Szép kis köd van errefelé, jön anyukám, remélem, idetalál!
Gabi,
szegény Gabó végig sírt, miközben kanalaztam be neki a port.
Köpködte is kifelé, de a végére már elég gyakorlott lettem, hogy ne nyeljen félre, és ne is köpje ki. A dekopázsolás (azért a nevető arc, mert igazából découpage) magyarul szalvétatechnika, azaz szalvétából kivágsz mintát, és felragasztod csempére, tálcára, virágcserépre, vagy csinálsz belőle képet a falra, mindezt spéci ragasztóval. Írd meg, mit mondott a dokinéni Zsoltira! Dea,
bocsi, én nem tudok segíteni, mert máshol lakom. Ábel tényleg szépen fejlődik!
Diti,
ezek szerint apuci otthon dolgozik? Vakondtúrás
Zit,
minket ultrahangra is küldtek a csípőszűrés miatt, és nem azért, mintha láttak volna valami elváltozást, nekem úgy tűnt, hogy ez hozzá tartozik. Mi a Heim Pálban voltunk. Az uh után azt mondta a doki, hogy elég csak akkor menni legközelebb, amikor már járni kezd magától.
DBarbi,
remélem tényleg meggyógyultál!
Zsófi,
Benci irtó édes! Remélem most már meggyógyult, és nem lesz semmi baja! Gratula a forgáshoz, nálunk Gabó még csak kísérletet sem tesz rá. Pláne négykézláb állni!
Ann,
remélem tényleg szeretni fog sétálni! Gabi nem igazán csípi, amit én nagyon sajnálok. Egyrészt utálja az anorákot, de nagyon, miközben ráadom üvölt, mintha nyúznák, és csak kézben hajlandó megnyugodni, de azt is csak akkor, ha lépkedek vele, ebből következik, hogy a babakocsiba való fektetés lehetetlen.
Kendőben szoktam vinni, de úgy is volt már problémás sétálásunk. Amikor apájával megyünk (hétvégén), akkor próbáljuk kocsiba szoktatni, ami úgy megy, hogy amikor a kendőben elalszik út közben, belecsempésszük a kocsiba. Eddig fél siker, mindkét alkalommal, amikor próbáltuk, fele úton felébredt (vagy a buta kutyák felébresztették), és üvöltött, ezért vissza kellett tenni a kendőbe, ahol már nyűgös maradt. Remélem nektek nem lesz ilyen, mert én nagyon szeretek sétálni, és már előre úgy örültem, hogy majd milyen jókat megyünk a babakocsival, erre tessék.
De nem baj, azzal nyugtatom magam, hogy a kendőbeli testkontaktus jót tesz a fejlődésének.
Susie,
állítólag 3-4 hónapos koruknál van egy váltás, és utána 6-7 hónapos kortól, amikor kevesebbet kezdenek átlagban hízni. Hol veszel gipszformát? Vagy te öntöd?
Barbi,
sajnálom a balesetet, de legalább a férjed jól van!
Vera,
sajnálom, hogy elvesztek a fotók, esetleg nem küldtetek valakinek belőle? A melled nem feszül nagyon hajnalonta? Gabót ma kénytelen voltam felébreszteni fél ötkor, mert már majd kidurrant a cicim, annyit aludt. Nem nehezményezte, inkább habzsolt egy jót!
Remélem az ideggyógyász megnyugtat titeket! A sétálásért irigy, irigy!
Cory,
nem értem, hogy egyes babók miért nem szeretik a babakocsit, de legalább megerősödünk, nem igaz?
Edit,
nálunk is így van az orrszívóval, ha fél perc alatt nem jön ki semmi, akkor biztos, hogy már nem jön később sem. Utána Gabi is mindig szörcsög egy kicsit, de már kap rendesen levegőt. Gratula a kint alváshoz, Gabi is csak egyszer csinált ilyet az erkélyen, amikor elaludt az autóban, és kicsempésztem a hordozóval együtt.
Szisz,
remélem az uh is azt mutatja ki, hogy minden oké! Én kendőben hordom Gabit, de még soha nem jutott eszembe, hogy leszakadhatna.
Anita,
remélem Robó ma alszik! Biztos a frontot érzi.
Gabi most alszik, már másfél órája, szinte hihetetlen! Reggel általában hamarabb felébred, mondjuk tegnap nappal alig aludt. Képzeljétek tegnap olyan folyamatos gőgicsélést vágott le, hogy apájával csak lestük, és vigyorogtunk ütődötten, aztán rohantam, hogy felvegyem videóra (apukám ideadta a kameráját
). Egyre értelmesebb a kölök, annyira imádom!
Szép napot, remélem, kisüt a napocska!
Zsizsa







. Tegnap voltunk a Metro-ban...Fanninak vett anyós akasztós szekrényt, talán ma este össze is rakjuk. Fanni és én megyünk át anyuékhoz, Apájánk pedig elhúzott apóshoz szgépet mahinálni (kicsit pipa vagyok miatta, mert ez majdnem egésznapos program...és rámegy a vasárnap
Csak Fanni ne kapja el!
...így remekül tudunk sétálni. Felöltözve nem is fér bele a kenguruba




A képek alapján szép lehetett!
Orrszivattyú
Benihez jól jönne azok közül egy amit a chaten mutattál.
, Bagoly mindig végig aludta az egészet. Szerintem ne aggódj, s ha van olyan hely, vagy nem vagy szégyenlős és meg tudod etetni, akkor jól fogja bírni.
Hiszen nekik is van egy megszokott rendjük, nem igaz?!
Ez jó, majd megkérdem, hátha nálunk is van ilyenre lehetőség. Alvás
Engedd ki a gőzt kicsit.
, papim nagyon rendes volt, mert enyém volt a nap, csak magammal kellett foglalkoznom a szopizásokon kívűl. Nagyon jó volt. És kaptam egy gyönyörű cserepes virágot is.



Lányok!
Énis gondolkoztam a keresztelőn, de Gábor hallani sem akar róla. Azt mondja, majd Fanni eldönti, hogy akarja-e....Ám legyen
vásárlásról: ha "kéznél" az autó, akkor nyugodtan neki lehet vágni szerintem. Én Fannit autóban tisztába is tettem, mikor bekakkant. Szoptatni is simán lehet szerintem
. Fanni max. oldalra fordul, persze már ezis valami...ezt is csak akkor, ha játékért nyúl, vagy ha melléfexem és engem akar elérni
És a házassági évfordulóhoz is gratula!
Kibújt a topic első foga!
A kórházban nekünk is azt mondták, hogy laza a csípője, ezért vigyük 4 hetesen csípőszűrésre.Aztán a gyerekorvos azt mondta, hogy kötöttebb a csípője (
) ezért vigyük 7-8 hetesen. Na elvittem 6 hetesen, ott mondták, hogy semmi baja....
Érdekes, hogy egy orvos sem próbált normálisan segíteni. Ha megadod az emiled, elküldöm a receptet.
Egyszerű és finom, nálunk mindenki szereti.
Nagyon jók a képek!
köztünk! Terpeszpelus ügyben Verát kérdezd, náluk most került le a piciről.
Nem csodálom, hogy az Alföldről inkább kimentetek. Nincs ott túl sok lehetőség. Nagyon édes a kép Ádiról!
Na mindegy, ez van.

















