Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta,
az már biztos, hogy nagy meglepetést szereztél nekünk, hiszen az eddigi babanetes tapasztaltomban te vagy az ElSŐ kötekedő, aki tudott hangot váltani! És ez nagyon klassz, minden elismerésem, pedig tudom, hogy nem könnyű rossz indítás után javítani! Kép
Ami a kérdésedet illeti, nehéz erre pontos választ adnom. Mivel katolikusnak kereszteltek, és gyerekkoromban, ha egyáltalán valahova, akkor katolikus templomba vittek, ezért ezt ismerem a legjobban, bár még mindig nem eléggé. A férjem is katolikusnak nevelkedett, ezért az egyszerűség kedvéért a gyerekeinket is így tanítjuk. Mert azt ismerjük a legjobban, mert tudjuk követni a miserendet, ismerjük a leghíresebb dalokat, ilyenek miatt. Nem kell csetlenünk-botlanunk, mint ahogy esetleg más templomban tennénk. Viszont ami engem illet, szemeben semmivel nem különb a katolikus vallás, mint mások, inkább úgy vagyok vele, hogy magyarul is azért beszélek szívesebben, mert az nekem a legkönnyebb, az az anyanyelvem, és noha szeretem a hazámat és büszke is vagyok magyarságomra, azért egy pillanatig sem hiszem, hogy jobb, szebb, különb nép lennénk bármelyiknél. Jó, vannak azért kivételek, én sem vagyok mentes mindenféle elfogultságoktól, és egy-két gyülekezetre, vagy egy-két népre, vagy egy-két vallásra esetleg morgok kicsit, de alapvetően, ahogy írtam is, az a véleményem, hogy egy az Isten, csak mindenki másként imádja. Vagy nem imádja, de akkor is ugyanazt az egyet nem. A Teremtőt. Szóval szerintem a világot valóban egy felsőbb szellem irányítja, mi emberek pedig megpróbáljuk kitalálni a gondolatait így-úgy, kinek milyen elképzelései vannak róla, aszerint. A katolikus vallással, de lehet, hogy bármely vallással így lennék, ha nagyon belemélyednék, az a bajom, hogy nagyon előírja, hogy miről mit gondoljak, nem ad nekem elég szabad teret ahhoz, hogy magamban éljem meg az Istenséggel való kapcsolatomat. Persze kétezer évük volt arra, hogy könyvek millióit teleírják a témáról, joggal gondolhatják hát, hogy jobban tudják, merre folyik a Lánchíd, mint én, dehát én már csak ilyen önállóskodó vagyok, ami megint tüske az egyház szemében. A Bibliát mindenesetre a legfontosabb könyvnek gondolom, amiből egy életen át lehet táplálkozni. Ennyi "röviden". Kép
Kíváncsi
 


Sziasztok! Én is katolikus vagyok és gyerekkoromban nagynéném cipelt minden vasárnap templomba. Még a kórusban is énekeltem. De már régóta nem járok és őszintén szólva nem is hiányzik. A párom református és a gyerekeim is reformátusnak lettek megkersztelve. Több okból is. A párom nagyapja ref.lelkész volt, mi pedig nem vagyunk összeházasodva. Egyébként szerintem sem kell ahhoz templomba járni, hogy valaki vallásos legyen. Éjféli misére még felnőtt koromban jártunk néha, de amióta gyerekeim vannak már nem.
Tegnap drága okos 4 évesem kérdezte, hogy anya ki fog ajándékot hozni nekem, ha a jézuska meghalt? Úgy meglepődtem. Aztán megpróbáltam lereagálni azzal, hogy feltámadt és mindenkinek tud vinni ajándékot. Jó, de akkor a dédipapa is felámad? Mert nagyon szeretnék megint játszani vele....
 
 


Sziasztok!
Én semmilyen egyháznak nem vagyok tagja, nem neveltek vallásosnak. Felnőttkorom hajnalán kezdett érdekelni a téma, és elég sokféle keresztény/keresztyén közösségben megfordultam, pl. jártam katolikus templomba keresztség-felkészítésre, református imakörbe, a Hit gyülekezetébe stb. Máig nem tettem le a voksomat sehol. De leszűrtem néhány dolgot. Nagyon kevés olyan magát kereszténynek nevező egyház van, amelyik a bibliai elveket maradéktalanul követi. A Katolikus Egyház volt számomra a legrosszabb ilyen szempontból. Szerintem ott már teljesen az emberi érdekek játsszák a főszerepet.

A karácsonnyal kapcsolatban ez az ajándék-hozás téma azért foglalkoztat, mert ha valóban a vallás felől közelítünk, akkor szerintem nagyon furcsa Jézust, aki az életét adta az emberekért, ledegradálni az ajándékot (tárgyakat) hozó Jézuskává. Ha pedig háttérbe szorul a karácsony egyházi háttere, akkor meg megintcsak hogy jön oda a Jézuska?

Szilvi! Meg szabad kérdezni, hogy mi az a "MÁSKÉPP", ahogy ti hívők vagytok? A waldorfosok tényleg nem húznak egyik egyházhoz sem? Amennyire én ismerem, ők egy teljes évi körforgást raktak össze részben egyházi ünnepkörökre alapozva. A Santa Claus által hozott ajándék is Waldorf-szokás, vagy az családi hagyomány nálatok?

Liana
Liana
 

 
 

A most négyévesemnek tavaly mesélgettünk erről-arról karácsony előtt. Mikor jött az ünnep, akkor ha bárki megkérdezte, hogy mit is ünneplünk, akkor fennheangon kivágta, hogy "A VACSORÁÁÁT!"
Gőzöm sincs, hogy miért pont ezt válaszoltaKép!
Csi
Névtelen
 


Liana,

Steiner anno a teozófiának a keleti vallások felé eltolódása után visszatért a nyugati miszticizmushoz és hagyományokhoz, azon belül a keresztény és a rózsakeresztes tradícióhoz, majd "megalapította" az antropozófiát, ami ugyan NEM vallás, de egy hitrendszer. Az antropózófiai világnézet (és emberkép) adja a W. pedagógia alapját. Jól tudod, valóban egyházi (sőt, katolikus) ünnepek adják az évkör alapját, amibe nagyon sok mindent bele lehet vinni, amik még mélyebben mennek le a tudatba, mint az egyházi magyarázatok. Igy pl. Mihály napon bátorság-próba van.

De valahogy úgy van ez, hogy teljesen mindegy, hogy milyen felekezethez tartozunk, a zsidó-keresztény-római hagyományok áthatják lényünket immár több, mint 2 évezrede, ezt kár lenne tagadni, kár lenne ez ellen küzdeni. (Mert az abszolút ateista erkölcse is a felebaráti szereteten alapul, és más bibliai "törvényen", nem?) Szóval a waldorf pedagógia, mivel felismeri és táplálja az embert, mint "szellemi lényt", sokat vesz át a keresztény hagyományokból, meg más nyugati ezoterikus tanításból is - ezért ellenséges a kat. egyház maga a waldorffal szemben.
Maguk a waldorf-családok pedig teljesen mindenfélék. Ők vagy húznak egyházhoz, vagy nem.

A "Santa" az amerikai férjem által jött be a családba, nem waldorf.:-) És a mi hitrendszerünk is egy ilyen "kombinált" dolog. Ha közelebbről érdekel, írok mailt, csak nem tudom, hova...
 


Linato,

gyönyörű és szívszorongató egyszerre...

sz
 


Liana,
éppen erről beszélgettünk mostanában a férjemmel, hogy nagyon eltorzult a Karácsony ünneplése mostanság. Már tényleg szinte csak az ajándékozásra meg az esti vacsorára koncentrál mindenki, hogy ezek jól sikerüljenek, és elveszett az ünnep misztikus, lelki megerősödést szolgáló, hitet - emberekbe, Istenbe vetett hitet - megújító szerepe. És hát nagyon nehéz visszahozni ezt. Pedig egyre inkább érezzük, hogy kellene! Ami azt illeti, ebből a szempontból mindenképpen könnyebb helyzetben van az, aki szorosan kötődik valamelyik keresztény egyházhoz, (vagy a Waldorf hagyományokhoz Kép), mert nála ezt a lelki felkészítést elvégzi az egyház, nálunk meg, akik csak hébe-hóba megyünk templomba, ez elmarad.
Kíváncsi
 


Nekem nem válaszol senki? Kép
 
 


Klára, na majd én!

Nálunk a család sosem volt vallásos! Anyukám katolikus, apukám református én és a húgom nem lettünk megkeresztelve!(Fú, és a legtutibb, nagypapám kikeresztelkedett zsidó!) Nekünk ettől függetlenül a Jézuska hozta az ajándékot! Sőt, most jutott az is eszembe, hogy bár sokat nem tudtam a Bibliáról, volt egy könyvem: Bibliai mesék gyerekeknek, amit nagyon szerettem! És én is azt fogom mondani a kisfiamnak, hogy a Jézuska hozta az ajándékot!!! És valószinű, a könyvet is a kezébe fogom adni! Mert függetlenül ki milyen vallású, szerintem a Biblia mindenkinek ugyanazt kell, hogy jelentse!

Süti
 
 


Klára,
Sütihez hasonlóan a húgom és jómagam keresztelése is elmaradt. A szüleink még meg lettek keresztelve, de nem vallásosak. Tehát nálunk nem a Jézuska hozta az ajándékot. Ha jobban belegondolok, nem volt nevesítve, hogy ki hozta (tehát a Télapó sem lett belekeverve a dologba Kép). Azt hiszem, amióta az az eszemet tudom, a szüleim ajándékaként fogtam fel, nem valami ,,felülről jött", megérdemelt-kiérdemelt jutalomnak. (érthető ez? Nem szoktam én ilyenkor ébren lenni, csak nem tudtam visszaaludni az egyik éjszakai szopi után).
Bibliánk nincs, de az is érdekes, hogy a bibliai történetek nem idegenek számomra. Tehát nem nézek értetlenkedve, ha mondjuk az irgalmas szamaritánusról van szó. Élvezem a bibliai történeteket, mint csodás meséket.
Tegnap éppen az került szóba a férjemme folytatott beszélgetés során, hogy a Bibliában benne van minden élettapasztalat is -a helyes táplálkozásról került rá szó. Benne van a diéta (böjt); a zöldésgek-gyümölcsök fontossága meg sok olyasmi, amiről Ti biztosan többet tudtok.Kép

Gyerekeinknek nyilván az apai nagyszülők fognak mesélni Jézus születéséről. Azt hiszem, az idén még nem (a nagyobbik 2,5 éves, a kicsi 9 hónapos).

Még egy aranyos a végére Kép: Ádi mutogatja az újságban, hogy milyen játékokat szeretne. Mondjuk neki, hogy jó, majd szólunk a Télapónak, hogy hozzon (mármint Mikulásra, nem karácsonyra). Mire Ádi: Nem Télapó, apa vesz! Lehet, hogy ez a gyerek már most, ennyi idősen nem hisz a Télapóban?! KépKépKép

Jamina
 
 


Jamina, :-)
nálunk is volt hasonló sztori, Alex 4 éves volt és magnót szeretett volna. Mondtam, hogy kérjünk a Télapótól (Karácsonyra), erre kifakadt, hogy Neee, mi vegyük meg, mert fél, hogy a Télapó nem fog hozni....


Egyébként pont, mert "felülről jön", képes a gyerek a karácsonyi ajándékot NEM jutalomnak, hanem egyszerűen ajándéknak felfogni (amit azért kap, mert ő VAN). No persze, csak ha soha nem fenyegettük, hogy "csak a jó gyerekeknek hoz". A legtöbb gyerek nem ÉRZI a szülők feltétel nélküli szeretetét (nem, mert a szülők nem szeretik, hanem mert rosszul fejezik ki neki, de ez más téma), és hajlamosak pont a szülőtől jövő dolgokat jutalomnak felfogni. De ez csak az én nézetem azok alapján, amiket olvastam/tanultam. Nem akarok "oktatni".
sz
 


Klára,
hasonló volt nálunk a helyzet Sütiéhez (beleértve a kikersztelkedett nagypapát!!!), csak még hozzájött, hogy az én apám meggyőződéses kommunista volt (nem is bírta a köpönyegforgató, opportunista szoci politikusokat, bele is halt a rendszerváltásba és a nyugdíjba menésébe, szegény).

Szóval nálunk nem volt Jézuska, pont amiatt, hogy ne kelljen elmagyarázni. Valahogy persze tudtuk, hogy sok családban ő hozza az ajándékot, de arrogáns materialista szemléletünkkel letudtuk azzal, hogy ők ebben HISZNEK, mi meg MÁR nem, mintha az felsőbbrendű lenne evolúciós szempontból.
(Talán apám azért is halt meg, hogy nem kelljen látnia, hogy én hova "fajulok" kevesebb, mint 10 év alatt.)

Nálunk 14 éves koromig Biblia se volt a házban, akkor első gimiben "kötelező" volt az első 90 oldal, és anyám vett egyet. Persze nem ekkor indultam el a "lejtőn", mert a Bibliát akkor az egyházzal azonosítottam, és az nagyon nem volt szimpi, ma sem bírtam egy egyház tagjává se válni, túl sok nekem a "fals" doktrina (milyen jogon jött pl. i.sz. 553-ban egy pápa és "tiltotta be" a lélekvándorlás hitét? Vagy a pápai tévedhetetlenség a 6. században... Vagy miért kellett elfelejttetni, hogy a testen és a lelken kívül szellemünk is van? Jaj, senkit nem akarok megsérteni, csak rámutatnék, hogy nekem mi a bajom. Tehát engem leginkább nem az egyházak pénzügyei, visszakért épületei, stb. zavarnak).

Na, nagyon elmentünk vallási irányba, bocs.
szilvi
 


Hol vagytok lányok? Mindenki lázásan süti az első mézeskalácsot?!
(Kíváncsi, vasárnap egész nap kedvezményes a matávnál, így jöhetek most is... :-) )

Adventi naptár már kész? (Tegnap este fél 12-ig csomagolgattam, ma este fogom felkötözgetni őket.

A koszorúnkat idén a férjem kötötte, nagyon büszke vagyok rá, különösen, hogy még nagyon izléses is lett!!!!

szilvi
 


LÁnyok! cTi hogy oldjátok meg a fadíszítést, hogy meglepetés legyen a gyerekeknek? Nálunk az a baj, hogy nincs kire bízni őket, az öcsén a maga hárpmjával van, egyszem nagymamánk van, de ő nem fog bejönni szenteste napján, csak másnap vendégségbe...és kész. Ha én megyek el velük, akkor a férjem nem fog megküzdeni a felaadttal egyedül, ő meg sose volt még 1 óránál többet el velük...
Marad az, hoyg előző este feldíszítjük, és reggelre jön a Jézuska, csak így elvész az este varázsa, és mi van éjjel vándorló gyerekeimmel?
VAn ötletetetk?
ZSuzsa
 
 


Zsuzsa!

És nektek az a változat nem tetszik (nálunk ez volt gyerekkoromban), hogy közösen díszitettük a fát, mondván azt a Jézuska tiszteletére tesszük, és amikor kész a fa, gyerekeket kiviszi valamelyikőtök vhova, a másik addig beteszi az ajándékokat és jött a Jézuska, tetszett neki a fa, és hozta a szép ajándékokat?!! Mi lementünk hógolyózni, sétálni stb...Meglepetés is volt és együtt is volt a család!!!

Süti
 
 


Zsuzsa
Mi gyerekkorunkban szenteste a gyerekszobában játszottunk tesommal és nem mehettünk be a nagyszobába, csak ha meghalottuk a csilingelést. Ez a nap volt az év leghoszabb napja. Alig vártuk , hogy Jézuska csilingeljen. Nem leskelödtünk, nehogy elzavarjuk.
Szerintem, ha van két szoba és két szülö, akkor megoldható, hogy mindkét szülö a gyerekkel legyen és egyben fát is díszítsenek, és persze ebböl a gyerek semmit se lásson. Csak azt kell kitalálni miért nem nézhet be a nagyszobába. Persze ezt a legnehezebb. Nem tudom, az jó mese-e, hogy megijed a Jézuska és elmegy, nálunk bejött. Kulcsra is lehet zárni a nagyszoba ajtaját és néha beosonni díszítgetni.
Kriszta
Nyanya
 


Kriszta!

Én pl. nem szeretném elmondani, hogy mit ünnepelnek a hagyomány szerint karácsonykor. Pont azért, mert ugyan hivö vagyok, de nem értek egyet magával azzal, hogy ilyenkor és ilyen formában ünneplik.
Most nem másokat akarok megbántani, csak azért irom le, mert van, akinél (mint nálunk) ez az ünnep nem jeletheti ezt: én leginkább azzal nem értek egyet, hogy a Biblia szerint a mennyben csodálatos külsövel jelenleg is élö Istent pici babaként, csecsemöként tudatositja (és ez ugye egybecseng Linato 4 évesének kérdésével is). Persze nem arról van szó, hogy ha a születésröl emlékszünk meg, akkor ne lehetne jászol, meg ilyesmi (mi is megnézegetjük a születéskori fényképeket), hanem ez igy is marad, jézuska soha nem nö fel Jézussá, és nem lesz az, aki ma (Biblia: Jelenések könyve 1,13-18). És mig persze hozhat ajándékot (nem ugy, és nem abban a formában, hogy belopódzik a fához jézuskaként (akkor most csecsemöként hozza az ajándékot?)), maga a Születés egy sokkal nagyobb ajándékoz hordoz magában (amiröl Kíváncsi is írt).

Ezért aztán nálunk anya és apa hoz ajándékot, és ez a nap (és a körülette lévö többi is) arra való, hogy félretéve rohanó hétköznapjainkat együtt legyünk. Az ajándék persze nem fontos, inkább csak arról szól, hogy megpróbáljuk kitalálni a másik vágyát, vagy valami olyannal megajándékozni, aminek örülni fog (pl. tavaly az édesapámék a reggeli kávézáshoz saját kézüleg festett porcelánbögrét kaptak, ami egyben talán ránk is emlékezteti öket).
Tudom, miért csak ez a nap? Nem csak ez a nap, de ilyenkor hivatalosan is mindenki ráér, pont az ünnep miatti szünnapok jóvoltából!
Én az évben egyszer veszem azt a fáradságot, hogy doboznyi süteményeket süssek minden meglátogatottnak (ez talán nem kell elmagyaráznom, hogy két gyerek mellett nem is kis teljesitményKép).
Valaki írta a Kismamás cikket, és nekem is Török Mónié tetszett a legjobban, talán azért, mert valami ilyenné szeretném én is formálni. Mi is sokszor kreativoskodunk együtt.

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Sziasztok!

Igazabol azt sem tudom, hol kezdjem...Kép
Nalunk allitolag (en nem emlekszem ra) anyu azt mondta nekünk, hogy az angyal hozza az ajandekot. Emlekezetemben az van, hogy a Jezuska...de szinte mar csak abbol az idöböl, amikor mar együtt diszitettük a fat, es aztan mindenki "jezuskazott" azaz a fa ala tette a masoknak szant ajandekot...
En nem igazan tudom, hogy mit is mondjak a gyerköcöknek...A lanyomat meg nem erdekli, de Aaron(4 eves) kerdezni fog(minimum egy miertet)...MI nem elünk együtt az ö papajaval. Az apja csaladjaban nagyon jellemzö, hogy a gyerekek hisznek a Jezuskaban (Christkind-Ausztriaban) es neki is ezt a törtenetet nyomatjak...DE EN NEM HISZEK BENNE es nem akarok es tudok olyanokat nekik bemeselni, amiröl en nem vagyok meggyözödve...
Eddig ugy volt nalunk, amiota Aaron megszületett, hogy elözö este feldiszitettem a fat (altalaban en, mert nem elünk együtt az ö papajaval..de mar ket eve a lanyom papajaval igen..bonyolult..Kép), reggelre megvolt a csoda - marmint az, hogy lett egy szep karacsonyfank valahonnan...honnan?- hat gondban leszek...talan berepült az ablakon...KépKép), es a delutani alvas alatt került a fa ala az ajandek...iden meg nem egeszen tudjuk, hogy hogyan lesz, de szerintem delutan el kell menni valakinek a gyerekekkel, hogy mire hazaerünk a csukott nagyszoba ajton, csak a titokzatos fenyeket lehessen latni es mire kinyitjuk az ajtot, ott varnak az ajandekok...De hogy ki hozza azokat? Haaaat en eddig (jobb ötlet nem leven) azt mondtam, hogy a karacsonyfa.HIHIHI Nem tul jo, de ha a gyerek egyik helyen ezt es a masik helyen azt hallja, az sem jo...

Szerintem ahogy Kriszta is mondta, el fogom mondani Jezus törtenetet es azt hogy van aki ebben hisz...CSak hat akkor lelövöm, hogy megsincs Christkind...es azt sem akarom...En soha nem hittem, de nem akarom elrontani...bar nem tudom, hogy jo-e ez a gyerekeimnek...
Mit tudom enKép....
Talan a most irtak hatasara megint elindul bennem egy gondolatmenet, ami valami hasznalhato megoldast kinal...Kép
JOejt!
Ja es nagyon büszke vagyok magamra, mert megcsinaltam eletem elsö adventi koszorujat egyedül!!!
Tenyleg, es mi az advent? A karacsony elötti idö? Amikor en gyerek voltam, meg nem volt adventi koszoru, en ezt eleve csak itt tanultam az osztrakoknal! (´89 ota elek itt)
Kryss

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
 
 


Sziasztok!

Klassz ez a topikKép

A kislányom 25-én hajnalban születettKép, úgyhogy nekünk ez a nap érdekesen alakul majdKép. De úgy gondolom, hogy a szülinapját majd mindig picivel karácsony előtt tartjuk megKép.

Lakásdíszítés: én már szépen, apránként nekikezdtem. Pici karácsonyfa van Hanga polcán, hímeztem adventi naptárat is. A Télapóval is beszélt már a lányka, hogy mit szeretneKép.

Karácsony: Én úgy gondolom, hogy a Jézuska fogja Hangának az ajándékot hozni. Már most is mesélgetünk neki a kis Jézusról, meg a születéséről. Szerintem a héten majd sütünk együtt mézeskalácsot is, üvegmatricáztam az ablakára, és füztem pattogatott kukoricát is, ami úgy néz ki, mintha a hó esne.
Elviekben én katolikus lennék (emlékeim szerint nem voltam azonban templomban), férjem református (Linato, az én férjem nagypapája is ref. lelkész voltKép), Hanga is reformátusnak lett keresztelve. Templomba most sem járunk sűrűn, inkább csak ünnepekkor. 24-én délután van istentisztelet, meg amolyan gyerekkarácsony. Hát ide fognak elmenni apjával, én meg addig fát díszítek, ajándékot pakolok.Kép

Szila
 
 


Szilvi,
de, okíts csak, nagyon érdekeseket írsz! Attól, mert én semmilyen formában nem vagyok hívő, szívesen olvasom mindannyiótok gondolatát a vallásról meg a waldorfról Kép
Szeretném, ha az én gyerekeimnek olyan ünnep lenne a karácsony, amire felnőttként is jószívvel tudnak emlékezni. Nekem nagyon nem tetszik az a vásárlási őrület, amivé degradálódott az egész.
Hiszem, hogy vallástól függetlenül ugyanarról kéne szólniaaa mindenkinél az Ünnepnek: a törődésről, gondoskodásról, megnyugvásról, az odaadásról, a gondolatok rendezéséről -nem pedig egy felzaklatott ,,jajmitisvegyekésmennyiért" kényszerről.

Fadíszítés: szerencsések vagyunk, mert 5 percnyi sétálásra laknak tőlünk a párom szülei. Tehát átsétálunk a gyerekekkel, aztán először az apjuk jön át felállítani a fát, felszerelni az égőt, aztán majd ő visszajön és helyet cserélünk: a tulajdonképpeni díszítést én csinálom.
(Majd még azt kell kitalálni ügyesen, hogy mikor tudom felkötözni a szaloncukrokat és becsomagolni az ajándékokatKép)

Szila,
tapasztalatból mondom, hogy jól különítsétek el a lányka szülinapját a karácsonytól! Kép Nincs szomorúbb, mint inkább egy nagy ajándékot kapni, vagy alig észrevehetően elkülönítve ünnepelni, mintha az embernek nem lenne saját születésnapja! (én dec. 6-án születtem, és nagyon nem szerettem, ha azt mondták, hogy na, ez most egyben a mikulási ajándékod is, azért kaptad a nagyobb sétáló babátKép)

Az idén azt hiszem, még nem nevesítjük az ,,ajándékhozót".
Ja, és ugye Lányok, Nálatok sincs karifa és alatta aji? Kép

Jamina
 
 


Ááá, dehogy, még nincsenek is becsomizva! Előbb jön a miki! Kép
 


Köszi lányok a tippeket, megbeszéljük majd a férjemmel, hogy an is csináljuk végül.
Kryss! Az advent valóban a karácsony előtti idő, kb. 4 hét ünnepvárás. Az adventi előkészület a vallásos családokban volt ismert '89 előtt, koszorúval stb. most már kiterjedtebb lett az előkészület.
zSuzsa
 
 


Jamina!

Én még csak nem is vettem eddig semmit...KépKicsit le vagyok maradva....

Süti
 
 


Fadíszítés:

egészen tavalyig úgy volt, hogy 23-án este lefektettük a fiúkat, és amikor már stabilan aludtak, akkor, éjjel nekiláttunk. Szólt a karácsonyi zene, tök jó hangulat volt. Igaz, hogy 2-nél hamarabb nem kerültünk ágyba, de emlékszem, hogy Barna 2,5 vagy 3,5 éves volt, amikor 24-én reggel kijött az ágyából, meglátta a feldíszített fát, elakadt a szava, és csak ennyi jött ki belőle: "Hű!..."
A "mese" az volt, hogy az angyalok hozzák és díszítik a fát. Képzelhetitek, milyen "egyszerű" volt dugdosni az 55 nm-en 2 hétig a fát...
Ahogy nőttek a fiúk, úgy tágult a mese. Egyik évben azzal bővült, hogy este kikészítjük az angyaloknak a díszeket, hogy éjjel ne kelljen keresgélniük, tavaly meg már (akkor 6,5 és 4,5 évesek voltak) az volt, hogy az angyaloknak annyi dolguk van, hogy elhozták ugyan a fát, de megkértek minket, hogy segítsünk nekik, mert nem érnek rá feldíszíteni. Boldogan díszítettek! (a leszedés már egész kicsi koruktól közösen zajlott.) Most már alig várják, hogy díszíthessenek. épp valamelyik nap beszéltünk róla. És nehogy azt higgyétek, hogy kiábrándultak a meséből! Az én 7 és fél éves, elsős nagyfiam olyan vak hittel hisz a Mikulásban és a Jézuskában, hogy az elképesztő.Pedig én pont ezzel a fokozatos bevonással akarom őt megóvni a "pofára eséstől".

Cili
Cili
 


Sziasztok!

Nagyon jókat írtok! Kép
A szüleim, amíg kicsi voltam, mindig éjszaka díszítették a fát. Jó alvó voltam, de valahogyan mindig "megéreztem" -biztosan a várakozás izgalma-, hogy mikor végeznek. Amikor mocorogni kezdtem ők ruhástól bevetődtek az ágyba és már hallották is a kiabálásomat! Na, persze akkor felkeltünk, jól megnéztük a fát, (sose tűnt fel, hogy ők nem pizsamában vannak- kit érdekelt, a fa volt fontos) aztán reggel lehetett játszani. Amikor valahogyan megtudtam az igazságot, kértem őket, hogy pár évig még legyen meglepetés. A húgomat már én kísérgettem a nagyszüleimhez, amíg ők díszítettek. Kép

Vilinél is ezt csináljuk, (mivel ő is jó alvó) tehát elalvás után nálunk mindent lehet csinálni. Fát díszíteni, ajándékot csomagolni... Most először hallottam tőle, hogy a Mikulás ajándékot hoz, "Iluska"(=Jézuska) pedig "karácsonyt". Én nem látok ellentmondást a Jézuskában. Voltaképp nekik/nekünk is minden évben van szülinapjuk, mégse kisbabák minden évben. Kép A keresztény hit szerint pedig igen, dédi is fel fog támadni, nemcsak Jézus.

Most elsőre ennyi, mennem kell.

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Na jó Juca, hogy a dédi is "fel fog támadni". De ,hogy magyarázod meg neki, hogy ő mégsem játszhat vele?
Azért egy 4 évesnek mégsem mondom azt, hogy majd ha te is meghalsz és feltámadsz akkor majd újra együtt lesztek.

Mi is mindig 23.-án éjjel díszítjük a fát és reggel már jó kis karácsonyi hangulatban ébredünk. Este a gyerekszobába apa bemegy játszani velük, becsukja az ajtót, én meg addig a fa alá teszem az ajándékokat.
Nekem az jut eszembe a gyerekkori karácsonyokról, hogy mindig éjjelig társasjátékoztunk. Imádtam.Kép
 
 


Sziasztok,
lehet, hogy én is inkább 23-án éjjel díszítem a fát?Kép
Szila
 
 


Linato!

Képzeld, nálunk most megint előjött a játszós hagyomány, mennek az Activity partyk!! Nagyon jó, egy csomót szoktunk röhögni és már nem is arról szól a dolog, hogy csak ajándék!
Hú, csajok, azért mostmár legalább azt ki kéne találnom, hogy ki mit kapjon! Mert most számolgatok, hogy nem sok időm van.KépKépKép

Süti
 
 


Na, gyertek vissza! Kép
J.
 
 


Jamika!

Itt vagyok! Témára fel!

Süti
 
 


Hát, kezdjük....vagy folytassuk....
Neki kéne látnom mécsest festeni, meg terítőt varrni, csak az a baj, hoyg rissz a varrógépem. Marad a kézivarrás. Amúgy nagyon szép anyagt vettem: sötétkék alapon ezüst fenyőfa kontúrok.
tAlán hétvégén lesz időm.
Tegnap voltink a Vörösmarti téren, szép betlehem van kiállitva. Megmutattam a fiúknak Kisjézust. Tetszett nekik.
Zsuzsa
 
 


Süti! Nagyon irigy vagyok az aktivity partykért.
Kiskoboldnak NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Tényleg kocsmárosné vagy? Csak mert én is vendéglátós volnék.Kép

Zsuzsa! Nekem jó a varrógépem. Jövő héten átruccanhatsz és megvarrhatod nálam. /II.ker Hidegkút/
 
 


Lányok,
már mindenkit megkérdeztem, beleértve a fiam tanító bácsiját, az összes barátnőmet, aki Alexet ismeri: mit adjunk neki ( 8 éves lesz éppen, fiú)Karácsonyra?!
Mert ugye 21-én van a szülinapja, arra megkapja a kért Brio elemes mozdonyt az indító sínnel, meg azt a csecsemő-babát, amit varrni kellett neki. És ő sem tudja igazán, hogy mit kérjen (órát szeretne, de még korai).
Kis ajándékok már vannak (álompárna, könyvek, saját kis termosz, az új babájának egy anyag mózeskosár). Csak éppen semmi "nagyobb" nincs, amivel még játszhatna is.
A Lego-k mostanában nem tetszenek (mármint nem a Lego, mint játék, hanem a mai készletek), playmobil is túl "kész" játék, persze semmi elektronikusat nem szeretnénk (Az elemes mozdony is az áhított villanyvasút-terepasztal helyetti kompromisszum, amihez még nagyon kicsik).
A neves játékoknál volt jó sok www, de azon is mind kisebbeknek (pl. Olivérnek) való dolgok vannak. A Plantoys fantasztikus! (De Olivérnek megvan minden, neki sokkal könnyebb, mert határozott érdeklődési köre van.)
Ja, Alex a társasokért sincs oda, mert csak nyerni szeret. Van, hogy megtiltom nekik a gombfocit is, mert 2 percen belül tuti, hogy egymásnak esnek. (Ez nem lenne baj, csak ÉN már nehezen bírom...)
Megyek olvasgatom a többi topikot, amiíg alszik a család.
pusz, de jó, hogy vagytok!
szilvi
 


Zsuzsa,
és a Vörösmartyn érdemes vásárolni is? Szívesen elmennék, mert szép felvételeket mutattak róla a tévében Kép; de ha aranyárban mérnek mindent, akkor inkább nem.

Még nincs igazán karácsonyi hangulatom, legalábbis nem több, mint 2-3 hete. Ti hogy vagytok ezzel? Pedig már sütöttem mézest, csináltam adventi koszorút (fel is tettem a képét Kép); egy csomó karácsonyi képet is kreáltam már, de valahogy mégsics hangulatom Kép Pedig már úúúúúgy várom Kép
De szerencsére ideges még nem vagyok miatta Kép, remélem, nem is leszek.

Jamina
 
 


Sziasztok! Én is itt.
Nálunk nagyüzem van. 2méteres sálat kötök véletlenül. Meg tegnap gyöngyöt szőttem. Ma is kell. A sógoraim barátnőinek csinálok készletet. Az egyik dédinknek mézesből épitünk Betlehemet. Az még egy nagyobb munka lesz. Ragasztottam préselt levelekből képeket anyósomnak. Fénykép méretőek, egy sorozat. Igy talán ki is tudja tenni. Gravirozunk poharakat a sógorkáknak. Nagyszüleimnek meg jénai tálat fogunk gravirozni. Remélem a gravirozásokat a párom megcsinálja, igy a többi marad nekem. Gyerkőcnek meg berobbanunk valami játékboltba és szét költjük magunkat. Próbáltam magam eltériteni ettől, de nagyon érzem a késztetést, úgyhogy valszeg igy lesz.

Ja, és a világszép adventi koszorúmra gyermekem ráült véletlenül, mikor sutyiban felmászott az asztalomra. Majd megpróbálta helyrehozni a károkat.... másfél éves múlt. Gondolhatjátok az eredményt.

Zsunya

 
 


Linato!

Köszi a gratulát és igen az voltam. Eredeti szakmámat tekintve nem, de a szülés előtt 3 évig dolgoztam egy ilyen helyen! És meglepő módon szerettem is...

Amúgy a társasozás nálunk úgy jött elő, hogy a húgom kapott egyet, az apukám azt sem tudta mi fán terem az Activity majd egy játék után úgy belejött, hogy szana verik a családot anyukámmal! Hja kérem, az évek meg a rutin...

Én sem találom sehol a karácsonyi hangulatomat...na majd előtte pár nappal! Pontosabban, hazudok, tegnap voltam piacon, megcsapott a fenyő illat, na ott egy pillanatra meg is volt a feeling, majd a csirkecomboknál hirtelen el is múlt! Engem talán az visz előre, hogy együtt lesz a kis családom, jön a nagymamám és hát bár a Bence tavaly velünk karácsonyozott, de akkor még nem nagyon érdekelte a karácsonyfa! Na majd most!!!!
Azért most picit irigy vagyok (pl. Zsunyára), hogy rendelkeztek annyi kézügyességgel, hogy ti csináljátok az ajándékok egy részét. Nekem még a mézeskalácsokat sem sikerül kidíszítenem...Kép Max. az adventi koszorúnak szoktam nekivágni, jó, az legalább jól szokott sikerülni!
Szilvi, feladtad a leckét! Se Lego, se Playmobil...tényleg, az építős házikóval mi lett, aminek megnéztem az árát????

Süti
 
 


Szilvi,
én itt láttam mágneses építőjátékot. Úgy működik, hogy vannak mágneses gömbök és hozzá pár centis vasrudacskák. Ha gondolod, legközelebb megnézem a nevét, vagy elérhetőséget.
 
 


Hihi,
pont erre gondoltam én is, csak voltam olyan lusta nem megírni! Kép
Kíváncsi
 


Süti, Solya, Kíváncsi, köszi!

A téglaházikót végül is kicsit drágának tartottam, és belegondolva tartottam attól, hogy egyszer összeépíti, és többé nem lesz hajlandó szétszedni, mert sok munka volt. Gondoltam körülnézek még.
A mágneses játék az a Geomag, láttam, nagyon tetszett, de féltem, hogy mindenütt golyók lesznek a lakásban, és előbb-utóbb eltűnik a készlet fele. Meg a 11.000.- nem csekélység a közepes készletért (a kicsiben meg olyan kevés van.) (Bocsi, hogy mindig felhozom a pénzt, de valahogy Karácsonykor sem szeretek csak úgy "egyszer-élünk" módon hozzáállni. Ezt most nem tudom jól kifejezni, ez egy teljesen más téma lenne.)

VISZONT megtaláltam AZ ajándékot a Vörösmarty téren, és hihetetlen jó a kedvem tőle. "Csoda Kaleidoszkóp"-nak hívják, egy kb. 2 centi átmérőjű sárgaréz rúd, aminek az egyik végében egy átlátszó gömb van (a nő azt mondta nem törik, majd meglátjuk). Egyszerűen csak ránézel bármire, mozgatod, és hihetetlen! És soha nem látod kétszer ugyanazt! A férjem megjegyezte: "who needs drugs?!", azaz műfordításban: emellett kinek kell kábítószer?!
És tartós, és szép, és mindig változik, és alig várom, hogy este lefeküdjenek és játszhassak egy kicsit vele!!!! Ja, 3.900.- volt.

Nagy megkönnyebbülés, mert tudom, hogy igazán élvezni fogja!!!!
sziasztok,
szilvi
 


Jamina. Nem nagyon néztem körül a vásárban,(a fiaim éppen pakoló-romboló korszakukat élikKép) de amit néztem, az nem volt veszélyesen drága.
linato! köszi, de azt hiszem most nincs erőm nekivágni át a városon a babakocsi+önjáró gyerek szerelvénnyelKép, de szavadon foglak, és ünnepek után ellátogatok hozzád!Kép Ti is jöhettek ám hozzánk!Kép
Zsuzsa
 
 


Ez nagyon aranyos:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=148718&DocID=128965#128965
Bacher Iván írta, Mikulás-mérgezés a címe Kép
J.
 
 


Zsuzsa! Várlak és én is szavadon foglak. Akkor ünnepek után. Majd egyeztetünk időpontot és címet.

Jamina! Ez tényleg nagyon aranyos.Kép

Kíváncsi! Mostanában ritkán futunk össze itt-ott. Készülődsz a karácsonyra vagy nálad is netelvonás van?Kép
 
 


Jamina!
mindjárt elolvasom és is.
CSAK NEM TE IS EGY BÄCHER RAJONGÓ VAGY?! Kép
 


Szilvi, ha Jamina is, meg Te is, akkor hárman már biztosan vaygunk. Kép

Íme, mi így készülődünk. Az első képen a Szilvi ihlette, MiApánk csinálta Betlehem, a másodikon kicsit ráközelítettem a pásztorra, mert az az én kezem munkáját dicséri. (Most pedig rohanaok, társakra van szüksége, nem is beszélve a szent családról.)

szemérmetlen sofka

Kép

Kép
 
 


Sofka,
gyönyörűek! Nagyon szép, minden, apa munkája is, meg a Tiéd is!

Nekem is mennem kell, aludni. Kép Ma este babaruhát varrtam. egyetlen body-t. Hát mit mondjak, alkottam már jobb dolgokat is. A sapka hozzá jobb lesz.
 


SofkaSofkaSofkaaa!
Légy kedves, tedd fel Miapánk Betlehemét nagyban a http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/39/14112.html?1071045290 -ra!
Azért a képtárba, mert akkor a modemesek nem kapnak gutaütést, míg letölt az oldal.
Nagyon szeretné megnézni közelebbrőlKépKépKép

Csi, az irígy házmániás
Névtelen
 


Jééé, de hiszen az egy kútKép!
Csi
Névtelen
 


Oldalról is kérem!!!IzibenKép!
MégmindigCsi
Névtelen
 


Zsuzsa,
köszi, akkor lehet, hogy rábeszélem Apikát

Szilvi,Sofka,
de igenigenigen!!!!! Rajongok! Kép (Csak azt áruljátok el, hogy kell umlautos a betűt csinálni Kép)

J.
 
 


Jamina,
én csak úgy tudok, hogy átmegyek német beállításra, amit a férjem tett föl, mert használjuk. Igy megy pl. ez is: ß.
Kérdezzem meg, honnan vette?
szilvi

És lányok, a könyveik is megvannak nektek? Én csak Az elhagyott falu után fedeztem őt föl, és pl. a Kutya Mandovszky-t azóta sem találom.
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet: