Sziasztok!
A nagy meleget mi is nehezen viseljük. Most alszik végre egy kicsit, de csak a hordozóban tudtam elaltatni, máshol nem volt hajlandó fél óránál tovább aludni.

És mivel tegnap is végig szenvedett, nem sokat aludt, így nem bánom ha ott alszik, csak pihenjen. Azért jó lenne már egy pihenőszék. Az talán egyenesebben tartaná a hátát.
Köszönjük a Nimród dicséreteket, a gratulációkat.
Magika! A második keresztelőnk akkor lesz, amikor a Katicáé. Jó sűrű programotok lesz nyáron.
De jó, hogy ismét van tejcsid bőven! Én sem iszom teákat, bogyókat. Csak sok folyadékot, meg megpróbálok pihenni és nem aggódni sokat. Eddig bejött.
Pumpóka, Kisscica! Jók a babajárgányok. Ügyesek voltatok.
Celesztina! Igen, olyan esernyőre csukható kocsiban gondolkodunk, amiben újszülött kortól lehet a baba. Köszönöm az ötletet, még nem volt időm utána nézni. Nagyon drágát azért nem vennék, mert a mostani bevált, nagyon jó, csak nagy darab és nehéz. Nyáron utazunk, és jó lenne vinni egy babakocsit magunkkal. Meg nagyobb bevásárlásnál is jól jönne, addig sem kellene a hordozót cipelni.
Nagyon aranyosak a lányok a képen!:)
Én nem szoktam felkölteni a kicsit, akármennyit alszik. Az elején én is aggódtam egyszer, amikor nappal már 5 órája aludt, de úgy vagyok vele, hogy a pihenésre is szüksége van, a kaját meg bepótolja utána.
Bambi! Igen, most már naponta legalább fél órát tudok internetezni, ha máskor nem, akkor éjjel. De így sem tudok mindenre reagálni.
A templomban jó hűvös volt. És akkor még kinn sem volt nagy meleg, ezért tudtam Nimródra ráadni azt a téli cuccot.
Meghoztad már a döntést? Visszamész hamarosan dolgozni?
Én az esti fürdetés után amibe öltöztetem Nimródot, abban van másnap estig, ha nem bukja le, vagy nem izzad nagyon bele. És mióta ilyen nagy meleg van, egy body-t kap és esetleg kiszoknit, ha hideg a lába. Vagy kis nyári együttest: atléta+rövidnadrág. Van kis vékony fehér takarója, de azt mindig lerúgja magáról.
Csöppke! Lóci nagyon ügyes, hogy már így forgolódik!
Téjé! Nem csak Te félted úgy a babád. Én sem megyek ki vele ebben a nagy melegben, csak reggel. Kb. 11-kor szoktunk bejönni és utána már csak autóval megyünk bevásárolni esetleg. Este felé még kivinném én egy kicsit, de annyi a bogár errefelé, hogy szó szerint feketék leszünk tőlük. Szóval marad a reggeli séta.
Kisscica! Mezőkövesdre mi elég gyakran járunk. Ott laknak Tesómék, Nimród keresztszülei. Múlt vasárnap is ott voltunk.
Szőlő! Sajnálom. De ahogy írtad, tényleg mindent megtettél. Én lehet hamarabb feladtam volna. Olyan nehezen kelek hajnalban szoptatni, hát még ha akkor kéne fejnem…
Én úgy tudom, hogy az oltások miatt kell majd menni. 2 hós, 3 hós, 6 hós, … Mi hétfőn megyünk a 2 hósra.
Nono! Kívánom, hogy legyenek még ilyen jó napok!
Mango! Én is félek az első úttól. Tavaly ősszel vezettem utoljára és most már a gyerekem is ott fog ülni. Még tologatom az első út időpontját.
Zorroné! Nagyon jó az az oroszlán játék! Nekem is!!! Nekem is!!! Na jó… Nimródnak is!!!
Aranyos Beni!
Adri! Nagyon ügyes Lili! Akkor én is reménykedhetek, hogy a fiam majd megszereti a hason fekvést is. Eddig utálja.