Sziasztok!
Jó sokat kell visszaolvasnom
Lola: a lányaid továbbra is gyönyörűek

Így képen Majából is több látszik mint mikor együtt sétáltunk
Felvettelek Skypra

Mondjuk én az msn-t használok. Régen ICQ-t szerttem de mindenki áttért az új windows-al az msn-re
Rendszer: Nálunk már egy ideje alakul. Örülök is neki mert lehet előre tervezni. Ha a fiatalúr mégis felrúgja van lefagyasztott tejcsi
/Az igazat megvalva nekünk bejött a suttogós rendszer, először még elolvasni sem akartam annyi rosszat hallottam róla aztán anyám meglepett vele /
Honey: ne stresszelj

Nekem se volt ideális a bimbóm, a kórházban a védőnő egyből rávágta hogy csak védővel fogok tudni szoptatni. Jelentem a védő azóta is ott van az original csomagolásában. Cici összefog gyerek feje rányom úgy elkapta hogy csak na
De jó képek

a Lányok mindig leveszik az apjukat a lábáról
Nekem a párom lányt szeretett volna inkább, neki se jött be a dolog, de nagyon büszke ő is a pici fiára
Mi is adunk lefejt tejcsit Doncinak, mert a 4 csepp vas, 1 csepp vigantol + folsav kicsit sok hogy kanálba fejt tejjel adjam be, no meg péntekenként nem vagyok itthon.
Mikor először próbáltuk üvegből etetni üvöltött mint akit ölnek, megnyugtattam, újra próbáltuk mégegy eszméletlen üvöltés, hát cicire tettem utána újra próba és akkor már elfogadta. Azóta szépen iszik üvegből. Cumi zavartól nem tartok mert cici mániás
Holka: De furák a Picik

Ha Donceket cicin bealvás után nem teszem le akkor ébred fel hamar. Az apját szívatta ezzel mert ugye mivel ritkábban tarthatja kézben, szerette a vállán sokáig "büfiztetni"
Köszi mégegyszer hogy vállaltad a pakk rendezést továbbítást!
Humanka: Te nem vagy semmi

Csaszi után 1 hétig a reumás teknős vánszorgását adtam elő

A köhögés tüsszentéstől való rettegés kíséretében.
A fiaink azt hiszem kezet rázhatnának:) Kifogó totálba kakilása pisilése nálunk is megvolt, és szintén zenész, nem semmi mennyiségű kakis pelust cserélek naponta
Most nézem a képeket

Szép baba nagyon Ben is
Az étvágyad is tuti vissza fog jönni, az első hetekben én is szinte csak ittam, igaz csak -5kg-nál tartok, de ebbők 3-at az a fincsi kórházi koszt csinált
Nostawen: Majának tényleg szép nagy haja van, hamarosan fonhatod
Lanta: Te is büszke lehetsz a lányokra

A képeken nyoma se látszik a féltékenykedésnek.
Winona: Doncek szintén kis ropihuszár. Nekünk a Liberó bevált. Szintén volt itthon Huggies is úgy de úgy örültem mikor végre elfogyott abból rendszeresen kikakilt...
Ahogy néztem a rossmanos Babydream pelus is egy az egyben liberó.
Kislányod nagyon édes
Noni: Ez a videó nagyon szuper

Köszi nagyon meghatott ahogy néztem
/Szegény pici fiam infúzióval a fejében...

/
Bejci: Köszi, úgy néz ki a nátha már múlik, a tengervizes orrspray bevált, meg a kitartó porszívózás
Jujj Bius eszméletlen ahogy mosolyog
Blúmi: Nem igazán találok szavakat. Jó hogy erőt tudtál meríteni abból a tragédiából, és legyetek nagyon boldogok Bálinttal!
Minyu: Jóképű srácok
Rólunk:
Itt minden ok. Vettünk játszószőnyeget, nagyon bejött Doncinak, akkorákat visongat és rugdalózik rajta, nagyon édes
Az ágyban csak altatjuk.
Lecseréltük a szopipárnás ágyneműt cserélhető verziósra. Sokkal jobban alszik azóta. Puhább, körülöleli, nem kell pléddel takargatni mert eláll a vatelines takaró. A párna is magasabb ha büfizne ez is segíti. Most éjjel is 5 órát aludt egyhuzamban
