Borsika!
Tudom, tudom én is úgy értettem, hogy a sétálós módi a sz@r. Szerintem el is rakták onnan az osztályról a beteghordót. A szülésznők meg nagyon rendesek, hogy átkísérik a mamikat. Különben Szofinál már én is sétáltam, de azért mert csak fél nap múlva mehettem át a szobámba.
Kék fény:
Azért szoliztatták Szofit, mert szerintük sárga volt (Szerintem csak szép kreol

meg is jegyezet a szemközti nagynéném, hogy jobb színe van mint nekem

) szóval ha sárga a gyerek, akkor berakják egy inkubátorba 1 vagy 2 napra – attól függően, hogy milyen súlyos – én azt gyógyítja ez a kék fény. A sárgaság elég gyakori a babáknál, mert a májuk működése még csak akkor indul be, de ez rásegít. Meg fontos volt hogy egyen, mert az ürítéssel távozott. JA! Mondták, hogy be kellene rakni Szoft a szoli alá HA BEFÉR az inkubátorba!!!

ugyebár nem 62 cm-es ÚJSZÜLÖTTEKRE tervezték.
Az pedig, hogy mit „csinálnak” a gyerekkel, teljesen CSECSEMŐS függő!!! Láttam egy csomó anyukát, akik megzavarodtak attól, hogy az egyik csecsemős így mondta jónak, a másik meg úgy.
Tej leadás:
Csak úgy mondom, hogy csak az adhat le hivatalosan tejek, akinek mindenféle papírja megvan hozza. (tüdőszűrés, hepatitisz stb)
BOGI BABA NAGYON ÉDES!!!!

ez a séró!!! Tényleg király!
Brigi!
WOW! De ügyi vagy! 26 kg!!!!!!
Manóka!
Mielőbbi jobbulást nektek!
CUPRUM METALLICUM: Vica is és én is vettünk ilyet.

:D:D remélem tényleg használ!
Kriszta!
Hát nem semmi amit veletek a kórházban csináltak.
Én meg tegnap ki főzőcskéztem magamat. Leves, pörkölt, millió palacsinta. Este már nem tudtam kiegyenesedni. Azt hittem meghalok.

pedig a palacsinta végét már széken ülve sütöttem.
Ma meg felvittem a családot a Széchenyi helyre a gyerekvasúthoz, ők meg lejöttek kisvasúttal Hűvösvölgybe. Nagyon élvezték.
Most délben meg úgy felpörögtek a lányok, hogy a nagy játszásban Szofi nekiesett a konyhaszekrény fiókjának és a fogantyúba úgy beverte a fejét, hogy vérzett a fejecskéje.
