Sziasztok!
Csak gyorsan beköszönök, mert mennem kell Beniért.
Voltam orvosnál, megvizsgált, minden rendben, méhszáj zárt.
UH-nak egyetlen eredménye a kép a Kistesóról. Ugyanis egy olyan orvos csinálta, aki már 3 éve is elnézett pár dolgot. De nem idegesítettem magam rajta, mert pénteken úgyis megyek az Istenhegyire.
És meglátogattam az urulógusomat is, akinek az volt az első kérdése, hogy voltam Uh-on? Mondom igen, mire elkérte a képet.

Pedig ő is egy idős, már nyugdíjas orvos. Úgy látszik nekem ezek jutottak. Vele 4 hetente találkozom, ha minden rendben lesz, és azt mondta, hogy a bal oldalamon aludjak, és talán most elkerüljük a katétert.
És íme a én Picikém:
