na most sikerült kicsi időt nyernem úgyhogy leírom a történetünket.
[b]Szüléstörténet:[/b]
Kedden ugyi egész nap fájdogált görcsölgetett a pocakom, de nagyon rendszertelenül, lefekvés előtt rendbetettem magam mondván, hogy szerdán ugyis megyek ctgre hátha bentartanak meg is borotválkoztam csak hajat nem mostam valamiért,aztán eltettem magam tentibe, de elég ramatyul voltam és hajnali 3kor elkezdtem mérni a fájásokat. 5perces rendszeres! 4.15kor hívtam a szülésznőmet mi legyen?! menjek be megnéz. Na pakolás és usgyi. 5re be is értünk felvettek, befektettek a vajjúdóba, ctg-re raktak és vártunk, vártunk vártunk. Andikám láttam szépen tudósított igy láthattátok, baromira nem tágultam semmit reggel óta miután bementünk. Délutánra jöttek a 2percesek tágulás nélkül majd 4körül kaptam egy pipofen altató injekciót mert már nagyon kikészültem. Persze közbe próbálkoztunk homeos bogyókkal és minden mással, füdő labda stb... de semmi
Aludtam 2 órát megvizsgált a doki és megmondta, hogy ma nem enged szülni és nem is lát rá semmi esélyt mert nem tágulok valamiért. Így hát megint kaptam altatót és az egész estét végigaludtam. A szülésznőm kitartóan dolgozott rajtam és nagyon kedves volt. De az altató után mondtam neki este 11kor már hogy menjen haza én alszom pihenjen ő is ha van valami úgyis hívom.
Reggel: Juditka visszajött kérdezte mi van velem. Hát nagy semmi!
Fájások sehol csak egy kettő. De viszont baromira szeretnék nagywc-zni de nem megy. Kaptam beöntést aztán futi futi volt de segített. Utánna Barna doki megvizsgált ő volt az ügyeletes, és vizsgálat közben elfolyt a magzatvizem. Hívtuk a dokimat hogy jöjjön lehet végre beindulunk
Aztán jött fájt és minden olyan könnyűvé vált.Mindent elfelejtettem, mintha semmi nem történt volna. Visszatért belém a erő.
Láttam a csöppöm ahogy ott alattam lélegeztetik és azt mondtam nincs semmi baja jó lesz minden. Aztán felsirt és rámrakták. a drágám pedig megtisztelt és lekaka pisi volt
Hát ennyi a kis történetünk. Kicsit hosszú lettem, de csak annyira amennyire a szülésem volt. Kemény hosszű és fájdalmas de megérte. És óriás hálával tartozom a dokimnak és a szülésznőmnek akik kitartóan biztattak!
Na és a férjem csúcs! Végignézte a szülést amit sosem gondoltam volna. De számára ez adott erőt ahhoz hogy ő adja nekem az erőt mert néha már úgy éreztem feladom. Imádom a világ legjobb férje számomra ő!!!



[/url]












ez a komoly nézés
















