Bocsi, közben etetés is volt, szóval:
Ferus születésének története
A történet előző napra nyúlik vissza.
Június 30.
Reggel szokásosan felkeltem, elmentem CTG-re. Ferus, szokásához híven most sem nagyon akarta aktivizálni magát, de azért a vizsgálat végére csak megemberelte magát és produkált néhány rúgást
(Az előtte elfogyasztott kakaós csiga megtette hatását). Mivel a doki látni akarta a friss CTG-t, ezért úgy gondoltam, hogy mivel amúgy is közel van a munkahelyem a rendelőhöz, beugrom, beviszem a táppénzes papíromat és elmegyünk a csajokkal, fiúkkal kajálni. Jó volt kicsit dumcsizni velünk. Közben még meg is dícsértek, hogy micsoda fitt kismama vagyok, guggolok, járok erre-arra, stb.
Olyan 3 óra, fél 4 magasságában átsétáltam a doki rendelőjébe, ahol is soron kívül bemehettem, mivel csak egy leletet akartam megmutatni a dokinak. No, itt jött a meglepi, a doki mondta, hogy ha már itt vagyok, meg is vizsgál (grátisz, mivel amúgy sem volt időpontom), jól megpiszkált, bő 1 ujjnyira nyitva is voltam, de az már a múlt heti vizsgálatnál is úgy volt - kvázi nem történt változás.
Nem tudom, h. köze volt-e a szülés megindulásához, de a doki óvatosan közölte, hogy a héten szerdától péntekig szabadságon lesz, nem tudja, hogy alakul, ha Pesten lesz természetesen bejön a szülésre, de előfordulhat, hogy egy másik kollegánál kell szülnöm, ha esetleg vidéken tartózkodik. Valamint, ha meg nem szülök meg szombatig (július 5 - eddigre voltam kiírva), akkor befektet. Kicsit pánikba is estem ezen, őszintén szólva, semmi kedvem nem volt extrán kórházban tartózkodni. No, hazafele a metrón már tök szar kedvem volt elkezdett fájni a derekam is, meg a hasam alja. Alig vártam, hogy hazaérjek, vettem egy jó zuhanyt és máris kicsit jobban éreztem magam, de hasam ugyanúgy fájdogált (folyamatosan, mint a menzeszes görcs). Végre hazaért a Feri is olyan fél 7 tájban, neki is elpanaszkodtam a dokit meg azt, hogy fáj mindenem. Jól bevacsiztunk, aztán kitaláltam, hogy nincs rólunk a Ferivel közös kép így babásan. Felhívtam tesómat, hogy átmehetünk-e csinálni egy két képet, vagy már túl késő van-e? Olyan este 10 óra tájt indultunk el sétálni, ettünk közben egy fagyit is. Hát csak fájdogált az a pocak. Még tesómat be is etettük, hogy megindult a szülés, csak a szülésznő azt mondta, hogy sétáljunk egy kicsit, mert még nagyon az elején tartunk
)) Persze tesóm bevette, le kellett volna fényképezni az arcát!
))
Hazaértünk, hát egyre jobban fájt a hasam, folyamatosan wc-re kellett járnom, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal.
Július 1.
Éjjel 2-ig tűrte Feri a nyüglődésemet, aztán mondta, hogy felhívjuk a kórházat, hogy ez már vajon szülési fájdalom, vagy csak jósló fájás? A kórházban egy ügyeletes szülésznővel beszéltünk, aki is megnyugtatott, hogy mivel nem rendszeres fájások vannak, nem folyt el a magzatvíz, ezért egész biztos csak jósló és higgyem el, hogy meg fogom ismerni, ha beindul a szülés. Mondtam a Ferinek, hogy feküdjön le nyugodtan, semmi értelme, hogy ő is hulla legyen holnap. Azért ő ragaszkodott hozzá, hogy ír a munkahelyére egy e-mailt, hogy másnap nem megy be, mert éjszaka szarul voltam és inkább vigyázna rám. Annyira nem ellenkeztem
)
Na, az éjszaka nem sokat aludtam, végignéztem két rész Harry Pottert a tévében, arra relaxáltam, pár perceket bóbiskoltam, de alapjában véve nem sokat aludtam.
Feri 2-3 óránként ébredt, hogy nem vagyok mellette és jött megnézni, mi van velem. Reggel 6-tól már mondta, h. hívjuk fel a dokit, biztos ami biztos. Én nem akartam, mert mi van, hogy ha téves riasztás? Elvégre a kórházban is azt mondták, hogy valószínűleg csak jósló fájás. No, aztán elkezdtük nézni az órát, mert hol jobban fájt, hol kevésbé. Nagyjából 5 percenként ismétlődött. Erre már én is hajlandó voltam telefonálni, 7-től próbáltam elérni a dokit. Persze nem sikerült, mert – utólag kiderült – éppen műtött. 8-kor Feri elvesztette a türelmét és azt mondta nem érdekli, akkor felhívjuk a szülésznőt és bemegyünk a kórházba. Felhívta, szegény éppen hazafele tartott az éjszakai műszakból (de nem vele beszéltünk az éjszaka), de rögtön visszafordult. Nagyjából egyszerre értünk be a kórházba, igaz nem kapkodtuk el mi sem Még lezuhanyoztam, hajat mostam, befejeztük az összepakolást.
Nagyjából 9 körül értünk be a kórházba. A szülésznővel bementünk, az ügyeletes doki megvizsgált. Kérdezték, hogy miért nem jöttünk előbb. Mondtam, hogy nem voltam biztos benne és nem folyt el a magzatvíz sem. A vizsgálóban vizsgálat közben elfolyt a magzatvíz, amitől teljes pánikba estem, mert azt hittem hirtelen, hogy az ügyeletes doki elszúrt valamit. Gyorsan rányomtak gépre, meg megultrahangoztak, hogy megnyugodjak, hogy minden rendben van. Ezzel azonban eldőlt a dolog, szülünk! Átöltöztem és átmentünk a vajúdóba. Ide már csatlakozhatott Feri is, lassacskán én is megnyugodtam az első pánikhangulatból. Közben jött a szülész nénink is, és kérdezte, hogy mitől félek. Mondtam, hogy most már semmitől. Fél óránként rányomtak gépre, nézték a fájásokat és a szívhangot, közben egy folyosón lehetett sétálgatni. Fekve nagyon nehezen viseltem a fájásokat, mert olyankor még a lábamat sem bírtam mozdítani. Sétálva valamivel jobb volt, a szülésznő mondta, ha jön a fájás topogjak egyhelyben, mert akkor jobban lazulnak az izmok. Feri hősiesen kísérgetett a folyosón, ha jött a fájás hol belekapaszkodtam, hol a folyosón lévő korlátba. Feri masszírozta a derekamat, időnként jött a szülésznő, megnézni, hol tartunk. Dél körül elkezdte nézegetni a vénáimat, mert azt mondta, hogy nem nagyon haladunk (reggel óta 2 ujjnyira tágultam, és kb másféllel mentem be), lehet, hogy kellene infúziót szúrni. Mondtam, hogy van olyan homeopátiás bogyóm, amit ő javasolt, hogy vegyünk, azt mikor kell szedni. Egyből „leszidott”, hogy miért nem mondtam hamarabb, és gyorsan elkezdte szedetni velem. Fél óránként 5 szemet. Innentől felgyorsultak az események, nem is emlékszem pontosan minden részletre. Innentől fogva csak néhány részlet maradt meg, hogy például a Feri valamivel kínál (tán csoki, vagy szőlőcukor), de én meg jól leugattam, hogy hagyjon már békén. Ennek a momentumnak épp tanúja volt a szülésznő is és nagyon örült neki, mondta, hogy már kezdtek tényleg hasonlítani a vajúdó nőhöz.
14 órakor már nekünk takarítottak egy szülőszobát. Sajnos eléggé nagy üzem volt szülések terén, a vajúdóba is foglalt volt mind a 6 ágy, és a 4 szülőszoba is folyamatosan használatban volt. 14 óra után átköltöztünk a 3-as számú szülőszobába. Innen már gyakorlatilag nem mehettem ki, felfeküdtem a szülőágyra. Még gyorsan bevetette velem a szülész néni az utolsó adag bogyót, mondván, hogy a dokim nem hisz benne és nehogy leszidja, hogy „sarlatánkodik”. Vittünk CD-t, betette, bár nem nagyon emlékszem rá, max az első két számra
Lassacskán jöttek a tolófájások, de még nem tűnt el a méhszáj, így nem volt szabad nyomnom. Ez így eléggé rossz érzés volt. Végre a dokim is beesett időközben – meg kell mondjam, hogy nem kapkodta el. Eddigre eljutottam arra szintre, hogy nem vágytam senkire és semmire, csak a szülésznő legyen ott velem. Szegény Ferit még akkor is elhajtottam, mikor a homlokomat akarta törölgetni. Egyedül az volt jó, hogy tartott nekem oxigént, amit a szülésznő nyomott a kezébe. Végre eltűnt a méhszáj és nyomhattam teljes erőből. Innen sok mindenre nem emlékszem, csak arra, hogy folyamatosan a pici szívhangját hallgattam, tudtam, hogy minden rendben van. Ekkor bepoénkodta az orvos, hogy a gyerek bekerült a szülőcsatornába és innentől fogva már ki kell nyomnom, nem jöhet szóba császár… Még ha így is volt, nem lett volna muszáj közölni. Innentől már csak az utasításokat követtem, nyomjak, ne nyomjak, vegyek levegőt, még nyomjak, stb…
Még korábban kértem a szülésznőt, hogy ha lehet ne vágjanak, de természetesen, ha muszáj akkor muszáj. Szóval egész a végéig nem vágtak semmit, ott megkérdeztek, hogy engedek-e egy picike gátmetszést, mert akkor egy nyomásra kint van a baba, ha nem, akkor még 5 kb. Igazából már minden mindegy volt, mondtam, hogy vágjanak nyugodtan, csak haladjon a dolog. Igazából semmi fájdalmat nem éreztem, egy nyisszentés volt és már nyomhattam is. Egy fájás – én hármat nyomtam, alatta, mivel folyton elfogyott a levegőm. A Feri mesélte, hogy már nagyon vörösödött a fejem a nyomások végére, de csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt megvan, mindjárt… nem csúszhat most már vissza. És egyszer csak látom, hogy egy hatalmas buksi megjelenik és valahogy a szülésznő kiforgat egy akkor hatalmasnak tűnő testecskét. Először nagyon megijedtem, mert nem sírt, aztán gyorsan kiszipkázták az orrát és a száját. Na ez nagyon nem tetszett neki, mert egyből elkezdett nyöszörögni A Feri elvágta a köldökzsinórt és odatették a mellemre a még kicsit véres, magzatmázas kis testét és ott nyöszörgött tovább. Hát ennél fantasztikusabb, gyönyörűbb, leírhatatlanabb érzést még soha az életben nem tapasztaltam. Csak néztem, puszit adtam a kis fejecskéjére és folyt a könnyem.
A fájdalom egy csapásra megszűnt és semmi más nem számított, csak hogy megérkezett Ő, Ferus baba, 15 óra 35 perckor, épen, egészségesen, 3460 grammal és 56 centivel, 10/10-es Apgar értékkel. Aztán elvitték, felöltözették, amíg engem stoppoltak, addig Feri kezébe nyomták. Hát a legrosszabb dolog az egész szülésben ez a stoppolós rész volt, de végig az én kis csodámat néztem és hát ezt is túléltem. Utána a szülésznő segített mellre tenni és 2 órán keresztül hármasban maradhattunk a szülőszobán.
Egy szó, mint száz: nagyon szép szülésélményem volt, nagyon jó érzés Anyának lenni, magamhoz ölelni, és nagyon nagyon rossz, ha valamije fáj.
remélem, ha meggyógyul, akkor is ennyit fog aludni 
[img]
