Helló Lányok!
Na tegnap megjártuk a kórház(aka)t.
Sorrend: dokitól beutaló, vérvétel (3 kémcső már megint, brrrr!), CTG-szívás, doki, Róbert K. krt-CTG, Árkád - vásárlás

, Szülők iskolája. 10-re értünk haza

)
Részleteiben: az időpontos Máv-os CTG-re az előttem (szintén időponttal rendelkezőket nézve) kb. 3 órával később jutottam volna be. Igaz, hogy épp tegnap ráértem volna, de szörnyen viselem a várakozást (többek között ezért menekültem a kméti kórháztól). Felhívtam dokinkat, hogy legyen szíves most vizsgáljon meg, mert utána átmegyek a Róbert Károlyra megcsináltatni "soron kívül" a CTG-t, vagy kimarad ez a hét. Jött is, mondta, hogy megérti. Próbáljam meg a Róbertet, mondjam, h itt ekkora csúszás van. Ja, a 2 gépből az egyik bekrepált és már a szülészetről is az amb-ra küldték le a csajokat). Mondtam, hogy ok! Ott legalább jó a gép, és méhtev-t is mér...
Megvizsgált, ua: zárt a méhszáj, Panka marha jól elvan benn, abszolút nem szándékozik kibújni

Jövő pénteken kell újra mennem (38+6), majd rá egy hétre (39+6), ha akkor még egyben leszünk
Eztán átmentünk a Róbert Károlyra, ahol épp műszakváltás volt, de volt asszisztens. Bement előttem egy csajszi CTG-re, majd fél ó múlva én. Ekkor már megjött egy főorvos is. Ő is nagyon kedves volt. Addig nem engedett el, amíg nem adtam le pisit (pedig a vérvételnél is kértek), de szerencsére minden ok, ja és a vérnyomásom is vmi 110/80

CTG-n Panka végig produkálta magát, alig állt meg keze-lába, úgyhogy szép kis görbéket produkált

fájástevékenység nulla, bár ezt tudtam. Summa summarum: minden ok
Eztán Árkád kaja, vásárlás (csak páromnak ruhák, ill. nekem is "vakon" egy rövidnaci szülés utánra), majd Szülők iskolája. Na ez nagyon jó volt!! Vermes beszélt a szülésről (mikor induljunk, mikor van császár, mit néz a doki...). Eztán az anesztes beszélt az EDÁ-ról, gyakorlatilag csak jó oldala van, úgyhogy én már tuti kérek. Majd volt egy őssejtes csaj (arra nem maradtunk), majd szülőszoba-látogatás. Minden szuper, egyedül a légkondi miatt aggódom. Akkor is ment, amikor benn voltunk, de abszolút nem érződött, k. meleg volt. Elképzeltem, hogy órák óta vajúdok, milyen "klassz" lehet... ja arra, hogy apuka is benn aludjon velünk a gyermekágyas osztályos, az esély gyak. nulla... annyira nagy a zsúfoltság. (
Tényleg, valaki tud esetleg a kórház max. 2-3 km-es közelében olcsó szállást? Kollégium is jó)
Ami még érdekes volt: a homeós bogyók, málnalevél-tea, gátmasszázsolaj, stb.-k semmit nem érnek.... abszolút a szülés közbeni szülésznői aktivitástól és a szülés gyorsaságától függ minden, de 1. szülésnél szinte 100% a gátmetszés.
Ha gáz van: lehet vákum/fogó (ez akkor van, ha a baba feje már beilleszkedett a medencébe (ekkor már csak hüvelyi úton lehet szülni) - , de mégsem mozdul vmi miatt.
Ja, aki már szült császárral, az nem jelenti azt, h a köv. is automatikusan császár. Pl. ha köldökzsinór-tekeredéstől lett császár, az nem indokolja, h. a köv. is műtét legyen. De ha pl. medenceferdülés miatt lett anno császár, akkor nyilván a köv. is az lesz.
Szóval ilyenek voltak

Anna: voltál Te is?
Kösz a dícséreteket a pocakkal kapcs., dehogy vagyok csini, csak előnyösen fotóztam
Lamme: hívd fel a dokit és kérezz rá a bejelentkezésre is.
Dokink forgat? Wow

biztosan valami szakmai cucc, nem hiszem, hogy a legújabb Rama margarint reklámarca lesz (bár elmenne modellnek is

)