A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » BABUCIT 2008-ban!


Á,nálunk nagyon kevesen fogadnak ilyen kicsi gyerek mellé tanítót. Nyelvet meg nem tud olyan szinten.

Kép
flóra 11
 
 


Jó, hát nem is ilyesmire gondoltam. Mit tudom én, pl. eladó vagy valami ilyesmi, titkárnő. :roll:

KépKép
benó
 
 


Nálunk se hiszem.
Laptető! :D

KépKép
benó
 
 

 
 

Én gimi után végeztem pedagógiát, főiskolát, de nevelőnőit. Nevelőnőként dolgoztam, aztán férjhez mentem, anyaságin voltam a gyerekekkel. Közben azért mindig beléptem munkába. Majd egyre csökkent a napközis osztályok száma,így a Bálint után már nem tudtam hová visszamenni munkába. Akkor felmondtak nekem,pedig itt volt állásom Galántán a magyar sulin. Akkor mentem el Vágára, mert oda meg kerestek tanítót. Akkor még lehetett felvenni képesítés nélkülit is.Így engem felvettek a nevelőnői végzettségemmel.

Kép
flóra 11
 
 


De én örültem,hogy taníthatok, akkor váltam el,két hónappal előtte, a gyerekek a nyakamba szakadtak, tudtam,hogy nekem dolgoznom kell, nem kockáztathatok, tehát az állásomat meg kell tartanom. Ezért rögtön jelentkeztem egyetemre, tavasszal felvételiztem és öt évet jártam aztán egyetemre. 2006 januárjában végeztem.

Kép
flóra 11
 
 


Flóra, nagyon fáj a pocókám, meg fog jönni szerintem, a petém elfehéredett ujjakkal kapaszkodik belém, de nem tud annyira kapaszkodni, nem olyan erős, és el fogja sodorni a vad szél.....

Lefekszem.
Puszillak :D
Jó éjt neked is és mindenkinek! :D
Holnap vér és pisi, aztán suli, utána tali. :D
Pussz, pussz, pussz :D

KépKép
benó
 
 


Tehát nekem a válásom után egy teljesen új élet kezdődött. Munkába álltam, egyetemre mentem, aztán jött a Flórián. A gyerekek is mind új helyen kezdtek, a Norbi akkor ment nyolcéves gimibe, Pétert kivettem innen Galántáról suliból és vittem őt magammal Vágára, Bálint szintén Vágán járt egy évet oviba, majd suliba is ott járt.

Kép
flóra 11
 
 


Pihenj.

Jó éjt Benó!

Pussz!

Kép
flóra 11
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Kép
muzsuzska
 
 


Tancsu!!!!!
A hitelhez, hogy oldjátok meg az önrészt? Kellett kötni lakástakarék számlát?

Kép
muzsuzska
 
 


Benó,nagyon érdeklődtél a hús sütés iránt, csak nem?

Flóra, hasomlóan készítem a főzeléket, csak én nem teszek bele tejet csak tejföllel behabarom a végén.

Azon gondolkodom, hogy reggel 7kor elmegyek a pennybe , hátha kaptak harcsát.

Kép
muzsuzska
 
 


Mellette van egy zölldséges, ott meg veszek egy dinnyét, mert dinnye hiányom van!

Kép
muzsuzska
 
 


Dinnye (tökszerű) a ráncok ellen

A-vitaminban gazdag

Hetente háromszor két szeletet

Igazi segítség a ráncok kialakulása ellen. A dinnye, mint minden sárga zöldség vagy gyümölcs, béta-karotinban gazdag, s ez pedig véd a rák ellen és megakadályozza a bőr kiszáradását. Az A-vitamin segít megőrizni a bőr hidrolipid rétegét. Fogyasszon gyakran tökből készült ételt: levest, rizottót vagy sült dinnyét.
Grépfrút az erekre

A C-vitamin serkenti a vérkeringést

Naponta egy gyümölcsöt

Ha az időjárás egy nap alatt többször változik, a bőr nagyon megérzi. Megvastagszik, apró szétpattogott erek láthatók rajta. Elsősegélyként grépfrútot használjon. C-vitamin-tartalmának köszönhetőn gondoskodik arról, hogy a bőr ismét rugalmas legyen. A kálium a fáradság és az apró sérülések ellen hat.
Kamilla a karikás szem ellen

Nyugtató anyagokat tartalmaz

Naponta egy pohárral

A kamilla virágában számos gyulladáscsökkentő és nyugtató anyag van. Ha éppen olyan időszaka van, amikor sok stressz érte és nagyon fáradt, kamillafőzetbe mártott vattát helyezzen a szemére. A fáradt és ideges bőrre is jó, tisztítja a vért. Egy nehéz nap után lefekvés előtt igyon meg egy pohár kamillateát. Reggelre eltűnnek a karikák a szem alól.

Kép
muzsuzska
 
 


Elmentem halat fogni!!!!!!!! :D :D :D

Kép
muzsuzska
 
 


Itt vagyok, túléltem a pisit és a vért, jó sok ampullával vettek vért. Pisit pedig egy "büftösüvegben" vittem, csakazértis lekvárosban! :lol: (Ilyet talált a Gy. :lol: ) De most kértem egyet a laborban, hátha még jönnöm kell. És jön az önsajnálat: iskolánk volt tanulói ültek ott babásan (az egyik tuti) a labornál, az egyik még járt hozzám az IDB-be kb. 5 évvel ezelőtt! Barátom!
Jövő hétre megint kértem időpontot, hétfőre, 9.15-re, ugyanúgy, mint most.
Most a suliban ülök, várom az Andit, hogy megcsinálja helyettem a munkát. :D

KépKép
benó
 
 


Jó halfogást és dinnyevásárlást! A dinnyét én is nagyon kívánom! :D :D :D Húst nem eszem, köszönöm, csak a Gy. szempontjából érdeklődtem, hogy milyen típusú húst süssek (nem sütök, mert nem akarja, hogy süssek), de nem tudom, melyik az a tarja, azt hiszem, az a csontos. :roll:

KépKép
benó
 
 


Flóra, becsület azért, hogy ezt mind végigcsináltad, és hogy elvégezted az 5 éves egyetemet a 3 gyerek mellett. És anyagilag ezt hogyan tudtad megoldani, kedvesem? :shock: :shock: :shock:
Ti tényleg kezet foghattok a Zsuzsival! :wink:
Messze van ez a Vága?

KépKép
benó
 
 


Egyébként tök féltem, hogy kiborul a pisi, aztán még mielőtt odaadtam az üveget, meg is törölgettem zsepivel. Szegény nők, biztos azt gondolták, hogy totál pisis minden. :lol: :lol: :lol: Már megint Mr. Bean-t utánoztam, mint rendesen. :roll:

Jön valaki?

KépKép
benó
 
 


Kép

KépKép
benó
 
 


Se Andi, se ti. Nálatok nem esik az eső?

KépKép
benó
 
 


Kép

KépKép
benó
 
 


Nem jöttök, akkor én megyek, Andira se várok. Puszi :D

KépKép
benó
 
 


Szia Benó!most jöttem.

Kép
flóra 11
 
 


Jelentem nem fogtam halat ,harcsát, nincs az egész városban. Ha leültem volna a Duna partra előbb fogtam volna! :D

Kép
muzsuzska
 
 


Szia Flóra!

Kép
muzsuzska
 
 


Dinnyét kapta! Ma akkor túrostészta lesz, harcsapörkölt nélkü!

Kép
muzsuzska
 
 


Benó akkor piri nincs reggelre ?

Kép
muzsuzska
 
 


Benó, Vága 11km-re van, ahol most dolizom,az 22km-re. Tehát vesztettem ezzel időt és pénzt. De onnan el kellett jönni.

Kép
flóra 11
 
 


Szia Zsuzsi!

De jó,hogy találkozunk! :D

Kép
flóra 11
 
 


Zsuzsi,az én pirimnek is se híre se hamva. Franc tudja,megint mi a baja.

Kép
flóra 11
 
 


Ha nyugodtabb és jobb körülmények között dolgozol és jól érzed itt magad akkor a fene vigye el hogy messzebb van!

A pénz meg a legkevesebb! :D :D :D

Kép
muzsuzska
 
 


Reggelizem. Kép

Kép
flóra 11
 
 


Ídőjárás helyzetjelentés: Süt a nap, és erős szél fújdogál!

Kép
muzsuzska
 
 


Nyugodtabb a környezet, egyelőre, bár minden iskolán akad valami,de hol nem. Nem is lenne semmi bajom,ha ez nem szlovák suli lenne. Ha magyar lenne, akkor egy főnyeremény lenne. Mert jó ott dolizni.

Kép
flóra 11
 
 


Én is most ettem itt a gép előtt egy pizzás tekercset, hazafelé vettem a pékségbe. Éhes voltam és kóvájog a fejem!

Kép
muzsuzska
 
 


Nálunk hasonló. Félig borult, félig napos és nagyon erős a szél.

Kép
flóra 11
 
 


Nekem a gyomrom csinálta ezt Zsuzsi, kellett ennem. Ritkán reggelizem,de most, hogy itthon vagyok rákaptam. :D

Kép
flóra 11
 
 


Az apu mesélte tegnap, múlt héten náluk tornádó volt. 30km-re innen lakik. Fákat csavart ki tövestül, van akinek az üvegházát az udvarbólkivitte az utcára, egy nagy fát is az utcán tett le. Az ő pincéjükbe meg befolyt az eső, mindenük, ami ott volt, az elromlott. Fúrók, csiszoló, hűtő,fagyasztó, a bútorok eláztak...

Kép
flóra 11
 
 


Az apu most építkezik. Már áll a ház,tető alatt van, de még nincsenek keresztfalak és nincs plafon.Tehát csak a pince használható egyelőre tárolásra. Amit innen erről a házról elvitt, azt mind oda rakták le. A pince és a garázs már zárható náluk.

Kép
flóra 11
 
 


Nem szeretem ezt az ídőt, teljesen megbolondult! Meg mi is tőle.

Főzől ma? Mit?

Megnéztük a fiad! Halál nyugodt és villámkezű! :D

Kép
muzsuzska
 
 


Átadom a gépet, majd benézek!

Hol van Tancsu és Szilvi?

Kép
muzsuzska
 
 


Nagyon nyugodt szerencsére.

Van mára kaja,de azért még főzök valamit. Van itthon cukkinim,erre kéne egy jó recept.

Kép
flóra 11
 
 


Nem tudommi van velük. Érdekes,Tancsu mindig itt szokott lenni kora reggel.

Kép
flóra 11
 
 


Addig keresek receptet.
Pá.

Kép
flóra 11
 
 


Benó, a Duna tévén hennáznak!

Kép
flóra 11
 
 


Ja,meg hastáncolnak és beszélnek is róla.

Kép
flóra 11
 
 


Na,most már megbeszélték a henna és a kismamaság kapcsolatát is,Benó ez a műsor neked van kitalálva. :D

Kép
flóra 11
 
 


Benó, most meg a kismamák hastáncolásáról dumálnak!!! Hol vagy ilyenkor????

Kép
flóra 11
 
 


Találtam receptet:

Cukkini fasírt



Hozzávalók:

1 db közepes nagyságú érett cukkini meghámozva, lereszelve, kinyomkodva, 1 fej vöröshagyma összeaprítva, 1 nagy fej fokhagyma összeaprítva, őrölt bors, bazsalikom, ételízesítő, só ízlés szerint, 3 db egész tojás, és sok petrezselyem zöld összeaprítva, liszt.

Az állagának hígabbnak kell lenni, mint a hagyományos fasírtnak, ezért annyi lisztet tegyünk bele, hogy kanállal könnyen tudjunk pogácsákat kiszedni. A pogácsákat kevés zsemlemorzsával megszórjuk, és forró olajban megsütjük.

Kép
flóra 11
 
 


Zsuzsi,még nem is írtam,milyen jókat szedtél össze a zöldségekről és a gyümikről.

Ha BP-n laknál,neked sem kellene venned a dinnyét.Naponta leöntenek egy-egy autóval az áruházak parkolóiba a termelők. Van aki az autójának az egész csomagtartóját teletömte dinnyével. A hülye. Biztos kiáll az út szélére és eladja...

Szerintem az ilyen mohóság már szemtelenség. Vigyen belőle magának néhányat,de egész autóval? :shock:

Kép
flóra 11
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?