Zsu!
Tudom, hogy ez nem vigasz, de nekem annyira jó volt olvasni, hogy másnál is vannak ilyen problémák. Nálunk csak épp fordítva, Katica az, aki az agyamra megy néha.
Én épp tegnap olvastam az újságban, hogy azok a gyerekek, akik sok veszekedést hallanak (és az is veszekedés, amikor velük veszekszünk), azok felnőtt vagy nagy kamasz korukban hasonlóan a szülői példához oldják meg a problémáikat, vagyis kiabálnak.
Mondjuk mi Atival ritkán veszekszünk, bár előfordul, hogy a gyerekek előtt, és akkor sem kiabálva, az a gyerekek felé szokott megtörténni, mert ők nem akarják hallani a hangom. De Katica pl. már odáig elmegy, hogy ha kiabálok sem mozdul, csak akkor ha elkezdek számolni 3-ig, és felállok a nyomatékosítás kedvéért. Akkor elkezdi mondani, hogy Jó jó anya és csinálja amit mondok.
De olyanokon szoktam röhögni, amikor Katica pl. kiborít valamit, és elkezdi mondani: Tudtam, tudtam
Én egyébként most nagyon büszke vagyok magamra, mert már jó rég óta nem kellett rásóznom egyikre sem és a kiabálást is kezdem elhagyni, úgyhogy kezdünk egy csendesebb családdá válni.
Egyébként szerintem ne izgulj, mert ez kimondottan attól van nálatok is, hogy megszületett Kitti. Az ember figyelme a 100 helyett 200 felé oszlik, a türelme meg ezzel egyenes arányban csökken, mert az a bizonyos cérna egyre vékonyabb, és könnyen szakad.
Ne csodálkozz a dolgon, fogadd el, hogy ez jobb szinte soha nem lesz már, sőt most a legkönnyebb. Később egyre önfejűbbek lesznek, egyre nagyobb lesz a szájuk. Most még mi vagyunk számukra az "Isten", de ez változni fog, előbb utóbb kinyílik a csipájuk. Nem bíztatni akarlak, csak mondom. Könnyebb lesz majd később velük, amikor már tényleg órákig eljátszanak együtt, meg beszélgetnek, de akkor meg más gondok jönnek.
Szóval együtt érzek veled és tudom mit élsz át!
Puszi: Bogi
Én már nem törekszem a kedves, nyugodt anyuka címre.
NA mind1.
nem vagyok boldog vele, de nincs jobb.
.
