. Ez annyira hülyeség egyébként, hogy nem engedik otthon a császárt. Létezik szüléstől való pánikos félelem is, meg igaz, nem értek egyet vele, de ha valaki ezt szeretné, akkor miért nem teheti meg? Az ő és a saját gyereke életéről van szó. Itt simán mehet kívánság szerint, csak az orvossal kell konzultálni….ami annyiból áll, hogy elmondja, h mik a kockázatok, aztán ennyi…

Melcsi!
Itt 100fontért (kb 35e ft) van ennél egyel okosabb fajta is…az előre-hára, és oldalra is tudja himbálni a gyereket, ahogy szeretnéd…de ugyanez az esőerdős téma a ficher price-tól.

Judit!
Hát szép ez a kálvária az uh-val. Csak tudnám minek mennek az ilyenek orvosnak??? Én jól megmondtam volna neki a magamét….itt ilyen emberek elő nem fordulnak. Nem tehetik meg, hogy ilyenek legyenek, de nem is akarják. Remélem azóta sikerült meglesni a picúrt, és minden rendben van…és miért ne lenne?! Érdekes ez az időbeli eltolódás is, szakmailag sem lehet a topon az emberke :?

Katica!
Örülök, hogy nálatok is minden ok! Gratula! :)

Sonny!
Sok sikert csütörtökre! Én az elején csak sósat kívántam, pedig édes szájú vagyok nagyon…de mostmár ez elmúlt, jöhet minden. :) Úgy külön dolog nincs, de ha valamit megkívánok, akkor az nagyon kell, és azonnal. :D

Izsuzsi!
Szép ez a védőnő mondhatom. Én is kb ennyi vagyok, de én a maximálisat próbálom hozni a munkámban, és bárki és bármi legyen az, legalább hülyének nem kéne lennie. Bár nem csodálkozom, az én évfolyamtársaim közül is elég süsü csajok mentek védőnőnek. Más téma, de az óvónőkkel, tanítónőkkel ugyanígy vagyok…olyan lányok „el merik kötelezni” magukat ezen szakmáknak, hogy a hajam égnek áll. A kezébe nem adnám a gyerekemet, nem hogy még tőle tanuljon…na mind1.

Nati!
A tarkóredő 3mm alatt jó. Oké, majd szólj, ha kell valami. Majd segítek. Annyit tudok, hogy meg tudom venni, és fel tudom hívni daddy öccsét a fuvar miatt. És köszi a gratulációt. De ugye ma meg megtudtam, hogy szinte már 13 hetesnek látszik. :p

Hangolka!
Üdvözlet közöttünk! További gondtalan hónapokat kívánok! Huhh, nem semmi, hogy ennyire beteg vagy…én szerencsére még csak orrdugulásnál, ritka köhögésnél és torokfájásnál tartok…na és ez miatt az álmatlan éjszakáknál. Bemnetem a gyógyszertárba, és azt mondta a gyógyszerész, hogy az egyetlen, amit szedhetek, az a parecatemol. Mondom köszi, mit kezdjek egy fájdalomcsillapítóval, marhára el fogja múlasztani a gyulladást a torkomban, meg az orromban a cuccost. :s Én egyébként is mindig megszenvedtem a nátha elmúlasztásával, és alapból is sokat dugul az orrom, mert annó allergia miatt orrcseppezéssel kikészítettem az orrnyálkahártyámat, ami manapság már szinte nem is létezik. Na mind1, szal most szenvedek, és nemtom mikor fog elmúlni. :?
Örülök, hogy tetszenek a cuccok…ha kell esetleg innen vm, akkor neked is tudok segíteni. Na ja, a wick vaporub amivel még próbálkozom, de ugye ilyen szinten már ez sem ér túl sokat. Mondjuk inhalálni még nem inhaláltam vele…lehet megérné.

Na asszem megvagyok mindenkivel. :) Minden jót nektek, vigyázzatok magatokra!

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Akíra!
Örülök, hogy okoztam pár vidám percet. :D Én a végére azért már eléggé untam, hiába jó látni a babyt, de hát félóráig bámulni a hátát... :? Hát, én azért nem haragudtam a nőre, mert mindent be kellett vetni, hogy megforduljon...30 perc után kezdett reménytelennek látszani a helyzet, ő csak tojt a fejünkre. Le lehetett venni a mozdulataiból a "hagyjatok már békén" jelzést. Úgy voltam vele, hogy mostmár csináljunk bármit, csak forduljon már meg végre, és kapjak róla egy szép fotót...hát ezt dobta most a gép. :)

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Köszi a fogadtatást! :)
A Hangolka hosszú, úgyhogy nyugodtan hívhattok: Szila -nak (Szilvia vagyok), vagy akár Hanginak is.

Akíra!
A fiam még a mai napig Kisbékának hívjuk folyton! :) Ez is doki történet: amikor korábban mentem az első UH-ra és nem volt még szívhang (6.héten, de előtte már 2 UH volt), a vizsgáló doki azt mondta, hogy ne legyek annyira biztos még magamban, hogy gyerek nő a hasamban! Erre odamondtam neki, hogy miért? Kisbéka is lehet? ;) Centiskének is keresnünk kell majd egy találóbb nevet! :)

Sensi!
Nem semmi UH történet! Elég türelmes dokit fogtál ki, itt nem tuti, hogy mindegyik megcsinálta volta mindezt! :) Gratula a szép eredményhez, méretekhez! :)

Pipal!
:) Aranyos volt ez a paradicsomos hal történet! :) A tökfőzeléknél meg azért tessék fegyelmezni a picurt! Azért nehogy már egyből ő diktáljon! ;)

Kornéliusz! (de furi így szólítani)
Most nagyítóval megnéztem a leírást! Neked mekkora igazad van! Visszavonva minden kérdés, mert már nem kérdés, hogy tényleg 6x annyi a tiszta magnézium a Béresben! :) És ez egészséges, hogy egyszerre hami be az egész napi adagot?

KépKép
KépKép
hangolka
 
 


Ja és Akíra! Köszi a táblát! :) Ez szerint 12+4 és 5 között vagyok, a mamanetes szerint pedig 12+6 és 13+0 között...na most legyek okos. :P Végülis lényegtelen, csak ne nov.1-jén szülessen! Azt nem engedem! :D

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok.
Üdv az újaknak.
Nagyon jó, hogy ilyen sokan vagyunk. Látom mindenki jól van.
Készültem én is pocakfotóval:

Kép

És ez itt a páromé, mert hogy verseny van nálunk. De hamarosan úgy is én nyerek :D :D :D

Kép

Puszi mindenkinek.
Judenyka

Kép
judenyka
 
 


Sziasztok!
Nos, csak ide keveredtem...du. még várt rám egy kellemes kis látogatás a fogorvosnál is... 8) :(
Ne hari, olyan fáradt vagyok, hogy már csak úgy nagyjából tudtam visszaolvasni...amire emlékszem :)
Szilvi :) (így is hívhatlak?)üdv itt nálunk!!
Sensi :) Te egy mááázlista voltál ezzel az uh-al :) !Nagyon helyes kis csöppöd van!! :)
Nos, megtörtént az uh 2. felvonása is :) , a doki egy 4d-s(!!)uh-n nézett meg a kórházban(persze felváltva 2d-vel-azzal mért), csoda egy élmény volt!Érdekes módon mégis van nyakiredője (1,7mm), és orrcsontja is!!!(tegnap azt sem találták)A hossza maradt, a buksijának átmérője 20mm. Majdnem sikerült azt is meglesnünk, hogy mi van a lába között, de utsó percben maga alá húzta a virgácsait :) Közben végig szopta az ujjacskáját is. Na szóval szuperjó volt, kár, hogy csak ennyi bosszankodás után...
Valaki kérdezte, nem kaptuk vissza a pénzt, hanem kaptuk ezt a 2. uhut ingyen ill. a következő vizsgálat a dokinál ingyenes lesz.
Megpróbálok felrakni egy képet Róla, azon is ujjszopizik... :)
Meg egy pocakképet, bár 2 réteg is van a hasamon (gatya+póló;tehát azt tessék levonni belőle :P ), de írtam, nekem nem esztétikus már a pocakom pucéran :(
Lesz majd egy fejes kép is, de ma szénakazal volt a hajam+feldagadt a képem.
Apropó kép!!Gabi!!Felraktad magad, meg a pocakod, meg is dícsértük, de most hova lettél????
Vera, Te is nagyon eltűntél!!Jól vagy??
Szép álmokat és drukkhegyeket mindazoknak, akik holnap mennek bébinézőbe!! :)

Péter Tamás 11 éves
Adél Nóra 5 éves
Balázs László 3 éves

Kép
judit_78
 
 


Kép
Kép

Péter Tamás 11 éves
Adél Nóra 5 éves
Balázs László 3 éves

Kép
judit_78
 
 


Lányok, gyönyörűek a pocakfotók, úgy irigykedek! Én nem merek még ilyet csinálni, mert kizárnátok :lol: : kb úgy nézek ki, mint aki a hatodik hónapban jár :oops: :oops: :oops: !

Sensi! Nem a védőnőm korával van bajom (volt már két másik kezdőhöz is szerencsém,akik szuperek voltak), hanem a hülyeséggel. Amúgy a fősulin volt néhány évfolyamtársam akire én sem bíztam volna gyereket!

Felébredt a csipet csapat, mennem kell reggeliztetni...
zsuzsi


izsuzsi
 
 


Sensi! Gratula a kisbabádhoz! Klassz, hogy így foglalkoztak Veled! Édeske a babóca, mintha kis durci lenne, hogy a hátát mutogatja :D Üdv köztünk Szilvi! Igen, tényleg nagyon jól sikerült elkapnunk a DVD-ről ezt a képet, hogy miért mondta a doki, hogy vastag nagyon a hasfalam? Hát, remélem, hogy nem engem akart paráztatni, nem tűnik mumusnak, de idővel úgy is kiderül, hogy mi is van. :) Úgy vagyok vele már, hogy igyekszem nem görcsölni a számomra is kérdéses dolgokon, mert felesleges.
Judenyka, jópofa ez a versengés a Pároddal, mi is szoktunk hülyéskedni, hogy nem is értem, miért nem a Kedvesem hordja ki a babát, amikor pedig nála "előkészített" már a terep. Kiváncsi vagyok hogy néhány hét múlva, nálad is milyen változások lesznek pocakméretben! Jó, hogy így teszünk fel képeket, lehet majd ámuldozni az összehasonlítgatásokon: ilyen volt és ilyen lett :D
Judit, hogy Neked is milyen kis szépen látszik a babád! A kis kezei, lábacskája! Csodaszép! A pocód is alakul :) Szuper!
Izsuzsi, a védőnővel kapcsolatosan, még szerencse, hogy már van rutinod, de mindenképpen kitartást a butuska/gyakrolatlan megnyilvánulásaihoz. Talán, ha látja, hogy jóindulattal közelítesz hozzá, hogy úgy helyesbíted, tájékoztatod, még tanulhat is tőled (még, ha nem is ez lenne a rendje-módja a dolgoknak), és legalább másokon, ha közvetve is, de segítesz ezzel.
Akíra, klassz a táblázat!

Zsé - Anita
zsemlyécske
 
 


Jóóóóreggelt!

Köszi a dícséreteket, bezsebeltük! :)

Judit!
Örülök, hogy végre sikerült az uh, nagyon édi a törpe...végülis pont úgy néz ki, mint az enyém. :) A pocid is helyes.

Judenyka!
Jók a pocifotók! De asszem egyelőre a párod magasan vezet. :D

Izsuzsi!
Igen, én is ezt írtam, h nem a korral van a baj, hanem a tudással, vagyis nemtudással. Nekem gimis évfolyamtársaim mentek sokan ilyesmi szakokra....hát néztem nagyokat. Fősulin közgázra jártam, úh nem taliztam ilyen csajokkal. Sajna oda azokat is felveszik, akik egyáltalán nem oda valók...sajnálom, hogy azok is ugyanolyan diplomát tartanak a kezükben akik tényleg erre termettek és jól csinálják, mint akik majd jól elpletykálnak az oviban, suliban, és csak úgy elvannak. Mert ugye igazán nem nehéz megcsinálni a szakot. Na mind1, téma off, ezzel még ráérünk jó 6-7 évet. :D

Szép napot, rohanok melózni!

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Ja és figyeljetek!
Tegnap újságolta daddy, hogy asszem az USA-ban (hol máshol? :P) megvan az első terhes férfi....hát csak gratulálni tudok! :? :p Hova ferdül már a világ??? Nem rég még azt hittük, hogy a Junior csak egy vicc....hát tessék...

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sensi, ezt én is hallottam, de az a férfi, egy nő (legalábbis ha ugyanaz a hír ért utol bennünket). Leszbi, fickó külsővel, (telenyomták hormonokkal) a párja valami egészségügyi okok miatt nem tudja kihordani a babájukat, hát miután a méhét nem távolították el a pacákká tett nőnek, így vállalta, hogy kihordja akkor ő a gyermeküket.

Zsé - Anita
zsemlyécske
 
 


Sziasztok!
Remélem holnapi nappal én is csatlakozhatom hozzátok.
33 éves 2 gyeremekes + 2 angyalkás anyuka vagyok. Tavaly szeptemberben 11 hetes uh-on derült ki, hogy sajna a baba már ne él (missed ab) ezért vagyok kicsit most félszeg. Ez a terhesség is furcsán kezdődött 5 hetesen 5 mm-es petezsák és 2.5 cm-es haematóma, 8 hetesen a haematóma nagy mennyiségű vérrel távozott, rámhozva a szívbajt, hogy nem-e a babym, de nem! 9 hét 3 naposan már 32 mm-es CRL-je volt és járt keze lába. Holnap megyek 11 hét 3 napos valójában 11 hét 6 napos Uh-ra. Nagyon remélem, hogy a hétfői táblába már én is benne leszek!

Már annyi mindenről írtatok, sok reagálni valóm van (már jó ideje olvaslak benneteket).

Császár: nem szeretnék, de ha nagyon muszály persze benne lennék mindent a gyerekért!

Védőnéni: az első: 1-szer eljött hozzánk szülés előtt 2,5 órán át egyfolytában beszélt még a levesemre se tudtam ránézni mert nem hagyta abba a dumát. Teljesen szétfőtt a levesem.
Második: szupi asszony volt, elköltöztünk és Őt nem vihettem magammal :)
A mostani fiatal, de nagyon kedves és még emlékezett rá, hogy hol lakom, pedig csak egyszer találkoztunk 8 hónapja.

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Folyt.köv.:

Az előbb is elszállt ezért inkább két részben írom.

Apa pocija nálunk is nagyobb és szerintem nagyobb is marad :lol:

Az én pocakom akkora mint Judité, tehát nem kell róla fotó :lol:

Akíra a táblázatot nem nagyon értem, miért kisebb néhány időpontban a bébi, mint korábban? Pl:6+6 10mm, 7+0 9,3 mm

Hasfájás nekem is csak egy ponton fáj ált. egész nap, tegnap szerencsére nem fájt. Ma elkezdtem szedni a Magne B6-ot.

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Sziasztok!

Lehet még hozzátok csatlakozni?

Nekem van egy 10 hónapos kislányom Lili és nemrég tudtam meg hogy ikreket várok.Kicsit kiborultam ettől a helyzettől kettő babára nem számítottam.November 27 re vagyok velük kiírva.De gondolom ikreknél előfordul hogy előbb születnek meg.

Nagyon jók a pocak képek és uh képek is. :D
mesi01
 
 


Sziasztok!
Üdv az újaknak.
Mesi megértelek, hoy megijedtél, de gondolj arra, hogy rögtön nagycsaládos leszel:). Egyszer egy anyuka mesélte, aki ugyanígy ikreket várt kis korkülönbséggel és ráadásul még nem is tervezték, hogy férje közölte, hogy úgy is 3-at szeretett volna így most egyszerre le lehet tudni:)
Hangolka
Neked ilyen korán már terheléses cukrot csináltak? Mennyi lett az eredményed? Én is az volt 2006-ban, de én csak 13. héten megyek cukorra, addig kihasználom az alkalmat és rengeteget eszek:) Te szülés után 6 héttel voltál cukor kontrollon? Ill. úgy vettem ki írásodból, hogy még szoptattál mostanáig, akkor ezek szerint az igazi cukorértéket meg se tudtad nézetni? Nekem a diabetológus azt mondta, hogy szoptatás után 2 hónappal kell elmenni ismét mert akkor áll vissza a hormonháztartás normálisra.

MaagneB6
Érdekes, hogy mikor a Márkot vártam mondta a dokim, hogy szedjem, de most közölte, hogy nem kell, a magnéziumra most még nincs szükség, ha hányingerem van akkor sima b6-ot szedjek. Hozzá kell tennem nem vagyok vmi lelkes gyógyszerevő, még a folsav sem sikerül minden nap, mert estére időzítem amikor már olyan hányingerem van, hogy képtelen vagyok beszedni.
kumpibogar
 
 


Kép
kumpibogar
 
 


Bocs, hogy így külön tettem fel, de legalább sikerült:)
kumpibogar
 
 


Szia Klarissza, Mesi!
Gratulálok mindkettőtöknek.
Klarissza, kemény, amit magad mögött tudsz, szorítok, hogy most minden rendben menjen! :)
Mesi, Neked meg kívánom, hogy mielőbb megbarátkozz a gondolattal, hogy nemsokára nagycsaládosok lesztek. Nem csoda, hogy váratlanul ért! Uhh..., azért ez óriási dolog. Egy is, nem, hogy kettő :P
Klarissza, talán az orvos esetleg nem annyira alapos(?) és más és más méretek jönnek ki. Majd egy cm eltérés valóban kissé furi. :?

Zsé - Anita
zsemlyécske
 
 


Hali!
Vagyok csak semmi időm. Ma visszaolvasok ígérem és jövök!

Kép
Kép
gabi82
 
 


Köszönöm a tarkóredővel kapcsolatos segítségeket!
Látom nem csak nekem van ekkora pocakom már. Minden könyv azzt írja, hogy az első 13 hétben nem is igazán látszik a has. És hízni sem nagyon szabad. Meg többet enni. Ma anyuval meg is beszéltük, hogy tuti ezt is férfi mondta. Nem akarok én többet enni, de ha 2 óránként korog a gyomrom, akkor nincs más csak az evés.

Kornéliusz
Tuti fogok venni ilyen teát és mindent meg fogok azért tenni, hogy a baba ne legyen hasfájós. Tudom, sok esetben nincs megoldás rá, kikell várni míg elmúlik, de apró trükkökkel biztos lehet könyíteni rajtuk.

Sensi
Cuki a baba háta!! Jó kis szorit meséltél, jót nevettem én is. Nem lehetett kihozni a sodrából a gyereket egykönnyen. Lehet ennyire akaratos lesz, vagy csak jó lesz az alvókája.
Mekkora már a pocakod! Én meg azt hittem csak nekem van ilyen nagy pocakom.

Pipal
Nem csodálom, hogy ilyen fáradt vagy! Én is egyfolytában aludnék és ennék innék.
Lassan biztosan jobb lesz majd.

Hangi
Üdv közöttünk!

Judit
Neked is gratula a fotóhoz és a pocakhoz is. Nekem is hasonló már a hasam, bár 2 héttel korábban vagyok mint te, de nekem volt + súlyom is.

Zsé, Sensi
Én is láttam ezt a tv-ben, és hát elég morbidnak találom. Én is úgy tudom, hogy azért vállalta a kihordást, mert a párjának nem lehet. Hová jutottunk!!!

Klarissza
Üdv közöttünk! Én is kecskeméti vagyok!!! Majd néha összefuthatnánk! Én most pénteken megyek védőnőhöz délután.

Mesi
Téged is üdvözöllek. Hidd el nem lesz sokkal nehezebb 2 babával mint egyel. Vannak közöttünk ikres kismamik, sőt egy 3x anyuka is van! Jó helyen vagy!!!

Kép
Kép
nati80
 
 


Sziasztok!

Klarissza: csak nyugi, rendben lesz minden! Nagyon drukkolok!Amúgy én is holnap megyek vizsgálatra, szóval drukkoljunk egymásnak ;)

Mesi: hát, az biztos hogy nálatok is izgalmas az élet :) Üdv közöttünk, és gratulálok a két babához. Szép pocakosodást neked is!

Gabi: azért gyere ha tudsz, én kíváncsi vagyok az infókra :) Remélem a rókakoma már messze elkerül mindenkit!

Erről jut eszembe: van valaki, aki étvágytalan? Az a furcsa, hogy én igazából imádok enni, de egyre kevesebbet eszem. 2-3 kilót fogytam is, csak félek, hogy nem tesz jót a babának. Nem vagyok hányós, meg émelygésnek sem nevezném, egyszerűen nem esik jól a kaja.
:roll:

Judit
Kép
sonny
 
 


Sziasztok!

Judit!
Örülök, hogy a második felvonás jól sikerült! :) Milyen kényelmesen elhelyezkedett a picur odabent! A képen szinte olyan, mint aki egy jó ebéd után épp pipázik! ;)
Szép nagy pocid van már! :)

Krumpibogar!
Igen, nekem már megcsinálták, mert számítottunk az eredményre. Igaz, addig a mérőt elő sem vettem (van itthon vércukormérő). Azóta nézem inkább és próbálom picit visszafogni magam. Tudom később a fontosabb, de úgy gondolom, hogy inkább most picit mértékletesség, de bűnözni picit most fogok! A fiamnál nagyon szigorú voltam magamhoz és 3010 gramm lett. Szülés után 6 héttel nem mentem újabb terhelésesre, nem tartotta fontosnak a dokim, mivel itthon jók voltak a mért eredmények. Ezt pedig nem is hallottam, amit mondtál, hogy szopi után még 2hónappal áll vissza a normális cukorháztartás is. 3 hete nem szopizik a fiam, a 2 hónap nem múlt el, de az az igazság, hogy ha nem muszáj akkor én többet terheléses vizsgálatra nem mennék!!! Inkább a diéta! :)

Klarissza!
Megy a drukk! Minden rendben lesz! :)

Mesi!
Elhiszem, hogy kiborultál a hírtől elsőre! Nem semmi dolgot veszel így a válladra (pocidra)! De tényleg nyugtasson, hogy milyen jó lesz a piciknek együtt felnőni és TE is biztos tuti simán veszed az akadályokat! :)


Reggel megijedtem, bevéreztem. Irány a doki. A férjem naná, hogy ma Pesten van, így egy munkatársa volt a sofőröm. Kiderült, hogy az antibigyótól kaptam egy hüvelygombás fertőzést és emiatt vérzek. De kértem az UH-t és végre legalább így megnyugodhattam! :lol: Centiske jól van!!! 1 percet sem láttam, de mocorgott, megvan mindene! Most 47 mm az ülőmagassága! Így sokkal nagyobb boldogsággal megyek mozizni újra jövő héten! :)

KépKép
KépKép
hangolka
 
 


Szila most egy kicsit írigyellek nekem még 1 napot várnom kell, hoty lássam, de kibírom!!!! Sok mellékhatása az antibiotikumoknak utálatos!

Nati örülök, hogy te is Kecsón laksz, mondjuk én nem itt fogok szülni. Természetesen majd egyszer összefuthatnánk, de amig ilyen sokat dolgozok 8-17,30-ig nem nagyon van időm a családomon kívül semmire.

Sonny mivel eddig szinte mindentől felfúvódtam én sem nagyon tudtam enni 3 kg.-ot fogytam, de már két napja jobban vagyok és azóta egyfolytában eszem már beteges, de annyira jó, hogy végre nem fújódom fel, hogy most mindent bepótólok! Ami azért szomorú, hogy a kedvenceimet (sajtostészta, túróstészta) nem bírom megenni!

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Klarissza: örülök, hogy túl vagy a nehezén. Már én is várom, hogy újra jóízűen egyek! De van egy olyan érzésem, hogy azért hamar elmúlik ez a dolog :)

Honnan írsz? (persze csak ha szeretnéd velünk megosztani).

Judit
Kép
sonny
 
 


Sonny a munkahelyemről, de már nem sokáig, mert holnap már lesz főnökasszony és akkor már nem sokat írhatok, de ha tudom megosztom veletek a fejleményeket. Sajna mióta elköltöztünk (8 hónapja) a régi lakásból egy házba azóta nincs otthon internet. Pedig én hogy örültem, hogy a UPC még olcsóbb is lesz internettel együtt. Aztán kiderült, hogy a UPC-nek csak BP.-en van kialakítva internethálózata.

Aki már többedszer terhes, nektek is szokott megkeményedni a hasatok? Én ezt nagyon szeretem a srácaim is keményedés után mozogtak ezerrel. :lol:

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Sziasztok!

Huh, ma aztán csak úgy zajlottak az események itt. :D

Először is üdv az újaknak :D Klarisszának, Hangolkának, Mesinek. Mindenkinek gratula a babái(k)hoz!
Annyira örülök, hogy egyre többen leszünk....

Mesi, elhiszem, hogy kicsit megijedtél a hírtől, de hidd el klassz dolog lesz, nagy család, szinte azonos korú gyermekek. Bár az igaz, hogy az elején biztos nem lesz könnyű, de utána :)
Mégegyszer gratulálok!!!!

Annyira jó a picurok fotóit nézegetni. Mindegyik kivétel nélkül tündéri kismanó az anyuci pocakjában. Mindenkinek gratula!
Zsé írta, hogy az UH-n számolgatták a pocaklakó ujjacskáit. Erről eszembe jutott, hogy amikor a kisfiam született és megkaptuk, a férjemmel mi is nekikezdtünk a kéz és lábujj számolgatásnak, biztos ami biztos alapon. :D

A pocakfotók sem semmik, mindenkinek már rendesen látszik a pocakja. Maci Laci-s pocakok :D Persze nekem is, most már igyekszem én is feltenni képeket!

Sonny, én vagyok feltűnően étvágytalan. Bár nem tudom fogytam-e, de most igazán nincs kedvem semmit sem enni, nem kell a túró rudi, pedig korábban naponta min. 1-2-et bedoptam, nem kell a nasi, csoki, étel. Csak azért eszem, mert enni kell valamit. Egy valamit ennék de azt is kis mennyiségben, az pedig a gyümölcs, na én ezeket eszegetem, amikor eszembe jut, hogy enni kellene. Tegnap voltunk vásárolni és egy halom gyümit szedtem össze: epret, szőlőt, almát, körtét, banánt.
Bevallom, én most úgy vagyok ezzel az étvégytalansággal, hogy valószínüleg elmúlik, ha nem, akkor is van miből építkeznie a manónak.
Különben a barátnőm volt úgy a második terheségével, hogy alig evett valamit (nem kellett neki az étel), nem is hízott talán 1 kg-ot, persze az előző terhességéből maradt rajta, így ott is volt amiből a bébi tudott építkezni. Ő meg olyan boldog volt, hogy ha megszül, akkor mínusz x kilóban lesz! És erre mi történt, szüléssel megjött/ visszajött az étvágya és hízott még pár kilót, nemhogy fogyott volna. :cry:
Tehát ne aggódj, biztos megjön az étvágyad és valószínű, hogy az enyém is. Biztos még eldönti a szervezetünk, hogy mire lesz "beállva" az elkövetkező 6 hónapban! :D


Képzeljétek, tegnap megmondtam a főnökömnek (férfi, igazi üzletember!) a hírt, hogy ha minden jól megy, akkor novemberben megint szülök. Jól fogadta, gratulált.
Beszélgettünk, hogy meddig akarok dolgozni, mondtam, ameddig bírom, de legkésőbb a szülés előtt 4 héttel abba akarom hagyni, így csináltam a kisfiamnál is. Ebben maradtunk. Kicsit megkönyebbültem, hogy ezen a "bejelentésen" túl vagyok. Most már csak egy problémamentes terhesség kell, a végén egy egészséges manócskával!

Kriszti
Kép
Kép
macsiv
 
 


Helló Lányok!

Nagyon arik vagytok azt hiszem jó oldalra írtam.Gyorsan vissza olvasgatom amiket írtatok ne legyek annyira lemaradva.
Egyébként elovadok tőlük amikor látom őket az Uh on.Annyira hihetettlen hogy ketten vannak benn.Igazából majdnem olyan mintha 3 as ikreim lennének majd mert a Lili is elég picike még.

Addig is jó poci növekedést mindenkinek.Az enyém olyan mintha már 4 hónapos terhes lennék.

Hogyan kell vonalzót csinálni????????????

Üdv
Mesi

:D :D
mesi01
 
 


Mesi ráklikkelsz annak a vonalzójára amelyik tetszik és ott csinálsz magadnak is.
Fennt van egy olyan fül, hogy segédletek abban a profilba bemész és bemásolod a bbcd kódot. Vannak magyar oldalak is ahol tickerek vannak, a legtöbbe regisztrálnod kell.

Zsoltika 11 éves
Ákos 10 éves
Kép
klarissza33
 
 


Sziasztok,

Üdv az újaknak!
Mesi, nekem is 2 babám lesz novemberben(októberben?) és a lányom 16 hós.

Szila, nagyon megijedhettél. :( A jó mindebben, hogy láthattad Centiskét! :D Én is ma voltam a kórházban! Te mikor? Mi reggel voltunk , 7kor, és mivel Sárival voltunk, nem vártam a Krekóra, de jönnie kellett 9 körül. Nálad már ő volt? nem kaptál képet?

Lécci, küldjetek egy kis étvágytalanságot! :lol:

Legyekmami, Grönland, minden ok?

KépKép
KépKép
kornéliusz
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?