Társalgó főoldal » Anyaságról » Depressziós - Te is voltál / vagy?

Adrienn, nekem nagyon bevált az, hogy amikor pl.fõztem és a gyerkõc unatkozott nem a megszokott játékait adtam neki oda, hanem mindig valami új és érdekes dolgot. Negyed órára is lekötötte, hogy megvizsgáljon egy marék kanalat, fémdobozt, tésztaszûrõt, habverõt, fényes kislábast, kiürült palackot amibe egy marék babot (v.tésztát) tettem, vagy ami éppen kéznél volt.
Vacskamati

Babot??? Nagyon off, de az én tízhónaposomnak hasonló motivációból adtam egy pinponglabdát, és nem hittem a szememnek, amikor a pinponglabdát BELEGYÖMÖSZÖLTE A SZÁJÁBA. Már kezdett eltûnni a labda, amikor nagy sírás-rívás árán kipöcköltem belõle.
Egyébként vannak még ilyen figyelemlekötõs ötleteitek? Mert az enyém kb. öt percig képes odafigyelni egyvalamire.

Méri, a babot (tésztát) a fél literes palacba tettem és a kupakot jól rácsavartam. Más szóval csörgõt csináltam.
Vacskamati

Az én fiam már alig érdeklõdik az ilyesmik iránt. Fél perc a maximum, míg egy új tárgy leköti. Vagy annyi se. Pedig már mindent odaadok neki, kivéve a késeket.
Ellenben roppant jól lekötnék a következõk (ha hagynám): szekrények kipakolása, szemetesben turkálás, onnan evés, minden kóstolgatása (gyógyszerek, szõnyeg széle, cipõk talpa, babakocsikerék, felmosó, seprû, stb) eddig nem ismert területek felfedezése (wc, számítógép környéke). Egyszóval ha magára hagyom, egyre ritkábban nyafizik. Sokkal jellemzõbb mostanában, hogy nagy csönd áll be, és mikor emiatt gyanakodni kezdek, és megkeresem, akkor ott találom ezen tevékenységek valamelyikében elmerülve. Na, ezek ellen jó a járóka. Mert inkább nyafogjon, mint egy óvatlan pillanatban leegye a koszt a seprûrõl.

A szekrények, a szemetes, a cipõk és egyéb dolgok felfedezése nálunk is nagyon megy, de engem csak a szemetestõl állt fel a hajam. Ezt a problémát a párom oldotta meg, fogta és kirakta a konyha elõtti teraszra. Elég kényelmetlen, de ezt a pár hónapot csak kibírjuk. A többi nem igazán zavar, bár az is igaz, hogy mire végzek a fõzéssel a lábasaim, és a mûanyag tálaim beborítják a konyhát. A cipõket pedig csak elõször kóstolgatta, mostanában már csak ki-be pakolgatja a szekrénybõl, és ha hazajön az apja akkor mire leveti a kabátot az összes papucsot odahordja neki. Amikor azt látom, hogy mindenféle piszkos dolgokat nyalogat megpróbálom azzal megnyugtatni magam, hogy egy gyerek néhány kiló koszt lenyel mire felnõ. Emlékszem az anyu mondta a tesómnak a diplomaosztóján, hogy nem gondolta volna ezt amikor húsz éve a tyúkkakát szedte ki a szájából.
Vacskamati

Vacskamati én is igy. Csak azt nem tudom hogy oldjam meg, hogy a lakás fele linós, alattunk pince. Szóval hideg. Ez a gyerek meg nemhogy nem megy, de kúszik. Egyszerûen félek, hogy felfázik. Pedig úgy kiengedném a szobából. Pakolja csak a cipõket, ha ez a vágya.

Engem nem izgat, ha a szekrénybõl kipakol. Istenem, kárt nem tesz sem magában sem másban. Akkor meg miért is ne?

Minálunk is hideg a padló. Úgyhogy aznap, mikor Ádám megtanult mászni elmentünk egy szõnyeg diszkontba, és vettünk olcsón padlószõnyeget. (Férjem elõször csak bambán nézett, hogy mi ez a pazarlás már megint, de ezügyben szerencsére kb másfél perc alatt meg tudtam gyõzni. És õ maga szabta be a darabokat.) Igaz, csak többé-kevésbé egyformák a darabok, de csak így nem került egy vagyonba. És a gyerek nem fázik meg. Ráadásul azóta melegebb a lakásunk, pedig nem fûtünk jobban (nem lehet). A konyhain már van egy pecsét, de már nem érdekel annyira a lakás, mint régen.

Ezt egy másik topikban láttam sajna elfelejtettem ki tette fel, de nagyon megtetszett.

A kép nagyon jó!
*
1-2 nálunk jól bevált ötlet 2-3 perces lefoglaláshoz:
fokhagymaprés, diótörõ, tojásszeletelõ, rossz telefon, jó telefon (10 perc), zseblámpa, kiszáradt pecsétnyomó, cd-tartó, kazetta, ruhacsipesz, hajcsipesz, életlen celluxtépõ, üres majonézes flakon (a mozgós kupak a lényeg), távirányító, stb...
vagyis bármi ami NEM játék és mozgatható, nyomkodható, kapcsolgatható.

Konyhaszekrény-kipakolás nálunk is sûrûn, akkoriban székek lettek odatelepítve. Megnyugtatásul: ma már nem érdekli. 21 hónapos

mikoo

Úgy látom, rám van osztva a kuvik szerepe, de ruhacsipesszel vigyázni! Múltkor szátnyílt a kezemben (csak fogtam) egy mûanyag és egy 4 centis félkör éles végû drót részre. Ha az utóbbit bekapta volna
Én egyébként azt vettem észre, hogy az érdekli, amit sokáig lát, de nem kap meg. Pl. nálunk a polcán van három Disney-plüss állat. Azoknak minden nap köszöntünk, de nem kapta meg (mert poros). Végül pár napja pelenkázás közben kínomban odaadtam neki az egyiket. Hát leghalább egy óráig favorit volt.

Én is hagytam ruhacsipeszezni - imádta - egész addig, míg nem kellett csipeszdarabkákat kiszednem a szájából. És csak a szerencsének köszönhetem, hogy csak a mûanyag részeket ette.
A mikoo által soroltakon mi már túlestünk, ezek a cuccok éppúgy untatják, mint a saját játékai. Úgyhogy változatlan kegyetlenséggel bepakolom õt a járókába, míg csinálok valamit a konyhában. És nem sír, csak épp haragos egy kicsit. De azt kibírom.

A ruhacsipeszeim 100% mûanyagból vannak (szokványtól eltérõ felépítéssel), és nem esnek szét, csak ha mondjuk erõteljesen ráugrunk. De ezt nem szoktuk csinálni
A felsoroltak zöme tényleg tök veszélyes ha úgy nézzük, de okos a pasi, sosem lett semmi baja: ha láttam, hogy nem lesz jó amit csinál, elmagyaráztam neki, õ meg megértette.

Amúgy az én fiam sem volt el egyedül sokáig, egész egyszerûen azért, mert társasági lény. Annyira utált egyedül játszani, mint amennyire boldog volt, ha mondjuk jött hozzánk valaki. Minél többen, annál nagyobb boldogságban úszott/úszik a fiam.

Az egyedül játszás ideje most jött el nála. Egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy nem érdeklem hosszú félórákra. Még szenderegni is tudok kicsit napközben (!), olyan jól játszik a játékaival. Pedig nem erõltettem! Magától! Olyan fejlõdési szakaszba jutott, hogy élvezi hogy már egyedül eljátssza amit eddig tõlem kért (beparkolnak az autók sorban egymás mellé, stb), és egyedül kommentálja hozzá sztorit...
Szóval kitartás!!!!! Bizti nemsokára rájönnek az egyedül-játszás ízére!!!

mikoo

Bocs a hosszú offért.

Mikoo, a fiad tiszta olyan, mint Kitti (a társaság-együttjátsuás dolgot tekintve)! Bár javulna a hlyzet már nálunk is.
De az a helyzet, hogy itt már nagyon offok vagyunk, mi lesz, ha idetéved egy depressziós kismama?
Gyertek már át a "Hisztis csecsemõ"-be, mert az enyémmel efféle gondok vannak, ti meg majd osztjátok az észt, OK?

Sziasztok!
Íme egy depis kismama ! Igazából nem tudom, hogy az vagyok-e, de nagyon gyanús ez a minden ok nélkül állandóan sírva fakadó, letört, mindíg fáradt, semmihez sincs kedve csaj, aki a tükörbõl visszanéz. Jó, egy kicsit azért eltúloztam, de régebben nem sírtam naponta! Kórtörténetemrõl annyit, hogy már van egy annyira aranyos 4 éves kislányom, hogy ilyen kevés van a világon! Nagyon szófogadó, szinte soha nem hisztis, nem egy nehéz eset. 1 éve már nem jött össze a kistestvér, sokat dolgoztam nagyon, talán azért volt ez. Igaz, egyszer terhes lettem, de a 9. héten elhalt az embryo és meg kellett szakítani a terhességet. Nagyon sokat síratam akkor, de azután újból a munka, hamar ki is hevertem azt hiszem. Kivártuk a 3 hónapot, és most 6 hetes terhes vagyok!!!!!!Végre! Az orvosom azonnal kiírt, ne dolgozzak, pihenjek, aludjak stb. Szednem kell egy Duphaston nevû hormont, ami megakadályozza a magzatelhalást. Nameg E vitamint és magne B 6- ot és folsavat is. Semmi doglom, egész nap csak örülhetnék a babának, aki végre ennyi idõ után megjelent az életemben! Ehhez képest abszolúte elviselhetetlen vagyok, a férjemmel is szemtelenkedem, pedig nem szoktam, minden vacakon megsértõdök és sírva fakadok! Nincs kedvem fõzni, mosogatni, mosni, takarítani, és semmihez!!! Talán a kislányommal még normálisan tudok foglalkozni, de nem úgy, mint régebben, hiányzik belõlem az a vidám anyuka, aki 4 hete még voltam.
A legrosszabb, hogy ezekbõl a dolgokból arra következtetek, hogy nem is akarom igazán ezt a babát!????? Dehát ez nem igaz!!!!!! Vagy, hogy ez egy intõ jel ( micsoda marhaság!) hogy nem lesz rendben valami!
Ugye csak meg kell várnom amíg rendezõdik a hormonháztartásom?
Volt már valaki ennyire elmebeteg koraterhességben?

Andi

Szia Andi!
Jobban lennél, ha nem egyedül lennél egész nap? Séta, barátnõkkel ebédelés, napozás ilyesmi nem dobna fel? Valószinû csak hormonális. Nem a Duphastontól vagy igy ki?
Irj, hogy hogy vagy ma!

puszi
zsunya

Szia Andi! Én pont iyen, vagy még hisztisebb, sírósabb ingerlékenyebb voltam terhesen. Lehet, hogy csak ennyi!

Andi,
én is elviselhetetlen terhes voltam! Szerintem nem több ez, csak a hormonok játéka! Nyugi, pihi, ne aggódj és minden rendben lesz. Hamar rendezõdik a helyzet és megint ugyanaz a vidám anyuka leszel!
Solya

Sziasztok!
Köszi a bíztatást!!!!!!
Igazából, már attól jobban lettem, hogy leírtam!!!!!! Nem is gondoltam volna.
Most azon vagyok kiakadva, amit a Budapesti Nap címû újságban olvastam. Igaz, off téma, de azért leírom.
"Azoknál a terhes nõknél, akik heti 20 óránál többet töltöttek számítógép elõtt, 70 százalékkal nõtt a vetélések száma, a terhesség elsõ harmadában." (Könczey Réka - S. Nagy Andrea. Zöldmagazin.)
Na, ez azt jelenti, hogy még a kedvenc szórakozásomról is le fogok mondani kb. még 2 hónapig.
Még egyszer köszi a megnyugtató sorokat mindenkinek!!!!!
Andi

Andi!

Remélem ezt még elolvasod ;).
Szerintem ez egy ökörség. Én 0-8,5 hónapig napi 6-10 órát töltöttem terhesen a gép elõtt és a lurkó egészséges, hatalmas gyerkõc lett.
Nem látom a kettõ közt az összefüggést.

Milla

Ansi!

hmm! Ez a Zöldmagazin, mennyire megbízható? Ha logikusan gondolkodsz akkor számba kell venned, hogy mivel másabb a számítógép mint bármilyen más háztartási eszköz ami árammal mûködik... Gondolok itt a Tv-re, villanyra, rádióra, mikróra, esetleg tûzhelyre, bolyler...
És amik mégcsak nem is szigetelt kábelen jönnek, hanem rádió hullámokon azokkal mi van? Parabola antenna, mobil telefon?! Ezekrõl még el is tudom képzelni, hogy árthatnak, de amilyen port kavart régen annyira nem történik most a mobilokkal semmi. Ugyanis arról tényleg volt szó, hogy az ártalmas, ha több órát (10 óra kb) lóg a fülén valakinek a mobilja. A hullámok károsíthatják az agyat -aszem valami ilyesmi volt.
Szóval nyugodtan internetezz, vagy ne, de akkor semmilyen árammal mûködõ dolgot ne használj és bekapcsolt állapotába nem menj a közelébe Kellemes babavárást és nyugi! A depi korszak meg észre se veszed és elmúlik teljesen magától. Addig "csak" a párod megértésére lenne szükséged

puszi
sasha

Sziasztok!
Hát tudom, hogy nem mindenki esik bele abba a 70%-ba, hiszem még ugyebár marad az a bizonyos 30%, akiknek semmi baja nem lesz....! Még szerencse!
Viszont, aki egyszer már megégette a nyelvét a levessel, az a joghurtot is megfújja alapon, én most maradok a heti egyszeri netezésnél, kibírom valahogy legalább az elsõ harmadban. Különben az orvosom szerint nem biztos, hogy nincs benne igazság.
A depim múlóban!
Sziasztok!
Andi

Sziasztok, már megint itt vagyok, ebben a topikban. Utálom a januárokat, mert úgy látszik rám a napfény hiánya ilyen hatással van. Nagyon pocsékul érzem magam a bőrömben. Pedig már nem volna rá semmi okom, úgyhogy ez biztos belülről jön. A kisfiam nagyon aranyos (bár elég fárasztó, de kedvességgel kompenzálja), új lakásban lakunk, ami nagyon kellemes, és várom az újabb jövevényt. Mégis pocsék a kedvem, hiába próbálok jókedvű lenni, valahogy nem megy.
Egyrészt fáradt vagyok, mert az éjszakák még mindig többszöri felkeléssel telnek. Nappali alvás szóba sem jön, valamikor házimunkát végezni is kell. Ha a fiam ébren van - ez elég sok idő - muszáj vele foglalkozni, mert egyrészt fontosnak is érzem, másrészt igényli is, sőt, kiharcolja. Segítségem újra nincs már ősz óta, mert az én anyukám újra dolgozik, ez rengeteg idejét leköti, és fáradt is, meg stresszes, szóval most nem hiányzik neki még egy kis plusz munka. Az anyósomék meg néhányszor kerek perec visszautasították a kérést, hogy pár órát vigyázni kéne a gyerekre. Azóta nem is kérem tőlük, ami lehet, hogy butaság, de azóta ennek más oka is van...
Mindezek mellett terhes vagyok, amiből jelenleg nem sokat érzek, de azért a fáradtság ott van. És a sorozatos gyerekbetegségek miatt több mint két hónapja alig mehetünk emberek közé, többet járunk orvoshoz, mint máshová. Mindezek tetejébe a férjem látványosan szenved, alig áll velem szóba, tegnap haragjában (amiért e hét végén nem mentem a gyerekkel az ő szüleihez, hanem a sajátjaimhoz jöttem, mialatt a férjem dolgozik) a fejemhez vágta azt, amit amúgy is tudtam, hisz már megbeszéltük. Azt, hogy csak a gyerek miatt vagyunk együtt, és neki nagyon szar velem, és kényszerpályán van, együtt fogjuk leélni az életünket, nincs kiút, és neki ez milyen szar ez. Tudom, hogy rossz neki, és hogy végül is ez az én hibám is. De valahogy nem tett boldoggá, hogy újra előjött ez a téma. És nem tudom, hogy fogunk tényleg leélni egy életet így, hogy ő ennyire utálja az egészet. Én sem tartom a helyzetet ideálisnak, de ha megegyeztünk, hogy együtt maradunk, mert ezt látjuk helyesnek, akkor én igyekszem a lehetőségekhez képest normálisan látni a világot, vagyis megtalálni a jót abban, amiben meg lehet. Ő viszont nem. CSak sajnálja magát csöndesen, hogy hogy elcsesztem az életét. Pedig együtt csesztük el, nem fegyverrel kényszerítettem az anyakönyv vezető elé... De hát akkor is szar érzés felelősnek lenni azért, hogy az ő élete (amiből csak egy van, mint tudjuk) csiki-csuki lett. Élhet nélkülem, de akkor a gyerek sem lesz ott a mindennapjaiban, vagy maradhat a gyereke mellett, de akkor engem is el kell viselnie.
Olyan hosszú ez az egész, le se győzöm írni. Csak azt tudom, hogy - talán mert januárban mindig mélyponton vagyok, és most különösen - most nagyon szarban érzem magam. Nem tudom, hogy tudok majd egy egész életet leélni egy olyan rendszerben, ahol én a férjem szenvedéseiért vagyok felelős, és mellesleg a családban a büdös bogár is, akitől minden rossz ered. És az a baj, hogy mentegethetem ugyan magam, de hát az az igazság, hogy a férjem tényleg jobb ember, mint én, és igaza van, ha kritizál. De nem kritizál, csak boldogtalan miattam szép csöndesen, és csak néha tör elő belőle az igazság. Ugyanakkor lelkifurdalást keltően megad nekem mindent anyagilag, első szóra megjavít bármit, ami elromlik, nem kell neki könyörögni, elvégzi a dolgát a ház körül, kérés nélkül kiviszi a szemetet, stb. Szóval ő JÓ. Ez az ő szemében a legfőbb érték. Én meg egy egyszerű gyarló, sőt nééha borzasztó nő vagyok, legalább annyi (vagy még több) hibával, mint másoknak van. S most leélhetek egy egész életet egy tökéletességre törekvő, de miattam boldogtalanságra ítélt emberrel.

Jó lenne, ha válaszolna valaki. Nyugodtan olyat is lehet, amit "nem szívesen hallok", nem fogok kiakadni, de ha mégis, akkor idézzétek ezt itt! Persze névtelen kötekedőktől (hangsúly a "kötekedő"-n van, nem a névtelenen) jó lenne ezúttal megkímélni, mert nem vagyok vicces hangulatban.
Gondolkodtam, hogy név nélkül írok, de aztán arra jutottam, hogy inkább megpróbálom ignorálni az egyértelmű(!) kötekedést. Azt, amit már oly jól ismerünk.

Jaaaj Adrienn!
Éppen most szaladgáltunk egyet a hóban és éppen azt mondtam a páromnak, hogy mennyire feldobott! Remélem hozzátok is eljut és akkor egy kis örömöt visz az életedbe.
Már korábban sem értettem, hogy miért gondolod egy emberről, hogy jobb nálad, ha mindezt még hangoztatja is? Nem hiszem, hogy ez a jóság csúcsa! Most nem akarom degradálni a férjed, de ez a se veled se nélküled helyzet elég nehezen elviselhető lehet. Ráadásul ha megegyeztetek, akkor egy "jó" ember nem vágná a fejedhez, főleg, ha tudja, hogy mélyen érint és nem vagy jó passzban, pláne terhesen,a mikor az ember lánya még érzékenyebb, főleg, ha éppen tőle várod a babát, stb.
Szóval gondold át még egyszer, ki is a jó ember. nem feltétlenül az a jó, aki egys zóra kiviszi a szemetet, hanem az, aki megpróbálja a másik szemével is nézni a világot. Így aztán, látod, az én olvasatomban te lettél a jobb ember! Kicsit pozitívan drágám! De tényleg!
Solya

Solya, olyan aranyos vagy, hogy ezeket írod. Tényleg jól esik. Attól félek, ha a történetet a férjem írná meg, a maga szemszögéből, akkor jobban kitűnne, hogy ő a jó.
Amúgy én se vagyok rosszabb az átlagnál, csak olyan átlagos, olyan kis hisztis csaj, aki sokszor követe el hibákat. A párom viszont egy törekvő, kötelességtudó, lelkiismeret-irányított, viszont halvérű ember, mondjuk nem sűrűn ragadják el az indulatai, mindig mindent úgy akar csinálni, ahogy a kisgyereknek tanítják az oviban, hogy mi a jó. Nem mindenre van képessége, pl. érzelmi dolgokban nem túl nagy.
Szóval nem látom én magamat valami szörnyűségnek. Csak ő lát minden embert gyarlónak, engem pedig elfogadhatatlanul gyarlónak. És sajnos a gyerek most kezd belenőni abba a korba, mikor már érzi mindezt. És mivel én vagyok a szigorúbb, érzi, hogy "apa megvédi őt anyától". És hogy apa, aki kedves és higgadt, rossz szemmel nézi anya hisztijeit. Mert persze a jogos szigort is besorolja a férjem a hiszti kategóriába. Mert néha tényleg elég hisztis vagyok, sajnos. Mindig is az voltam, de a férjem mellett tetőzik... Nyilván, mivel nem egymásnak teremtett minket a sors, valszeg. a legrosszabbat hozzuk ki egymásból. Én belőle a kisebbségi érzését (hogy nem elég határozott, nem elég talpraesett), ő belőlem a hisztit. És ha még nőiesen lennék hisztis... De nem, én ajtót csapkodok, káromkodok és kiabálok is néha, de nem vele, hanem magamban. A fazekakat csapkodom, és nekik üvöltöm el az adott káromkodást. Aztán, sőt már közben is, annyira szégyellem magam... És senki nem tud segíteni ezen, pszichológus azt mondta, hormon dolog, nőgyógyász azt mondta, forduljak pszichológushoz...

Na, most jól továbbkeseregtem az eddigieket.
Igazából a két nagy bánatom az, hogy hogy lehet így egy életet leélni, a másik hogy hogy szabadulhatnék meg a hisztimtől. Próbálok uralkodni magamon, de ha fáradt vagyok (mostanság mindig), akkor nem megy, bárhogy megfogadom is.

Juj, de nem látok kiutat.

Hó az nálunk nincs, pedig a barátnőmmel együtt nagyon várjuk. Sár van helyette, eső meg köd. A barátnőmmel felváltva sírdogálunk egymásnak. És most egyikünk se tud segíteni se a másikon, se magán. Pedig régen valamelyikünk mindig vidám volt. Most nem. Hozzátartozik, hogy ocsmány telünk volt, mindketten terhesek vagyunk, mindkettőnk gyereke pici, mindkettőnk szülei távol élnek. Alig várom a tavaszt! Mikor Ádám fiam megszületett, hát az egy kész eufória volt, hátha most is feldob a szülés. De addig... És a férjemnek attól se lesz jobb.
Na, szépen folytattam a nyafogást. Lehet, még fogom is. Előre is bocs.

Adrienn,
nyiss egy új postafiókot! Vagy sürgesd meg a régit!

Mondjad, mondjad!
Attól az ember lelkének könnyebb lesz.

Adrienn,
látod, panaszkodni jöttem, aztán talán segíteni fogok. (Miért nincs szomorkásan mosolygó mosolyi...) Te tökéletesen leírtad az egyik enneagramkaraktert, az egyeset. Annyira sokat tudnék mesélni erről, nincs időm ennyit írni. (Véleményem szerint egyébként a nőgyógyászodnak volt igaza, és segíthetne egy pszihológus. De nehogy ahhoz menjél, aki a hormonokra fogta az egészet...) Ha Mo-on élsz, üljünk be egy teaházba, egy csendes zugba, ha van kedved, és lehet, hogy meg tudok láttatni egy pár dolgot. A legfontosabb: mindenki a SAJÁT életéért felelős. Te nem vagy hibás az ő élete miatt. Ő egy felnőtt ember, és roppant jól jön neki, hogy téged hibáztat egy csomó dolog miatt. Tudod, miért? Mert ha nem téged hibáztatna (vagy vki mást), akkor szembe kéne néznie magával, és rá kéne jönnie, hogy ő a felelős a saját problémái miatt (de ezt valszeg nem engedi az erősen domináló felettes énje). És ez miért gáz? Mert akkor tennie kéne valamit. És ez kényelmetlen és fájdalmas is lehet.

Mit szólsz a randihoz?

Virág

Adrienn, a ferjed porig MEGALAZ teged ilyen beszolasokkal. Hogy birod???
En abban a szempillantasban csomagolnek, es vissza sem neznek!
Azt abszolut nem ertem, hogy ilyen korulmenyek kozott MIERT akartal meg egy babat? Sot, valahol irtad, hogy a jovoben meg tobb gyereket is szeretnetek.
Hova, kinek, minek, miert?????? Ennek az embernek? Na ne!
Azt is irtad, hogy tetszik neked valaki (mas), tehat nem vagy meg annyira kiegve, hogy alkalmatlan lennel a szerelemre. A SZERELEMRE!!!
Szereny velemenyem szerint most kellene lepned, nem amikor 3-4 gyerek eleteert leszel mar felelos.
Annyira fiatal vagy meg, elotted az elet, mi ertelme van igy szenvedni!?
Szeretnem megkerdezni, hogy valaha, ugy igazan szerelmes voltal a ferjedbe? Ugy ertem, hogy erzeted valaha azt, a "liftezik a gyomrom ha meglatom es hozzamer" dolgot, vagy csak ugy lassu viz partot most, majd csak lesz valahogy alapon kotottetek hazassagot?
Drukkolok Neked, hogy megtalald vegre a lelked nyugalmat!

Adrienn!
Nem hiszem, hogy el kell válnod. Ha elvett, akkor igenis felelős ő is ezért. És igenis felelős a hisztiért is. Szerintem dolgotok van egymással. Lehet, hogy neked kell kicsir visszarántanod a rideg valóságba, hogy nem annyira jó ember, és korántsem áll a tökéletességtől egy lépésre.

A jó férj és jó feleség ott kezdődik, hogy nem nehesztel, szeret és elfogadja a másikat olyannak amilyen. Amikor hisztizel megölel és azt mondja, hogy nem baj, szeretlek. Nem azt sugallja feléd, hogy kevesebb vagy, mint ő. Mert ez piszkosul relativ.
Egy gyerek meg sokkal jobban megsinyli a kényszerházas szülőket, mint a nyugodt boldog elváltakat. (élő példa vagyok, ni)
Mégis azt hiszem első körben egy jó pszichológus, nem azért mert bajod van, hanem azért mert objektiv és semmi más dolga nincs, mint hogy megmutassa a megoldást. (nem kimondja, hanem rávezet, segit megtalálni a te megoldásodat)

Ma már azt hiszem nem feltétlenül jó a válás. Mert ha holnap beadod, attól még magadra úgy gondolsz, mint kisebbrendű lényre. Rá pedig, mint egy igazán nagyszerű emberre. Holott valószinűleg ez nem igaz.

Ha nem képes következete lenni (és igen néhány dologban szigorú) a saját gyerekével akkor igencsak tökéletlen szülő. Ha nem képes szeretni a saját feleségét, aki ismét a gyereküket várja az nagyon tökéletlen társ, aki magát többre tartja a saját szerelménél az minden, csak nem tökéletes. És aki nem vállalja a saját esetleg rossz döntését, hanem a másikra keni, és a gyerekkel takarózik az egy gyáva nyúl. Ahelyett, hogy elkezdené felfedezbni a másikban azokat a dolgokat amiket nem ismetr még. Mert igenis vannak ilyenek.

Nagyon kényelmes dolog lelkiterrorban tartani a másikat, hogy ő majd lesi minden vágyunk, mert bűntudata van.

Boa.

Nem, Adrienn, nem hiszem, hogy válnod kellene. Annyira sok dolgot kell még megtanitanod neki az ő érdekében. Légy erős, és ne hidd, hogy egy szikrával is kevesebb vagy. Ha jó lesz a méled irj egy levelet, hogy tudjak küldeni egy jó pszichomókusnő telefonszámát. Nem betegeket kezel, segit csupán megismerni a saját értékeinket, erősségeinket. Azt hiszem, hogyvissza tudná adni a hitedet magadban, mert megmutatná neked, milyen nagyszerű is vagy.

Ui: Valóban instant jobb lenne elválni, amig nincs meg a második baba, amig kicsi az első, amig van esetleg valaki aki tetszik. Ez is egy teljesen érthető és sikeres út lehet. De én valahogy úgy érzem, hogy ezt nem lépnéd meg.

Zsunya

Virág,
és elég képzetlen mókus vagyok ilyen téren, mi az az enneagrammkarater? Scientology? Vagy keverem valami nagyon hasonló hangzásúval?
szilvi

és=én
bocsi

Szilvi,
ez pszihológia. Csomó féle karakterológia létezik, ez az egyik (és én imádom ) Semmi köze a scientológiához.

Sziasztok!
Igazán jól esett olvasni a soraitokat.
Sorban.
Kíváncsi, megsürgettem a régit. Lehet, hogy már ma is működni fog.
Solya Én aztán mondom, az biztos.
Virág, a közeljövőben semmiféle lehetőségem nincs arra, hogy bármit is a gyerek nélkül csináljak, egyrészt most is épp beteg, másrészt nem vállalja senki, gyakorlatilag folyamatosan együtt vagyunk. Igazából ez most már csak annyiból zavar, hogy sokmindenről le kell mondani, hisz nem vihetem bárhová. Úgy, mint rég, már nem gond, mert nagyon jó kisfiú, nem is hinnétek a tavalyi problémáink óta, hogy milyen jó kis egyéniség lett abból a hajdani kis bőgőmasinából. Mindenhol dicsérik, mindenkinek tetszik. Ő sose hisztizik, nem különösebben akaratos, szófogadó is eléggé, szóval aranyos. De abban a korban van, hogy nagyon fárasztó. Ezért nem vállalják szívesen az amúgy is fáradt nagyszülők. Fizikailag se bírják sokáig, meg energiával se. Jó dolog lehet Magyarországon nyugdíjasnak lenni, ahogy a szüleimet elnézem.

Mindegy, Te nagyon radikálisan látod a dolgot, asszem már máshol is írtad ezt, akkor is "mindegy" nickről, ha jól emlékszem. Most már elmondom, ne legyek tisztességtelen. Lassú víz partot mos dolog volt ez már néhány hónap után. De szerettük egymást, és én becsültem is őt. Hát liftezés nem volt, de nem is hiányoltam, mert szerettem, és azt hittem, ez a lényeg. Neki meg azért nem hiányzott, mert nem szereti az érzelgősséget, szóval alapvetően is egy lassú víz tipus. A tisztességtelen az, hogy én képes lettem volna nagy viharra is, de nem is gondolkodtam akkor ezen, mert tényleg jó volt együtt, jól éreztük magunkat. Azt hittük, mindig így lesz, nem gondoltuk, hogy ha jön pár nehézség, akkor ez már kevés lesz a kölcsönös boldoggá tevéshez. Szóval emiatt az egész miatt lelkifurdalásom van. De az is igaz, hogy ő se volt úgy odáig értem, sőt, állandóan kritizált, feltételekhez kötötte a házasságot (menjek el agykontroll tanfolyamra). Ez roppant megalázó volt, és azt is megmutatta, hogy tényleg nem szeret. De akkor már együtt voltunk sok éve, és nem akartam elveszíteni, meg hát erős volt bennem a vágy a család, a gyerekek, a megállapodottság iránt.
Ha még most is lenne annyi - és elég lenne "csak" annyi - bennünk egymás iránt, mint a házasság előtt volt, mindketten elégedettek lennénk most is. De nincs. És elhidegülés meg van, pontosabban máshogy viszonyulunk a szexhez. Nekem nem megy akkor, ha amúgy azt érzem, hogy nem szeretjük egymást ahhoz eléggé. Ő meg ezért haragszik.
Elválni nem fogunk, ebben megegyeztünk. Ennyi miatt nem. Csak hát akkor szerintem mindkettőnknek be kéne tartani a szabályokat. Én betartom, azaz nem nyafogok, tudomásul veszem, hogy elkövettünk egy hibát, visszafordulni már nem lehet, előre menekülni meg nem volna jó. Ő nem tud ezzel ilyen könnyen együttélni. Mondjuk én sose voltam egy idealista, ő viszont igazi kemény maximalista.
Ja, még valami: nincs kiért elváljak, azaz nincs olyasmi, amire céloztál.

Zsunya, tegnap beszélgettünk az öcsémmel, ő igazi kis bölcs (nem annyira "öcs", mert majdnem egyidősek vagyunk), és hasolnókat mondott, és igaza is volt, ahogy neked is igazad van. Majd még elgondolkodom rajta a te szemszögedből, és köszi!
Pocok, végre egy sorstárs. Egész vigasztaló, hogy ezen túl is lehet lenni. Remélem, egy év múlva fenti írásomat úgyanolyan megnyugvással olvasom majd vissza, mint a tavalyit, amely a gyerekem egésznapos baba mivolta miatt született. Tegnap visszaolvastam, és azt is, hogy néhány tanácsot egyszerűen másnap már megvalósítottam, meg jöttek saját ötletek is, és már őszre sokmindenben megváltozott a gyerek. Hátha most is így lesz ezzel az üggyel.

Ok, Virág, köszi. Tudod, én közgazdász volnék, ....

Virág, melyik felosztás szerint van ez a fajta karakter? És mi a lényege? Ha ráérsz, össz tudod foglalni? Vagy le tudod írni, hol találok róla valamit? Azt hittem, tanultam az összes fajta karakterológiát. Persze már egy ideje tudom, hogy sokkal több van, mint amennyi ismert. Engem egyébként mostanság Ranschburg karakter felosztása fogott meg, és azon belül a férjem az ún. lelkiismeretes jellem kategóriához áll a legközelebb, amelynek másik neve a "túlszocializált", vagyis felettes én-je olyannyira helyébe lépett az igazi én-jének, hogy ezen már talán nem is lehet változtatni. Pedig jó lenne, mert talán jobban érezné magát a bőrében, ha nem akarna mindig megfelelni valami ideális elképzelésnek.

Adrienn,
ez az enneagram. Libri boltokban egy csomó könyvet kaphatsz róla. Pesti vagy? Mert akkor gyerekestalit is csinálhatnánk, és akkor mesélnék. Egyébként ez a Raschburg-féle jellemzés fedi az 1-es karaktert. Máshogy mondanám én el, de a lényeg ugyanaz. Ami más, hogy érthetővé tudom esetleg tenni, miért olyan, amilyen, és mit érez-gondol nagypn mélyen, amivel tisztában sincs. Ha taliznánk, azt is tudnám, te milyen vagy, és mit lehet ebből a kapcsolatból kihozni. Persze nem vagyok mindentudó, és tévedhetek is, ezért soha nem mondom, hogy ez vagy az van, viszont távlati képeket együtt tudnánk festeni. Aztán te tudsz dönteni, mi jó neked, a gyerekeidnek.

Virág

Virág, nem vagyok pesti. De majd ha egészségesek leszünk, és legalább néhány dolog rendbe jön, akkor majd járunk a fiammal újra Pestre, mint ősszel meg tavaly nyáron. De most se pénz, se kocsi (elromlott), se egészség, se hangulat az utazáshoz és egyebekhez. Majd, ok?

Adrienn,
nyilván teljesen kívülállóként én nem tanácsolhatom felelőséggel sem azt, hogy maradj örökre a férjed mellett, sem azt, hogy váljatok el. Ezt Te érzed/tudod, hogy lenne jobb.
Most inkább depresszió ellen szeretnék néhány praktikát megosztani Veled és a többiekkel, amik nekem is szoktak segíteni.

Így télvíz idején, pláne, mikor a nap sem süt, én is nagyon tudom utálni a világot, akár minden ok nélkül is. Ilyenkor nagyon jól tud esni egy kis séta a szabadban, a gyerekek is élvezik (bár nyilván -10°C-ban nem annyira)
A tévében nagyon-nagyon kerülöm a filmeket. Kergetem az olyan műsorokat, amik a kertről, természetről, művészetről, főzésről szólnak -szóval az élet szép dolgairól.
Igyekszem a lakást telepakolni sárga-narancs-piros színekkel. Gyümölcs- és virágmintás motívumokat szalvétázok mindenre.
Zöld növényeket pakolok mindenhová. Hagymás tavaszi virágokat hajtatok benn, cserépben.
Finom, illatos teákat iszom.

Nyilván Te most a Pocak miatt egyébként is sok gyümölcsöt eszel, ez is hangulatjavító.
És hogy bíztassalak egy kicsit: ha megszületik a baba, egész biztos jobb lesz a hangulatod is, a hormonok engem is nagyon ki tudtak készíteni a 2. gyereket várva.
Manapság már néha olyan jól elvan a 2 gyerek, hogy szinte unatkozom -na jó, ez költői túlzás. Nem akarom elkiabálni, de mostanában jól lehet mellettük takarítani, főzni, mosni stb. is. Nem varázslat, de rászoktattam magam, ha kicsi mosatlan van, már mosogatok; ha kicsi rumli van, már pakolok; ha kicsi kosz van, már mosok is fel -sokkal, de sokkal kevesebb fáradsággal jár, mint végszükség esetén nekiállni a nagytakarításnak.

Remélem, egy picit tudtam segíteni
Jamina

Sziasztok!

Kedves Adrienn!

"Örülök", hogy nem csak én szenvedek hasonló gondokkal.Ahogy olvastalak,sok mindenben magamra ismertem.
Így tél végén már nekem is nagyon hiányzik a napfény,meg, hogy ki tudjunk mozdulni a lakásból.Mindig is érzelmileg labilisabb voltam az átlagnál, de m ost eljutottam arra a fokra, hogy már magamat is utálom a hisztijeim meg a hülye viselkedédem miatt.A párom eddig nagyon megértő volt, de most azt mondta, hogy menjek pszichológushoz, inkább fizet érte, csak legyek végre normális.Én nem fogok elmenni több okból sem.Egyrészt tudom, hogy úgysem tudná megoldani a problémáimat.Egyedül én tudok segíteni magamon, de sajnos nincs hozzá erőm.Mindig megfogadom, hogy mostantól min fogok változtatni, de eddig nem sikerült.Ráadásul, mivel érdekel a pszichológia,elég sokat olvastam a témában, tehát elméletben tudom a megoldást.
Sajnos elég sok minden összejött, ami a depihez vezetett, ha gondolod,levelezhetnénk magánba is,az az igazság, hogy egy csomó dolgot szégyenlek itt leírni, de ha lenne valaki, akinek hasonló gondjai vannak, már sokkal könnyebb lenne.Röviden csak annyit, hogy a nagylányommal mindennaposak a veszekedéseink(kamaszodik a drága), a lakásunk kicsi,másfél szobás(ráadásul most költözött ide a sógorom is, mert a barátnője kirúgta, így nincs hol laknia), a párom sem jön ki a lányommal(ő az előző házasságomból született),a kisfiam, aki gyönyörű és imádnivaló(féléves)teljesen lemerít fizikailag és szellemileg is.Éjjel kb.10-szer kelek hozzá.35 éves vagyok, de legalább hatvannak érzem magam, úgy érzem összecsaptak a fejem felett a hullámok és nincs kiút.Semmilyen téren nem tudok az elvárásaimnak megfelelni (nőként, családanyaként, társként stb.)Állandóan kiabálok(egyedül a fiammal vagyok még türelmes, de félek, hogy ő is szenvedni fog a hisztijeimtől).
Aki tud, segítsen,hátha a közös gondok kibeszélése könnyít a depressziómon.
Era

Era,
menj el, csinálj magadnak saját, külön bejáratú programot. És ha másért nem, azért menj el pszcihológushoz, hogy kibeszéld magad. Még programnak sem rossz. Kár, hogy nem lehet kávéházba járni egy pszichológussal! mennyivel jobb lenne!
Én kb. ott tartok, hogy elkezdeni sincs kedvem semmit, csak ha nagyon erőt veszek magamon, vagy ha kitalálok vmit. Most pl. kitaláltam, hogy sütök muffint. Még sosem csináltam. Nem sikerült. Ez sem. Most megint nem lesz egy ideig kedvem hozzá, pedig van még 87db. papírom hozzá.
Nem tudom, hogy jó ötlet-e magánlevelezést kezdeni arról, hogy mi is a problémátok mélyebben, nem vihet-e el egy rosszabb irányba? Ahelyett, hogy segítene?
De nem akarok beleszólni. Csak ötlet.

Kedves Solya!Köszi a tanácsokat.Sajnos kikapcsolódni nem nagyon tudok,mert nincs segítségem.A párom, ha véletlenül itthon van pár órára,elvállalná a kisfiam, de hova menjek.Bejelentkezés nélkül nem állíthatok oda senkihez, mindenkinek van saját családja.A terhességem előtt rendszeresen futottam(tavaly a maratont is lefutottam)igazából biztos jót tenne, ha mozoghatnék,de olyan hulla vagyok, hogy erőm sincs hozzá.Fura, mert amúgy nagyon kitartó vagyok,amit eltervezek, azt véghez is viszem,a babámra is 5 évet vártam,rengeteg csalódás ért közben(vetélések,sikertelen lombikok stb)Most is tudom, hogy túl leszek majd rajta, csak nehéz kivárni.Ha jó idő van, mindent sokkal pozitívabban látok,de ez a hülye tél, meg a hideg elveszi a kedvem mindentől.A levelezésről meg annyit, hogy engem nem "lefelé"visz, ha más bajáról hallok, hanem inkább erőt ad, hogy nem vagyok egyedül,nem vagyok csodabogár.Ugyanis a környezetemben levő kismamák mind olyan "rendben"vannak.A babájuk alszik éjjel(mindnek)és mindenki tök "happy".Közöttük én "kakukktojás vagyok, nem is értenek meg igazán.Szóval ezért gondoltam, hogy jó lenne hasonló gondokkal küszködőkkel levelezni.
Era

Era,
csavarogni csak úgy a városban? Mozi egyedül, utána egy koktél valahol? Meg nem oldja a problémádat, de könnyebbé teheti az elviselését. Én már csak tudom... 4 darab 7 év alatti gyerkőc anyukája vagyok...

Virág!
Csavarogni imádok,általában éjjel szoktam,ha a fiam alszik.Moziba nem mennék egyedül(amúgy sem szeretem)Őszintén csodállak ennyi gyerkőccel,szívesen hallanék tőled egyéb jó tanácsokat!
Era

Era,
általában jól érzem magam. De mondjuk másfél-két éve más volt még a helyzet.
Nem tudom, vígasztal-e, a legkisebb most 22 hónapos, és egy átlagos éjszakán már csak 2-4-szer szopik, és 3 körül kel. 2-3 hónapja átlag 15-ször szopott. Iszonyatos volt. Olyan voltam, mint a mosott szar. (Bocsi) Nem tudom, hogy éltem túl... De tudom: mellettem állt a férjem és a barátaim (mind kisgyerekes, és itt, a babaneten találtam meg őket. Azóta személyesen is talizunk.). Nincs Fehérvári topic?

Most ott tartok, hogy várom a tavaszt, akkor könnyebb lesz elindulni itthonról, addig babanet, kreatívkodás (itt a farsang, jelmezeket kell készíteni, most alakítottam át a konyhát, teljesen feltöltött), pár kettesben töltött óra a kedvesemmel, egy-egy jó könyv, én imádok moziba menni, úgyhogy olykor megyek is tökegyedül, barátnőimmel randik néha...

Engem is nagyon érdekel a pszihológia, ha gondolod, nekem leírhatod magánba, mi a baj. Nem nézek le és nem ítélek el senkit. Bátran megírhatod. Egyébként meg szégyellnéd-e, ha gyomorfekélyed lenne? Ugye, nem? Pedig ugyanúgy nem lennél elítélhető érte, mint a lelki problémáidért. Puszillak,

Virág

Virág!

Köszi a bátorítást,majd holnap írok este,most aludni akarnak fiúk és állítólag hangosan pötyögök.
Era

Adrienn!
Elszomorodtam,hogy itt talállak
Nem akarok újabb jótanácsot osztogatni,mert azt már megtették előttem egy páran. Te sokat segítettél rajtam,most egy picit viszonozni szeretném! Ha nem is sokkal,de remélem hasznosan.
Hogy lennél te nem jó ember? Te aki rengeteget támogatott itt lelkileg! Te vagy az egyetlen itt aki szívből megértett,és bátorított,hogy lesz ez Könnyebb,fel a fejjel! Hát most én is ezt mondom! Fel a fejjel! A férjed (bár nemiserem) semmivel nem jobb ember nálad,csak más. te most fáradt,és nyűgös vagy,mert kisbabát vársz,ez természetes,arról már nem is beszélve,hogy ilyen állapotban a kismama jóval érzékenyeb,és a bolhából is képes elefántot csinálni. A férjed biztosan nem gondolja véresen komolyan azt amit mond. Lehet,hogy ő is fáradt,és érzékeny,és éppen semmi hangulata a "nyávogásod"(az ő szemszögéből nézve) halgatni. Biztosan nem tart kevésbé jó embernek,vagy nem egyenrangúnak,és szeret is hiszen jön az újabb babátok! Amin ti is keresztül mentetek az elsővel,és ezek után még ő is bevállal egy másodikat,amire ugye semmi garancia,hogy jobb,ill.,könnyebb lesz az elsőnél,akkor biztosan szeret,és hirtelen harag,és fáradtság hozza ki belőle ezeket a szavakat. Különben miért csinálná végig újra az egészet? Hogy már két gyerkőőc tartson össze titeket? Ugye tudod hogy ez butaság! Pár hónap te is megszokod,az új állapotod,és a depiden,és letargiádon is túl leszel Adrienn! Látod miket produkál az élet? Most én próbálok meg lelket önteni beléd. Az embernek mindíg van és lesz is (sajnos) miért bánkódnia. Én is túl vagyok a majdnem depin. Te is túl leszel,ez csak egy átmeneti állapot.
Vigyázz magatokra,és a legjobbakat kívánom nektek!
Noémi

Sziasztok!
Szakdolgozatom témája az anya-gyermek kapcsolat. Már a végefelé közeledek, de a konzulensem szeretné ha a szülés utáni depresszióról is írnék. Én meglepődtem, mert nem tudom ez miként hathat az anya-gyermek kapcsolatra.Tapasztalataim nincsenek, de tudom, hogy ezen az oldalon igen kedves anyukák beszélgetnek egymással s ezért fordulok hozzátok bizalommal. Igazán hálás lennék ha tudnátok nekem erre a kérdésre válaszolni.
Előre is köszönöm!
Sziasztok: Bogosz

Sziasztok!
Az e-mail címem:bogosz@freemail.hu

Sziasztok!

Igaz már lábalunk ki a rossz időből, de úgy érzem, hogy engem is utolért a depresszió. A férjemmel szeretjük egymást, de már régi "házasok" vagyunk. 12 éve vagyunk együtt. Tiniszerelem volt, van. A férjemnek mindig is nehéz volt kimutatni a romantikus én-jét, de félévente, évente volt egy hosszú beszélgetés és erőt vett magán, hogy kiléptessük a kapcsolatunkat a hétköznapokból. Most fél éves a kislányunk, akit nagyon szeretünk. A párom reggeltől estig dolgozik. Mellette szeretne sportolni. Gyerek előtt naponta járt futni, hétvégén versenyezni(mostanában képes hajnalban elmenni futni, hogy legalább este együtt legyünk és hétvégén délelőtt fut pár órát), de a nap csak arra elég, hogy a kislányunkkal foglalkozzunk- kis játék, fürdetés közösen. 8 után pedig már hullák vagyunk (szex-re is). Mondtam neki pár hete, hogy nem érzem jól magam a kapcsolatunkban. Keveset vagyunk együtt. Próbált szabira menni és nehezen, de kivett egy hetet (múlt héten), de kiderült, hogy rozsdásodik az autó és meg kell csinálni. A szabadság arra ment, hogy ezt csinálta a szüleinél. Mi ott vártunk rá. Nem volt idő elmenni valahova, hogy valami közös élmény vigye tovább a kapcsolatot. A hétvégén pedig versenyre ment (két nap, reggeltől estig). Megbeszéltük, hogy megyünk mi is, ha jó idő van (hát, nem volt). Én érzem, hogy távolodok el tőle. Várnék valami kedveset legalább, de ő nem érzi, mondani pedig már nincs erőm (kedvem). Úgyis veszekedés lenne belőle, hogy "az autót meg kellett csinálni. Nem tudta másként csinálni." Egyszerűen nem érzi, amit én. Vasárnap hazajött, elmentünk boltba. Egy kicsit kiültünk egy parkba és utána otthon bekapcsolta a tv-t, mert vmi rally ment benne.
Egyébként jó férjem van, mert mindent megcsinál a lakásban, csak hiányzik a tőrődés, a romantika.
Aki hasonló cipőben jár, vagy tud vmi ötletet kérem segítsen.

Ani