Sziasztok!
Gwini:Örülök,hogy még egyben vagytok

Én is ugyanazzal küszködök most mint te.Nekem se sikerűl wc-nem és eléggé kemény a pocakom miatta

Pihenj sokat.
Ancsa:Nagyon aranyosak a gyerekeid

Te is jól nézel ki a képen.Pocis képet majd teszel fel?Igazából mi hál istennek jól vagyunk csak a hányinger ne lenne

Szegény kishugom elkapta a hányással,lázzal járó hasmenéses járványt persze ebből 2 nap alatt hál istennek kiment erre kijöttek rajta nagy piros foltok

Így ki kellet hívni hozzá az ügyeletet,mert eléggé megilyedtünk

A doki persze nem tudta,hogy mi lehet csak találgatott.Írt fel neki fenistil cseppet meg kálciumot.Erre tegnap délután még több jött ki rajta

Én eléggé megilyedtem és be vittük a Heim Pál kórházba.Ott azt mondták,hogy elkaphatott valami fertőzést a strandon

Így vigye az ember a gyereket a strandra.De kb.péntekre elmúlik majd neki csak adjuk a fenistil cseppet meg a kálciumot meg írt még fel neki valamit.Így a héten nuku ovi

De sebaj a jó hír az,hogy ha minden jól megy akkor jövőhéten már költözködünk

És akkor végre vége a rabszolgaságnak

És majd pihenhetek ezerrel

És ti,hogy vagytok?Remélem jól.Az azért nem semmi ár.Jól megmondtad neki

Én amióta terhes vagyok azóta állandóan kívánom az édességet

De most már olyan szinten,hogy ha nem eszek akkor eléggé rosszul tudok lenni
Aida:Az orvosod se komplett már neharagudj,hogy ezt mondom.Hát a helyedben én se venném be.Mond meg neki,hogy írjon fel másikat!Akkor próbáld meg,hogy nem szeded a magnéziumot pár napig.
Vera:Hát nem semmik ezek az orvosok

Hogy lehet ilyen,hogy azt mondja biztos és még szívhangot se nézett meg semmit szinte

Én bizti leüvöltöttem volna a fejét a helyedben.A lényeg,hogy elmúlt a feszülés és a vérzés is.Remélem így is marad.Szurkolok!!Pihenj nagyon,nagyon sokat!A szagokra én még most is érzékeny vagyok,de szerintem már csak akkor fog elmúlni,ha megszületik a babó

Kellemes nyaralást!
Kata:Nekem is van halvány csík a köldököm alatt.Remélem erősebb nem lessz.Bár olajozom is így remélem jó lessz
Megyek pihenek kicsit.Remélem mindenki jól van!
További szép napot kívánok mindenkinek!
Reni