Sziasztok!
Voltam gyerekorvosnál meg védőnőnél. OTinak szerdán lesz egy elég durva vesevizsgálata, ahhoz kértem papírokat.
A védőnőnél meg minden ok volt. Azt mondta, ők előre oda fogják adni az újszülött receptcsomagot, a gyerek nevére és az én taj-számomból kombinált számra.
Ronix, drukkolok, hogy rendben legyen minden! Azért nem lehetkönnyű, hogy már 6 éve mindig úgy mentek el kontrollra, hogy hátha az lesz az utolsó, aztán kiderül, hogy még mindig nincs vége...
Szly, Roli édes és bátor! Szép nagy már a pocakod!
Andkata, örülök, hogy jó volt az oszt. tal. Micsoda egybeesés a többi kismamival! Mi tesómék (és Anyuék) szomszédjáékkal vagyunk így: 1-1 hét különbséggel jövünk én, a szomszéd lány és a tesóm, csupa lányokkal
Apa-ügyben én is egyetértek Potykával és a többiekkel. Amikor csak úgy önmagáért szeretgetem, látszik rajta, hogy sokkal jobban beletalál a szívébe. Ő legalábbis szerintem nálam is sokkal érzékenyebb fajta. Amióta Oti megvan, és őt aztán tényleg olyannak kell szeretni, amilyen, azóta jobban ráérzek Apánál is, hogy a jóra figyeljek, pozitívan álljak hozzá és a dolgaihoz. Egyedül a dohányzást nem bírom szó nélkül hagyni...
Amikor az első gyerekemet vártam, és amikor Oti még picike volt, én is sokszor kiborultam, hogy nincs velem, velünk, szóvá tettem, ha csak negyedórát késett stb. Most már erre időm és energiám sincs, megtanultam egyrészt, hogy nem lesz tragédia, ha olykor egyedül fektetem le a gyereket vagy egész nap csak én vagyok vele, másrészt rájöttem, hogy nekem is bőven vannak hibáim, amiket fel lehet hánytorgatni. Ennél sokkal fontosabb, hogy tudjam, számíthatok rá az igazán fontos dolgokban.
Azért ha órákat késne, és nem szólna, biztosan megemlíteném neki, hogy ha nem tetszik, hogy kiabálok vele, keressen egy olyan nőt, aki mosolyogva elviseli ezt neki. Ő meg aztán olyan, hogy ha este elmegyek barátnőzni, képes óránként telefonálni, hogy mi van...

szóval biztosan nem pakolna össze
Vidokata, Véda, olyan jó, hogy a párotok ebben is számíthat rátok! Sajnos a mai világ nem a biztonságról szól, azért csak imádkozni lehet, hogy odaföntről megkapjuk, idelent meg úgy rángatják alattunk a talajt, hogy csak na.... ezért is vagyok boldog, hogy van egy társam, aki mellettem van és én mellette. Ez azért jelent valami állandóságot az életünkben
Anyjuk, mennyire boldog lennék, ha lenne 1-1 esténk, amikor van 1-2 óránk arra, hogy kicsit beszélgessünk vagy csak bámuljuk a tévét együtt
Na, kicsit hosszú lettem. Megyek, bekapok még egy szelet kalácsot (ma ez lesz az ötödik....), aztán nekiállok szalvétatechnikázni. Két barátnőmmel is talizom a héten, kapnak csini kis dobozkákat.
További minden jót nektek!
37+-osoknak megy a drukk!!!