A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Na, Rugó a reggel óta tartó kukorékolás után elaludt, megnéztük kétszer a Zsolti a békát a Belgától (ez a kedvenc zenéje most), aztán annyi is volt neki :lol:

Gyors reakciók, aztán megyek kihasználom a hirtelen rám szakadó szabadidőt :wink:

Maggie, gyerekülés-para. hát van nekünk is, épp ezért nem értem, mi történt tegnap, egyszerűen nem kellett kivenni belőle... Korábban úgy mentünk bevásárolni is, hogy egyszerűen nem bírta, vagy ordított, sőt olyan is volt, hogy közlekedési dugóban, vagy ahol lassan haladtunk, ki kellett belőle venni :oops: De ezt meg nagyon nem szeretem, ezért tartottam is a tegnapi naptól.

Kispocc, udvar takarítás: ne is mondd!
Az előző tulaj a portán szerette gyűjtögetni a cserepeket, palákat, vasakat, betondarabokat, sőt, be is ásta őket a földbe... Néha, ha virágokat ültetünk, ki fordul még egy-egy tégla. Sőt, egyszer egy másfél méteres vasbetont találtunk, amit meg sem bírtunk mozdítani, és csak egy spéci, kölcsönzőből kivett, a legnagyobb kézben még megfogható kőtörővel tudta Gábor két óra alatt felaprítani.
Ja, és volt egy vályog kerti wc, aminek méter vastag falai voltak, de belül csak másfél méter volt a belmagassága (mint egy atombunker, komolyan), egy bedőlt pince, egy régi kút, amit pöcegödörnek használtak, egy villanyoszlop az udvar közepén, és több helyen is kerítések tagolták a portát, csak ott nem, ahol kellett volna - tehát a szélein...
És 30 köbméter szemetet vittek el egy teherautóval :?

És miután ezeket eltakarítottuk, mi is homokban jártunk bokáig. Ha beálltunk kocsival, kb. 30 méteres porfelhőt húztunk magunk után, olyan volt, mint a western filmekben...

Egy-másfél év kellett, mire rendbe hoztuk :roll:
Remélem, Ti is hamar túl lesztek majd rajta.

Na, most csak ennyit írok, mentem is :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Vindolanda!

Mivel foglalkozol ha szabad megkérdezni?

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Időhöz való viszonnyal, időfelhasználással.

De szerintem az esküvőszervezésből jobban meg lehet élni :wink: :lol:

Ha meg kutatóskodok, az általában oktatáskutatás, amit viszont nem nagyon szeretek, de ebben a körben mozognak a magasabb beosztású ismerőseim.
Tanítani meg azt tanítok, amit rám bíznak - ha szerencsém van, akkor valamelyest érdekel is.
A nagy szerelmem viszont az idő :roll: :lol:

Évről évre eszembe jut, hogy hagyom az egészet a fenébe, és pályát váltok.

Kép
vindolanda
 
 

 
 

Halihó

Sok sok puszi az ünnepelteknek!!!

Haza jöttünk. Emma csúcs csaj, annyira ügyes. Semmi nyűg, hiszti....élvezi a nyüzsit..repterek, szállodák... büszke vagyok.!

Sajna képekemég nincsenek. a mienket ( szülinap )ma letöltöm, de a keresztelőst azt egy fotósbarátunk csinálta..azt majd vmikor feladja nekünk.....gondolom.

Emma rengeteget fejlődöt. Mindent megért, megcsinál, rettentő ügyes a kis keze....

kibújt az 5. és 6. fogacskája most 1 nap alatt!!!

Regi: gratula a házhoz!!!

Silka: Lizinek milyen kis széket, trónt vettetek? tennél fel képet? hol mennyiért??? Emmának szeretnék, de itt még nem találtam...folyton tolja hátra a fenekét és keresi a helyet hova üljön.

Kg: mióta kint vagyunk 4-4,5 kg lerepült. semmit nem csináltam érte...de most anygon élvezem.

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Timi26!

Ezer bocs még egyszer!!!Annyira béna vagyok a gmailhez!!!!!

KépKép
juba
 
 


Maggie! Köszönjük szépen most már jól van Bertus!!!Vettem neki egy homeopátiás imunrendszer erősítőt,remélem használ majd neki!!
Tehetnél fel pár képet Bercóról!!!És persze a másik két pasiról is!!!

KépKép
juba
 
 


Sziasztok

KTimi: Megkaptam a bomba biztos csomagot :wink:

Lánykám egész délelőtt aludt alig bírt magához térni remélem nem lappang benne valami.Most veszem észre tiszta paramama lettem de nem alap szintűen :roll:

Fogtéma: Van még valaki rajtunk kivül akinek kér foga van? :lol:

Kép

Kép
agica1126
 
 


Drága 1 éves babáinkat Isten éltesse (utólag is): Mollit, Áront, Botit és Marcikát! És a nem egyéves Melikét is!
Kép

Boldog névnapot utólag a Nikiknek,

l. móni: Gréticicával nem tudok betelni, egyszerűen gyönyörű a képeken!

Ancsi: micsoda tünemény lánykáid vannak!

Dettyk: óh, azok a Panka-combocskák! :-) Szép anyukához szép kislány dukál. ;-)

Viranka: gratu a járáshoz!!!

Kolbi: szuper a játékdoboz, és szemmel láthatóan nagyon büszke rá a tulajdonosa! ;-)

Regi: Maggie már nagyon jól leírta, amit én is gondolok a nyelvtanításról, nem kell semmit csinálni, a gyerek beszélőközösségben meg fogja tanulni az anyanyelvét, akkor is, ha nem ismételgetem neki szándékosan a szavakat, formákat (persze ismétlődnek azok, hiszen gyakran fogjuk említeni aput, anyut, mamit, a kutyust stb.). Sőt, az olyan közösségeken, ahol nem dívik a gyerekkel való külön elmélyült kommunikáció (mint manapság a nyugati kultúrákban -- na, itt sem volt mindig így), ott is megtanulja a gyerek az anyanyelvét. Egy jó írás a témáról:
http://www.nytud.hu/nyelv_es_nyelvek/13fej.pdf
Szuper a ház a fotó alapján, nekem is nagyon bejönnek ezek a fajta házikók.

Vindolanda: A szociológia szuper, az egyik legjobb barátnőm is szociológus, mindig irigyeltem, milyen jó kis dolgokat tanul! :-) Gratu az előadásodhoz, még inkább a rádiós interjúhoz! ;-) (Én annyira izgulós voltam mindig, hogy csak kb. 25 év alatt sikerült vmennyire kinőni, de még ma is sokx elkap a lámpaláz). Igazából, amitől most tartok, az a nagyelőadás, amit tartanom kell ;-), a szemináriumok könnyebbek lesznek.
Köszi, hogy kérdezted (és Neked is, Maggie), a tanítás nálunk csak jövő héten indul, de a héten már voltam évnyitón, ma meg egy kutatócsoportban, hát, imádok zsezsegni meg dolgozni, az az igazság ;-) Viszont az számomra tökéletesen nyilvánvaló, hogy gyereket ellátni és nevelni A VILÁG LEGNEHEZEBB ÉS ÖSSZETETTEBB FELADATA, ahhoz képest nekem a legkoncentráltabb meló is könnyű. És nem hiszem, hogy ezen a véleményemen bármi változtatna! :-)

Lányok, Ádi nem bébitaxizik az autójával, hanem rodeózik, komolyan, úgy ugrál rajta, mintha ló lenne alatta... :shock: :D
Puszi mindenkinek és jó éjt!

Kép
Kép
irina
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép
agica1126
 
 


Sziasztok!

Boti, Marci, Áron utólag is boldog szülinapot!!!!!

Nekünk ma nagyon mozgalmas egy napunk volt:
10 - az anyatej világnapja alkalmából a védőnő szervezett egy kis rendezvényt itt a faluban, olyan szuper volt talizni babákkal , mamákkal:-)
13- állampolgársági esküt tettem a polgármester előtt, Magyar állampolgár lettem:-) aranyos volt a polgármester, mondta, hogy mennyire örül, hogy úgy döntöttünk, hogy itt fogunk élni.Ja és kaptam tőle egy hatalmas csokrot ( na ez megelepett).
15- fényképésznél voltunk Péterkét fotóztatni, mint egy modell úgy viselkedett:-) jöv. héten leszenek készen a képek, majd scannelem.
18 -vacsorázni voltunk egy étteremben, Péterke nagyon élvezete. Anyira jó, hogy ilyen helyekre is eltudunk menni már együtt.

Cipő: vettem Péterkének Szlovákiában egy bőr első lépésekhez való cipőt. Szlovák gyártmány, egészségügy ajánlásával, kivül belül bőr, magas szár, erősitett sarok, rugalmas talp, könnyű viselet és csak 3000 ft körül volt az ára :shock:
Most már csak azt nem értem, hogy itt miért kérnek el a kis cipőkért 10 ezreket :?

Holnap szülinapozunk itthon anyósékkal, sógornőmékkel, vasárnap pedig anyuval, remélem minden ok lesz!

Ágica Petrus nagyon szép kislány, kis huncut!

Vindolanda gondoltam én, hogy nem lesz gond az úton

:wink:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Egy évvel ezelőtt így érkezett Lilla, a Tazmán ördög:

[quote="fleur"]F írta:fleurél 9 óta egész rendszeres fájásaim vannak, kezdtem olyan kb 20 percesekkel és mostanra erősebbek és rövidebb közökkel is jelentkeznek, kb 5-6-7 percenként.
Emellett rózsaszínű váladék folyik belőlem 11 óta és már egy hasmenésen is túl vagyok. Hát remélem ez már tényleg nem fog abbamaradni.

Most megfigyelem magam, mérem az időket.
Ha bemegyünk szülőszobára, megint :) és marasztalnak is, akkor üzenek. Ha nem akkor reggel írok nektek!
Vuduzzatok, mer' most már jó lenne szülni. Itt szívat a természet ezerrel :) (most ezalatt a rózsaszín cuccot értem-erre sem számítottam :) és már nincs nyákdugóm több, mint 1 hete)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


BOLDOG 1. SZÜLINAPOT LILLA BABA!

[quote="gremese"][ írta:gremeseb]Fleur sms-e:

Farkas Lilla sikeresen megérkezett 14:25-kor 3.06 kg-mal. Baba és mama jól vannak.

[size=9]Drága Fleur! Nagyon sok boldogságot Lilla babához!!!!!! [/size]

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


És a képek Lilláról: http://www.kep.tar.hu/gikan

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok!

Ágica: Nekünk 1 fogunk van csak!És ez 3 hós kora óta.

Heni: gratula az állampolgársághoz! Ügyi vagy a cipővétellel. Én nagyon soknak tartom az itthoni cipőárakat főleg mert 2-3 hó és kinövik.

KépKép
anikoh
 
 


Lányos anyukák! Erről hallottatok?A lányok puncija össze tud nőni, illetve a kisajkak hozzá tudnak nőni/tapadni a nagy ajkakhoz.
Ismerős lányát kellett műteni ezzel.Rövid a beavatkozás de műtét.

KépKép
anikoh
 
 


Drága Lilla nagyon sok boldog első születésnapot kívánunk :lol: :lol:

Puszi: Móni és Grétacica

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Anikoh igen, hallottam róla.
Ha jól emlékszem Mesi Zsozsójának is volt hasonló csak nekik nem kellett műteni. Mesi ügyesen megoldotta.

Heni fotót kérünk szépen a cipőről :lol:
Gratulálok az állampolgársághoz.

Ágica látom sikerült venni babakocsit :lol: :lol:
Most már hármunknak van ilyen a topikból :wink: :lol:
Petrus csodaszép kicsilány.

Vindolanda örülök, hogy Rugó ilyen ügyes volt az úton.

Kaqk gratulálok a -4 kilóhoz. Ügyes vagy.

Maggie, Regi köszönöm szépen a tortadicséreteket.
Nekem a nővérem cukrász és viszonylag sokat tanultam tőle és ennél sokkal szebb tortákat is csináltam már.
Most biztos az volt a gond, hogy nagyon szépnek akartam Cicusomnak és emiatt lett olyan amilyen.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Nektarin írtam privit

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


[color=red]Lilla baba nagyon boldog 1. Szuletesnapot kivanunk!![/color]

Heni: gratula az allampolgarsaghoz

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Bazira le vagyok maradva.....
Egyszerűen pihenni nincs időm... Na jó van, mert poci jelez, hogy feküdjek le! :wink:
Vagy a teszveszre vasalom-fotózom-teszem fel a rucikat, vagy dógozgatok, vagy a gyerek után pakolok, és játszom vele... a háztartás... Ugye nem kell mondanom...
Ma meg lomtalanítottunk.... Én nem cipekedtem, de elég volt a vackokat nagy zsákokba csomizni.
Most tudtam csak leülni.

Regi! Gratulálok az új lakhoz! Kérünk majd belülről is képeket, meg a kertről is! :D

Ágica! Hogy Petrusból micsoda hölgyemény lett... Nagyon szép kislány! És az a csatt... Most már mi is növesztjük a hajunkat ezerrel! Anya is, lánya is! :wink:

Anikoh! Igen, Móni jól emlékezett, Zsófinál van ilyen punciösszenövős probléma. Régebben én "műtöttem" itthon, folyamatosan figyelnem kell, amíg pelusos. De egy jó ideje nem kellett hozzányúlni szerencsére.
És ez egy eléggé gyakori probléma, amíg pelenkások.

A pelenkáról jut eszembe: most 5-ös Liberó van itthon (volt hozzá kuponom), és szorítja Zsozsó combját. :shock: Úgyhogy maradunk a jól bevált DM-es Babílove-nál, az nekünk nagyon bejött!

Heni! Ügyes vagy cipővásárlásban nagyon! Nekünk is Elefanten a szandink, meg a félcipőnk, és szupi jók! (Mondjuk egy vagyon... :? )

És gratulálok a magyar állampolgársághoz!!!! :D :D :D

A gyerekülésről jut eszembe... Nagy kő esett le a szivemről, mert a miénk E4-es, tök megfelel az előírásoknak, és nem kell egy vagyonért újat vennünk. :)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Heni! Én nagyon sokat gondolkozom azon, hogy fogom szeretni a Picit.
Egyelőre még olyan megfoghatatlan nekem (na jó nem, mert ha púposkodik megsimizem, meg kungfuzik ezerrel, érzem a jelenlétét), hogy érkezik...
Lesz még egy gyermekem... Vagyis van.
Mert most van Zsozsó, a kislányom. A Kislányom, A gyermekem, az EGYETLEN.
És most lesz még egy A gyermekem.
Biztos vagyok benne, amint megszületik, az a végtelen és önzetlen anyai szeretetem (ami nem is szeretet, hanem szerelem Zsozsó felé), meg fog sokszorozódni, és ugyanúgy lesz az én kis Szerelmem KicsiGegi, mint Zsozsó.
Ezt most már - hogy ennyit gondolkodtam róla - egyre könnyebben tudom elképzelni, nem lesz ebben hiba! :wink:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Szép napot!

TaziLilla!
Isten éltessen szülinapod alkalmából :)


Kispocc,Mesi!
Úgyanúgy fogjátok szereti 2két is mint egyeskét :) Bár Mesi arra készülj fel h. a fiad aza A FIAAD lesz és szerelem első pillantásra :) de majd megtudod :)

Kispocc!
azért ne lovald bele h. lányod lesz,mert nekem pl. szinte uazon tünetek mellett veygespárosom lett :)

Ágica!
hidd el nem marad 2fogú Petrus :) tegnap telefonom bemiondta az unalmast szét kellett kapnom Simkártyát ki majd visszatennem :)

Vindolanda!
bakker nem semmi napotok volt :shock: éljen aMi médiasztárunk :) nincs véletlenül gépen meg az előadásod?Úgy elolvasnám(bár lehet h. sok mindent nem értenék belőle :oops: )
nálunk anno akertből kabátok,böröndök s csontok kerültek elő tereprendezéskor :)

Irina!
Én is azt hittem már elkezdődött a suli :) Ádikoma hogy van?

Rólunk:
Csüt. estére kicsipacámnak 38,9 es láza lett,reméltem csak a foga,péntekenmiután elvittem Mírát óviba majd hazarohantam (meghozta DHL a tvénket csupén 2 órás késéssel) futottunk dokihoz.Kiderült vírusos torokgyuszija van,most ez egy ilyen járvány,csillapítsam alázát s ha nem múlik akkor AB.Ki is váltottam az AB-t de csak vasárnaptól kell adnom,ha kell.Ma még nem volt lázas,de tartokaz estétől :( Olyan kis pátyolgatnivaló bátyadtka Bálintom :(
Míra szerencsére jól van,bár folyik az orra,de ez az óvikezdéssel jár.Lelkesen jár úszni :) Mi meg beköltöztünk az új szobákba,már csak az ágyunk hiányzik meg rendet kéne tenni :) de már a fényt látom :) :)

no mennem kell :)
szemembe süt anp,föüggönyünk az még persze nincsen hibákért bocsi :)

pusza

KépKép
viranka
 
 


s ezen a napon 5 évvel ezelőtt du. 15 óra után(mert késtünk nem mi lennénk 8) )a Love and Marriage (rém rendes család) zenéjére(lájtosabb előadásban) berohantunk,hogy életünket hivatalosan is összekössük :)

KépKép
viranka
 
 


:lol: :lol: :lol: Viranka Gratulálok az 5. házassági évfordulótok alkalmából :lol: :lol: :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok,

nálunk már ma megkezdődtek az szülinapi köszöntések.

Sajna egy éve nem tettem fel születési képet :oops: most pótolom.
Kép Kép

Péterke születéstörténete:

2007.09.14. hajnali 04.30 kor arra ébredtem, hogy mintha csordogálna belőlem valami, gondoltam pisilni kell. El is mentem a fürdőbe, elvégeztem a dolgom, majd visszafeküdtem aludni. Továbbra is éreztem, hogy csorog, felültem az ágyban, erre apa is felébredt, majd riadtan rám nézett és megkérdezte, hogy mi van? Erre én, valami folyik belőlem folyamatosan, de csak nagyon lassan csordogál, mondtam neki, hogy magzatviz nem igen lehet, mert azt hirtelen folyik el. Felálltam és végigfutott a lábamon valami ismeretlen folyadék. Én nagy bután apára: mi ez? Ő: magzatviz, majd kiugrott az ágyból és azt mondta: megyünk! Gondoltam, hát jó, menjünk.
Felöltöztünk, megmosakodtunk, apa még borotválkozott is, mondván ez nagy esemény, pedig én este mondtam neki, hogy már jó borostás.
05.20kor autóba pattantunk, a cuccok már pár hete a csomiban voltak, igy csak be kellett ülni. Egy óra alatt az Uzsoki kórházban voltunk, pedig elég nagy volt a forgalom is. (80 Km)
Közben a fájások is megindultak, rögtön 5-6 percesek voltak, de semmi extra, gondoltam, hát ez elviselhető, ettől paráztam annyira…
Szóval 06.30kor megérkeztünk a kórházba, éppen váltás előtt, de még az éjszakás szülésznő felvette az adataimat. Majd kiderült, hogy az orvosom is benn van, meg is vizsgált rögtön, 2 ujjnyira voltam kitágulva. Azt mondta: délre baba lesz!
Átöltöztem, megkaptam a beöntést, borotválni nem kellett, lezuhiztam. Ekkor már 7.30 lehetett. Megjelent a dokim, aki közölte velem, hogy ezt az arcot nem szereti (folyamatosan mosolyogtam).
Felfektettek az ágyra, bekötötték az infúziót, amitől rögtön hánytam, szegény férjem teljesen megrémült, hogy mi van velem. Pár pillanat alatt a már 3-4 perces fájásokat 2 percesek váltották fel. 9.00 körül az orvosom közölte, hogy egy óra múlva babazhatok.
( magamban azt gondoltam ez tiszta hülye, hol jönne ki olyan gyorsan, 10 óra vajúdásról olvastam).
A vajudás utolsó 15 perce volt a legnehezebb, amikor már folyamatosan fájt. De én tűrtem, behunytam a szemem és próbáltam kibirni, miközben apa borogatta a homlokom. Nagyon nagy erőt adott, hogy mellettem volt. A szülésznő meg ki be futkosott és mindig azt kérdezte, kell e kakilnom. Hát nem értettem mi a francot akar, amikor minden kijött már belőlem a beöntéskor. De egyszer csak tényleg azt éreztem, mintha kakilnom kellene, a picurka feje már kifelé haladt. Akkor szóltak az orvosomnak, hogy szülünk. A dr. elmondta, hogy hogyan fogjuk akkor most csinálni: mélylevegő és nyomunk, de nem nyögünk, mert oda megy az erő. Kb. 4-5 közös nyomás után apával éreztem, hogy félig kinn lehet a fejecskéje. Ekkor azt mondta az orvosom, hogy pihenjek, mire én nem pihenek nyomunk, akkor nyomjon mondta. Olyan nagy erővel nyomtam, hogy a pici fiam rögtön kinn is volt. Nagyon jó érzés volt érezni, ahogyan a pici kis teste kibújik belőlem. Az orvos: akkor ahogyan mondtam, kislány. Még egy fél mp. örültem is titokban, majd mondtam neki, hogy dr. úr azt mondta fiú. 
Majd megkérdeztem, hogy kire hasonlit? Apa diplomatikusan azt mondta, hogy rám. Szép fehér bőre van mint neked, pedig a gyerek tiszta lila volt. Az orvos pedig közbeszólt, hogy a postásra. Erre én: arra nem hasonlithat, hiszen az öreg.
Rögtön a mellemre is tették, majd elvitték felöltöztetni, megmérni, stb. Apa is ment.
Azt hittem, hogy akkor végeztünk, de az orvos azt mondta: jó sok munkám lesz itt még! Hűha, eszembe jutott, hogy varrni is kell. És mint utólag kiderült a gátmetszés még továbbrepedt egészen végbélig. ¾ órát csak varrt az orvos, kérdeztem is, hogy most akkor ez matyó himzés lesz? Nagyon jól csinálta, mert semmit nem éreztem.
Hirtelen körülnéztem, Úristen mennyi ember. 8 an nézték, hogy hogyan varr össze a dokim. Jó kis mozi, hát ennyi ember még nem nézte a puncimat egyszerre. Már nagyon untam ott magam az ágyon, mert folyamatosan remegtem, meg fáztam is. Végül az orvos megnézette apával, hogy megfelelő e a méret, mert később reklamációt nem fogad el.
Visszahozták a fiamat, cicire tettem és a kis drágám rögtön tudta mi a dolga. Olyan kis pufók volt, nem is értem, hogyan fért el a hasamban, ami nagyon kicsi volt.
Végül is Bertók Péter 2007.09.14., 10.10 perckor, 55cm és 3900g születtet.

És ma van egy nagyfiam, akire nagyon büszke vagyok :D Kép

Heni
KépKép
heni81
 
 


Péterke nagyon sok boldog első szülinapot kívánunk :lol: :lol:

Heni nagyon jó volt olvasni a szüléstörténetedet.
Köszi, hogy beraktad :lol: :lol:

Mesi ezt nagyon szépen írtad le

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Péterke!
Boldog szülinapot :)


Heni!
jó volt soraidat olvasni :) beleborzongtam :)

KépKép
viranka
 
 


Isten éltesse a kis Tazit!

Péterke! Nagyon boldog szülinapot Neked is!

Heni! Ez nem ér! :wink: Alig tudom visszatartani a könnyeimet! :oops: Gönyörű ez a történet. Köszi szépen! Jó ünneplést kívánok!
dmaggie
 
 


Drága Heni! A születéstörténeteden először sírtam, majd nevettem! Nagyon jó, hogy leírtad, köszi!!!!!!!

BOLDOG EGYÉVESSÉGET PÉTERKE!!!!!

Kép

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Jó reggelt!

Lillának utólag nagyon boldog 1.születésnapot!!!

Heni: nagyon megható történet! Boldog 1. szülinapot Péterkének is!!!

Kép
Kép
timi26
 
 


Heni:Nagyon megható a történeted!
Péterke: Nagyon sok boldog születésnapot!

KépKép
anikoh
 
 


Sziasztok...
Tegnap volt az első nap, hogy hozzá sem tudtam szólni a topichoz :oops: :oops: :oops:

Sajnos most sem tudok visszaolvasni, csak azt írom le, hogy sok boldogságot az ünneplőknek!!!!!

Ma délelőtt téliesíteni kellett Rugó ruhatárát, vásárolni voltunk(cipő, harisnya stb.). Holnapra elég hideget mondanak, és védőnőhöz kell mennünk.

És megint nem kellett kivenni őt az autósülésből... Ezt nem értem. :roll: :roll: :roll: Vajon mit adtunk neki eddig, amitől egy kissé hiperaktív volt? Lehet, a korral jár :D

Szép napot, V.

Kép
vindolanda
 
 


Ezt még tegnap este írtam csak nem tudtam elküldeni, mert a net meghalt.
Megint totál lemaradtam, de mostanában nem jutok ide.....ha Lilla ébren van lehetetlen. Ha meg végre alszik, akkor annyi minden más van :? nem is tudom ti hogy csináljátok :) de remek, hogy még mindig így pörög a topik 1 év után is :)
Babák írtó cukik :) nem sorolok fel, nehogy valaki kimaradjon :)
És köszönöm a hiányolást!

Kaqk
Utólag is boldog évfordulót!

Silka
Lilla is csak 4x eszik per nap. Az még nem baj. Súlya, hogy áll? Percentilis? Melyik sávban vagytok? Ha az rendben ne aggódj még ha soványnak is látod.
Amúgy tudod nekünk is volt ilyen probléma pár hónappal ezelőtt és akkor rendeződött, amikor Lilla beteg lett és a doki cebion cseppet írt fel neki (C vitamin)
Ettől megjött az étvágya. Esetleg megpróbálhatnád, azzal tuti nem ártasz és túladagolni sem lehet.
Ne aggódj, Lilla is szintén zenész haj ügyben :lol: mármint neki sem hiszem, hogy melege lenne tőle :)

Miléna, Regi
Gratulálok az új lakáshoz/házhoz!

Móni
Gréti nem esik le az ágyról? Amúgy szép nagyon. Végül alvás problémát megoldotta?

Kispocc
Szívből gratulálok a babóhoz!

Hajni
És mekkora haja lett ennek a csajszinak :) tényleg gyakrabban kellene képet tenned :)

Fogmosás:
Lilla is mossa a fogát, kis segítséggel, amikor mi. Van egy baba fogkrém amiben nincsenek olyan anyagok, amit a baba nem nyelhet le. Denedent a neve ha jól emlékszem.
DM-ben, meg ilyen helyeken lehet kapni.

Aniko
Lilla a Milupa, Milumil3 nevű italát issza. Ő szereti.

Dettyk
Hehe ezt Lilla is csinálja :) amit Panka az utolsó képen. Ja és írtó jól nézel ki :)

Panndi
Hurrá, hogy minden rendben.

Viranka utólag is boldog házassági évfordulót :) stílusos lehetett a bevonulótok :lol:

Heni köszönöm, hogy így utólag megosztottad velünk Péter születésének történetét :) megható volt.

Boldog első szülinapot a kismanóknak: Ádó, Emma, Máté, Rugó, Lizi, Zita, Dorka, Gréti, Molli, Marci, Péterke
Tortás és szülinapos képek isteniek :)

Boldog névnapot VikDani, Regi, Ádik, Nikik, Áron

Meli Boldog 3. szülinapot!

Lilla nevében is köszönöm a köszöntéseket és a megemlékezést Mesinek :) Persze, hogy mi is számoltuk a perceket és órákat, hogy mikor mi volt. :)

Lilla is elindult. De olyan vicces, hogy én egy ideje érzem rajta, hogy tud stabilan állni és járni, de mégsem ment. Az első lépés a munkahelyemen történt múlt kedden, mert ellépett a kolleganőm karjaitól, aki nem tudta, hogy nem tud
járni. :) aztán semmi egy darabig és most héten kedden voltunk lent a játszón és letettem a földre félig letolt nacival, (mert éppen pelust szerettem volna cserélni neki) és hátrafordultam a táskámhoz pelusért.
Visszanézek erre az én kis csemetém otthagyott :lol: én meg csak néztem. (rögtön vagy 6-7 lépés :lol:) másik anyuka mondja milyen szép stabilan jár :lol:. Ja mondom most indult neki életében először :lol:
Aztán megint semmi és ma szülinapja örömére megint tett egy két lépést. Persz kizárólag olyankor, ha nem figyel. Amúgy inkább kapaszkodik :) Pl. tele mindkét keze valami játékkal, cumisüveggel, kutyát néz vagy ehhez hasonló dolgok :)

Éjszakák sajna nagyon változatosak és nem alszik túl jól, mi sem :( de tegnap éppenséggel átaludta az éjszakát, aminek nagyon-nagyon örültem.
Bízom benne egyszer ezt is kinövi.

Karattyol egész álló nap, tuti sziklamászó lesz, vagy valami atléta mert állandóan mászik mindenhova fel. :) Mutogat sokmindent. Most nem emléxem van e új jel, amit még nem írtam.
Néha hiszti is van (valamelyik nap már kínomban kapott egy kis hideg zuhanyt is) de azért már többé kevésbé rájöttem, hogyan kell kezelnem az ilyen helyzeteket.

Sok minden történt azt hiszem mióta nem írtam :) már nem is tudok mindent visszaidézni. Már mindenki felköszöntötte Lillát, mi a napjára tartogattuk. Úgyhogy mi ma ünnepeltünk. Készültem én is tortával: tejberizses, barackos csoda népi vanília később a helyzet javítása érdekében egy kis csoki pudinggal. Lényeg a lényeg a végeredmény rémesen nézett ki és nem igazán
akart egyben maradni. Szóval délelőtt elmentünk itt helyben az egyik remek cukrászdába és isteni csokis kesz tortát vettünk neki :) hát szebb is volt és jobb is volt. Bár a tejberizses trutyi sem rossz ízre.
:? :lol:
Végül egy bújkálós házikót kapott (ami ilyen pop-up-os és ezért nagyon kis helyet foglal, ha el akarjuk pakolni) no azt a visítást meg röhögcsélést amit levágott. A tanuló kutyus ehhez képest labdába sem rúghat :) (anyuéktól azt kapott, de először mi akartuk neki megvenni. Azaz meg is vettük, csak átadtuk anyuéknak)
Családi közös döntés lett, hogy mást nem kap, mert ilyen korban nem tudja még felfogni mi ez az egész és csak feleslegesen halmoznánk el őt és magunkat is játékokkal. Szóval ezen kívül még egy remek őszi cipőcskét kapott. Majd teszek róla képet :) igazán csajos és starpabíró.
Aztán délután elvittuk játszóházba a Lurdy házba. Hát rettenetesen élvezte. Először igaz kicsit visszafogottabb volt, de hamar feloldódott és ment csúszdázni, motorozni, ugrálóvárazni, színes labdákban hemperegni, babázni, műanyag gyümölcsöket pakolászni meg minden ilyesmi.
Úgy kifáradt, hogy a kocsiban hazafelé elaludt. Aztán feljöttünk felébredt, fürdés, evés és reméltük, hogy alvás, de némi szunya után oltári bőgést csapott, hogy ő még nem akar aludni. Végül 9 körül sikerült megint letenni.
Hát azt hiszem jó sok élmény érte :)
Kép nem tudom mennyi lesz, inkább videózni tudtuk.

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Sziasztok!

Na, akkor az ígért tortás képek:

Kép
Kép
Kép

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Sziasztok!

Csak gyors beköszönés :)

Boldog születésnapot minden kis ünnepeltnek! Boldog házassági évfordulót virankáéknak!

Heni: elsírtam magam a születéstörténeteden :oops: Mióta tesóbaba a hasamban van, mindenen bőgök amúgyis :?

Mi jól vagyunk, Zsófi továbbra is állandóan rohan, a tescoban pénteken odajött hozzám egy nő, hogy vogyázzak Zsófira, mert annyira kedves és barátkozós, hogy még a végén eltűnik :shock: Mondtam neki, hogy attól, hogy nem fogom a kezét, és fél méterre vagyok tőle, még vigyázok rá...

Amúgy folyamatosan émelygek, napi kettőt hányok kb, holnap suliba megyek, és a főiskolán meg engedélyezték a szakdogám témájának módosítását, végrevégre :lol: [/b]
Vendég
 


Nem tudom veletek mi volt ma, de az én lányomnak extra hisztis nyűgös napja volt :( egész nap sírás, szenvedés, hiszti, anyán lógás. Ilyen már tényleg régen volt.
Én most csak tippelni tudok, hogy fog (fogalmam sincs, hogy melyik, mert oltári hisztit levágott mikor próbáltam megnézni) meg a hidegfront együttes hatása....
Hát remek éjszakának nézünk elébe azt hiszem :(
Remélem nektek szebb napotok volt

KépKép
KépKép
fleur
 
 


sziasztok,

nagyon boldog születésnapot kívánok:
Lillának, Marcikának, Péterkének.

Kép
Kép
h@jni
 
 


remélem senkit nem hagytam ki, mióta nem jöttem.

egyszerűen nem érek ide. :(

hétvégén lesz a keresztelő is, egyben a szülinappal, de igyekszem majd jönni ám. :wink:

Kép
Kép
h@jni
 
 


Péterke nagyon sok boldog első szülinapot kívánunk

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


[quote="gremese"][ írta:gremeseb]Anitja sms-e:

Noel baba gyönyörű, 13.55-kor született, 3750 g, 57 cm hosszú. Mindketten jól vagyunk, puszi mindenkinek!

Juhhéjjjj!!!! Drága Anitja! Gratulálok a trónörököshöz!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


ISTEN ÉLTESSEN NOLKA!!!

[quote="anitja"]S írta:anitjaziasztok Drága Mamikák!
Végre itthon :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Még nem olvastam vissza, van mit behozni :lol: biztos rengeteg minden történt :lol:
Ma jöttünk haza.
Jaj annyi mindent írnék... szóval soha ilyen boldog nem voltam...
Csodálatos Baba Noel :lol: :lol: :lol:
A cickómmal sajna gondok vannak, de teljes erővel küzdök Noelért.
Szüléstörténettel majd jelentkezem, egyenlőre annyit, hogy ugye császár lett a vége, és minden rendben volt, 3nap beindult a tejcim is, Noelnek fantasztikus étvágya van: 5 naposan 90ml-ket eszik kb. 3 óránként :shock: Mint írtam cickóm nincs teléjesen rendben, sajnos nem tudok egyenlőre szoptatni, mert annyira bedurrant a mellem, hogy teljesen elsimul a mellbimbóm, úgyhogy fejek ezerrel, és cumisüvegezünk :( Volt nálunk is közös sírás rívás.
Sajnos 16 óráig külön voltunk a mütét után és cukrosvizet itattak vele cumisüvegből, persze, hogy nem küzd a cickóval...
De nem adjuk fel :lol: :lol: :lol:
Na puszi Nektek!
Nagyon hiányoztatok!
Ja és képek a Hercegemről:
Kép
pár percesen
Kép
már felöltöztetve
Kép
egy naposan

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok!!!!

DRÁGA TAZ-LILLÁCSKÁT, PÉTERKÉT, NOLKÁT ISTEN ÉLTESSE!!!!

Most csak ennyi, használhatatlan vagyok :lol: , Pöttyöcském egyszerűen eszi bentről az energiámat :lol: . Boti elment aludni, menek utána :arrow:
Millió pussz
kispocc
 
 


Jó reggelt!

Taz Lillának, Péterkének és Nolkának boldog 1. születésnapot! :)

Kép


Melinek boldog névnapot! :)

Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Hú, nagyon hideg lett. Még jó, hogy a légkondink fűt is, nincs kedvem megfázni!

Szeli fél 2-kor megint átkéredzkedett hozzám (lehet, hogy fázott, vagy nem tudom), úgy aludtunk reggelig... :shock: Hát én nem is értem, hogy mi ez, mert Szeli sose aludt velem, talán az első néhány napban, mikor hazajöttünk a kórházból. Ráadásul nem igazán férünk el az egyszemélyes matracon. Na, mindegy, a házba már be fog férni a nagy matrac (ami egyelőre a garázsban pihen)! :)

Szombaton meglátogattuk a barátnőméket (augusztus 20-án született a kislánya) Halásztelken, utána elmentünk az Ikeába (megvettem a 3. etetőszékünket... :oops: :lol:), 8-kor estünk haza. Szegény Szelikém meg nem bírta addig vacsora nélkül, úgyhogy az utolsó fél órát végigordította a kocsiban... :oops: Persze amit vittem pékárut, nem ette... Legközelebb viszek tejpépet is ilyen útra. Fene se gondolta, hogy ennyire megszokta, hogy mikor mit eszik... ??? :roll:
Ezt leszámítva viszont nagyon jó napunk volt, dobok képet is!


Szelikém Ádámmal:
Kép


Adél:
Kép

Séta (a mi babakocsink nem fért már be a csomiba, ezért kaptunk kölcsön ezt a kéket :)):
Kép

A játszótéren:
Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Kispocc! Nem olyan hatalmas, egyelőre 2 nagy szoba van, és meg kell nagyobbítani a fürdőt és a konyhát. Aztán - talán jövőre - hozzáépítünk még.
Unokatesómnál is teljesen más volt a két terhessége, és mindkettő kislány! Úgyhogy ezt ne vedd készpénznek! :)

Nektarin! Megy a drukk a fogyihoz!!! :)

Irina! Hát megmondom őszintén, hogy örülök, hogy ezt írtad, mert én egy kicsit erőltetettnek tartottam ezt a szóismételgetést, főleg, amikor nem látok eredményt, szerintem Szeli még nem érett annyira a sok szóértéshez. Persze vannak szavak, amiket látok rajta, hogy megért, de ez nem azon múlt, hogy hányszor ismételtem neki az adott szót. Gondolok itt arra, hogy például a babát és a labdát simán felismeri, ha megnevezem, de szerintem azért, mert ez a két kedvence. Persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem nevezem meg neki a tárgyakat, csak épp nem ilyen erőltetve! :)

Ágica! Petrusod nagyon gyönyörű huncut csajszi!!! :)

Heni! Hát akkor gratulálok a magyar állampolgársághoz! :)
Köszi a születéstörténetet!!! :) Nagyon tetszett! :lol:

Anikoh! A doki szerint Szelinek is össze van nőve, de ő nem mondta, hogy bármit is csináljak vele. Ez csak valami kis hártya, amit majd ő szétszed (szerintem nemsokára). De ő nem műtétnek mondta... :roll: Majd rákérdezek, ha megyünk az 1 éves vizsgálatra!

Mesi! Hát belső képeket majd csak akkor hozok, ha felújítottuk. Most elég „öreges” belül, viszont ami nagyon jó, hogy a néni tisztán tartotta a házat, ez látszik! :)
Akkor lehet, hogy nagyobb pelenka kell Zsozsira. Szelinek például a combja miatt mindig nagyobb pelenkát kell vennem, mint ami a súlya miatt kéne... Most 5-ös Pampers-t visel. Én nagyon szeretem ezt a típust, sose volt vele gondunk!

Viranka! Boldog évfordulót Nektek! :)
Bálintnak jobbulást! :(

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Nolkának nagyon boldog szülinapot kívánunk!

hú de szarul esett h. Anitja megszült :oops: egy napra voltunk kiírva s beelőzött,lelkibeteg voltam h. én is szülni akarok 8)

KépKép
viranka
 
 


Fleur! Én mindent akkor csinálok, mikor Szeli ébren van, mert zajongani nem lehet, különben felébred. Ezért ide tudok ülni, mikor alszik! ;) ez a titok! :lol:
Gratulálok az elinduláshoz! :)

Anikó! Csúcsszuper Marci tortája!!! :D
Nagyon jók ezek a művészfotók. Nekünk is el kéne menni, de itt a városban szerintem nem túl nagy a választék... :roll:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Sziasztok!

NOLKÁNAK NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!

Rebeka beteg, lázas, köhög. Csak imádkozni tudok, hogy VikDan ne kapja el...

Bocsi, hogy ilyen keveset jövök, de nagyon be vagyok havazva...

Puszi! :D :D :D

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok

Boldog Szülinapot Lillának,Péterkének és Nolkának!!

Viranka: Boldog 5. évfordulót!Hogy van Báló?

Sajnos rettentő éjszakánk volt szinte semmit nem aludtunk Petra egyfolytában sírdogált 01:00-től beknetem az inyét az kiütte egy kicsti de amint elmúlt a hatása újra kezdődött.Már án is közénk vettem 4 óra felé de az sem volt jó neki.Annyira sajnáltam hogy nem tudtam rájönni mi baja és a legnagyobb gáz hogy most sem tudom miért sírt :? :cry:

Lmóni: Nagyon szupi a b.kocsi rendesen imádom.Az előzőt Fleur igazolhatja hogy egy nagy sz.r volt.Panndinak meg ezzel volt igaza hogy egyszerűen szuper!

Regi: Tényleg rossz ez az idő! De látszik a képeken hogy jól éreztétek magatokat!

Anikó: Ötletes a torta nagyon és milyen ízű volt?

Kispocc: Jobbulást meglátod pikk pakk eltelik a rosszulétes idő.Mondom én aki már úgyszenvedett tőle a 12.héten is de mintha elvágták volna utána :lol:

Mesi: Tök jó tényleg hogy bemásolod ezeket az idézeteket.Mert igy igaz hogy jóval később kapcsolódtam be de megismerem őket igy is mikor még nem olvasgattam.Őszintétn is be szoktam kukkantani a 2008 szept.babákhoz és tényleg nem semmi a csajszi aki otthon a konyhában....

Heni: Csodálatos a születéstörténeted!

Kép

Kép
agica1126
 
 


Halihó!

SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK MINDEN APRÓ-CSEPRŐ ÜNNEPELTNEK!

Eddig olvasó üzemmódban voltam, de elég sűrű volt a hétvégénk. Sikerült eladnunk a Pierre Cardin babakocsit (el is vittük) 8) , tegnap pedig itt voltak Anyósék utószülinapozni.

Ma pedig már készülünk, mert mindjárt megyünk Máténagyiékhoz, holnap ugyanis utazunk Pécsre, és talán tudok beszélni a Törzsfőnökkel. Előre félek. Csak mert ismerem, milyen. :?

Szóval pár napig nem leszek, és most visszaolvasni sem volt időm. :oops:

Röviden rólunk: ezerrel tör előre a 7-8. fogacska, remélem holnapra kint lesznek, vagy az egyik legalábbis. És úgy tűnik, Máté szervezete elkezd átállni a napi 1x-i alvásra. Napok óta csak ebéd előtt álmosodik el (sajnos ebédig nem húzza még ki, és ANNYIRA előre meg nem akarom hozni az ebédet), aztán késődélután alszik még, de olyankor felkeltem, különben randalírozna késő estig. Mindegy, pár hét, és biztos beáll egyszer ebéd utáni szunyára.

Ma voltunk méreckedni. A súlya sacc/kb. 10 kg (nem lehetett lemérni rendesen, mert folyton elmászott :lol: ), hossz 79 cm (mondtam én, hogy felesleges lenne 80-as cuccokat vennünk :lol: 8) ).

Sok puszi Mindenkinek, vigyázzatok Magatokra, Regi Neked pedig majd írok sms-t. (Ha összejön, akkor nálunk a szerda délután jöhetne szóba).

JA, FONTOS INFO: A GYEREKORVOSOK MÉG NEM ÚGY TUDJÁK, HOGY INGYENES LESZ A PNEUMO, LEHET, HOGY CSAK AZ EGÉSZ EGY BEETETÉS A MÉDIÁBAN. A VÉDŐNŐ MONDTA.:evil:

Detti
KépKép
kiskolbi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?