Muffin
Tegnap nem tudtam írni, de olvastam, és láttam a 2 gyönyörű képet, a ti és kicsit a mi Eliotunkról! Annyira elérzékenyültem... Olyan szép lett a kis pofija, a kis szája! Nagyon drága, tényleg. És jó, hogy ilyen nagyot tudott aludni. Az alvás gyógyít. Az izomgyűrű egyesítésének külön örülök. Jobban hall... Ez is szuper!!! Meglátjátok, szép lassacskán, de jóra fordulnak a dolgok nálatok!
Katák, és szopi-sztrájkos babák Anyukái
Van remény!!!
Csabi feladta a sztrájkot!!! Rettenetes elszánt vagyok/voltam ezen a téren, lehet ez is számított. Tul.képpen bő 2 hét volt ez az egész, amég szenvedtünk a szopival, de megérte kitartani
Napokig semmit nem hízott, most meg hirtelen 120-at

És eszik, mint az álom. Nincs trükk, csak annyi, hogy szopi-szopi-szopi. Akár fekve, ha úgy fogadja el, de mindenképp szopiznia KELL. Ha nem fogadja el, nem kap mást. Persze nem is fogadna el. Kipróbáltam, de mindent kiköp - szerencsére. Ha elfogadná cumisüvegből, lehet, hogy hamar rászokna, hogy abból könnyebben jön, és akkor végképp lemindana a ciciről. A fejéssel meg úgy vagyok, mint Akata. Én azzal nem tudnám fenntartani. Az eddigi max. 40 ml volt

Úgyhogy még örülök is, hogy nem fogadott el mást, mert így rá volt kényszerülve a szopira, és szépen vissza is szokott rá. Ugyanígy voltam Liluval is, és még sokáig szoptattam őt. Szóval NE ADJÁTOK FEL!!! Tudom, hogy nehéz, de kitartás!
Akata
Almáspite a receptesben!
Titi
Elismerésem a fejéshez! Ügyes vagy, csak csináld! Minden csepp aranyat ér!
Andi
Jól látom, hogy te is próbálkozol?
Szly
Már hiányoztál. És most megint eltűnsz?
3 hós adataink: 6330 gramm, 65 cm. Képet is dobok majd!
Babák gyönyörűek!
Véda