A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 Juniusi kismamik


Ja, és még a múltkor (3 hete) írtam Szilvának iwiwen, hogy hogysmint vannak, és ezt válaszolta:

Örülök, hogy gondoltál ránk. Nincs sok időm netezni, éppen csak a leveleimet szoktam elolvasni. Múlt héten voltunk a 2. szurin, ott Balkónak 5600 grammot, Boginak pedig 5200 grammot mért a védőnő. Nagyon jó étvágya van a pici fiúnak, Bogi meg hát, mint ahogy a nők többségénél, vigyáz az alakjára :-) Sajnos szombaton Balkó belázasodott, este az ügyeleten kötöttünk ki, hörghurutja van, tegnapra pedig Bogi is elkapta. Mind kettőjüket antibiotikummal kényeztetem, szerencsére már jobban vannak (kopp-kopp-kopp). A lázra Germicid-C kúpot adtam. Szóval átestünk az első betegségen . Egyébként a betegségük ellenére nagyon jó kedvük van, állandóan gögicsélnek, mosolyognak :-))
Szerencsére nagyon jó babák, sírni is csak a fürdetés előtt szoktak és néha kaja előtt. Még mindig szopcsiznak, szerencsére még van mit. 3 óránként esznek, így egy kicsit nehezebb bárhova is elmennem. Pl. most vettünk egy nagyobb házat, azután kellene járkálgatni, ezt-azt intézgetni, de minden a férjemre marad, nem nagyon van segítségem, csak anyura tudok támaszkodni, ő pedig 20 km-re lakik tőlünk és dolgozik. Szóval így egy kicsit nehezebb, de azért nem dől össze a világ :-)))
A mozgás terén Bogi aktívabb, Balkónak nagyon jó, úgy ahogy van. Mondjuk ő is emelgeti a fejecskéjét, de hamar ráun és ennek hangot is ad. Öltözni nagyon nem szeretnek, nagy harcot kell vívnom velük :-) Most kezdik felfedezni egymást. Hosszasan nézi egyik a másikat, néha magyaráznak és mosolyognak is egymásnak.

Képeket majd küldök.

Pussz! Most mennem kell, mert anyahiányuk van :-)

Szilvi

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


én is szoktam szilvával beszélni. :lol:



Kata&Milán


oszman777
 
 


[quote] írta:új "szabályok" szerint szinte tiltólistás a liszt és a tojás miatt.


Akkor ezek szerint én minimum bitófára jutnék... :roll: :wink:
Vendég
 

 
 

és egy pár kép róluk:

Kép Kép

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


Kép Kép

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


[quote="csiri-biri"] írta:csiri-biri
[quote] írta:új "szabályok" szerint szinte tiltólistás a liszt és a tojás miatt.


Akkor ezek szerint én minimum bitófára jutnék... :roll: :wink:


ezt én is hallottam a védőnőtől, sőt kenyeret sem lehet elvileg 1 éves korukig adni!
Ezek azt akarják, hogy 1 évig ne egyen a gyerek semmit anyatejen vagy tápszeren kívül, és aztán rágni se tudjon! :x :x

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


Andóca!
üdvözlöm szilváékat!!!Az iwiw-en folyamatosan nézem a képeket róluk!Nagyon édesek a kicsik!Üdvözlöm Öket! :wink:
Vendég
 


Mia: A tied sem különb :)

Ancsika: Gyönyörű a bébikéd! Jó, hogy jöttél, ha van időd gyere sűrűbben ;)

Hú, Bence olyat nyomott most a pelusba, hogy nem merek felállni :lol:
Pedig muszáj lesz, mert eléggé bűzlik :lol:

Jövök még, csak összeszedem a bátorságom és pelust cserélek ;)

Kép

Kép
bettica
 
 


Annyira ellentmondásosak ezek a dolgok!az e havi kismama magazinnak ezzel foglalkozik a "nyitócikke"...És tegnap olvastam valahol itt a neten,hogy ha későn kezdjük el a baba"kanalazását" akkor abból is gond lehet!!!!Szóval van itt sok pro és kontra is!!!
1 a lényeg,hogy akár így,akár úgy tápláljuk Öket,felnőnek és mi pedig boldog,büszke édesanyák maradunk,míg világ a világ!!! :wink:
Vendég
 


jajdecukik az ikreek! vagyis minden baba a topicunkban, cska hát na. :D én most kezdek rájönni hogy nem tudom hogy hogy bírnám ha iker gyerkőceim lennének... :oops: bár a fodrászom szerint csak az eleje nehéz... utána könnyü mert egyszerre és ugyanoda vinni őket oviba, isibe, ugyanaz a lecke, stb... :D

bettica részvétem a pelus miatt. mióta Milánnak adok gyümit, irdatlan büdös a kakija. :roll: mondjuk 1 nap csak 1szer, és most sűrűbb mint volt. először meg is lepődtem.

mia_snow
 
 


[quote="csiri-biri"]
írta:
csiri-biri1 a lényeg,hogy akár így,akár úgy tápláljuk Öket,felnőnek és mi pedig boldog,büszke édesanyák maradunk,míg világ a világ!!! :wink:


ígyvan. ;) most írhatnék hosszan erre is példát és ellenpéldát, de nyilván van mindenkinek erre sztorija ilyen is és olyan is. egyikőnk sem akar rosszat a gyerkőcének, szóval azért szotyit még ne adjunk. :lol:

mia_snow
 
 


Esetleg egy link???? 8)
http://www.nestle.hu/baba/korszakok/Kor ... las46.aspx
Ezt itt találtam a babaneten!
Ne késsünk a kiskanállal!
Mivel a csecsemő folytonosan próbálgatja új készségeit, szorgosan gyakorolja a rágó- és nyelőmozgást, ebben az életkorban a baba általában szívesen részt vesz a kísérletben, a kanállal való etetésben. Ha azonban a szülők elmulasztják az elválasztás ideális időpontját, és túl későn próbálják a gyermeket a kanálhoz szoktatni, legtöbbször nehézségekbe ütközik a folyékony táplálékokról a szilárd ételekre való áttérés.
Vendég
 


épp erre akartam írni azt hogy Milán tök fogékony volt a dologra, 3 hót betöltötte és már kóstoltattam vele az őszibarit kanállal. most úgy tudom etetni, hogy nem kell előke! gondolom ez azért még változhat. :D na de a sógornőm mindent kivárt, talán 7-8 hósan kezdte el kanállal etetni a gyerekét, mi vigyáztunk rá 10 hónaposan és néha küzdelem volt 1-1 etetés!!

aki nem akar hozzátáplálni, az meg gyakorolhat tápszerrel szerintem, ha már a kanálhasználat a lényeg. :wink:

mia_snow
 
 


ja és vajon miért van az, hogy 6 hós korig (a védőnők szerint pl) nem szabad hozzátáplálni, utána meg hirtelen kötelező??

mia_snow
 
 


hehe nálunk ez mind megvan:
[quote]E írta:rre az édesanyák az alábbi viselkedésekből is következtethetnek:

a baba mohón szopik, mindkét mellet kiüríti a szopások alkalmával, de láthatóan éhes marad,
etetés után egy-két órával rendszeresen felébred és enni kér,
ami a kezébe kerül, a szájába dugja, kóstolgatja.

mia_snow
 
 


Tényleg mindenki tegye a belátása szerint,viszont annyira érthetetlen számomra is néha...kicsit kaotikusnak és kiforratlannak tünik... :shock:
[quote]m írta:ost úgy tudom etetni, hogy nem kell előke!

Az nekünk is összejön néha,hogy tisztán marad,de körülötte minden úszik a "kajába" :wink:
Vendég
 


No, itt vagyok kicsit megint.

Jó olvasni az ikrekről.Tényleg nagyon szépek! Köszi Andi! :)

Van itt Békáson egy anyuka, 3as ikrekkel... Hát ilyenkor mindig eszembe jut, hogy 3 bébivel sem lehet egyszerű. Néha én ettől az egy porontytól is kész vagyok :)

Mia: Na igen, nálunk is sűrűbb lett az állaga, ami most kivételesen jól jött, mert anno vettünk "kék" csomis teszkó pelust. Néha kiveszek egyet a csomagból, hogy fogyjon (merthogy annyira sz.r). No, pont most adtam rá a kaki előtt fél órával. Tartottam tőle, hogy mindenhova jut belőle, de szerencsére bent maradt, mert sűrűbb volt és mert Bencének nem volt ideje kifészkelődni belőle :lol:

Tényleg Andóca! Elfelejtettem megkérdezni, hogy kipróbáltad végül is a pelusokat? Vélemény?

Hajhullás nekem is megvan, de nekem azelőtt is volt... "Hál' istennek" visszatért... Pedig jól elvoltam nélküle :)

Akartam még valamit, de elfelejtettem.. Mily meglepő :oops:

Mára sztem ennyi voltam, mert Bence aludna, ha nem gondolná mindig azt, hogy érdekesebb nyüszögni, dumálni, nyögni és sírni. Persze a sorrendet is tudja változtatni... Anya viszont menjen és mindig altassa be. Jó üzlet 10 percig altatni, majd 5 perc nyugalom, nem? :lol:

No, legyetek jók és a betegeknek pedig mielőbbit!!!

Kép

Kép
bettica
 
 


Andi: köszi a híreket Szilváról és a babákról. Nagyon helyesek!
Nekem asszem nincsenek is meg iwiw-en :cry: :cry: :cry:
bszilvi25
 
 


Brigi: hol vagy?????
bszilvi25
 
 


Sziasztok!

Most van pár percem,aztán megint eltűnök.

Sokat írtatok.
Babák gyönyörűek és hát az ikrek...!

Nem tudom már ki kérdezte mi is két evés között eszünk gyümit.Nem tudom mikor tudunk kiváltani egy evést,mert a Drágám eddig ugyanúgy kéri 3 óránként a kajcsiját,alma v. barack utánis. :shock:

Fél 6ra "bejelentkezett" az AEgontól egy nőci kiselőadást tartani.Senkit nem kerestek még?Ugyanis a kórházban kapott ingyenes csomagért ki kellett tölteni egy lapot,onnan tudja a tel. számomat.
6ra meg megyek kozmetikába.

Kép
melike
 
 


Ismételten úgy érzem, hogy szerintetek én vagyok (és még mindenki, aki nem kezdte el a hozzátáplálást) maga az antikrisztus, amiért szegény szerencsétlen gyermekem nem ismer a cicin és az anyatejen kívül mást. De még mindig nem tudott senki semmi meggyőző érvet felhozni ez ellen. És mivel Marci boldog tudatlanságában él és nem tudja, hogy milyen kulináris élvezetekről marad le, hogy még nem ismeri sem a krémtúrót, sem a babapiskótát, így ez még így is marad egy darabig.

"na de a sógornőm mindent kivárt, talán 7-8 hósan kezdte el kanállal etetni a gyerekét, mi vigyáztunk rá 10 hónaposan és néha küzdelem volt 1-1 etetés!! "A hozzátáplálásnak és a kanalazásnak semmi köze egymáshoz. Marci szépen eszik kanállal és iszik pohárból, pedig még nem kapott sem tejpépet, sem gyümölcsöt. Én inkább féltem azokat, akik még egy évesen is cumisüvegből kapják a főzeléket, meg a gyümölcsöt. :roll:

"Ezek azt akarják, hogy 1 évig ne egyen a gyerek semmit anyatejen vagy tápszeren kívül, és aztán rágni se tudjon! " Én például ilyet sehol sem olvastam. :shock:

"ja és vajon miért van az, hogy 6 hós korig (a védőnők szerint pl) nem szabad hozzátáplálni, utána meg hirtelen kötelező??" Abban miért több a logika, hogy két hónapos korban kell elkezdeni? :shock:

Ezek mind pont olyan fatalista hülyeségek, mint amikor Bari kijelentette, hogy aki nem kap hat hónapos koráig gyümölcsöt, az 100% hogy allergiás lesz. :evil:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


[quote]E írta:zek mind pont olyan fatalista hülyeségek

jaj ne máááá!!!!!

na ha sokáig nem jelentkeznék,olyat tettem anyósommal,amiért életfogytiglant kaptam!!! :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


Még egy mondat és eldugulok: félreértés ne essék, nem a hozzátáplálás ellen vagyok. Szerintem senki nem lesz beteg vagy allergiás, ha kap gyümölcsöt vagy főzeléket hat hónapos kora előtt. De ha van tejem és nem akarok mást adni neki egyelőre, akkor ezt miért nem lehet elfogadni? Miért olvasom napi szinten azt a fórumon, hogy régen is így csinálták, mégis felnőttek, meg, hogy azért kell adni, mert kinézi a szánkból, most meg ez, hogy nem fog tudni kanállal enni, meg nem fog tudni rágni. Miért kell ijesztgetni a másikat és azt erősíteni benne, hogy rosszul csinálod?
Soha nem írtam senkinek, hogy ne adj ezt vagy azt, mert majd ilyen meg olyan beteg lesz, mégha nem is értettem mindennel egyet.

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Hű elég kemény napjaink vannak, Petit injekcióra hordtam, most meg valószínűleg fáj az ínye, mert állandóan azt karmolja, és közben sírva reklamál...

Mi is elkezdtük a bébipapikat, általában frissen mixelek neki egy kis almát, sütőtök lével (a sütőtököt nagyon szereti), a banán annyira nem nyerő még, a vegyes ízű üveges kajcsik is lecsúsznak. Bár még nem olyan sokat eszik, de próbálkozunk. :) Dokinéni ajánlotta a hozzátáplálást megkezdését mivel tápszeresek vagyunk, és a fiúk mindig korábban kezdik az ízlelést (ezt nem tudom igazából :D )
Kaja után anya kap egy zaftos pelust... :lol: :lol: :lol:

Én is a teckós pelenkát veszem, nekünk bevált. Be is vásároltam belőle... :oops: Na meg a huggies is szupi, csak az sem valami olcsó.

Peti felfedezte a sikítozást, főleg ha az apja produkáltatja, nagyon tetszik neki. A hangos nevetés nála a hö-hö -vel le van tudva.

Hajhullás: csodálom, hogy még van hajam... esküszöm gereblyét fogok magam után kötni, mert ahová lépek haj terem... :lol:
Beújítottam miatta a Biovánne bogyót. :roll:

Ja, én a böfis pelust (nálunk van bőven) hideg vízben feláztatom, utána megy a mosógépbe.

Nem tudom má mihez akartam hozzászólni... de így is sikerült. :lol:

Barival mi újság?

Köszi Andóca a hiányolást. :D

Kép
csipisz
 
 


Montiiiiiii,légysziiiiii....!!!!!!!!!!Én személy szerint (és azt hiszem,hogy a többiek nevében is "mondhatom)" nem gondolt Rád!És csak leírta a véleményét!!!Ha ez így jött le ÉN BOCSÁNATOT KÉREK TÖLED,NEM VOLT SZÁNDÉKOS!....(már megint előjött a hangsúly hiánya... :cry: :? )
Részemről téma lezárva!!!

Na megyek tombolni!!!!Anyós padlóra tett!!!! :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


[quote="montana"]I írta:montanasmételten úgy érzem, hogy szerintetek én vagyok (és még mindenki, aki nem kezdte el a hozzátáplálást) maga az antikrisztus, amiért szegény szerencsétlen gyermekem nem ismer a cicin és az anyatejen kívül mást.


NEMÁ!!!! Én soha nem érzem ezt!!!! Aztán meg van amit nem is olvasok el (ami nem érint)
Én sem adok semmit a gyerkőcnek még egy darabig az biztos (persze amig elég a tejcsim)

Monti: képzeld apa nem kapott az auchanban olyan sört, de hozott valami másikat, 300 vót..... (és még csak nem is jó! :? :? )
bszilvi25
 
 


Gyorsan még reagálok, mert Bence kicsit többet aludt most, mint szokott...
Monti: mindenki hangoztatta, hogy úgy kell csinálni az etetést, hozzátáplálást, ahogy az illető jónak gondolja. Szerintem is csak jó lehet a gyereknek, ha a lehető leghosszabb ideig cicit kap, hiszen az immunrendszerének az a legjobb (és valljuk be a természet nem véletlenül fog nélküli babákat küldött nekünk ;) Oka van, hogy még nincs foguk). Szóval én elkezdtem a hozzátáplálást, de természetesen senkitől sem várom el, hogy ezt tegye. Mindegyik megoldásnak megvan a maga előnye, nem?
Ez az én véleményem...

Bence meghallotta, hogy mi írok és felébredt, nehogy már anyának igaza legyen :D Szóval alvás sztornó, megyünk vásárolni kajcsi után.

Csóközön mindenkinek!

Kép

Kép
bettica
 
 


itt vagyok romjaimban..olvasok!
szivemmel rosszulettem,4 hónap után!hát igen..az ideg!! :evil:

szedegetem szét a pelusokat,hogy van-e még pisi! :?
(doktornéni mondta,hogy ezt figyeljem)
és várjak..talán javulni fog!se víz ,se ,tea,se gyümilé!
szóljatok ha untok akkor megint visszavonulok..

őszikonzerv viszont 2!!!ez jó??vagy nem ? :(

csiri pontosan mikor kezdted a babapiskótát?
bettica te mit adzs bencének?
ti mit csinálnátok a helyemben?
vagy csak én veszem föl jobban a dolgokat..
úgy mint annó a magzatmozgás meg ilyesmi?
Vendég
 


én mikor leszek olyan boldog mint ti??
ez költői kérdés volt nem várok választ :? :? :?
Vendég
 


[quote="montana"]I írta:montanasmételten úgy érzem, hogy szerintetek én vagyok (és még mindenki, aki nem kezdte el a hozzátáplálást) maga az antikrisztus, amiért szegény szerencsétlen gyermekem nem ismer a cicin és az anyatejen kívül mást. De még mindig nem tudott senki semmi meggyőző érvet felhozni ez ellen. És mivel Marci boldog tudatlanságában él és nem tudja, hogy milyen kulináris élvezetekről marad le, hogy még nem ismeri sem a krémtúrót, sem a babapiskótát, így ez még így is marad egy darabig.

"Ezek azt akarják, hogy 1 évig ne egyen a gyerek semmit anyatejen vagy tápszeren kívül, és aztán rágni se tudjon! " Én például ilyet sehol sem olvastam. :shock:



Monti: senki nem tart antikrisztusnak. Én sem adok Kittinek rendszeresen mást. Néha-néha kap egy kis almát vagy barackot, de csak ritkán.

Ezzel a hozzászólásommal arra gondoltam, hogy a védőnőm mondta, hogy féléves koráig ne adjak neki csak anyatejet és utána is csak tápszert, és akkor mikor fog elkezdeni szilárd kajcsit enni? Szóval legyen okos az ember, ahány ember, annyi féle vélemény. SZerintem mindenkinek magának kell döntenie!!!! És szerintem senki nem becsül itt le senkit azért mert máshogy csinálja a dolgokat. LEgalábbis én nem éreztem még!!!!!!!!! Nem látom jól?

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pironya 2009.10.17 17:38-kor.
pironya
 
 


....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pironya 2009.10.17 17:38-kor.
pironya
 
 


szia Csipisz!

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


na akkor én is véleményt nyilvánítok táplálás ügyileg

jóóó sokat egyen,jóóó sokszor,jóóó sokat hízzon csupa hurka legyen...és mindegy hogy ezt anyatejjel táppal vagy szabolcsi töltöttkáposztával érik el!!!
és amikor beszélni tanul napjában 15x ezt mondja:anya éhes vagyok :!: :!:
Vendég
 


Bari: elsősorban: NYUGI-NYUGI-NYUGI. Aztán majd rendben lesz minden.

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


[quote="pironya"]C írta:pironyasongi tejcsin kívül eddig csak a rota oltást kapta a szájába


ez tetszett!!!! :wink: :wink: :lol: :lol: :wink: :wink:
bszilvi25
 
 


Jó estét!!!jó estét!!!

Bari!!!
[quote] írta:szikonzerv viszont 2!!!ez jó??vagy nem ?

A semminél mindenképp jobb...viszont "üres" gyomorra az őszi kicsit megbolygathatja...vagy nem????

[quote]c írta:siri pontosan mikor kezdted a babapiskótát?


Pontosan???passz! :roll: Én elöszőr úgy kezdtem,hogy belereszeltem az almába,majd az öszibe,egyre többet....
Vendég
 


Szia Csipisz!

Pironya!sárgarépa? :wink:
Vendég
 


csiri erre én is gondoltam de úgy örültem,hogy azt ette :(
most 3 órája alszik...gondolhatjátok,hogy azon agyalok vajon a kiszáradás jele vagy csak álmos volt :oops:
Vendég
 


.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pironya 2009.10.17 17:38-kor.
pironya
 
 


.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pironya 2009.10.17 17:39-kor.
pironya
 
 


[quote="pironya"] írta:pironya

...a gyerek a szülő tükörképe, mindig olyan lesz mint Te!!!
Ha idegeskedsz, idegeskedik........stbs,stb....


akkor az én lányom miért nem alszik, mert én aludnék reggel 9-ig is akár, sőt átaludnám az éjszakát!!! :lol: :cry: :lol:

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


[quote]C írta:siri: főgyökere raktározó karógyökér, szára rövid, levelei összetettek, apró virágai ernyős virágzatot alkotnak, kétéves növény


Pironya!
Ez 100 ft-ot ér!!!Küldheted a bankszámlaszámodat,utalom!!!! :wink:
Mi,mint írtam mindig valami nagyobb dolog nem megkapásával "zsaroljuk"...a mai délután után,pont nem fogja megkapni a telót...de holnap már lehet rá esélye ismét... :wink:
Vendég
 


Végig gondoltam gyorsan....Zoéval ezt már nem nagyon tudom megcsinálni,mert anyós már 20 éves koráig mindent megvett neki :evil:
Vendég
 


nálunk úgy van,hogy könyörgök szindinek,hogy tanuljon..és vázolom neki,hogyha nem jut be jó iskolába akkor én mégnagyobb idegroncs leszek..miközben ezt mesélem neki sírva is fakadok..
eredmény:csak 4-es és 5-ös..és a szülőin bejött az igazgató és közölte ilyen látványos javulást még nem látott.és az osztályfőnöke arra intett,hogy lassítson mert napi 5 órákat güzül,és az órát reggel 5-re állítja és akkor is tanul
Vendég
 


Bari!!!!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!

Ne haragudj!!!!Nekem az a lényeg,hogy boldog legyen és legyen gyerekkora!Persze bizonyos határok között és 1 szakmája!!!de nem eröltetem rá a saját "vágyaimat"...


Jó éjt!
Vendég
 


[quote="lia0415"]n írta:lia0415álunk úgy van,hogy könyörgök szindinek,hogy tanuljon..és vázolom neki,hogyha nem jut be jó iskolába akkor én mégnagyobb idegroncs leszek..miközben ezt mesélem neki sírva is fakadok..


AZÉRT EZ GÁZ BARI!!!!!!
Én SOHA nem fogom a gyerekem ilyennel "zsarolni" vagy "terrolizálni"!!!!

Miért nem azt mondod neki, hogy saját maga miatt tanuljon, nem pedig miattad, mert amit megtanul azt tőle nem veheti el soha senki, és azzal tud az életben érvényesülni!!!???!!!
bszilvi25
 
 


azért ezt megint csak nem véresen komolyan írtam...de tényleg sokat kérlelem!!csak próbáltam egy kicsit viccesen ironizálni a dolgot...hát nem sikerült ..van ez így
Vendég
 


.....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pironya 2009.10.17 17:39-kor.
pironya
 
 


Montana, ne haragudj, de szeririntem "kissé" szélsőségesen fogalmazol. szerintem egyikőnk sem (aki már hozzátáplál) nem írt olyat, hogy aki nem így tesz, az bármit is rosszul csinál. sőt megmondom őszintén, hogy rosszul is esik hogy ennyire félreértelmezed a dolgokat.

idézted egy mondatomat, miszerint a sógornőm gyereke 10 hónaposan még nem tudott kanalazni. de a másik mondatomat, amiben azt írtam, hogy elvégre ha valaki nem akar hozzátáplálni, akár tápszert is kanalazhat a gyerekének, ahogy jónak látja, már figyelmen kívül hagytad, pedig ugyanabban a bejegyzésben volt!

és végül 1-1 mondat csiritől és tőlem:

[quote]1 írta: a lényeg,hogy akár így,akár úgy tápláljuk Öket,felnőnek és mi pedig boldog,büszke édesanyák maradunk,míg világ a világ!!!


[quote] írta:gyvan. most írhatnék hosszan erre is példát és ellenpéldát, de nyilván van mindenkinek erre sztorija ilyen is és olyan is. egyikőnk sem akar rosszat a gyerkőcének, szóval azért szotyit még ne adjunk.


ezek alapján én nem látom úgy, hogy bárki meg lenne bántva, aki nem ad még a tejen (tápszeren) kívül semmi mást a babájának. ez itt egy nyilvános fórum, mindenki leírja a véleményét, senki nem személyeskedett (szerintem) és senki nem ítélte el a másikat azért, mert nem úgy csinálja, ahogy ő.

jó éjt mindenkinek

mia_snow
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?