Új privát üzeneted érkezett!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok csajok, csak beindult a pörgősebb része az életünknek
:( .
Eszti április elején elkezdte az ovit, anyukám óvodájában .Közben anyukám már egy hónapja táppénzen van, valami szédüléses szindrómával. :( Azóta nem megy olyan nagy örömmel az oviba, de remélem jövő héten már minden megy a régi kerékvágásban.

A héten én is táppénzen vagyok Emesével, három hét meló után, ugyanis a garatján vannak tűszők, és szombat óta lázas egyfolytában . :oops:
A suli végét én is nagyon várom, mert munka után mindig szaladtunk valahova a ház miatt , aztán volt hogy este 8-10 ig tanultunk. Én baglyoskodom továbbra is, mert csomó meló az éjszakára maradt.
Házikót glelttelik a festők, burkoló két hét múlva jön, aztán már csak a konyhabútor, és a lépcsőre kell várnunk.
Végre megálmodtam a fürdőket, hogy milyen csempe legyen fent , lent, konyhába , nappaliba., most már csak a konyhabútort kéne megterveznem . Van egy csomó vitánk a párommal persze , mert nem nagyon egyezik az ízlésünk. :oops:

Ma derült ki, hogy nem adnak építési engedélyt garázsnak sem, Most egyre pipább vagyok. Pedig nekünk elfért volna, külön bejárattal, nem tudom mi okból?

Közben ma új állást sikerült találnom, egy internetes fórumos csaj személyében.
Nagyon örülök neki!Jövő héten kezdek a Környezetvédelmi Felügyelőségnél, még mint külsős az irattárban dolgozni.Remélem egyszer sikerül bejutnom a köztisztviselői szférába is.
Hasonló dolgokat fogok csinálni , mint te Zsófi!
Már nagyon untam a régi helyemen a sok beteg ember jajgatásást hallgatani, meg túlórákra, meg otthoni feladatokra sem vágytam.
Állítólag elég családbarát a hely, remélem sikerült mihamarabb belejönnöm az iktatásba, és az adatrögzítésbe.
Zsófi, ugye nem olyan vészes dolog?

A nyári szünet nekünk se lsz egszerű dolog, Első héten lesz Bregyó tábor a városban, aztán ovi és nagymamák. Én még azt sem tudom, mikor fogok tudni szabira menni.
A bizitől én is félek, mert szépen szorgalmasan tanultunk évközben , az mostanában nem nagyon jellemző ránk.Most írják a sok felmérőt, nagyon kiváncsi leszek rájuk.
Boldog szülinapotés névnapot a májusban ünneplőknek!

MÉG BELEFÉRÜNK A +- 1 HÓNAPBA!
Na megyek rakodni, mert elég nagy rumi van nálunk.
PUSZIKA MINDENKINEK!
Kriszti
 
 


Szia Kriszti!

Nem semmi dolgokat írtál!
Anyukád már jól van?
Nem irigyellek a rumli-költözés miatt. De ügyes csajszi vagy és a kupi nem tart örökké. Majd az új környezet kárpótol a mostani ügyes-bajos dolgokért!
Új munkahelyhez gratula! Biztos győzni fogod a rögzítgetést! Ki lehet bírni, bár ha alváshiányos állapotban vagyok, akkor lassabban megy az adatok beverése a gépbe.

Minden jót kívánok!

Zs.

Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

Örülök, hogy ennyit írtatok!

Velünk: ZSolti 7éves lett, Anna 3éves.
Nagyon jól van mindenki, szeptembertől suli és ovi a nagyoknak.

Bencével még itthon maradok és meglátjuk mi lesz.

Autót eladtuk, most nincs tütüm, így vadászom a következő autóm.
Nem egyszerű.

Már csak ez az évem van jövőre vmit ki kellene találnom, mert Gyesből nem fogunk megélni sajnos....
Én viszem-hozom őket, úgy néz ki, mert párom hamar elindul.

Nyári tali lehetne megint.
Kinek mikor jó? Adig kellene, amíg Timi nem szül, sztetek?

Kriszti: SOk sikert az új munkahelyedhez, jobbulást anyudnak.

Zsóci: sztem jól tettétek, jól áll neki a füllbevaló.
Mi még 1hónaposan rakattuk be, szúrták, meg sem érezte. Aludt szúrásra felkellt, majd meg sem várta, hogy megszoptassam visszaaludt. Ilyenkor a legjobb, mert még nem poros a füle, érzéketlen.

Boldog születésnapot Balának, 3hete volt, tudom, de a szándék a fontos!
Timi: még 10 hetetek van, remélem össze tudunk addig vmit hozni, jó lenne!

Szép hetet.

Kép


Kép

Kép

Kép

Kép


Szeretnék veletek pár képt megosztani!

Kép

Kép

Kép

Kép


Sziszike!

Bencének isteni és zabálnivaló a spicce!!!! Jaj, de megpuszilgatnám én is. A többiek is nagyon tutik a kipingált pofijukkal! Köszi a képeket!

Jó lenne megint találkozni valahogy, de szerintem már nem nagyon fog összejönni Timi szülése előtt. Ő meg utána biztos nem lesz nagyon mobil a picurkája miatt. Furcsa, hogy ennyire nem jelentkezik itt. Remélem, minden rendben van velük!!!!!!

Nekem egy augusztusi összejövetel lenne jó, úgy mint tavaly. De jó is volt!!!!!!! Addig még egyeztethetünk bőven! Nem tudom, Kriszti is mennyire van megkötve az új munkahelyén, mennyi a szabadsága.

Egyébként most nagyon eszem a kefét! Ma mentem volna Bettináékkal osztálykirándulni - vonattal mentünk volna Martonvásárra a Beethowen kastélyba. Az időjárás kiszámítatlansága miatt azonban megváltoztatták a programot, maradnak a suliban és lubickolnak egyet a suli úszómedencéjében. Így jöhettem be dolgozni, mert arra már nem pacsálok el egy szabadságos napot! ÉS TESSÉK 7 ÁGRA SÜT A NAP!!!!!!! Sehol egy felhő, egy esőcsepp - simán mehettünk volna kirándulni! Az ezt megelőző mindkét napon megáztak többször is az egynapos kirándulásokon.

Mindenkinek szép hétvégét kívánok!


Szeretettel:

Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!

Mindenki el-elmarad.

Beszéljük meg augusztus első vagy 2. hetében meg van mindenki hozzánk hívva!
A többit egyeztessük még.

Puszi.

Kép


Sziasztok!

Hát igen... bevallom igen csak elvesztem., szégyellem is magam miatta. :oops:
Olvasni is csak futtában néha, de reagálni már... :oops:

Sziszi!
Azt hiszem nekünk tényleg felejtős lesz sajna a tali, hisz lehet, hogy pont akkor szülünk majd. De ha tényleg, akkor majd csoportosan agykontrolloztok nekünk :)

Minden gyerkőc csudaszép és tündéri!
Sok boldogságot minden szülinaposnak!!!

Mivel reagálni nem tudok, így magunkról egy "kicsit" + fotok.

Költözünk ezerrel. Már félig kint , úgyhogy haladunk, de nagyon nehéz... Nekem időm lenne pakolni, de már nagy a pocak, így se energym, se erőm és nem is engedi a család, hogy egyedül kint matassak a háznál. Pedig lenne mit, hogy minél előbb kint lakjunk teljes mértékben. No de azért szép lassan csak-csak. Alapvetően már lakhatóak vagyunk, bár a konyhánk az még igen csak kemping jelleggel működik (bár kaptunk egy csodahűtőt Anyuméktól, így ez az egy már megoldódott ).
Az alapvető problematikánk, ami tolja az egész kiköltözést, az a gyerekszoba készre "faragása". Kint lakhatnánk már egy hónapja, úgy, hogy Bala köztünk aludna. De ezt nem tartottam jó ötletnek, hisz 1,5 hónap után lehet, hogy nem ment volna zökkenés nélkül, hogy na, akkor kész a szobád, ezentúl ott alszol. Inkább legyen kész és meseszép, ahova szívesen tér csucsázni. Kiválasztotta magánaka a "goofy-s függönyt /Anya győzködte a micimackósra, de hajthatatlan volt Közölte, hogy:"Az a Tesónak kell!" / Úgyhogy Bala konkrét elképzeléseivel lesz berendezve Kap egy nagyfiús heverőt (igazándiból erre várunk, hogy full legyen a szoba), s annál is kerek perec közölte, hogy Ő a holdacskásat kéri, az autós nem tetszik . Úgyhogy holdacskás lesz.
Alapjában véve szegénykém még nem igazán érzi, hogy Szentiván lesz az otthonunk, hisz még csak rumlit lát, meg azt, hogy minden fix dolga egyszercsak kikerült oda Óbudáról. A szívem majd meg szakadt, amikor pár hete felmentem vele az üres, kipakolt lakásra, s állt a szobaajtóban, s közölte, hogy: "Anya hozzátok vissza a bútorokat, meg a játékokat én itt lakok, nekem Óbuda az otthonom!"
Tegnap végre talán volt etéren egy áttörés. Három napja Anyósomnál van, s nem is találkoztunk (Apa szabin volt, hogy haladjunk a pakolással), de amikor beszéltünk vele telefonon,
közölte: "Anya! Hol vagytok? Szentivánon? Én is akarok jönni. Én is ott lakok. Készen van a Goofys függönyöm?..."
Hihetetlen milyen dumája van. Voltunk Gekko-s felmérőn. Kommunikációból maximálisan a korosztályán túl tesz.

Eddigi életünk a garázs közepén: Kép Készülőben a gardrób: Kép
Első "próba" kintalvásunk : Kép

Kis kertész Kép Pipacsmező lett a kertünk Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Hát igen... bevallom igen csak elvesztem., szégyellem is magam miatta. :oops:
Olvasni is csak futtában néha, de reagálni már... :oops:

Sziszi!
Azt hiszem nekünk tényleg felejtős lesz sajna a tali, hisz lehet, hogy pont akkor szülünk majd. De ha tényleg, akkor majd csoportosan agykontrolloztok nekünk :)

Minden gyerkőc csudaszép és tündéri!
Sok boldogságot minden szülinaposnak!!!

Mivel reagálni nem tudok, így magunkról egy "kicsit" + fotok.

Költözünk ezerrel. Már félig kint , úgyhogy haladunk, de nagyon nehéz... Nekem időm lenne pakolni, de már nagy a pocak, így se energym, se erőm és nem is engedi a család, hogy egyedül kint matassak a háznál. Pedig lenne mit, hogy minél előbb kint lakjunk teljes mértékben. No de azért szép lassan csak-csak. Alapvetően már lakhatóak vagyunk, bár a konyhánk az még igen csak kemping jelleggel működik (bár kaptunk egy csodahűtőt Anyuméktól, így ez az egy már megoldódott ).
Az alapvető problematikánk, ami tolja az egész kiköltözést, az a gyerekszoba készre "faragása". Kint lakhatnánk már egy hónapja, úgy, hogy Bala köztünk aludna. De ezt nem tartottam jó ötletnek, hisz 1,5 hónap után lehet, hogy nem ment volna zökkenés nélkül, hogy na, akkor kész a szobád, ezentúl ott alszol. Inkább legyen kész és meseszép, ahova szívesen tér csucsázni. Kiválasztotta magánaka a "goofy-s függönyt /Anya győzködte a micimackósra, de hajthatatlan volt Közölte, hogy:"Az a Tesónak kell!" / Úgyhogy Bala konkrét elképzeléseivel lesz berendezve Kap egy nagyfiús heverőt (igazándiból erre várunk, hogy full legyen a szoba), s annál is kerek perec közölte, hogy Ő a holdacskásat kéri, az autós nem tetszik . Úgyhogy holdacskás lesz.
Alapjában véve szegénykém még nem igazán érzi, hogy Szentiván lesz az otthonunk, hisz még csak rumlit lát, meg azt, hogy minden fix dolga egyszercsak kikerült oda Óbudáról. A szívem majd meg szakadt, amikor pár hete felmentem vele az üres, kipakolt lakásra, s állt a szobaajtóban, s közölte, hogy: "Anya hozzátok vissza a bútorokat, meg a játékokat én itt lakok, nekem Óbuda az otthonom!"
Tegnap végre talán volt etéren egy áttörés. Három napja Anyósomnál van, s nem is találkoztunk (Apa szabin volt, hogy haladjunk a pakolással), de amikor beszéltünk vele telefonon,
közölte: "Anya! Hol vagytok? Szentivánon? Én is akarok jönni. Én is ott lakok. Készen van a Goofys függönyöm?..."
Hihetetlen milyen dumája van. Voltunk Gekko-s felmérőn. Kommunikációból maximálisan a korosztályán túl tesz.

Eddigi életünk a garázs közepén: Kép Készülőben a gardrób: Kép
Első "próba" kintalvásunk : Kép

Kis kertész Kép Pipacsmező lett a kertünk Kép

Kép

Kép
 
 


...
3 évesek lettünk
Anya kreálta torta a szülinaposnak: Kép
A 3 éves kicsi, de bővülő család: Kép "3 éves lettem!" Kép
Ajándékbontás: Kép Apa és Fia: Kép
A büszke hároméves: Kép


Hosszú várakozás után, de sikerült felvételt nyernünk az oviba, így Bala szept. 1-től a Gyöngyvirág kiscsoport tagja lesz . (55 helyre 156-an jelentkeztünk. Apa volt beiratni Balát, mivel ha meglátják a pocakomat, akkor esélyünk nem lett volna bekerülni. )
Az egyik szemem sír a msáik meg nevet etéren. Nagyon féltem Balát. Nagyon érzékeny korszakát éli most. Hiányzik neki a gyerekközösség, de közben meg ha gyerekek közé megyünk, néha dührohamot kap, hogy minden az övé és mindenki menjen haza, vagy mi menjünk haza. Enni továbbra sem eszik szinte semmit, illetve olyanokat nem, amiket az oviban fog kapni + a legújabb, hogy türelme sincs hozzá, 2 perc múlva feláll az asztaltól, s elrohan, hgy neki elég volt. Mi lesz vele az oviban? Passz.
Másik a délutáni alvás. Már teljesen leszoktunk róla. Néha még bepróbálkozok vele, mert fáradtnak azért fáradt, de 1,5 órás szenvedés után én szoktam feladni.
Talán mindkét témában majd a csapatszellem segít. Vagy kiakad a Lelkem?
Mindezt pláne úgy, hogy közel egy időben lesz a költözéssel és a tesó érkeztével az ovikezdés.

Kép

Kép
 
 


No és Zsebink...

Bala imádja a pocakomat, s a Tesót. Puszilgatja, napjában 20x felhúzza neki a zenélő körtét, hogy "Ébren van a Tesó/Picibaba?"
Mindig elmondja, hogy Ő még ám nagyon pici lesz, ha kibújik a pocakomból, s a cicimből fog enni, meg majd segít pelusozni, meg bekeni majd a popsiját, meg hogy Ő még nem mos majd fogat, mert nincsenek fogai..." Ennek ellenére majd mindent megmutat neki a számítógépen, hogy mit hogy kell játszani
+ tényleg hihetetlen szeretettel közelít minden picihez (baby-bumm van a környezetünkben ). És mindenkinek elmondja, hogy Anya pocijában is van egy picibaba, aki az Ő tesója lesz ...
Ennek ellenére nem vagyok naív, s számolok a féltékenységgel, főleg az előbb leírt ovis dolgok miatt.

Anya kicsit sem kicsi pocija:
Kép

Minden rendben velünk pocitéren.
Hihetetlen, hogy lassan kibújik Zsebi is. Egyenlőre a normál szülésre "gyúrunk", eddig nincs akadálya, bár igen csak szép nagy gyerkőcnek mutatja Ő is magát. Valszeg 3800 g körül lesz a kezdeti versenysúlyunk.
Az esti/éjszakai láb és kéz zizim még mindig megvan, de 3x-i forró zuhannyal kezelhető a dolog. Már egész megszoktam. + általános nyavalyák mindig vannak: -már szuszogok ha hosszabb távot kelll megtennem vagy lépcsőznöm kell, - gyomorégés, - repedő pocak + hasviszketés, -éjszakai vádligörcsök...
De mindezeket leszámítva nagyon élvezem még a pocakosodást.
Ami nagyon sokat segít, hogy járok kismama vizitornára. Hihetetlen jó!

Azt hiszem mostanra ennyi. Mennem is kell, meg gondolom már untok is olvasni...

Puszi mindenkinek: Timi

Jajh még annyi...
Voltunk a 3 éves egészséges rendelésen, s mivel Bala nem nőtt csak pár centit október óta, így elküldtek minket endokrinológushoz, hogy nem e hormonális háttere van a dolgonak.
Már előre parázok, mert ez valszeg vérvétellel jár.

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Szeretnétek babátoknak egy igazán nélkülözhetelen kelléket?
Egy olyan takarót amit nem rúg le a sétánál, az autósülésben vagy alváskor?

Ami jó ha kéznél van vendégségben. Használható takarónak, hempergőzőnek vagy ágytakarónak.

Sőt! Te állíthatod össze, hogy milyen színű legyen milyen minta legyen rajt és még a babád neve is szerepel rajta?

Mi készítjük ezeket a névre szóló takarókat. Ölelni valóan puha, polár anyagból szimplán, duplán és egy különleges polár - pamut kétoldalú kombinációban.

Gyertek a www.gportal.hu/babatakaro oldalra és rendeljetek most 10% kedvezménnyel.

Üdvözlettel:Rempi
 
 


Sziasztok!


Timi egyáltalán nem voltál unalmas!!!!!!
Köszi a sok képet!
Kitartás pocak ügyben (bár tényleg tekintélyes méret)!!!!
Drukkolok a költözéshez, a hátralevő 1,5 hónaphoz és a szép szüléshez!

Majd én is jövök hosszabb beszámolóval, most csak bekukiztam és reagáltam régenlátott Timiére.

A taliban benne vagyok, ha ugyanúgy össze tudjuk szervezni Krisztivel, mint tavaly.

Mindenkinek szép napokat!

Puszi: Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!
ha van kedvetek, időtök, szavazzatok Bencére.:)
Bár már most van, akinek 100 szavazata van, ami furi..

http://www.babavilag.com/pictures.php?g ... &pic=17956

köszi.

Kép


Sziasztok!

Gyors bekukk és életjel magunkról.

Jelentem: kiköltöztünk teljesen Annyira jó , mégha rumlis is a helyzet, s mindent csak dobozokból tudunk előhalászni, meg a konyha még hiányzik, s csak ideiglenes megoldásokkal tud üzemelni, de végülis használható.
Csak gépünk nincs még, így még csak olvasásra sincs lehetőségem
Bala nagyon nehezen szokja az új otthon mivoltát, de haladunk.
Elkészült a nagyfiús holdacskás ágyikója is, s szép lassan a szoba tetszetőssé tételével is haladunk
Kép Kép


Fodrásznál jártunk Apával + puzzle hegyeink vannak már, ez a legújabb hobbynk :
Kép

Lezajlott a második lagzi is (még van egy júl.26-án), s jelentem végig roptam mindn gond nélkül
Másnap mentünk pont a dokihoz, s megse kottyant a méhszájamnak, csak a bokáim dagadtak be, de két nap alatt normalizálódtak
Kép Kép

No és egy kis vallomás: az, hogy ennyire eltűntem, az a következőnek is köszönhető: nászajándékba patchwork takarót varrtam. 3 hónapnyi munka volt, de készen lett Anyum már a sárgaházba akart küldeni (még jó hogy bezárták ), hogy ekkora pocakkal, ilyen melegben ilyen melóra vállalkoztam. A takaró mérete 2.50x2.50 és 2000 körüli a részegységek száma. 40C-os kánikula idején még ez is a nyakamban volt. Jókat szaunáztam alatta.
Zsebi szerintem meg csak a varrógép zakatolására tud majd elaludni
Kép Kép
no és a csomagolása:
Kép Kép

Amúgy minden rendben pocaktéren.
Rengeteget mozog még, s nem hagy aludni éjszakánként.
Lassan lejár a mi időnk is, s startolunk a kórház fele.
Max 2 napos túlhordást engednek majd, s akkor indítanak bennünket vagy csaszi.

Puszi mindenkinek, de mennem kell, mert a kertben vár 20 kg sárgabarack, amiből estére lekvárt kell csinálnunk.

Timi

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Timi!!!!
Tényleg kiborító vagy!!! Ez a takaró!!!!!! A csomagolás!!!! Azt hiszem sírva fakadnék (örömömben), ha ilyet kapnék! És mindezt egy pocakos aranykezű kismamától. Nem semmi csaj vagy!!!!
Minden elismerésem!!!!!!!!!!!

Drukkolok a neked a hátralevő szép napokért! Azért pihenjél is, légy szíves!!!!

Puzzle-betyár Bala manónak nagyon szép lett az ágya és a frizurája is. További kellemes fészekrakást kívánok Nektek!!!!!!

Te is nagyon csinos voltál azon az esküvőn!

Na most léptem dolgozni.


Mindenkinek minden jóóóóóóóóóóóót kívánok!


Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!

Timi: boldog születésnapot ezútonis....

Nagyon ügyes vagy! Én nem mernék ilyenbe fogni....tényleg mennyiből jön egy ilyen ki anyagilag? mert a munkát azt írtad.

Biztos nagy az öröm, mikor meglátják.

Tegnap énis barackot főztem be, sárgát és őszit, na nem sokat csak 11 üveggel lett, de evvelis volt ám munka, aztán vacsira már nem maradt idő, így gyorsat csináltam, rántotthusi és sajt....ízlett nekik és ez a lényeg!

Szép napot.

Kép


Sziasztok!


:evil: :evil: :evil: Írok-írok, azt elszáll... :evil: :evil: :evil:
Úgyhogy újból...

Köszönöm a szülinapi köszöntést és minden dícséretet.

Bevallom pörögnék ezerrel minden téren, de már nem megy. Belassultam. Zsebi igen csak megköveteli a pihenést. Balát vigyorogva túlhordtam (vagy csak megszépültek a dolgok idővel? :roll: :wink: ), de most tudok ám néha nagyon "szenvedni" a bálnaságomtól.
Délutánra belassulok, estére meg kidőlök hol jobbra, hol balra. Az éjszakák meg egy kicsit ugyan jobbak, de nem mondhatnám pihentetőknek kétszeri tusolással. No de nem panaszkodom, mert a pozitív streptococcus eredményünket leszámítva (Balánál negatív volt, hogy most mért lettünk pozitívak passz :shock: ) minden rendben velünk.

Bala szokja az újlakiságot, egyre ritkábban merül fel benne, hogy "Menjünk Mamához, én ott lakok" :lol:
Arany falat a Lelkem. Nagyon várja már a tesót, s hihetetlen dumás.
No persze a dackorszak kellős közepén, azaz ha valami nem úgy van, ahogy Ő azt elképzelte, akkor vannak ám vitáink... No de minden kornak megvan a saját szépsége és nehézsége :)


Sziszi!

Te sem vagy semmi! Három lurkó mellett befőzgetni! Le a kalappal!
Én a végén kimaradtam belőle, mert a barackot, amit hoztak nagyon elverte az eső és már csak tizede volt hasznosítható (pedig nagyon finom fajta volt :cry:), így azt a kevest Anyum bevállalta egyedül. Ennek ellenére még kéne eltennünk, mert nagy lekvárosak vagyunk, de hogy mikor és miből? Passz...

Takaró: Ez volt az első olyan takaróm, amihez tényleg minden anyagot vettem (s nem itthoni maradékokból alkottam), s nem kis töprengéssel válogattam hozzá össze minden alapanyagot speckó szakboltban. Meg is lett az ára, de nem sajnáltam rá. Így az alapanyagára kb. 50.000.- Ft-ot tett ki.


Hétvégén ismét esküvő, de arra már csak az ajándékdoboz legyártására vállalkoztam, a nászajándék bolti lesz. :) Így sem biztos, hogy egyáltalán ott leszünk, ki tudja.. Egyedül Zsebi :)


Puszi nektek: Timi

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!


Kaptam egy sms-t!


Timiék babája megszületett vasárnap hajnalban!

Boldog születésnapot az egész családnak!!!!!!!!!

:P - :P - :P - :P - :P - :P - :P - :P - :P - :P




Puszi mindenkinek:


Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!

Elnézést, hogy bezavargok ide, de szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy babákkal, gyermekekkel, szüléssel, szülőséggel kapcsolatos portált.

A portál elérhetősége: http://portal.lilimode.hu

Találtok itt sok érdekes dolgot, például cikkeket, (cégek tömény mennyiségű hirdetéseitől mentes) apróhirdetési rendszert, fórumot, szakértőket, recepteket, meséket és verseket, ajánlókat.

Ezen kívül egy különleges dolgot is találtok: egy ingyenesen letölthető havi magazint, amely teljesen reklámmentes.

Minden hónapban nyereményjátékot is indítunk, ami például most az iskolakezdéssel kapcsolatos, így akinek iskolába menő, vagy iskolás korú gyermeke van, azt biztos érdekelni fogja! :)

Azok, akik szeptember 15-ig regisztrálnak sorsoláson is részt vesznek, ahol értékes nyereményeket sorsolunk ki.

Kérlek nézzétek meg a portált, és ha tetszik, regisztráljatok!

Köszi,

hanee
 
 


Sziasztok!

Timi nagyon gratulálok ezútonis nektek, majd írj, ha erőd, időd engedi.

Többiek: augusztusi tali??????????
Nekem jó a jövőhét, ha nektekis, melyik nap legyen???
Hétfő???

Sziszike.

Kép


Szia Sziszike!

De jó volt nekünk tavaly ilyenkor!!!!!!
Mentünk hozzátok! Tuti volt!!!!!
Szívesen megtenném most is!

Úgy látom, a fórum látogatottsága alapján, hogy ez a találkozás idén már nem fog összejönni. : o ((((((

Kriszti is alig jár errefelé (gondolom, költözés és munkába járás miatt), Timi babázik (jó egészséget és sok tejecskét, pihentető éjszakákat kívánok). Nekem meg nagyjából leküzdhetetlen feladat a hozzátok való autózás sofőrként - ha a dúlád lennék és szülni kéne, akkor talán az besegítene, lendületet adna, de az is csak beliberózott állapotomba! Meg a szabijaimat is jól feléltem a nyáron, alig van már (bár Te ajánlottad a hétvégét is).

Mindjárt kezdődik a suli! Zsolti készül már? Várja? Enyém csaj nem nagyon, sőőőt ...

Elfilózgatok még a gondolaton, hogy milyen jó volt ilyenkor tavaly oszt visszaúszom magam a munkába ...

Mindenkinek szép napot!!!!!

Zs.

Kép
 
 


Sziasztok csajok!

Egy rövid nyáron vagyunk túl, és bocsika hogy nem tudtam írni nektek!
Ezúton gratulálni szeretnék Timibaba gyönyörű babájához!

Jó egészséget, és kitartást a kétgyermekes anyasághoz!
Ezek után megeszem a kalapom (amim még nincsen) , ha Timi még pachworkozni is tudna!

Nagyon szuper takarót készítettél ajándékba!Csak lesek és bámulok, mert én nem mertem volna belevágni szakemberként sem , két lurkó mellett az bizti.

Sajnos az idei nyaram a kevés szabim miatt eléggé rövidke volt. Júliusban voltam 7 napot itthon, akkor a két hétvégén voltunk 3 napos nyaralásokon. Először Nyíregyháza Vadaspark, Debrecen és Hajdúszoboszló, Szeged körúton voltunk négyesben .Aztán a következő hétvégét Őrimagyarósdon töltöttüksógórnőmékkel egy jó kis gyerekes társasággal. Nagyon szupi volt minden, csak kevés volt az időnk.Még bringáztunk is 25 km-t, kölcsönkerékpárokkal.Volt ám acsajoknál nyavalygás.

Házunk most már kulcsrakész lenne , ha a konyhabútorom is elkészülne. Talán a a jövő hétre elkészül, és költözhetünk. Sok mindenünk már ott van csak náhány bútor és tartalamát kell átvinnünk.Azt hittük mire suli kezdődik már ott leszünk, de nem jött össze . már nagyon unom ezt a kétlakikságot. Meló után rohanás haza, aztán le a házhoz este 9 ig.
.Utolsó napokban rohantunk a sulicuccokért, ma meg egész nap pakoltam nekik isibe, oviba. De nem nagyon várom ezeket a rohanós reggeleket!


:oops:

Sajnos a tali idén nem nagyon fog összejönni részünkről. Tartalékolnom kell még karira is , meg vészhelyzetre is.. Rájöttem, hogy év közben nem lehet munkahelyet válatni, mert nem marad az embernek szabija.
Egyenlőre jó helyem van, rendeseka kollegák egy kivételével.
De ha találok jobban fizeőset, akor bizony válatni fogok.
Egy pár kéept dobok még ha tudok, aztán megyek aluni, mert mindjárt 6 óra lesz. PUSZIKA MINDENKINEK!
üDV: KRISZTI
 
 


sajnos ma nem öt össze, mert nem sikerül képet felettem. Majd legközelebb. Ígérem nem karácsonyra!?
 
 


Sziasztok!

Sorry, hogy csak most reagálok, de az, hogy gépközelbe kerüljek mostanság, esélytelen...


Köszönjük szépen a gratulációkat!!!
Hihetetlen hogy megy az idő, ma már egy hónaposak vagyunk...

A szüléstörit megírtam, de igen csak regény lett, s nem tudom, hogy így feltegyem e ide.

Képeket teszek fel nektek septiben, a szüléstörit meg akkor, ha megszavazzátok, mert tényleg hosszú lett...

Az ovi- és sulikezdésekhez kitartást! Mi is azt gyűrjük... Hát nem egyszerű. Főleg ha az ember, azaz az anyja fia első nap simán megszökik az oviból, s elindul haza, mert Ő éppen úgy gondolta...

Sziszi!
A tali ötletét köszönjük, jó lett volna, de számunkra még nagyon korai program lett volna. Mármint Daninak.

Zsóci!
Köszi a világrajöttünk hírünk megosztását!

Kriszti!
De jó, hogy már csak a konyha tart vissza titeket a végső beköltözéstől!
Nem irigyellek a meló miatt... :( Én már most előre tartok attól, hogy mi lesz velünk három év múlva ... Egyáltalán hová és merre majd...
Kérünk majd képeket az új lakról is!

Puszi: Timi

Kép

Kép
 
 


Ja és a képek...

Első napos Danink:)
Kép

Apa! Induljunk már haza!
Kép

Apa lement bevásárolni, s vett egy Danit :), azaz "Indulás haza!"
Kép

Tesók :)
Kép

Kis béka:
Kép

Anya és fiai:
Kép

Már most együtt huncutkodnak :)
Kép

És a végére két kép: 2005.Bala-2008.Dani
Kép Kép


Puszi nektek: Timi

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!


Timi!

Tündériek vagytok! De mind a négyen ááááámmmmm! Nem bírom abbahagyni a képek nézegetését, mindig visszakocsizom az első napos Dani képre. Le végig a képen és megint vissza.

Kitartás, sok pihenési lehetőség, amit használj is ki! És sok boldog pillanat, perc a két gyönyörűűűűűűűűűűűűűűűű manótokhoz! Ja és résen levő óvonéniket Bala mellé! :P

Kriszti!

A Ti Csajsziaidra is kíváncsi vagyok!!!!! Neked is pozitív felhősereglet küldve Szfv irányába - kapd el és oszd be magadnak a költözés hátralevő napjaira, heteire!!!!!!


Sziszi!

Nektek hogy telt az elmúlt 2-3 nap? Zsolti és a suli, milyen viszonyban vannak egymással?
Képek rólatok????


Én is igyekszem majd felteszegetni nehényat, csak idő amíg eljutok a kicsinyítgetésig. Az én manóm tökre elfelejtette a szorzótáblát, nem gyakoroltuk a nyáron, csak a szokásos naplót írattam vele (hogy azért nehogy máááá, legyen egy kis gyakorlás), amit szintén nagyon utált!!! Annyira, hogy azt mondta: Anya, ha meghalsz, én ezt a füzetet széttépem!!! Pedig tök jó lett, mindennapról írt bele valamit, hogy mik történtek vele és ragasztgattunk bele képeket, belépőjegyeket, meg rajzoltunk is. Tök jó kis emlék, de ő még ennek csak az árnyoldalát látja, az értékét nem.

Na puszi mindenkinek, ugrok a munkavégzős fülecskémre!

Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!
Eltűntem, de még élek!
Először is gratulálok a -már nem is annyira új- szülötthöz!! Biztos nem egyszerű, de én most is bevállalnám a babázást.
a nyár gyorsan elszaladt, befőztem 1000rel, nyaraltunk, itthon voltak a nővéremék, kirándultunk, stb, és már vége is volt.
Az enyéim csak nőnek, nőnek. A legnagyobb harmadikos, a második másodikos, és a kicisk is elkezdték az ovit. minden óvintézkedésem ellenére Eszter be is nyalt egy kis bacit a torkára, így most itthon van. Pedig már nagyon büszke voltam magamra, hogy beindítottam a tanévet, mert egy diplomás logisztikusnak is becsületzére vált volna összerakni az összes órarendet, beleértve az enyémet is, a különböző sportfoglalkozásokat, zeneisit, zeneovit, sakkot, meg amit még a drága fiaim kitalálnak.
Én dolgozom, elvileg félállásban, gyakorlatilag 2/3 állásban félpénzért, ez ám a jó buli!
Mindig ígérgetem, de megpróbálok néha tényleg benézni, legalább olvasni titeket.
Addigis mindenkinek szép, napsugaras őszt kívánok, üdv: claire
UI, megpróbálok képet felrakni)
 
 


Na, mégegyszer: C
Állandóan azt írja ki, hogy hiba történt, ilyenkor mi a teendő? claire
 
 


Sziasztok!

Jó rég jártam erre, azaz nem csak erre, hanem a gép közelében is, legalább is hosszú időre. A két Lurkóm, a háztartás és a költözködés mellett erre van a legkevesebb időm. De azért remélem néha csak-csak sikerül ide benéznem, s jövök, olvasok, írogatok, s képeket is teszek fel.
Úgyhogy most egy kicsit bepótolom elmaradásomat:)

Köszönjük a gratulációt és a gyerkőcök dícséretét!

Claire!
De jó, hogy jöttél, s meséltél!
A képfeltöltés nem mindig egyszerű itten :? :evil:, de kitartás. Nem szabad a megfelelő méretet túllépni, s amíg tölti, ne kattints sehova az egérrel, mert arra nagyon érzékeny a rendszer :x .
De ha mégsem sikerülne, s átküldöd nekem e-mailben a képeket, akkor felteszem őket.
Hát nem lehet egyszerű összehangolni ennyi mindent, tényleg profi logisztikusnak kell lenni hozzá :D.

Zsóci!
Kérünk képeket!
A naplóírás nagyon jó dolog, bár nekem sose ment, de amikor egyszer-egyszer volt egy-egy fellángolásom, s írogattam pár napig, azokat olyan jó visszaolvasgatni így utólag. Úgyhogy Bettina nyári naplóit őrizgetsd Te, amíg eléritek azt a kort, amikor már neki is érték lesz :)
Sikerült belendíteni a csajszit a sulival kapcsolatosan?

Kriszti!
Mizújs van veletek? Suli? Ovi? Munka? Költözés? Hogy bírod?
Tőletek is kérünk ám képeket!

Sziszi!
Ti is nagyon eltűntetek! Bár gondolom nálatok is zajlik az élet ezerrel a három Lurkóval. :) Suli, ovi? Hogy győzitek?
Rólatok is kérünk képeket!

...

Kép

Kép
 
 


...
És a akkor rólunk egy kicsit...

Próbálok belejönni a kétgyerek anyuci szerepbe. Hát nem mindig megy zökkenőmentesen :?
Van hogy az amúgy pikk-pak elkészíthető tojásleves négy óra alatt készül el, a reggel bepakolt és közben kimosott mosógép tartalma csak éjfélkor kerül kiteregetésre, a vasalnivalók is csak gyűlnek, gyűlnek... Ha néha-néha sikerül is utolérnem magamat, egy hétmúlva ott az ugyanakkora kupac :shock: :roll: Néha már mosómacinak érzem magam. :wink:

Bala a vártnál könnyebben vette az óvodai első próbatételeket. Alapvetően szeret járni, csak minden reggel nyűgösek vagyunk, hogy egyáltalán menni kell. Aztán amikor már ott vagyunk, akkor puszit sem kapok, úgy berohan :)
Most csak az a gondunk, hogy elkezdődött a bacik támadása, így a múlt héten takonykórral voltun itthon. De szerdától újra mehetünk. Kiváncsi leszek mit szól majd újra hozzá.
A féltékenység kezd kitörni rajtunk :? , de mondjuk számoltam vele, így nem ért váratlanul, de még így is olyan rossza hallani, amikor közli, hogy
"Tegyem le a Danit, mert nem szereti, ha a kezemben van"
"Vigyük vissza Danit a kórházba"
"Dani nem akar ezzel játszani, kikapcsolom"
"Dani nem akarja hallgatni a zenét, csak én" --> befogja Dani füleit
Tudom lehetne ennél sokkal rosszabb, de remélem nem lesz, s szép lassan majd ezek is lecsengenek nála.
Mindezek ellenére szereti a Tesót, s puszilgatja, meg szeretgeti, ha sír rohan hozzá, hogy "Dani mi a baj?", s oda adja a cumiját, s megsimizi, s utána jön hozzám, hogy "Sír a Dani, biztos kiürült a pocija vagy telerotyizta a pelust..."


Dani nő mint a gomba, s lekopogom a Bala által hazahozott takonykórt nem kapta el tőlünk :)
Szerencsénk van :) Ő is alapvetően egy nagyon nyugodt baba. A lényeg, hogy tele legyen a pocak és tiszta legyen a pelus :) Éjszaka is már csak egyszer kelünk, de volt, hogy már az is kimaradt, s csak reggel kelt (bezzeg én a dagadó cicieimmel :roll: már alig vártam, hogy ébredjen).

Ház: háááááát Lelassultak a folyamatok. Mind építésileg, mind kipakolásilag. Még mindig vannak tele dobozaink a költözködésből.
De olyan jó már itt lakni :)

S akkor néhány kép...

Kép

Kép
 
 


Hát most nekem sem sikerül
:evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
AKár hogy csinálom nekem is "Hiba történt" feliratot dob fel a program
:evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
Na majd legközelebb...

Puszi mindenkinek : Timi

Kép

Kép
 
 


Huncut Bátyus:
Kép Kép

A híd alatt, a híd alatt, a zenélő híd alatt...
Kép Kép

Kép Kép

Kép Kép

Danómanó:
Kép Kép

Kép Kép

Kép Kép

Kép Kép
Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Nagyon sok dolga lehet mindenkinek, de kéretik többet írni ide is.:)

Timi, nagyon hasonlít rád Danika.
Gratulálok ezekhez a szép gyerekekhez.

Majd, írj, hogy vagytok, haladtok...

Zsóci: veletek mi van????

Kriszti: rólad is olyan rég olvastam már....

Claire: hogy vagytok?

Képeket kérünk és sok-sok karácsonyi ötletet!!!!

Puszi mindenkinek.
Sziszike.

Kép


Sziasztok!
köszi, küldöm emailben a képeket, amint legalább ahhoz hozzájutok!
mi megvagyunk, kisebb egészségi zökkenők vannak csak. Őszi szünetben elvoltunk pár napot, és persze az ikerek sem mentek oviba, így utána kicsit nehéz volt visszaszoktatni őket. Főleg Ádám nagyon anyás, Eszetrbe meg, ha Ádi nyafog, "belemegy a szomorúság" (ezt ő mondta így :-)). Még nem akarom elkiabálni, de talán a mai úszáson megtört a jég, ugyanis azt is ősszel kezdték, alapvetően nincs bajuk a vízzel, csak azzal, hogy én nem vagyok bent. a nagyok is segítenek pedig Ádit rávenni a dologra. Nekem nagyon rossz, hogy mire "erőszakolom" szegényt, közben meg sokszor úgy jön ki, hogy hú, de jó, meg hogy megdicsérték, stb. Szóval a műsor nekem szól, de azért nem könnyű túlélni. a nagyoknál viszonylag egy a verkli, talán a legnagyobb is komolyodik. na, megyek, jó éjt, köszi az érdeklődést, én is várom a híreket!
Timtom! Hajrá, tudjuk, hogy nem egyszerű, de olyan jól néznek ki a fiúk, igazán megéri!
Üdv: Claire
 
 


Sziasztok!!!!


Jól elmaradozok én is!
A mindennapok elviszik az erőmet, főként Bettina - de nem vész és tudom, hogy megéri!



Most elsősorban azért kukkantottam be, hogy SZISZInek kívánjak (persze 1 nap késéssel, bocsi-bocsi-bocsi)

NAGYON SOK BOLDOG NÉVNAPOT sok-sok-sok-sok szeretettel!!!!!
Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben, boldogságban és vidámságban!!!!!!


Ez volt a lényeg!


A többi, vagyis rólunk:
Egészség ügyben nálunk is van köhögés-orrfolyás időnként és a változatosság kedvéért egy szemölcs a csajóca talpán (az ekcéma mellé, tök jó). Azt kezelgetjük ezerrel.
Suli megy, de a magyar része nem annyira. Szövegértés-olvasás elég harmatos, azt gyürögetem vele minden nap. Könyörtelen anya vagyok és nincs lazsa, szigorúan minden nap. Kicsit észrevehető a javulás, főként az olvasás megy a régi döcögősnél kicsit jobban, de gyanítom, hogy a biztos tudás érdekében ennek még sokkal gördülékenyebben kellene menni és úgy, hogy mögötte szövegértés is legyen. Ezen tevékenység és a háztartás elviszi az összes időmet és energiámat.
Kreativitásom kiélése a sutban (sajnos), csak a vonatozás alatt van időm valamire, de az meg csak olyan lehet, ami mobil, kis helyigényű és nem kell hozzá asztal. És jön a karácsony!!!! Szóval ezen a téren el vagyok szottyadva. De amikor hallom, hogy a csajszi jobban olvas és könnyebben rávehető arra, hogy elkezdje, akkor az kárpótol.

Dúlaság pedig még jobban a - 5. szinten van! Sehol egy épkézláb kismama!! Isten bizony karácsonyra kérek egyet a Jézuskától!!! : o )))

na puszi mindenkinek és minden jót! Most csak ennyire volt időm!!!!


Zs.

Kép
 
 


Sziszi!

BOLDOG NÉVNAPOT!
Kép
Puszi: Timi

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a névnapi köszöntéseket!

ZSóci: Én már elkezdtem kreatívkodni nekik, majd csinálok képeket!
Időm??? Az nekem sincs sok.

Ráadásul félek a jövőévtől is, mert már csak Gyest fogok kapni és zavar a Svájci frankban felvett hitelünk emelkedése is.
A lényeg: Zsoltinak megy a tanulás, bár a tanár néni szerint nem figyel rendesen az órán.
Én próbálok nagyon sokat segíteni neki-koncentráció miatt pedig napi 2 tabletta omega 3 kids, karate-heti 2*.

Anna: pénteken műtik orrmanduláját veszik ki, én meg izgulok nagyon!!!!!
Majd gondoljatok pénteken Annára!!!!

Jó lenne, ha többet írna mindenki!

Puszi: Sziszike.

Kép


Sziasztok!

Kreatívkodás: nekem null időm rá, max annyi, hogy függönyöket varrok. :?

Katasztrófálisan ránk jár a rúd egészség terén, de remélem karácsonyig mindenki egyenesbe kerül.

Sziszi!
Megy a drukk a mandulakivételhez.
Miért kellett ehhez folyamodnotok?
Hogy viselte Anna? Hogy tudtad felkészíteni a műtétre?

Puszi és sorry, hogy csak ennyi, de vizes a hajam.

Timi

Kép

Kép
 
 


Sziasztok csajok!

Na , pár szóban én is jelentkezem!
Sok boldog névnapot kívánok Szilvinek!
Timi!
Nagyon édike a legkisebb babád! Szerintem tisztára Bala, mikor ő is ennyi idős volt !

Nálunk nagyon gyorsan repülnek a dolgos hétköznapok. Naponta túl sokat ülök a gép közelében, úgy itthon már 11 után nincsen energiám netezni.
November óta átkerültem egy másik osztályra a felügyelőségnél, és most egy kicsit nyugisabb helyem van, ahol nem kell annyi iratot cipelni, de viszont túl sokat ülök, és eléggé érzem ezt a derekamon a nap végére.
Meló után szaladok a gyerkőcökért, tanulás leckeátnézés, és nem marad időm már semmire sem. Örülök, ha 11 után beesek az ágyba.
Esztimnél most jött ki a nagy dackorszak. Reggelente nem mindegy mit adok rá, mit viszünk az oviba játékot. Szóval kiver a víz mire beesek 1/2 8 után a melóhelyemre. Este újra bömbi, hogy ő nem kádba akar fürcsizni, hanem zuhanyozni akar.

Szegénykém nagyon akaratos lett. És többet kéne nekem csak vele foglalkoznom. De elég nehéz a tanulás közben még külön vele is foglalkozni.
Párom a diplomamunkáját csinálja, úgyhogy őrá se nagyon lehet rábízni mostanság semmit.Jaj, de várom már a januárt, hogy végre vége legyen apa sulijának, és lehessen már családi kiruccanásokat is szervezni.

A lakásban kezdenek a helyére kerülni a dobozokból fontosabb dolgok.Még mindig nem sikerült kiírtani a a muslincáinkat.Pedig porszívózzuk állandóan őket. :D :evil:
Függönyvarrással én nem szenvedtem, mert nem akartam otthon szerencsétlenkedni vele.Kikában megvarrták, és legalább már fent van. Lehet még nekünk se lenne még meg , ha rám várna.
De mivel az utcára néznek az ablakaink, elég furcsa lenne nélküle élni.

Hamarosan elérkezik a karácsonyi készülődés.Ezt nem nagyon várom, mert már most elegem van a boltokban a tömegnyomortól.

Emese szerencsére talált egy nagyon jó kis barátnőt a szomszédban.Nagyon jó kis gyerektársaság lett nálunk. Szinte minden gyereknek van korban hozzá illő játszópajtása.
:roll:
Na próbálok képeket csatolni. Puszika mindenkinek!
Kriszti
 
 


Sziasztok!

Timi: jobbulást nektek!
Remélem sikerül mindenkit kikúrálnod.
A nem kötelező ingyenes oltást ugye beadatod, tudod, ami 2év alatt ingyen beadható!

Kriszti!
Várjuk ám a képeket!
Függöny, mi 2hete raktuk fel.:)

Én nem varrattam, hanem vettem méretre valót, illetve olyat, amit lehet vágni szegés nélkül.:)
Szerintem nagyon jók lettek!

A karnisokat is jól megúsztuk.:) Ikeában találtunk kovácsoltvasnak kinézőt nagyon olcsón.

Mandula-orrmanduláját kellett kivenni, mert észlelési gondokat vettünk észre, horkolt, nagyobb a torok mandulája is(amit nem adok), s, kimaradhat a légzése, téli, vagyis a hideg, ahogy bejön, beduzzadt neki és orrhangon beszélt....sorolhatnám...
Ami miatt viszont a kivétel mellett döntöttem a légzése kimaradhat, nem kockáztatom a kicsink életét vagy kinövi vagy nem, ha van más megoldás is.

Azóta tisztábban beszél és nem orrhangon, furi, állítólag hatalmas volt neki.
Nem volt egyszerű, de túl vagyunk rajta, péntek 7re mentünk, de bent tartottak, illetve visszamentünk és csak hétfőn mehettünk haza, mert kis vérzés volt, most 2 hétig nagyon kell rá vigyáznom, ne fusson, rohanjon, nehéz egy eleven gyereknél.:)

Puszi: Sziszike.

Kép


Sziasztok csajok!!!!


Sziszike!
Vigyázzatok magatokra! Regenerálódjatok gyorsan és ne legyen semmi baj!

Most csak ezen fontos közlés miatt tértem be ide, mert nagyon be vagyok havazva - Bettinával való tanulás, ajándék készítések, házimunka miatt nagyjából 5-6 órákat alszom csak mostanában. Elég húzós időszak ez!

De igyekszem összeszedni magam és hosszabban betérni és kibontakozni.

Puszi mindenkinek, töménytelen jó egészséggel, csillógós adventtel!

Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!

Ahogy elnézem senki sem unatkozik :lol:
Én is csak 5-6 órákat alszok, hogy előrébb jussak valamivel is, és még ebből minuszolhatjuk az éjszakai kelést Danihoz kajcsiügyben.
Kretaívkodás terén a lakásdíszítés vár még rám, illetve Bala adventi naptárját készítettük el Apával. Nagy örömmel bontogatja minden reggel.

Kriszti!
Eszti=Bala akaratosság terén. Ha egyszer Ő valamit nem úgy akar, ahogy én, akkor vannak ám vitáink. :?
Függöny: anyag megvan,de még varrnom kell. Pedig megígértem magamnak és Anyuméknek (itt lesznek nálunk Szenteste :D ), hogy karácsonyra készen lesznek. Nem egyszerű, mert pl. a nappaliba 36 m függönyt kellett vennem. És mi is az utcára nézünk és már nagyon rühellem.

Sziszi!
Persze, Dani megkapja a prevenar oltást, csak még nem kapta meg az ÁNTSZ elmaradása miatt.
Bala jobban, de maradt az orrhang és a hallása sem a régi még. Orrmandula gyanu nálunk is fennáll, el kell mennünk fül-orr-gégészhez megnézetni, de a mi dokink azt mondta, hogy ha még az is a gond, akkor sem kell rögtön műtetni, még felnőhet hozzá.
De most ezzel a légzéskimaradással elbizonytalanítottál. :(
A kordábantartáshoz sok szerencsét! SZinte lehetetlen dolog, ha egyszer pöröghetnékjük van.

Zsóci!
Gyere hosszabban és bontakozz csak ki! Várunk ám!

Puszi: Timi

Ui.: jövök majd képekkel is

Kép

Kép
 
 


KépMindenkinek Áldott , BékéS Ünnepeket!

KépBoldog, Szeretetben, Szerencsében, Egészségben gazdag Új Évet Kívánunk.

Sziszike.
Kép

Kép


Hahóóóóóóóó!

Jár még erre valaki????????
Csajok, hol vagytok?????

Csak röviden és tömören (hátha mégis idepillantotok egyszer):

Mi meg vagyunk. Helyzet a szokásos! Csajszi húzza le az energiáimat a mindennapos olvasok-nem olvasok kűzdelemmel. Szövegértése 2-es a többi meg 4-es kategória. Szóval tanulunk!

Voltam egy nagyon-nagyon szuper tanfolyamon (WATSU-nak hívják, vizi mozgásterápia). Lehet, hogy bejutok szülőszobára egy kismamával a szülésére. Szeretném a watsu-t minél többet gyakorolni. De jó is lenne, ha egy nap 25-26 órából állna! idő és időnként alváshiányban is szenvedek. Persze hálás vagyok a sordomnak, hogy hozza a lehetőségeket.


Kíváncsi lennék a Veletek történt dolgokra! Írjon már valaki!!!!!!!!!


Millió puszi:


Zs.

Kép
 
 


Sziasztok!
Jár még vki erre? Én is elhanygoltam a babanetezést, most újra szoktam, talán mert újra bébiket várok. Itt pedig kerestem egy régi receptet, és meg is találtam . Közben persze beleolvasgattam. Itt olyan jókat leveleztünk, meg legalább nem teljesen hanyagoltam az agykontrollt! Ha vki jár erre, írjatok! Claire
 
 


Szia Claire!


Véletlenül tévedtem ide (bár olyan nincs azt hiszem) - tehát helyesbítek, valami azért idehozott :D :D :D !!!

Szóval bébiket???????
Gratulálok!!!!

Azt hiszem írok magánban e-mailt, mert nagyon felcsigáztál!!!!

Minden jót kívánok!!! MINDENKINEK


Zs.

Kép
 
 


Hahó!

Épp ma találtam ezt a topicot!
Szívesen csatlakoznék.
Az agykontroll nekem sokat segített több területen is, továbbá elindított egyfajta úton is... :)
Szóval ha itt vagytok, írjatok.

ui: Zsóci, nem látszik a vonalzód :?

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Igen, Zsóci, válaszoltam, remélem megkapod.
Egyébként mikor kiderült, hogy ikrek, a párom is azt mondta, ilyen véletlen nincs, ennek vmiért így kellett lennie. (különben is páros szám párti vagyok)

Ripley!
Ez egy nagyon jókis topic volt, nem mintha folyton az agykontroll körül forgott volna a világ, de vhogy a szemléletben mégis benne volt, csak vhogy ellanyhultunk. Nekem nincs ellenemre a felélesztés.
mennyire gyakorlod aktívan, napi rendszerességgel?
Mit takar az, h elindított egy úton? Claire
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: