Teó, Kriszti, és mindenki, aki anyós problémával küzd!
Igenis merjetek a sarkatokra állni, és merjetek a nagyiknak nemet mondani!
az nem lehet, hogy egy babát, aki szopizik csak úgy elvisznek otthonról!
A kézpuszilgatás pedig a kedvencem.
Én már kiosztottam a mamákat, anyukám volt a kézpuszilgatós, anyósom meg az okos...
Amikor Emmának tápit kellett adnom, jól kiosztott, hogy tudom e, hogy a babának a legjobb az anyatej.
Na, én is kellőképpen kiakadtam...
Hát ki tudná jobban, ha nem én!
De ha kevés volt, akkor hallgatnom kellett volna a sírását?
Arról nem is beszélve, hogy a középső lányomnál miatta apadt el...
Jól összevesztünk, és egyik pillanatról a másikra nem volt mit adjak neki enni...
Mindössze két hónapig szoptattam.
Azóta már nem tud kihozni a béketűrésemből, már nem hagyom magam.
A múltkor itt voltak, és Emmát letettem a kanapéra.
Nagyon álmos volt, de nem tudott elaludni. Erre kedves mama, megfogta mindkét kezét, és azokkal ringatta.nem tudom, jól írom e le, de a lényeg, hogy szegény kislányom, azt sem tudta, hol van.
Nagyon kiborító teremtés...
Aztán elvettem onnan, és a tesóm bevitte a szobába, ahol két másodperc alatt elaludt.
Ő pedig mondogatta: Nem is álmos az Emmácska....
